Júdás.
Az egyik legutálatosabb név lett, Jézus halála óta. Oly annyira, hogy van olyan ország, ahol eleve tilos a név használata. Mert a becstelenség, az elárulás, a korrupció, az elátkozottság, a hitszegés szimbóluma lett. Annak ellenére, hogy a Júdás név, gyakorlatilag azt jelenti, „áldás”. De hogyan szimbolizálhat egy név, átkot és áldást is egyszerre?
Azt, hogy miért lett átkos Júdás neve, nem ecsetelem, mert bárki megismerhette már a Bibliából. Pedig, Júdás személye, még rejtélyesebb, mint Jézusé, hiszen sokkal kevesebb információ szól róla. Az pedig, hogy mitől áldás Júdás neve, mindenképpen megér egy fejezetet. Valamelyik gnosztikus ugyanis, evangéliumot írt, Júdás szemszögéből tekintve a Golgotai eseményeket. Ez érthető is, hiszen a gnosztikusok, Júdást hősként tisztelték, aki áldozatkész módon segített kiszabadítani a Krisztusi Szent Lelket az által, hogy hóhérkézre adta Jézust. Júdás nélkül, nem valósulhatott volna meg a megváltás misztériuma.
A mester, minden tanítványát más, és más aspektus alapján képezte. Nem akarta az elsőségért versengő tanulatlan halászokat túlterhelni, ezért mindegyiket speciális programmal látta el. Ezért minden tanítványa más, és más feladata és tulajdonsága miatt lehetett, a legkiválóbb a többiek közül. Így Júdás, egészen más szemszögből nézve kapott tájékoztatást arról a programról, ami Jézusra várt. Júdás evangéliumából kiderül, hogy őt, éppen Jézus jelölte ki a népszerűtlennek nyilvánított feladatra. Mégpedig, az utolsó vacsora alkalmával. Így júdás, Jézus határozott akarata szerint cselekedett. Ezért Júdásnak jutott az a feladat, hogy a megfelelő időben, és a megfelelő helyen, a zsidók kezére adja Jézust. Neki kellett „feláldoznia” az embernek fiát, akit Istenként, magára öltött a megtestesült Jézus személye. Ez által, Júdás lelki szintű engedelmessége, az általánosnak mondható, szellemi szintű negatív megítélését is eredményezte egyben.
Bár a Bibliából határozottan úgy tűnik, hogy Júdást félreismerte Jézus, de ez teljességgel lehetetlen. Jézus ugyanis, tisztán látta a jövőt, és olvasott az emberek szellemi gondolataiban is. A tizenkét tanítvány pedig, igazán közel állt hozzá. Így az ő gondolataik sem kerülték el a mesterük figyelmét. Éppen a szellemi gondolataik ismeretében választotta ki őket, a megfelelő feladataikra. Oly annyira, hogy Júdásról sincsen, semmiféle egyéb terhelő információ. Ennél fogva, az elárultatás pillanatáig, tökéletesen elfogadott tagja volt a tizenkét tanítványnak.
Jézus tisztában volt a várható eseményekkel, mert ismerte a jövőt. Igen jó példa erre Péter esete, amikor meg akarta kímélni mesterét a haláltól. Péter, aki mélységesen tisztelte és becsülte a mesterét, éppen Jézus dorgáló szavai előtt kapott bizonyságot a felől, hogy ő az a „kőszikla”, az a stabil hit béli alap, amelyre épülni fog a várható, Tiszta Lelki Utat követők anyaszentegyháza. Mégis, amikor Jézus azt ecsetelte nekik, hogy szenvednie kell majd Jeruzsálemben a vénektől, a főpapoktól, és az írástudó farizeusoktól, akik majd megölik őt, Péter fölfortyant, és természetes ellenvéleményének adott hangot.
„És Péter előfogván őt kezdé feddni, mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg te véled.” Máté 16.22.
Ez is azt bizonyítja, hogy még Péter, akit kősziklaként emlegetett Jézus, éppen az erős hite miatt, még ő sem ismerhette azt a jövőt, ami Jézusra várt ahhoz, hogy Krisztussá váljék.
„Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem; mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.” Máté 16.23.
„És ő megfordulván és az ő tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tőlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.” Márk 8.33.
„Felelvén pedig Jézus, monda néki: Távozz tőlem Sátán; mert meg van írva, Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.” Lukács 4.8.
Természetesen nem volt Sátán Péterben, és nem azért mondta Jézus azt, hogy távozzon, hanem csak arra utal az igen erős szimbolikus kijelentése által, hogy akit a szellemi gondolatai hajtanak, nem lehet áldásos akkor sem, ha látszólag jót akar. Jézus éppen arra utalt, hogy a szellemileg gondolkodó ember, igen távol áll, az aktív, szeretettel teljes lelki élettől. Jézus tudta jól, hogy a szellemi szinten vezérelt elméjű ember, gyakorlatilag a szabad akarata nélkül él. Mert az akaratát, nem a tiszta szeretetteljes lelki érzései irányítják, hanem a múltjából és az elképzelhető jövőjéből származtatott szellemi gondolatai. Szabad akarattal, csak a tiszta, szeretettel teljes, lelki érzésekkel vezérelt elméjű ember élhet. Amikor ugyanis, az ember szabad akarattal él, akkor éppen a tiszta és szertettel teljes lelki érzelmeit hagyja kibontakozni az élete jelen eseményeiben. Az igazi nagybetűs élet, csak a tudatosan aktivizált szeretettel valósítható meg, itt és most, a jelenben. Mert csak, az képes abszolút örömöt biztosítani számunkra. Olyan örömöt, amely Isten országát képezheti bennünk.
Máig, az a keresztény vallások papságának a jól felfogott érdeke, hogy a híveik szellemi szintű emberek maradjanak. Mert a szellemi szintű bűntudattal élő hívők, mindent megadnak egy kis feloldozásért. Attól azonban, hogy a pap feloldoz valakit, a szellemi bűntudat még megmarad, és lelki válságot tart fenn a hívő emberben. Szellemi szinten, még a kísértő is jól ismeri a Bibliát, ez derül ki Jézus megkísértése alkalmából, ami a pusztában történt. De a lelki életet élő Jézussal szemben, hatástalan volt minden mesterkedése. Ahhoz, hogy bűn nélkül éljünk, tiszta lelki életre van szükségünk. Amelyben a megnyilvánuló szeretet, Isten létezését képes igazolni általunk. Mégpedig, az emberben élő Isten létezését.
Mi a különbség az elménk szellemi és a lelki vezérlése között? Óriási. Minden szellemi gondolat, a múltban gyökerező információ, így aktivizálható erőt nem képvisel. Viszont, az elménkben tudatosodva, lelki érzésekkel párosulhatnak. Gyakorlatilag, ez az elménk spirituális képessége. Az a tény, hogy a gondolatokhoz érzéseket, vagyis lelki erőket tudunk csatolni. Illetve fordítva, a lelki érzéseinkhez, hasznos gondolatok csatolhatóak. Mert az érzéseink, a mi lelki erőimpulzusaink. Hiszen a lelkünkből, a mi életenergiánkból származnak. Az érzéseink erőértékei, csak a jelenben aktivizálhatók. A múltban gyökerező gondolatainkkal pedig, a múltunkba vagy a jövőnkbe irányítjuk a lelki erőinket. Így célt tévesztve, mert nem a jelenben aktivizált erőhatások. Továbbá, amíg az ember szellemileg vezérelt elmével rendelkezik, addig mindig az éppen felmerülő szellemi gondolataihoz csatolja az általuk kiváltott lelki érzelmeit. Így a kellemetlen gondolatokhoz, mindig negatív érzéseket társít. Ez által, olyan valóság kialakításával foglalkozik, ami nem okozhat örömöt senkinek. Szenvedünk is ettől a tudatlanságunktól jócskán. Mert így él ma az emberiség kilencvenkilenc százaléka. Pedig, ez a bűnös, a Sátáni életvitel, mert közben nem hagyjuk a pozitív lelki érzéseinket kibontakozni.
