Végesség.
Az objektív anyagi világ valóságát, a végesség uralja. Mert minden egyes atom, ami az összetett szerkezetű anyagi részhalmazokat alkotja, belső térfogattal jellemezhető. Vagyis, valamilyen szintű behatároltság, végesség jellemzi őket, már atomi szinten is. Maga a tér azonban, ami térfogatot biztosít eleve az anyagi szintű részhalmazok számára az atomokon belül is, végtelennek minősül. Mert objektív anyagi eszközökkel, eleve behatárolhatatlan. Mert a teret olyan apró, egységnyi kiterjedésű oszthatatlan alaptömegek teljesen telített közege képezi, amelyik egységes alaphalmazként mozgási, létezési teret biztosít, a benne és belőle kialakulni képes, összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok számára. Így az a kérdés, hogy a végtelen térnek hol van a külső határa, a széle, a pereme, eleve nem is számít igazán. Mert bekeretezni, behatárolni, végessé változtatni úgy sem tudjuk anyagi eszközökkel. Mert minden összetett szerkezetű anyagi megnyilvánulás, ami létezik, a meg nem nyilvánult végtelenben képes csak viszonyíthatóvá válni. Így meg kell elégednünk, a végtelen egységnyi kiterjedésű alaptömegének elméleti szintű ismeretével. Amit a pont fogalma határoz meg számunkra. Mint végtelenül kicsi geometriai alapegységet, amit az egyes szám szimbolizálhat csak matematikai szinten.
A pont tehát, olyan végtelenül kicsi, egységnyi kiterjedésű oszthatatlan alaptömeg az Univerzumban, ami a számunkra láthatatlan elektronoktól is legalább néhány ezerszer kisebb. Vagyis, olyan végtelenül kicsi alaptömeg, hogy csak logikai úton értelmezhetjük. Ha ugyanis, az atomok objektív alkotóelemeinek az együttes térfogata, 1800-szor kisebb, mint a teljes atomtérfogat, akkor ez arra utalhat, hogy az oszthatatlan alaptömeg, ami az atomi térfogaton belül a tér közegét biztosítja, valószínűleg legalább 1800-szor kisebb, mint maga az atom. De azt majd, a tudományos mérések képesek csak pontosan meghatározni. Én ugyan nem. Én most, még csak feltételezhetek.
Ahhoz azonban mereven ragaszkodok, hogy az Univerzum számunkra teljesen láthatatlan kozmikus terét, 95%-ban, az egységnyi kiterjedésű oszthatatlan alaptömegek teljes közege alkotja. Mint űrt. Ezek az oszthatatlan alaptömegek, egy tökéletes mátrix rendszer teljes közegét építik fel. Ahol az oszthatatlan alaptömegek egymást érintik, egymáson támaszkodnak. A fix felfüggesztés és a stabil lerögzítés hiányában azonban, állandóan az abszolút nyugalmi helyzetüket keresik. Vagyis, folyamatosan csak rezegnek. Mivel az oszthatatlan alaptömegek, az elektromos megosztás képességével nem rendelkezhetnek, ezért ez az alaphalmaz lett a mágneses hatások közvetítésének a közege. Így a véges elektromos jellegű objektív anyagi valósággal szemben, az oszthatatlan alaptömegek teljes közege alkotja az Univerzum végtelen mágneses terét. Vagyis, a szubjektív valóságot.
Mivel az oszthatatlan alaptömegek, egymással teljesen egyenrangú egységnyi alapkiterjedések csupán, ezért egymást félretolni vagy félrelökni önerőből képtelenek. Így az állandó rezgéseik által, közös együttrezgéssel oldják meg a nyugalmi helyzetük keresésének a további kényszerét. Így alakultak ki, a longitudinális felépítésű kozmikus szintű mágneses hullámok. Amelyek mindig egyenes irányban „terjednek”. Alapvető informatív értéket biztosítva ez által a hullámhosszuk számára. De, nem maga a mágneses hullám terjed, hanem csak a mágneses hullám frekvenciája által, a benne felhalmozódott rezgési szintű részerők, a hullámhossz által meghatározott egyenes irányba. Így az energia egyirányú áramlását, a mágneses hullámot kialakító oszthatatlan alaptömegek rezgési szintű részerő eredőjének az egy irányú folytonossága képviseli, a kozmikus szintű mágneses hullámok frekvenciáiban. Ez pedig, attól lehet folyamatos erőhatás közvetítési mód, hogy a frekvenciában kialakult diszkrét erőimpulzus csomagok által közlődik. Ami azért diszkrét, mert mindig a hullámhossz informatív értéke határozza meg, a mágneses hullám frekvenciájában kialakulni képes erőimpuzus sorozatok aktuális számszerű értékét. Vagyis, minden lehetséges mágneses hullámhosszon, más és más számértékű erőimpuzus sorozatok sorakoznak fel a hullámhossz mentén ahhoz, hogy a frekvencia kialakuljon. A jelenség éppen úgy működik, mint Newton soros ingája.
