Graviton.
Amikor egy üveg vízben, különböző minőségű anyagi halmazok por alakú közegeit összekeverjük, akkor azok, a keverés befejeztével, a közegsűrűségük alapján rétegződve ülepednek le. Ez a közegsűrűsödést ellenőrizni képes folyamat, pillanatok alatt lezajlik. A természet pedig, folyamatosan használja, ezt az egyszerű fizikai kísérletet.
Mégpedig olyan formában, hogy a Földünk teljes anyagi közegét, egy közös anyagi halmaznak kell tekinteni. Ahol a szilárd közegek felett, előbb a folyékony, majd a gáznemű anyagi közegek helyezkednek el. Gyakorlatilag, egymásra ülve rétegesen. Az anyagi halmazok részközegeinek ez az alapvető tulajdonsága mutatkozik meg például, a geológiai szintű vizsgálatok során is. Minden esetben.
A gázokkal és a folyadékokkal ellentétben, a szilárd anyagi testek azonban, a térfogatukban stabilizálódott olyan elektromos anyagi részhalmazok, amelyeknek az apró tömegek által biztosított közegeit, rács vagy kristályrács szerkezetek rögzítik. Ennél fogva, a stabillá vált közegüknek köszönhetően önálló, egységesnek mondható tömegértékkel is bírnak.
Tömegekként, az anyagi testek, csak akkor képesek a halmazrétegződés folyamatára, ha már nem önállóak. Amennyiben, a sok azonos tömegértékkel bíró anyagi test, egy magasabb fokozatú közös közeget alkot. Amíg önálló tömegként érvényesülnek, a náluk ritkább szerkezetű anyagi halmazok közegeiben, addig szabadon esnek azokban, és folyamatosan keresik a sűrűségüknek megfelelő rétegű szintet. Ahol nyugalomra találhatnak. Ahol a hozzájuk hasonló sűrűségű résztömegek, közös közeget alkothatnak.
Ahogy a sűrűbb anyagi közegek, a bolygónk centruma felé törekednek, úgy a ritkább szerkezetű anyagi közegek, egyszerűen kiszorulnak onnan. Ez a hatás, a ritkább anyagi közegek számára, felhajtóerőként érvényesül. A sűrűbb anyagi közegek pedig, egyszerűen alámerülnek a náluk ritkább anyagi közegek halmazaiban. A ritkább anyagi közegek felhajtóerőinek az eredői pedig, egyfajta relatív súlyként, visszahatva terhelik a sűrűbb anyagi közegeket. Amelyekből kiszorultak. Így kényszerítik a bolygónk centruma felé őket.
Így a halmaztörvények, amelyek az anyagi közegek folyamatos rétegződését írják elő, folyamatos mozgásra kényszerítik azokat az anyagi testtömegeket, amelyek nem képesek, egy magasabb fokozatú közös közeget alkotni. Önálló testtömegekként ezért, állandó mozgási kényszer jellemzi őket. Még az Univerzum mágneses alaphalmazában is. Ami teljesen kitölti és körülöleli, a benne megnyilvánult összetett elektromos anyagi részhalmazokat.
Ilyen magányossá vált, elektromos tulajdonságú anyagi szintű tömegértékkel bírnak az égitestek is. Amelyek az Univerzum mágneses alaphalmazát képező térben alámerülve, állandó mozgásra vannak ítélve. A folytonos mozgási kényszerük, a mágneses térben való szabadon esésük miatt, súlytalanságban zajlik. Ezért az elektromos tulajdonságú anyagi szerkezeteikre ható mágneses hatások, induktív módon befolyásolják az égi mozgásaikat. Ez, egyfajta elektromotoros erőként jut érvényre az Univerzumban. Így mágneses módon szabályozott, centrális irányú keringőmozgással haladnak az égi pályáikon.
De bármilyen gigantikus méretűek legyenek is azok az égi pályák, az Univerzum mágneses terében, csupán rezgéseknek minősülnek azok. Éppen a centrális irányú körfolyamataik miatt. Amelynek során, ebben a kozmikus szintű együttes rezgésben, az égitestek egyensúlyi helyzete, számottevően nem változik. Ezért láthatjuk az égbolton felragyogó csillagokat mindig, ciklikus módon visszatérően, egymáshoz képest ugyanabban a helyzetben. Folytonosan ismétlődő asztrológiai jegyeket biztosítva ez által, az emberiség számára.
