Gondviselés.
Gondviselő az a személy, aki törvényes szinten felelősséggel tartozik valakinek vagy valaminek a fejlődéséért, jólétéért, állagáért, és az estleges üzemben tartásáért, jó állapotban való megtartásáért. A gondviselő, mindig tiszteletben tartja a felügyeletében vállalt személyek emberi méltóságát. Éppen azért segíti a személyes fejlődésében, hogy az emberi méltósága ne sérüljön, az esetleges változások alatt sem. Így a gondviselő szinonimája például, a megbízott, a szülő, vagy a gyám is lehet.
Gondviselőnek minősül például, egy házfelügyelő is. Aki a lakóépület megbízott gondnokaként, intézi az épülettel és a lakóival kapcsolatos ügyes-bajos gondokat. Vagy például, az a személy, aki egy magatehetetlen ember természetes életvitelét segíti, szociális alapon gyámolítja őt. De gondviselőnek minősül az a személy is, aki állatot vagy növényt tart. Hiszen az állat és növényvédelmi törvény értelmében, felelősséggel tartozik az önként vállalt élőlény jólétéért.
De általános értelemben véve, gondviselő az a szülő is, aki a családban élő gyermekek egészséges és kiegyensúlyozott fejlődéséért és jólétéért felelős. Így apa és anya, a családban élő gyermekek gondviselői. Azok hiányában a nagyszülők, esetleg a nevelőszülők, vagy az intézeti nevelők. Bölcsődében, óvodában, vagy az iskolában például, a dadus, az óvónő, vagy a tanár minősül átmeneti szinten gondviselőnek. Mert a szülők, a gyermekek ott tartózkodása idejére, átruházzák a gondviselés bizonyos szintű szerepköreit. Ezért ők, felelősséggel tartoznak a reájuk bízott gyermekek biztonságos fejlődéséért.
De gondviselőnek minősül például, az olyan egészségügyi hivatalban dolgozó személy is, aki az egészségkárosodott emberek gyógyításával, kezelésével, ápolásával van megbízva. Mert, a nyilvánvaló módon kiszolgáltatott emberek jólétéért és egészséges fejlődéséért felelősek. Vagy például, a rendőrség tagja, aki a társadalmi elnyomást elszenvedő egyének érdekképviseletét látja el, és a törvény erejét alkalmazva, gondját viseli az áldozatoknak.
A gondviselés alapja tehát az, hogy akiknek a gondjait éppen ellátják, azaz viselik, azok tudatosan alárendelik magukat, a hozzáértő és szakavatott gondviselőik akaratának. Mert a gondviselők akarata, mindig az alárendeltjeik érdekeit szolgálják szeretettel. Ez az ő törvényes felelősségük.
A társadalomban kialakult alkotmányos rendünk, a családokra alapozódik. Akik együtt alkotják, a teljes közösségi csoportunkat. Így a családok, és a családon belül élők személyes érdekképviseletét, a szociális szféráink látják el. A társadalmat alkotó adófizető emberek, közösen befizetett pénzeiből. Ami ennél fogva, arra hivatott, hogy a társadalomban élő és gondviselésre szoruló személyek, közel azonos szinten legyenek ellátva. Amelynek keretében, az ő egészséges fejlődésük és jólétük továbbra is biztosított lehet, a rászorultságuk mértékének és idejének megfelelően.
Ezért, csapnivaló az, az állami szerkezet, amelyiknek a működése alatt, nem valósulnak meg az alapvető szociális szférát biztosítani képes alkotmányos rendelkezések. Mert abban az estben, a társadalomban élő, gondviselésre szoruló emberek ápolása, egészséges fejlődése, és a népünk által biztosított jóléte sérül meg. Amiről, az alkotmányunkban foglalt törvényeink, az emberi méltóság folyamatos biztosításáról rendelkeznek.
Arról az állami apparátusról pedig, nem is beszélve, amelyik a szociális szféráinkat leamortizálva, élősködik csupán az adófizetők pénzéből. Mert annak a rendszernek a személyes képviselői, hazaárulók csupán. Mivel a nép felesküdött szolgáiként, az emberek „jó” létének a törvényes felelősei. Ezt tapasztaljuk meg most.
De ki viseli gondját, a társadalmunkban élő gondviselőinknek? Azoknak az egészséges felnőtt embereknek, akik gondviselőkként élnek, az alkotmányos rendben működő társadalmi közösségünkben. Ki ad nekik erőt? Ki ad nekik olyan intelligens értelmet, amellyel önként gondviselők lehetnek? Mert az önként vállalt gondviselés, szereteten alapszik. Honnan van ez a végtelen, reánk háruló gondviselői szeretet?
