Arkhimédész törvénye.
„Minden vízbe mártott test, a súlyából annyit veszt, amennyi az általa, kiszorított víz súlya.”
Ezt a szabályt, így kellet tudnia minden tanulónak az én iskolásidőmben. A szirakuzai tudós, az időszámításunk előtt élt, 287-től-212-ig. Olyan kísérletező tudós volt, aki az elméleti állításait, átvitte a gyakorlati megvalósulás szintjére. Életét egy római katona oltotta ki, aki a porba rajzolt ábráira lépett. Ő csak annyit mondott neki, hogy „ne zavard a köreimet”. Miközben, teljesen elmerült a porban felvázolt gondolataiban.
Tőle származik a „megtaláltam”, azaz „heuréka” élmény is. Amely olyan önfeledt, lelki szintű sikerélményt nyújt, amelyben a megtapasztalója, nem képes szellemi szinten kontrollálni a tetteit. Ez az élmény Arkhimédészre utal, aki a kádjában fürödve fedezte fel a címben rejlő törvényének a lényegét. Szellemi szinten megfogalmazódott benne a törvény gondolata, és ennek a mentális sikerének úgy tudott örülni, hogy kádból kiugorva, ruha nélkül szaladgálva akarta azonnal megosztani mindenkivel, az elméjében megfogant mondanivalóját.
Ma már, természetesen úgy tanítják, hogy a gázokra is érvényes Arkhimédész okfejtése. Vagyis, minden folyadékba vagy gázba merített test, a súlyából annyit veszt, amennyi az általa, kiszorított folyadék vagy gáz súlya. Az a folyadék vagy gázsúly pedig, amit a test kiszorított, felhajtóerőként nyilvánul meg a test vonatkozásában. Ami azt jelenti, hogy éppen annyival lesz könnyebb a bemerített test, a folyadék vagy gáz közegében, amennyi súlyú közeget kiszorít onnan.
De a felhajtóerő, csak akkor lehet aktív a test vonatkozásában, ha a folyadék a test alját is éri. Ilyen módon, egy vízbe merülő vasdarab, teljesen megszabadul a felhajtóerőtől, amint a víz fenekére süllyedve megpihen. Mert a víz, nem éri az alsó felét. Ha megemeljük a vasdarabot, újra hat rá a felhajtóerő. Így a megemelés, valamivel nagyobb erőt kíván, mint a vasdarab további emelése a vízfelszínig. A vízfelszín felett azonban, amikor kikerül a vízközegből, a felhajtóerő hatása nélkül maradva, újra elnehezül. Mert a felhajtóerő hiányában, visszanyeri a vasdarab a teljes súlyát.
De mi a helyzet azzal a helyzettel, amikor a vízből kiemelve a levegőbe kerül? Hiszen a levegő is egy gázközeg, amiből jelenlétével a vasdarab, szintén kiszorított valamennyi közegrészecskét. Akkor a levegőben is kell lennie valamennyi felhajtóerőnek, amíg a levegő éri a vasdarab alját?
A gázok, mindig tökéletesen kitöltik a tárolóedényük teljes térfogatát, és mindig egyenletes nyomást gyakorolnak a tárolóedényük falára, bárhol legyen is az a fal. De a levegő, nem csupán gázközeg. A levegő, olyan vegyes gázközeg, amelyben vízpára van telített módon elkeveredve. Így a levegő páratartalma, a Föld felszíne felé rétegződve sűrűsödik. Éppen úgy, mint a víz. Vagyis, a levegő páráját biztosító vízközege, sajátságos nyomásértékkel terheli a Föld felszínét. Így a levegő valós súlyát, eleve kétféle nyomástényező határozza meg. A levegő közel állandónak mondható gáznyomása mellett, a levegő páratartalmának a folyton változó nyomása. Ami közvetlenül a tengerszint felett, közel állandónak mondható. A magasabb dombok vagy hegyek tetején azonban, már jóval alacsonyabb a levegő nyomásértéke. Vagy a légtér felső határához érve. Mert a levegőben lévő gáznemű vízoszlop súlya, a légterünk külső szélétől mérve, jóval kevesebb.