A lelkileg vezérelt elméjű ember pedig, éppen a jelenben aktív, pozitív lelki érzéseihez csatolja a szellemi gondolatait. Így az örömteli érzései, olyan valóság kialakítására kényszerülhetnek csak, amelyek örömöt okoznak bárki számára, aki megtapasztalja azok megvalósulását. A szellemi gondolataink ugyanis, csak a mentális, képzeletbeli formát határozhatják meg, mégpedig az információtartalmuk miatt. A lelki érzéseinknek van valóságteremtő képességük a jelenben. Mert az életenergiánk lelki erőimpulzusai azok. A lelki érzéseink, a szellemileg meghatározott forma alapján alakítják át a megtapasztalható valóságunkat. Így a lelkileg vezérelt elméjű ember, uralkodni tud az anyagi minőségeken. Mert munkára fogható erőt, lelki erőt irányít a megváltoztatni kívánt anyagi események „színterére”. Ez persze, felelősséget is jelent egyben. Így a szellemi ember bűnös, és a megbocsátás kényszerének az igénye élteti, míg a lelki ember felelős, és tökéletes öntudattal és önbizalommal él, mint Istent megvalósító értelmes lény. Jézus ezt jól tudta.
„Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.” Máté 16.24.
Ebből a kijelentésből is tisztán látszik az, hogy a tanítványok nem ismerhették a jövőt, nem tudták mi vár rájuk. Jézus azt kérte tőlük, hogy tagadják meg önnön szellemi mivoltukat, és lépjenek a lelki élet síkjára, amely által vállalják az előttük álló sorsszerűséget. Követve Jézust a lelki szintű élet, előttük rejtelmes világába. Előre vetítve az erőszakos halál lehetőségét is az által, hogy vegyék fel az ő keresztjeiket. Az akkor élt zsidóság, megkövezéssel ítélkezhetett a bűnösként kikiáltott emberekkel szemben. Jézus azonban, jól tudta már akkor, hogy Ő kereszthalált fog halni ahhoz, hogy Krisztussá legyen. Továbbá tudta egyben azt is természetesen, hogy az Őt követő tanítványokat is, erőszakos módokon fogják majd kivégezni. De a Tiszta Lelki Út eléréséhez, Jézust kellett követniük a tanítványainak.
Jézus ismerte az elkövetkezendő üdvtörténete teljes, várható koreográfiáját. Annak szellemében kellett beavatnia az érintett szereplőket. Ennél fogva, amelyik tanítványát nem avatta be az események várható menetébe, éppúgy meglepődött a kialakult fejleményektől, mint egy kívülálló. Így jártak a tanítványok is. Viszont, aki beavatott lett, szó nélkül engedelmeskedve tette a dolgát. Ezért, tökéletesen meglepte őket Júdás cselekedete. Mert nem voltak beavatottak Jézus elárultatását illetően. Arról csak, Jézus és Júdás tudott. Nem vállalhatta Jézus azt a kockázatot, hogy a többi tanítvány, az elméjük szellemi vezérlése miatt, esetleg jóhiszeműen meghiúsítsa az elárultatása aktuális fokozatát, hiszen a nélkül, elakadt volna az Isteni üdvözítő folyamat.
Júdás nem élte meg Jézus halála utáni harmadik napot, ezért nem részesült a Szentlélek általi keresztségben sem, így kénytelen volt, kizárólag szellemi emberként megítélni önmaga is, az átélt misztikus események alakulását. Ennek hatására, nagyon erős önvád marcangolta, ami olyan depresszív hatást váltott ki nála, ami odáig vezetett, hogy önkezével vetett véget az életének. Annak ellenére, hogy tökéletesen tisztában volt azzal, hogy Jézus utasítását, határozott programját követte csupán. De nem bírta elviselni azt a szellemi gondolatot, hogy mások előtt, ő legyen az oka Jézus halálának. Így lett, a lelki síkon áldásos tevékenysége miatt, szellemi síkon alulértékelt ember. Addig tehát, amíg szellemi síkon tekintünk Júdás tevékenységére, addig mindig elítéljük őt.
