Eredendő bűn.
Bűn az, amikor az Isteni eredetű lélekkel bíró értelmes emberek, az Isteni mivoltuk aktivitása nélkül élnek, passzív lelki életet. Amikor tudatos teremtői képességekkel rendelkezünk ugyan, és kezünkbe vehetnénk a sorsunk szervezett irányítását, és mi mégis, száraz falevélként sodródunk, az élet eseményeinek folyton változó sorsszerűségeiben. Okokat és felelősöket keresve. Holott a saját sorsomért felelős, egyedül én vagy-ok. Az „ok” tehát, eleve a „vagyásomban”, a létezésemben van, és az, kizárólag Isteni eredetű.
A bűn, nagyon sokféle formát öltve képes megjelenni az életünkben. Alapvetően háromféle módozata ismeretes. Közvetlenül Isten ellen való bűn, a felebarátaink ellen való bűn, és végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, az önmagunk ellen való bűn. Az utóbbi kettő pedig, közvetve hat Isten ellen, mert a lélek által, Isten él bennünk is. Bűnt követhetünk el külső megnyilvánulási formáinkban, az akaratlagos cselekedetekkel, vagy a szándékos mulasztásokkal. Valamint belső megnyilvánulási formáinkban, a szellemi gondolataink által. A gondolatok is lehetnek bűnösek, hiszen a tetteink formáját határozzák meg, amelyek e miatt, szintén bűnösek lehetnek. Bűnné fejlődik bennünk minden olyan relatív szellemi gondolat, amelyekhez negatív, kellemetlen lelki érzéseket társítunk.
Amit ma, a társadalmi rendszerekben élő emberek bűnnek tulajdonítanak, azok egytől-egyig az általunk kialakított erkölcsi nívó ellen elkövetett negatív események. Többnyire önös érdekekhez csatolt egoista feltételrendszeren alapulnak, ezért képesek arra, hogy megosszák az emberi társadalmat. Pusztán, relatív emberi rendelkezések. Istennek ezekhez, semmi köze sincsen.
Életében Jézus, éppen arra utalt, hogy Ő, nem eltörölni jött, az Isten és ember által kialakított társadalmi törvényeket, és törvény erejű rendeleteket, hanem betölteni azokat. A társadalmi törvényeink ugyanis, relatív szeretet alapján íródtak, és így, azokat is szolgálják. Holott a relatív szeretet, éppen a bűn egyik megnyilvánulási formája, mert önös érdekeket képviselő relatív feltételekhez van kötve. Jézus éppen azt tanította, hogy Isten abszolút szeretetével, jóval túlszárnyalhatjuk, az emberi relatív szeretettörvények lehetséges elvárásait. Mert az abszolút szeretetet gyakorolva, Isten gyermekeként, közvetlen lelki indíttatású megnyilvánulásokként élhetünk. Mert a szeretetünket, nem kötjük semmiféle egyéni egoista érdekeket biztosító feltételrendszerhez. Amit a tudatos szellemi hozzáállásunk, ma még erősen egoista gyakorlata jelent. Jézus példamutató módon, mindenhol segített, személyválogatás nélkül, ahol szükség volt az Isteni eredetű teremtői képességeire.
Jézus tökéletesen uralta az objektív anyagi minőségeket, éppen olyan módon, mint Isten. Sajnos, csak nagyon kevés ideig élhetett ezzel az Isteni adottságával, pusztán három évig. Ez alatt azt idő alatt azonban, örök időkre beírta a nevét, az emberi kultúrát képviselő keresztény történelmünkbe. Szinte minden embert, a saját hitével gyógyított meg. Ez azt jelenti számomra, hogy a bűnbocsánathoz, alapvetően a beteg ember saját hitét vette igénybe. Éppen úgy, mint ahogyan a placebo hatás működik az életünkben. Nagyon sok esetben meg is jegyezte, hogy ”a hited gyógyított meg”. Továbbá azt tanította, hogy ez a teremtői képesség bennünk is megvan, mert a lélek által Isteni eredetű lények vagyunk.
Aki hisz az egészségben, nem lesz beteg.
Aki hisz a fiatalságban, nehezebben öregszik.
Aki hisz a sikerben, nem lesz elveszett sohasem.
Aki hisz a szerencsében, nem lesz szerencsétlen.
Aki hisz a bőségben, nem fog szűkösködni.
Aki hisz a barátságban, nem lesz magányos.
Aki hisz a szerelemben, nem lesz társtalan.
Folytathatnám még sokáig a sort, de a lényeg az, hogy a bűn, jelen esetben éppen azt jelenti, hogy az ember többnyire abban hisz, hogy kilábalhat a megszerzett betegségéből, vagy tehet valamit az öregedése ellen, esetleg küzd a sikertelenségével, és azon sopánkodik, hogy miért ilyen szerencsétlen, hogy miért szegény, vagy éppen miért magányos és társtalan. Vagyis, nem az elérendő célra fókuszálja az elméje figyelmét, hanem a már meglévő negatív állapotokon gondolkodik. Így az elméjét, éppen azok a meglévő negatív állapotok kötik le, amelyektől szabadulni szeretne. Ezért a hitét, a fennálló kellemetlen állapot alapján alakítja ki, és ez által tovább erősíti azt. Így a kívánt állapot gyakorlatilag, elképzelhetetlen marad számára. Pedig, a reálissá tett hit, éppen a valós elképzeléseinken alapszik, amely mentális szellemi képeket, a pozitív lelki érzelmeinkkel töltjük fel.
