Kauzalitás.
Az ok-okozati viszonyokat tárgyaló kauzalitás elvét, már az ókorban felvetették. Majd az emberi kultúrát reprezentáló történelmünk során, állandó jelleggel próbálták újraértelmezni, vagy cáfolni. Mindeddig sikertelenül. Mert mindig akadtak olyan logikus előfeltételek, amelyek mellette vagy ellene szóltak. Így a kauzalitás kérdése, a mai napig nyitott maradt.
A kauzális ok-okozati viszonyok alapja, az a tapasztalati észrevétel, amelyben minden eredendő ok, valamilyen okozatot idéz elő. Viszont, minden lehetséges ok is, önmagában véve, eleve valamilyen okozat eredménye. Így a kauzális viszonyok olyan körfolyamatként fejezhetők ki, amelyek ilyen formán, rengeteg logikai ellentmondásra adnak okot. A fizikai szinten elfogadhatónak látszó kauzalitás, filozófiai ellentmondásokba torkollik. Valamint fordítva, a filozófiai szinten magyarázott kauzalitás pedig, nem állja meg a helyét, a fizikai valóság tapasztalati szintjén. Ettől azonban, még nem cáfolható a dolog. Szerintem, csupán logikus módon arra utal a kauzalitás, hogy még nem vettünk vele kapcsolatban figyelembe, minden lehetséges alternatívát.
Továbbá, az ok okozati viszonyokra jellemző, hogy ugyanaz az ok, mindig ugyanolyan okozatot eredményez. Ennél fogva, az ok ismeretében, egyszerűen előre megjósolható annak várható okozata is. A mechanikai szintű dinamikus változásokat, általában az erők hatásaival írja le a fizika, ezért az erőket, mint ható okokat kezeli. Így az erők kvalitatív okozati hatásaiból, logikusan következik az a várható okozat, ami a tömegértékkel bíró kvantitatív anyagi testek, viszonyítható változásain lemérhető. Az erők kvalitatív hatásaival, más módon nem is találkozhatunk közvetlenül. Csak az anyagi testek kvantitatív kiterjedéseinek a közvetítései által. Vagyis, csak a kiterjedéseken végrehajtott kvantitatív okozataikon keresztül utalhatunk, az őket megvalósító kvalitatív erőhatások létezésére.
Én az alapvető hibát abban látom, hogy a kauzális viszonyokat, mindig ugyanabban az egységesnek vélt anyagi halmazban próbálják értelmezni. Mint tudományos szinten elfogadott egyetlen valóságban. Az én véleményem szerint azonban, a valóság objektív és szubjektív egy időben. Mégpedig olyan formában, hogy az elektromos tulajdonságokkal bíró objektív anyagi valóság, a szubjektív mágneses valóság egy tízezred része csupán. Erre utal minden atom strukturális szerkezete. Amely szerint, ha elméletben összeadjuk egy atom elemi objektív alkotóelemeinek az effektív térfogatát, akkor azok a kvantitatív kiterjedésű alkotóelemek, a teljes atomtérfogat egy tízezred részét adják csupán. Tehát, ha az atomok teljes térfogatának, csak egy tízezred részét alkotják az ő objektív alkotóelemei, akkor a többi atomtérfogatot, csak szubjektív alkotóelemek biztosíthatják. Mozgási, változási teret biztosítva ez által, az elektromos anyagi megnyilvánulásoknak. Ennél fogva, az atomok eseményszintű létezését, egy tízezrednyi mennyiségben objektivitás, és a többi atomtérfogatban, az Univerzum kvalitatív értékű szubjektivitása biztosítja.
