Szemlélet.
Ez egy többszörösen összetett szó, amelynek a szótöve a „szem”. Mint a látás érzékszerve. Amellyel nézzük, szemléljük a valóságot. Szemlélés közben szellemi szinten megértjük és értékeljük a valóság számunkra fontosnak tartott részeit. Így a szellemi szinten kialakult szemléletünk, már azt az értelmes látásmódot képviseli az elménkben, amellyel kritikus módon szemléljük a szemünkkel, a valóságunk lehetséges tárgyait és eseményeit.
Ez azt jelenti, hogy a szemléletünk, már olyan szellemi szintű mentális adottságunk, amely a szemünkkel való nézés általi megismerésnek, a szemlélés tényszerűségnek biztosít értelmet az elménkben. Bár a szemünk látja a valóság tárgyait és eseményeit, de ezeknek a látási információknak az értékelése, a tudatos elménkben történik meg. Miközben szemléljük a valóságot. Viszont a szemléletünk, már éppen azt határozza meg, hogy milyen szellemi szintű mentális feltételek szerint értékeljük a szemlélt valóságot.
Ezért a „szemlélet” szó szinonimái, a megközelítés, meglátás, hozzáállás, viszonyulás, vélekedés, meggyőződés, állásfoglalás, vélemény, álláspont, hit, észrevétel, elv, nézet, felfogás, megértés, attitűd, szellemi szintű beállítottság, magatartás, viselkedés, hozzáállás.
Ezért, a már megértett dolgokat és eseményeket, szemléletesen lehet kifejezni ahhoz, hogy mások is megérthessék azokat, éppen olyan módon, ahogyan mi értékeltük az elménkben. Vagyis világosan, érthető módon mutathatjuk be azokat a szemléletes ismereteinket másoknak. Kifejezésre juttatva ez által, azt a személyes szintű szemléletünket, ahogyan mi magunk értelmezzük a látottakat.
Szegényes lenne azonban a mi ősi magyar nyelvünk akkor, ha a „szemlélet” szavunk csupán ennyit jelenthetne. Mert, ha másképpen bontjuk szét különböző összetevőire ezt a szót, akkor a „szem” szótő mellé az „élet” szó társul, amit az „l” betű csatol egybe. „Szem-l-élet.”
Közvetett módon utalva arra, hogy az egyéni módon megtapasztalható életünk, a szemen keresztül látott dolgok és események mentális szintű értékelésén, megítélésén múlik. Ami például, arra utal, hogy a hiányszemlélet, mindig a hiányosságokra reflektálja a figyelmünket és ezért, a hiányt tapasztalhatjuk meg általa. Mert, csak a hiány képes igazolni az elménkben kialakult hiányszemléletünket. Míg a bőséget, csak bőségre irányuló személettel lehet megtapasztalni. Ami éppen ellentétes mentális beállítottságunk, mint a már jól megszokott hiányszemléletünk.
Ezért a szemléletünk, már olyan szellemi szinten irányított mentális „szűrőnk”, amelynek alapján, sajátságos nézőpontból ítéljük meg a látottakat. Mentális szűrőként, akaratlanul is kirekesztve mindazt, amit nem kívánunk megtapasztalni az életünk során. Mert, amit szidalmazunk vagy negatív kritikával illetünk, azt eleve kirekesztjük az élettapasztalatainkból. E miatt, a szellemi szinten irányított szemléletünk, éppen a lelki szintű elkötelezettségünket határozza meg. Vagyis, konkrét módon határozza meg azt, hogy hogyan viselkedjünk, cselekedjünk egy adott probléma észlelése során.
Mert az élet, probléma elé állít bennünket olykor. A problémákat pedig, mindenki a saját elméjében kialakult életszemlélete alapján kezeli. Milyen érdekes összetett szó ez az „életszemlélet” is. Az „élet” szó kétszer is szerepel benne. Azzal kezdődik és azzal is végződik. Látszólag ellentétes módon. Mégis természetes számunkra. „Élet-szem-l-élet”.
Ami, még konkrétabb módon utal arra, hogy a korábbi megfigyeléseink logikus értelmének a szellemi szintű eredője az elménkben a szemléletünk, amely alapján az elkövetkezendő döntéseinket meghozzuk. Vagyis, a szemléletünk szerint élünk. Amely szemléletünk szellemi döntései majd, további cselekvések érdekében fogják aktivizálni a lelki érzéseinket az elménkben.