Amely légtérben, a levegő páratartalma, a termikus körfolyamatoknak engedelmeskedve, folyamatosan változik. Megvalósítva ez által, a megtapasztalható időjárási viszonyokat. Amit a folytonos légköri hőmérsékleti és nyomásingadozások provokálnak ki. Háromféle halmazállapot béli megjelenést biztosítva a víz anyagi közegének. Méghozzá, a Földünk különböző pontjain kialakult hőmérsékleti és nyomásviszonyoknak megfelelően. Így a közege víz, jég és pára alakot ölthet. De a halmazállapotától függetlenül a vízközeg, mindig a Földfelszín felé fog egymásra terhelődve nyomást gyakorolni.
Ahogy Arkhimédész törvényét, a folyadékokról kiterjesztették a gáznemű anyagokra is, úgy ötlött fel bennem a kérdés, hogy lehet-e ezt, még tovább terjeszteni valahogyan? Mert az én gondolatmenetemben, minden elektromos anyagi megnyilvánulás, az Univerzum mágneses alaphalmazában alakult ki és rezeg. Vagyis, a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegeinek a teljes közegében.
Ha most képzeletben, minden összetett szerkezetű elektromos anyagi megnyilvánulást szétszedünk, egészen a tovább már oszthatatlan alaptömegek szintjéig, akkor egy olyan alaphalmazt kapunk, amelynek a közegében elektromos tulajdonságok nem jöhetnek létre. Mert az elektromos megosztás folyamatát, csak összetett részecskék valósíthatják meg. Elektrosztatikus módon. De az oszthatatlan alaptömegek teljes közege erre képtelen. Ezért a mágneses alaphalmaz közege, kizárólag a mágneses hatások közvetítésére alkalmas. Kozmikus szintű mágneses hullámok formájában.
Ilyen módon szerintem, létezik egy olyan abszolút értékű mágneses alapközeg, amelyben az összetett szerkezetű elektromos anyagi megnyilvánulások, mint az objektív valóság részei, relatív módon kialakulhattak és működhetnek. Ha pedig, az összetett szerkezetű elektromos anyagi megnyilvánulások, a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegeiből szerveződtek egybe, és működnek rezgési szinten, akkor történt-e közegkiszorítás, az összetett szerkezetű anyaggá szerveződő megnyilvánulásuk során? Szerintem, nem valószínű.
Mert a megnyilvánuló anyagi közegek, a kialakulásuk során, nem szorítanak ki semmiféle közegértéket a mágneses alaphalmazból. Éppen ellenkezőleg, ők maguk szorulnak ki valamilyen szinten, a mágneses alaphalmaz közegéből. Éppen azért, mert jóval nagyobb méretű, összetett szerkezetű tömegértéket képviselnek az oszthatatlan alaptömegek halmazában.
Mert az anyagi megnyilvánulások alapvető összetevői, éppúgy az oszthatatlan alaptömegek maradnak, mint a mágneses alaphalmaz közegének az elemi összetevői. Azzal a különbséggel, hogy az összetett szerkezetűvé vált anyagi megnyilvánulások, már elektromos tulajdonságokkal rendelkeznek. Ilyen módon, alapvetően szembehelyezkednek, a mágneses alapérdekeket képviselő, oszthatatlan alaptömegek által biztosított alaphalmaz mágneses érdekeivel. Mivel a mágneses alaphalmazból kiszorulva, közeg-idegenekké váltak. Hiszen a stabil, összetett szerkezetüknek köszönhetően, egészen más, sajátságos tömegértékeket képviselnek, mint az alaphalmaz oszthatatlan alaptömegei.