Jézus gyakorlatilag, feláldozta Júdást, hogy az Isteni üdvözítő terv megvalósulhasson. De éppen ugyanilyen módon, feláldozta a többi tanítványát is, hiszen ő már előre tudta azt, hogy mindegyikük erőszakos halállal fog fizetni azért, hogy a kezdeti kereszténységnek nevezhető „Tiszta Út” hirdetői legyenek, és a Szentlélek által, éppen Ő tudjon beszélni az apostolain keresztül. Továbbá, feláldozta azoknak az embereknek a nagy részét is, akik a kezdeti keresztények tagjai lettek, és az apostolok elbeszélései és keresztelési gyakorlata által, részesülhettek a Szentlélek áldásában. A megmaradt kezdeti keresztények lettek az úgynevezett gnosztikusok, akik írástudó emberekként, lejegyezték az apostoloktól hallott evangéliumokat. Hitelességüket, a Szentlélek vezetése igazolhatja csak, vagyis Jézus maga. Így íródott meg, Júdás evangéliuma is.
Életében Jézus azt tanította, hogy ne ítélkezzünk. Aki ugyanis, szellemi síkon megítéli az embertársait, mindig valamilyen lesújtó véleménye alakul ki, amihez csak negatív érzések társulhatnak az elméjében. Úgy pedig, csak olyan valóság formálódik az életünkben, amely nem okozhat örömöt. A „Ne ítélkezz” utasítás, Júdásra is vonatkozik. Amíg szellemi szinten elítéljük őt, addig nem vagyunk képesek lelki síkon megérteni azt a nemes feladatot, ami miatt, végül is „áldás”, még a neve jelentése is.
Isten abszolút szemszögéből tekintve, a teljes létezésben, nincsen jó és rossz, hiszen az egy relatív fogalom pár. Ezek a minőségek, csak az ember relatív szellemiségében szerepelnek. Mindaddig hatályosak az életünkben, amíg szellemi vezérlést kap az elménk, a szellemi gondolataink által. Amint azonban, lelki vezérlésűvé válik az ember elméje, a szellemi gondolatok „önként” háttérbe szorulnak, és kizárólag arra szorítkoznak, hogy az aktuális pozitív érzéseinket fejezzék ki értelmes módon. Illetve arra kényszerülnek, hogy ideális szellemi formát biztosítsanak, a pozitív lelki érzéseink számára.
Amikor a szellemiségünk elfogadja, és elismeri a lelki érzéseink fennhatóságát az elménk felett, akkor gyakorlatilag megvilágosodunk. Ez a megvilágosodás abban nyilvánul meg, hogy az lelkileg vezérelt elménken keresztül, a szellemiségünk olyan bizonyosság értékű információkhoz jut az abszolút Memóriából, amilyenre éppen szüksége van. Abból az abszolút Elméjű Memóriából, amit éterként emlegettek régen, és az Univerzum szubjektív alaphalmazának a mágneses alapközegét alkotja. Azt a mágneses alapközeget, amely az elektromos anyagi valóságot befolyásolni képes, induktív módon.
A kialakult személyes hiteink pedig, ezt az induktív kényszerhatást képesek tudatosan szabályozni. Így válik Isteni lénnyé minden értelmes ember, aki valamilyen anyagi esemény tudatos megváltoztatása érdekében, konkrét hitet képes alkotni az elméjével. Az ember tehát, tudatosan teremtő Istenné válik. Ez felelősséggel jár. A felelősség pedig, abban nyilvánul meg, hogy nem csak magunk, és a szeretteink számára kell teremtenünk tudatosan, hanem mindenki számára, akiről tisztán látszik, hogy rászorul a segítségünkre.
Ez a segítség, kizárólag mentális eredetű. Az ember észreveszi a hibás, hiányos, vagy helytelen dolgokat, és jobbá képzeli azokat. Nem a felelőst keresi, hanem a megoldást szorgalmazza. Így a szeretetteljes érzései számára, olyan ideálisabb mentális formát biztosít, amely céltudatossá teszi, a lelki erejét képviselő érzéseit. Azok pedig, mivel tudatosan irányított lelki erőimpulzusok, végrehajtják a szükséges anyagi eseményszintű módosulásokat. Kérdés az, hogy milyen valóság átalakítására használható ez a mentális lehetőség? Hát, bármilyen anyagi esemény valósága formálható ez által. Ez kizárólag csak a fantáziánkra van bízva.