Newton, már életében kifejtette azt a megállapítást, hogy a földi mozgásformák értelmezéséhez, egyáltalán nincsen szükség a tömegvonzáson alapuló gravitációra. Most pedig, bárki számára érthetővé válhat az, hogy az égi mozgásformák is nélkülözik, a tömegvonzás „jelenségét”. Alapvetően azért, mert tömegvonzás nincsen. Egyszerűen a miatt, mert logikai szinten nem létezhet.
Halmazszinten gondolkozva, az anyagi testek elektromos részhalmazai, eleve kétféle tehetetlen állapotot képviselnek. Magányos tömegértékkel rendelkeznek mindaddig, amíg a halmazuk, rácsszerkezetben stabilizált közegként jut érvényre. Így minden anyagi test, tömeg és közeg halmaztehetetlenségi állapotokat képvisel, az Univerzum mágneses alaphalmazában. Amely mozgási teret biztosít, a menne megnyilvánult összetett elektromos anyagi részhalmazok mozgásformái számára.
Ami sűrű lehet az anyagi világunkban az, az anyagi halmazok közege. Így minden stabil anyagi test, egy térfogatban rögzített fix, egységes sűrűségű tömegértéket képvisel. Amely tömegérték, tökéletesen azonos anyagi mennyiség, az adott test anyagi halmazának a közegértékével.
testtömeg = anyagi test halmaza = testközeg
testtömeg = m = ρ * V = k = testközeg
Egyáltalán nem szükséges tehát, a hihetetlenül misztikusnak tűnő tömegvonzás elvéhez ragaszkodni akkor, ha az anyagi testek tömegét, az ő térfogatukba zárt halmazuk közegeként értelmezzük. Mert így, a testek teljes tömegét, éppen az ő közegük résztömegeinek az anyagi halmaza biztosítja.
Mert az anyagi halmaznak, teljesen mindegy az, hogy a hatásokkal szemben tehetetlen állapotát, a közegének a résztömegein keresztül, mint a folyadékok és a gázok esetében, vagy összetett testként, teljes mértékben a térfogatában stabilizálódott tömegértékén át juttatja érvényre, az esetleges kölcsönhatások alkalmával. Mivel a teljes tömegértéke, ugyanolyan mértékű ellenállást tanúsít a hatásokkal szemben, mint a közegének a résztömegei együttvéve. Mivel a test teljes tömegét, éppen a testközegének résztömegei alkotják. Így a testtömeg, felaprózott közegként is, az anyagi halmaz tehetetlenségét fejezi ki. Ezért, a tömegvonzás elvéhez mereven ragaszkodva, a közegvonzásnak is azzal arányos módon kellene működnie. De közegvonzásról, a magasan fejlett tudomány, még csak említést sem tesz.
Ha pedig, az égitestek pályáit meghatározni képes gravitációs hatás, a tömegvonzás elvével nyilvánvalóan nem értelmezhető, akkor a logikus magyarázatát, az induktív viszonyokat fenntartani képes mágneses hullámokkal érdemes helyettesíteni. Mert a gravitációnak értékelt kozmikus jelenség, a tömegvonzás hiányában is működik.
Ezért, az égitestek pályáinak a menetrendjét szabályzó gravitációt, nem lehet a tömegvonzás elvével magyarázni. Mert az, induktív módon közlődik az elektromos felépítésű, anyagi szintű égitestekkel. A graviton pedig, amely a gravitációs hatást közvetíti, nem más, mint az Univerzum oszthatatlan alaptömegei által közvetített hatás. Amely oszthatatlan alaptömegeknek a teljes közege alkotja, az Univerzum mágneses alaphalmazát. Azért, hogy a mágneses hullámok frekvenciái által közvetített energia révén, fenntartsa az elektromos anyagi részhalmazok mozgási eseményeit. Szigorúan induktív módon.
Azt pedig, hogy egy mágneses hullámban terjedő energia, miféle induktív munkát végezzen az elektromos szerkezetű anyagi részhalmazokon, a mágneses hullámok hullámhosszai határozzák meg. Mint a mágneses információ meghatározói. Így a graviton, nem fantomrészecske többé. Hanem a mágneses hullámok közegének, az oszthatatlan alaptömegei közvetítik a gravitációs hatást is. Kozmikus szintű elektromotoros erőt biztosítva, a szabadon eső égitestek számára.