Az elektromos tulajdonságokkal bíró anyag ugyanis, olyan összetett, szellős szerkezetű, mint a „szivacs”. Mégpedig a mágneses alapú szubjektív alaphalmaz számára. Amit az oszthatatlan alaptömegek teljes alapközege épít fel az Univerzumban. Ezek az egységnyi szintű kvantitatív kiterjedések, nagyon apró oszthatatlan résztömegekként, olyan egységes közeget alkotnak, amely az Univerzum és az anyagi minőségek számára, kizárólag szubjektív, azaz belső tulajdonságokat hordoznak. Ezt nevezték éternek a régi korok fizikusai. Így az elektromos tulajdonságú összetett anyag, nem csupán a mágneses alaphalmazban történik esemény szinten, hanem annak belsejét is ugyanaz az alaphalmaz tölti ki. Amelyben a mágneses hullámok alakulnak ki, terjednek, és közlődnek. Vagyis, az Univerzum abszolút elméjében.
Viszont, ugyanebben a mágneses alaphalmazban alakulnak ki az elektromos terek is. Így a mágneses tér, és a benne kialakult elektromos terek, állandóan egymás ellen dogoznak. Mert a mágneses hullámok tere, alapvetően lineáris felépítésű, míg az elektromos hullámok terei, mindig centrálisak. Ennél fogva, az ellentétes mozgásérdekeik miatt természetes módon, egymás ellen fejtik ki az induktív hatásaikat.
Az induktivitás ugyanis, éppen azt jelenti, hogy a mágneses terek, megpróbálják lineáris módon kisimítani, kiegyenesíteni a centrális szerkezetű elektromos erőtereket, míg az elektromos terek, centrális mozgásra késztetik, a lineáris szerkezetű mágneses teret. Így az egymásra hatásuk folytonos és antagonisztikus, azaz kibékíthetetlen. Ezért, az Univerzum mágneses tere, csak relatív egyensúly megteremtését eredményezheti az elektromos anyagi valóság számára. Ezt nevezzük mi, a megtapasztalható harmóniának, amikor az égboltra tekintünk.
A mágneses energia, mint okozati szintű szubjektív hatás, viszonyítható változást idéz elő, az elektromos tulajdonságú anyagi világunkban. Ez a változás azonban, már objektív erőhatással bír, a többi elektromos anyagi eseményhez viszonyítva. Ezért az induktivitás, a szubjektív energia hatásából, objektív erőhatásokat modulál. Mint ahogyan a fúrógép is, a rendelkezésünkre álló villamos energiából, forgómozgással hasznosítható mechanikai erőhatást alakít ki, a rendelkezésére álló mágneses tér ellenében.
Talán utolsóként, Max Plank foglalkozott érdemben, a kauzalitás problémájával. Az ő kijelentése szerint, „Amikor akár a természettörvényt keressük, akár azt alkalmazzuk, mindig arról van szó, hogy azonos okokat, vagy fizikai nyelven azonos peremfeltételeket létesítsünk, és akkor azt várjuk, hogy azonos okozatokat, a fizika nyelvén azonos kvantitatív jellemzőkkel bíró állapotokat kapunk. Ez természetesen feltételezi, hogy az egész univerzum történése ismétlődő, egymással paralel és egymástól függetlenül lefuttatható történésekre bontható.”
Simonyi Károly – A fizika kultúrtörténete
Max Plancknak, tökéletesen igaza van. Nekem is, éppen ez a véleményem. Csakhogy ahhoz, hogy ez az állítás igazzá válhasson, az elektromágneses jelenségeket, logikai módon kettéválasztottam, mégpedig elektromos jelenségekre és mágneses jelenségre. Mint ahogyan az, Maxwell előtt volt. Amennyiben ugyanis, az elektromágneses jelenségeket, amelyek csak az anyagi környezetben mutatnak egységes jelleget, szétszedjük az elemi összetevőire, akkor az általuk kialakított valóság is azonnal kettéosztható, logikai szinten. Mégpedig egy mindent kitölteni képes mágneses valóságra, amely mozgási, változási teret biztosít, a benne megnyilvánult összetett szerkezetű elektromos anyagi valóság számára. Amit mi, a relatívként értelmezett objektív valóságnak ismertünk meg. De a valóságnak létezik egy szubjektív része is. Amit az abszolút értékű mágneses valóság képvisel az Univerzumban.
