Ki nem velem, ...
Ki nem velem, az ellenem. Ezt jelentette ki a mester a tanítványainak. Persze, nem haragból vagy fenyegetésből, hanem teljes jóindulattal. Hiszen Ő, az emberi lelkek megmentésére törekedett. Ez volt az ezoterikus programja, és ez, még ma is. E mellett, azt is határozottan kijelentette, hogy amíg nem leszünk olyanok, mint a kisgyermekek, addig nem juthatunk be Isten országába.
Ez a két alapvető kijelentése arra enged következtetni, hogy egyfajta spirituális fejlődést próbált meg elindítani a világunkban. Amelynek keretében, a szellemi szinten gondolkodó értelmes emberekből, lelki szinten élő embereket akart formálni. Akik a szellemi gondolataikat, a jelenre tudják fókuszálni, és ez által, éppen olyanokká válnak, mint a még naiv, tudatlan gyermekek, akik mindig a lelki vágyaik alapján cselekednek, teljesen őszintén és tisztán.
Ma az emberi elménket, szinte teljesen lefoglalják a múltunkra és a jövőnkre irányuló szellemi gondolataink. Pedig, a lelki érzéseinket, mint mentális erőhatásokat, csak a jelenben tudjuk aktivizálni. Ezért a múltban és a jövőben élő átlagemberek, nagyon távol állnak attól a spirituális lehetőségtől, amit a tudatos teremtés képessége valósíthat meg.
A lélek, az a „spiritusz” bennünk, amely aktív cselekvésre készteti az embert, a hirtelen jelentkező szükség esetén is. Így aki jókor van jó helyen, és mindig jót is cselekszik, arra azt szokták mondani, hogy „Van benne spiritusz.”. Vagyis, a lelki jelenlétét aktívan használja a nélkül, hogy azt szellemi szinten, különösebben átgondolta volna. Mert azonnal felismeri a kialakult helyzetben a szerepét, és aktívan cselekedik is. Éppen olyan módon, mint ahogyan a kisgyermekek is, szinte ész nélkül cselekednek, szigorúan a lelki megérzéseiket követve.
A spirituális fejlődésünk lényege tehát az, hogy az elménkben, tudatosan lecsendesítjük a szellemi gondolatainkat. Azoknak, csak annyi szerepet biztosíthatunk, hogy értelmes módon meghatározhassák, a pozitív lelki érzéseink célját a jelenben. A múltunk tapasztalati emlékei, és a jövőnk lehetséges elvárásai, csak erre biztosíthatnak felelős jogalapot a jelenünkben.
Mert az életünk, mindig a jelenben zajlik. Csak itt és most, a jelenben lehetséges a lelki erőhatásainkat megvalósító lelki érzéseinket aktivizálni. Mert erőhatást nem aktivizálhatunk, sem a megtapasztalt múltunkba, sem pedig, a lehetséges jövőnkbe. Így az oda irányított érzéseink, hatástalanok maradnak, mert eleve célt tévesztenek. Hiszen a múltunk, az csak volt, míg a jövőnk, az csupán lehetséges. A jelen pedig, éppen most van, és a létezés eseményszerűségeit valósítja meg. A múlt megváltoztathatatlan ugyan számunkra, de a jövőnket, éppen a jelenben formált hiteink alapján tudjuk, mentális módon kialakítani. Ehhez biztosítanak számunkra jó lehetőséget, a múltunk hibái és erényei.
Jézus tehát, éppen azért mondta azt, hogy „Aki nem velem, az ellenem.”, mert nagyon jól tudta azt, hogy amelyik embernek az elméjét, a múltjára vagy a jövőjére utaló szellemi gondolatai uralják, képtelen a lelki jelenlét meditatív állapotában tartózkodni mentális szinten. Ezért nem képes Jézussal lelki közösségben lenni semmiképpen. Hiszen vele ellentétben, szellemi embert valósít meg. Olyan embert, aki csak az élete meghitt pillanataiban képes némileg a lelki életre. Akkor is csupán, erősen korlátozott formában. Mert az időben folyton kalandozó szellemi gondolatai, olyan sugalmazásokat és háttér-információkat diktálnak számára, amelyek nagyon erős kísértésekként jutnak érvényre az elméjében. Ezért a tiszta lelki élet, a szellemi ember számára, szinte esélytelen.