Lelki érzések nélkül, sohasem kerül megvalósításra, egyetlen szellemi gondolatunk sem. Mert a gondolataink, csupán információkból állnak, és így, csak a mentális formát határozhatják meg. Teremtőképesség, a lelki erőben van, amit az érzelmeink jelentenek. Azok az érzelmeink, amelyek a lelkünkből, az életünk energiájából fakadnak. A lelki erő, ennek az életenergiának a része, és munkára fogható, az anyagi valóság átalakítását megvalósító teremtői munkára.
A hatóképes lelki érzelmeinknek azonban, polaritása van. A kellemes érzések pozitívak, míg a kellemetlenek negatívak számunkra. Mind a kétféle érzés bennünket szolgál, így a negatív érzéseink, éppen ellenünk fejtik ki a hatásukat. Csak a pozitív érzéseink munkálkodnak a mi érdekeinkben. Ezért szükséges, a szellemi gondolatainkat úgy alakítani, hogy azokhoz csak pozitív érzések csatlakozhassanak. Így mindig azt az állapotot kell valósnak elképzelnünk, amelyiknek az elérése örömöt okozna számunkra. Mert azokhoz a szellemi szinten elképzelt mentális formákhoz, csak pozitív lelki érzéseink párosulhatnak. Ez a „pozitív gondolkodás” alapja. Mert a pozitív érzelmeink nélkül, nem létezik „pozitív gondolkodás”.
„Ami pedig hitből nincs, bűn az.”
Róma 14./23.
A Bibliai idézet éppen arra utal, hogy minden relatív szellemi gondolatunk bűnként jut érvényre az életünkben, amelyekhez nem tudunk pozitív lelki érzéseket csatolni. Mert hitté a szellemi gondolataink, csak a lelki érzéseink használatával alakulhatnak. Így, amelyik szellemi gondolatunk, pozitív érzelmektől mentesen tudatosodik az elménkben, az csak bűnös lehet. Gyakorlatilag, minél előbb törölni kell az elménkből. Mégpedig olyan módon, hogy helyettük, pozitív lelki érzéseket kiváltani képes, szellemi gondolatokat tudatosítunk az elménkben.
Eredendő bűn pedig, nincsen. Ahhoz eredendően rossz gondolat, és a hozzá csatolt negatív érzések szükségesek. Isten ilyen adottságokat nem teremtett. Megteremtette az embert, és Ő maga élteti, hiszen az élet leheletét fújta belé. Vagyis, a teremtett emberi testet, Ő maga vette birtokba. Majd az ember, bűnössé lett. Mert a lelki érzései helyett, a szellemi gondolatai kezdték uralni az elméjét. Így az abszolút képességekkel bíró Isteni eredetű lelki adottságait háttérbe szorította, a relatív szellemi gondolatai javára. Vagyis röviden, önfejű egoista emberré lett.
A lelki érzések nélküli életvitel éppúgy bűnös, mint a negatív érzésekkel terhelt. Ezért, csak tudatosan élhetünk bűn nélkül. Szellemi szinten kell úgy fejlődnünk, hogy az elménk, csak pozitív lelki érzésekre legyen fogékony. Továbbá, a gondolkodásunk mentális színterén, az elménkben, éppen arra kell nagy gondot fordítanunk, hogy minél több pozitív lelki érzés kerüljön közben feltöltésre. Mert hasznos teremtő lelkierőt, csak a pozitív érzéseink képviselnek az életünkben. Ezért, egyáltalán nem szükséges ragaszkodnunk a bűnhöz.
Eredendő bűn pedig, azért nincsen, mert Isten bennünk él, a lelkünk által, és Ő nem képes megmaradni ott, ahol eleve bűn van. Ezért az újszülöttek tiszta, szent, tökéletes Isteni eredetű lények. Ez tükröződik vissza, az életük minden mozzanatából. Majd mi felnőttek, mi neveljük őket olyan társadalmilag elfogadott módon, hogy bűnössé legyenek. Megtanítjuk nekik azt, hogy a lelki érzéseiket, hogyan kell aktívan háttérbe szorítani, a szellemi gondolatainkkal. Azért, hogy ők is racionálisak legyenek. Hogy a józan paraszti eszüket tudják használni. Hiszen megszoktuk már, hogy csak úgy lehetünk ésszerűek. Bennünket is így neveltek szellemi gondolkodóvá, amikor kisgyermek korunkban, kiölték belőlünk a lelki érzéseink fontosságát. Ma már, a legtöbb felnőtt ember, szégyelli az érzelmeit, mert annyira intimnek, személyesnek tartják. Holott az érzéseinkben rejlik minden lelki erőnk, amelyek miatt érdemes élni.
A bűn tehát az, amikor a lélek által, Isteni eredetű élőlényekként, mégis kizárólag szellemi életet élünk. Eredendő bűnünk pedig, soha nem is volt, és ma sincsen. Mert eredendően Isten éltet bennünket, aki alapvetően bűntelen. A pozitív érzéseink révén, éppen Ő nyilvánul meg az életünkben. Legyen meg az Ő akarata, amit a természetes vágyaink képviselnek, és igaz hittel tudjuk megvalósítani számára. Hogy mi magunk lehessünk, azok egyedüli haszonélvezői. Eredendően, ez lenne az alapfeladatunk az életünkben.
Matécz Zoltán
2013.04.14.
matecz.zoltan@gmail.com
