Kétség.
A magyar nyelv szépségét, nagyszerűségét, és tökéletes logikáját képviseli ez a szó is. Amely azonnal, matematikai vonatkozásban fejezi ki, az általa képviselt spirituális mondanivalónkat. Azt a tényt ugyanis, hogy valaki, bizonytalan lelki állapotba került. Mert olyan fenntartásokkal teljes szellemi gondolatok gyötrik az elméjét, amelyek egyre jobban eltávolítják őt, a szeretetben stabil egységétől.
A kétség nyitja meg az értelmes emberi elmét, az igazságkeresés útján. Mert ameddig nincsen határozott, konkrét állásfoglalásunk, egy vélt vagy valós igazságot illetően, addig mindig új kérdések merülhetnek fel bennünk. Ezek a megválaszolatlan kérdések, a mi személyes kétségeink.
A kétség, pozitív értéket vesz fel, ha az emberi igazság tökéletesebb megismerését célozza meg. Ilyen módon a kétségünk, módszeressé válik. Az emberi elme ugyanis, soha nem jut közvetlen módon, az anyagi világot igazolni képes információkhoz. Csak a nagyon korlátozott képességű érzékszerveink közvetítései által. Ennél fogva, hinnünk kell azok igazságértékeiben. Hiszen, bizonyosságot nem jelenthetnek számunkra azok. Ezért a kétségeinknek, mindig a tudományos kételkedés szintjén van létezési jogosultsága. Mert az, nem jár a szeretet egységének a felborulásával. Mindamellett, az emberi fejlődést szolgálja. Mivel a relatív emberi igazság ismeretében, minden kétségünk az abszolút Isteni igazság bizonyossága felé törekszik.
A kétség negatív értékű abban az esetben, ha valamilyen emberi szeretetkapcsolat egységének a biztonságát fenyegeti. Olykor teljesen alaptalanul. Mert sajnos, a legkisebb kétség is képes arra, hogy a legszilárdabb bizalmon alapuló hitet is megingassa bennünk. Ennek ellenére, a kétség mégis hasznos dolog valahol, mert a hiteinket képes életben tartani. Mivel, nem elég egyszerűen, csak hinni valamiben vagy valakiben. Mert meg is kell bizonyosodnunk a hiteink helyes mivoltáról. Azok valós igazságértékéről. Amikor a hiteink bizonyosság szintű igazolást nyernek az elménkben, akkor viszont már, semmiféle kétség sem kínozhat bennünket.
Ezért például, egy szereteten alapuló párkapcsolat egységében élve, minden nap, minden órájában igazolnunk kell azt, hogy a kapott szeretetre érdemesek vagyunk. Mégpedig, éppen a viszont szeretetünkkel. Minden gondolatunknak, szavunknak, és tettünknek, ezt a célt kell szolgálnia. Így a lelki indíttatású szeretetérzéseink, a szellemi gondolatainkban, valamint az általuk formált szavainkban és tetteinkben nyilvánulnak meg. Éppen azért, hogy a szeretett partnerünkben, ne alakulhassanak ki kétségek velünk szemben.
Valójában, a szellemi gondolataink észérvei által generált kétségeink, a lelki szeretetünk révén biztosított reményeink stabilitását zúzzák szét. Ahol az elmében, szellemi szintű kétségek vannak, ott romba dőlnek a lelki indíttatású remények. Így a „kétség” szó fogalmi jelentése, a szeretetben stabil egységünkhöz való viszonyával, a magyar nyelv spirituális szintű kifejezőképességét magyarázza. Mivel a lelki és szellemi értékeink ingadozására utal az elménkben. Vagyis, a spirituális képességeink ingadozására. Ez által arra, hogy a lelki szintű szeretet, mint pozitív alapérzésünk, hogyan képes megváltozni, a szellemi gondolataink befolyásoló hatására. Hogyan lesz a szeretetünkből először bizonytalan érzés, majd neheztelés, harag, vagy akár gyűlölet. Ami a szeretetérzéseink polaritás-váltását jelenti.
