Mentális tartósító.
A negatív lelki érzéseink feszültté, ingerültté, idegessé, haragossá, dühössé, mérgessé, gyűlölködővé tesznek bennünket, a jelen pillanatában. Ez a belső feszültség, azonnal eltorzítja az arcunkat. Mert az arcunk mimikai izmai, rögtön visszatükrözik, a kellemetlen szellemi gondolatainkon alapuló pillanatnyi lelki érzéseinket.
Amennyiben pedig, ezek a kellemetlen szellemi gondolatainkhoz csatolt negatív lelki érzéseink, az elménkben kialakult negatív hiteinkként, a memóriánkba kerülnek, akkor az emlékeink háttértárolójában dolgoznak azok tovább. A nélkül, hogy arról a romboló hatású mentális munkáról, mi egyáltalán tudnánk.
Mert minden lelki érzésünk, a mi mentális erőimpulzusunk. Azaz olyan mentális munkavégző képesség az elménkben, amit a szellemi gondolatainkkal irányíthatunk, az anyagi szintű megvalósulás felé. Emlékbe ágyazva pedig, a memóriánkban dogozik tovább minden lelki érzésünk.
Az emlékeink mentális raktárában pedig, a szellemiségünk a „raktárkezelő”. Jó raktárosként az a dolga, hogy folyamatosan figyelje az emlékeinkből álló raktárkészletét. Amelyek lineáris módon, időrendi sorban vannak ott eltárolva. Jó raktárosként, állandóan a lehetséges logikai hibákat és hiányosságokat keresi. Amint talál ilyent, máris felküldi az elménkbe, ahol tudatosak vagyunk. Ezek a mi mindennapi gondolataink. Több ezer van belőlük naponta.
Amelyik szellemi gondolatunkra nem fordítunk kellő figyelmet, azokat lelki érzések nélkül hagyjuk. Lelki síkon nem reagálunk rájuk. Ezért, egyszerűen, feledésbe merülnek azok. Amelyekhez pedig, lelki érzéseket csatol az elménk, azok új emlékekké alakulva, beépülhetnek a memóriánkba. Kiegészítve azt a logikai hibát vagy hiányosságot, amit a szellemiségünk jelzett az elménk számára.
Ezért, a szellemi gondolatainkat, az emlékeink nagyon komolyan befolyásolják. Mert azok határozzák meg a mentalitásunkat. Azt az alapvető mentális indíttatású hozzáállásunkat, amelyikkel a folyton megtapasztalható életeseményeinkhez viszonyulunk. Ezért a memóriánkban tárolt emlékeink, határozottan megszépíthetnek és elcsúfíthatnak bennünket. Attól függően, hogy az emlékeink háttértárolójában, vagyis a memóriánkban, milyen polaritású lelki érzéseinkkel vannak azok feltöltve.
Ahogy a mosoly, megszépíti az embert, a jelenünk pillanatában, úgy a kellemes emlékeink, belső feszültségektől mentesen tartanak bennünket, és a legszebb, a legegészségesebb, a legjobb megjelenési formát biztosítják számunkra. Vagyis, teljessé varázsolják az egyéniségünket.
Ezzel szemben, a negatív lelki érzésekkel tárolt emlékeink, tovább torzítják a személyiségünket. Mert az emlékeink háttértárolójában, tovább dolgoznak azok. Mint mentális munkavégző képességek. Amit az esetleges jókedvünk, csak pillanatokra képes „szebbé” varázsolni. Mert a mosoly eltűnése után, ugyanaz a feszült arcél mutatkozik meg, mint amelyiket az alapvető mentalitásunk alakított ki számunkra, az évek során.
A mentális szépítkezésre, egyetlen lehetőségünk van. Ami szintén egy mentális dolog az életünkben. Mégpedig, a megbocsátás képessége. Mert a feltétel nélküli megbocsátás során, törlődik minden olyan lelki érzésünk, amelyek a kellemetlen szellemi gondolatainkhoz kötődtek. Ezért, elfelejteni nem tudjuk a rossz emlékeinket sohasem. De a megbocsátás után, már haragudni sem tudunk azokra, akik azokat okozták számunkra. Mert a negatív lelki érzéseink nélkül, azok az emlékeink már, teljesen hatástalanokká válnak számunkra.
Így a belső, egészségtorzító jellegű munkájuk is megszűnik. Átengedve a mentális szintű testépítés munkáját, a kellemes emlékeink pozitív lelki érzéseinek. Így, aki képes a feltételek nélküli megbocsátásra, az pozitív értelemben véve, mentális módon kondicionálja magát. Ahogy a szépség megjelenik a külső objektív megjelenési formáin, úgy a feszültségeit fenntartani képes betegségek is elmúlnak, a teste belső zsigereiben. Így a feszültségek hiányában kiegyensúlyozott ember, mindig a legjobb formáját képes nyújtani, miközben az egyre javuló mentalitásával, kedvesebb lesz az embertársaihoz.
Mert a megbocsátás képessége, a szeretetet szolgálja bennünk. Hiszen, aminek képesek vagyunk megbocsátani, azt szeretjük. Mert a szeretetünk, nem jelenti a közvetlen testi kapcsolatokat, hanem csupán azt biztosítja bennünk, hogy Isten áldását kívánjuk annak is, akit eddig arra méltatlannak tartottuk.
Mert lélekben, egyek vagyunk. Isten egységének egyenrangú részei. Mivel az energia megmaradási tétele azt igazolja számomra, hogy az energia egy és oszthatatlan. Ha sem elpusztítani, sem pedig, teremteni nem vagyunk képesek. Ha pedig, az Univerzum intelligens energiáját Istennek nevezzük, akkor ugyanaz az Isten működteti az Univerzumban megnyilvánult égitesteket is, mint amelyik a lélek által bennünket. Vagyis, az energia fenntartja a lelki egységünket.
Ezért, csak szellemben kell felépítenünk azt az egységet, amely képes összetartani bennünket. Mint emberi társadalmat. Amennyiben megértjük végre azt, hogy ugyanaz az energia éltet bennünket, abban az esetben, a megbocsátás képességével, megszüntethetjük azokat a haragon alapuló mentális szakadékokat, amelyek miatt, távol voltunk egymástól. Isten áldását küldve pedig, újra megköthetjük a lelki egységünk elszakadt mentális fonalait. A haragosunknak erről, nem is szükséges tudnia. Mert ez, a mi személyes problémánk mindaddig, amíg meg nem bocsátunk.
Az ilyen, kiegyensúlyozott személyiségek képesek, a legideálisabb testi állapotban élni, a lehető legtovább. Mert bennük, az Isteni szeretet megnyilvánulása, az Isteni eredetű lélek jóérzéseit váltják ki. Így a testük, Isten templomaivá válik. Akiben Isten, sokáig és szívesen tartózkodik. Megszépítve, és megfiatalítva azt a csodálatos embert, aki már, csak pozitív lelki érzéseken alapuló kellemes emlékekkel képes élni.
Matécz Zoltán
2016.11.08.
