Vektorok.
A vektor, egy fizikai eredetű fogalom, amely egy erőhatás által előidézett mozgásállapot béli változás irányát és nagyságát is képes kifejezésre juttatni. Így a mozgásállapot változást okozó erő, egy egyenes szakasszal rajzolható le, geometriai formát öltve. Ami a változás irányát, sebességét és gyorsulását is képes kifejezésre juttatni. Amely szakasznak iránya és hosszúsággal meghatározott nagysága van. Ezért a vektort, valamilyen nagyságú irányított szakasznak hívják a matematikában.
Sajnos, bevallom őszintén, halvány gőzöm sincsen a matematikában használatos vektoranalízisről. Csupán messziről tisztelem a jól látható eredményeiket. Hiszen a valóságban kialakuló mozgásformák, matematikai szintű leképezése a vektoranalízis nélkül, nem valósulhatna meg. De a vektoranalízis meghatározása alapján azonban, amely szerint a vektorok, egy bizonyos szintű halmazhoz rendelhető másik halmaz elemei, nem tették számomra érthetőbbé a dolgot. Ez az éppen vizsgált halmazba ágyazódott másik halmazféle meghatározás, sokáig gondot okozott számomra.
A fizikában, két különböző halmaztípust, különböző koordinátarendszerként értelmeznek. Amelyek között az átmenet, egyfajta transzformációval oldható meg. Ahol a koordinátarendszert, azt kifeszítő egységvektorokkal ábrázolják, mint egyfajta befogadó generátorhalmazt. Amelyben vektoroknak neveznek minden olyan fizikai mennyiséget, amelyek éppen olyan formában transzformálódnak a befogadó közegbe, mint ahogyan az arányosítható, az ő koordinátarendszerét kifeszítő alapvető egységvektorokhoz.
Így a geometriai szinten ábrázolt transzformáció során, bár a vektoroknak csak kétféle fizikai paramétere van, az iránya és a nagysága, de matematikai szinten, mégis több paraméterrel bír. Hiszen a vektor által irányított szakasznak, van kezdete és vége, valamint gyorsulás esetén, van sebességváltozási mértéke is. Ezért a vektor, nem csupán egy irányított szakasz, hanem valamilyen észlelhető állapotváltozást szemléltető szakasz.
Matematikai transzformációként értelmeznek minden olyan mozgásformát, amelyik egy koordinátarendszerben valósul meg. Így a síkidomok által levázolt testek eltolása, forgatása, vagy tükrözése, transzformációnak minősül. De transzformációnak értelmezhetjük a háromdimenziós kivetítéseket is, amelyek egy anyagi test három vetületét mutatják számunkra, a nem látható oldalak éleinek szaggatott vonallal történő ábrázolásával.
A klasszikus fizikában, egy origó pontból kiinduló, egymásra merőleges, három irányba kifeszített alapvektorokkal ábrázolják a befogadó koordináta rendszert. Mint abszolút rendszert. Amelyben a viszonyítható állapotváltozás tényszerűségeit, irányított szakaszok relatív vektoraival határozzák meg. Ezt talán, még egy magamfajta átlagember is megértheti.
De a modern, relativisztikus fizika már, eleve négy paramétert használ vektoriális módon ahhoz, hogy a befogadó koordinátarendszerét kialakítsa. A tér három dimenzióját meghatározó egymásra merőlegesen ábrázolt, három irányba kifeszített alapvektorok mellett, az idő negyedik dimenzióját is alkalmazzák. Így benne a viszonyítható transzformáció által, háromféle vektortípust határoznak meg. Térszerűt, időszerűt, és fényszerűt.
Amelyben a térszerű, körülbelül megegyezik a klasszikus fizika koordinátarendszerében észlelt térszerűséggel. Az időszerű pedig, merőben eltér attól. Mert a koordináta rendszert meggörbíti az esemény viszonyítható pontjain. De a fényszerű, számomra teljesen felfoghatatlan, mert a rendszer, fényszerű alapdimenziót nem is képvisel. De ez, maradjon az én problémám.
Már az idő dimenzionált meghatározása is bonyolult számomra. Mert az idő önálló dimenzióként való feltételezése, képlékennyé változtatja a tér három alapvektorával kifeszített koordináta rendszerét. Vagyis, egy befogadó esemény által görbíthető, gyúrható, alakítható, formálható relatív koordináta rendszert alkotva, alkalmatlanná válik bármilyen transzformáció abszolút értékű reális leírására. Mert benne, az észlelt változást kifejezni képes vektorok, sohasem lehetnek egyenes szakaszok. Hiszen az észlelt eseményidő által görbült tér vektorai, csak görbült szakaszokkal ábrázolható. Amire a matematika vektoranalízise, egyáltalán nincsen felkészülve. Mivel a vektorokat, kizárólag egyenes vonalban irányított szakaszokként határozza meg. De ez, maradjon szintén az én szerény véleményem.
A fényszerű vektorok pedig, még bonyolultabbak előttem. Mert, még az idővel meghatározott relatív koordinátarendszerben sem tudom elképzelni. Mivel szerintem a fény, alapvetően olyan mágneses hullám, ami egy meghatározott hullámhossztartományon belül, fényhatást eredményez az elektromos anyagi világ valóságában. Vagyis a fény, egy induktív jelenség. Mágneses alapokon nyugvó elektromos hatás. Amely egyenes vonalvezetéssel, eleve nem is terjedhetne, egy idődimenzióval alaposan meggörbített tér relatív koordinátarendszerében. Ezért, ez is maradjon egyelőre az én gondom.
