Agykapacitás.
Széles körben elterjedt az a nézet, hogy egy átlagember, az agyi képességeinek csupán a 10%-át képes használni. Ami természetesen, nem egy konkrét módon meghatározott tudományos állítás. Valaki, még az 1900-as években ezt állította, talán viccből, ami elterjedt a köztudatban. Majd, mint a népmesék, ez a téves megállapítás, az emberi ostobaságra alapozott módon, még tovább is fejlődött az idők során. Ami elméletben, igen széles távlatokat nyit meg az emberi fejlődés számára. Hiszen, ha ez a 10%-nyi agykapacitás, bármilyen mértékben fokozható a 100% szintjéig, akkor az emberi tudásnak már nem lehetnek korlátjai. Vagyis, az emberi agy kapacitása a 100%-on, már Isteni szintet érhet el.
A fogantatás pillanatától számítva, az embrionális fejlődés első fázisa az, hogy először az agy alakul ki. Majd az agy kiterjesztéseként a magzat teste fejlődik ki. Végül pedig, a test kiterjesztéseként a végtagok. Így az egészséges csecsemővé érés biológiai fokozatai, egymás után alakulnak ki. Nyilván feltételezve azt, hogy az előző fokozat már tökéletesen megnyilvánult. Így a magzat szervezetében, egyetlen felesleges sejt sem lehet. Minden sejtnek megvan a saját funkcionális szerepe. Ami azt jelenti, hogy az agy is 100%-on dolgozik. Annak ellenére, hogy a megszületendő csecsemő, még egyáltalán nem is gondolkodik.
A születés után pedig, a csecsemő természetes fejlődését, az ő ideális anyagcsere folyamatai határozzák meg. Amit az édesanyja szervez számára. Így a csecsemő gyermekké fejlődése közben, az agya is nyilván, 100%-on üzemel. Pedig, a kisgyermek szellemi képességeiről, még egyáltalán nem is beszélhetünk. Csupán a lelki aktivitása a mérvadó. Amire bizonyíték az, hogy csupán a lélek hangzóival kommunikál. A magánhangzókkal. Azaz, még csak ösztönös jelleggel él, lelki életet. Ami arra utal, hogy az életét irányítani képes természetes agytevékenységeit, semmi sem korlátozza.
Majd a szellemi képességeinek a bontakozása során, néhány hónapos korában, elkezd figyelmet fordítani a külvilág eseményeire. Amelyeket már, mint személyes tapasztalatokat élhet meg. Olyan tapasztalatokat, amelyeknek az informatív értékeit, elraktározhatja a memóriájában. Ahol a szellemisége a mentális „raktárkezelője”. Majd kezdetleges módon ugyan, de Ő maga is részt vesz a körülötte zajló eseményekben. Végül pedig, főképpen az édesanyjától, megtanulja a szellem hangzóinak a használatát is. A mássalhangzókét. Miközben megtanulja az édes anyanyelvét. Amivel már, verbális módon is ki tudja fejezni a lelki vágyait és a kezdetleges szellemi gondolatait.
Ahhoz, hogy ezt egy gyermek egészséges módon elérje, az agyának 100%-on kellett ketyegnie. Majd, amikor oviba és iskolába kerül, akkor megtanulja az oktatási terv részeként meghatározott tudnivalókat ahhoz, hogy magasabb fokozatú tanintézetbe kerülhessen. De ezt a nemes célt, főképpen csak a szülei vetítik elé. Mint élettervet. Miközben a gyermekek, mindig a saját adottságaik és pillanatnyi érdekeik szerint tanulják meg, a számunkra kötelező tananyagokat. Így némelyik gyermek, komoly mentális teherként éli meg, az állam által reá terhelt tanulási kötelezettségét. Itt érhető nyomon az a tény, hogy a gyermekek, nem használják ki 100%-an az agyi kapacitásukat a tanulásuk érdekében. Mert a figyelmük, néha igen messze elkalandozik.
