Szabadság.
Ennek a fogalomnak, olyan sokféle meghatározása létezik, hogy azok már, nagyon elvonatkoztatnak a konkrét jelentéstartalmától. Általános értelművé formálva a szó értelmét. Ennek ellenére, én most megpróbálom konkrét módon értelmezni, a „szabadság” szó fogalmi jelentését.
A szabadság érzésének, nem előfeltétele a társadalmi szinten megvalósuló béke vagy háború eseménye. Mert háborús időszakban is lehet az embernek szabadságérzete, és békeidőben is lehet bárki, a társadalom rabja. A társadalom háborúktól való szabadsága, még nem jelenti a benne élő egyének szabadságát is. Hiszen, nagyon sok olyan tevékenységünk létezik, amit az egyik ember szabadságnak, a másik pedig, rabságnak él meg. Mert szenved tőle. A szabadság érzete, a tudatos emberi elme állapotától függ, nem a számára külső körülményektől.
Legjobb példa talán, a szabadság megélésére az olyan elemi élethelyzet, amikor az ember szabadságra megy. Nem végez kötelezettséget jelentő vállalati munkát, hanem a fennálló szabadidejében, éppen azt teszi, amit csak akar. Így az önként vállalt tevékenységét, vállalati korlátozások nem befolyásolják. Az is igaz, hogy nagyon sok esetben, a magán jellegű kötelezettségünknek engedünk, az effektív szabadságunk ideje alatt. Így a szabadságunkat, olyan tevékenységgel töltjük, amely kényszerítőleg hat reánk, és a szenvedés rabságában tart bennünket. Hiszen a kényszerítő hatásával, egyértelműen meghatározza a kötelező tevékenységeinket. Ilyenkor, nincsen mindig béke a szívünkben, hanem éppen ellenkezőleg, esetleg háborog is az.
Amikor a relatív emberi elmét, folyton a múltban és a jövőben kalandozó szellemi gondolatok terhelik, akkor erősen korlátozódik, vagy teljesen megszűnik a lélek szabadságérzete. E miatt, amikor csupán korlátozódik, akkor relatív szabadságérzet alakul ki az elménkben, azaz viszonylagos jellegű. Mert a folyton folyvást kalandozó szellemi gondolataink, olyan mentális feltételrendszert szabnak a lelki szabadságunk érzete számára, amelyek szinte teljesen teljesíthetetlenek. Mivel mentális kényszerként hatnak reánk. Ezért a lelki szabadság abszolút érzetét, a szellemi gondolataink, szinte csak korlátozni képesek. Így relatív rabságban tartva az elménket.
Ilyen relatív rabságot él meg például, minden ember, aki a szerelem múltával, mégis a házasság kötelékében marad. Vagy aki úgy dolgozik a munkahelyén, hogy közben utálja azt, amit munkaköri kötelezettségeként tennie kell. Esetleg iskolába jár a nélkül, hogy örömöt okozna az számára. Vagy szomorúan bevásárolni megy a helyett, hogy boldogan internetezne. Így relatív rabságban élünk minden esetben, amikor a lelki érzéseink ellen teszünk bármit is, a „józan” eszünk kötelezettségeire hagyatkozva. Amikor szellemi szintű kényszerből, olyan dolgokat teszünk, amelyektől lelki szinten, nem leszünk boldogok. Esetleg még idegesítenek is. Mert felmerül a jogos kérdés, hogyan lehet bárki, szellemi szintű korlátok között élve, lelki szinten szabad ember?
A relatív szabadság érzete, tökéletesen azonos mentális minőség, a relatív rabság érzésével. Hiszen csak nézőpont kérdése a dolog. A valós életet, csak a tökéletes szabadság abszolút érzete biztosíthatja számunkra. A tökéletes szabadság hiányában azonban, csak relatív életet élhetünk, ami pedig, a relatív halállal azonos mentális minőség. Ezért mondta Jézus, a kereszténység nagy tanítómestere a tanítványának, hogy „Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat.” Mert szerinte, aki nem él tiszta lelki életet, szellemi rabságban tartózkodik. Mert Isten országa, a boldogságot biztosítani képes, tiszta lelki élet során alakulhat ki az elménkben.
