Motiváció.
A szó, a latin „movere” igéből származik, ami azt jelenti, mozogni, mozgatni, kimozdítani. Így a jelentése tükrözi azt az erőt, amely a mozgást, mozgatást, kimozdítást előidézi. Ami szándékos animációra, vagyis akaratlagos mozgásra képes késztetni bennünket.
Azzal kezdeném, hogy az idő, csak egy relatív szellemi illúzió. Abszolút értelemben véve ugyanis, csak a jelen létezik. A múlt, az már nincs meg a jelenben, míg a jövő, még nincs meg a jelenben. Ezért, az idő, amely a múltunkat és a jövőnket képviseli, csak relatív szellemi „termék”. Abszolút értelemben véve, csak a jelen létezik. Oly annyira, hogy a múltunkról, vagy a jövőnkről elmélkedni is, csak a jelenben tudunk. Sajnos, ilyenkor a szellemi gondolataink, éppen elvonatkoztatják a jelenben aktivizálható lelki érzéseinket, a jelen pillanatától. Ebbe a jelenbe teremtette az Isten a világ anyagi eseményeit, és benne az értelmes embert. Az embert azonban, Isten a saját „képére”, és hasonlatosságára teremtette. Vagyis, egy olyan spirituális lénynek, aki az elméjével, képes társítani a szellemi gondolatait, a lelki érzéseivel. Önálló, szabad akaratot, hitet nyilvánítva ki ez által.
Így az Istenképűségünk, alapvetően abban nyilvánul meg, hogy a lélek által, Isten él rajtunk keresztül. E miatt, éppen a teremtésünktől fogva, saját Isteni mivoltunk van. Ennél fogva, a teremtőképesség, eleve bennünk van. Mégpedig, szigorúan véve, lelki adottságunk. Ezért a lelki érzéseink, mind egy szálig, olyan belső adottságaink, amelyek teremtő erőket képviselnek az életünkben. Így az érzéseink, olyan erőimpulzusokat jelentenek, amelyek a lelkünkből származnak ki, a mi saját, egyéni szintű életenergiánkból.
A relatív szellemi képességeink csupán arra jók, hogy elvonatkoztassanak bennünket, a lelkünk jelen pillanatától. Így a múltunkat ismerve, meg tudjuk tervezni előre, a reálisan elvárható jövőnket, hogy lelkileg aktív részt vállalhassunk, a soron következő anyagi eseményekben. Ez a tervezés azonban, mindig itt és most zajlik, a jelenben. A mentális tervezésünk lehet, egyszerű gondolati megoldásra törekvő, de lehet vizuális, képzeletbeli is. A lényeg az, hogy értelmes szellemi forma rajzolódjon ki az ember elméjében, mint reális cél. Ezt azonnal követi a motiváció.
A motiváció, a pszichológia egyik legfontosabb témaköre. A motiváció értelmezése során azt vizsgálják, hogy a cselekvésünk, történésünk, és létezésünk során, milyen erők, milyen belső késztetések állnak a viselkedésünk hátterében. Miből adódik az a jól ismert jelenség, hogy bizonyos dolgokra óriási energiákat tudunk fektetni, másokra pedig, szinte semennyit sem. Pedig, jól tudjuk azt, hogy azokra is szükség van. Így a motiváció meghatározza az aktivitásunk mértékét, és a mellett, annak szervezett, hatékony voltát is. Sajnos, a lélek ismerete és elfogadása nélkül a pszichológia, homeosztatikus folyamatokra, vagyis vegyi úton kiváltott testi késztetésekre redukálja a motiváció fogalmát. Van szó ugyan az érzelmi, azaz emocionális tényezőkről is, de a lélek fogalmának konkrét pszichológiai meghatározása nélkül, értelmetlennek tartom.