Ezért, nem felhajtóerő befolyásolja a mozgásállapotukat a mágneses alaphalmazban, hanem relatív súlytalanság. Mint a felhajtóerő mágneses alapú megnyilvánulása. Ezért az Univerzumban kialakult égitestek, az objektív elektromos anyagi valóság részét képezve, a világmindenség szubjektívnek értékelhető mágneses valóságában alakultak ki, és abban is működnek rezgési szinten. Így a mozgásuk állandósult, amit csak a kozmikus szintű mágneses, és bennük kialakult elektromos erőviszonyok befolyásolhatnak.
Az állandó mozgásuk egyirányú súlytalan szabadesését, a mágneses alaphalmaz közege biztosítja. A mágneses hullámok révén. Míg az elliptikus pályáikon megvalósuló keringésüket, az egymáshoz viszonyuló elektrosztatikus tulajdonságaik határozzák meg. Ezért, a harmóniájukban megnyilvánuló folyamatos égi mozgásformáikat, egyfajta kozmikus szintű elektromotoros erő tartja fenn. Ezt az elektromotoros állítást, a tudomány is kifejti valamilyen szinten.
Ahhoz, hogy megértsük a mágneses és az elektromos halmazok között fennálló folyamatos induktív viszony mibenlétét, az atomok szintjén kell gondolkoznunk. Mert minden összetett szerkezetű anyagi halmaz, az ő aktuális halmazállapotától függetlenül, atomokból épül fel. Az atomi szerkezet pedig, akármilyen apró is számunkra, igen tágasnak minősül, a mágneses alaphalmaz vonatkozásában. Ami azt jelenti, hogy a viszonyítható atomtérfogatban, csak egy tízezred résznyi az atomot felépítő objektív alkotóelemek teljes térfogata.
Vagyis, az atomot felépítő protonok, neutronok és elektronok teljes együttes térfogata, csak a saját atomjuk egy tízezred részét teszik ki. Ami azt jelenti, hogy a többi atomi részt, továbbra is a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegei alkotják. Így a mágneses alaphalmazból megnyilvánult összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok, akármilyen kicsik vagy nagyok legyenek is, nem csupán az alaphalmazban nyilvánultak meg, hanem abban is működnek rezgési szinten.
Ennél fogva, az anyagot vizsgáló tudósok számára, együtt mutatkozik meg a mágneses és az elektromos tulajdonság. Így közösnek értékelt elektromágneses tulajdonságként ismerik. Annak ellenére, hogy az indukció jelensége, éppen arra utal, hogy a kétféle alaptulajdonság, teljesen különböző, kétféle halmaztípusban nyilvánulhat meg csupán.
Így a mágneses alaphalmaz, nem csak körülöleli az anyagi szinten megvalósult atomokat, hanem tökéletesen ki is tölti azok belső tereit is. Ezért nem képes közegkiszorítást végrehajtani az atomokból felépült anyagi halmaz, a mágneses alaphalmaz terében. Mert létezési, működési teret, a mágneses alaphalmaz biztosít az elektromos anyagi részhalmazok számára. Miközben a mágneses hullámok révén, fenntartja azok elektromos rezgési feltételeit. Egyfajta kozmikus szintű, állandó induktív viszonyban.
Így a mágneses alaphalmazban, a felhajtóerő hiányában, a szabadesés valósult meg, az objektív anyagi megnyilvánulások létezésében. Ezért, az égitestek relatív egyensúlyon alapuló keringő mozgásformái, végtelennek mondhatók. Ezt bizonyítják, az állandónak értékelhető csillagképek. De az Univerzumra nem erőltethető a „végtelenség” fogalma büntetlenül. Mert, csak az Univerzum, mint a mágneses alaphalmaz által biztosított tér végtelen. Miközben benne, a kialakult összetett szerkezetű anyagi minőségek, mindig végesek.