Így az égi pályáikat meghatározó gravitáció is, induktív módon közlődik, csak sajátságos hullámhosszon. Amikor a mágneses hullámok, a megfelelő hullámhosszokon, az égitestek pályaíveit meghatározó gravitációs hatásokat közvetítik, akkor a hullámot kialakító oszthatatlan alaptömegek, rezgési impulzussorozatai, gravitonokként funkcionálnak. Éppen olyan formában, mint a fényhatás esetén, a megfelelő hullámhosszúságú fényhullám egyetlen impulzussorozata, a fény kvantumát képviseli.
Így a graviton, a gravitációs hullámhosszúságú mágneses hullámban terjedő energia frekvenciájának az egyetlen impulzussorozata. Csak így lehet tömeg nélküli. Mert a gravitációs hatás energiájának, egyetlen viszonyítható ütemét, egyetlen impulzussorozatát jelenti. Így lehet csak a graviton, a gravitációs hatás kvantuma.
Az Univerzum abszolút Intelligenciája ennél fogva, ilyen induktív módon közvetíti az akaratát, az objektívnek megismert elektromos anyagi világunkba. A tudomány pedig, ezt az abszolút Intelligenciát kívánja megtalálni. Mert a kvantumpszichológia már nyíltan, intelligens Univerzumról beszél. De nem igazán azért kívánja megtalálni a tudomány az abszolút Intelligenciát, hogy megértse azt, hanem azért, hogy manipulálhassa. Hogy befolyást gyakorolhasson rá. Mindig, a tudományosnak értékelt érdekeik alapján. Mert uralni kívánják Őt. Hát, én most, segítek nekik ebben.
A tudomány mai állása alapján, az energia egy és oszthatatlan. Mert az energia megmaradási törvénye értelmében, sem teremteni, sem pedig, elpusztítani nem lehetséges. Hiszen az energia nem vész el, csak átalakul. Mindig új, és megint újabb alakot ölt, a hatásával szemben teljesen tehetetlen tömegek aktivizálásával. Akár önálló tömegről legyen szó, akár résztömegek egységes közegeiről.
Ennél fogva, ugyanaz az intelligens energia működteti induktív módon, az elektromos anyagi világunk minden lehetséges megnyilvánulását. Így természetesen, bennünket is. A lélek által tehát, Istenként, az Univerzum abszolút Intelligenciája működtet bennünket is. Aki tehát, Istent keresi, önmagában keresse először.
Így a szép lassan fejlődő tudomány, minden értelmes állítása, közvetlenül Istenre reflektál. Az abszolút Intelligenciában rejlő biztos tudásra. Mint egy olyan stabil fundamentumra, amelyre lehet és érdemes alapozni. Bármit.
Ezért a gravitációs hatást közvetíteni képes graviton, nem egy önálló részecske, hanem a gravitációs hullámhosszúságon terjedő energia frekvenciájának egy impulzussorozata. Így a mágneses hullám frekvenciájában, egymás után terjednek a gravitonokként értékelhető energiahatások. Valójában, ugyanarról a kvantumról van szó, mint amit, a fény hullámhosszán terjedő energia frekvenciájának az impulzussorozatai esetén, fotonoknak neveznek. Csak a gravitációs hullámhosszokon, gravitonokként jutnak érvényre.
Mert a nulla tömegértékű kvantumok, az energia adagjai. Ezért a mágneses hullámok frekvenciái által közvetített energia egyetlen impulzussorozatát jelentik. Így az energia legkisebb viszonyítható adagját képviselik. Amelyek, hullámhosszonként más, és más minősítést nyernek. Így a gravitációs hullámhossz kvantumait, gravitonoknak nevezhetjük. De nem tömegvonzási erőket közvetítenek azok, hanem mágneses alapú induktív hatásokat. Amelyben a mágneses frekvencia révén, a gravitációs hatás energiája képes terjedni, egymást követő impulzussorozatok által. Mint gravitonokká vált kvantumok által.
Matécz Zoltán
2016.09.14.
