Kishitűség.
A kishitűség, uralja az emberek elméjét. Mert a társadalom többségét, a kishitű emberek alkotják. A kishitű ember, szinte mindig bizalmatlan és mindenben kételkedik. A szinte teljesen vak sors kiszolgáltatottjaként él.
„kishitűség: a bizalmatlanság rossz készsége. - Tág értelemben készség, mellyel az ember hajlandó minden lehetőséget rosszabbnak, sötétebbnek látni a valóságosnál, mert nem bízik mások jóságában és erejében. Túlzó formája a pesszimizmus. - Szoros értelemben a remény és a bizalom csekély volta. Ellenszere a bátorság és a józan megfontoltság.”
Magyar Katolikus Lexikon
Kishitűség esetén, alapvetően az önbizalom hiányáról beszélhetünk. Mert hiányzik a cselekvésekhez szükséges megfelelő tudás. Vagy a kellő ismeret hiányában, vagy pedig, megvan ugyan a szükséges ismeret, de hiányzik hozzá a gyakorlati tapasztalat. Mert a gyakorlati tapasztalatok nélkül, nem fejlődik, nem edződik tudássá, egyetlen szellemi szintű ismeret sem.
Az önbizalom hiányával küszködő kishitű személy, általában mások megszerzett tudására van utalva. Csakhogy, akinek nagyon erős önbizalomhiánya van, az a személy, másokkal szemben is bizalmatlan. Mert az objektív külvilág, a saját belső szubjektív világunk visszatükröződése. Így a kishitű személy bizalmatlansága, kiterjed más emberekre is. Hiszen amikor véleményt kell mondani, akkor minden ember, alapvetően önmagából indul ki. Abból a biztosnak vélt mentális alapból, ami a külső valóság tükröződése bennünk. Gyakorlatilag, amit éppen hiszünk a világról. Ez az alapvető bizalmatlanság pedig, eleve megmérgez mindenféle értelmesnek induló emberi kapcsolatot. Ennél fogva, a bizalom és a hátterében meghúzódó önbizalom, a gyakorlati tudás fokozásával, arányosan növelhető.
Az önbizalom hiánya, általában veszteseket eredményez. Mert aki nem bízik kellőképpen önmagában, éppen arra számít, hogy mások sokkal jobbak nála. Önmagát teljesen alábecsüli. Szinte minden vonatkozásban. Ezért a bizalmatlan szellemi gondolatokhoz, negatív lelki érzések társulnak az elméjében, amelyek e miatt, éppen saját maga ellen fejtenek ki mentális szinten irányított ártó hatásokat. Feszültséget, idegességet, bosszúságot, dühöt idézve elő a testi mivoltában. Ezért az önbizalom hiányából eredő kishitűsége kudarcait, mindenkinek saját magának kell elviselnie. Erről szól, a tévesen értelmezett sorsszerűség gondolata.
Így a kishitűség fogalmának értelmezésén keresztül, könnyen eljuthatunk a hit valós mibenlétének pontos megismeréséhez is. Ezért a hit, éppen azt jelenti, hogy olyan cselekedetvezérlő szellemi gondolatról van szó az elménkben, amelyekhez önként biztosítjuk, a mentális erőimpulzusainkat képviselő lelki érzéseinket. Mert kizárólag attól vagyunk spirituális élőlények. Mivel a személyes intelligenciánkat, a tudatos teremtés érdekében tudjuk használni. Mégpedig olyan módon, hogy a szellemi gondolataink informatív értékeit, a lelki vágyaink tökéletes kifejezésére tudjuk használni. Éppen azért, hogy azok a kellemes szellemi gondolatok, pozitív lelki érzések kiváltására legyenek alkalmasak bennünk. Így a vizuális képzeletünk alapján, tudatosan a lelkünk szolgálatába állíthatjuk, a kellemes szellemi gondolatainkat.
A tudatos teremtést gyakorló ember, nem a sors kiszolgáltatottja többé. Mert ő maga írja a sorsát. Vele is történnek olyan események, amelyeket mások alakítottak ki számára, és kellemetlenek lehetnek. De ezek nem idegesítik többé, mert csupán tudomásul veszi őket, különösebb bosszankodás nélkül. Mivel nem tehet ellenük, hiszen már megtörténtek azok. De ezek a problémák hasznosak számára, mert alkalmat biztosítanak arra, hogy a tudatos teremtés képessége révén, szebbé és jobbá képzelje a megtapasztalható anyagi valóságát.
