Tömegközéppont és gravitáció.
Minden anyagi testnek van tömegközéppontja. A tömegközéppont, az anyagi testeknek az a pontja, amely úgy viselkedik, mintha az anyagi test teljes tömege, abban az egy pontban lenne egyesítve. Általában, a merev testek tömegközéppontja ugyanott van, mint a súlypontjuk. Az a pont, amelyen a felfüggesztést, vagy alátámasztást nyert merev test, tökéletes egyensúlyi helyzetben van.
A mindennapi használatban általában, szimmetrikus anyagi testekkel van dolgunk. Ezeknek a testeknek, többnyire középen van a súlypontjuk, és azzal együtt a tömegközéppontjuk is. Így például, egy hanglemez tömegközéppontja, pontosan a hanglemez mértani közepében található. Egy aszimmetrikus, vagy szabálytalan, esetleg egy üreges anyagi test tömegközéppontja azonban, nagyon gyakran az adott test anyagi minőségén kívül helyezkedik el. Nézzünk például, egy patkót. A patkó alakja, egy ómega jelre hasonlít. A függőleges tömegközéppontja könnyen megtalálható. Az ujjunkra kell helyezni a belső ívét, és amikor mindkét ága egyformán, egymást tükrözve látszik, akkor van egyensúlyban. A vízszintes tömegközéppontja azonban, a patkó anyagi szerkezetén kívül helyezkedik el. Mégpedig, a patkó két szára közötti térrészen, kívül a patkó mértani körívének centrumán.
A gépeinknek, és az egyéb összetett anyagi szerkezeteinknek, mindegyiknek sajátságos tömegközéppontja van, az anyagi összetételüktől és a strukturális felépítésüktől függően. Így például, egy mosógép, egy autó, vagy egy repülő, egészen más jellegű súlyponttal határozható meg. Mégpedig a sajátságos tömegközéppontjuk alapján.
Amikor az anyagi testek mozognak, akkor éppen a súlypontjukat biztosító tömegközéppontjuk körül történik az aktuális mozgásuk. Így például, amikor közlekedési eszközzel utazunk, akkor az ember és a közlekedési eszköz együttesen, egy közösen mozgó dinamikus rendszert alkotnak, és egy közös tömegközépponttal rendelkeznek, az utazás időtartamára. Tömegközlekedési eszközön utazva pedig, az összes utas, egy dinamikus rendszert alkot a tömegközlekedési járművel.
Ha pedig, két vagy több anyagi test végez közös rendszerként mozgást, akkor azok is, a közösnek nevezhető egységes tömegközpontjuk körül végzik a mozgásukat. Mert egy közös dinamikus rendszert alkotnak. Így például, a Földünk és a Holdunk egy közös dinamikus rendszerként kering a Nap körül. Ez azt jelenti, hogy a Föld és a Hold közös tömegközéppontja, a két égitestünk közé esik. Egyensúlyi helyzetük, egymástól is viszonyított. A Nap összes bolygója, és a hozzájuk tartozó holdjaik, szintén egy közös dinamikus rendszerként funkcionálnak, ezért közös tömegközéppontjuk van, ami az egyensúlyi helyzetüket biztosítja a folyamatos mozgásuk ideje alatt. Így egymástól sem eltávolodni, sem pedig, egymáshoz közeledni, nem tudnak.
A Gravitációt tehát, egyáltalán nem tömegvonzás idézi elő, hanem a közös rendszerként együtt mozgó égitestek, dinamikus egyensúlyát biztosító közös tömegközéppontjának az érvényesülése.
Newton tanítása alapján, a tömeg nem más, mint a testek tehetetlenségének a mértéke. Ha azonban, a tömeg vonzódni képes, akkor már nem tehetetlen többé. Így a tömegtehetetlenség és a tömegvonzás, két ellentétes értelmű állítás, így ellent is mondanak egymásnak. A tömegvonzás elméletét, Newton is csak hipotetikus értelemben fogadta el, csupán matematikai összefüggést készített hozzá. De határozottan kijelentette, hogy a gravitációs képletében szereplő, arányossági tényező által képviselt vonzó ok nélkül, nem létezik tömegvonzás.