A szegénység helyére bőség képzelhető, a betegség helyére egészség, a tudatlanság helyére bölcsesség, vagy például, a gonoszság helyére szelíd megértés. Amikor az ember ezt teszi, akkor nem ítéli meg a dolgokat szellemileg, nem véleményezi, nem kritizálja azokat, hanem csupán lelki „meggyőződést” gyakorol, mégpedig a szeretetteljes érzéseinek a tudatos átirányításával. Ennél fogva, az észlelt anyagi esemény változási folyamata közben, sehol sem ébrednek negatív érzések. Így azok megtapasztalható valósága, csak örömöt okozhat bárki számára.
Az anyagi világ, amelyben élünk hibás, egyáltalán nem tökéletes. Van aki, kimondottan rossznak értékeli. Mert az önpusztítás képessége terheli. Én pedig, határozottan azt állítom, hogy a valóságunk jóvá képzelhető. Mert a jóvá képzelés lehetőségével, olyan lelki erőimpulzusokat irányíthatunk a megreformálni szánt helyekre, amelyek aktív munkavégzésre képesek. Természetesen nem egyszerre, hanem fokozatosan. Annak arányában, hogy hány értelmes ember válik, tudatosan teremtő Istenné. Az emberi civilizáció fennmaradásának, ez az egyetlen járható útja. Az emberi tudat evolúciójának akkor lesz vége, ha végre Isteni tudattá fejlődik spirituális szinten.
Amikor az emberi tudat spirituális szinten fejlődik, akkor történhet csak meg a megvilágosodás. Az a biztos tudat, hogy a lelki érzéseink az elsődlegesek az elménk számára. Ezt a mentális elsőséget a szellemiségünk, intelligens módon biztosítani is fogja. Mert megvilágosodott szellemként éppen a számára világosságot biztosítani képes lelkiségünk felé fog fordulni tudatosan is. Hiszen igazán hasznos információ, csak onnan érkezhet felé ezek után.
A lelkileg vezérelt elméjű ember számára, nincsen rossz dolog, mert minden az abszolút létezés részét képezi. Legfeljebb csak olyan valóság létezhet, amelyik jobbá képzelhető. A jobbá képzelés pedig, mindig szeretetteljes érzéseket kíván. Szeretet nélkül, csak szellemi kritika van, ami a megtapasztalt valóságot, csak tovább bonyolítani képes. Mert a kritikus ítéleteinkhez, többnyire negatív érzések biztosítják a tudatos teremtőképes lelki erőimpulzusainkat.
Júdást pedig, szellemileg vezérelt elméjű emberként, továbbra is elítélhetjük, de attól ő még, lelki síkon „áldás” marad. Amennyiben pedig, lelkileg vezérelt elméjű emberként tekintünk Júdás tettére, akkor a megértés sem marad el. Amit megértünk, azt nem kell elítélnünk. Mert a megértés, a megbocsátás, vagy a megbecsülés által, bármi a türelmes szeretetünkben marad. Ez a türelmes szeretet formálja az embert Isteni lénnyé. Bármelyik értelmes embert, kortól, nemtől, fajtól, és vallástól teljesen függetlenül. Bárki lehet Jézus anyaszentegyházának a teljes értékű tagja, ha a spirituális fejlődése lehetővé teszi azt, hogy szellemileg vezérelt elméjű átlagemberből, lelkileg vezérelt elmével élje tovább az életét, itt és most. Mert a lelki élet, kizárólag a jelenben gyakorolható. Hiszen az érzéseink, mindig csak a jelenben aktívak. Lelki életet élve ugyanis, már Isteni lényként képes létezni bárki. Önmagát bárki megválthatja, ha képes arra, hogy a spirituális reform lehetőségével, ÉLJEN végre.
Matécz Zoltán
2012.11.24.
matecz.zoltan@gmail.com