A tudomány, vagy a vallások, egy-egy ilyen, mások által már meghatározott életszemléletet diktálnak felénk. Arra várva, hogy szellemben azonosuljunk velük, és a lelki életünket, azok alapján éljük. Így a tudomány, a tudós szakemberek kollektív hite. Szemlélete. Azaz lejegyzett vallása. Amit tanítanak is az iskoláinkban. Amely szerint, minden lehetséges problémádat old meg magad, az ő racionálisnak értelmezett tanításaik alapján.
Így a buddhista tanítások szemlélete szerint például, akkor viselkedünk helyesen, ha egy probléma felmerülésekor elsősorban, megvizsgáljuk azt, hogy pontosan mi is az, ami kellemetlen számunkra. Milyen módon okoz kellemetlenséget, és valóban kellemetlen-e az nekünk.
A tiszta buddhista szemlélet tehát, azon a szellemi szintű felismerésen alapszik, hogy a problémát okozó kellemetlenség, csupán azért tűnik annak, mert azt, mi magunk tartjuk kellemetlennek. Amikor ezt felismerjük, akkor vagyunk képesek túllépni a problémán. Ezért a valódi türelem, ekkor születhet meg az elménkben. Amely türelemben, megszűnik a lelki szintű szenvedésünk.
A keresztény tanok életszemlélete szerint pedig, minden probléma ismeretében, egy-egy vágy ébred az elménkben. Imában kérjük Istent, hogy a vágyainkat teljesítse, hogy boldogok lehessünk. Mivel a vágyaink teljesülése során, feloldódhatnak számunkra a problémáink kellemetlen jellegei.
Az én tanításom életszemlélete pedig, éppen arról szól, hogy minden probléma esetén, amikor a lelki vágy tudatosodik az elménkben, a vágyban rejlő helyes megoldásra kell koncentrálnunk, és Isteni eredetű lelkekként, a tudatos teremtés hatáskörébe kell rendelnünk a vágyaink tárgyát vagy eseményét. Mert a lelki vágyunk, a bennünket éltető Isteni minőségünk akaratát fejezi ki. Amit szellemi szinten érdemes elképzelnünk ahhoz, hogy szinkronba kerüljön az elménkben, a szellemi gondolatunk és a vágyban észlelt lelki érzésünk. Vagyis, az Isteni minőségű lelkünkkel, közös akaratot határozzunk meg az elménkben.
Erre azért van szükségünk, mert a teremtés valóságformáló képessége gyakorlatilag, a lelki érzéseink alapján jön létre. Mert minden lelki érzésünk az életenergiánkból származtatható mentális erőhatásunk. Azaz, szellemi szinten irányítható mentális munkavégző képességünk. Amelyik lelki érzéseinket, éppen a szellemi gondolataink informatív értékeivel irányíthatjuk, a tudatos elménken keresztül. Vagyis, sohasem a szellemi gondolataink valósulnak meg, hanem a hozzájuk rendelt lelki érzéseink. Akkor is, ha akaratlanul rendeljük azokat a szellemi gondolatainkhoz.
Ez azt jelenti, hogy például, nem tapasztalhatjuk meg a bőséget, amíg a bőség kellemes szellemi gondolataihoz, a hiány negatív lelki érzéseit társítjuk az elménkben. Vagy például, addig nem lehetünk egészségesek, amíg az egészség kellemes szellemi gondolataihoz, a betegség bármilyen negatív lelki érzéseit csatoljuk az elménkben. Vagy esetleg, a siker és a szerencse kellemes szellemi gondolataihoz, a siker és a szerencse pozitív lelki érzéseire van szükségünk ahhoz, hogy megvalósuljanak azok az életünkben.
De az élet más területein is igaz a dolog. Nem élhetünk például, jó társas viszonyban senkivel sem, csupán szellemi szinten. Az igazán jó társas kapcsolatokhoz, a pozitív lelki érzéseinkre is szükségünk van. Ezen alapszik a testvéri szeretet, a barátság, a munkatársi viszony, vagy például, a szerelem is.
A szellemi szinten működő hiányszemléletünk, arról ismerhető fel a legkönnyebben, hogy alacsony rezgésszintű negatív lelki érzéseket képes csak aktivizálni az elménkben. Ezzel ellentétben a bőségszemléletünk, magas rezgésszinten aktivizálja, pozitív módon a teremtésre alkalmas lelki érzéseinket.
Ami magyarán szólva azt jelenti, hogy ne zúgolódj soha azért, ami nincsen, hanem legyél hálás mindenért, amit az élet eddig adott neked, és a hála pozitív lelki érzései, olyan valóságot formálnak neked ezek után, amelyekért újra hálás lehetsz. Ez a hála törvénye.
