Felelős döntéseink.
Naponta többször hozunk tudatosan, felelős döntéseket az elménkben. Ezek a határozataink, általában olyanok, amelyeket a racionális szellemi gondolataink által, számunkra megfelelő módon átgondoltunk. Ennél fogva, hol felmagasztaljuk magunkban, a közben jelentkező lelki érzéseinket, hol pedig, elnyomjuk azokat. A felmagasztalt lelki érzéseink által, a boldogság forrását tapasztaljuk meg önmagunkban. Míg az elnyomott lelki érzéseink, a boldogságunk forrásának az elapadását jelentik bennünk, és így, a pszichoszomatikus eredetű betegségeink okai lesznek azok.
Csak olyan döntéseinkért vállalunk szívesen és nyíltan a felelősséget, amiért nem jár semmiféle büntetés. Ez természetes, hiszen emberek vagyunk. Relatív módon gondolkodó emberek, akik ebben a duális valóságban, tudatosan választhatnak a számukra jó és rossz dolgok között. Ezekben a választásainkban persze, a szellemi szintű egoista hozzáállásunk is nagy szerepet játszik. Történetesen az, hogy magunknak, inkább mindig a jót választjuk. Ebből az is adódik, hogy a rossz dolgokat, szívesen hárítjuk át másokra. Éppen a felelősség terhétől való megszabadulásunk érdekében.
A 2-5 éves korú kisgyermek, még nyíltan felvállalja a hibáit. Ami sok esetben aranyossá, kedvessé, mulatságossá teszi őt számunkra. Mert ő még, nem igazán szellemi emberke. Hiszen a szellemisége, csak folyamatosan bontakozik ki, a közben tanult tapasztalatai függvényében. Őt még, az intelligens lelki minősége irányítja. Mégpedig, abszolút módon.
Az ember, mindig a hibáiból tanul. Az okos ember, a mások hibáiból. A buta, a sajátjából. A szerencsétlen pedig, a sajátjából sem. Mi azonban, nem hagyjuk a gyermekeinket hibázni. Állandóan rájuk szólunk, terelgetjük, egrecíroztatjuk őket. Ülj rendesen, ne kiabálj, ez csúnya dolog, de rossz vagy, ne nyúlj hozzá, piszkos leszel, szépen egyél, hogy nézel ki, Stb. Mert túl hamar, olyan embert kívánunk belőle nevelni, aki már teljesen önálló, és nem kell sokat figyelni rá. Ráadásul, olyannak szeretnénk, aki már úgy viselkedik, hogy ne kelljen utána sokat dolgozni, rendet rakni, takarítani, vagy mosni. Mert ilyen módon, a gyermek gyors és kényszerű cseperedése, a mi saját szülői kényelmünket szolgálja.
A „gyorsan” felnőtt gyermek azonban, túl hamar válik szellemi szinten értelmes emberré. Aki önálló módon képes dönteni, a számára jó és rossz dolgok között. Ezeket a logikus döntéseit, hamar a környezete tudomására is hozza. Így nem kíméli velük a szüleit sem. Ezt nevezhetjük nemzedéki vitának. Amikor a gyermekünk értelmes döntései, ellentétbe kerülnek a mi szülői elvárásainkkal. Csakhogy, már nem tudunk olyan módon beleszólni az életvitelébe, hogy az ne sértse a gyermekünk önmagáról kialakult önbecsülését. Amit, éppen mi magunk neveltünk bele.
Ennél fogva, időben kineveljük belőle a tudatos felelősségvállalás természetes képességét, ami a lélek őszinte állapota volt benne, és jól megtanulta tőlünk azt, hogy a szellemi szintű észérvek segítségével, hogyan lehet kibújni a felelősség terhei alól. Amit az esetleges büntetésünk jelentene számára. Mint azok, a meg nem felelésük kellemetlen szankciói. Amit éppen azoktól az emberektől szenvedne el, akiket a legjobban szeret. Így a türelmetlen nevelés, türelmetlen gyermeket eredményez. Aki már nem képes a tetteiért felelősséget vállalni nyíltan, hanem inkább, szembefordul a szüleivel.
Így a szellemi szinten túlzottan következetes szülők, éppen azt tapasztalják meg nagyon hamar, hogy a gyermek, már nem az ő saját tulajdonuk. Mert a túl okos gyermek, hamar szembefordul a szüleivel, ha a személyes érdekei úgy kívánják, és „hálátlan módon”, elhagyja azokat. Mégpedig sok esetben úgy, hogy már vissza se néz a szülői házra többé. Mert önállóságra nevelt értelmes emberként, hamar kiköveteli magának, az önálló életvitel gyakorlati megvalósítását. Egy olyan szellemi szinten irányított értelmes emberként, aki a lelki érzelmeivel már, szinte nem is képes mit kezdeni. Mert számára, már a racionalitása lesz a mérvadó.
