Hatásmegmaradás.
A tudomány, tele van féligazságokkal. Ilyen féligazság például, az energia megmaradási törvénye. Amely kimondja, hogy energiát sem teremteni, sem pedig, elpusztítani nem lehetséges. Ezért, az energia nem vész el, csak átalakul.
Rendben van. De ki találkozott már valaha, az ilyen módon folyton átalakuló és igen változatos energiával? Szerintem senki. Mert csupán, az elektromos anyagi minőségekre kifejtett hatása révén tudjuk beazonosítani azt. Ezek a különböző szintű energiahatások formálják, az elektromos anyagi minőségeket energiahordozókká. Vagyis, nem az elektromos anyagi minőségeké az energia. Ők csak szolgalelkű módon hordozzák, közvetítik az energia hatását, teljesen tehetetlen módon. De miért?
Itt jöhet be a képbe, az energia meghatározásának általam megfogalmazott második része. Amellyel együtt, még konkrétabbá válik az energiáról szóló tudományos kijelentés. Az energia nem vész el, csak átalakul, és a hatásával szemben teljesen tehetetlen tömegek aktivizálásával, mindig új megjelenési formát ölt, az anyagi világban. Így formál az energia, az elektromos anyagi halmazok tömegeiből energiahordozókat. Miközben a tömegeknek, a hatásával szemben tehetetlen mivoltát is határozottan kifejezésre juttatja.
Mivel az elektromos anyagi részhalmazok viszonyított állapotváltozásaiból, következtetni lehet az energia hatásértékére, ezért az energia, nyilvánvaló módon, nem elektromos anyagi vonatkozású tulajdonság. Ha pedig, nem az elektromossággal jellemezhető anyagi minőségek alaptulajdonsága akkor, csak mágneses adottság lehet. Amely induktív módon fejti ki a hatását, az elektromos anyagi minőségekre.
A mágneses hullámoknak, két alapvető jellemzősége van. A hullámhossz és a frekvencia. Szerintem, a hullámhossz határozza meg a mágneses információt. Míg a frekvencia, az energiát közvetíti. Méghozzá, a tudomány által kvantumként meghatározott, diszkrét adagokban. Amit a frekvencia, egymás után terjedő impulzussorozatai képviselnek.
Ezek, a frekvencia által közvetített impulzussorozatok is erőhatásokat közvetítenek, mint Newton erőimpulzusai. Csak egyetlen impulzus helyett, folytonos jelleggel. Az egymás után terjedő erőimpulzus sorozatok közvetítésével. Mégpedig a mágneses hullámok szervezésében. Így az energia, éppúgy erőhatásokon alapszik, mint maga az erő. Csak az egyetlen mechanikus impulzus helyett, a mágneses hullámok folyamatos erőimpulzus sorozatai valósul meg. Ennél fogva, ugyanolyan fizikai törvényeken alapszik, mint azok az erőhatások, amit még Newton határozott meg az axiómáiban.
Az energia, mint az Univerzum szervezett mágneses alaphatása, gyakorlatilag átkonvertálja, átalakítja a mágneses alaphalmaz szervezetlen alaprezgéseinek a részerőit, induktív módon, az elektromos anyagi részhalmazokon viszonyítható jelenségek részerő hatásaivá. Hogy azok a jelenségek, anyagi szintű rezgési eseményekként, az energia által diktált rezgési feltételeket valósítsák meg. Mert minden anyagi megnyilvánulás, valamilyen szintű regésnek minősül.
Mégpedig, induktív hatásra. Ahol az induktivitás arra utal, hogy az anyagi halmazok elektronjai körül kialakuló elektromos erőterek is, ugyanabban a mágneses alaphalmazban alakulnak ki, mint amelyik a mágneses erőtereket közvetíti. Ennél fogva, állandó kényszerkapcsolat jellemzi az elektromos terek és a mágneses tér viszonyát. Így az energia induktív hatása, az elektromos anyagi minőségekre kifejtve, állandó.
Mivel az energia, nem közvetlen módon alakul át, az elektromos anyagi események viszonyítható erőhatásaivá, ezért sohasem vész el. Csak az anyagi részhalmazokra kifejtett okozata viszonyítható számunkra. Mint stabil anyagi állapot, vagy átalakulásban lévő állapotváltozás. Ezért az energia közvetett, azaz szubjektív munkavégző képesség az Univerzumban. Míg az erő közvetlen, azaz objektív munkavégző képességet jelent.
Szubjektív munkavégző képességként az energia, egyfajta erőhalmazként értelmezhető. Viszont, ahogy az erő objektív munkavégző képességként, nem azonos az általa elvégzett munka reálértékével, úgy az erőhalmazt képviselő energia, mint szubjektív munkavégző képesség, szintén nem lehet azonos, az általa elvégzett munka kiszámítható értékével.
Pedig, a tudomány ma még, egyként kezeli őket, mert az energiának, ugyanaz a mértékegysége, mint a munkának. Mert, még mindig hiányzik az energia konkrét, tudományos értékű meghatározása. Pedig, a munka, és a munkavégzésre használt energia, mint szubjektív munkavégző képesség, nyilvánvalóan nem azonosak egymással. Csak arányosak lehetnek. Ez az arányosságuk teszi lehetővé azt, hogy még ilyen gyenge tudományos meghatározás mellett is, általánosan elfogadottá vált az energia fogalma.