Mert a gyermekeket minden érdekli. Ezért, korlátozott agyi képességekkel vesznek részt a tanulás kényszerében. Miközben az agyi képességük többi részét, az általuk érdekesnek vélt dolgok és események felé irányítják. A figyelmük, csak úgy terelhető vissza a tanulási folyamatokra, ha a tanítójuk játékosan, szórakoztató módon oktatja őket. Ha a tanár ezt nem képes megtenni, akkor a tanuló részlegesen ugyan, de elveszett számára. De ez nem jelenti azt, hogy a gyerek agya, csak részben van használva. Csupán arra utal, hogy a figyelmét, számára érdekesebb dolgok és események kötik le. Ahová a lelki jelenléte irányul.
Amikor pedig, felnőtté válik egy gyermek és teljesen önellátóvá lesz, akkor is az agya 100%-át fogja használni. Munkára, szórakozásra és a saját egzisztenciája kialakítása érdekében. Miközben maga is családot alapít. Természetesen nem azért, mert az agyi kapacitásának a feltételezett 10%-a, csak erre biztosít számára lehetőséget. Hanem éppen azért, mert a felelősségének a 100%-os tudatában, erre a feladatra tökéletesen alkalmasnak érzi már önmagát. Ami az esetek nagy többségében, elég jól működik is. Bizonyítva ez által azt, hogy az egybekelt élettársak, érettek a családi élet szépségeinek a megtapasztalására. Amit a gyermekáldás igazol a legtökéletesebb módon.
Ahogy a magzatnak és a gyermeknek, egyetlen sejtje sem volt felesleges az élete során, úgy a felnőtté vált emberek is hasznosítják az összes sejtjüket. Amelyik sejt inaktív, az elhal az idők során. Ha tehát, az agyunknak valóban csak a 10%-át használnánk, akkor a többi agysejt, nyilván el is halt volna már. Ilyen módon az emberiség, éppen fordított irányban fejlődhetne csak. Az egyre több tudás kulturális jellege helyett, az egyre primitívebb lények mentális szintje felé. Mert, ha egy ember, az agyának valóban csak a 10%-át lenne képes használni, akkor az utódja számára, az a 10% képviseli a teljes 100%-ot. Ami a harmadik generáció számára, már csak 1%-nyit biztosíthat, 100%-os jelleggel. És így tovább, az amőbák szintjéig.
De szerencsére, ez nem így van. Mert az agyuk mindig 100%-os módon működik. Hiszen az agyi működésünk, egyáltalán nem korlátozódik a gondolkodás mentális folyamatára. Mivel az agyi tevékenységeink végzik el a testünk szomatikus jellegű testvezérlését. Annak minden lehetséges, cselekedetekre alkalmas funkciójával együtt. Ha ugyanis, az agyunk 100% alatt funkcionál, akkor bizonyos hozzá tartozó testvezérlő funkcióink is elmaradoznának. Agyi sérülések esetében azonban, az agy testvezérlő funkcióinak esetleges hiányában, a szükséges testvezérlés feladatát az agy másik, még sértetlen része veheti át. Ami éppen arra utal, hogy az agyunk maradék, még sértetlen része, akár 100% felett is képes funkcionálni.
A helyzet az, hogy amikor kijelentette valaki azt, hogy az agyi kapacitásunk 10%-át használjuk ki csak, akkor tulajdonképpen nem is magára az agyunkra gondolhatott igazán, mint anyagi szervünkre, hanem az agyunkban funkcionáló elménk mentális képességeire utalhatott csupán. Tulajdonképpen arra, hogy az elménk, mindig a szellemi gondolatainkra és a lelki érzéseinkre fordít figyelmet addig, amíg tudatos. Vagyis, mindig az elménket töltjük fel a szellemi gondolatainkkal ahhoz, hogy tudatosak legyenek azok számunkra. Mert maga, a memóriánkban fogant szellemi gondolat, szinte teljesen öntudatlan, az elménk tudatos figyelme nélkül. Ilyen jelenség például, az elbambulás, az elmélázás vagy az elmerengés. Amikor lélekben, egészen máshol vagyunk és az elménk, kizárólag arra fordít figyelmet. Miközben a körülöttünk zajló eseményeket vagy az egyéb szellemi gondolatainkat, szinte teljesen figyelmen kívül hagyja.
