Teremtés.
A mi ősi magyar nyelvünk „megnyilvánulás” szava, egyértelműen utal arra, hogy az abszolút létezésnek, kell lennie egy olyan alapvető részének is, amelyik nem nyilvánult meg az objektív anyagi valóságunkban. Mert az objektív anyagi világunk, elektromossággal jellemezhető.
Ezért, a meg nem nyilvánult valóság, eleve nem képviselhet elektromos tulajdonságokat. Mert a halmazának a közegét, az oszthatatlan alaptömegek alkotják. Ezért ezek az alaptömegek, nem rendelkezhetnek az elektromos töltésmegosztás lehetőségével. Így az oszthatatlan alaptömegek, elektrosztatikus töltést felvenni képtelenek. Különben, maga az alaphalmaz is, az objektív valóság része lenne.
Így, kizárólag mágneses adottságai lehetnek az Univerzum szubjektív alaphalmazának. Az Univerzum abszolút létezésének a szubjektív valóságát alkotva. Ahol a kozmikus szintű mágneses hullámok kialakulhatnak. Amely hullámokban, a mágneses információ által, intelligens módon irányított energia révén jönnek létre és működnek rezgési szinten, az összetett szerkezetű elektromos anyagi megnyilvánulások. Induktív módon.
Így a mágneses hullámokban, a mágneses hullámhossz informatív értékei határozzák meg azt, hogy a mágneses frekvencia impulzussorozatai által közvetített energia, milyen mértékű induktív munkával alakítsa ki és tartsa fenn, az összetett szerkezetű objektív elektromos anyagi világ részhalmazainak a rezgési szintjeit.
Így az energia, éppen ugyanúgy működik, mint a jól ismert erő. Azzal az alapvető különbséggel, hogy amíg az erő, egyetlen impulzussal közlődik a tömegek kölcsönhatásának a pillanatában, addig az energia, a mágneses hullámokban terjedő impulzussorozatokként, folytonossá vált erőátadási folyamatként értékelhető.
Ennek a mágneses alapú szubjektív valóságnak a kozmikus szintű öntudata felelős a teremtésért. Amit az anyagi megnyilvánulások képviselnek. Mivel azonban, minden összetett szerkezetű elektromos anyagi megnyilvánulást, önmaga mágneses valóságából teremtett meg, ezért minden objektív létezőt, önmaga szerves részének értékel. Így bennünket is, akiket a léleknek nevezett életenergia által éltet.
Jogos kérdésként merül fel az, hogy ez a kozmikus szintű teremtő, jó vagy rossz-e hozzánk, az objektív anyagi világban megnyilvánult értelmes emberekhez? Hozzánk, akiket a lélek által, éppen ő maga éltet.
Véleményem szerint Isten a teremtő, se nem jó, se nem rossz. Mert Ő az abszolút teremtő. Aki relatív fogalompárokkal nem fejezhető ki. Az, hogy számunkra jó vagy rossz, csupán a mi sajátságosan relatív minősítésünktől függ. Mert éppen úgy kívánjuk megítélni őt, mint más embertársainkat. De a mi saját relatív véleményünk, nem fog sohasem változtatni, a teremtő abszolút státuszán az Univerzumban. De akkor, hogyan lehetséges az, hogy minden ember számára mégis, más és más valóságot teremt, az egyéni sorsunkként megélhető valóságunkként?
Tulajdonképpen arról van szó, hogy Isten, az Univerzum kozmikus öntudata, a lelki érzéseink alapján teremti meg számunkra a valóságunkat. A mágneses valóságban létező abszolút Elmeként. Vagyis, számára teljesen mindegy az, hogy mi a relatív elméinkben, mire gondolunk éppen szellemi síkon. Mert a lélek által, Isten éltet bennünket. Ezért a lelki érzéseink alapján formálja a megélhető sorsunkat. A lelkünk érzéseire érzékeny. Mert durva hasonlattal élve, éppen ugyanúgy „működik”, mint egy ma már számos helyen használatos hazugságvizsgáló készülék.