A relatív szabadság érzését, a birtoklási vágyból fakadó egoizmusunk jellemzi. Ezt az egoizmusunkat, szellemi szinten legyőzni, szinte lehetetlen próbálkozás. Mert az ember olyankor, önmaga ellen viaskodik. Ezért, ha győzni látszik is esetleg az ember, saját maga lesz a vesztes is. E miatt, az egoizmusunkat nem legyőzni, hanem teljessé kell tenni. Akkor ugyanis, a szellemi szinten megtanult spirituális ismeretek birtokában, a velünk született birtoklási vágyból, teremtési vágy lesz. Az új ezoterikus szellemi információk azt sugallják, hogy mindenki az Univerzum spirituális egységének a része, így aki képessé válik a tudatos teremtés gyakorlására, az univerzális egységen belül végül is, önmagának teremt.
Ezért a teremtési vágy nem más, mint a spirituális szintű egységtudatunk tökéletessé vált egoizmusa. E miatt, a velünk született természetes egoizmusunk, nem ellenségünk, amit erőszakkal le kellene győznünk, hanem a spirituális fejlőrésünk alapja. Aki valamilyen ezoterikus tan elferdült igazságát követve, mégis megpróbálja legyőzni a szellemi egoizmusát, önmaga lelki egoizmusának a lehetőségét szünteti meg. Továbbá, önmaga ellen harcol, az Univerzum egységén belül. Az pedig, emberhez méltatlan küzdelem, mert csak önmagunk lelki mivoltát veszíthetjük el általa. Önmagunk, Isten által fenntartott lelki minőségét. Éppen olyan módon, mint a többi, szellemi módon irányított elméjű értelmes ember.
Akik ma még, az emberiség kilencvenkilenc százalékát alkotjuk. Mert amíg a birtoklási vágyunkat fenntartó szellemi egoizmusunk aktív az elménkben, addig nem vagyunk képesek buzgó lelki életet élni. Amely a teremtési vággyal teljes. A lelki szinten irányított emberi elme, megoldás-centrikus gondolkodásmódja képes csak arra, hogy a lelki vonatkozásban meghatározható életerő impulzusainkat, megfelelő módon használja, a tudatos teremtés érdekében.
A mai ember, szellemi szintű gondolkodásmóddal él. Pedig, minden ember gyermekként, tiszta lelki adottságokkal születik. Akik minden esetben, a lelki érzéseik alapján cselekednek. A civilizált társadalom nevel belőlünk szellemi gondolkodókat, az általános és speciális oktatásunk keretében. Ezért a túl erős szellemi aktivitásunkkal, éppen a lelki aktivitásunk lehetőségét korlátozzuk. Ilyen szellemi szinten irányított átlagember vagyok ma még, én magam is. Azzal az alapvető különbséggel, hogy számomra már, eleve adott az a spirituális út, amin járnom kell. Éppen a lelki szintű életvitelem elérése érdekében.
Csupán arról van szó, hogy az elmémet, mindig fogékonnyá teszem az Isteni üzenetek befogadására. Mert hiszek benne, hogy megkapom őket, mégpedig az igényeim szerint. Éppen úgy, mint egy rádió vevőkészülék esetében. Ráhangolódok, a kérdéseimre adható Isteni válaszok mágneses csatornáira. Ilyenkor, a lelkem által bennem élő Isteni minőségem kommunikál intelligens módon, az Univerzum teljességének az intelligenciájával. Akit Istennek hív az idealista vallási hitvilág.
A dolog éppen olyan módon működik, mint a „Titok” című könyv esetében. Ahol mindenki, csak a hite alapján kaphat, bármit is az Univerzumtól. Nem pusztán azért, mert erősen gondolt a dologra, hanem azért, mert már előre érezte lelki szinten, a siker várható örömét. Hát én abban hiszek, hogy válasz értékű információkat kapok, és előre érzem is azokat.
Jézus szerint, „Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.” Mert akkor már teremtő erővel rendelkeznénk. Mivel a picinyke mustármagból is, óriási nagy fa képes felnőni. Mert a hit, már olyan szellemi gondolat az elménkben, amelyhez aktivizálható lelki érzések is társultak. Mivel a teremtés feladatát, mindig a lelki érzéseink végzik el. A szellemi gondolataink, csak informatív értékkel rendelkeznek. Így csak a formát és a célt képesek értelmes módon meghatározni számunkra. Teremtő erőt nem képviselnek. Azok a lelki érzéseinkből fakadnak, ha képesek az elménkben, a szellemi gondolatainkhoz csatlakozni.
