Negyedik dimenzió.
A fizikában és a matematikában, a dimenziónak többféle jelentése van. Így a dimenzió, valamilyen méretet, kiterjedést határoz meg. Ezért a tudomány, a dimenzió fogalmával képes meghatározni például, az anyagi testek térbeli helyzetét és kiterjedését. Mert a tér elemi részeit is, objektív kiterjedésekként dimenzionálta. Továbbá, minden egyéb mérettel rendelkező meghatározást is dimenzionáltnak tekint. De amíg, a kiterjedések objektív, fizikai dimenziókat képviselnek, addig a mértékek tudományos értékű meghatározásai, csak szubjektív, matematikai dimenziókat jelentenek.
Az Univerzum oszthatatlan objektív alaptömege a pont. Amely ennél fogva, elektromos tulajdonságokkal nem rendelkezhet. Ezért, csak mágneses adottságai vannak. Így a pontok teljes közege, az Univerzum szubjektív, azaz belső alaphalmazát képezi. Amelyben a mágneses hullámok kialakulhatnak, tárolódhatnak, és közlődhetnek, az összetett elektromos anyagi részhalmazok felé. Ennél fogva, a pont képezi az elemi oszthatatlansága miatt, az objektív alapdimenziót. Vagyis, az elemi alapkiterjedést.
A pont tehát, egy olyan egységnyi alapkiterjedés, amelynek a többszörös egymás után következő egydimenziós kiterjedése, vonalat alkot. A pontok folytonos egymásutánisága tehát, a vonal. Kétdimenziós kiterjedése pedig, a sík. Amely ennél fogva, az egydimenziós vonalak egymásutániságából áll. Míg a pont háromdimenziós kiterjedését, a tér valósítja meg. Amely ilyen módon, a kétdimenziós síkok egymásutániságának felel meg. Ez az objektív, összetett elektromos anyagi estek mozgási tere. Amit a mágneses alaphalmaz biztosít.
Ahhoz, hogy a vonal, a sík, vagy a tér kialakulhasson, minden érintett pontnak jelen kell lennie. Mi pedig, amíg ezt viszonyítjuk, egy teljesen kívülálló pontból tehetjük ezt meg. Hogy ezt a vonalat, síkot, vagy teret, egy külső pontból viszonyítani tudjuk, akár elméletben, akár a gyakorlatban, mindegyik pontnak ott kell lennie, egy időpillanatban. Vagyis, a viszonyításunk jelen pillanatában. Így a pontok halmaza, vonalat, síkot, vagy teret biztosít számunkra, a viszonyításunk jelen pillanatában.
Ezek olyan szubjektív tényezők az Univerzumban, amelyek a jelent uralva, az alapkiterjedéseket biztosítani képes objektív pontokból egy, kettő, és három kiterjedést garantálni képes geometriai alakzatokat, formákat képesek biztosítani, az Univerzum szempontjából véve szubjektív módon.
Amikor ezeken a mágneses alapú geometriai alakzatokon, összetett elektromos anyagi események történnek rezgési szinten, és azokat mi folyamatokként, eseményekként, jelenségekként értelmezzünk, akkor azok tényszerűségeit, a vonalon, a síkon, vagy a térben történő, viszonyított objektív tényekként érthetjük meg. Így az „A” pontból „B” pontba eljutó anyag eseménye, a mozgásban meghatározható folytonos állapotváltozása miatt, a geometriai alakzaton történő munkavégzés tényét tudatosítják az elménkben.
Amely változás, az Univerzum szubjektív alaphalmazában fennálló geometriai alakzatokon történik ugyan, de mint objektív módon viszonyított események, különböző viszonyítási pontokat vesznek igénybe. Így számunkra, szellemi szinten értékelve, mindig az a pont jelenti a jelen pillanatát, amelyben a változás aktuális részpillanatát éppen észleljük. Minden más részpillanat, vagy előző, vagy következő pillanata a viszonyított folyamatnak. Így a mozgás részpillanatainak a részeseményei, mint különböző mozgási állapotok, szellemi szinten összegződnek az elménkben.
Így, jól emlékszünk arra, hogy az előtte lévő pillanatokban, hol volt az anyagi létezés eseménye. Továbbá, el tudjuk képzelni azt is, hogy a következő pillanatban nagy valószínűséggel, a vonal, a sík, vagy a tér melyik pontján lesz, a viszonyított anyagi esemény. Vagyis, az által, hogy hol volt az esemény, és hol lesz majd később, az eseményhez rendelhető részpillanatokat, az idő folytonosságának értékeljük, szellemi szinten.