Mert a hazugságvizsgáló berendezések lényege az, hogy teljesen mindegy az, hogy szellemi szinten miről gondolkodunk és beszélünk, mert a készülék, a közben mérhető lelki érzéseinkre van hangolva. Amelyek szomatikus, azaz önkéntelen testi reakciókat váltanak ki belőlünk akkor is, ha azokat szellemi szinten nem akarjuk.
Ennél fogva, ha olyan szellemi szinten átgondolt állítást fejezünk ki a szavainkkal, amelyek szinkronban vannak a lelki érzéseinkkel, akkor azokat a gép igaznak fogja értékelni. Amint azonban, a szellemi szinten kifejezésre juttatott szavaink, nincsenek szinkronban a gép által mért testi reakcióinkkal, amit a lelki érzéseink váltanak ki, máris hazugságként értékeli azokat. Mert a lelki reakcióink, közvetlen módon stimulálják a testünket. Így önkéntelen mozdulataink és jól mérhető testi reakcióink szomatikus módon jelzik, minden szavunk helyes vagy helytelen mivoltát.
Isten azonban, csupán érzékeli a lelki reakcióinkat, nem minősít azokat. Hanem az általa érzékelt lelki érzéseink alapján teremti meg számunkra a megélhető valóságunkat. Ami azt jelenti, hogy a kellemes szellemi gondolatokra aktív, magasabb rezgésszintű pozitív lelki érzéseink alapján, számunkra hasznos események teremtését fogja megvalósítani. Kozmikus szinten megvalósuló induktív módon. De a kellemetlen szellemi gondolataink által aktivizált negatív lelki érzéseink, olyan alacsony rezgésszintet képviselnek Isten számára, hogy azokkal, csak élvezhetetlen személyes sorsot élhetünk meg. Nézzünk erre egy egyszerű, de nagyon általános példát.
Szinte mindenki álmodozik szellemi szinten a gazdagságról. Annak minden lehetséges formájáról. De az álmodozás során, ezeket a szellemi szinten formált elképzeléseinket, alig követik pozitív lelki érzések. Mert számunkra irreálisnak tűnnek azok. A pillanatnyi anyagi helyzetünkből tekintve. Egyszerűen, egy elérhetetlen irreális ábrándnak vesszük. Ezért, az ilyen irányú elképzeléseinket, ritkán követi komolyabb pozitív lelki aktivitás. Amely lelki érzések alapján, megteremthetné Isten számunkra azt a valóságot, amiről képzelgünk.
Oly annyira, hogy a szellemi szintű eszmefuttatásaink során, általában eljutunk oda is, hogy a gazdagságról szóló elképzeléseinket, éppen mi magunk tulajdonítjuk felesleges szellemi munkánk hiú ábrándozásának. Gyakorlatilag ostobaságnak és nevetségesnek. Ez a kellemetlen szellemi szintű véleményünk azonban, negatív lelki érzéseket ébreszthet bennünk, az elménkben formált elképzelésünk mellé. Így a lelki érzéseinkre fogékony Isten, éppen a lelki érzéseink alapján fogja megvalósítani számunkra a további szegénységet. Teljesen függetlenül attól, hogy mi, a gazdagság szellemi szintű elképzelését dédelgettük magunkban. Így a további csalódásunk, szinte elkerülhetetlen.
Isten az abszolútum. Ezért, nem tesz különbséget az általunk használt relatív fogalompárok között. Számára azok értékelhetetlenek. Mert a lélek érzelmi rezdüléseit csupán, különböző frekvenciájú rezgésszinteknek ismeri fel. Ezért, sohase arról formáljunk reális elképzelést, amit egyáltalán nem szeretnénk megtapasztalni. Mivel azokhoz az elképzeléseinkhez, nem tudunk magas rezgésszintű pozitív lelki érzéseket biztosítani. Mert Isten számára, az alacsony rezgésszintű negatív lelki érzéseink is, teremtési impulzusokként jelentkeznek. Csak jóval alacsonyabb szinten rezgő teremtő lelki impulzusokként.