A kishitű embernek is hasonló formában működik az elméje. Mivel elképzelni sem tudja a számára jó és reális megoldásokat, ezért az ő elméjében, folyton-folyvást olyan kellemetlen szellemi gondolatok kavarognak, amelyekhez többnyire, csak negatív lelki érzések csatlakozhatnak. Vagy a múlt kellemetlen tapasztalataiból származtatva azokat, vagy pedig, a jövő borús elvárásaiból merítve. Mert az esetleges rossz események bekövetkezésének az esélyét, nagyon jól el tudja képzelni, a lehetséges valóságnak. Akár többféle verzióban is. Ezért az ő spirituális szintű teremtőképessége, csak arra jó igazán, hogy kellemetlen valóság megtapasztalhatóságát valósítsa meg önmaga számára. Tovább igazolva ez által, a kishitűsége látszólagos jogszerűségét.
A kishitű ember olyan személy, aki kételkedésre, gyanakvásra, bizalmatlanságra, csüggedésre, aggályoskodásra, aggodalmaskodásra, hitetlenkedésre hajlamos. Akinek önmagába, valamely más személybe, vagy egy konkrét célba, esetleg egy eszmébe vetett bizalma gyengécske. A kishitű ember, nem mer kiállni semmiért, még a saját igazáért sem. Így a legtöbb nagyszerű terve és reális célkitűzése, ami az eszébe juthat, éppen a kishitűségben rejlő önbizalom hiánya miatt hiúsul meg. A kishitű személyeket, nagyon nehéz fellelkesíteni valamilyen igaz ügy érdekében. Éppen a túlzott bizalmatlanságuk miatt. Mert eleve olyan életet élnek, amely kiszorítja az elméjükből, a lelkük pozitív érzéseinek az aktivitását. Éppen a negatív lelki érzésekre hagyatkozva.
Ezért a kishitű emberek, csak relatív módon élnek. Ami azonos életminőség a relatív halállal. Ez azt jelenti, hogy jóformán, csak vegetálnak az életben. Folyamatosan, csak elviselik mások irányítását, egy használható önálló szellemi gondolat nélkül. Ha mégis gondolkoznak, számukra kellemetlen események lehetőségeivel kötik le az elméjük figyelmét. Mert nem képesek a pozitív lelki életvitelre.
Amennyiben tehát, az erős hittel megáldott spirituális embert, aki a tudatos teremtés képessége alapján él szeretetteljes életet, éppen a lelkének köszönhetően, az objektív anyagi világ valóságában megnyilvánult Istenként értelmezhető, úgy a kishitű ember, aki ennek az egyenes ellentéte, valójában a pozitív lelki aktivitásnak az ellenfele. Ezért Sátánként lehet felfogni. Akinek minden mentális törekvése, a tudatos teremtés ellen irányul. Nem csupán azért, mert szerintem az emberben, a lélek által Isten nyilvánult meg, hanem azért is, mert a Szent Biblia Istenfogalma, nagy részben, éppen az emberről szól.
Aki pedig, ezek után a kishitűség fogalmának értelmezése során, önmagára ismerne esetleg, ne essen pánikba, nem ő a maga Sátán személyesen, csupán rajta keresztül munkálkodik a gonosz. Így mindenkiben munkálkodik néha a kisördög. Mert a Sátán, a pozitív lelki aktivitásunkból származtatható Isteni minőségünk ellenfele. A tudatos teremtőképességünk ellensége. A kishitű ember hátsó gondolatai és sugalmazásai által, kísértésekbe hoz bennünket. Megpróbál eltéríteni minket, a tudatos teremtés mentális folyamatától.
Hitében, csak az olyan ember stabil, aki legalább reméli, vagy esetleg már tudja is, hogy a kellemes szellemi gondolataival, pozitív lelki érzéseket képes irányítani az elméjében, mint teremtésre képes pozitív mentális erőhatásokat. Ellenkező esetben, az értelmes ember kishitű marad. Az intelligenciáját tükrözni képes értelme ellenére is. Mert a kishitűsége továbbra is, a pozitív lelki érzések hiányát fogja produkálni az életében. Ezzel egy időben pedig, a negatív lelki erők ártó hatásait fogja elszenvedni, továbbra is.
Aki azonban, megérti egyszer végre azt, hogy a kellemes szellemi gondolatok tudatos választása által, pozitív lelki érzéseket képes irányítani az elméjével, mégpedig szabad akaratából, egyszerűen felhagy a kishitűségével. Az elméjében megvilágosodik, mert tökéletesen tudatosodik benne, a teremtőképes Isteni mivolta.