Ezt az abszolút szeretetet, amelyből minden relatív emberi szeretet táplálkozik, az Univerzum intelligens Istenének nevezik. Mivel a lélek által, Isteni minőségű lélek éltet bennünket is, ezért energetikai szempontból tekintve, Istennel azonos minőségek vagyunk. Ezért az intelligens szeretet, nekünk is természetes adottságunk. E miatt, egy értelmes ember mindig, csak annyira lehet intelligens, amennyire a szeretetet képviselni képes ebben a valóságban. Az ő szellemi szinten kondicionált, azaz tanult szellemi ismereteitől függetlenül.
Mert az energia megmaradási tétele alapján, az energia végül is, egy és oszthatatlan. Ezért, ugyanaz az energia működteti a világmindenséget, mint amelyik bennünket, a lélek által. Csupán hullámhossz szerinti különbözőség van, az energia univerzális felhasználási lehetőségei között. Amit a mágneses hullámok közvetítenek induktív módon, az összetett elektromos anyagi valóság részhalmazai felé.
Mi emberek is, ilyen sajátságos elektromos anyagi részhalmazai vagyunk az Univerzumnak. Akik ugyanabból az Isteni eredetű energiából táplálkoznak. Csak különböző hullámhosszúságon közvetített energiaszinteken. Ezen belül azonban, az öntudatra ébredt értelmes embernek, megvan a lehetősége arra, hogy saját maga döntse el azt szellemi szinten, hogy milyen módon akar részt vállalni, az őt érintő természetes életeseményeiben. Függetlenül attól, hogy ezek az életesemények, hasznosak vagy problémásak számára.
Így él ma, az emberiség kilencvenkilenc százaléka. Szellemi szinten meghatározott értelmes életet. Amelybe Isten, nem szól bele. Mert a szabad akarat lehetőségével éltet bennünket. A szabad akaratunk pedig, a szellemi szinten irányított gondolatainkon, beszédünkön, és cselekedeteinken alapszik. Ilyenkor az Isteni gondviselés, csak az életenergiánk biztosítására korlátozódik. Amely az életenergiának, a szellemi szinten irányított, szabad felhasználását teszi számunkra lehetővé.
Ebben az értelmesnek tűnő emberi folyamatban, az Isteni gondviselés, csak kis mértékben jut érvényre. Mert a szellemi szinten irányított elméjű ember, önmaga határozza meg az akaratát, a szabadon választott személyes érdekei alapján. Így az egója jut érvényre a cselekedeteiben. Amellyel olykor, az Univerzumban zajló Isteni eredetű teremtés ellen irányul a cselekedeteiben.
Mert az Isteni eredetű teremtés, mindig a szeretetet szolgálja. Abszolút módon. Míg az ember szellemi szinten irányított cselekedetei, olykor negatív lelki érzéseken alapulnak. Amelyek, ellentétes irányúak, az Isteni szeretetet képviselő mágneses energia természetes áramlásával.
Az Isteni gondviselés, akkor nyilvánul meg igazán az életünkben, ha lelki életet élünk. Ami azt jelenti, hogy a szavainkat és a tetteinket, nem befolyásolják a kellemetlen, szeretet nélküli szellemi gondolataink. Mert mindig a lelki jelenlétben vagyunk aktívak. A jelenre szorítkozó kellemes szellemi gondolataink is, éppen ezt a csodálatos lelki jelenlétet szolgálják az elménkben.
Mivel a lelkünk, az életünk Isteni eredetű energiája, ezért a lelki jelenlétünkben, nem korlátozzuk a bennünket éltető Istent abban, hogy az Ő végtelen szeretetével irányítsa a tetteinket. Így az elménkben, a lelkünk pozitív érzéseire hagyatkozva vagyunk figyelmesek. Amelyek mentális erőhatásokként, mindig a kozmikus teremtés szeretetérdekeit szolgálják.
A szellemi szintű tudatosságunk, a sok mentális információtartalma miatt, az anyagi szintű formavilágunkat határozza meg. Mert minden időpillanatunkban, azt az anyagi formát vetíti reánk, amit a szellemi szintű mentalitásunk diktál számunkra. De ez a mentalitásunk, mindig a múltban megélt tapasztalatainkból, és a jövőbe vetített elvárásainkból táplálkozik. Ezért a mentalitásunk, az egoista egyéni érdekeink szellemi szintű visszatükröződése az elménkben.
