Foton.
A tudomány azt állítja, hogy a foton, a fény kvantuma, vagyis olyan energiaadagja, amelyik elemi részecskeként fénysebességgel száguldva, mint egy lövedék, kölcsönhatásba lép minden anyaggal, amit éppen eltalál. Így a fotont, nulla nyugalmi tömegű elemi részecskeként határozták meg. Tágabb értelemben véve azonban a foton, minden elektromágneses jelenségégért felelős elemi részecske, amelynek a sebessége állandó, 300 000 km/s.
Már az sem világos számomra, ha a foton sebessége állandó, akkor hogyan állapították meg a nyugalmi tömegét, ami egyébként nulla, vagyis nincs is neki. Továbbá, ha nincsen a fotonnak nyugalmi tömegértéke, akkor milyen alapon derült ki róla, hogy elemi részecske? Továbbá, ha a nyugalmi tömegérték nélküli semmit, elképzelem fénysebességgel száguldani, az még mindig kiterjedés nélküli semmi marad számomra. Ami kvantitatív értéket nem képviselhet.
A kvantum egy latin szó, amelynek mennyiség a jelentése. Olyan mennyiségnek értelmezhető, ami valamilyen formában mérhető. Így a fizikában, a kvantum egy olyan egységnyiként elfogadható energiahatást jelent, amellyel egy konkrétan mérhető energiamennyiség még növelhető. Így a fényenergia kvantuma lett a foton, amely egy adott frekvenciájú hullámszerű „csomag” alapegysége. Ebben a „csomagban” az energia, a hullámhossznak megfelelő diszkrét adagokban van közvetítve. Így a kvantummechanika kialakulásának az idején, a XX. század elején úgy képzelték, hogy az elektromágneses sugárzásban az energia, ilyen csomagokban érkezik. Nézzük meg most közelebbről ezeket a „csomagokat”.
Az elektromágneses jelenségeket, alapvetően kétféle összetevőre lehet bontani. Elektromosra és mágnesesre. Összetett elektromos anyagi vonatkozások hiányában azonban, csak mágneses tulajdonságokról beszélhetünk. Így vákuumban, vagyis az elektronokkal jellemezhető összetett anyagi vonatkozásoktól kiüresített térben, egyáltalán nem beszélhetünk elektromos tulajdonságokról. Az Univerzum bolygó és csillagközi terében pedig, amely többszöröse a Földi viszonylatokban kialakítható mesterséges vákuumnak, szóba sem jöhet az elektromos összetevő. Így a Föld légterén kívüli térrészt, szinte csak mágneses tulajdonságok jellemezhetik. Oly annyira, hogy ez a mágneses tér biztosít mozgási teret, az elektromos anyagi vonatkozások számára is.
Az anyagi vonatkozások tág, szellős szerkezetűek, olyanok, mint a szivacs. Így a mágneses tér, kívül és belül uralja az elektromos alapú atomi létezésüket. Az anyagi elektronok, ugyanazt az alapközeget használják az elektromos erőhatásaik közvetítésére, mint amelyikben a mágneses hatások terjednek. Így akaratlanul is, ellenhatásokként jutnak érvényre a közös alaphalmaz közegében. Ezt az ellentétes viszonyt, induktivitásnak nevezzük. Így az elektromosság gyakorlatában kiderült, hogy az elektromos hatások, mágneses erőket ébresztenek, míg a mágneses erők, elektromos tulajdonságokat. E miatt, ezek az ellenreakciók, nyilvánvalóvá tették az induktivitás fogalmát. Ez az induktivitás természetesen, csak anyagi környezetben észlelhető.