Amikor a kishitűségünk, pozitív lelki erőket von el, a szükségszerű cselekedeteink lehetőségeitől, addig is jelen vannak a mentális erőhatásaink, csak éppen negatív formát öltve. Hiszen a lelki érzéseink mentális erőhatásait, a szellemi gondolataink polarizálják. Így azok, mindenképpen elvégzik azt a mentális munkát, ami éppen a feladatuk. Vagyis, megerősítik és továbbra is fenntartják, a kishitű ember bizalmatlanságát.
Ahogy a bizalommal teljes hitet, a kellemes szellemi gondolatok által irányított pozitív lelki érzéseink tökéletesen megerősítik, úgy a kishitűség kellemetlen szellemi gondolatmintáit szolgáló negatív lelki érzéseink, éppen a tudatos teremtőképességünk ellen irányulnak. Meghiúsítanak minden egyes kísérletet, amely azt igazolhatná az értelmes ember számára, hogy az intelligenciáját, a tudatos teremtésre képes használni. Mert az emberi intelligencia, nem csupán azt jelenti, hogy szép és jó dolgokat tudunk kitalálni a szellemi gondolataink segítségével, hanem akkor kristályosodik ki igazán, amikor ezekhez az értékes gondolatmintáinkhoz, pozitív lelki érzéseket is csatolunk, hogy az álmaink és a terveink alapján, az elképzelt vágyaink valósággá váljanak. Így a pozitív lelki erőhatásaink nélkül, a személyes intelligenciánk, még csak nem is igazolható. Mert az csupán, szellemi szintű okoskodásnak minősül. Amelyek a lelki érzéseink nélkül, nagyon hamar feledésbe merülnek.
Ezért osztja az észt a kishitű ember, az alapvetően szkeptikus hozzáállásával. Önmagának, a kellemetlen hátsó gondolatai által, és másoknak, az ostoba sugalmazásai révén. De minden esetben, a tudatos teremtésbe vetett stabil hitet próbálja, mentális ellenfélként meghiúsítani. Ahol nem elég stabil a hit, ott a jól időzített sugalmazás kishitűséget eredményez, és a megfelelő módon felépíthető tudatos teremtés elmarad.
A kishitű ember, a bizalmatlansága miatt, a megbecsülés hiányával él. Továbbá, a természetes megértés is hiányzik az életéből. Ennél fogva, nagyon kevés dolog van, amit meg tud bocsátani. Ezért, a szeretet hiányát is folyamatosan elszenvedi. Mert a szeretet alappillérei, éppen a megértés, a megbocsátás, és a megbecsülés. A legideálisabb fokmérője pedig, a türelem. Így a kishitű embert, a nagyfokú türelmetlenség is jellemzi. Mert vagy nem érti a dolgokat, vagy nem becsüli meg azokat, vagy pedig, nem képes a megbocsátásra. Így a türelmetlensége, ezekkel a szeretetre utaló mentális hiányosságaival arányos.
Neki magának, ez természetesen fel sem tűnik, Mert ő maga, természetesen együtt él a kishitűségével. A társadalom többi tagja azonban, elég rosszul viseli el őket olykor. Annak ellenére, hogy közöttük is nagyon sok kishitű ember él. De a kishitűségnek, különböző mentális fokozatán élnek. Hiszen általában véve, mindannyian más és más dologban vagyunk kishitűek. Mindig azokban, amelyekkel szemben hiányosak az ismereteink és az azokból fakadó tudásunk.
Tulajdonképpen, minden ember Úr lehet a saját elméjében. Bárki szabadon meghatározhatja azt, hogy milyen szellemi gondolatok alapján hasznosítja, a mentális erejét képviselő lelki érzéseit. Mint teremtőképes mentális erőhatásokat. Éppen olyan módon, mint ahogyan a többféle étel közül, szabadon kiválaszthatjuk azt, amelyik szerintünk a legideálisabb nekünk. Amelyiket a lehető legjobb érzésekkel tudjuk jóízűen elfogyasztani. Vagyis, nem az étel választ bennünket. Ahogyan nem a lekvár teszi el a nagymamát. Vagyis, nem a szellemi gondolat választ bennünket. A dolog akkor helyes, ha a szellemi gondolatainkat, mi magunk választjuk meg tudatosan.
Mert ameddig én magam határozhatom meg azt, hogy milyen szellemi gondolatokat engedjek az elmémbe, addig a lelki érzéseimet, szándékosan tudom irányítani. Amikor azonban, a szellemi gondolataink össze-vissza érkeznek az elménkbe, a mi saját tudatos ellenőrzésünk nélkül uralhatják az elménket, amelyekhez többnyire már, csak negatív lelki érzések képesek csatlakozni. Hát olyankor, a tudatos ellenőrzésünk nélküli szellemi gondolataink uralják az elménket. Hol pozitív, hol pedig, negatív lelki érzéseket aktivizálva ez által.
