Péter apostol üzenete.
„Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem?”
„Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek fia.”
„És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám.”
„De én is mondám néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.”
Péternek kitüntetett szerepe volt az apostolok között. A kőszikla hasonlattal, Jézus azt fejezte ki burkoltan, hogy a tizenkét apostol közül, Péterben találta meg azt a rendíthetetlen hitet és mély elkötelezettséget, amely alkalmassá tette őt arra, hogy az apostolok szellemi „vezetője” legyen. Jézus azt tanította, hogy a szellemi tudatú ember, a lelki érzéseit elnyomva, a halál állapotában vegetál. Igazi valós életet, csak lelki tudatú ember képes élni. Mert széles az a relatív szellemi út, amely a pusztulásba vezet bennünket, de nagyon keskeny az abszolút lelki út, amely az örök életre. Aki a keskenynek nevezhető tiszta lelki utat járja, könnyen megadja a császárnak azt, ami a császáré, mert az anyagi minőség ura lehet. Így az apostolok feladata az lett, hogy a „Tiszta Út” követőiként, Jézus tanításait terjesszék a világban.
Saul, hithű római zsidóként, éppen a hatályos zsidó vallás védelmében, üldözte a korai keresztényeknek mondott Jézus követőit, akik a vízzel való keresztelés lehetősége miatt, egyre csak szaporodtak. Mert az apostolok, a Szentlélek áldásával, megtisztították az embereket, megkeresztelték őket, miközben csodás gyógyításokat hajtottak végre. Éppen ugyanolyan módon, mint ahogy Jézus tette azt addig, amíg közöttük munkálkodott. Így Sault, aki a Rómából Damaszkuszba menekülő korai keresztényeket elszántan követte, üldözte, Jézus megszólította, és ideiglenesen megvakította a túlvilágról, valamint ez által, teljesen megtérítette. Így Saul, amikor rátalált a Péter apostol által vezetett keresztényekre, ő maga is megkeresztelkedett, és Jézus Szent Lelkével betöltekezve, Pál apostolként segítette tovább, az örömhír terjedését. Pál jelentése az, hogy „legkisebb”, jelezve azt, hogy Saul lett a legutolsó apostol, akit Jézus szervezett, a tiszta utat járók Szent mozgalmába.
Így Jézus anyaszentegyházának az első tagjai, éppen az apostolai voltak. Akiket feltámadása után harmadnapra, szétküldött Jézus a világba, hogy mindenhol, és minden népnek hirdessék az evangéliumot, vagyis a lelki teljességről szóló örömhírt, és persze azt, hogy Jézus feltámadott. Ez által azt, hogy az Isten bennünk van, és az egyéni megváltásról szóló örömhír, személyes lehetőség a tiszta lelki életre. Nincsen semmilyen szellemi síkon irányított vallási előírásokhoz csatolva, hanem csupán Jézus személyéhez. Nem kellett az apostoloknak semmiféle jegyzetfüzet, vagy Biblia, hiszen a legtöbbjük írástudatlan volt. Így a Szentlélek beszélt rajtuk keresztül, vagyis közvetlenül Jézus Krisztus. Jézus nem bízott semmit sem a véletlenre, olyan ezoterikus mozgalmat indított el a tanítványain keresztül, amelyet ennél fogva, Ő Maga irányít még ma is, a túlvilágnak nevezett szellemi dimenzióból. Így ma már, Jézus lett, az emberben élő rendíthetetlen Istenhit tökéletes szimbóluma.
Amíg térítette az embereket Péter, addig közben, maga is fejlődött a hitében. Ráeszmélt arra, hogy a zsidó vallással ellentétben, Jézus nem csupán egy rajtunk kívülálló Istenség létezéséről beszélt, hanem az emberben aktívan élő Istenről. Mert egy tőlünk független Istenhez képest, mi valóban csak bűnösök lehetnénk. Mivel azonban, Isten a lelkünk által bennünk él, ezért a megváltás egyéni képessége, eleve bennünk rejlik. Ezért a bennünk élő Isten, a bűntudat helyett, személyes felelősséggel ruház fel bennünket. Így a megváltást egy ezoterikus, azaz belső mentális folyamatnak tartotta, amelynek során, a Tiszta Utat járó hívő egyén, spirituális szintű átalakulása jön létre. A Jézust követő hívő ember elméjét, nem a relatív szellemi gondolatai fogják irányítani többé, hanem az abszolút tiszta, pozitív, szeretetteljes lelki érzései. Ettől örömhír az evangélium. Hogy a bennünk élő Istenre irányítja az elménk figyelmét, a lelki érzéseinken keresztül. A szellemi gondolataink, az információtartalmuk miatt, csak képzeletbeli mentális formákat határozhatnak meg. Hatóképes tartalommal, csak a lelki érzéseink bírnak, mint az életenergiánk aktivizálható lelki erőimpulzusai.