Tudomásul kell vennünk végre azt, hogyha a lélek által Isten, a teremtő éltet bennünket, ahogy azt, a mi ősi magyar nyelvünk megőrizte számunkra. Akkor vele együtt, a teremtőképesség is bennünk van. Csupán azt kell megtanulnunk, hogy hogyan teremthetünk tudatosan. Mert a mi saját megélhető valóságunkat, nem Isten szabályozza igazán, hanem mi magunk, a szellemi gondolatainkra aktivizált lelki érzéseinkkel. Isten, csak megteremti számukra azokat. A hiteinkbe ágyazott lelki érzéseink rezgési szintjei alapján.
Az általam javasolt tudatos teremtés, nem bonyolult mentális folyamat. A lélek által bennünket éltető Isteni minőségünk, az elménkben tudatosodó vágyainkkal üzen nekünk, hogy mit szeretne megtapasztalni az anyagi valóságunkban. Ezért, a mi szellemi feladatunk az, hogy a lelki vágyainkban jelentkező kívánságainkat, el kell tudnunk képzelni az elménkben, minél tökéletesebb részleteket kifejezni képes reálisnak. Vagyis, a megtörténhető valóságunk elvi létezésének.
Így a szellemi gondolataink által elképzelt valóságunkhoz, pozitív lelki érzéseket csatol az elménk. Mert amikor az elménkben, működő realitásként láthatjuk a lelki vágyainkat, akkor a közben jelentkező örömérzéseink, összekapcsolódhatnak az elménkben, a szellemi szintű elképzelésünkkel. A vágyunk valóságáról alkotott hitünket alkotva. Amelyben a pozitív lelki érzések, mint mentális teremtési impulzusok, mindenképpen érzékelhetők maradnak Isten számára. Csupán arra van szükségünk, hogy szellemi síkon, mindig kitartsunk a vágyott elképzelésünk valós képe mellett.
Ezt úgy érhetjük el a lehető legtartósabban, hogy a hála érzésével, már azért is eleve köszönetet mondunk Istennek, hogy szellemi szinten, értelmes módon elképzelhettük a vágyott céljainkat. Hogy a vágyott valóságunkhoz, már az elképzelés során pozitív örömérzéseket biztosított számunkra. Pedig, még nem is képezi az, a valóságunk aktív részét. Mert a hála, egy olyan pozitív rezgési állapota a lelkünknek, amellyel tudatosan, eleve elismerjük Isten rajtunk érvényesülő fennhatóságát az életünkben.
Az Istentudatos ember, hálás azért, hogy Isten élteti a lélek által. Hálás azért, hogy reális elképzeléseket formálhat az elméjében, a szellemi gondolatai segítségével. Hálás azért, hogy Isten megteremti számára a vágyai szerint elképzelt és kívánt valóságot. Valamint hálás azért, hogy már eddig is számtalanszor megvalósította számára az eddig formált elképzeléseit. Az ilyen ember számára, mindig a teremtés pozitív élménye fog megvalósulni.
Ezért, mindig legyünk hálásak mindenért, amit már eddig elértünk az életünkben. Mert aki hálás, annak számára Isten, mindig olyan valóságot teremt, amiért újra és újra, még hálásabb lehet. Hogy a lelke, még magasabb szeretetrezgési szinten működhessen.
Mert az elképzeléseink úgy működnek az elménkben, mint egy mozi. Akár képszerű, akár filmszerű elképzelést formálunk is, a szellemi gondolataink informatív értékei segítségével. Így a sajátságos szellemi információinkkal, megalkotjuk azt a mentális formációt elképzelésként, amit szeretnénk megtapasztalni a valóságunkban. Lehetőleg minél részletesebb pontossággal képzeljük el azt. Ezt a reális elképzelésünket a mi lelkünk, azaz az Isteni minőségünk szemléli az elménkben. Majd a közben jelentkező örömérzéseink arra utalnak, hogy az Isteni minőségünknek tetszik az, amit elképzelésként lát a fejünkben. Mert az általa tudatosított lelki vágy mentális valóságát látja az elménkben formált elképzelésünkben. Ekkor mondatja velünk azt, hogy ÁMEN. Azaz, LEGYEN. Ezt akarom megtapasztalni.