A lelki szintű tudatosságunk alapvetően, a mi jelenlétünket határozza meg. Ami független a múlt és a jövő szellemi szintű időérzetétől. Ezért a lelki jelenlétünk, a szellemi információink hiányában, nem határoz meg időt, és formát sem. Hanem éppen ellenkezőleg, kívülről szemléli a már meglévő formavilágot. Mindenféle szellemi szinten kialakítható kritika, ítélkezés, és egyéb vélemény kinyilvánítása nélkül. Mert a lélek számára nem a vélemény a fontos, hanem a jelenlét. A jelenben zajló eseményekben való aktív részvétel, vagy azok egyszerű passzív, külső személése.
Ez a forma nélküli lelki jelenlétünk azonban, akkor a legaktívabb, ha a formát és időt meghatározni képes szellemiségünkkel együtt funkcionálnak, a jelen pillanatában. Mert a jelen, bármilyen hosszú időegység lehet számunkra, amíg a szellemi gondolataink, mentesek a múltba és a jövőbe vetíthető időérzetünktől.
Így a szellemi és lelki jelenlétünkkel, a tudatos teremtés valósulhat meg. Amelyben a szellemi szintű információs adataink, értelmes célokat és formákat határoznak meg, a lelki érzéseinken alapuló életerő impulzusaink számára. Mivel a tudatos teremtéshez, szükségünk van a vágyott forma szellemi szintű meghatározására is a jelen pillanatában. Mert a lelki vágyaink határozzák meg azt, hogy milyen szellemi szintű formát alakítsunk ki, a pozitív lelki érzésekkel támogatott tudatos teremtésünk érdekében. Mivel a vágyott forma vagy esemény, Isteni rendben meg akar valósulni, a mi intelligens szereteten alapuló, teremtőképes egyéniségünkön keresztül.
Buddha, röviden azt tanította, hogy szabaduljunk meg a vágyainktól, és akkor, megszabadulunk a szenvedéstől is. Mert a lelki szintű szenvedésünk, a reményeinkbe ágyazódott szellemi szintű elvárásainktól függ. Azoktól a természetes elvárásainktól, amelyek a vágyaink teljesülését szorgalmaznák. De ezek az elvárásaink, feszültséget idéznek elő, a szellemi és a lelki szintű egyéniségünk között.
Az én tanításom pedig, éppen arról szól, hogy mindig fordítsunk kellő figyelmet a vágyainkra. Éppen azért, hogy a tudatos teremtés által, meg tudjuk valósítani a vágyainkat. Mert azok, a lelkünk által bennünk élő, intelligens Isteni minőségünk üzenetei. Így a lelki vágyban, a mi Isteni minőségünk, saját maga közli velünk azt, hogy mit szeretne megtapasztalni általunk, az anyagi világban. Ezért, a tudatos teremtés mentális gyakorlatát intelligens módon szeretettel alkalmazva, a megvalósulás sikerélménye boldoggá tesz bennünket, és ilyen módon, eloszlathatja az ember minden szenvedését.
Vagyis, szellemi szinten, nem kell ragaszkodnunk a vágyainkhoz. Hanem éppen ellenkezőleg. A képzelet lehetőségével, új formát kell számukra meghatározni az elménkben. Amikor ilyen módon, a jelenben tartott szellemi gondolataink elképzeléseit, pozitív lelki érzéseink töltik fel, akkor kell az ÁMEN kifejezéssel kivetítenünk az elménkből, az Univerzumba. Így a lelki vágyunk, szellemi formát és lelki erőt képviselve, a megvalósulás felé fog törekedni. Az Univerzum intelligens Istenének a közvetítése által.
A tudatos teremtés gyakorlása biztos, stabil létezési alapot biztosíthat számunkra. Mivel pedig, tudatos teremtők lehetünk, az Isteni minőségű lelkünknek köszönhetően, ezért mindig a teremtés sikerélményének örüljünk jobban, mint a formához és időhöz rendelt megnyilvánulás eseményének vagy tárgyának. Mert a formához és időhöz való kötődésünk, mindig kibillent bennünket, a lelki jelenlétünk tudatos állapotából. A szellemi szinten irányított elméjű, formához és időhöz ragaszkodó egoista valóságunkba.