Néró császár katonái elfogták Pétert, amikor éppen Rómában térítette az embereket, és börtönbe vetették. Néhány hét múlva, a Római bíróság meghozta a halálos ítéletet. Péterre kereszthalál várt. Ő azonban, a keresztre feszítése idején, egy utolsó kérésének adott hangot, és fordított testhelyzetben való keresztre feszítést kért magának büntetésül. Bár különös volt a kérése, de teljesítették. Ezt úgy értelmezik még ma is, hogy Péter nem tartotta magát méltónak arra, hogy ugyanolyan kereszthalált haljon, mint a tanítómestere, Jézus. Pedig, erről szó sincs.
Véleményem szerint, Péter így adta hírül az utókor számára azt, hogy a Rómában kialakuló kereszténység, amelyik még ma is élteti a hívő embereket, már nem a Jézus által előírt „Tiszta Út” tanait képviseli. Péter által választott fordított testhelyzet, éppen azt jelenti szimbolikus értelemben véve, hogy a Rómaiak által kibontakoztatott kereszténység vallása, amit Péter nevéhez fűznek, Jézus tanításaival és anyaszentegyházával éppen ellentétesek lettek. Mert már nem a bennünk élő Istenről, és a személyes megváltás lehetőségéről szólnak. Vagyis, ha nem Isten tanításai, akit Jézus személye képviselt, akkor bizony, azzal ellentétes módon, Sátáni eredetű. Ezért indítványozta Péter, a fordított testhelyzetű kereszthalált. Kérése szokatlan volt, a keresztre feszítést sűrűn gyakorló Római katonák számára is. De ő, mint Jézus megtestesült kősziklája, ilyen módon adta hírül számunkra azt, hogy a szellemi formákat öltött kereszténység, már nem a Tiszta lelki Utat követi. Így lett, Péter halála után, Sátán követőinek mozgalmi szimbóluma, a fordított kereszt. Mint ahogy ma is az.
A Római Birodalom, tűzzel-vassal irtotta a korai keresztényeket, mindhiába. Így Néró császár halála után, I. Konstantin császár, a Római Birodalom hivatalos vallásává tette meg, az addigra tökéletesen „megreformált”, szellemi síkon dogmatizált keresztény tanokat. Majd elkezdték összeállítani a „Szent” Bibliát. Ezért a Római Katolikus vallásba, olyan dogmatikus meghatározások kerültek, amelyek Jézus megváltásról szóló tanításaival ellentétesek. Így már az általuk oktatott megváltás, kizárólag a keresztény egyházak szellemi liturgiáin keresztül jöhet csak létre. Egy rajtunk kívül álló Isten gyönyörűségére. Jézus, vallásoktól független ezoterikus anyaszentegyháza, így lett a keresztény vallások által, szellemi külsőségekkel irányított, exoterikus szellemi folyamat.
A kialakuló Római Katolikus Egyház, ezer évre besötétítette az európai középkort, mert a társadalom és vallás karhatalmi erőivel, erőszakkal kényszerítették az embereket arra, hogy „önként” kövessék, a Római előírások alapján, szellemileg visszatorzított, zsidó alapokon nyugvó vallási tanaikat. Így olyan vallást alapítottak, amely által, maguk irányíthatták a társadalom hitben elbutított tagjait, és népeit. Ez a folyamat persze, még ma is tart. Jézus lelki irányítói helyett, ma is szellemi vezetők képviselik a keresztény vallási irányzatokat, a szellemi dogmáikhoz hűen ragaszkodó farizeusokként.