A hiányszemléletünk pedig, a hálátlanságunkat fejezi ki. Aki állandóan csak zúgolódik, méltatlankodik, morgolódik, hálátlan mindenért, olyan valóságot formál magának, amelyekért újra csak hálátlan lehet. Ez pedig, a hálátlanság mentális törvénye.
A vágy, egy nagyon huncut dolog. Mert hiányszemlélettel, csak megkötni tudjuk azt az elménkben. Mivel a vágy, alapvetően olyan célra irányul, ami jelenleg hiányzik az életünkből. Ezért a hiányszemlélet, tartós sóvárgássá alakítja a vágyainkat. Amelyek ennél fogva, a kellemetlen szellemi gondolatokra aktív negatív lelki érzések miatt, csak destruktív, romboló hatást képesek kialakítani az életünkben.
Ezzel szemben a bőségszemlélettel, bizakodó módon képzeljük el a kellemes szellemi gondolatainkkal a vágyaink valóságát, és a tudatos teremtés hatáskörébe rendelve, elengedjük el azokat. Így a közben aktivizált pozitív lelki érzéseink, konstruktív módon megvalósíthatják számunkra azokat.
Így a szemléletváltás igénye, nem egy érthetetlen misztikus dolog, hanem az ésszerű emberi életvitel velejárója. Mert, csak a hiányszemlélettel élő embereknek érdemes szemléletváltást végrehajtaniuk. Éppen azért, hogy bőségszemléletre váltva, könnyebben beilleszkedjenek, a bőségben élők értelmes táborába.
A pszichológiában, ezt a szemléletre utaló két fogalmat, az optimista és a pesszimista jelzővel illetik. Ahol az optimista beállítottságú, szemléletű ember, a várható dolgokban és az eseményekben, főképpen a kellemeset és a jót látja. Ezért pozitív lelki érzésekkel fogadja azokat. A pozitív lelki érzései pedig, általában pozitív élményekkel teljes valóságot formálnak számára. Ezért az optimista ember, alapvetően reményekkel teljes életet él, mert derűlátó és bizakodó.
Míg a pesszimista szemléletű ember, a kellemetlen szellemi gondolatai miatt, negatív lelki érzésekkel tekint a várható jövője elé. Ennél fogva a lelki érzései, negatív valóságot formálnak számára, amelyek igazolni látszanak az alapvetően pesszimista életszemléletét. Ezért a pesszimista beállítottságú ember borúlátó, alapvetően reménytelen életet él.
Az átlagemberek optimista vagy pesszimista álláspontja, problémákként képes változni. Látszólag, minden racionális észérv nélkül. Mert az elméjükben aktivizált lelki érzéseik miatt, mindkét szemléletük igazolódni látszott a múltjukban. De, amíg a pesszimista hozzáállás depresszióhoz vezet, belső negatív lelki nyomáshoz, addig az optimista szemlélet, éppen az öngyógyítás egyik legaktívabb mentális eszköze. Mert kizárólag pozitív lelki érzésekkel társul.
A szemlélet tehát, a mindenkori tudatos életvitelünk irányultságát határozza meg. Míg a bőségszemlélet optimista módon, pozitív polaritással aktivizálja a lelki érzéseinket, addig a hiányszemlélet pesszimista jelleggel, negatív polaritással hozza működésbe azokat. De azt tudnunk kell, hogy a lelki érzéseink, csak pozitív polaritást nyerve lehetnek konstruktívak, építő jellegűek számunkra. Negatív polaritással destruktívak, romboló hatást fejtenek ki az életünk minden területén.
Senki sem születik optimistának vagy pesszimistának. Hiszen, lenullázott szellemiséggel jövünk a világra. Ezért a szemléletünk, folyamatosan változhat az életünk során. Az élettapasztalatunk révén tanult, számunkra egyéni módon racionális szemléletünk alakul ki. Amit egy sokkal jobb életszemlélet bármikor felülírhat az elménkben. Ha megértjük és belátjuk azt, hogy az, számunkra miért jobb és hasznosabb. Mert egy ilyen logikus szemlélet, képes megreformálni néhány megrögzült hitünket. Ez által módosítani a teljes életszemléletünkön. Ennek az írásnak is, éppen ez a nem titkolt célja.
Az a kedves olvasó, aki tökéletesen megérti az írás mondanivalóját, alkalmassá válik arra, hogy beépítse ezt a szemléletet a saját gondolkodásmódjába, és ez által, az életszemlélete módosulni fog. Mégpedig, nyilvánvaló módon, a saját hasznára.
Matécz Zoltán
2019.09.16.
