Lehetetlen.
Szellemi szinten művelt, racionális elmével rendelkezve, megtanultuk azt, hogy mit jelent számunkra az objektív valóság. Amelyben az idő múlásával, mindig új lehetőségek nyílhatnak számunkra. Nincs más dolgunk, mint élni az élet által felkínált lehetőségekkel. Mert, amikor képesek vagyunk arra, hogy éljünk a kínálkozó lehetőségekkel, akkor illesztjük be saját magunkat abba az objektív valóságba, amelyiket szellemi szinten éppen megismerünk.
Úgy élünk szellemi szinten, mint a fáradt, kimerült horgász. Aki már régóta vár arra, hogy halat fogjon, de amikor kapása van végre, már el sem hiszi igazán. Így, amikor tudatosul az elméjében, hogy a hal piszkálja végre a horgot, akkor a botjához szalad, felkapja azt, és bevág a halnak. De többnyire, már túl későn. Mert elszalasztotta a lehetőséget. Ami lehet, hogy az első és az utolsó is volt egyben, azon a napon. Sokszor járnak így horgászok, amikor a hal nagyon óvatosan mozog.
A mi életünk is így működik. Addig várjuk a lehetőségeket, amíg a várakozásba belefáradunk, belefásulunk, és amikor egy lehetőség mégis jelentkezik az életünkben, már el is illan, mire reagálunk rá. A kimerültségünknek köszönhetően, nem vagyunk alkalmasak arra, hogy éljünk az éppen kínálkozó lehetőséggel. Ezeknek a kudarcainknak köszönhetően, egyre többször döbbenünk rá arra, hogy számunkra lehetetlen az, hogy a lehetőségekkel éljünk. Mert, nem elég az, hogy a lehetőségek, ritkán kínálkoznak az életünkben, de még rendre, le is késsük azokat.
Ennek a negatív élettapasztalatnak, nincsen racionális magyarázata. Ezért, a racionális elmével gondolkozó emberek számára, egyre csak halmozódik a lehetetlenek száma. Azért, mert a múltban tanult szellemi információinkat, a jelenben vagy a jövőben kívánjuk hasznosítani. A jelen pillanata, túl rövid ahhoz, hogy a lehetőség eseményének a folyamatába, már az észleléskor hirtelen belecsatlakozzunk. Nincs meg hozzá a rutinunk. Ezért, lecsúszunk róla. Pedig, érzékeltük. Sőt, mi több, az is tudatosodott bennünk, hogy megint lekéstük az egyidejűségét.
Az a lehetőség pedig, amit a jövőben szeretnénk, hogy megvalósuljon, annak az aktuális jelene, csak később fog elérkezni hozzánk. Mert a lehetőség régen várt eseményszerűségének, mindig a jelenében kell egyidejűnek lenni a mi csatlakozásunkkal ahhoz, hogy élni tudjunk vele. Ha az egyidejűség nem valósul meg, akkor megint lekésünk. Akármennyit is várunk. Olyan ez, mint a vonat. Ha nem vagyunk ott induláskor, akkor egyszerűen lekéstünk.
De az utazás sem úgy történik, hogy állandóan ott tartózkodunk, ahonnan a vonat indulni fog, hogy nehogy lekéssük azt. Mint az utazásunkra irányuló lehetőséget várva. Hanem bízunk a menetrendben, és előre tudatosan megtervezzük az utazásunk egyidejűségét. Ilyen módon, könnyedén igazodhatunk a vonat indulásához. Akkor is, ha nincs még a vonat az indulás helyszínén.
Az élet, egy utazás. Ha így fogjuk fel, akkor mindig előre megtervezhetjük azt, hogy milyen módon kívánunk előre haladni az életünkben. Vagyis, a haladási feltételeinket, éppen mi magunk határozzuk meg. Így a haladás feltételei, a várt időben fognak megjelenni számunkra, „menetrend” szerint. Mint új lehetőségek az életünkben. Mivel azonban, előre megterveztük azokat, ezért mindig ott tudunk lenni a pillanatnyi ideig tartó csatlakozásnál. Amit az a pillanat jelent, amelyben egyidejűek lehetünk a kínálkozó lehetőséggel.
Ha ez a gondolatmenet érthető, elfogadható, akkor racionális is egyben. Pedig, a valóságnak olyan részére irányul, ami még nem történt meg. Vagyis, a pillanatnyi objektív valóságunknak még lehet, hogy nem is ésszerű módon elfogadható része. Csupán terveink vannak felőle. Mégis, elég jól működik az életünkben. Így, éppen az ésszerű terveink, racionalizálják számunkra az elvárásainkat. Amelyeknek az elkövetkező eseményszerűségei, mint lehetőségek kínálkoznak majd fel számunkra, a megfelelő időben. Ilyen módon, az előre megfogalmazott reális terveink, erősen csökkenthetik számunkra, a lehetetlen dolgok és események mennyiségét.