Ezért a lelki érzelmek értékelése nélkül választ élettársat magának. Praktikusat. Vagyis, nem olyant, aki a lelki értékei miatt kötődik hozzá, hanem olyan társat, aki jól néz ki, és jó az ágyban, valamint jól főz és esetleg jófejű. Majd együtt élnek, az első komoly lelki konfliktus bekövetkezéséig. Hiszen a lelki érzelmekkel nem tudnak mit tenni. Így az ésszerű, racionális következtetésük szerint, egyszerűen nem illenek össze. Ezért felelőtlenül, hamar elválnak az útjaik.
Következésképpen, a felelősség számomra azt jelenti, hogy tiszta lélekkel felvállalom azt, hogy a szellemi szinten hozott racionális döntéseimben tévedtem. Így a lelki minőségem nem torzul. Hanem éppen ellentétes módon, a tévedéseim éppen arra utalnak, hogy a szellemiségem, akármilyen művelt szinten vagyok is, sohasem előzheti meg a lelki adottságomat.
Így a felelős szellemi döntéseinket illetően, mindig úgy kell eljárnunk, hogy közben, a pozitív érzéseket biztosítani képes lelki minőségünk ne csorbuljon. Mert minden gondolatunknak, szavunknak, és cselekedetünknek következményei vannak. Így olyan gondolatokkal, szavakkal, és cselekedetekkel érdemes csak foglalkoznunk az elménkben, amelyek esetleges visszahatásait is szívesen fogadjuk.
Így a felelősségünk végül is, a lelki szintű abszolút szeretetünkkel szemben jut érvényre, a szellemi szintű relatív szeretetünk arányában. Mert a viszonylagos, vagyis relatív szeretetünk, mindig valamilyen érdekviszonyt tükröz. Ezért, valamilyen szellemi feltételekhez kötött oknál fogva szeretünk. Ha a feltételek egyike nem teljesül, máris nem szeretünk. Ez a nem szeretetünk pedig, a lelkünk által bennünk élő abszolút szeretetünk ellen hat. Ezért azonnal felelőssé is tesz bennünket.
Az abszolút szeretetünk, a lelkünkből fakad. Mert a lelkünk, nem képes relatív módon szeretni. A feltételekhez kötött relatív szeretetünket pedig, a racionális szellemi gondolataink alapján határozzuk meg. Így a lelkünk és a szellemiségünk érdekei, csak addig lehetnek közösek, ameddig a döntéseinkben, lelki szintű szeretetünk is érvényesül. Amint az csorbát szenved, az aktuális döntésünk, a lelkünk ellen fejti ki a mentális hatását. Mivel a szellemi gondolataink, a lelki érzéseinket képesek polarizálni. Így a szeretet ellenes szellemi gondolataink, a lelki érzéseinket, éppen a lelkünk ellen fordítja. Mert negatív polaritással ruházza fel azt. Ezért a legtöbb esetben, lelkiismeret furdalást okoz számunkra.
Így a lelkiismeret furdalás mibenléte is, nyilvánvalóvá válik számunkra azonnal. Hiszen az, olyan negatív lelki érzésekről szól, amelyek éppen a lelkünk ellen irányulnak. Mert a helytelen szellemi gondolatok irányítása alatt, megfordult a természetes hatási irányuk. Ezért, éppen a lelkünk ellen hatnak. Azon keresztül pedig, közvetlenül a testünkre vetítődnek. E miatt szükséges az, hogy mielőbb feloldjuk őket, a helyes szellemi irányítású gondolataink, szavaink, és cselekedeteink segítségével. Ameddig nem tesszük meg, addig a lelkünk ellen hatást gyakorolva, csonkítja az elemi életfeltételeink lehetőségeit a testünkben. Pszichoszomatikus betegségek létrejöttét alakítva ki a szervezetünkben.
Minden ember olyan minőségű életet él, amilyen döntéseket hoz az elméjében. A szellemi gondolataink és a lelki érzéseink pedig, az elménkben képesek csak azonosulni. Közösített hitté fejlődni, hogy ott, a felelős döntéseinket alkossák. Így mindig a hitünk válik valósággá az életünkben. A jelen pillanatában formált hitünk képezi majd, a megélhető valóságunk eseményeit. Ezért, felelősek vagyunk a jelen pillanatában kialakított hiteink miatt. Mert azok a hiteink, mindig hűen visszatükrözik, az abszolút lelki szeretetünkhöz viszonyuló, relatív szellemi szeretetünk reális mértékét. Aki csupán, a szellemi szintű relatív szeretete alapján él, valójában önmagát korlátozza. Önmaga lelki szeretetének a kibontakozását teszi lehetetlenné.
Örömöt, mindig a lélek biztosít számunkra. Mégpedig az alapján, hogy a szellemi szintű szeretetünk alapján, mennyire korlátozzuk vagy hagyjuk érvényesülni a lelki szeretetünket. A szellemiségünk, csak okoskodik. Örömérzést biztosítani képtelen. Az a lélek feladata. Ha nincs a szellemi gondolataink által irányított relatív szeretetünk feltételeivel bekorlátozva. Ezért az abszolút értékű lelki szeretetünk, csak úgy bontakozhat ki az életünkben, ha az elménk feletti szellemi irányítást tudatosan mérsékeljük. Mivel azt teljesen megakadályozni nem tudjuk, ezért a szellemi gondolatainkat, a lelki érzéseink szolgálatába állíthatjuk.