Valójában nem csupán azért volt sötét középkor, mert az uralkodó osztály választott vallásának erőszakos cselekedetei, tökéletesen beárnyékolták azt, hanem azért is, mert közben nem ragyoghatott Jézus lelki tanításainak, a Tiszta Útról szóló krisztusi fénye az emberekben. Azóta pedig, egyre több keresztény vallási irányzat igyekszik átvállalni ezt a „nemes” szerepet, de valójában, szinte egy sem tanítja azt a híveinek, hogy a megváltás egyéni módon is létrejöhet, és egyáltalán nincsen, a keresztény vallások szellemi dogmáinak a liturgiáinak gyakorlataihoz rendelve. Mert Jézus, nem alapított vallást. Jézus anyaszentegyháza, vallásoktól tökéletesen független maradt, azóta is. Mert az anyaszentegyház képviselői, ma is csak azok a hívő emberek képesek lenni, akik az Ő krisztusi Szent Lelkével megtisztulva képesek túllépni, a szellemi feltételek diktálta keresztény korlátokon.
Így a korai kereszténység, és a belőle kialakult többi keresztény vallásforma, mind egy szálig, újra, a régi zsidóság alapelveit tanítja, ami szerint, Isten egy rajtunk kívül álló entitás. Valamint azt, hogy Jézus, Isten egyszülött Fiának tartotta magát. Holott Jézus mindig arra utalt, hogy mind azok vagyunk, Isten gyermekei. Hiszen a lélek által, Isten él rajtunk keresztül. Éppen erre alapozta a személyes megváltás lehetőségét. E miatt rúgta fel tudatosan, a zsidótörvények összes alapszabályait. Igazolva ez által azt, hogy a megváltás, egy belső spirituális képessége a lelki utat járó embernek, nem pedig, vallások előírásaihoz kötött szellemi előírás. A farizeusok, akik akkoriban a zsidóság elit vezetői voltak, exoterikus szellemi külsőségek liturgiái alapján tartották az Istentiszteleteiket, minden ezoterikus belső lelki tartalom nélkül. Valójában, uralták ez által a zsidó népet. Éppen ezt a stílust vetette olykor a szemükre Jézus. Nem is volt népszerű előttük. Így Jézus „Tiszta Utat” hirdető tanai, képesek lettek arra, hogy kivezessék a lelki síkon megtisztulni vágyó embert, a szellemileg eltorzult vallások útvesztőiből. Amelyek a pokolba vezető nagyon széles utat képviselik.
A civilizált hívő ember, még ma is a „sötét középkorban” él, mert ma is ugyanazok a vallási irányzatok tartják elbutított szellemi síkon, mint amelyikből a korai katolikus vallás kialakult. Ezért, az emberi civilizáció fejlődésének arányában, egyre kevesebb a valóban hívő ember. Az emberek nagy százaléka hitetlen, Istentagadó. Így egyre távolabb kerülnek attól a csodálatos valóságtól, amit a saját tiszta lelki életük jelent. Azok a személyes lelki adottságaink, amelyek miatt érdemes élni. Ma még mindig ott tartunk, hogy a lelkileg vak vezeti, a lelkileg világtalant. Mert a szellemi tudatsíkon élő emberek, szinte teljesen vakok a lelki életre. Annak ellenére, hogy a nagybetűs ünnepeink, éppen arról szólnak, hogy a tiszta lelki élet, még így is elhanyagolhatatlan.
Ha például, most bárki, kutat egy kicsit a memóriájában az emlékei között, akkor azt veheti észre, hogy csak olyan emléke jelenik meg az elméjében, amelyhez valamilyen lelki érzelme fűződik. Oly annyira, hogy az éppen felidézett emlékhez tartozó érzés, éppúgy felelevenedik az ember elméjében, mint amikor tudatos emlékké vált ott. Amelyik életeseményünkhöz nem fűződik lelki érzelem, nem is válik a memóriánkban emlékké. Így történhet meg az a csúnya helyzet, hogy olyan módon száll el egy-egy dolgos év, hogy az ember csak arra eszmél rá, hogy megint itt az évvége. Pedig, ezt évről-évre mindig újra megismételjük. Hát nem vicces?
A lélek az életünk energiája. Mi mégis a lélek érzelmeinket háttérbe szorítva éljük, a mindennapi életünket. Holott a lelki érzelmeink, nem mások, mint a mi, aktivizálható lelki erőimpulzusaink. Ezek nélkül lelketlenül, lelki erő hiányában végezzük a mindennapi kötelezettségeinket, egyszerűen szellemi megszokásból. Tudjuk, hogy meg kell tennünk bizonyos dolgokat, mert szellemi síkon tisztában vagyunk azzal, hogy azok szükségszerűek, de nincsen hozzá lelki erőnk. Szellemileg mégis erőltetjük a dolgot. Ez az igazi bűnös élet. Nos, ettől a sok csalódástól szabadul meg az, aki a „Tiszta Utat” választja, és az örömhírt követve, lelki tudatú emberré válik.
