Isteni szeretet.
Hát, már megint csalódást kell okoznom a kedves olvasóimnak. Mert Isteni szeretet, bizony nincsen. A szeretet ugyanis, a gyűlölettel alkot egy relatív fogalompárt. Amennyiben tehát, Isten szeretni tudna, azonnal elveszítené az abszolút státuszát. Ezért aztán, Isten a teremtő, és semmi több. Minden egyéb jelzőt, mi magunk aggattunk rá, mert hibás róla az elképzelésünk.
Meditáció alkalmával, az emberi elme, lelkileg teljesen közömbös tudati állapotban van. Mert sem szeretetre, sem pedig, gyűlöletre vonatkozó szellemi érdek nem befolyásolja. Ezért a meditatív tudati állapot, olyan közömbös lelki elmeállapot, amely tökéletes szellemi érdekmentességet biztosít, a meditáló ember számára. Ezért, a mentális egyensúly érzését képes produkálni. A szellemi gondolataink kiiktatásával ugyanis, minden egoista érdek eltűnik az elménkből. Ilyen tudati állapotban, maximális szintű a lelki jelenlétünk, hiszen az elménk, csak a lelkünk érzéseire fordíthat figyelmet. Mindenféle szellemi szinten meghatározható egoista érdekek irányítása nélkül.
A lelki közömbösség, a tudatosságunknak az a neutrális szintje, amely a szeretet és a gyűlölet közötti érdekviszonyok semlegességét képviseli bennünk. Éppen olyan módon, ahogyan a zéró, a relatív számegyenesek neutrális eleme. Mert a nulla, nem tarozik sem a pozitív, sem pedig, a negatív számok halmazához sem. Ezért a lelki közömbösség, a tökéletes szellemi érdektelenség egyensúlyos állapotát valósítja meg, a tudatos elménkben. A szeretet és a gyűlölet jól megkülönböztethető fokozatai, a lelki közömbösségtől eltérő, szellemi szinten irányított értelmi szinteket képviselnek. Ezért minden esetben, valamilyen szereteten vagy gyűlöleten alapuló érdekeket képviselnek az elménkben.
Az abszolútként értelmezett szeretet, nem abszolút igazán, csupán abszolutizált értéket képvisel. Éppen ugyanolyan módon, mint ahogyan az egész számok halmazában, az egyes szám képviseli az abszolút értéket, míg az összes többi egész számnak, éppen az egyeshez képest van abszolutizált értéke. Ez azt jelenti, hogy az egész számoknak az abszolút értéke, éppen annyi, ahány darab abszolút értékű egyest tartalmaznak elvileg. Így a spirituális embernek következésképpen, nem az a reális célja, hogy az elméjét, az abszolutizált szeretet vezérelje, mert akkor, automatikus módon, meg kell küzdenie, az abszolutizált gyűlölet kellemetlen érzéseivel is. Hanem éppen az, hogy egyfajta meditatív állapotba kerüljön az elméje, és az által, tökéletes lelki kiegyensúlyozottság jellemezze a tudatosságát. Azaz, lelki szinten megvalósított közömbösség.
A teremtőképes tudati állapot, egy olyan meditatív elmeállapot, amelyben az ember, úgy fókuszál a lehetséges problémák megoldásaira, hogy közben, nem törődik sokat azzal, hogy éppen, kinek a problémáját oldja meg. Mert a szellemi gondolatait, kizárólag a probléma megoldására koncentrálja. Így a megoldás lehetősége, elnyomja a szellemi szintű érdekek jelentőségét. Ilyen módon, a reális képzelet segítségével, olyan megoldások elvi lehetőségei nyernek valóságosnak gondolt értékeket, amelyek a lelki érzéseinkkel társulva, a megvalósulásuk felé fognak törekedni. A lelki érzéseink ugyanis, az életenergiánkból nyert életerő impulzusaink ezért, mint mentális módon irányított erőhatások, a megvalósulásuk felé segítik, a reális képzeletünkben kialakított, aktuális elvi szintű problémamegoldásainkat.