Így Planck kijelentését kissé átfogalmazva elmondható, hogy minden elektromos tulajdonságú anyagi létezés, olyan induktív másodrezgési eseménye az Univerzumnak, amely a mágneses alaphalmaz állandónak mondható alaprezgésére vezethető vissza. Ilyen módon, az Univerzum valósága összetett szinten paralel, azaz olyan párhuzamos események történése, amely egymástól jól elkülöníthető elektromos anyagi eseményekre bontható. Amelyek a mágneses alaprezgés állandóságban működnek sajátrezgési eseményszinten. Ahogyan azok, az elsődleges mágneses valóságban meg is nyilvánultak. Mint a tapasztalat szintjén megvalósult, egymástól relatív módon jól megkülönböztethető, objektív anyagi valóság.
Mi, értelmes emberek, ennek a paralel módon megnyilvánult elektromos anyagi létezésnek a különböző alkotóelemei vagyunk, anyagi szinten. Szellemi szinten pedig, részei vagyunk az Univerzum abszolút Szellemiségének, ami a mágneses alaphalmazban nyilvánult meg, mint abszolút Elmében. Hiszen a mágneses hullámok hullámhosszai, olyan informatív értékeket képviselnek, amelyeknek irányító szerep jut. Mégpedig a mágneses hullámok frekvenciája által képviselt szubjektív munkavégző képességet, az energiát tudják céltudatosan irányítani. Az emberi szellem tehát, ennek az univerzális szellemiségnek, az egyedivé vált intelligens része.
A lelkünk pedig, az Univerzum teljes energiájának az elválaszthatatlan része. Mert az energia egy és oszthatatlan. Így a mi életenergiánk, amit a lelkünk képvisel, aktivizálható életerőt képes biztosítani számunkra. Éppen azért, hogy tudatosak lehessünk a valóságunkban. Mert a szellemi gondolataink informatív értékei alapján irányítjuk tudatosan a lelki erőhatásainkat, amelyek a mi lelki érzéseink. Sajnos azonban, azért nem működik ez a mentális dolog az életünkben tökéletesen, mert a lelki érzéseinket, a szellemi gondolataink által, szinte teljesen elnyomjuk az elménkben. Gyakorlatilag, túlzott módon okoskodunk.
Pedig, ugyanaz az anyagi minőségre vonatkozó tudatos szubjektív hatóképesség van bennünk is, mint az Univerzumban. Hiszen az értelmes emberi elme, az Univerzum abszolút Elméjének a része. Abban nyilvánult meg, és abban működik mentális szinten. Ami röviden azt jelenti, hogy mentális lelki erőhatásokat közvetíthetünk adott helyekre és feladatokra, pusztán a szellemi gondolataink mentális irányítóképességével. Ha ez a két alapvető adottságunk, az elménkben képes párosulni. Így a céltudatos szellemi gondolatainkhoz, pozitív lelki erőhatásokat csatolhatunk annak érdekében, hogy a vágyott cél, a megvalósulás szintjére kerüljön. Éppen azért, hogy személyes tapasztalatot szerezhessünk annak valóságáról. Erre szolgál, minden természetes alapokon nyugvó spirituális törekvésünk.
Bennünk, a szubjektív hatóképes spirituszt, a lélek biztosítja. Mint az életünk energiája. Viszont a lelkünkből származó érzelmi erőhatásoknak, értelmes irányításra van szükségük. Ezt a szellemi gondolataink informatív értékei biztosíthatják. Ha megoldás-centrikus módon, olyan értelmes célokat határozunk meg velük, amelyek pozitív lelki érzések kiváltására alkalmasak. Mert a józanésszel ellentétes gondolkodásmódunk által, csak negatív életerő impulzusok lelki érzéseit tudjuk magunkból előhívni, amelyek éppen ellenünk fejtenek ki mentális hatásukat. Az ilyen gondolkodásmód a problémákkal, azok okaival, lehetséges hatásaival, és a felelősök keresésével foglalkozik. Távol a reális megoldások lehetőségeitől. Amelyek viszont, csak pozitív érzéseket biztosíthatnak számunkra.