Ami azt jelenti, hogy a mágneses alapú szubjektív jelen terében megnyilvánult összetett elektromos anyagi események viszonyítása során, a különböző viszonyított anyagi részállapotokhoz rendelhető részpillanatokat, folytonos időként értelmezzük. Mert a teljes folyamatot, nem vagyunk képesek egyszerre viszonyítani. Mindig, csak kiragadunk a folyamatokból egy pillanatot. Az a részpillanata lesz, a viszonyításunk jelen pillanata. A folyamat többi részpillanatára, csak emlékszünk.
Így az anyagi létezések állapotának és állapotváltozásainak a viszonyítása során, amikor azok tudatosodnak az elménkben, éppen ahhoz a szubjektív információhoz juthatunk, amit a mágneses hullámok közölnek velünk induktív módon. Amíg viszonyítható állapotban tartják számunkra, az adott anyagi megnyilvánulásokat. Úgy is fogalmazhatnám, hogy amíg az energia, viszonyítható állapotú formát biztosít az anyagi megnyilvánulások számára, a mágneses információ alapján, addig az időt hozza számunkra felszínre.
Az összetett elektromos anyagi megnyilvánulások szerkezetét, alakját, formációját, a mágneses hullámokban terjedő energia hozza létre, a mágneses információk alapján. Amit a hullámhossz képvisel a mágneses hullámokban. Tulajdonképpen ilyen értelemben véve, az elektromos anyagi formáció, és a mágneses információ között fennálló különbség az idő, amit a szubjektív munkavégző képességként értelmezhető energia, induktív módon győz le.
Az idő tehát, az információ induktív transzformációjának a mértéke. Amely az energiának, a hatásával szemben teljesen tehetetlen tömegeken végzett induktív munkában nyilvánul meg.
Így az idő, térbeli kiterjedést nem biztosít. Az idő, csak önmaga alapegységként dimenzionált másodperchez képest tud matematikai szinten kiterjedni az elménkben, szubjektív módon. A pillanat által meghatározott másodpercnyi alapegységéhez képest dimenzionálható csupán. Így az időérzetünk, kizárólag a pillanat kiterjedését jelentheti, amit a viszonyított emlékeinkben, a már megtapasztalt múltként őrzünk. Szubjektív módon.
Ez a szubjektív kiterjedés azonban, csak szubjektív dimenziót képes az idő számára biztosítani. Ami az objektív kiterjedés hiányában, csupán az idő folytonos mivoltát képes érzékeltetni számunkra. Azt az elméleti szintű mentális dimenzionálhatóságot, amit az idő konkrét meghatározásának a lehetősége biztosít. Ezért az idő, a memóriánkban tárolt emlékeinkben is szubjektív szellemi adottság marad.
Erre alapozott Einstein, amikor a Newton által meghatározott abszolút időt, amit a viszonyított égi jelenségek anyagi eseményei biztosítanak számunkra, mégis relatívnak értékelte. Mert Einstein, a szubjektív időérzetünkre alapozott. Míg Newton, az anyagi események állandó mozgásformáiból levezetett objektív időre utalt. Amit az objektív anyagi szintű óraszerkezetek is képesek leképezni számunkra.
Így, ezek az oszthatatlan pontból dimenzionálható egyidejű mágneses viszonyok, olyan kiterjedéseket biztosítanak, amelyek mindig a jelennel értelmezhetőek. Úgy is mondhatnám, hogy a pontok mátrixában szervezett állapotváltozásai biztosítják, az objektív alapdimenziókat. Állandó jelleggel.
Mivel az oszthatatlan pontok, sem felfüggesztve, sem pedig, alátámasztva nincsenek, ezért a teljes halmazukban, állandóan csak rezegnek. Egy folyton rezgő mátrix rendszert alkotva. Amelyben az oszthatatlan pontok egymásmellettisége, mindhárom alapdimenziót magában foglalja egy időben. Ezért, teljesen felesleges dolog a dimenziókról külön beszélni. Mert a hármas kiterjedésük, együtt jut érvényre.
Amikor pedig, az oszthatatlanok szervezett együttrezgése valósul meg, akkor alakul ki a mágneses hullám. Amelynek két összetevője van. A hullámhossz és a frekvencia. A hullámhossz, azonnal uralja a teljes mágneses alaphalmazt. Így a hullámhossz, mint egy kifeszített húr, lehetőséget biztosít a frekvencia által terjedő energiaáramlásra. Így a hullámhossz irányítása alatt, a frekvencia által, az energia terjed, minden mágneses hullámban.