Ezért a végesnek mondható anyagi minőségeket képviselő égitesteknek, csak a mozgásállapotai lehetnek végtelenek. Mert a mágneses alaphalmazban alakultak ki, és rezegnek. Mivel az anyagi minőségek minden lehetséges megnyilvánulása rezgésnek minősül. Még az égitestek keringőmozgásai is. Csupán, kozmikus szintű rezgéseknek érdemes értelmezni őket. Akármilyen általunk viszonyítható sebességgel valósítják is meg, a körfolyamataikban kialakult kozmikus rezgéseiket.
De a mágneses alaphalmaz végtelensége sem fejez ki határtalanságot, hanem csak arra utal, hogy az általa biztosított mozgási tér, csupán végtelenített pályaíveket alakított ki az objektív anyagi mozgásformák számára. Amit a kozmikus szintű mágneses hullámok biztosítanak. Így a körforma, a nyolcas alakzat, vagy bármilyen önmagába záródó pályaív, vég nélküli mozgáslehetőséget biztosít, a kozmikus szintű keringés megvalósulására. Amelyben a mozgás végtelensége jöhet létre. Az a mágneses alapú végtelenség, ami a kozmikus szintű elektromos rezgések végtelenségét megvalósíthatja.
Ezért Arkhimédész által kifejtett törvényszerűség, amely a közegkiszorítás által megvalósuló felhajtóerő kialakulását és létezési jogosultságát értelmezi, a mágneses alaphalmaz közegében, egészen másképpen valósul meg. Annak ellenére, hogy az is egy közeg. Méghozzá, az oszthatatlan alaptömegek által biztosított alapközege az Univerzumnak. Mégis sajátságosan működik ezen a téren, mert nem bele kerül egy idegen anyag, hanem benne és belőle alakul ki.
Ennél fogva, a mágneses alaphalmaz közegében, relatív hiányként érvényesül minden anyagi megnyilvánulás. Amely viszonylagos tömeghiány, fordított hatásként, vákuumot eredményez az Univerzum alaphalmazában. Ez a vákuum biztosítja az anyagi testek szabadesését, amelynek során az égitestek, folyamatosan keresik az egyensúlyi helyzetüket. A mágneses alapon meghatározott, végtelen keringési pályáikra kényszerülve.
A mágneses alaphalmaz, oszthatatlan alaptömegeiből álló alapközege, olyan homogén közeg az Univerzumban, amelynek minden alkotóeleme, teljesen azonos fizikai adottságokkal rendelkezik. Így az egyenrangúságuknak köszönhetően sem félretolni, sem félrelökni egymás nem képesek önerőből. Ilyen módon egy egységes, stabilnak értékelhető mátrix alapú halmazt alkotnak. Ezért a benne kialakulni képes mágneses hullámok, csak egyenes irányt vehetnek fel. Mert az a hullámhossz, amely mentén a frekvencia által az energia hatása terjedhet, csak egyenes vonalvezetéssel oldható meg, a mágneses alaphalmaz mátrix alapú közegében.
Amikor a mágneses hullámok hatására, összetett szerkezetű anyagi minőség szerveződik az érintett oszthatatlan alaptömegekből, akkor az adott helyen, a mátrix szerkezete felbomlik. Ezért az összetett szerkezetű anyagi valóság elemét alkotva, hozzá hasonló, stabilnak mondható szerkezet kialakítására kényszerül. Azok pedig, az anyagi testek rács és kristályrács szerkezeteiben valósulnak meg.
A Földön megismert különböző anyagfajták között azonban, mindig működik Arkhimédész törvénye. Mert azok, egymástól jól elhatárolt, különböző relatív halmazközegeket képviselnek. Amelyek, ha egymás relatív módon idegen közegébe merülnek, mindenképpen kiszorítanak onnan valamennyi mennyiségű anyagi szintű halmazközeget. Mert minden anyagi test, közeg és tömeg egy időben. Ami azt jelenti, hogy minden szilárd anyagi test, olyan sajátságossá vált egységes tömegértéket képvisel, amelyben az ő belső közege stabilizálódott. Többnyire rács vagy kristályrács szerkezetet alkotva.
