Amnézia.
Az amnézia, az emlékezés teljes vagy részleges hiánya. Illetve, az emlékezeti funkciók tartós vagy részleges sérülése. A részleges amnézia során, az ember tudatában van annak, hogy valamire nem emlékezik. De valójában, nagyon sokféle amnéziát különböztet meg az orvostudomány.
Az amnézia során, az agy leblokkolja a memóriában tárolt emlékezés lehetőségét azért, hogy a test regenerálódását jelentő gyógyulása érdekében, ne kelljen emlékezetben újra átélni azt a traumát, ami az amnéziát előidézte. Így az amnéziás beteg emlékeiben, nem csupán az nem lelhető fel, hogy valójában mi történt vele, hanem gyakran az sem, hogy ki is ő valójában. Vagyis, a saját identitászavara is fellép olyankor.
Az identitást jelentő én-tudatunk, úgy alakul ki az életünk során, hogy amikor megszületünk, egy nevet kapunk a szüleinktől. Vagyis, az objektív valóságunkban való megjelenésünket, egy személyes névvel illetik. De ez a név, csak akkor válik számunkra igazán személyessé, ha már szellemi szinten megtanuljuk azt, és hallgatunk is rá. Ha a név hallatán, már önmagunk objektumát azonosítjuk be vele tudatosan. Majd a saját objektumunk egyéb jellemvonásait felfedezve, egyre bővül ez a szellemi szintű öntudatunk.
Szellemi szinten tehát, meghatározzuk azokat a személyes jellemvonásokat, amelyek illenek reánk, és a „vagyok” szóhoz kötjük azokat. Mint a létezésünk általunk választott mentális feltételeit. Ezek, az önmagunkat meghatározni képes szellemi szintű definícióink, átkerülnek mentális feltételekként a tudatalattinkba, és ott, vegetatív módon kialakítják számunkra azt a valóságot, amit önmagunkról hiszünk és mentálisan kialakítottunk.
Ezért egy értelmes ember identitását jelentő énképe, nem más, mint azoknak a jellemvonásoknak az összessége, amelyeket a „vagyok” szóhoz rendelt szellemi szinten. Vagyis, a szellemi szinten meghatározott relatív feltételeink, abszolút értékű adottságokká válnak a tudatalattink által. Amikor tehát, megkérdezünk valakit, hogy ki is ő valójában, akkor csupán, a saját szellemi szinten formált identitásával tudja beazonosítani önmagát. Mert önmaga objektumáról, azok vannak meg az emlékezetében.
Emlék, akkor lesz egy szellemi szintű gondolatból, ha lelki érzést is csatolunk hozzá, a tudatos elménkben. A lelki érzéseink nélkül, hamar feledésbe merül minden szellemi gondolatunk. Éppen azért, hogy ne terhelje semmi sem az elménket, ami nem fontos számunkra. Ezért, amit fontosnak tartunk, az lelki érzéseket vált ki belőlünk. Ezek a lelki érzésekkel megerősített szellemi gondolataink lesznek, a mi hiteink. Amelyek, mint személyes emlékek, beépülhetnek a memóriánkba. Ahol, éppen a szellemiségünk a mentális raktárkezelőnk.
Így a naponta felmerülő szellemi gondolataikat, azok a logikai hibák és hiányosságok képezik, amelyeket a szellemiségünk talál, amíg a lineáris sorrendben tárolt emlékeink mentális raktárkészletét szemléli. A múltunk emlékeiben, és a jövőnk elvárásaiban kutatva. Így azokat átküldi az elménkbe, ahol mi tudatosan eldönthetjük azt, hogy fontos-e számunkra vagy sem, az új szellemi gondolat. Elég sok ilyen logikai hiba és hiányosság lehet a memóriánkban, ha naponta több tízezer ilyen szellemi gondolatunk ébred.
A szellemi szinten formált én-tudatunk persze, nem elégszik meg azzal, amit a saját tulajdonságainkként határoztunk meg. Ennél azért, sokkal egoistább. Mindent önmagának tekint, amit birtokolni képes. A tanulással megszerzett címeket, a barátokat, az élettársat, a gyermekeket, a kocsit, a házat, a várost, vagy akár az országot is. Mert tudatosan úgy fejezi ki, hogy az én szakmám, az én barátom, az én élettársam, az én gyermekem, az én kocsim, az én házam, az én városom, az én hazám. Vagyis, önmagára reflektáló birtokos esetben. Ezért, bármit is elveszít ezek közül, személyes fájdalomként éli meg.
Amikor azonban, egy trauma miatt amnéziássá válik, és nem tudja önmagát szellemi szinten meghatározni valaki, akkor ez a mentális zavar, a szellemi tehetetlensége miatt idegesíti. Szinte, fel sem merül benne az a nyilvánvaló kérdés, hogy amikor nem képes önmaga identitását szellemi szinten meghatározni, akkor addig, kivel azonosíthatja önmagát? Vagyis, más szavakkal kifejezve, ki az, az értelmes konkrét lélek, aki tudatosan kíváncsi arra, hogy szellemi szinten, milyen identitással fejezhető ki, az általánosan elfogadható én-képe?