Az én véleményem szerint az abszolút létezés, eleve kétféle valóságra épül. Az oszthatatlan alaptömegek által fennálló mágneses valóságra, és az azokból szerveződött, kialakult, megnyilvánult összetett szerkezetű elektromos anyagi valóság megnyilvánulásaira. Így a mágneses alaphalmaz, mint az Univerzum szubjektív alaphalmaza létezési, morgási, rezgési teret biztosít, a benne kialakult, összetett szerkezetű elektromos anyagi megnyilvánulások számára. Vagyis, az objektív valóság részére.
Így a létezés, szerintem is kétféle koordinátarendszerrel ábrázolható egy időben. Egy alapvetően stabil, abszolút értékű mágneses alapú koordináta rendszerrel, és benne, sok elektromos alapú relatív koordináta rendszer rezgési eseményével. Így minden viszonyítható anyagi esemény és jelenség, a valóságos módon megvalósult koordináta transzformáció révén érzékelhető. Ezért a fizika és a matematika, csupán megpróbálja leképezni azt az állandó induktív viszonyt, amit az abszolút létezés kétféle valósága biztosít.
A mágneses valóság oszthatatlan alaptömegei, elektromos tulajdonságot produkálni képtelenek. Ezért, csak mágneses hullámok kialakítására alkalmasak. Egy stabilnak mondható mátrix rendszer egységes közegét alkotva, longitudinális alapú mágneses hullámok kialakítására alkalmasak. Amelyekben szerintem, a hullámhossz képviseli a kozmikus szintű információt, míg a frekvencia révén, az energia terjed, erőimpulzus sorozatok formájában. Így az energia, az oszthatatlan alaptömegek között fennálló olyan folyamatos erőátadási lehetőség, amely a mágneses hullámokban valósult meg. Ezért az energia, szubjektív munkavégző képességként érvényesül. Amely induktív módon, az összetett szerkezetű elektronok mozgásállapotait befolyásolja. A mágneses hullám, ilyen induktív módon transzformálja át az energia révén, a hullámhosszában kódolt információt.
Az elektromos anyagi valóság elektronjai azonban, mint az oszthatatlan alaptömegekből kialakult összetett szerkezetek, a legkisebb anyagi alkotóelemüknél fogva, érzékenyek az energia induktív hatására. Amely ennél fogva, mint szubjektív munkavégző képesség, az anyagi testekre térfogati módon fejt ki állapotváltoztató hatást. Így a mágneses energia hatása által érintett anyagi minőség, mint másik halmaz, jól definiálható állapotváltozásban részesül. Amit, vektoriális módon lehet kifejezni, a fizika és a matematika nyelvén.
Így a vektoranalízis gyakorlatilag, a mágneses alaphalmaz, és a benne kialakult elektromos részhalmazok között fennálló, állandó induktív viszonyt tükrözi. A kétféle halmaztípus között fennálló folyamatos fizikai kényszerkapcsolatra utalva. Amely viszonyban, a mágneses hullámhossz informatív értéke, a vizsgált anyagi részhalmaz vektoriális irányát határozza meg. Míg a mágneses frekvencia energiaértéke által, a vektoriális szakasz által diktált erőérték alakul ki.
A mágneses hullámhosszban kódolt információ tehát, a viszonyított vektoriális szakasz irányában jut kifejeződésre. Ennél fogva, egy vektoriális szakasz iránya, a kozmikus szintű információ átalakulása, modulációja. Mivel azonban, az indukció jelensége kétirányú folyamat vagyis, az elektromos hatások is képesek arra, hogy mágneses aktivitást produkáljanak, ezért egy általunk előidézett vektoriális szakasz erő és informatív értéke, mágneses hullámot okozva jelentkezik a mágneses tér halmazában.
Vagyis az indukciónak, kétirányú de-modulációs hatása van. Így az indukció révén, kétirányú transzformáció jön létre a kétféle halmaztípus között. Attól függően, hogy az energiának vagy az erőnek van-e nagyobb munkavégző hatása az induktív folyamatban. De a matematika csak, mint vektoriális változást képes kimutatni az észlelt jelenségekből.
Ebből kifolyólag, a vektor iránya által biztosított informatív érték, az általa okozott mágneses hullám hullámhosszában kódolódik. Illetve a fordított irányú induktív hatás miatt, mágneses hullám hullámhosszának az informatív értéke határozza meg, a miatta kialakuló vektor hatási irányát. Miközben a mágneses hullám frekvenciájával közölt energia, azt az erőhatást képviseli, amit az áttranszformált vektor nagysága jelent. Illetve fordított esetben, a vektor nagysága által biztosított erőhatás, áttranszformált állapotban, mint az újonnan kialakult mágneses hullám frekvenciája fog érvényesülni.
Az induktivitás tehát, mint kétirányú modulációs képesség, tökéletesen alkalmas arra, hogy a kétféle halmaztípus közötti transzformációt megvalósítsa. Amit a vektorokkal, a matematika vektoranalízis tudománya, le tud képezni számunkra. Ahhoz azonban, hogy a vektorok működési mechanizmusát tökéletesen megértse valaki, akárki, vagy bárki, eleve kétféle halmaztípusra van szükség. Ahogyan azt, a vektoranalízis sugallja. Ez a kétféle halmaztípus pedig, szerintem nem más, mint az oszthatatlan alaptömegekből felépült mágneses alaphalmaz, és a belőle, és benne megnyilvánult összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok.
Matécz Zoltán
2020.07.10.