A szellemi gondolataink alkalmasak arra, hogy polarizálják számunkra a lelki érzéseinket. Amíg szeretetben járunk, alapvetően pozitív értékű bennünk minden természetes lelki érzésünk. Így azok, a mi érdekünkben végeznek mentális munkát. Amely mentális munka, a megtapasztalható valóságunkat formálja. A szeretetünk ellen ható kétségeink azonban, mint kellemetlen szellemi gondolataink, megfordíthatják a lelki érzéseink polaritásait, és akkor azok negatívvá vált hatásai, már ellenünk fognak munkálkodni. Olyan valóság megtapasztalását kényszerítik ki számunkra, ami nem okoz örömöt nekünk. Mert a negatív lelki érzéseink, nem a szeretetünket szolgálják. Vagyis, eltávolítanak bennünket a szeretettel fenntartott egységünktől. Akár párkapcsolatról, akár családi viszonyról, akár barátságról legyen is szó.
A kétség, a szeretet stabil egységével ellentétben, mindig az aggodalom, a bánat, és a reménytelenség gondolatmintáival társul. Vagyis, a félelem határozatlan alapelemeivel, és e miatt, mindig valamilyen bizonyosságra törekszik bennünk. A szellemi gondolataink által irányított kétség tulajdonképpen bizonytalan, ingadozó relatív tudati állapotban tartja, a lelki érzéseinket befolyásolni képes elménket. Akit a kétség gyötör, kikerül a társas egységét biztosítani képes szeretet és bizalom egységének a hatálya alól. Mert a lelki érzésein nyugvó bizalom, megrendült valamilyen oknál fogva. Mégpedig, az egységes viszonyt biztosítani képes szeretet bizalma inogott meg.
A bizalmatlanságból adódó féltékenység például, olyan kétségekkel terheli az emberi elmét, amelyek bizalmatlanná teszik és megkérdőjelezik, a szeretetegységben fenntartott létjogosultságot. A bizalom egységét, csak a szeretet képes fenntartani. Így az abszolút létezés egységét, a tökéletes Isteni szeretet tartja fenn. Ezért, az Isteni szintű szeretet bizonyosságához már, nem férhet semmiféle kétség.
A relatív emberi szeretet azonban, bűnös szeretet, mert a szellemi gondolataink által, előre meghatározott feltételeinkhez van rendelve az elménkben. Így amikor, ezek a meghatározó feltételeink nem teljesülnek, akkor azok, azonnal helyet készítenek a kétségeink számára. Amelyek jogosnak látszó alapot szolgáltatnak számunkra, a „nem szeretésre”. Ezért, minden esetben a feltételek nélküli szeretet re kell törekednünk. Amely Isteni minőségként, boldoggá tehet bennünket.
A remény és a kétség, esküdt ellenségek. Mert amikor az egyik megjelenik és megerősödik az elménkben, a másiknak könyörtelenül tűnnie kell onnan. Amikor az aggályos kétség gyötör valakit, akkor az, éppen az ő reményeit öli meg. Amikor valamilyen vélt vagy valós igazságnak a megítélésében ingadozni kezdünk, akkor jelennek meg a kétségeink. Amelyek az adott igazságba vetett hiteink reményeit oszlatják el. Viszont, a szeretettel teljes remény, megszünteti bennünk a kétségeinket. Csak arra kell vigyáznunk, hogy közben, a szeretetünk ne csorbuljon.
A kétségeink fiktívek akkor, ha csak feltételezzük azt, hogy a lelki biztonságunkat garantálni képes hiteink szellemi szintű igazságértéke hamis. Ezért képes a kétség, a megbizonyosodás felé irányítani, minden szellemi szintű törekvésünket. Akár a szeretetünk egységét is kockára téve az által.
Valós kétségről akkor beszélhetünk, ha a kételkedésünk, általunk tapasztalt tényeken alapszik, vagy tökéletes logikai érvelések támasztják alá. Csakhogy, a valós kétség esetén is, komoly hangsúlyt jelentenek a szellemi döntésünk meghozatalában, a szeretetünk egységét szolgáló lelki érzéseink. Amikor ugyanis, ezt a szeretetegységünket, például egy stabil párkapcsolat jelenti, akkor mindig az elménk mérlegére kell tennünk a kétségeinkkel szemben, a reményeinket is. Mert a reményeinket, azok a cselekedeteket képviselik, amit a szeretett partnerünktől elvárunk még. Mivel, amennyiben a kétségeink beigazolódnak, de a reményeink is megmaradnak, akkor van csak reális lehetőségünk a megbocsátásra. Amely a szeretetünk egységét képes visszaállítani, az ő eredeti stabil állapotába. Mert a megbocsátás, a szeretet egyik alapeleme.