Anyagi halmazok hiányában, csak mágneses adottságok léteznek. Nézzük tehát azt, hogy mi az alapjuk ezeknek a mágneses jellemzőségek. A mágneses hullámok longitudinálisak. Ez azt jelenti, hogy egyenes vonalban alakulnak ki, és bennük az energia, egyenes irányban terjed. Mivel a hullámot periodikus jelleggel alakítják ki a közeg résztömegeinek a sűrűsödései és ritkulásai, ezért a benne terjedő energia hatása sem lehet folytonos. A sűrűsödési periódusok közvetítik azokat az impulzussorozati hatásokat, amelyeknek a kölcsönhatási pontban viszonyítható eredője, az energia. Az a tény, hogy a longitudinális alapú mágneses hullámokban mennyi impulzus érkezik egy sűrűsödési „csomagban”, az a hullám frekvenciájától függ. Az pedig, hogy ezek a „csomagoknak” nevezett impulzussorozatok, milyen egymást követő ütemben váltják egymást, a mágneses hullám hullámhosszától függ. De hogyan alakul ki a mágneses hullám?
Az Univerzum szubjektív alaphalmazát, az oszthatatlan alaptömegek közege építi fel. Mivel ezek nem összetett részecskék, ezért elektromos tulajdonságokat produkálni képtelenek. Így kizárólag csak, mágneses tulajdonságokkal jellemezhetők. Ezért az Univerzum szubjektív alaphalmazát, az oszthatatlan alaptömegek teljes alapközege alkotja. Ezek az alaptömegek, tehetetlenül rezegnek az alapközegükben, mert nincsen sem fix alátámasztásuk, sem pedig, stabil felfüggesztésük. Egy folyton rezgő háromdimenziós mátrix rendszert alkotnak. A rezgési kényszerüknek engedelmeskedve, egységnyi F erőimpulzusokkal ütköznek egymásnak. Ezek az egységnyi részerők, összeadódni képtelenek addig, amíg az alaptömegek alaprezgései nem szervezettek. Vagyis, amíg az együttrezgésük nem valósul meg.
Amint két vagy több oszthatatlan alaptömeg, egy irányba képes rezegni, abban az esetben, az általuk közölt alaprezgési részerőik is egy irányba közlődnek, mint periodikus impulzussorozatok. Így felépül a mágneses hullám, amelyben a részerők teljes eredője, vagyis az energia terjedhet. A kialakult mágneses hullám képviseli magát az információt, vagyis azt a tényt, hogy szervezett együttes rezgés valósult meg az alaphalmaz közegében. A hullámban terjedő erőimpulzusok eredője lesz az energia, amely a hullámot kialakító alaptömegek alaprezgéseinek az egyirányú tovaterjedése folytán, folyamatosan összeadódnak a kölcsönhatási pontban. Így a részerő impulzusok, tartósan terhelik a kölcsönhatási pontot. Miközben az energia hatását közvetítő alaptömegek, számottevően nem mozdulnak el.
Így a kvantum fogalma, amelynek a jelentése mérhető mennyiséget takar, kvantitatív kiterjedésre utal. Annak ellenére, hogy a kvalitatív, kiterjedés nélküli energia mennyiségének a meghatározását célozza meg. Az Univerzum alaphalmazának tömeg és közeg alapú hatáskényszere, ellentétes értelmű tehetetlenségre utaló, kétféle kényszerhatást vált ki. Objektív értelemben véve, a tömegértékek felületi állapotváltozásain viszonyítható erőhatást, míg szubjektív értelemben véve, a közegek térfogati állapotváltozásain viszonyítható energiahatást. Ezek azonban kiterjedés nélküli kvalitások, akárhogy is méricskéljük őket. Az igaz, hogy csak a tehetetlenséget kifejezni képes, kiterjedéssel rendelkező kvantitatív tömeg és közeg állapotok változásain keresztül viszonyíthatóak. Attól azonban, még kvalitások, vagyis kiterjedés nélküli hatások. Az által, hogy mérjük, a tömeg vagy közegértékeken viszonyítható energia mennyiségét, még nem lesz kvantált, azaz kiterjedt.
A fény, mágneses hullámok által terjed, míg sugárzási jelenséget, kizárólag csak az elektromos okozata képes produkálni. Mégpedig, éppen az atomokból történő elektronkilökődés jelensége által. Az pedig, már nem maga a fény, hanem csupán, az anyagra kifejtett kvalitatív hatása, okozata.