Ezért, a megvalósulás során, Isten máris a gondunkat viseli. Így a tudatos teremtés mentális gyakorlatát folytató értelmes ember számára, Isten a gondviselő szerepét tölti be. Mivel azonban Isten, nem anyagi szintű megnyilvánulás, ezért a gondviselő és a gondviselés szerepét is betölti, nyelvtani értelemben vett egy személyben.
A lelki szinten vezérelt elméjű ember tehát, mindig jelen van az eseményekben, vagy mindig, éppen a jelenben szemléli az eseményeket. Ezek az események persze, néha problémákat is jelenthetnek számunkra. Olyankor, ne szellemi szinten ítéljük meg a helyzetünket, hanem az éppen aktív lelki jelenlétünket, képzeljük el egy olyan mentális lámpa fényének, amellyel képzeletben, be tudjuk világítani az aktuális módon jelentkező problémát. Amikor a lelki jelenlétedet rávetíted a problémádra, akkor Isten megmutatja neked, hogy milyen módon oldhatod meg azt, a számodra problémás jellegétől.
Bármikor tehetsz egy próbát. Ha például, fáj a fejed, vetítsd rá a lelki jelenléted pozitív érzéseit, és a fájdalom elmúlik. Ezt a lelki aktivitásodat, ne korlátozd a szellemi gondolataiddal, hanem támogasd azt. Gondolj arra, hogy a lelkednek fénye van, amely alkalmas arra, hogy az elmédben, teljesen átvilágítsa a fájdalmas területet. Ilyen módon, a szellemi gondolataid, tudatosan irányítják a teremtőképes pozitív lelki érzéseidet. Mert a szellemi gondolataid, a jelent szolgálják, éppen olyan módon, mint ahogy a lelked érzései is. Az ilyen módon irányított mentális erő, nem maradhat hatás nélkül.
Isten, esetleg arra is utal, hogy az adott problémát, mint nyilvánvalóan kialakult kellemetlen élethelyzetet, hogyan tudod a saját hasznodra fordítani. Éppen azért, hogy minél kevesebb mentális ellenállást tanúsítsunk, a kialakult problémával szemben. Mert a lelki szintű elfogadással szemben, a szellemi szintű mentális ellenállásunk, kibillent bennünket a lelki jelenlétünkből. Mégpedig, a szellemi szinten irányított elméjű tudatos állapotunkat újra bekapcsolva.
Ezzel kapcsolatban is tehetünk egy próbát. Egy problémásnak vélt élethelyzetünkre, képzeletben vetítsük rá a lelkünk tiszta fényét, és Isten megvilágítja számunkra azt az ideális megoldást, amit szeretettel végrehajtva, a saját hasznunkra fordíthatunk. Bármilyen fennálló problémánk legyen is az. Csak közben, ne okoskodjuk a szellemi gondolataikkal. A szellemiségünk csupán, mint mentális megfigyelő legyen jelen. Aki megértheti, felfoghatja az elménkben jelentkező Isteni üzenetet.
Ahogy a lelki jelenlétünk elfogadásának a tudati állapota, félelmektől mentes, mert nem képvisel semmiféle mentális ellenállást, úgy a szellemi aktivitásunk, amelyik nem a lelki jelenlétünket szolgálja, a személyes érdekeinket kifejezni képes agónkat juttatja érvényre. Ami, szinte mindig ellentétes, a lelki minőségünk tudati állapotával. Így az elménkben, a kellemetlen szellemi gondolataink hatására a bizonytalanság, a kétség, és a félelem érzéseit aktivizálja.
Vagyis, a lelkünk természetes adottságait, az életerőnket biztosító érzéseinket, éppen a teremtés ellen irányítja, minden kellemetlen gondolatra támaszkodó szellemi aktivitásunk. Így a szellemi élet, egyfajta lelki szinten öntudatlan életformának minősül. Mert a kellemetlen gondolatainkra épülő szellemi, és a szereteten alapuló lelki érdekeinket, szembe állítja egymással az elménkben. Ez a mentális ellentét, minden problémánk alapja.
Ezért, célszerű dolog, a már megtörtént eseményeket elfogadni. Mert a megváltoztatásukra nincsen semmiféle esélyünk. Hiszen már megtörténtek azok. Ha pedig, problémát jelentenek számunkra, akkor a lelki jelenlétünk intelligens fényével, átvilágítva azt az elménken keresztül, megismerhetjük az Univerzum teremtő Istene által javasolt, számunkra ideális megoldás lehetőségét. Amely alapján cselekednünk kell ahhoz, hogy boldogok maradjunk.