Ami arra utal, hogy az elménk, mindig a lélek állapotára figyel amíg tudatos. Ha tehát, valaki lélekben nincs ott, amit éppen csinálnia kellene, akkor arra a tevékenységére, nem is lehet igazán tudatos az elméje. Így egy átlagember, aki egyszerű munkavállalóként éli az életét, a folyamatos rutinfeladatok közben, nyilván elkalandoznak olykor a szellemi gondolatai. Csakhogy, a szabadjára engedett szellemi gondolataink, elvonják a figyelmet a konkrét feladattól. Mert a lélek, az elkalandozott szellemi gondolataink felé fordul. Miközben, magával viszi az elménk tudatosságának a figyelmét is. Mert az elménk, mindig arra tudatos, amire a lelkünk irányul.
Ha azonban, a lelkünk számára is érdekes az a cselekmény, amit éppen folytatunk, akkor a szellemi gondolatainkkal karöltve az elménk, a teljes figyelmünket élvezi. Vagyis, az elménk minden figyelme, az általunk végzett cselekményre fókuszál. Szinte minden cselekményünk ilyen, amit szeretünk csinálni. De a szeretet, az lelki érzés. Vagyis, az elménk mindig arra tudatos, amit a lelkünk szívesen szeret csinálni. Ennek érdekében használja, a szellemi gondolataink mentális képességeit is. Ezt hívjuk akaratnak. Amikor a lelki érzéseink és a szellemi gondolataink egy közös cél érdekében munkálkodnak, az arra tudatos elménkben.
A szabad akarat pedig, a reális képzeletünkben juthat csak érvényre. Mert a szabad akarat, nem jelenti azt, hogy bármit megtehetünk büntetlenül. Hanem csak arra utal, hogy bármit elképzelhetünk magunknak gátlások nélkül. Mert az elménkben, a reális képzelet alkotásának a mentális lehetősége, éppen azt teszi lehetővé számunkra, hogy előre megtervezzük általa tudatosan azt, amit a lelki vágyaink szerint szeretnénk a valóságunkban megtapasztalni. Ami azt is jelenti egyben, hogy szinte minden tudatos cselekedetünket, előre megtervezett módon hajtjuk végre.
Ilyen módon, vannak rövid, közép és hosszútávú reális elképzelések alapján készült mentális terveink is. Amelyekben hiszünk is. Mert az elménkben, már láttuk azok képzeletbeli valóságos mivoltát. Ezért a hit, általános értelemben véve nem más, mint olyan cselekedetvezérlő szellemi gondolat, amihez a lelki érzéseinket is hozzácsatolta az elménk. Vagyis, amit képzeletben megterveztünk magunknak előre. Ezért motivál bennünket a hit a végrehajtást illetően, mert az elménkben már láttuk a hitünk tárgyát vagy eseményét valóságosnak.
A rövidtávú terveink által formált reális elképzeléseinkkel a hiteinket, néhány másodpercre vetíti csak előre az elménk. Így ezek az elképzeléseink képezik a folyamatosnak megismert cselekedeteinket. Amelyeknek a tervszerű mivolta, sokszor nem is tudatosodik bennünk. Annyira természetesek és mindennaposak számunkra. Ezzel szemben, a középtávú terveink segítségével a hiteinket, néhány másodperctől, akár néhány órára is előre tudjuk vetíteni. Ilyen például, egy olyan elhatározásunk reggel, amely szerint előre eldöntjük azt, hogy délután vagy esete mit fogunk majd csinálni. Végül pedig, vannak a hosszútávú elképzeléseink, amelyek segítségével, néhány órától, akár néhány évre is előre vetíthetjük az elképzeléseink által képviselt hiteinket. Amikor például, már most szilveszterkor eldöntjük azt, hogy jövőre is ugyanitt találkozunk. Mert nagyon jó volt az egész társaság hangulata.