Ezért, amikor egy stabil test fázisátalakuláson megy keresztül vagyis, amikor nyomás és hőmérsékletváltozás hatására halmazállapotot vált, akkor éppen a közege veszíti el a stabil rács vagy kristályrács szerkezetét. Ilyen módon a stabil tömegértéke, mint széthulló közegérték fog érvényesülni. Folyékony vagy gáznemű anyagi halmazzá alakulva. Amelybe, ha stabil szerkezetű anyagi test hatol, mindenképpen valamilyen mértékű közegkiszorítást hajt végre. Amelynek az eredménye, a befogadó közeg felhajtóerőben megnyilvánuló jelensége.
A felhajtóerő azonban eltűnik akkor is, ha a folyadékba merülő test elolvad az őt befogadó közegben. Mert az olvadásnak köszönhetően, elveszíti a szilárd szerkezete által biztosított tömegértékét. Amelynek, csak az aljára gyakorolhat hatást a befogadó közeg felhajtóereje. De ha elolvad, közeghonos közeggé válik maga is. Vagyis, elveszíti egységes tömegjellegét. Felveszi az őt befogadó közeg halmazfeltételeit. Ilyen módon, az anyagi test felolvadt közege, belekeveredik az őt befogadó halmaz közegébe.
Az ilyen módon felszabaduló felhajtóerő, diffúz módon oldja meg a különböző anyagi minőségek egyenletes elkeveredését. Így a diffúzió jelensége, éppen arra utal, hogy egy anyagi halmaz közegében valójában, egyensúly kialakítási kényszer uralkodik. Amely hatás, homogenizálja a különböző anyagi minőségek közegeit. Így működik például, a füst eloszlása is a levegő közegében. Vagy például, a főzés esetében, amikor egy csomó finom anyag egybeszervezésével, egy egységes ízű ételt készítünk.
Ahogy szerintem, a mágneses hullámok esetében, a hullámhossz képviseli az adott hullám informatív értékét, úgy a valamilyen erőhatást közvetítő magányos testtömeg esetében, az erő vektoriális iránya határozza meg, a tehetetlen módon haladó test által közvetíthető erő informatív értékét. Vagyis, a hullámokban, a hullámhossz által meghatározott informatikai irány mentén alakulnak ki, a frekvencia által közölhető folytonos erőimpulzusok, mint a közölhető energia hatása. Míg valamilyen közegben, a magányosan haladó testtömeg, a haladása vektoriális irányával képviselteti azt az informatív értéket, amely a mozgásállapotát létrehozta, az aktuális erőhatás tehetetlen közvetítésével.
Mivel a mágneses alaphalmaz is, tovább már oszthatatlan alaptömegekből épül fel, ezért közöttük is a testtömegekre jellemző vektoriális irány határozza meg a hatásterjedés irányát. Ami azonnal utal arra, hogy a mágneses hullámok hullámhosszainak, miért egyenes az iránya. Hogy ebben az egyenesnek mondható irányban, miért terjednek egy irányba, az energia hatását közvetíteni képes erőimpulzus sorozatok. Mint a mágneses frekvencia aktivitását bizonyítani képes energiahatások.
Így a kölcsönhatások során, az információ nem vész el. Éppen úgy, mint az információ által meghatározott irányban terjedő erő és energiahatások is megmaradó tényezők. Ilyen módon, amikor a hullámhossz mentén kialakult frekvencia által az energia terjed a mágneses hullámban, és közvetlen fizikai kölcsönhatást gyakorol egy összetett szerkezetű égitestre, akkor az ő erőimpulzus sorozataival, fenntartja annak haladási sebességét a saját mágneses közegében. Így közvetlen módon meghatározva, az anyagi szintű égitest haladásának a vektoriális irányát. Amely mentén az égitest, éppen azt a kölcsönhatásra képes erőhatást közvetíti tehetetlen módon, amit az őt mozgató energia erőimpulzusaiból nyer.