Mivel a megtörtént eseményeket megváltoztatni már nem tudjuk, ezért úgy kell őket tudatosan elfogadnunk, ahogyan bekövetkeznek azok. A számunkra kellemetlennek minősülő eseményeket is tudomásul kell vennünk. Mindennemű indulatos érzelemcsatolás nélkül. Mert a hozzájuk csatolható lelki érzelmeink, csak negatív polaritásúak lehetnek. Ezért azok, éppen ellenünk fejtik ki a mentális hatásukat. Idegessé, feszültté formálva a testünket. Csak a pozitív lelki érzéseink hasznosak számunkra. Ebben rejlik az önmagunk felé irányuló személyes felelősségünk.
A felelősségtudatunk tehát, azt a spirituális szintünket tükrözi vissza bennünk, amelyik által, csak a kellemes szellemi gondolatainkhoz csatolunk, pozitív lelki érzéseket. A kellemetlen szellemi gondolatokat, csupán tudomásul vesszük, lelki érzelmek nélkül. Mert azok, csak negatív irányba képesek polarizálni a lelki érzéseinket. Így az elméjüket felelőtlenül használó értelmes emberek, megbetegszenek és elszegényednek. Mert a szegénység gyakorlatilag, társadalmi szintű betegség. Jólétet és egészséget, csak a pozitív lelki élet biztosíthat számunkra. Amely már, tökéletesen alkalmas a tudatos teremtésre.
Most még, szellemi szinten gondolkodó emberekként, öntudatlan teremtők vagyunk. Ilyen, a ma élő emberiség kilencvenkilenc százaléka. Mert negatív hitrendszer alapján élünk. Hiszen a számunkra kellemetlen események elvi lehetőségeit, tökéletesen el tudjuk képzelni valósnak. Méghozzá, többféle aspektusból is. Ez által a lelkünkből, teremtő impulzusokat biztosítunk számukra az érzéseinkkel. Így a megtapasztalható sorsunkat, kellemetlen eseményekkel tarkítva. Pedig, az általam diktált pozitív hitrendszer is, éppen ugyanilyen módon működik. Csupán az a mentális feladatunk, hogy a kellemes dolgokat képzeljük el valóságosnak. Akár többféle megvilágításból is. Nem a problémáinkra koncentrálva, hanem azoktól elrugaszkodva, mindig a lehetségesen jó megoldásokra koncentrálva a szellemi gondolatainkat. Hogy a megoldások már, pozitív érzések kiváltását eredményezzék a lelkünkből.
Mert éppen rajtunk múlik az, hogy az életenergiánkat képviselő „forrásból”, milyen polaritású lelki erőhatásokat merítünk magunknak ahhoz, hogy általuk, az anyagi valóságot formálni tudjuk. Így gyakorlatilag, az Isteni minőségünk, Isten univerzális energiájából nyer életerőt, minden szabad akaratunkként meghatározott életakciónkhoz.
Az életünkben, mindig valamilyen tudatosan felvállalt szerepeket játszunk. Mégpedig, az aktuális módon elért szellemi szintünknek megfelelően. Akár egymással párhuzamosan, többféle szerepeket is. Éppen azért, hogy az intelligens mivoltunk, minél tökéletesebben visszatükröződjön a szerepeinkben. Lelki emberré válva azonban, csak egyetlen szerepet kell követnünk, az Isteni mivoltunk teremtői szerepét. A tudatosan felvállalt Isteni mivoltunk alapján, nem kell mindenki felé, egészen más arculatunkat mutatnunk. Istenek lehetünk végre, a teremtő Isten tökéletes anyagi megnyilvánulásai. Akik az Isteni intelligenciát, az értelmes lelki élettel juttatják kifejezésre az életükben.
Matécz Zoltán
2014.05.25.
matecz.zoltan@gmail.com