Vannak azonban olyan cselekedeteink is, amelyeket nincsen időnk jól átgondolt módon előre megtervezni. Mert néhány másodpertől kevesebb idő áll csupán a rendelkezésünkre. Ilyenkor spontán módon, ösztönösen cselekszünk. Kizárólag lelki irányítással. Mert, ha szellemi szinten kellene átgondolnunk azt, hogy a hirtelen észlelt szituációban, mi lenne a lehető leghelyesebb megoldás, akkor a gondolkodásra használt idő miatt, éppen lekésnénk a helyes cselekvés lehetőségéről. Viszont a lélek ezt nem várja meg. Ő azonnal cselekvésre késztet bennünket. Ilyenkor mondják azt, hogy jó volt a lélekjelenléte valakinek.
A jó lélekjelenlét képessége is azt igazolja, hogy az értelmes ember agya, 100%-os üzemmódban funkcionál. Amikor a szellemi képességeit még csak használnia sem kell, egy veszélyes szituáció elkerülése érdekében. Mert a lélek alkalmas arra, hogy bármilyen lehetséges szellemi döntésünket azonnal, feltételek nélkül felülbírálja, már előre. Ami azt jelenti, hogy a lélek intelligens. Abszolút Intelligenciával rendelkezik, ha már jó előre felül tudja bírálni, a szellemi képességeink által esetleg meghatározható relatív feltételeinket.
Ha tehát, az agykapacitás kérdését, a mentális képességeink alapján határozzuk meg, akkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy a lélek spontán jellegű ösztönös cselekedetei, azonnal végrehajtódnak az életünkben. 100%-os jelleggel. Ha azonban, az elménkben meghatározott hiteinkre alapozunk a tudatos cselekedeteinket illetően, amelyeket előre elterveztünk magunknak a reális képzelet lehetőségével, akkor azok, mindig valamennyi időt vesznek igénybe. Hiszen a hiteinket, mint reális módon megtervezett elképzeléseinket, néhány másodperctől, akár néhány évre is előre tudja az elménk vetíteni számunkra. Ilyen módon, azt a látszatot keltve, mintha az agyunk szellemi szintű mentális kapacitásának, nem használnánk ki azonnal mind a 100%-át. Mivel időben elnyúlik a végrehajtás eseménye. Csakhogy, azt az időben meghatározható előre eltervezett eseményt is, éppen mi magunk hagytuk jóvá.
Ha pedig, most kizárólag a szellemi aktivitásunkra vetítjük az agykapacitás elvi lehetőségeinek a kérdését, ami nyilván az agyunkban zajlik, akkor sincsen egyértelmű válsz. Mert az elménkben tudatos szellemi aktivitásunkat is a lélek irányítja. Hiszen az elménkben megvalósuló lelki jelenlétünk nélkül, csupán céltalan elmélázásnak, merengésnek, ábrándozásnak minősül, minden szellemi aktivitásunk. Ahhoz tehát, hogy az elménk megfelelő módon figyeljen a szellemi gondolatainkra, éppen arra van szükségünk, hogy a lelki jelenlétünk tegye tudatossá az elménket. Mert, mindig a lélek az, ami tudatossá teszi az elménket. Tudatossá, a szellemi gondolatainkra is. Mert az elménknek tudatos figyelme addig lehet csak, amíg a lelki jelenlétünk kiváltja azt benne.
Ha tehát, a szellemi képességeink relatív intelligenciája, csupán 10%-nyi agyi kapacitást biztosít számunkra, akkor 100%-nak, a lelki képességeink abszolút Intelligenciája minősülhet csak. Ami a bennünket éltető Isten és az általa éltetett emberi minőségünk mentális viszonyát tükrözheti csupán. Ilyen értelemben véve, nyilván elfogadható lehetne az, hogy az ember, csak 10%-nyi mentális agykapacitással rendelkezik Istenhez viszonyítva. Csakhogy akkor, Isten mentális agyi kapacitását tekintjük 100%-nak. Isten abszolút Elméjének a mentális képességeit. Amit nem tudunk átlátni és teljességgel megérteni. Akkor pedig, nem is lehet számunkra ideális viszonyítási alap. Amit 100%-ban határozhatunk meg.