Az ember, a társadalmi életében, nagyon sokféle relatív életszerepet vállal fel. Minden életszerepéhez megtanul rugalmasan alkalmazkodni. Amikor megszületünk, reánk „ragasztják” a nevünket, és abba az életszerepbe nevelnek bennünket. Amikor pedig, már saját magunk dönthetünk a sorsunk felől, akkor önként vállalunk fel ilyen társadalmi színjátékok játszására alkalmas életszerepeket. Ilyenek például, az iskolai végzettségünk, a szakmai előmenetelünk, a munkahelyi beosztásunk, a családi állapotunk, a baráti társaságunk, és még sorolhatná az ember sokáig. Ezeket a társadalmi szintű relatív életszerepeinket, úgy hangolhatjuk egymáshoz, ahogyan az, nekünk éppen tetszik.
Hát itt és most, a teremtő szerepét kell végre felvállalnunk. Azt az abszolút életszerepet, amelytől sohasem térhetünk el. Amelyikből kiindulva, minden egyéb relatív életszerepünk, tökéletes összhangban lehet egymással. Mert az intelligens lélek éltet bennünket. Amely az Univerzum teljes energiájának a része. Bennünk pedig, az életünk intelligens életenergiája. Így a belőle nyerhető pozitív életérzéseinkkel, jó sorsot formálhatunk magunknak.
Az önmagunk Isteni eredetű mivoltába vetett rendíthetetlen hittel szemben, minden egyéb típusú Istenhit, ami a ma ismert vallásformákat képviseli, elvonatkoztat a tudatos teremtés elvi lehetőségétől. Mert a vágyainkban rejlő teremtés természetes igényét, egy rajtunk kívülálló entitástól várja el. Holott az Isteni minőség bennünk él, bennünket éltet. Amíg egy rajtunk kívül álló kaporszakállú Istenséget tisztelünk csupán, addig nem tudjuk önmagunkat tökéletesen megbecsülni. A természetes önbecsülésünkhöz, fel kell vállalnunk tudatosan is, az Isteni mivoltunkat. Akkor pedig, már teremtésre képesek emberek vagyunk.
Ha az Univerzum intelligens energiája, amit a vallásos emberek Istenként tisztelnek, egy és oszthatatlan a világmindenségben, akkor bennünk is Ő képviseli az életet. A lelkünk által, mint a mi sajátságossá vált életenergiánk révén. Úgy is fogalmazhatnám a dolgot, ha az energia nem vész el, csak átalakul, és mindig új, és megint újabb alakot öltve jelenik meg, akkor az életenergia bennem, azt az anyagi alakot vette fel éppen, amit a tükörben látok, ha önmagamat nézem.
Lélekben teljesen azonosak minőségek vagyunk, minden lehetséges életformával. Az emberekkel, az állatokkal, és a növényekkel is. Mert Isten, mindent önmagából teremtett. Önmaga mágneses valóságából teremtette meg, az elektromos anyagi valóságot. A semmiből Ő sem tud teremteni. Mert abszolút értelemben véve, a semmi nem is létezik. Az, csak egy relatív fogalom, és a valami az ellentétes párja. Ahogy azonban, a valami fogalma határozatlanságra utal, úgy a semmi fogalma is, csak határozatlanságot fejezhet ki.
Azért adott az Isten, az embernek szabad akaratot, hogy az intelligens szellemisége által, ezt az Univerzális szintű mentális viszonyt megérthesse. Minden más élőlénnyel szemben, akik csupán ösztönlények. Ennél fogva, semmit sem ér az Istennel szemben tanúsított tiszteletünk és szeretetünk, ha az nem párosul, az emberekkel szemben tanúsított tisztelettel és szeretettel. Mert minden másik emberben is, az Isteni minőség él emberi életformát. Aki ezt másképpen gondolja szellemi szinten, az továbbra is kishitű maradt ezen a téren. Azaz olyan ember, aki a pozitív lelki érzéseit, öntudatlanul is elnyomja, a kellemetlen szellemi gondolatmintáival. Mert minden emberben ugyanaz az energia képviseli az intelligens életenergiát, vagyis a lelket. Lélekben pedig, tökéletesen egyek vagyunk. Nincsen kivétel.
Matécz Zoltán
2014.08.17.
matecz.zoltan@gmail.com
