Relatív áramlás.
Minden hullámmozgásban, relatív áramlás valósul meg. Mert a hullámokra az a jellemző, hogy bennük nem a hullámot kialakító közegrészecskék terjednek, mint sugárzás esetén, hanem csak a rezgési részerejüket képviselő kvalitatív hatásuk. Ami a szervezett együttrezgés hullámmozgásában összegződve már, energiaként jut érvényre.
Sugárzás esetén, nem beszélhetünk energiahatásról, mert ott, a résztömegek valós áramlása következtében, minden energikus résztömeg, maga szállítja azt a részerőt, amely az ő gyakorlatilag megvalósult áramlását fenntartja, mint kvalitatív hatás. Ezért a sugárzásban megvalósuló áramlás, relatív hullámzásként jut érvényre a halmazában.
Mivel az Univerzum oszthatatlan alaptömegekből felépített mágneses alapközege, olyan primer alaphalmaz a világmindenségünkben, amelyben minden alkotóelem egyenrangú, ezért csak rezegni képesek azok. Ebben a szervezetlen együttrezgésben azonban, nem jöhet létre az alkotóelemek valós áramlása. Mert a rezgésüket biztosító potenciális önerejükből, sem félretolni, sem pedig, félrelökni nem képesek egymást. Így a szervezett együttrezgésük csupán, relatív áramlásra biztosít lehetőséget. Amit a mágneses hullámok kialakulása tesz lehetővé. A mágneses hullámok ugyanis, bármelyik pillanatban felépülhetnek, mert magának az alaphalmaznak az oszthatatlan résztömegei, állandó rezgésre kényszerültek a halmazukban.
Ahogy a szervezetlennek minősülő alaprezgés, csak az Univerzum belső nyomását képes kialakítani és fenntartani, amelyben számottevő állapotváltozás nincsen, éppen a valós áramlás hiányában, úgy a belső nyomáscsökkenés érdekében, relatív áramlással oldja meg a feladatot, az intelligenssé vált Univerzum.
A relatív áramlás által megvalósult mágneses hullámokban, alapvetően két összetevő nyert meghatározható értéket. Az időtől továbbra is teljesen független hullámhossz, amelynek csak informatív értéke van. Valamint a frekvencia, amely a szubjektív munkavégzést megvalósítani képes kvalitatív állapotváltoztató hatások eredője, a mágneses hullámban. Így a frekvencia, már az időt hozza számunkra felszínre, a szubjektív állapotváltoztató képességével. Ezért minden olyan állapotváltozás, amely az energia hatására jött létre és maradt fenn viszonyítható formában, az Univerzumban megvalósult állapotváltoztató hatás alapján részesült, a létrejött állapotváltozás mértékében. Amit az idő jelent számunkra.
Viszont a mágneses hullámok informatív értékeinek köszönhetően, a szubjektív alaphalmaz, öntudatra ébredt. Mert a felépült mágneses hullámok miatt, információ kialakítására, tárolására, és közvetítésére is képes az alaphalmaz. Ezért az Univerzum abszolút Elméjét valósítja mag. E miatt beszél ma már nyíltan a tudomány, intelligens Univerzumról. Amit az idealista filozófia Istennek nevez.
Az égitesteket tehát, nem a gravitáció tartja közös pályán, hanem az Univerzum elektromotoros erejét közvetítő induktív hatás kényszeríti kozmikus rezgésre. Ez a kozmikus rezgés, számunkra igen nagyléptékű, ezért óriási viszonyított sebességértékeket képvisel. A Földön megszokott sebességekhez viszonyítva. Ezek az óriási sebességek biztosítják azt, hogy az égitestek egyensúlyi helyzete, ne változzon meg, a kozmikus zergésük következtében. Mivel azonban, többféle szintű rezgési rendszerben vesznek részt egy időben, ezért a keringési pályájuk, excentrikus jelleget mutat. Szöges ellentétben, a még ma is oktatott elliptikus jelleggel. Ami még Kepler nevéhez fűződik.
Excentrikus mozgásformában, a rezgőmozgást végző anyagi test, továbbra is ragaszkodik a centrumát biztosítani képes egyensúlyi helyzetéhez. Viszont, folyamatosan fenntartja a rezgési igényét biztosítani képes vibrációját. Azt az elektronikusnak mondható anyagi vibrációt, amit a mágneses alaphalmaz rendezetlen alaprezgése, mint elemi rezonátorhatás, reá kényszerít a szervezetté vált mágneses hullámaival, induktív módon. Így minden égitest centripetálisként viszonyított mozgásformája, excentrikus jelleget ölt, a kozmikus rezgésnek köszönhetően.
Az excentrikus mozgásformákat eddig, inkább csak, földi viszonylatban ismertük meg. Mint például, a csiszológépeknél. Ahol a meghajtást végző villanymotor forgómozgását, hosszanti irányú rezgőmozgássá alakítja a gép. Vagy fordított formában, amikor egy rezgőmozgásból, forgómozgást alakítanak ki. Mint például, a robbanó motorokban. A természetben azonban, ez már nagyon régen megvalósult.
Az égitestek keringőmozgásánál ugyanis, úgy alakul ki az excentrikus mozgásforma, hogy a hosszanti irányultságú mágneses hullámok, induktív módon hatnak az összetett elektromos anyagi égitestekre, amelyeknek ennél fogva, forgó és keringőmozgás lett az eredménye. Mivel azonban, ezek a keringőmozgások maguk is egy nagyobb rezgő rendszer részeseményei, ezért a számunkra hosszantinak minősülő szabadesési mozgásukból származó eltéréseiket, excentrikus módon korrigálják. Így az excentrikus mozgás lehetőségének köszönhetően, az amúgy egyenes vonalú egyenletes mozgással szabadon eső, de mégis centrális mozgásra kényszerült égitestek, továbbra is meg tudják tartani a kozmikus rezgésükben, az egyensúlyi helyzetüket.
Ahhoz, hogy ezeket az égi mozgásformákat megérthessük, bátran le kell mondanunk egy időben, a gravitáció és az elliptikus bolygómozgások elméleteiről. Kepler mester jó matematikusként meghatározta a geometrikus szintű ellipszisek matematikai összefüggéseit. Továbbá, az elliptikus mechanikai mozgásformák elvi lehetőségeit. De tovább már, ne erőltessük őket a bolygómozgásokra. Mert a bolygók, mint égitestek, nem azok alapján mozognak, hanem kozmikus rezgést hajtanak végre. Mégpedig, a relatív áramlás lehetőségével, amelyben a mágneses hullámok által, az energia terjed. Fenntartva ez által, az égitestek egységesnek mondható kozmikus rezgését. Mint relatív áramlást.
Matécz Zoltán
2014.08.31.
matecz.zoltan@gmail.com