Pedig, amikor az energia állapotváltoztató munkát végez az elektromos anyagi részhalmazokon, akkor nyilvánul meg különböző módon az anyagi valóságban. Így az anyagi minőségek állandónak látszó viszonyítható állapotai, éppúgy az energia munkavégző képességének tudhatók be, mint a jól észlelhető állapotváltozásaik. Mert, csak az energia hatása alatt lehet valami állandó jelleggel is, a viszonyításunk tárgya.
Az energia által elvégzett munka, az energia állapotváltoztató hatásának a tényszerűsége. Akkor az állandó stabil állapot, csak az lehet, amit változatlannak észlelhetünk. Aminek a stabil állapotán, változtatni lehet. Ez a fix állapot, a fizika „P” teljesítményével azonosítható. Mert a mágneses hullámban, csak annyi energia érkezik, amennyi a stabil elektromos anyagi állapotot képes fenntartani. Amikor, az energia eddig stabil teljesítményén nyugvó állapotot, valamennyi ideig változtatjuk az energia által, akkor jön létre a várt állapotváltozás. Vagyis, a fizikai értelemben vett munka. Ez a matematika nyelvén így néz ki.
P * t = W
Vagyis, a valamennyi ideig fennálló stabil létezési állapotot biztosító alapteljesítményt, amit az energia tart fenn, megszorozzuk a munkavégzésre használt idővel. Akkor megkapjuk az állapotváltozásban elvégzett munka reálértékét. Amennyiben pedig, az elvégzett munka értékét szorozzuk meg a munkavégzésre használt idővel, akkor megkapjuk a munkavégzésre használt állapotváltoztató hatás matematikai értékét. Vagyis, az energia reálértékét.
W * t = E
Ezért az energia, a munka, és a pillanatnyi stabil állapotot meghatározni képes teljesítmény viszonya, így néz ki valójában.
E = W * t = P * t2
Ilyen formában már, mértékegységben is jól megkülönböztethetőek egymástól a munka és az energia értékei. Úgy a munka mértékegységének a szempontjából tekintve, mint a teljesítmény mértékegységének a viszonylatában. Mert mindkettőnek saját alapegysége ismeretes a fizikában.
W = munka - mértékegysége a „Joul”
P = teljesítmény – mértékegysége a „Watt”
Képlet Mértékegység
P = W / t → J/s → W
W = P*t → J → W*s
E = W*t = P*t*t → J*s → W*s2
Az Univerzumban tehát, ilyen módon viszonyul a hatás, a vele szemben tehetetlen tömegekhez. Ezért, a hatás megmaradási törvénye, minden esetben érvényesül. Ahogy a mágneses hullámok frekvenciáinak az energiájában, az Univerzum mágneses alaphalmazának rezgési részerő impulzusai „felhalmozódnak” és egy irányba terjednek, úgy az objektív állapotváltozásban résztvevő anyagi testek által közvetíthető erőimpulzusok lecsengenek, „felaprózódva” visszatérnek az Univerzum mágneses alaphalmazának szervezetlen alaprezgései szintjére.
Ennek a végső anyagi lecsengésnek a neve annihiláció. Amikor a még összetett anyagi részecskék, oszthatatlan alaptömegekké esnek szét, mert semmiféle mágneses hullám energiája nem hat rájuk, és egy végső sugárzásként, szétszóródnak a mágneses alaphalmazba. Ahol a többi oszthatatlan alaptömeg halmazában teljesen megszelídülve, felveszik azok aktuális rezgési ritmusait.
Így amíg szétsugároznak, addig az oszthatatlan alaptömegek rendezetlen rezgéseit fokozzák. Így a mágneses energia, és az anyagi szinten viszonyítható részerők, hatásegyensúlyt tartanak fenn az Univerzumban. Amely miatt, az energia megmaradási törvénye, eleve megfogalmazódhatott a tudományos világunkban. Így nem csupán energia, hanem hatásmegmaradásról is beszélhetünk. Amelynek keretében, az erő is megmaradó tényezőnek minősül. Mint objektív munkavégző képesség.
Az erő, munkához fűződő viszonyát, a W = F * s képlet fejezi ki a fizikában. Amelyben az erő által elmozdított tömeg, valamekkora utat tesz meg. Ezen megtett út alatt elért sebességét pedig, a W = F * v/t képlet fejez ki. Amit a W = L/t formára lehet egyszerűsíteni. Ahol az „L”, a testtömeg mozgásban megszerzett lendületét jelenti. Ez az „L” lendület képviseli egyben, a lendületben lévő testtömeg kölcsönhatásra képes „I” impulzusát is. W = L/t = I/t Az egyenlőség azért helyes, mert a kialakult mozgás ereje lendületet okoz, de kölcsönhatás esetén impulzusértékkel bír.
Lendület = L = m*v = m*(a*t) = F*t = I = Impulzus
Lendületerő → F = m*a = m*(v/t) =(m*v)/t = I/t = F ← Impulzuserő
Ez a kialakult mozgás lendületének, és a mozgás során létrejövő esetleges kölcsönhatás impulzusának a megmaradási képlete. Amely alapját képezi, az Univerzumban megvalósuló hatásmegmaradás törvényének. Így a lendület impulzusát, az általa elvégzett munkára lehet vetíteni. Akár az erőhatás impulzusáról legyen szó, akár az energia frekvenciában meghatározható impulzusairól.
F * s = W = E / t
A munkának, ez a képlete tükrözi, az egyenlőség miatt, az Univerzumban megvalósuló hatásegyensúlyra visszavezethető, hatásmegmaradás törvényét. Mert az objektív erő, és a szubjektív energia ellentétes hatásait, egyaránt az általuk elvégezhető munkára lehet vetíteni.
Matécz Zoltán
2016.12.11.