Mára már, bizonyosság minden tanult ember előtt az, hogy az égitestek szabadon esve keringenek a Nap körül. Ez a szabadon esésük pedig, súlytalansággal ruházza fel őket. Bár a szabadon esés által biztosított relatív súlytalanságban, értelmét veszíti a súlypont, de a vele tökéletesen azonos értelmű tömegközéppont továbbra is érvényesül. Így a súlytalanul keringő égitesteknek, csupán a közös tömegközéppontjuk alapján kell vigyázniuk, az egyéni súlypontjaikra. Mert az egyéni súlypontjaik, és a közös súlypontjukat biztosító egységes tömegközéppontjuk, egy közösített dinamikus rendszerré formálja őket. A tömegvonzás látszatát keltve.
Így szinte bátran kimondható az, hogy az egyetemes gravitáció, amely az Univerzumban mozgó égitesteket egységben tartja, nem más, mint a közös tömegközéppont által megvalósuló, kollektív súlypont folytonos fenntartása. Nincsen tehát, szükség arra, hogy a dinamikus rendszerben együtt mozgó résztömegek vonzódjanak egymáshoz. A dinamikus együttmozgás lényege ugyanis, éppen az, hogy a közös tömegközéppont által biztosított egységes egyensúly fennmaradjon. Ezt a folyton visszatérő centrális egyensúlyt, harmóniának nevezzük. Azt pedig, a keringőmozgással valósította meg a Naprendszerünk. Mert a keringőmozgás körfolyamataiban, úgy valósul meg a folyamatos gyorsulás relatív módon fenntartott igénye, hogy az állandóan mozgó égitestek, csak a haladási irányukat változtatják meg.
Minél nagyobb a részrendszerek közötti égitestek tömegméreteinek eltérése, annál excentrikusabb mozgást végeznek, a közös rendszerben. Így az égitestek nem ellipszis alakú pályákon mozognak, hanem excentrikus jelleget öltenek, az egységes mozgásformáik megvalósítása közben.
A Napunk pedig, az egész bolygórendszerével együtt, egy közös súlypont alapján kering a többi csillaggal együtt, a galaxisunk centruma körül. Olyan módon, hogy egy közös tömegközéppontot alkotnak, az együttes mozgásuk idejére. A galaxisunk pedig, sok más galaxissal együtt alkot egy közös tömegközéppontot, és kering az Univerzum „centrumát” képező, közös súlypontjuk körül. Mert a zárt rendszer tömegközéppontja állandóan helyben marad.
Az égitestek által kialakított dinamikus rendszer, amit a megtapasztalható Univerzum képvisel, szintén egy egységes tömegközépponttal rendelkezik, és a benne uralkodó mozgásviszonyokat, csak külső erőforrás változtathatja meg. Mivel azonban, az Univerzum minden létezést magában foglal, ezért az esetleges változások, csak belülről fakadhatnak. Onnan, ahonnan kialakultak azok, mert az erő, az energia, és impulzus megmaradási tételei, csak így érvényesülhetnek, az állandó dinamikus mozgásformák által.
Tulajdonképpen arról van szó, hogy az abszolút létezést, kétféle valóság építi fel. Az elektromos tulajdonságú objektív anyagi valóság, és a mágneses tulajdonságokkal jellemezhető szubjektív valóság. Az objektív valóság, a mágneses valóságból alakult ki, és a létezését is, éppen az tartja fenn. Oly annyira, hogy a mágneses valóságban terjedő energia, mindig az elektromos objektív anyagi valóság átalakítása által nyer új, és mindig újabb megjelenési formát. Az objektív anyag stabilan viszonyítható létezése, és az ő változásai nélkül, semmit sem tudhatnánk az energiáról.
A mágneses hullámokban, információ és energia terjed. Az információ meghatározza azt a formációt, alakzatot, szerkezeti struktúrát, amit az anyagi halmaz felvesz az energia hatására. A mágneses haladó hullámok, átalakítják az anyagi szerkezeteket, míg a mágneses állóhullámok, stabilizálják azokat. Így a szubjektív valóság mágneses alapközege biztosít létezési teret az objektív anyagi testek számára. Továbbá, a közös tömegközéppontjukon keresztül, biztosítják azok gravitatív mozgásformáit. A nélkül, hogy a tömegvonzás téves elméletére szükség lenne. Hát, körülbelül így működik az „én” világom.
Az a tény pedig, hogy az ember, és a Föld egyéb anyagi testei, miért maradnak a Föld felszínén, azt a „Légnyomás és súly” című régebbi írásomból, bármelyik kedves érdeklődő olvasóm megtudhatja. Természetesen, az sem a feltételezett tömegvonzásnak köszönhető.
Matécz Zoltán
2012.10.28.
matecz.zoltan@gmail.com