Ahogy mi emberek, nem szeretjük külön-külön egyik sejtünket sem, hanem a felelős törődésünk és ápolásunk, az egész testünknek jár, úgy Isten se szeret senkit sem, egyéni módon. Mi emberek, Isten egyéni „sejtjei” vagyunk a létezésben. Így együtt törődik velünk, és olyan kozmikus törvényeket biztosít számunkra, amelyek abszolút alapértékeket biztosítanak számunkra, az elektromos tulajdonságú, anyagi szinten megvalósult létezésünkben. Ezeket hívja a tudomány „állandóknak”. Ha ezt a törődést tévesen, Isteni szeretetnek nevezzük, akkor Isten abszolút módon egoista, hiszen rajtunk keresztül is, csak önmagát szereti. Hiszen a lélek által, Isteni minőség él bennünk.
Isten tehát, nem fordít különösebb módon figyelmet, sem a szellemi gondolatainkra, sem pedig, a lelki érzéseinkre. Csak abban az esetben, ha azok már, az elménkben párosulva, együtt nyilvánultak meg, mint a szabad akaratunkat képviselő, kifejezésre juttatott hiteink. Erre a legjobb megoldás, a reális képzelet segítségével formált személyes ima, amelynek a végén, kijelentjük azt, hogy „úgy legyen”, ahogyan elképzeltük. Mert minden, a hitünk szerint történik az életünkben. A gyámoltalannak nevezhető torz hiteink, kellemetlen sorsot formálnak számunkra. A határozott, életerős hiteink pedig, jobb sorsot eredményeznek. A hit nélküli emberek pedig, mások által formált hitek alapján élnek, alárendelt egyénekként. Mert a sorsunk, valójában nem más, mint a tudatos elménkben kialakított hiteink, gyakorlati megtapasztalásának az eredménye.
Amikor az emberi elme, teremtésre képes meditatív állapotban van, akkor a lelke által benne élő Isteni minősége aktivizálásával, Istent képviseli itt, a Földön megszokott anyagi valóságban. A személyes szellemi egojában gyökerező birtoklási vágya, lelkileg irányított teremtési vággyá módosul. Ebben a tudati állapotban, közvetlen módon, tökéletesen uralja az elektromos szerkezetű anyagi minőségek eseményszerűségeinek az alakulását. Ennél fogva, jó esélye van arra, hogy szükség szerint változtasson azokon. Így minden érzékszervével arra figyel, hogy hol van szükség a segítségére, hol van hiányosság vagy hiba, az anyagi világunk eseményeinek megtapasztalható valóságában.
Ezért, személyválogatás nélkül, ott segít a környezetében, ahol csak tud. Ilyen módon teljesíti be, a teremtésre irányuló vágyát. Amit már, a lelki egoja diktál. Ez a beteljesülés, az ember Isteni eredetének az egyedüli, kézzelfogható bizonyítéka. Az Isten által biztosított teremtői hatáskör, csak ilyen módon valósítható meg az ember életében. Amíg szeretettel próbálja meg valaki megoldani, addig minden esetben, valamilyen érdek húzódik meg a háttérben. Ami a szellemi egoizmusunk maradványa az elménkben.
Ennél fogva, Isten nem szeret, és nem is gyűlöl senkit. Számára mi emberek, tökéletesen egyformák vagyunk. A hibáinkkal és az erényeinkkel együtt. Hiszen a hibáink és az erényeink alapján formálunk hiteket az elménkben. Így csupán, elfogad bennünket. Mégpedig olyanoknak, amilyenek vagyunk. Ezt a kritika és dicséret nélküli elfogadást értelmezik úgy tévesen, mint Isteni szeretet. Természetesen szeretetnek is elfogadhatjuk, mert voltaképpen, nincsen benne gyűlölet sem. De ez az elfogadás csupán annyit jelent, hogy Isten számára teljesen mindegy az, hogy kinek a hitét teljesíti, hiszen Ő a teremtő. Ilyen formában, a rossznak minősíthető emberek hitét is megvalósítja, és a jó emberekkel sem törődik különösebb módon, ha nem képesek hitet formálni az elméjükben.