A kétség, a szeretetegységben szemben állóvá vált szereplők személyes drámája. Így azok a viszonyok, vagy teljesen ellentmondanak egymásnak, vagy csak ellentétesek a szellemi szintű érdekeik. Annak ellenére, hogy a lelki szintű érdekeik közben, mégis teljesen azonosak. Ezért a kétség, az igazság megítélésében való labilitásunkat, ingadozásunkat jelenti. Mert a kétség, a számunkra jó dolgok ismeretében sajnos, mindig feltételezi a rossz dolgokat is. Ezért nem képes a kétség, a szeretetünk egységében megtartani bennünket.
A kétség, a bennünk meghatározást nyert bizonyosságunk ellentéte. Ezért bizonytalanná tesz bennünket. Mégpedig, a kellemetlenné vált szellemi szintű kétségeink, lelki szinten tesznek bennünket bizonytalanná. Azaz, az életünk természetes pozitív lelki aktivitása szenved csorbát, és negatív módon ellenünk fordul. Mert a szereteten alapuló pozitív lelki érzéseinket, a kellemetlenné vált szellemi gondolataink, negatív irányba polarizálják. Így a stabilnak mondható lelki bizonyosságot, a szellemi szintű bizonytalanságunk váltja fel, éppen a kétségeink megerősödésének köszönhetően.
A kétség, megosztottá, relatívvá alakítja a szeretetre irányuló értelmes emberi elmét. Amelyben a tiszta szereteten alapuló lelki érzések, és a velük ellentétes értelmű szellemi gondolatok ütköznek. Amíg a kétség vívódik az elménkben, addig képes arra, hogy a természetüknél fogva pozitív lelki érzéseinket közömbösítse. A kellemetlen szellemi gondolatok mentális győzelme esetén pedig, éppen a pozitív lelki érzéseink polarizálódnak. Vagyis, negatív értéket vesznek fel, és így, ellenünk dolgoznak. Így egy belső, mentális harcot folytat az, aki kétségek között él. De ebben a mentális küzdelemben, szinte mindig ő maga a vesztes. Minél tovább aktívak a kétségei, annál hosszabb ideig emészti őt, minden negatívvá vált lelki érzése.
A kétségeink, képesek megingatni bennünk, a boldogságunkat biztosítani képes, alapvetően jó kedélyállapotainkat. Ezért az abszolút kétség, a szkepticizmussal azonosítható. Amely, szinte minden igazságban, csak kételkedni képes. Így a kételkedésünket tápláló kétségeink, pesszimista embert formálnak belőlünk. Ezért a szkeptikus, már olyan ember, aki még az Isteni szintű, abszolútként kezelhető igazságokban is kételkedik. Mivel mindennel szemben, kétségei merülnek fel. Mert számára biztosnak látszó létezési alapot, csak a mentális bizonytalanságát fenntartó kétségei képezik. Ez a túlzott pesszimizmusa, a túlfokozott önvédelmi reakcióiból fakad, amit éppen a bizonytalanság érzése vált ki belőle. Ezért, a szkeptikus ember, egy ördögi körben él, amelynek alapja, éppen a szellemi szintű kételkedés tényszerűsége.
Az optimista ember, bizalomra építi az életét. Még akkor is, ha közben néha csalódnia kell. Mert ritkán kételkedik. Ezért, a kétségek sem gyötrik olyan gyakran. Életvitelét, minden kétséget kizáróan, a szeretetre alapozza. Az abszolutizált szeretetére. Arra a szeretetre, amely mindig megpróbál mindent megérteni, mindent megbecsülni, és mindenért megbocsátani. A bizalom érdekében. Azért, hogy a közben kiérdemelt türelmével, kétségek nélkül tudjon szeretetben élni. Mert a szeretetegységeink, csak ilyen módon nyújthatnak harmonikus lehetőséget az egyetértéssel megvalósítható boldogságra.
Matécz Zoltán
2015.01.18.
matecz.zoltan@gmail.com