Minden értelmes ember, egy spirituális lény. Ami azt jelenti, hogy az értelmes szellemi gondolataink által, lelki erőhatásokat tudunk aktivizálni, bármilyen lelki szinten vágyott célok megtapasztalása érdekében. Akár pozitív módon értékelhető vágyról legyen is szó, akár negatívról. Viszont azt tudnunk kell, hogy mivel lelki erőhatások alapján teremtünk valóságot magunknak, ezért a kölcsönhatások elvét figyelembe véve, mindig valamilyen mértékű visszahatással is kell számolnunk. E miatt, csak olyan minőségű lelki erőhatásokat érdemes mentális kölcsönhatások céljából tudatosan bevetni, amelyeknek a visszahatásait is el tudjuk viselni. Azok pedig, reálisan átgondolva, csak a pozitív lelki érzéseink lehetnek. Mert amit vetünk, annak a gyümölcsét is aratjuk le.
Így teljesen mindegy az, hogy gondolatban, szavakban, vagy tettekben irányítunk lelki érzéseket egy kívánt cél felé, mindenképpen felelősek vagyunk értük. Mert a negatív lelki érzéseink mentális visszahatásai is, negatív erőhatások lesznek. Valamilyen megtapasztalható életeseményünkbe sűrűsödve. Így teljesen felesleges problémák elé állítva bennünket.
E miatt, a problémáink alapvetően kétféleképpen alakulnak ki az életünkben. Vagy olyan módon, hogy mások döntései alapján terhelnek bennünket, vagy pedig úgy, hogy a mi hibás döntéseink hatnak vissza reánk, a mindennapi életünkre. Mindenesetre, nekünk olyan döntéseket kell hoznunk velük szemben, hogy azok megoldásai által, ne sértsük mások szeretetérdekeit.
Amikor egy probléma, bármilyen oknál fogva jelentkezik az életünkben, akkor azonnal ébred bennünk egy lelki vágy is, a gondunk megoldására irányulva. Így önmagunkkal szemben, akkor gondolkozunk felelősen, ha figyelembe vesszük a lelki vágyunkban jelzett természetes igényünket. Ami a problémamentes állapotunkra utal. Ezért a szellemi gondolatainkat, a lelki vágyunk szolgálatába érdemes állítanunk. Azt pedig, a megoldás-centrikus gondolkodásmód tudatos kialakításával tudjuk megtenni.
Amíg az elménk figyelmét, a problémáinkra fókuszáljuk, addig csak olyan szellemi gondolatok ébredhetnek bennünk, amelyek a problémamegoldáshoz vezető bonyolult összefüggéseket képesek előttünk vázolni. Ezek az alternatívák, lehetnek kellemetlenek is számunkra. Amelyekhez negatív lelki érzések társulhatnak csupán. E miatt az ember, könnyen lemond a megoldás gyakorlati lehetőségéről is. Ez a mi eddig megszokott, szellemi szinten irányított probléma-centrikus gondolkodásmódunk.
Ezzel szemben, a megoldás-centrikus gondolkodásmód során, az értelmes ember minden szellemi gondolatát, a lehetséges megoldás reális elképzelésére irányítja tudatosan. Ilyen módon a szellemi gondolatait, a vágyában gyökerező lelki érzéseinek az értelmes kifejezésére használja az elméjében. Amelyekhez, csak pozitív lelki érzések társulhatnak.
Bármilyen probléma jobbá képzelhető. Nincsen kivétel. Csak olyanra kell képzelnünk, ami nekünk örömöt képes okozni. Majd az Univerzumban működő Isteni gondviselés, megteremti számunkra a megoldás előfeltételeit olyan módon, hogy az, szinte senkinek se okozzon további problémákat. Így valósul meg az életünkben a tudatos teremtésünk képessége.
A tudatos teremtés aktív gyakorlása által, az ember szándékosan felvállalja a döntései felelősségét, és szándékosan uralja a sorsa alakulását. Nem felelősségektől mentes kiszolgáltatottja többé, a reá nehezedő, számára vak sorsnak.
Akiknek nincsen felelősségérzetük, kiszolgáltatottak maradnak az életükben. Mert mindig arra vannak kényszerülve, hogy mások hozzanak helyettük felelős döntéseket. Mint a lehulló falevél a szélben. Ezzel szemben, akik a felelősségük teljes tudatában élnek, önmaguk urai lehetnek. Mert urak az elméjükben. Ahol a lelki érzéseiket és a szellemi gondolataikat kezelik, közös célokat elérni képes döntéseket meghatározva. Az esetleges hibáikat is bátran vállalják, mert tudják azt, hogy azok problémás visszahatásait, bármikor jobbá képzelhetik. Így a tudatos teremtés Isteni képességét gyakorolva, pozitív mentális erőket irányíthatnak, a számukra jó megoldások megvalósulásai felé. Döntéseikben, az abszolút értéket képviselő lelki szeretet teljes felelősségével.
Matécz Zoltán
2014.12.28.
matecz.zoltan@gmail.com