Így a mágneses hullámok hullámhossza képviseli szerintem, az információt. Míg a mágneses hullámok frekvenciájában, az egymás után haladó folytonos és diszkrét erőimpulzus sorozatok által, az energia terjed.
Ameddig a mágneses hullámok hullámhosszait képviselő információ viszonyítható struktúrájú összetett elektromos anyagi formációt alakít ki induktív módon, a mágneses frekvencia energiaértékeinek a munkába fogásával, addig jut érvényre számunkra az idő. De mivel az indukció, kétirányú folyamat, a mágneses és az elektromos erőterek között, ezért az idő, mint az indukció mértéke jut érvényre az Univerzumban. Amelyben, az indukció jelensége éppen arra utal, hogy az elektromos anyagi megnyilvánulások, kizárólag a mágneses térben létezhetnek és mozognak.
Így az összetett elektromos anyagi valóság bármelyik részének a létezése, a mágneses tér szubjektív információit hozza számunkra felszínre. Visszatükrözve számunkra az Univerzum mondanivalóját. Míg az objektív anyagi világban történő elektromos változások, induktív módon informálják a szubjektívként érzékelhető mágneses valóságot, a bennük és általuk megvalósult objektív változásokról.
Kicsit egyszerűbben fogalmazva, az idő, az információ terjedésének a mértéke. Amely az állapotváltozást jelentő induktív munkavégzésben jut érvényre. Az E = W * t képlettel kifejezett szubjektív munkában éppúgy, mint a W = F * s képlettel bíró objektív munkában.
Mivel az idő, az objektív dimenziók között végbemenő induktív információáramlás szubjektív mértéke, ezért önálló negyedik térdimenzióként meghatározni értelmetlen dolog. Ennél fogva, a hozzá rendelt tudományos megállapítások is értelmüket veszítik. Amelyek a modern, relatív fizikát alkotják.
Tulajdonképpen, azért lehetett az idő, a kvantumelmélet negyedik dimenziója, mert még a mai napig nincsen az időnek konkrét, tudományos értékű meghatározása. A konkrét meghatározás hiányában pedig, csak általános módon, ahogy az átlagemberek használják, „konyhanyelven” értelmezik a tudósok is az időt. De akkor, így az, nem is képezhet komoly tudományos értéket.
Így számunkra, eleve kétféle idő létezik. A viszonyítás pillanatát meghatározni képes jelen, és a már viszonyított pillanatok emlékeit képviselő múlt. A jövő pedig, olyan előrevetített elképzelés, amit vagy éppen most, vagy a múltban határoztunk meg. Ezért az értelmes ember, a múlt tapasztalati emlékei alapján, olyan jövőképet alakít ki magának az elméjében a jelen pillanatában, amilyent megélni szeretne. Hogy azok által, számára új és hasznos tapasztalatokra tehessen szert.
Így a mágneses információ, objektív értelemben véve, az általunk viszonyítható összetett elektromos anyagi valóság szerkezeteibe transzformálódik. Míg szubjektív értelemben véve, a viszonyított felismerés által előidézett megértés révén, az emberi kultúra ismeretbázisát szaporítja. Így az idő, az időszámítás lehetőségével, az emberi kultúra fejlődési szakaszairól képes informálni bennünket.
De az időszámításunkat képviselő időmennyiség is csupán, a már viszonyított múltat jelenti számunkra. Ami már, a megélt részpillanataink lejegyzett eredője. Mert az aktív élet mindig, itt és most zajlik, a jelen pillanatában. Mivel a társadalmi szintű időt, csak ilyen módon tudjuk, szubjektív értelemben véve dimenzionálni. Azaz matematikai módon meghatározni.
Mert az életünk is, egy olyan összetett anyagi esemény, amelyben állandóan változtatjuk a viszonyítási pontjainkat és a viszonyítási pillanatainkat. Így az elmúlt viszonyítási pillanataink képezik az emlékeinket. Azt a memóriánkban tárolt, szellemi szintű mentális tudásbázist, ami az idő folyamatos mivoltát érzékelteti velünk az elménkben. Annak ellenére, hogy valójában, az életünk folyamatos eseményében, mindig csak a jelenében létezünk. Itt és most. Mert a múltban, csak léteztünk. A jövőben pedig, csak létezni fogunk. Így határozza meg a mindenkori létezésünket a jelenben, mi csodálatos ősi magyar nyelvünk.