Az persze, természetes dolog, hogy az elemi életfeltételek korlátozottsága vagy hiánya miatt, a szervezet homeosztatikus egyensúlya felbomlik. Így például, a légszomj, a szomjúság, vagy az éhség, erősen motiváló tényezők. Olyan kényszerítő hatású testi létszükségleti érzések, amelyeknek nagyon nehezen lehet önként ellenállni. De ahhoz, hogy önként álljunk ellen, az ilyen jellegű kényszerítő testi késztetéseknek, nagyon erős motivációra van szükségünk. Mégis megtették már emberek. Így a motiváció mibenléte, nem magyarázható meg a szervezet homeosztatikus egyensúlyának a felborulásából adódó testi szükségletek késztetései által. Pedig, a pszichológia így próbálja értelmezni.
Az én véleményem szerint, az embernek relatív értelmű szellemisége, és abszolút értelmű lelkisége van. Így az én magyarázataimban, a motiváció fogalma, éppen azt jelenti, hogy a relatív szellemi értelmünk, milyen mentális befolyást képes gyakorolni az abszolút lelki értelmünkre. Ezt hívja a magyar ember, józan paraszti észnek. Az ész tehát, ami az elmeműködésünkből ered, éppen a kétféle értelmünk egymáshoz való viszonyát tükrözi. Így a reális spirituális fejlődésünk célja éppen az, hogy a relatív szellemi értelmünk, háttérbe szoruljon, az abszolút lelki értelmünkkel szemben. Addig ugyanis, amíg a szellemi befolyás nem alakul ki, száz százalékos a lelki motiváció. Amint a relatív szellemi értelmünk, bekapcsolódik a mentális folyamatba, az azonnal befolyásolja a lelki motivációnkat, és az életünk során kialakult szellemi szintünk, a pillanatnyi hangulatunk, és egyéb mentális akadályunk arányában, mi magunk csökkentjük le, a lelkünk motivációs alapértékét.
Szerintem, a szellemi értelmünk a memóriánkban van, ahol az emlékeinket tároljuk lineáris sorrendben. Ezek az emlékek, az életünkben megtanult és megtapasztalt ismereteinkből fakadnak. Az emlékeink lineáris mivolta, az idő érzetét biztosítja számunkra. A szellemiségünk, a memóriánk emlékeinek a „raktárkezelője”. Ezek a viszonylagos ismeretek azonban, erősen korlátozott értelmet kölcsönözhetnek csak a szellemiségünk számára. Így a szellemiségünk, mindig tökéletes „raktárkészletre” vágyik, amelyben már nem található hiányosság és ellentmondás. Ezért, ezt a hiányérzetét, gondolatok formájában tárja az elménk elé, állandó jelleggel. Éppen azért, hogy ha tudatosodnak az elménkben azok a gondolatok, akkor kerülhetnek csak elfogadott emlékekként a memóriánkba, állandó érvénnyel. Így a gondolataink nem mások, mint szellemi javaslataink. Amelyik szellemi gondolatunkra azonban, nem fordítunk az elménkkel kellő figyelmet, az egyszerűen nem tudatosodik ott, és elvész számunkra. Naponta, több tízezer ilyen gondolatunk hal el. A legtöbbjük, sajnos örökre.
A lelki értelmünk, a mi tökéletes Isteni adottságunk. Az ismeretekben abszolút, de nem sértheti a szabad szellemi akartunkra vonatkozó univerzális törvényt. Amely az ember szellemi irányítását írja elő mindaddig, amíg a relatív szellemi értelmünk, önként nem veti alá magát, a lelki értelmünk irányításának. Önként, vagyis, szabad akaratból. Addig a lelki értelem, csupán vezérelve van a szellemi értelmünk által. Ez a vezérlési szint határozza meg, a motiváció mértékét.