Amikor a lélek pihen, akkor az elmék tudatossága erősen korlátozott. Többnyire akkor alszunk. Olyankor a kósza szellemi gondolataink bugyuta, értelmetlen álmokat képviselnek csak az elménkben. Amelyek legfeljebb csak értelmetlenek, szórakoztatóak vagy éppen felzaklatnak bennünket. Attól függően, hogy éber tudati elmeállapotunkban, hogyan értékeli azokat a lelkünk. Az a tény azonban, hogy képesek vagyunk álmodni, illetve vannak álom nélküli öntudatlan alvó periódusaink is, látszólag arra utal, hogy az agyunk nem használja ki a teljes mentális kapacitását.
Ami persze, ismét nem igaz, mert az agyi tevékenységeink átcsoportosulnak az alvás időszaka alatt. A test pihenésére és regenerálódására fordítja az agyunk, minden sajátságos képességét. Ezért van az, hogy a pihenő, az alvó szervezet, sokkal hamarabb gyógyul, minden lehetséges betegségéből. De az agyi jellegű mentális kapacitás megértése érdekében, vegyük alapul most azt az általános esetet, amikor az ember elméje tudatos, mert a lelki jelenlét figyelme uralja.
Amikor tudatosan gondolkodunk valamin, akkor tulajdonképpen, a lelkünket juttatjuk szellemi szintű információkhoz, az elménken keresztül. Vagy másképpen fogalmazva, az abszolút Intelligenciával rendelkező lelkünket tájékoztatjuk arról, hogy szellemi szinten mit gondolunk, egy adott dolog vagy esemény általunk értelmezett mibenlétéről. Vagyis, az abszolút Intelligens lelkünk informálódik arról, hogy a relatív módon intelligens szellemi képességeinkkel, hogyan értelmezzük a számunkra egyre világosabbnak tűnő valóságot. Mert, ahogy gyermekkorunkban elkezdtünk tanulni, úgy egy értelmes ember, egész életén át tanul. Mert a tanulás szellemi képessége, egyfajta lelki igény arra, hogy a folyton változó relatív emberi intelligenciánk, a lélek abszolút Intelligenciájához igazodjon.
Mert a tudatos lélek által, Isten élteti az embert. Ezért az emberi elme tudatossága, elképzelhetetlen a lélek aktív jelenléte nélkül. Ami azt jelenti, hogy amíg az ember tudatos, addig bennünket éltető Isten, a lélek kíván az elménken keresztül információkhoz jutni. Éppen azért, hogy mindig azonnal el tudja dönteni azt, hogy mikor van szükségünk spontán, ösztönös jellegű azonnali testvezérlésre. Amit a szellemi képességeink nélkül, mindig a lelkünk végez el. Mert, ha tetszik, ha nem, mindenki Isten abszolút Valóságát éli meg relatív emberként ezen a Földön.
Mert a lélek által, minden embert Isten éltet. Aki a lelki vágyainkon keresztül, intuitív módon mindig megüzeni számunkra azt, hogy mi lenne számunkra az a kívánatos dolog vagy esemény, ami boldoggá tehetne bennünket. Mert boldogságra teremtett minket. Nincs is más dolgunk, mint az elménkben tudatosodó lelki vágyainkat, mint Isten személyesen reánk irányuló szándékait, rendre elképzelni magunknak valóságosnak. Mint mentális módon szerkesztett terveket. Amelyek, vagy a mi aktivitásunknak köszönhetően, vagy más jellegű Isteni beavatkozás révén, a tudatos teremtés részévé válhatnak. Éppen azért, hogy az esetleges megvalósulásuk, boldoggá tegyen bennünket. Isteni rendben.