Így a kozmikus szintű mágneses hullámokban, mindig a hullámhossz informatív értékei határozzák meg azt, hogy a frekvencia energiaértéke, milyen mértékű induktív munkát végezhet, az általa induktív módon érintett elektromos anyagi részhalmazokon. Ami azt jelenti, hogy a kozmikus szintű mágneses hullámok hullámhossza, azonnal felépül a teljes Univerzumban. Mint mágneses erőtérben. Majd a hullámhossz mentén felépült frekvencia mentén az energia már, a fény általunk megismert sebességével fog terjedni. Mert a fénysebesség valójában, a kozmikus szintű mágneses hullámokban terjedő energia univerzális jellegű szubjektív sebességértékét képviseli. Vagyis, az energia, minden kozmikus szintű mágneses hullámban, fénysebességgel terjed. Ezért lett a fénysebesség univerzális jellegű kozmológiai állandó.
Ez azonnal utal az Univerzum zárt jellegére is. Mert a kozmikus szintű mágneses hullámok hullámhosszai, csak zárt rendszerben épülhetnek fel azonnal. Ráadásul, a mágneses erőtér zártságára jellemző az is, hogy a frekvencia révén az energia terjedése állandó. De az a tény, hogy az Univerzum mágneses szempontból nézve egy zárt rendszernek minősül, még nem jelenti azt, hogy elektromos szempontból is zárnak tekinthetjük. Mert a mágneses erőtér számára az elektromos anyagi minőségek, teljesen nyílt rendszereknek minősülnek.
Így a sokféle kozmikus szintű mágneses hullám, mágneses erőtérré alakította a mágneses alaphalmazt. Vagyis, az űrt. Amelyben, minden egyes mágneses hullám, objektív hatásként, mágneses torlónyomást gyakorol, a benne fúziós hatásra kialakult összetett szerkezetű objektív anyagi minőségekre. Vagyis, az égitestekre. Így ez a kozmikus szintű egyetemes hatás, mindig az anyagi szintű égitestek kialakult tömegértékeinek a mértéke szerint hat az égitestekre. Gravitatív jellegű torlónyomással terhelve azokat. Így a gravitáció jelensége, nem a számunkra teljesen lehetetlen „tömegvonzáson” alapszik, de nem is a fiktív „téridő” görbületén, hanem a mágneses jellegű kozmikus torlónyomáson. Mint a kozmikus szintű mágneses hullámok objektív, felületi jellegű egyetemes torlónyomásán.
De a kozmikus szintű mágneses hullámok, nem csupán objektív jellegű torlónyomással terhelik az égitestek tömegértékeit, hanem induktív módon is befolyásolják azok belső közegállapotait. Ahol az induktív folyamatok, a mágneses erőtér és az égitestek elektromos erőterei között valósulnak meg. Mert az égitesteken belül és azok közvetlen közelében a mágneses erőtér, elektromos erőtérré módosul. Mégpedig, az égitestekben munkálkodó elektronok elektrosztatikus erőinek az együttes hatására. Így a kétféle erőtér valójában, mindig a mágneses alaphalmazból fejlődik ki. Erre az állításomra, az lehet csak a bizonyíték, hogy az iránytű, nem képes a kétféle erőtér között különbséget tenni. Mert mind a kettőt egyformán, erőtérként értelmezi. Még csak nem is utalva arra, hogy mágneses vagy elektromos erőteret érzékel.
Ha azonban, az anyagi testek felületéhez közel, sűrű pontokon is elvégezzük az iránytűvel való mérést, akkor azt vehetjük észre, hogy az anyagi testek elektromos erőterei, centrális alakot öltenek a testeik körül. Hűségesen követve azok felületi görbeségét. Miközben a mágneses erőtér, mindig tisztán egyenes vonalvezetésű, azaz lineáris a felépítése. Így a kétféle erőtér között működő induktív folyamatok valójában, ugyanabban az alaphalmazban jönnek létre. Ami azt jelenti, hogy a kozmikus szintű induktív folyamatoknak, nincsen százalékos arányban meghatározható veszteségei. Amit általában, a hatásfokkal szoktak értelmezni. Mert az induktív hatás nem vált halmazt. Tulajdonképpen, ugyanabban a közegben valósul meg. Így a mágneses hullámok induktív hatására, az információ és az energia, maradéktalanul átalakul, és az indukció hatásában részesülő elektromos anyagi részhalmaz strukturális jellegű formációjaként és elektromos erőhatásaként jelenik meg.
Vagyis, amíg a kozmikus szintű mágneses erőtér felületi torlónyomása, minden égitestet a kialakult objektív tömegértéke szerint befolyásol a gravitatív jellegű mozgásában, addig ugyanaz a mágneses erőtér, az anyagi szintű égitestekre, induktív jelleggel is kifejti a kozmikus szintű szubjektív hatását. Ami alapján, az induktív viszonyban érintett anyagi részhalmaz strukturális formációját határozza meg. Azzal az elektromos erőhatással együtt, ami az anyagi test közegét, strukturális jelleggel egységben képes tartani. Vagyis, a mágneses torlónyomás, az anyagi testek objektív jellegű külső tömegére fejti ki a kozmikus szintű felületi hatását, míg a mágneses jellegű induktív viszony, az anyagi testek szubjektív belső elektromos közegét befolyásolja a térfogati hatásával.