A szellemi értelmünk képességei, az emlékeink információiból fakadnak, ezért csak mentális alakzatokat, formációkat képesek kialakítani, akár képi formát öltve. Ez a mi képzeletünk. Ennél fogva, a szellemi képességeink, hatóképes erőt nem képviselhetnek. Ezzel szemben, a lelki értelmünk, alapvetően az érzelmeinkben nyilvánulnak meg, amelyek e miatt, egy-egy lelki erőimpulzusaink. Az elménk alapvető spirituális képessége pedig, éppen abban rejlik, hogy a szellemi gondolatainkat, és a lelki érzéseinket, képes egy közös cél érdekében összepárosítani. Vagyis, hatóképes lelki tartalommal tölti fel, a szellemi szinten kialakított mentális formáinkat. Az ilyen módon tudatosodott terv hitté alakul, és az után az elménkben, kialakítja a motiváció százalékos arányát. Éppen az alapján, hogy milyen mértékben hagytuk „feltölteni” lelki érzelmekkel, a tudatosan megtervezett szellemi formánkat. Vagyis, magyarán szólva, mennyi lelki érzelmet invesztáltunk a mentális akciónkba.
Sajnos, a mai modern ember, gyakorlatilag szégyelli az érzelmeit. Olyan lányos dolognak tartják. Ebben persze, van is valami, hiszen a lányok sokkal érzelmesebb emberek. Így csak, főképpen az indulatokat fenntartani képes negatív érzelmekkel élünk. De azt is tudomásul kell venni, hogy a nők is a mai modern embert testesítik meg. E miatt, ők is, tudatosan háttérbe szorítják már a pozitív érzelmeiket. Sajnos nagyon emancipálódnak. Követik az érzéketlenné vált „tökéletes” férfitípust, a helyett, hogy re-mancipálnának bennünket is. Vagyis, az érzelmeiket felszínre hozva, elvárnák tőlünk azt, hogy mi magunk is érzelmi lények maradjunk mellettük. Ez persze, a tartósabb párkapcsolatokban meg is valósul, de őket nem kérdezi senki. Egyszerűen szerencséseknek titulálják őket. Pedig, ennek a szerencséhez, nem sok köze van. Sokkal inkább a motivációnak, annak a biztos lelki értelmű érzésnek, hogy minden gondolatom, szavam és cselekedetem, a társam érdekét is kell, hogy szolgálja. Egyszerűen azért, mert szeretem őt. A szeretetem pedig, feltétlen szolgálatot jelent.
Így a motiváció, gyakorlatilag nem más, mint az abszolút lelki szeretetünk ideális fokmérője. Gondolataink, beszédünk, és cselekedeteink során, tökéletesen visszatükrözi azt a motiváció, hogy milyen mértékű relatív szellemi szeretettel viszonyulunk az adott dologhoz. Ennél fogva, amit nem szeretünk kellőképpen, mert valamilyen kényszer késztetése alatt kell megtennünk, az kevésbé motivál bennünket. Ilyen negatív késztetések a félelmeink. Így sokkal kevesebb lelki erőt érzünk a végrehajtásukhoz. Szenvedünk is a dologtól rendesen. Csináljuk, mert muszáj, de lelkileg távol vagyunk. Pedig, a legtöbb esetben, közvetve vagy közvetlenül, mi magunk vállaltuk valamikor kötelezettségnek azt, amit ma már nem szeretünk annyira.
Egészen más a helyzet, azokkal a dolgokkal szemben, amit szeretünk. A szabad akaratunk szerint, szellemi szinten tökéletesen ott vagyunk. Így nagyon kevés szellemi ellenérv, korlát kerül a lelki motivációnk útjába. Ezért lelkileg is, teljesen jelen lehetünk. Aki így gondolkodik, beszél, és cselekszik, teljes lelki erőbedobással teszi azt, mert lelkileg tökéletesen jelen van. Mert a feltétel nélküli abszolút szeretete, amit a motivációja éppen nem korlátoz, teljes aktivitással részt vehet az adott akciójában. Nincsen semmiféle félelem, ami szellemi gátként, korlátozná a motivációt abban, hogy a lelki szeretet tökéletesen animálja, működtesse a testet.
