Hazai természetvédelem.
Ma már, amikor szinte minden ember értelmes, mert olyan iskolákban tanultunk, amelyek átlagműveltséget biztosítanak bárki számára, intelligens módon vagyunk nagyon primitívek. Hiszen a természet részeként, mégis arra kényszerülünk, hogy egymás ellen védjük a természetet.
Ez nem könnyű feladat. Hiszen amikor valaki fellép a természet védelme érdekében, annak nyilvánvaló természetkárosító folyamataival szemben, akkor általában, mindig a természetvédő húzza a rövidebbet. Mert az akciójával, megsérti a természetkárosítók személyes érdekeit. Még akkor is, ha az ilyen érdekek, nyilvánvalóan a természet valamelyik része ellen irányulnak.
Ráadásul, amíg én magam, helytállok valamilyen szinten a világunkban zajló természetromboló hatásokkal szemben, addig a mi hazai természetvédelmünkkel, nem nagyon foglalkozik szinte senki. Nézzünk erre egy aktuális példát. Felhívják a figyelmünket arra, hogy nagyon rohamos tempóban pusztulnak az elefántok, a bálnák, vagy egyéb külföldön honos élőlények. Jó, rendben van, küzdök az ő pusztulásuk ellen. A magam módján. A nevemet adom az ellenérzéseinket kifejezni képes dokumentumokhoz. De közben, a hazánkban honos élővilág is rohamosan pusztul ám. Azzal ki foglalkozik közben? Mert az én figyelmemet a világ nagyszabású természetvédelmi problémái kötik le.
Hazánkban például, rohamosan fogynak a fecskék. Végtelenül aranyos költöző-madarak, amelyek csak az év meleg időszakában honosak nálunk. Azaz fél évet tartózkodnak itt. Mégsem tudunk vigyázni reájuk kellőképpen. Mert egyre fogyatkozik az állományuk.
Történetesen arról van szó, hogy a nagy nyári melegekben, a légnyomásviszonyok miatt, a rovarok leszorulnak a föld felszínére. Így a fecskék is ott vadásszák őket, aktívan. Régebben ez nem volt olyan nagy probléma, mert a közúton haladó járműveink lassúak voltak. Így a rovarokra vadászgató fecskék, ki tudták azokat kerülni, még akkor is, ha szembe repültek azokkal. Ma már azonban, a nagy sebességű járműveink elől, nem képesek kitérni. Mert nem tudják azok sebességértékeit megfelelő módon felmérni. Ráadásul, még hátulról is utolérik őket a járműveink. Ami ellen, egyáltalán nincsenek is felkészülve.
Így rengeteg fecske lapul az aszfalton, egy-egy melegebb szezonban. Nem is beszélve azokról a fiókákról, akiknek az érdekében, éppen az út felett gyűjtik a rovarokat. Azok a fészekben halnak éhen.
Ezért tisztelettel javaslom, hogy azokon a településeken, ahol a fecskék honosak, az itt tartózkodásuk idejére, sebességcsökkentő rendelkezésekkel védjük azok biztonságát. Legalább napközben, amikor azok, a számukra természetes rovarvadászatot tartják. Ami huszonöt-harminc kilométeres sebességnél, nem enged magasabb haladási tempót. Mert a nagyobb sebességértékek, különösen veszélyesek a fecskékre nézve. Ezt a helyi polgármestereknek kellene elrendelniük.
Hiába vigyázunk például, az indiai elefántokra írásban, ha a gyakorlatban, a fecskék kipusztulása ellen, nem teszünk semmit sem. Akkor az indiai emberek, joggal kérdezik meg tőlünk azt, hogy a fecskékre miért nem vigyáztunk kellőképpen?
Minden értelmes embernek, ott kell vigyáznia, óvnia a természetet, ahol éppen él. Hiába tekintünk nyitott szemmel a világra, ha a saját életterünkre nem fordítunk elegendő figyelmet. Amíg a természetvédelem, a mi saját életterünkben nem válik természetessé, addig csak felizgatott kofalárma az.
Isten az embert, a természet többi élőlénye fölé helyezte az által, hogy értelmet adott neki. Mégpedig azért, hogy gazdálkodjon ebben az Édenszerű kertben, amit ma természetnek nevezünk. Ezzel szemben, mi garázdálkodunk benne. Vagy olyan módon, hogy mi magunk hajtjuk vége a fölösleges életirtást, vagy olyan módon, hogy valamilyen formában, eltűrjük azt. Akár úgy, hogy szándékosan nem figyelünk oda, akár olyan módon, hogy akaratlanul nem figyelünk kellőképpen a környezetünkre. Mert az ilyen irányú figyelmünket teljesen elvonják, a külföldön észlelt természetvédelmi események.
Az igazi természetvédő, még a betondzsungelbe is visszacsempészi a természetet. Így amikor fákat, bokrokat, füveket, és virágokat ültetünk a tereinken és parkjainkba, akkor felelősek is vagyunk azokért. Továbbá, azokért az életformákért, amelyek ezeket az ültetvényeinket igénybe veszik, és természetes életterüknek tekintik. Éppen olyan módon, ahogy a természet, egy virágcserépben is képes meghonosodni, a szeretettel végrehajtott törődésünknek köszönhetően.
Nem a természet tehet arról, hogy mi értelmes emberek, elkülönültünk tőle. A természet ebben, teljesen vétlen. De a természettel való értelmes gazdálkodás kényszere, akkor is reánk hárul, ha azt mi nem vesszük kellőképpen figyelembe. Így alapvetően, a természettel foglalkozó szakemberek feladata az, hogy a természet rendjét fenntartsák, ellenőrizzék, és az esetleges végelmét szorgalmazzák. De sajnos, éppen a halőreink, mezőőreink, és erdészeink néha, a legnagyobb a rapsicok. Akik visszaélnek a reájuk bízott természeti kincsekkel. Ezért kell minden értelmes embernek odafigyelni a természet rezdüléseire, hogy időben észrevegyük a reánk nehezedő problémák terheit. Mert hiába tüntetünk például, az indiai elefántok megpecsételődött sorsáért, ha a fecskéinkkel nem törődik itthon senki. Valamint, jó néhány olyan élőlény faja él még kis hazánkban is, amelyeknek a sorsa már megpecsételődött.
Matécz Zoltán
2015. 02.23.
matecz.zoltan@gmail.com