Ha mi magunk hajtjuk végre, az ilyen módon elképzelt és előre megtervezett hiteinket, akkor is Isten számára gyűjtünk személyes tapasztalatokat. Mert a lélek által Ő maga éltet bennünket. Ha azonban, a végrehajtást eleve Istenre bízzuk, akkor az általunk megtervezett elképzelésünket az ÁMEN kifejezéssel, Isten teremtői hatáskörébe rendelhetjük. Ahol az ÁMEN kifejezés azt jelenti, hogy LEGYEN. Azaz, Isten által éltetett értelmes emberi lényekként, tudatosan is hozzájárulunk a megvalósuláshoz. Erről kellene szólnia minden imának. Amelyben valamilyen lelki vágyunk általunk előre megtervezett képzeletbeli valóságát, eleve Istenre bízzuk a megvalósulást illetően.
Isten ugyanis, az Univerzum abszolút jellegű mágneses valóságának az Öntudata és Tudatossága. Minden összetett szerkezetű elektromos anyagi megnyilvánulás, ebben a mágneses alaphalmazban alakult ki és működik rezgési szinten. Az ember is. Ezeket az elektromos anyagi rezgéseket, Isten működteti, a kozmikus szintű mágneses hullámok által, induktív módon. A mágneses alapú kozmológiai állandók révén. Ilyen például, a fény sebessége is. Már, vagy harminc féle ilyen kozmológiai állandót ismer a folyton fejlődő tudomány. Az én véleményem szerint azonban, ilyen kozmológiai állandó a lélek is. Ami, a reánk irányuló kozmikus szintű mágneses hullámunk frekvenciájával közvetíti felénk az életünk energiáját. A lelkünket. Amit a kozmikus szintű hullámhossznak köszönhetően, abszolút Intelligencia irányít felénk.
Mert, ha az ember maréknyi agyában a relatív elme, biomágneses képességekkel képviselteti magát és a hiteink, mint EEG-agyi mágneses hullámok jelenhetnek meg számunkra, akkor az Univerzum kizárólag mágneses alaphalmaza, amit az űr képvisel, Isten abszolút Elméjét valósítja meg. Amelyben a kozmikus szintű mágneses hullámok hullámhosszainak az összessége, az abszolút Elme mindent tudását képviseli. Míg a frekvenciáinak az összessége, az abszolút Elme minden anyagi minőségre ható képességére utal. Az energiára. Így a mindent tudás és a mindenre ható induktív képesség, nyilván meg van a mágneses alaphalmazban.
A kozmikus szintű mágneses hullámokban terjedő kozmológiai állandók pedig, amelyek precízen hangolt módon irányítják az anyagi rezgések működését Istenre, a kozmikus szintű abszolút Öntudatra és Tudatosságra utalnak. Tulajdonképpen arra, hogy az anyagi világunk tudatos módon jött létre és működik. Ezért lehet benne az ember is tudatos. Mint Isten relatív, értelmes anyagi szintű megnyilvánulása. Akivel az elmén keresztül, folyamatos mentális viszonyban áll. Akkor is, ha a relatív értelemmel bíró ember ezt, nem fogta még fel igazán.
Pedig az elménk, meditatív állapotba is kerülhet. Ami azt jelenti, hogy a szellemi aktivitásunkat tudatosan kiiktatjuk. Így az elménk, kizárólag a lelki aktivitásunkra lehet csak figyelmes. Az elménknek, ez a lelki aktivitásunkra tudatos állapota, maga a meditatív elmeállapot. Ilyenkor az elménkkel, Isten abszolút Elméjébe pillantunk. Onnan pedig, bármilyen biztos információt letölthetünk magunknak. Szükség szerint. Az Isten abszolút Elméjében honos abszolút Tudatosságot, nem képes a mi relatív elménk átlátni. Annyi információval nem is tudnánk hirtelen mit kezdeni. De egy adott információra, nyitottá válik számunkra ez a kozmikus szintű mentális adatbázis. Amit néhány filozófiai ágazat, egyszerűen csak „Akasa krónikának” hív. Vagy morfogenetikai mezőnek. A tudomány pedig, mágneses alapú információs és energiamezőként tisztel.