A félelem, a feltétlen szeretet korlátozottságát vagy hiányát tükrözi. Így a feltételekhez kötött relatív szellemi szeretet, természetes velejárója a félelem. Vagyis, éppen ellentétes értelmi minőség, a feltétlen szereteten alapuló tökéletes lelki értelemmel. Így a motiváció, olyan mentális gátat képvisel, amely a lelki indíttatású feltétlen szeretet, és a szellemi indíttatású félelem között funkcionálva, közvetlenül gátolja, befolyásolja azt a lelki erőhatást, ami a szükségszerű cselekedeteink végrehajtásához nélkülözhetetlen. Mindig olyan lelki érzések kerülnek a tudatunk felszínére cselekvés közben, amelyek közvetlenül visszatükrözik azt, hogy a szeretet vagy a félelem valamilyen aspektusai vezérlik-e jobban, a motivációt biztosító mentális gátunkat.
A félelem, a feltételes relatív szeretet megnyilvánulása. A félelem aspektusai, különböző szintű negatív érzelmi fokozatokat váltanak ki a lelkünkből. Szorongás, aggódás, rémület, pánik, fóbia, hisztéria, paranoia, stb. Ezek a félelemfokozatok azonban, külön-külön is, több fajta irányzatot képviselnek. Sok-sok munkát adva ez által a pszichológusoknak. Pedig, a félelem, minden esetben az abszolút szeretet korlátozottságának, vagy teljes hiányának az eredménye. Amikor a pozitív lelki adottságunk, nem jut érvényre a szellemileg irányított mentális folyamatainkban.
Félreértés ne essék, a relatív szeretetből fakadó félelem már, negatív lelki érzés. Ezért van motivációs képessége. A feltétlen szeretettel ellentétben azonban, nem a cselekedet végrehajtása érdekében motivál, hanem éppen az ellen. Gyakorlatilag, lelki ellenerőt biztosít, az ésszerűnek látszó cselekedetek végrehajtása ellen. Tulajdonképpen, ellenerőt képvisel. Mert polarizálja a motivációs gátat. Pedig, a félelem aspektusai, éppen azokból a szellemi hiányosságainkból merítik a mentális létjogosultságukat, amelyek elnyomják a szeretetteljes lelki adottságainkat. Így, ezek a pozitív vagy negatív módon motivált cselekedeteink, képviselnek bennünket a társadalmi életünkben.
A valóságunkat tehát, azon motivációk alapján hajtjuk végre, amelyeket a tökéletes, abszolút lelki szeretetünk, és a tökéletlen szellemi félelmeink, vagyis a relatív szeretetünk szabályoznak. Így közvetlen és közvetett formában, befolyásoljuk azokat az elektromos anyagi eseményeket, amelyek a valóságunk anyagi eseményeit jelentik. Így gyakorlatilag, az értelmes elméjű ember, az élete minden tudatos pillanatában teremt. Amikor éppen teremtünk, akkor értelmes értéket adunk, a soron következő pillanatoknak. Meghatározzuk azt, hogy milyen módon veszünk részt, a következő pillanatokban várható eseményekben. Tudjuk azt, hogy az anyagi létezés mindig esemény, így tudatosan is részt vállalunk, a reálisan várható, soron következő eseményszerűségekben. Mivel amúgy is anyagi események vagyunk, az életterünk anyagi eseményeiben.
Közvetlen formában, úgy befolyásoljuk a valóságot, hogy a kialakult hiteink mentális motivációi szerint, végrehajtjuk a szükségszerű életeseményünket. Aktív feladatot vállalva ez által, az megtapasztalható anyagi események folyamatában. Éppen azért, hogy a megtapasztalható életesemény, olyan emlékké formálódjon az elménkben, amely a memóriánkba ágyazódva, a legteljesebb szellemi valóságképet biztosíthassa számunkra.