Ahhoz azonban, hogy reális terveket tudjunk szőni a tudatos elménkben, hinnünk kell azokban az elképzelt lehetőségekben, amelyek még nincsen is meg a jelen valóságunkban. Mert, csupán a jövőnk esetleges lehetőségei azok. Mivel, könnyű dolog annak a valóságában hinni, amit a jelenben tapasztalunk meg az objektív valóságból. Mert az, látható és esetleg kézzel is fogható számukra. De a jövő dolgai és eseményei, még nem is képezik az objektív valóságunk pillanatnyilag megtapasztalható részét. Ezért, hinnünk kell a lehetséges magvalósulásukban.
De a hit, irracionális dolog, egy racionális módon gondolkodó ember számára. Akkor most higgyünk, vagy ne higgyünk? Mert mi a hit? A hit, nem más, mint a remélt dolgoknak és eseményeknek a valósága, így az éppen nem látható, képzeletbeli dolgokról és eseményekről alkotott szilárd meggyőződésünk. Ahol a remélt dolgokat és eseményeket, a valóságos képzelet segítségével tesszük láthatóvá az elménk számára. Ezért, ha objektív értelemben véve, nem is látjuk őket a szemünkkel, de szubjektív elképzelésünk van róluk, akkor már szilárd meggyőződésünk lehet arról, hogy a valóságunk részévé válhatnak.
Ez az alkotás lényege. Mert bármi, ami most, az objektív valóságunk részét képezi és ember alkotta, előbb valakinek az elméjében fogant meg. Mint reális elképzelés. Így a valóságunkba elvileg illeszkedni képes reális elképzelés által, realizálódik számunkra az, hogy valami megvalósulhat-e az életünkben. Ezért a valósághű reális elképzelésünk, már racionalizálja is számunkra azt, amit elképzeltünk. Mint előre meghatározott tervszerű lehetőséget. Mert, ahol valamilyen szellemi szintű lehetőség van, ott az arra irányuló lehetetlen fogalma teljesen feloldódik.
Tulajdonképpen, ezen alapszik az Istenhit is. Ami, nem is olyan bonyolult, mint ahogyan a papok magyarázzák. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a lélek által, Isten éltet minden embert. A teremtő. Jézus tanítása szerint. Ezért, a reális képzelet lehetőségével, képesek vagyunk arra, hogy előre racionalizáljuk azokat a dolgokat és eseményeket, amelyeket szeretnénk megtapasztalni, az objektív valóságunk megnyilvánult részeként. Vagyis röviden, előre megtervezhetjük azokat a tudatos elménkben. Majd az általunk képzeletben meghatározott megvalósulás relatív feltételei, a tudati agyrészünkből, a tudatalattiba kerül. Mint ima által megtervezett képzeletbeli emlék.
A tudatalatti pedig, már nem viszonyít, nem latolgat, nem fontolgat, nem mérlegel, nem teremt új feltételeket, hanem a terveink feltétel nélküli magvalósulásról gondoskodik. Mégpedig az alapján, hogy a szellemi szinten formált reális elképzelésünkbe, mennyi lelki érzést invesztáltunk. Mert a lelki érzéseinknek van, teremtésre alkalmas mentális erőhatása. Amelyek a tudatalattinkban munkálkodva, előkészítik számunkra azokat a lehetőségeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az objektív valóságunkban élni tudjunk majd velük.
Vagyis a lehetőségek, nem pusztán a véletlen eseményei. Amelyekkel alkalomszerűen élhetünk esetleg. Hanem, mindig valaki által előre megtervezett dolgok és események nyilvánvaló következményei. Amit a lelki érzéseink készítettek elő számunkra. Mint szellemi szinten irányítható mentális erőhatások. Mivel az érzéseink a lelkünkből, az életünk energiájából származtathatóak. Ezért van nekik erőértékük. Amit a szellemi gondolatainkkal tudunk irányítani.
Tulajdonképpen, minden szellemi gondolatunk, valamint az általa kifejezett szavaink és tetteink, a lelki érzéseinket fejezik ki. Kivétel nélkül. Akkor is, ha linkelünk. Erre utalnak a hazugságvizsgáló készülékek. Amelyek akkor is kimutatnak testi reflexreakciókat, ha nem mondunk igazat. Csak abban az esetben, a műszer által mért testi reakcióink, nincsen szinkronban a kimondott szavainkkal kifejezett szellemi gondolataikkal.