Amíg a szellemi gondolataink a múltban vagy a jövőben kalandoznak, oda is irányítják a lelki érzéseinket. Így azok hatástalanná válnak az életünkben. Mert a lelki érzéseink, csak a jelenben képesek a mentális munkavégzés feladatát ellátni. Hogyan csatolhatjuk a szellemi gondolatainkhoz a lelki érzéseinket, a lehető legkönnyebben? Hát erre való a reális képzelet. Mert képzeletet alkotni, csak a jelen pillanatában tudunk. Amikor a lelki érzéseink is aktívak lehetnek. Amiben nem hiszünk, az elképzelhetetlen dolog számunkra. Ezért, amiben hiszünk, azt el is kell tudnunk képzelni, mégpedig a lehető legprecízebb részletekig visszamenően. Erre való az elménk valójában. Reális, hit alapú elképzelések gyártására.
Amíg a szellemi gondolatainkkal, a problémákkal foglalkozunk, addig egyre jobban belebonyolódunk a problémák béklyóiba. Ki a felelős, meddig árt nekünk, miért éppen velünk történt, milyen kellemetlenségekkel járhat még? Ráadásul, minden problémára korlátozott gondolatukhoz, csak negatív lelki érzések társulhatnak. Amelyek ellenünk dolgoznak. A lelki érzéseink negatív munkáját azonnal észre is vesszük, mert ingerültek, feszültek, idegesek, mérgesek, dühösek leszünk tőlük. Pszichoszomatikus betegségek forrása leszünk, ha hibásan használjuk az elménket. Mert a kellemetlen szellemi gondolataink, negatív irányba polarizálják a lelki érzéseinket.
Az elménket akkor használjuk helyesen, ha megoldás-centrikus módon gondolkodunk. Vagyis, a problémák ismeretében, mielőbb a reális megoldás elképzelésére használjuk az elménket. Minden lehetséges megoldáshoz, amire természetesen vágyunk, pozitív lelki érzések társulnak. Melyek olyan életerő impulzusok, amelyek éppen a mi érdekünkben végeznek mentális munkát. Ezt az azonnali öröm érzésével, vissza is jelzik számunkra. Amikor a reális képzelet, már ilyen felhőtlen örömérzést biztosít számunkra, akkor biztosak lehetünk abban, hogy teremtőképessé vált a vágyunkról alkotott hitünk.
Mivel a lélek által Isteni minőség éltet bennünket, ezért a reális képzeletünk örömélményét követve, mondjuk ki bátran azt, hogy „ÁMEN”. Vagy azt, hogy „ÍGY AKAROM”. Vagy egyszerűen, ahogy Isten is tette azt a teremtés idején, jelentsük ki bátran, hogy „LEGYEN”. Ezeknek a kijelentéseknek bármelyikével, éppen azt fejezzük ki, hogy a mi saját szabad akaratuk az, hogy a reális képzeletünk tárgyát, a tudatos teremtés hatáskörébe rendeljük. Így az Isteni minőségünk, az Univerzum teremtő Istenére bízza, a vágyunk szerint történő megvalósulást.
Amikor a tudatos teremtés által lelki emberekké váltunk, akkor már a szabadságérzetünk is abszolúttá válik. Mert többé nem állunk függőségi viszonyban a relatív anyagi események feltételeitől. Hiszen azokat, bármikor felülírhatjuk. Mégpedig a megoldásokra szorítkozó tudatos teremtés képességével. Az intelligens emberi életnek, ez az egyetlen alapfeladata van. Megtapasztalni önnön Isteni mivoltunkat, a tudatos teremtés képessége által. Teremtővé válni, még itt, az aktív tudatos emberi életünkben. Hogy az anyagi valóságtól független, abszolút lelki szabadság érzését megtapasztalhassuk. Azt a lelki szintű szabadságérzetet, amit a szellemi gondolatok már nem befolyásolhatnak. Mert, aki képes a tudatos teremtésre, függetlenné válik, a szellemileg fenntartott anyagi feltételrendszer kényszerítő hatásaitól.
Matécz Zoltán
2014.07.13.
matecz.zoltan@gmail.com