Ilyen módon a mágneses hullámokban terjedő energia, erőhatással ruházza fel a mágneses alaphalmazban mozgó égitesteket. Így valójában, nem az energia marad meg a gyakorlatban, hanem a hatás. Vagyis, a hatás közegben energiaként terjed, míg a közegekben mozgó testtömegek között erőként. Ezért, hatásmegmaradásról kell beszélnünk. Amelyben az erő energiává alakulhat, és az energia erőhatást idézhet elő. De az átalakult hatás, mindig azonos matematikai értéket mutat.
Vagyis, egy anyagi test által közvetíthető erőhatás, mindig azonos azzal az erőimpulzus sorozatokkal terjedő hatással, amit ő maga okoz egy közegben, és amit ilyen módon energiának nevezünk. Vagy éppen fordítva. A mágneses alaphalmaz közegében terjedő energia, olyan erőimpulzus sorozatok által terjed frekvenciát biztosítva, amely egy saját közegében szabadon eső anyagi testre hatást gyakorolva, kölcsönhatásra képes erőhatással ruházza fel azt.
Ilyen értelemben véve, Arkhimédész törvénye valójában, a folyadékközegek és a szilárd testtömegek között fennálló hatásviszonyok megmaradási törvényszerűségére utal. Amelyben a közegkiszorítás súlyértéke, olyan hatásértéket képvisel, ami a felhajtóerőben nyilvánul meg maradéktalanul. Ezért a megvalósult közegkiszorítás mértéke, mindig pontos számértékkel fejezhető ki. Amely meghatározott számérték, mindig a kétféle közeg sűrűségkülönbözőségét fejezi ki. Az anyagi test tömegében stabilizált közegének, és az őt befogadó közeg sűrűség szerint viszonyítható különbségét.
Ezért az erő, nem csupán a testek tehetetlenségének a mértéke, hanem a tehetetlenség számérték szerint meghatározható megnyilvánulása. Az a jól meghatározható hatás, ami éppen arra utal, hogy milyen arányban áll a testtömeg egyensúlyi helyzete, az őt befogadó közeg homogén egyensúlyi helyzetével. Amikor ugyanis, egy testtömeg közegbe hatol, akkor annak az éppen fennálló homogén jellegét töri meg. Mivel, egészen más sűrűségi közegállapotot képvisel a jelenlétével, mint ami a befogadó közegé.
Ennél fogva, éppen úgy működik a dolog, mint két önálló testtömeg esetében. Ahol a közvetlen kölcsönhatás módja határozza meg a testek további mozgásállapotát. Azok vektoriális irányával meghatározható erőhatásaival. Newton ide vonatkozó törvénye alapján. Csak ebben azt esetben, a közegek hatnak egymásra közvetlen módon. A test tömegértékében stabilizált közege, és az őt befogadó anyagi halmaz közege. Így a bemerülés által okozott hatás nem szűnik meg, csak átalakul, és felhajtóerőként érvényesül.
Mert a befogadó közeg, automatikus módon átveszi a belé hatoló test erőimpulzus értékét. De ezt a felvett többlethatást arra használja, hogy a saját homogenikus egyensúlyát biztosító nyugalmi közegállapotát mielőbb visszanyerje. Ezért, felhajtóerőként addig lassítja a behatoló test süllyedését, amíg az nyugalomba nem kerül, az őt befogadó közeg alján. Majd a befogadó közeg végre, újra nyugalmi szintű egyensúlyba kerülhet. Mintha a belé hatoló anyagi test ott sem lenne. Mert nyugalomra lelt a befogadó közeg alján. Így a befogadó közeg, nem képes tovább terhelni felhajtóerővel, a belehatoló test alját.