Az agyunk tehát, mindig 100%-on üzemel. Ha ez kevésnek bizonyul a szellemi szintű gondolkodás képességéhez, akkor az azért van, mert más jellegű testi funkciókat is ellát azzal egy időben. Így a magam részéről, nem látom értelmét annak, hogy „agykapacitásról” beszéljünk. Mert így, az agykapacitás alacsony szinten meghatározott emberi mértéke, csupán arra jó, hogy az emberi ostobaságot értelmezze számunkra.
Csakhogy, ha egy értelmes átlagember agyi kapacitása, csupán 10%-ot tesz ki, akkor egy kimondottan buta, tanulatlan, ostoba ember agya, milyen kapacitív jellegű telítettségi szintet képviselhet? Akkor is, ha lelki szinten, egy áldott jó emberről van szó esetleg. Vagy éppen egy többdiplomás, szellemi szinten agyonművelt ember esetében, akinek a lelki képességei igen gyengék. Mert normális párkapcsolatra képtelen. Ezért, már a sokadik házasságával próbálkozik sikertelenül. Ez is arra utal, hogy az emberi relatív intelligencia, nem mindig arányos a szellemi szinten tanult képességeinkkel. Mert a szeretetet produkálni képtelen lélek nélkül, a legtanultabb ember is, csak egy nagyon okos primitív lénynek minősül.
Ezért, egy agyi kapacitással foglalkozó kérdés esetében, az intelligencia játssza a fő szerepet. De az értelmes ember, mindig akkor intelligens, ha a lelki érzéseit, tökéletesen tudja kifejezésre juttatni a szellemi gondolatai segítségével. Ami arra utal, hogy az aktív lélek nélkül, nincsen intelligens megnyilvánulásunk. Így a szellemi szinten megszerzett tudásunk, csupán arra alkalmas, hogy a lelki érzéseinket, minél precízebben tudjuk megfogalmazni, amikor a szavaink és a tetteink által kinyilvánítjuk azokat. Mert a szellemi gondolatainknak, ez az egy értelmes feladata van. A lelki érzéseinket kell értelmes módon kifejezésre juttatniuk ahhoz, hogy a beszédünk és a tetteink intelligenciát tükrözzenek.
Így az intelligenciát százalékos arányban kifejezni, mint elvileg lehetséges agyi kapacitást, számomra teljesen értelmetlen dolog. Mert az agyunk 100%-át használjuk. Állandó jelleggel. Mert, ha a szervezetünkben valamilyen sejtet vagy sejtcsoportot nem használunk, akkor az egyszerűen elsorvad. Az agyunk is a szervezetünk részét képviseli. Ezért, ha a véren keresztül nem jut megfelelő oxigénhez, akkor éppúgy elsorvad, elhal, mint a szervezet egyéb részei. Akkor viszont, már jócskán veszít a 100%-os üzemmódja elvi lehetőségéből. Amit az agy többi része próbál pótolni akkor is, ha ezzel túlterheli magát. Mert az agyunk, természetes körülmények között, mindig 100%-os üzemmódra törekszik.
Ha pedig, mégis lehetne kapacitív jellege az agyunknak, akkor az azt jelentené, hogy bármikor fel lehetne tölteni. Lelki érzésekkel, szellemi gondolatokkal és intelligenciával. De az agy maga, kapacitív jelleget nem képvisel. A memóriánkban funkcionáló szellemiségünk az, ami képes kibontakozni az új ismeretek függvényében, kapacitív jelleggel feltöltődni a tanulásnak köszönhetően, és szintén kapacitív jelleggel lemerülni, a felejtés lehetősége miatt. De ez pusztán, az agyunk egy elenyésző részének a mentális tulajdonsága. Mégpedig, a szellemi képességeinknek. Így kimondottan agyi kapacitásról beszélni szerintem, teljesen értelmetlen dolog.
Matécz Zoltán
2024.02.15.