Mert ez a lelki szinten irányított cselekedet már, nem ütközik semmiféle mentális ellenállásba. Hanem tökéletesen szinkronban van, az Isteni teremtés, Univerzumban áramló energiájával. Ilyen módon, az Isteni gondviselés irányítja a tetteinket, és mi lehetünk ennek a mentális lelki viszonynak a haszonélvezői.
A szellemi aktivitásunk kiiktatása, meditatív állapotba hozza az elménket. Ezért az álom, öntudatlan meditációnak minősül. Míg a meditációt, tudatos alvásnak értékelik az ezoterikus tanítások. Ezért, meditálhat valaki csendben, a szellemi gondolatainak az elcsendesítésével. Ez az általános meditációs gyakorlat lényege. Amely szerint, a szellemi passzivitás arányában, fokozatosan nő a lelki aktivitás. Vagyis, a lelki jelenlét, ami a szellemi elnyomás terhei alól felszabadulva, csodákra képesek.
Ez a csoda azonban, még tovább fokozható, a tudatos teremtés lehetőségével. Mert a szándékos teremtés, egy olyan, szintén tudatos meditációnak minősül, ahol a jelenre koncentrálódó kellemes szellemi gondolataink segítségével, értelmes célokat határozunk meg, a szeretetet kifejezni képes pozitív lelki érzéseinknek. Így nem, csupán a jelen lelki állapotára vagyunk tudatosak az elménkben, hanem közben, a lelkünk pozitív érzéseit, a teremtés szolgálatába állíthatjuk. Annak a teremtésnek a szolgálatába, amelyik az Univerzumban, amúgy is folyamatosan fennáll.
Így a hívő emberek imája, passzív marad mindaddig, ameddig a szellemi szinten ismert imáikat elmondják, lelki érzések nélkül. Amikor például, a „MI ATYÁNK” című keresztény vezérimát elmormolják. Mert az legfeljebb, csak a mentális szintű megnyugtatásukat szolgálhatja. Éppen olyan módon, mint a passzív meditáció.
Az ima, a lelki érzéseink által válik aktívvá, erőssé. Életerőssé. Az életenergiánkból származó életerőink által. Mert, csak a lélek érzései képesek aktivizálni, animálni, a szellem gondolataink által kialakított mentális formáinkat, az elménkben. Ezért a hatásos aktív ima, az elménkben formált tudatos elképzeléseinken múlik. Amelyek, a kellemes szellemi gondolataink által kifejezésre jutatott vágyainkat képviselik. Ezek az elképzeléseink átitatódnak, telítődnek, feltöltődnek pozitív lelki érzésekkel. Amelyek képesek éltetni az elképzeléseinket. Gyakorlatilag, lelkesítik azokat. Mert a lelki érzéseink nélkül, nincsen értelmes, intelligens emberi élet.
Így Isten által előre elrendelt sors, nem létezik. Mert az, a gondviselőnk hanyagságára utalna. Aki a szabad akarattal felruházott bennünket azzal, hogy az elménkben, minden külső befolyástól függetlenül, mi magunk dönthessük el azt, hogy szellemi vagy lelki életet élünk-e. Ilyen módon, aki a számára problémásnak értékelhető életeseményeket, nem képes szellemi szinten kezelni, Istent kárhoztatja. Mert nem képes felelősséget vállalni a tetteiért.
Mert kénytelen elszenvedni, a problémák minden okozatát. Mert nem látja be azt, hogy a lelki jelenlét segítségével, az Isteni gondviselés által, olyan megoldások állnak a rendelkezésére, amelyekben feloldódik minden problémája. Sajnos ma még, így él az emberiség kilencvenkilenc százaléka. A gondviselő Isten nélkül. Még az Istenhívő emberek is. Pedig Isten, a lelkünk által, mindig figyelemmel kíséri a szellemi szinten irányított sorsunkat. Bármennyit szenvedjünk is.
Még akkor is, ha azt tapasztalja, hogy az emberi méltóságunk sérül meg. Mert hagyja azt, hogy járjuk a saját szellemi utunkat, éppen olyan módon, mint ahogy a szülő elengedi a tipegő gyermeke kezét, hogy megtanuljon járni. Így a szellemi szintű életet élve, mi is megtanulhatunk élni. Mert a szellemi síkon felfogott és megértett igazság, mindig Istenre világítja az elménk tudatosságának a fényét. Az Univerzum egyetlen Igazságára. A mentális gondviselőnkre.
Matécz Zoltán
2017.02.04.