Közvetett formában pedig, olyan módon befolyásolhatjuk az anyagi valóságot, éppen a tudatos elménkben kialakított hiteink által, hogy az általuk kialakított motivációnkat, egyszerűen kivetítjük az elménkből, az „ÁMEN” kifejezéssel. Kijelentjük azt, hogy „ÚGY LEGYEN”. Ez egy felelős döntésű kijelentés, és azt jelenti, hogy szabad akaratomból történt a kifejezése. A pillanatnyi szellemi tudásomnak megfelelően, ezt tudtam kihozni, a rendelkezésemre álló mentális szellemi lehetőségeimből. Ehhez azonban, minden lelki erőmet odaadom, a pozitív lelki érzéseim motivációjának a formáját öltve.
Én magam vagyok a haszonélvezője a közvetlen valóságformálásnak is, és a közvetett teremtési lehetőségnek is. Az első esetben, a közvetlen sikerélmény biztosít számomra lelki örömöt. A második esetben pedig, éppen ellentétes a folyamat. A pozitív lelki érzések által biztosított motivációs öröm biztosít számomra, megelőlegezett sikerélményt. Mert határozottan tudom, hogy teremtő vagyok. Az életem anyagi eseményeinek a tudatos teremtője. Ideje tudatosan is felvállalnom, hogy felelős életet élhessek. A lelkem által Isten, akkor is bennem él, ha ez még nem tudatos számomra. De addig, a „börtöne” vagyok. Isten „temploma” akkor leszek, ha tudatosan is Őt éltetem. Csak a felelősségvállalási képességem korlátozhat.
De nem csupán én magam vagyok Isten megnyilvánulása. Te is az vagy kedves olvasóm. Téged is Isten animál, éltet, ha hagyod. Ráébredve azonban, az Istennel való önazonosságodra, a szellemiséged megvilágosodik. Mert elismeri és elfogadja, a benned élő Istent értelmi vezetőjének. A szellemiséged nem fog többet okoskodni. Önként félrehúzódik, ha a benned létező abszolút lelki tudást megismerte, éppen a lelkiséged közvetlen megtapasztalása által. Így az Isteni mivoltod, automatikusan átveszi a lelki irányítást, az elméd felett. Az akaratod továbbra is bármikor érvényesíthető lesz, de már az Isteni mivoltod szemszögéből, a feltétlen szereteted ereje által. Ura leszel, az anyagi események minőségét meghatározó elektromos adottságoknak. Mert az elméddel mágneses módon, képes leszel azokat közvetlenül befolyásolni. Nem azért, mert én mondom, hanem azért, mert Isten veled van, benned van hiszen, éppen te magad vagy az.
A magyar, „vagyok” kifejezés, jól értelmezhető. Létezem, mert én „vagy” „ok”. A „vagyok” kifejezés, így azonnal rávilágít az okozóra is, a bennem látens módon élő Istenre. Aki aktív, csak annyira lehet az életemben, amennyire az abszolút lelki szeretetemet hagyom érvényesülni a gondolataimban, szavaimban, és a tetteimben. Relatív szellemi szeretettel, félelmeket generálok a szellemiségem hátterében, és addig, mindig csak bűnös lehetek. Bűnös, mert a félelmeimmel, korlátozom a bennem élő Isteni mivoltomat. Az Isteni mivoltom, azért animál, éltet engem a kialakult motivációim alapján, hogy rávilágítson arra, hogy az életem, sokkal szebb és értékesebb minőséggé válik, ha hagyom őt élni korlátlanul.
Mindenkinek van saját Isteni mivolta. Aki képes arra, hogy motiváljon, a tiszta lelki szeretet jegyében. Ha ezt a motivációdat, nem korlátozod a szellemi félelmeid révén gerjesztett, negatív lelki érzéseid által. A tökéletes motiváció, az abszolút szeretet alkalmazása során juthat csak érvényre az életünkben. Ez csak akkor valósulhat meg, ha önként, szabad szellemi akaratból, átadjuk az elménk feletti irányító hatalmat a jogos tulajdonosának, a lelkünk által bennünk élő Isteni mivoltunknak. Remélem, hogy az én kedves olvasóimat, ez a cél motiválja majd ezek után.
Matécz Zoltán
2012.12.23.
matecz.zoltan@gmail.com