Az ÁMEN kifejezés ugyanis azt jelenti, hogy LEGYEN. Vagyis, az ÁMEN kifejezéssel, a lelkünk által bennünk élő Isteni minőségünk hozzájárul ahhoz, hogy a megtapasztalható valóságunk része lehessen az, amit az elképzelésünkben valóságosnak látott. Mert teljesen egyetért azzal a még szellemi valósággal. Hiszen az elképzelésünkben, a saját lelki üzenetének a valóságos mivoltát láthatja. Tulajdonképpen azt, hogy szellemi szinten megértettük a vágy szerinti lelki üzenetet, és már teljesen érettek vagyunk annak a megtapasztalására. Ezért, amit nem tudunk elképzelni, az nem is nagyon lehet a megtapasztalható valóságunk része.
Mivel, csak a teremtő Isten rendelkezhet arról, hogy eleve akármi, valami, vagy bármi megvalósulhasson az objektív anyagi valóságunkban, ezért kell Istennek a szellemi szintű elképzelésünket látnia az elménkben. Mert a mi relatív elméink, az Univerzum abszolút Elméjében valósultak meg. Vagyis, a mágneses alaphalmazban. Ezért, a mi sajátságos relatív elmefunkcióink, amelyekkel tudatosak lehetünk az agyunkban, éppúgy mágneses adottság, mint Istennek, az Univerzum kozmikus öntudatának a valósága. Csak az, abszolút Valóság.
Ezért, akinek az elméjében kialakul a reális módon működő Istentisztelet, annak számára az önbecsülés, mindig a maximum felé fog törekedni. Egyre magasabb rezgési szint felé. Mert tökéletesen elismeri azt, hogy az életében megtapasztalható valóságát, Ő maga alakíthatja ki, Isten segítségével. Ilyen módon, Istennel mentális közösségben élve, bármire képes lehet. Mert Őt magát is, Isten élteti a lélek által.
Ha Isten, mint az Univerzum kozmikus szintű teremtője, megnyilvánulásként manifesztálta az objektív anyagi valóságot, és benne az értelmes embert, akkor számára a „toronyóra lánccal,”, nem lehet igazán nagy kihívás. Ami azt jelenti, hogy csak a mi képzeletünk szabhat határt annak, hogy mit tapasztalhatunk meg a valóságunkban. De a szellemi ismereteket nélkülöző szegényes képzelettel, mindig szegényesebb anyagi lehetőségek fognak manifesztálódni számunkra.
Ezért a tanulásra, a szellemi ismeretek szaporítására, azért van szükségünk, hogy a bennük rejlő mentális informatív értékekkel, még tökéletesebb módon tudjuk elképzelni a vágyott valóságunk realitásait. Vagyis, minél több szellemi szintű ismeretünk van, annál precízebben tudjuk kifejezésre juttatni a vágyainkat. Annál érettebbek lehetünk, az objektív valóság megismerésére. Ilyen módon, a hiteink minősége változik a szellemi szintű ismereteink szaporodása által. Amely hiteinkbe, a teremtésre méltó pozitív lelki érzéseinket integrálhatjuk.
Ezzel szemben, ami után pusztán sóvárog az ember, azaz pozitív lelki érzések nélkül gondol, azt nem tapasztalhatja meg. Mert az, csak felesleges ábrándozás lehet számunkra. Szellem szintű játék csupán. Olyan szellemi célokra irányulva, amelyekhez nem biztosít teremtésre méltó pozitív lelki érzéseket az elménk. Vagyis, nem alakul hitté az elménkben. Ezért az ilyen elképzelések, hamar feledésbe is merülnek. Mert teljesen feleslegesek az elménk számára. Nem kerülhetnek át, a hiteinket tárolni képes memóriánkba.
Az értelmes emberi értelem nélkül a teremtés, már a Genezis időszakában véget érhetett volna. De Isten számára fontos volt az, hogy értelmes emberek éljenek a Földön. Mert, bár Isten a minden lehetséges információt ismerő kozmikus öntudat, de tapasztalati tudásra, csak objektív megnyilvánultként tehet szert. Mert minden ismeret, csak a tapasztalat által válhat tudássá. Így a lélek által bennünket éltető Isten, általunk szerez tapasztalatot az Ismereteiről. Tulajdonképpen, ez a célja a teremtésnek.
Matécz Zoltán
2019.04.09.