A mi ősi magyar nyelvünk, tökéletes módon áll az idő értelmezéséhez. A múlt, az csak „volt”. Ezért, nincsen meg a jelenben. A jövő, csupán olyan reális elképzelésünk, amit szintén a múltban vetítettünk magunk elé. Ezért a jövő feltehetően, majd csak „lesz”. Ezért, szintén nincs meg a jelenben. Miközben a jelen, az éppen az, ami „van”. Itt és most. Amikor éppen viszonyítunk. Amikor elképzelést formálva az elménkben, hasznosítjuk a múlt tapasztalati emlékeit. Amikor a lelki érzéseinket aktivizálhatjuk itt és most.
Ezt a célt szolgálja, a tudatos teremtés mentális technikája is. Amely alkalmas arra, hogy az elménkben, az elképzelésünk jelen pillanatában együtt tudatosodnak a vágyainkról alkotható kellemes szellemi gondolataink, és a hozzájuk csatolható pozitív lelki érzéseink. Ilyen módon, a folyton múltban és jövőben kalandozó szellemi aktivitásunk, a képzeletalkotásunk folyamatának a jelenében tartható. Abban a jelenben, amelyben a lelki érzéseink aktivizálása is megoldható.
A vágyainkról ilyen módon formált elképzeléseinkben, a kellemes szellemi gondolataink és a pozitív lelki érzéseink integrálódnak, összegződnek, összeadódnak, és az ÁMEN kijelentéssel, agyi mágneses hullámokként, kivetítésre kerülnek az elménkből. Ilyen módon, belekerülnek az Univerzum mágneses alapú szubjektív alaphalmazába.
Ahol az elképzeléseink mágneses információi, megkeresik a hozzájuk hasonló hullámhosszúságú, univerzális mágneses hullámokat. Amelyeknek a nagy frekvenciájú energiaértékeit, az elképzeléseinkbe ágyazódott lelki érzéseink, mint életerő impulzusaink, vezérelni képesek. Mégpedig, a vágyaink anyagi megnyilvánulása érdekében.
Ilyen módon, az általunk megértett ismereteink segítségével, személyes információkat transzformálhatunk ebből az anyagi valóságból, a mágneses valóságba. Éppen fordított módon, mint ahogyan azt a szubjektív alaphalmaz teszi, amikor az összetett elektromos anyagi valóságot megteremti önmagából.
A mágneses hullámok hullámhosszai, uralják az egész mágneses alaphalmazt, mint az Univerzum abszolút Elméjét. Így a mágneses alaphalmazba kerülő mágneses agyi hullámaink hullámhosszai is, azonnal az abszolút Elme tudatosságát szaporítják. E miatt, az élőlények közötti egyetemes információátvitel, amit a gondolatátvitel lehetősége jelent, mindig azonnal megy végbe az Univerzum mágneses terében. Mint a „morfogenetikusnak” értelmezett mezőn keresztül. Ezért gyorsabban, mint ahogyan a fényhatása terjed.
A lelki szintű jelenlét, a múlt és a jövő szellemi szintű emlékei nélkül, örökké tart. Mint egy folytonosan zajló esemény. Ezt igazolja számunkra a meditáció gyakorlata. Ha az idő, mégis három jól elkülöníthető részre tagolható, akkor az időnek melyik része biztosít számunkra dimenzionálhatóságot? Hogyan lett így negyedik dimenzió az idő? Mert az időnek sem objektív kiterjedése, sem pedig, az objektív kiterjedésekre gyakorolható hatása nincsen. Mert kizárólag, csak szubjektív, matematikai dimenzió határozhatja meg.
Ha a háromdimenziós teret meg tudná görbíteni, akkor hatással lenne rá. Akkor azonban hatásként, az erőhöz vagy az erőhalmazt képviselő energiához tartozna. Azokkal lenne egyenrangú. De az idő erre képtelen. Mert éppen az a feladata, hogy a hatások által létrejött objektív állapotok és állapotváltozások eseményszerűségeinek a szubjektív mértéke legyen.
A fizika tudományában, a megmaradási tétel azt állítja, hogy valamely mérhető fizikai mennyiség nem változik, azaz állandó marad, az adott fizikai rendszer időben meghatározható fejlődése során. Ez az állítás tehát, magára az időre is vonatkoztatható. Mint fizikai szinten mérhető matematikai mennyiségre. A mért másodpercet képviselő pillanat tehát, mint mennyiség, megmaradó tényező. Így a jelen az, ami állandó. Ez a lelki jelenlét. Ami a képzelet segítségével, lelki és szellemi jelenlétté fokozható. Itt és most, a jelen pillanatában. Ebben, a szellemi szintű időérzetünket, szubjektív módon meghatározni, dimenzionálni képes másodpercben.
Matécz Zoltán
2017.01.22.
