Univerzális optikai csalódás.
A Nap látszólagos mozgása alapján határozzuk meg itt a Földön, az időt. Vagyis, éppen az alapján, ahogyan látjuk a Napot. Erre a legjobb bizonyíték számunkra a napóra. Pedig, a Nap tényleges mozgása, az óriási távolság miatt, nyolc perccel tér el a látszólagos mozgásától. Hiszen a fény, ezt az óriási távolságot, nyolc perc alatt teszi meg. Ezt a nyolc percet azonban, a Föld felszínéről szemlélődő ember, nagyon könnyen áthidalja, és általános érvényű kijelentésként meghatározzuk, a Nappal való egyidejűségünket. Mert számunkra, ez az általános meghatározás, természetes dolog. Így illik bele a mindennapi életünkbe.
Földi viszonylatban, optikai csalódásról beszélhetünk például, a vasúti sin esetében, ahol a távolban, összeérni látszanak a párhuzamos sin párok. Vagy ahogyan, az autózás közben figyelt út távoli aszfaltfelülete, vizesnek látszik, a Nap fényében. Épp úgy optikai csalódások, mint például, a délibáb. És természetesen, nagyon sokféle optikai csalódásról beszélhetnénk még, amit a Föld viszonylatában megtapasztalhat az ember.
A távoli égitestek és galaxisok esetében, a számunkra látható csillagközi objektumok szemlélése során, egyre több olyan égitest létezése válik láthatóvá, amelyeknek a fénye által közölt információ, a gigantikus távolságok miatt, csak jóval később érkezik hozzánk. Még a legközelebbi csillagunk, a Nap nyolc perces késésénél is, sokkal nagyobb léptékű időeltolódással. Ez a késésük, a relatív tágulás látszatát keltheti a szemlélőben, amely vörös eltolódásnak látszik. Nem azért, mert valójában tágul a világmindenség, hanem azért, mert az észlelés eseményét, a jelenben határozzuk meg, annak ellenére, hogy nagyon jól tudjuk azt, hogy valóságos egyidejűségről szó sem lehet.
Ahogy a közelinek mondható Nap fénye, nyolc perc elteltével ér csak hozzánk, és teszi lehetővé, a jelenben való viszonyításunk tényszerűségét számunkra, éppen ugyanolyan módon, a távoli csillagok és galaxisok fénye által hozott információk, a jelenben történő viszonyításuk során informálnak bennünket. Ahogy a Nap, nyolcpercnyi távolsággal előrébb jár valójában, úgy a többi csillag és galaxis is, sokkal előrébb van már, az észlelés pillanatában. Mivel azonban, a többi csillag és galaxis esetében, nem fénypercekről, hanem fényévekről van szó, ezért a jelenben észlelt égi esemény, már nagyon régen nem is ott van, ahol mi észleljük.
Az azonos irányból távcsövekkel megfigyelt „fénysugarak”, valójában olyan fényhullámok, amelyek a „sugár” kifejezést, csak a geometriai leképezhetőségük miatt kapták. Így azok fényhullámok, amelyek az időben meghatározott távolság függvényében, egyre távolabbi anyagi létezés időpillanatairól hozhatnak csak információkat számunkra. A tudományos szemlélő azonban, ezt a tényt, mindig jelen időben, és a jelen helyszínéhez kötődve értékeli. Így minél tovább szemlélődik, valójában annál több fényinformáció terheli az adott viszonyítási pontot, itt a jelenben. Ráadásul, ugyanazt az égi pontot, naponta, hetente, havonta, és évente is ellenőrzik, és az esetlegesen észlelt „újabb” változásokat, mégis mindig a jelen viszonyítási idejéhez rendelik. Ez a tény pedig, ha tetszik, ha nem, akarva-akaratlanul, az Univerzum tágulásának a látszatát ébreszti a megfigyelőben.
Az időben kifejezett távolság arányában, minden viszonyított időpillanatnak, egészen más csillagászati térképe kell, hogy legyen. Sőt, mi több, minden pillanatfelvétel, olyan rétegeket tartalmaz, amelyek különböző kozmikus korszakokat láttatnak velünk. Hiszen a fény, minden másodpercben, 300 000 km-nyi utat tesz meg a térben. De a tudósaink, ezt a töménytelen mennyiségű fényinformációt, egyetlen pillanat képkockájára fókuszálva próbálják meg értelmezni. Számomra ez a dolog olyannak tűnik, mintha egy fotografikus filmkockája alapján kellene megértenem, egy több órás film, teljes mondanivalóját. Pedig, egy filmnek, több ezer, vagy több tízezer filmkockájának a folyamatos szemlélése képes csak, olyan élményt biztosítani számunkra, amelyben megérthetjük a film üzenetét, eszmei mondanivalóját.