Attól azonban, hogy az Univerzum mágneses erőterét, a hatásai miatt objektív és szubjektív módon érzékeljük, még nem találunk értelmes magyarázatot a halmaz szintű végtelenségére. Hiszen, az egységnyi kiterjedésű oszthatatlan alaptömegei, olyan végtelenül parányi objektumok, hogy az, szinte teljesen érzékelhetetlen számunkra. Míg a végtelenül nagy teljes közege, beláthatatlan számunkra. Csupán a mágneses erőtér hatásait tudjuk hasznosítani, ha már megértettük annak elektromos anyagi részhalmazokra kifejtett fizikai működését. Ha a folytonos mágneses torlónyomáson alapuló gravitatív jelenségekkel tisztába kerülünk végre. Valamint, a mágneses alapú induktív folyamatok elektromos erőterekre gyakorolt folyamatos hatásaival. Mert végtelen módon hasznosítani, csak akkor tudjuk a mágneses erőtér végtelen hatásait, ha tökéletesen megértettük, annak a véges elektromos anyagi minőségekre gyakorolt természetes működését.
Ezt a kozmikus szintű erőteret hasznosítjuk a rádiózás közben, a televíziózás alatt vagy éppen, amikor telefonálunk. Azzal a különbséggel, hogy olyankor, mi magunk biztosítunk energiát ahhoz, hogy az éterben információkat közöljünk. De Mikola Tesla is, olyan óriási méretű tekercsekkel kísérletezett, amelyek a mágneses erőtér állandó induktív hatására, elektromos erőhatást biztosítottak. A kozmikus szintű mágneses erőtér folytonos induktív hatása miatt, korlátlan mennyiségű elektromos áramra számított. Amivel teljesen ingyen, el lehetne látni elektromos árammal, az egész világunkat. Amiben persze, tökéletesen igaza is volt. Mert az Univerzum végtelen mágneses erőtere, könnyedén képes ellátni, a mi végesnek minősülő földi elektromos energiaigényeinket.
Így az elektromos anyagi világunkat, a beláthatóság, a behatárolhatóság, a végesség jellemzi. Ami csak, a számunkra végtelennek minősülő éterben, az Univerzum kozmikus szintű mágneses erőterében lehet véges. Mert a mágneses erőtér biztosít külső teret és belső térfogatot, a végesként értelmezhető anyagi minőségek számára. Atomi szinten is. De arra, hogy a mágneses erőtérnek van-e határa, csupán az a tény utal, hogy benne az energia állandó. Így az Univerzum is, egy teljesen telített zárt rendszernek minősül. Ahol a végtelen teljessége, azonnal meghatározza annak határait is. Mert a mágneses alaphalmaz, nyilván teljesen kitölti a rendelkezésére álló helyet a teljes Univerzumban.
Ráadásul az által, hogy az Univerzumban megnyilvánulhatott az elektromos tulajdonságú anyagi szintű világegyetem, aminek az 5%-nyi matematikai szintű mennyisége, relatív módon hiányzik a mágneses alaphalmaz közegéből, ezért a mágneses erőtérben óriási mértékű vákuum alakult ki. Az űrbéli vákuum jelensége pedig, szintén csak egy teljesen zárt rendszerre utalhat. De azt most még, nem tudnám megmondani, hogy a mágneses alapú teljesség, zártságnak is minősül-e. Főképpen úgy, hogy közben, a mi benne megnyilvánult elektromos anyagi világunk testei, a mágneses alaphalmaz számára, teljesen nyílt rendszerekként érvényesülnek.
Mert az anyagi testek, olyanok a mágneses alaphalmaz számára, mint az igen lágy szivacsok a vízben. Ahol a víz, nem csak kitölti, hanem könnyedén át is jár a szivacsok tágas strukturális szerkezetein. Így a végesnek értelmezhető szivacsok, a víz számukra végtelennek minősülő közegében, nem csak a külső víz-teret hasznosítják, hanem nyilván a belső víz-térfogatot is igénybe veszi. De a szivacs, nem képes a vizet magában tartani, ha kikerül a folyadék közegéből. Mert nem képes olyan zárt határfelületet biztosítani a víz számára, amelyből az ki ne folyna. Így a víz számára a szivacs, nyílt rendszernek minősül. Ahol a szivacs anyagi felülete, nem képes az őt kitöltő vizet is behatárolni. Éppen így működik, a számunkra végesnek minősülő elektromos anyagi minőségek számára, a mágneses erőtér jogosan feltételezhető végtelensége is.
Matécz Zoltán
2026.02.07.