Amennyiben tehát, a testek közegváltásának az eseménye, súlyerő veszteséggel jár, amit a kiszorított közeg súlya vált fel, akkor nincsen szükség a gravitáció fantomjelenségére ahhoz, hogy általa a súlyt értelmezzük. Ha ugyanis, éppen annyi súlyú közeget szorít ki a bemerülő test, mint a saját súlya, akkor abban a közegben már, abszolút súlytalan állapotban képes lenni. Az abszolút súlytalanság lebegő állapota pedig, egyáltalán nem magyarázható a gravitációval. Amennyiben kevesebb súlyt szorít ki a test, akkor nem képes alámerülni a közegben. Amennyiben pedig, több közegsúlyt szorít ki a bemerülése közben, akkor a nyugalma eléréséig, szabadon fog esni az őt befogadó közegben. Ez a szabadon esés, a relatív súlytalanságot valósítja meg. Így keringenek súlytalanul az égitestek, a mágneses alaphalmaz közegében. Relatív súlytalan állapotban.
Ezért, a hatásmegmaradás törvénye értelmében, az anyagi testet befogadó közeg, energetikai szempontból véve, annyival telítettebbé válik, amennyi közeg-kiszorítási folyamaton ment keresztül. Vagyis, a homogenitását biztosítani képes nyugalma, annál aktívabb marad, minél több erőimpulzushoz jutott az anyagi test befogadása révén. Ez a hatástöbblet jelentkezik azonnal felhajtóerőként a közegben akkor újra, amikor a közeg alján nyugalomban lévő testtömeget ismét megemeljük, és az alja támadhatóvá válik.
Mert a megemelés pillanatában, újra megbolygatjuk a közeg nagyobb hatással biztosított homogén jellegét. Ilyen módon, éppen a közegkiszorítással egyenértékű közeghatás fogja a testet azonnal újra közeg-idegennek nyilvánítani, és a közegből való kiszorításban munkálkodni, mint felhajtóerő. Mert a test alját érintve, „fogást” talál rajta. Így a test alját érő felhajtóerő hatására, könnyebb felemelni a közegben idegen anyagi testet.
F = I/t = m*v / t = m * v/t = m*a
Ilyen módon egy erő hatása, kölcsönhatásra képes impulzusértékkel ruházza fel, a hatásával szemben tehetetlen tömeggel rendelkező anyagi testet. Ez az impulzus, idővel jellemezhető mozgást biztosít a kölcsönhatás pillanatáig. Lendületet kölcsönözve az anyagi test teljes tömegértékének. Ami, az így megszerzett viszonyítható mozgásállapot sebességében nyilvánul meg. Ha pedig, ez a viszonyított sebesség változik egy kölcsönhatás által, akkor az már, a kialakult gyorsulás mértékével fejezhető ki. Körülbelül, erről szól ez a képletsor.
Ilyen értelemben véve, az impulzus és a lendület, maradéktalanul egymásba számolható matematikai mennyiségek. Mert ugyanannak a hatásnak a megnyilvánulásai.
Lendület = L = m*v = m*(a*t) = (m*a)*t = F*t = I = Impulzus
Ez a mozgásmennyiség megmaradási törvénye. Vagy másképpen, a hatásmegmaradás törvénye. Amely valamilyen erő vagy erőimpulzus sorozatok által közvetített energia hatására jön létre. Így a hatásmegmaradás törvényét garantálja. Akár energiahatás, akár erőhatás vonatkozásában. Mert magának a hatásnak, teljesen mindegy az, hogy egyetlen kölcsönhatásban viszonyítható objektív erőként, vagy a mágneses hullámokban folytonossá vált szubjektív erőimpulzusok sorozataként közlődik, mint energia.
Ezért az erő és az energia, éppúgy egymásba számolható matematikai mennyiségek, mint a lendület és az impulzus. Mivel hatás mindkét megjelenési formája munkát végez a tehetetlen tömegeken, ezért az elvégzett munka reálértékéből, bármikor könnyen kifejezhető, az őt végrehajtó energia vagy az erő reálértéke.