A mágneses hullám frekvenciája, a fény intenzitását határozza meg, vagyis azt, hogy egy energiacsomagot képviselő kvantumban, hány oszthatatlan alaptömeg által közölt impulzus érkezik, közvetlenül egymás után. A mágneses hullám hullámhossza pedig, éppen azt határozza meg, hogy ezek a kvantumoknak értelmezett, diszkrét módon elkülönült impulzussorozatok, milyen sűrűn érkezzenek egymás után. Így a hullámhossz növelésével, a vörös fény felé haladhatunk, és folyamatosan eltávolítjuk egymástól a kvantumok impulzussorozatait. Vagyis, megnyújtjuk a longitudinális hullámot. A hullámhossz csökkentésével pedig, zsugorítjuk a hullámot, ami azt jelenti, hogy a kvantumokat képviselő diszkrét impulzussorozatok, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Az ibolyaszínhez érkezve, a hullámhossz olyan csekély már, hogy a kvantumok elveszítik diszkrét módon elkülönült jellegüket, és így a hullámban megvalósuló impulzusközvetítési mód, folytonosnak számít.
A fotonok tehát, mint a fényhatás kvantumjai, nem száguldoznak fénysebességgel az üresnek értelmezett térben, hanem a mágneses hullámokat felépítő oszthatatlan alaptömegek által valósítják meg, az impulzus-megmaradás törvényszerűségét. Az oszthatatlan alaptömegek teljes halmaza alkotja azt az alapközeget, ami térként jut érvényre az összetett anyagi halmazok számára. Így a fotonok által közvetített impulzussorozatok, olyan részerőhatásokat adnak tovább, amit a kölcsönhatási pontban, folytonos hatású energiaként értelmezünk. Ez az energiahatás, a hullámhossz csökkentésével, ténylegesen is folytonossá alakítható. Attól azonban, a fotonok, még nem fognak fantomszerű részecskékként száguldozni, a fény viszonyítható sebességértékével.
Mivel a fotonok a fényhatás kvantumjai, ezért őket, a mágneses hullámok sűrűsödési periódusai valósítják meg. Így a fotonok nem száguldoznak, hanem általuk csupán, a rezgési információ terjed fénysebességgel. Így a fénysebesség, szubjektív közeges hatássebességi értéket jelent, amit a Földön viszonyított objektív anyagi testeken mérhető sebességértékeihez viszonyítottak. Ez egyszerűbben fogalmazva azt jelenti, hogy az impulzus-megmaradás tételét, nem az objektív részecskék tömegei végzik el egyenként, hanem az objektív alaptömegekből felépülő közeg végzi el, térfogati jelleggel. Így a közegekben megvalósuló térfogati szintű szubjektivitás nem más, mint a közeget jellemző belső objektivitás. Amely által, a közeget alkotó résztömegek, együtt rezgő halmazként közvetítik az impulzusértékeiket. Ennél fogva, ugyanazok a fizikai alapszabályok jellemzik, mint az anyagi testeken megszokott fizikai viszonyokat. Csak sokkal kisebb léptékben.
Mivel a fénysebesség, közeges szintű hatássebesség az Univerzum mágneses alaphalmazában, ezért bárhol, és bármilyen objektív módon mért sebességértékhez viszonyítják is, mindig állandó. A mágneses hullám hullámhossza, a hullám informatív értékét határozza meg, míg a frekvenciája, a mágneses hullámban terjedő energia reálértékét. Ez az energia azonban, nem más, mint a kölcsönhatási pontban viszonyítható összes erőeredő, amit a mágneses hullám kvantumait képviselő sűrűsödések diszkrét csomagjainak impulzusértékei határoznak meg. Így az energia áramlásában is, az impulzus-megmaradás tétele jut kifejeződésre. Ezért a foton nem részecske, és ezért, is nem száguldozik fénysebességgel.
Matécz Zoltán
2013.02.06.
matecz.zoltan@gmail.com