Amikor azonban, a szellemi gondolataink segítségével, mentális képet vagy filmet készítünk a tudatos elménkben a vágyainkról, akkor racionalizáljuk a vágyunk tárgyát vagy eseményét. A vágy lelki érzése, nyilván egy észlelt hiány pótlására irányul. Amikor elképzeljük a vágyunk tárgyát vagy eseményét valóságosnak, akkor ennek a lelki hiánynak biztosítunk szubjektív, elvi lehetőséget. A szellemi gondolataink segítségével. Amely a tudatalattinkba kerülve, megteremti azokat a feltételeket számunkra, amelyek már objektív lehetőségekként fognak jelentkezni az életünkben. A hozzá rendelt pozitív lelki érzéseink függvényében.
Így a megvalósuláshoz Istennek, látszólag semmi köze sincsen. Mindaddig, amíg Istent, egy tőlünk teljesen különálló entitásnak tekintjük. Ha azonban, a lélek által bennünket éltetőnek értékeljük, akkor Isten és ember, egy és ugyanazt jelenti számunkra. Aki anyagi vonatkozásában tekintve ember, de lelki értelemben véve Isten. Aki szellemi képességekkel ruházott fel bennünket azért, hogy a lelki vágyainkat és érzéseinket, ki tudjuk értelmes módon fejezni. Vagyis, a lelki adottságainkat, szinkronba tudjuk hozni szellemi szinten, a testi mivoltunkkal.
Ezért, minél inkább tudatosodik egy emberben, az ő Isteni mivolta, annál tökéletesebb emberré válhat, az élete során. Mert Isten, minden emberben a szeretet megnyilvánulása. Ezért, egy önmaga lelkében Istent szerető ember, mindig szeretettel viszonyul mások iránt is. Mert tudja azt, hogy a szeretete, az őket éltető Isteni eredetű léleknek jár. Mert lélekben, azaz Istenben, egyek vagyunk. Ezért lehet felebarátunk mindenki, aki lelki közösséget vállal velünk.
Aki tehát, Istennek tekinti önmagát, és a reális elképzelés szintjén tervez előre, a tudatos teremtés lehetőségét használja. Így számára, semmi sem lehetetlen, amit reális módon képes, az elképzelés szintén kifejezésre juttatni. Az pedig, hogy bármi más lehetetlen-e, az számára teljesen mellékes. Ami röviden azt jelenti, hogy az ilyen ember számára, nem létezik lehetetlen.
Mert lehet bárki olykor sikeres, ha képes élni az éppen kínálkozó lehetőséggel. De a sikeres embert, éppen az jellemzi, hogy a lehetőségeket, éppen saját maga teremti meg önmagának. Ezért azokat, szinte menetrend szerint érkezve, mindig képes hasznosítani. Hiszen a reális elképzelése, az a mentális menetrend, amit előre megtervezett magának. Ezért, a legtöbb sikeres ember, nem ismeri a lehetetlen fogalmát. Mert számukra, minden lehetséges, amit el szeretnének érni. Mert a racionális elméjükben, nem tehetetlenek. Bátran olyan terveket szőnek a képzelet segítségével, amelyek a várható jövőre irányulnak.
Ennél fogva, aki elméjében létezik a lehetetlen, az mentális módon tehetetlen. Mert nem képes, igaz hittel elképzelve magának, reális tervet készíteni arról, amit meg szeretne tapasztalni a jövőben. Vagyis, nem készít magának előre, mentális menetrendet a lehetőségei számára. Ilyen módon, csak olyan lehetőségekkel találkozhat, amit mások terveztek meg. Mivel azonban, azt a mentális menetrendet nem ismeri ezért, ritkán képes egyidejű lenni vele. Vagyis, többnyire lekéssük azokat a lehetőségeket, amelyeket mások terveztek meg előre, de a mi életvitelünkben is érzékelhetőek.
Ezért, bizton állíthatom, hogy ha mindig előre tervezünk képzeletben, akkor az elvi lehetőségeinknek olyan mentális menetrendet alkotunk, amellyel szinte minden lehetőségünket el tudunk érni. Mert tudatosan várjuk a megjelenését. Számítunk a bekövetkező jelenlétére, és ezért, az aktuális időben, élni tudunk a lehetőséggel. Ezért, ha mindig előre, tervszerűen élünk, akkor számunkra, nincsen lehetetlen.
Matécz Zoltán
2020.08.19.