Az értelmes emberi elme, logikus következtető képességéről, még csak nem is beszélhetnénk, az ok-okozati viszonyok induktivitásra visszavezethető kauzális feltételrendszere nélkül. Mert a logikus következtetés alapja éppen az, hogy felismerjük az okokat, és azok ismeretében, kikövetkeztetjük azok várható okozatait. Illetve fordítva, egy okozat észlelése alkalmával, következtetni tudunk annak kiváltó okaira. Ezért az értelmet sugárzó természetes emberi logika, arra az induktív következtetési képességre épül, amit a kauzális ok-okozati viszonyok észlelhetősége jelent számunkra.
Anyagi szinten, okozatai vagyunk az Univerzumnak. Viszont, az a mentális lehetőségünk, hogy tudatos módon képesek vagyunk, lelki erőhatásokat irányítani valamilyen vágyott cél érdekében, okozóként határoz meg bennünket. Így okok és okozatok vagyunk egy időben. A mágneses alapú Univerzum okozatai, és a lelki erőhatásainknak köszönhetően, elektromos anyagi változások okozói, előidézői. Amelynek segítségével, a szabad akaratunkat tudjuk aktívan gyakorolni.
Mert az energia, mint kvalitatív hatás, azaz szubjektív ható ok, mindig valamilyen észlelhető változást idéz elő, a kvantitatív kiterjedés lehetőségét biztosító tömegek halmazaiban. Az energia, csak ilyen módon képes megmutatkozni számunkra. Mert az energiával, csak az észlelhető hatásain keresztül találkozhatunk, közvetett módon. Így a kauzális viszonyokat jelentő ok-okozati viszonyokat, az induktivitás tényszerűsége tartja fenn. Még bennünk, és általunk is. Hiszen mi magunk is, a mágneses alaphalmazon alapuló Univerzum, elektromos anyagi megnyilvánulásai vagyunk.
Mivel az elménkben, ahol tudatosak vagyunk, lelki érzések is társulnak a szellemi gondolataink informatív értékeihez, ezért az ilyen módon kialakított hiteink, mentális munkavégző képességgel bírnak. Mert a lelki érzéseink, a mi relatív elménkben formálódó hiteinkben kapcsolódhatnak csak, a szellemi gondolatainkhoz. Így a szellemi gondolataink határozzák meg azt az értelmes célt, amelyre a lelki érzéseink, mint a mi mentális munkavégző képességünk irányuljon. Így az ideális módon kialakított hiteink, olyan lelki erőimpulzusokkal rendelkeznek, amelyek mindig el is végzik a tőlük várható mentális munkájukat. Ilyenkor az értelmes emberi elme, mint ható ok funkcionál, és ebből logikusan következik az, hogy okozója lesz a vágyott dolgoknak. Ez a tudatos teremtés mibenléte.
Ebből kifolyólag, a kauzalitás, az Univerzum induktív viszonyainak a legtökéletesebb megnyilvánulása, amely a valóságot, eleve két egymástól logikai szinten jól elkülöníthető tényezőre bontja. Összetett elektromos anyagi valóságra, amely a mágneses valóságból, és abban nyilvánult meg. Viszont továbbra is, állandó induktív kényszerkapcsolatban állnak egymással. Fenntartva ennek köszönhetően, az alapvető induktív kauzális feltételrendszert. Amelyben mindig az, az objektív erő, vagy szubjektív energia érvényesül okként, amelyik nagyobb hatásértékkel bír. Vagyis, amelyiknek magasabb a munkavégző képessége. Így a vele ellentétes induktív hatás, mindig okozatként jut érvényre. Kiegyenlítve az induktív viszonyt. Ez által, fenntartva a hatás-ellenhatás megtapasztalható törvényét. Röviden, ennyi.
Matécz Zoltán
2014.07.10.
matecz.zoltan@gmail.com