F*s = W = E/t = (I*s)/t = (F*t)*(s/t) = F*s
Ahogyan pedig, az impulzus és a lendület, az anyagi testek mozgásállapotait kifejezni képes minőségek, úgy a helyzeti és a mozgási energia is, csupán az energiának a különböző módon meghatározható megjelenési formája. Mert maga az energia, egy és oszthatatlan, csupán mindig másképpen értelmezve jelenik meg számunkra az állapotváltozások viszonylataiban.
Eh = W*t = (F*s)*t = (m*a)*s*t = F*t*s = I*s = L*s
Em = (m*v2)*t = (m*v)*(v*t) = L*(v*t) = L*s
Et = (m*c2)*t = L*s
A fizikát szerető, és a matematikai képleteket is jól ismerő olvasóim számára megjegyzem, hogy az én energiaképleteim, akár a helyzeti, akár a mozgási, vagy akár a teljes energiáé, meg lett szorozva a t- idővel. Mert szerintem, akkor mutatja a képlet, az energia valós értékét. A t-idő szorzata nélkül, csak munkaértéket takarnak a jelenleg ismert energiaképleteink. Ezért, a jelenleg használatos mértékegységük is teljesen azonos ma még.
Azt azonban tudomásul kell venni, hogy a hatást képviselő erő és az energia egymásba módosulása, az információval együtt, csak akkor működhet ilyen precizitással, ha mindkettő állandóan megmaradó tényező. De, ha a kvalitatív hatás, és az információ megmaradó tényezők, akkor az pedig, csak úgy lehet a valóság része, ha a kvantitatív kiterjedést biztosítani képes tömeg is állandó közben. Amely az információ által irányított hatások által aktivizálható.
A tömeg állandósága pedig, úgy valósul meg, hogy ahogy a mágneses hullámok hatására, az oszthatatlan alaptömegekből kialakul az összetett szerkezetű anyagi halmaz, úgy a mágneses hullámok hiányában, ugyanabba a mágneses alaphalmazba oszlik szét. Gyakorlatilag annihilálódik. Azaz, oszthatatlan alaptömegekre bomolva, szétsugárzódik a mágneses alaphalmazba. Majd ott, a közeg-ellenállásnak engedelmeskedve és megszelídülve, ismét közeg-honossá válik minden szétsugárzódó, tovább már oszthatatlan résztömege.
Így Arkhimédész törvénye, az információ és a hatás megmaradási törvénye mellett, a tömeg megmaradási tételét is előrevetítette számunkra. Ezért, a kvalitatív hatásokból, sohasem lehet kvantitatív kiterjedést biztosítani képes tömeg. Mert a kvalitatív hatások, csupán a tömegek között megvalósuló erő és energiaviszonyok hatásainak a jellemzői. Ahol a magányos tömegek között, objektív erőhatás uralkodik, míg a tömegek által biztosított közegek között, szubjektívnek értékelhető energiahatások alakulnak ki.
Így a kvalitatív hatások objektív formában, mint erők nyilvánulnak meg, szubjektív formában pedig, mint energia jelentkezik. Attól függően, hogy tömeg vagy tömeghalmazt biztosító közeg a közvetítője. Amely hatások, mindig tökéletesen egymásba számolható matematikai mennyiségek. Mert, ugyanannak a kvalitatív hatásnak a fizikai megnyilvánulásai.
Ezért, a relativisztikus tömeg fogalma, nem jelenti azt, hogy a tömeg energiává változna, hanem csupán arra utal, hogy az oszthatatlan alaptömegek halmazában kialakuló összetett anyagi részhalmazok, a stabil szerkezetüknek köszönhetően, egészen más, sajátságos tömegértéket képviselnek. Mivel a kialakult testtömegük, értelemszerűen eltér az oszthatatlan alaptömegek méretétől. Annak ellenére, hogy azokat is, az oszthatatlan alaptömegek nyilvánították meg. Így váltak elkülönült objektív megnyilvánulásokká, a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegekből álló szubjektív közegében.
Matécz Zoltán
2020.06.09.