A bűneink felől, azonnal megbocsátást nyerünk, amennyiben felfedezzük magunkban a megváltói képességünket az által, hogy a nagyon mély relatív szellemi tudatszintünk fölé emelkedünk, a lelki tudatszintünk Isteni mentális szférájába. Nap, mint nap, újra és újra fel kell támadnunk, a szellemi halál mély tudati állapotából ahhoz, hogy a lelki életünket, folyamatos boldogságban élhessük Istenként. Mert a szellemi tudatszinten történő életvitelünk a bűn igazából, amit Jézus, halálnak értelmezett. Hiszen, a lelkünk által bennünk élő Isteni mivoltunk nélkül éljük. Így él ma, a keresztény világ kilencvenkilenc százaléka.
Péter üzenete számunkra az, hogy Jézus anyaszentegyháza nem relatív módon dogmatizált szellemi vallás, hanem egy egyetemes, azaz abszolút lehetőség arra, hogy Istentudatra ébredve, lelki megváltottak legyünk, azoktól a szellemi tévutjainkról, amelyeket a ma ismert szellemi vallásformák jelentenek. Mert csak, az Istennel való önazonosságunk tökéletes tudatával teremhetjük meg magunkban Isten országát. Ami pedig, eleve bennünk van. A spiritualitásunk reformja, egy olyan ezoterikus belső utat jelent, amely egyáltalán nem azonosítható a mai vallások exoterikus, azaz külsőségeken alapuló liturgiáktól függő szellemi szabályaival, dogmáival. Akik a külső szellemi utat követik, álszentek, farizeusok maradnak, mert lelki változást, tudatos mentális felemelkedést, nem eredményeznek a szertartásaik. Ez már, több mint kétezer éves tapasztalat. Ezt Péter apostol, már régen elénk vetítette az által, hogy tudatosan felvállalta a fordított kereszthalált.
A kereszténység szellemi vezetője erre a legjobb példa. Hiszen az általa használt szimbólumok nem hazudnak. A pápa trónján, a fordított kereszt az elfogadott szimbolikus jel. Éppen ugyanúgy, ahogy a süvegén és a palástján is. Ráadásul, az a gazdagság és pompa, amelyben élnek, és a Földi társadalmak politikai vezetői fölé rendelik magukat, a hatalomhoz ragaszkodó pozíciójukat jelképezi. Jézus nem ezt hirdette. Ha a kereszténység, Jézus Tiszta Lelki Útját járná, akkor nem élhetne annyi szegény, éhező, fázó, és nélkülöző hívő ember a Földön. Egy tökéletesen egységes anyaszentegyházat alkotva, egymásért élnének az emberek. Nem egymáson élősködnének. Segítve egymásban, az Isteni adottságok, minél tökéletesebb kibontakozását.
Péter Szent volt. Mert Jézus Szent Lelkével volt betöltekezve. Ezért a tisztán látás képességével is bírt. Éppen e miatt vállalta fel, a sokkal kegyetlenebb halálformát önként. Hogy halála, végső üzenet legyen, minden olyan ember számára, aki a Jézus Krisztus által felkínált Tiszta Utat kívánja járni. Azt a lelki utat, amely által, az Isteni mivoltunk élhet rajtunk keresztül. Ez nem jelenti azt, hogy az emberi adottságainkat jelentő szellemi mivoltunkat meg kell tagadnunk. Hanem csupán azt jelenti, hogy a lelki mivoltunk lesz ezek után a kardinális mentális tényező. Ami azt jelenti, hogy a pozitív szeretetteljes lelki érzéseinket fogjuk kifejezésre juttatni szellemi síkon. Vagyis, a szellemi gondolataink, a pozitív lelki érzéseinket fogják szolgálni. Hogy Isten élhessen rajtunk keresztül, a mi javunkra. Ezt jelenti bennünk, Isten anyaszentegyháza. Vagyis, Isten országának a megvalósulását, amely boldogságban tarthat bennünket. A folytonos örömérzések megtapasztalása által. Ez volt Péter apostol valós üzenete számunkra.
Matécz Zoltán
2012.11.18.
matecz.zoltan@gmail.com