A hit, már olyan szellemi gondolat az elménkben, amely lelki érzésekkel párosult. Vagyis, a lelki érzéseink által, már aktivizálható életerőt képviselnek. Mégpedig, a szellemi gondolataink által meghatározott célnak megfelelő módon. Mivel a lelki érzéseink, csak a jelenben aktivizálhatóak, ezért az őket irányítani képes szellemi gondolatainknak is, a jelen pillanatára kell szorítkozniuk. Csak ilyen módon képes a gondolat, és az érzés hitté párosulni az elménkben, egy közös cél érdekében. Ennek legideálisabb módja, a reális képzelet. Mivel képzeletet alkotni is, szintén csak a jelenben tudunk. Így a szellemi szinten irányított képzeletalkotásunk közben, minél tökéletesebb, részletesebb az elképzelésünk, annál több érzés szabadul fel a lelkünkből az elménkbe. Oda, ahol a szellemi gondolataink által formált mentális képünket alakítjuk éppen. Így együtt tudatosodva, hitté formálódnak az elménkben. Azaz, reális céltudattal meghatározott életerő impulzussá. Amit már csak kifejezésre kell juttatnunk.
Az pedig, éppen azt jelenti, hogy Isteni eredetű élőlényekként, tudatosan hozzá kell járulnunk ahhoz, hogy a megtapasztalható valóságunkban, valóban „úgy legyen”, ahogyan azt mi, valóságosnak elképzeltük. Akkor ugyanis, mint a saját szabad akaratunkat fejezzük ki, az „Ámen” kijelentéssel. Ez az egyszerű kijelentés, kifejezésre juttatja azaz, aktivizálja a céltudatossá vált, és reális módon kialakított hiteinket. Amelyek a szellemi információink alapján, meghatározzák a szükséges formációkat és célokat, valamint a lelki érzelmeinknek köszönhetően, életerő impulzusokkal rendelkeznek. Így valóságformáló hatással rendelkeznek.
Ezt a gyakorlatban, egy általános példán keresztül magyaráznám el, hogy körülbelül, hogyan működik. Van például, egy beteg ismerősünk. Természetesen segíteni szeretnénk rajta, de nem vagyunk orvosok. Ilyenkor csak egyet tehetünk. Imádkozunk érte. Becsukjuk a szemünket, és elképzeljük őt, teljesen egészségesnek. Ahogy elhagyja a kórházat, és boldogan jön felénk azzal a kellemes hírrel, hogy már tökéletesen meggyógyult. Egy ilyen elképzelt valóságnak, minden egyes mozzanata, örömöt képes okozni számunkra. Mert olyan egészségi állapotról szól, amely ideális lenne a betegünk számára. Így a képzeletalkotás közben felmerülő örömérzéseink, tökéletesen megtöltik az elképzelt mentális formát, amit az egészséges állapotról képzeltünk, és ez által, máris életerővel töltjük meg, a képünk által formált vágyunkat. Majd addig dédelgetjük ezt a csodálatos képet, amíg teljesen valóságosnak nem érezzük. Akkor pedig, egyszerűen kijelentjük azt, hogy „Ámen”, vagy más szavakkal kifejezve, „Úgy Legyen”. Mintha pontot tennénk, a gondolatot kifejezni képes mondatunk végére. Ezzel aktivizáljuk, a céltudattal irányított életerő impulzusainkat.
Ilyen formában, bármi érdekében imádkozhatunk. Akár önmagunk számára, akár a szeretteink számára. De akár idegenek számára is. Isten önmaga mágneses alaphalmazából, induktív módon megteremtette az elektromos anyagi világot. Az égitestekkel, és a Föld minden élőlényével együtt. Így nem jelent számára különösebb problémát az sem, ha toronyórát kérünk tőle lánccal. A mentális célt, mi magunk határozzuk meg szabadon. Csupán az a lényeg, hogy a reális elképzeléseink, örömérzéseket tudjanak kiváltani a lelkünkből. Vagyis az, az ideális, ha a vágyainkat alakítjuk reális elképzelésekké. Akkor már, hitté fejlődnek az elménkben. Amelyeket az Ámen kifejezés által, az Isteni teremtés hatáskörébe rendelhetünk. Hogy Isten ezt hogyan oldja meg, az legyen egyenlőre még, az Ő titka. De az már számomra bizonyos, hogy nem szeretetből teszi. Hanem tökéletes elfogadásból. Mert Isteni szeretet, az nem létezik.
Matécz Zoltán
2014.03.30.
matecz.zoltan@gmail.com