Holott egy film, nagyon sok esetben, csak egy sokkal rövidebb időperióduson alapuló cselekménysorozat információs értékét tárja elénk. Szemben az Univerzumban zajló anyagi szintű eseményekkel, amelyek a csillagok és galaxisok mozgási periódusait próbálja elénk tárni. A Napunk után, a legközelebbi csillag is fényévekre van tőlünk. Így amit mi most láthatunk róla, az olyan kozmikus esemény, az adott csillag létezésében, amelyik már évekkel ezelőtt megtörtént. Ennél fogva, kizárt dolog az, hogy az észlelt esemény, éppen ott legyen helyileg, ahol mi megfigyeltük. A távolabbi csillagoknál és galaxisoknál pedig, még sokkal nagyobb mértékű időeltolódásokról beszélhetünk. De ez akkor is fennáll, ha csak szabad szemmel nézünk fel az éjszakai égboltra.
Így aki az égboltot szemléli, csak a múltba tekinthet vissza. Lelkesedésében, éppen erről feledkezik meg az a tudós szakember, aki egy újabb égi felfedezését kapcsolja, a felfedezése aktuális időpillanatához. Elvárva tőlünk azt, hogy feltétel nélkül fogadjuk el az állítását, hiszen dátummal igazolható fényképet is készített a kozmikus eseményről. A fénykép pedig, éppen azt az információt tartalmazza, amelyik a fotózás pillanatát képes rögzíteni. Sajnos, attól azonban, a lefényképezésre került égi fényinformáció, több évtizedes, több évszázados, vagy akár, több évezredes mozgásállapotokat képes csak rögzíteni számunkra. Így abból az egy filmkockából, nem lehet kikövetkeztetni, az Univerzum teljes „filmje” által értékelhető információs tartalomra. Amit a kozmikus múlt üzen számunkra. Egy elcsípett pillanat, alkalmatlan arra, hogy sokmilliárdnyi kockából álló univerzális „film” teljes mondanivalóját megérthessük belőle.
Az olyan lenne, mintha most egy fényképész, találomra lefotózna egy városi jelenetet a társadalmi életünk forgalmas eseményeiből, majd az alapján szeretné felvázolni az emberiségben kialakult társadalmi életünket, annak minden mozzanatával együtt. Ráadásul, a múltban lezajlott társadalmi életünket is, amit a történelmiségünk jelent számunkra, megpróbálná kifejteni, abból az egyetlen elcsípett fotókockából. Szerintem nagyon nevetséges lenne. Ezért, a tudomány képviselői, ugyanilyen módon, nevetségessé teszik a fizikát, a csillagászatot, és a kozmológiát. Amikor néhány fotóból próbálnak meg, több milliárd éves következtetéseket levonni, az univerzum történelmi eseményszerűségeiről.
Sajnos, ez a szertelenségük jellemzi ma, a relatív tudományt. Olyan elméletek nyernek általánosan elfogadott igazságértékeket, amelyek csupán, nem igazolt tudományos feltételezések lehetnek. Ennek ellenére, éppen azokra épül, minden újabb részelmélet. Folytatva a megkezdett, tudományosnak tűnő irányvonalat annak ellenére, hogy az alaptétel, amelyre épülnek, még koránt sem nyert igazolást. Amennyiben tehát, hibásnak bizonyul majd az alaptétel, akkor gyakorlatilag, már most hibát-hibára halmoznak.
A tudományban, a feltétel nélküli bizonyíthatóság biztosít értéket az állításoknak. Így a korunk relatív fizikájának az állításai, amelyek köztudottan, még egymással szemben is ellentmondásosak, valójában értéktelenek számunkra. Amennyiben pedig, a klasszikus fizika stabilnak mondható hátterével próbálják meg értelmezni és bizonyítani, abban az esetben, értéktelenné teszik, azt a régi konkrét fizikát is. Lesilányítják a mai, relatív fizika, általános érvényű szintjére.
A nem bizonyított tudományos elméletekkel párhuzamosan, minden elmélet egyenrangú, amelyik még nem nyert bizonyítást. Így akár, az én kozmológiai elméleteim is. Annak ellenére, hogy csupán az én korlátolt felelősségű gondolataimat fejezik ki. Mert egy részelméletet cáfolni, csak egy már abszolút módon elfogadott alapelmélettel lehet. Ezért, ideje végre visszatérni, egészen az alapokhoz, és a mai tudásunk fényében, újra értelmezni azok helyes mivoltát. Majd a leellenőrzött konkrét alapállításokkal, igazolni vagy cáfolni lehet, a mai részelméleteket. Mielőtt azok, általános érvényű részelméletekként, konkrét értéket harcolnának ki maguknak a tudományban. Mint ahogyan ez már, megszokott gyakorlattá vált a relatív tudományban. Aki ezt a felvázolt összefüggést megérti, annak számára, nem csupán optikai lesz, a tudományba vetett hitén alapuló csalódása.
Matécz Zoltán
2013.12.25.
matecz.zoltan@gmail.com