Mert olyankor tulajdonképpen, a lélek tudatossága magára marad. Átveszi az irányítást az elme felett. Gyakorlatilag, tudatossá válik az elmében. Így állandóan, a jelen szellemi bizonytalanságában tartózkodva, nem is veszi észre azt, hogy az igazi valós öntudatát használja az ember. Amelyiknek nincs is szüksége, szellemi szintű identitásra. Mert a szellemi szintű önazonosságunk, csak az egoista mivoltunkat jelképezi. Így az amnéziás beteg, az emlékeivel együtt, elveszíti az egoista, szellemi szintű identitását is. Azt a szellemi szintű én-képet, ami teljesen elfedi az elméjében, a lelki szintű valóságos én-képét.
Ezért, a szellemi szintű én-tudat, azért olyan változékony és bizonytalan néha számukra is, mert a konkrét tulajdonságok szellemi szintű meghatározásával próbáljuk, az általános szintű lelki mivoltunkat kifejezésre juttatni. Ezért az amnézia jelensége, felszínre hozza számunkra azt a tévedésünket, hogy a tiszta lelki én-képünket, szellemi szintű tulajdonságok én-képével fedtük el.
Ehhez persze, nem szükséges amnéziásnak lenni. Bőven elég az, ha a szív-koherencia által megvalósított, meditatív elmeállapotot megtapasztaljuk. Amelynek keretében, a szellemi aktivitásunkat teljesen lecsendesítjük, és az elménkben megvalósuló lelki tudatosság segítségével, az Univerzum mágneses adatbázisára csatlakozunk. Olyankor, a szellemi szintű én-tudatunk teljesen eltűnik, minden relatív egoista tulajdonságával együtt, és az abszolút Tudatosság egységét megtapasztalva, a lelki szintű én-tudatunk válik dominánssá az elménkben.
Minél többet meditál valaki, annál természetesebb lesz számára, az én-tudat váltásának a lehetősége. Miközben, jogosan felmerül benne, a szabad akarat kérdése. Vagyis, hogy lehet-e egyáltalán szabad akaratom, ha eleve kétféle tudatosságom létezik? Egy egoista szellemi én-tudat, amelyik birtokolni kíván mindent, és egy egoizmustól teljesen mentes lelki én-tudat, amelyik csupán tapasztalni szeretne? Hát, a kérdésben valahol, benne van már a válasz is egyben.
Hiszen a szellemi szintű én-tudatunk egoista jelleme, mindent birtokolni akar. Ezért, ez az akarat, egy szellemi szintű mentális kényszer hatására áll fenn. Vagyis, eleve nem lehet szabad az akarata. Ezzel szemben, a lelki szintű én-tudat, csupán megismerni, megtapasztalni szeretne. Ezért, nincsen benne, csupán szabad akarat. Ez a szabad akarat, a tudatos teremtés lehetőségében nyilvánul meg. Mert, nem szükséges birtokolnia semmit, ha képes arra, hogy bármit megteremtsen. Ezért a lelki szintű én-tudatunk, teljesen mentes mindenféle egoista jellemvonásunktól.
Nagyon sokszor, a tudatos döntéseinket illetően, éppen az a gond, hogy az értelmes ember nem tudja eldönteni azt, hogy a józan eszére vagy a lágy szívére hallgasson. Mert a kétféle döntés, olykor nyilván ellentétes értelmű egymással. Hiszen, amikor a józan eszünkre hallgatva hozzuk meg a felelős döntéseinket, akkor tulajdonképpen, az egoista én-tudatunk határoz. Amelyik nem akar semmit sem elveszíteni. Amikor pedig, a lágy szívünkben honos lelki szintű én-tudatunkra hallgatunk, akkor feladjuk a birtoklási vágyunk minden lehetőségét.
Sajnos, amikor béta tudatos elmeállapotban vagyunk, akkor legaktívabb az egoista szellemi én-tudatunk. Ezért, nagyon sokszor hozunk meg olyan döntéseket, amelyekből teljesen kizárjuk a lelki szintű én-tudatunk minden érzelmi lehetőségét. Ami, csak utólag tudatosodik az elménkben. Olykor, komoly traumát, lelki válságot okozva bennünk. Mert ezek a lelki válságaink, éppen abból adódnak, hogy későn jövünk rá, hogy a lelki szintű én-tudatunkat, elnyomtuk a szellemi szintű én-tudatunkkal akkor, amikor felelős határozatot hoztunk. Sajnos, ez hatás főképpen, az emberek társas, érzelmi életét befolyásolja károsan. A párkapcsolati szintű életvitelünket. Amelyben azért, főképpen a lelki énünket hagyjuk érvényesülni.
Tulajdonképpen arról van szó, hogy a lélek által, mindenkit Isten éltet. Abszolút módon. Így a lelki vágy, az Isteni minőségünk természetes akarata az elménkben. Nincsen más dolgunk, mint Isten akaratát követni a szellemi gondolatainkkal. Vagyis, a szellemi gondolataink segítségével, reális módon elképzelni, a vágyott dolog vagy esemény valóságát. Amint látható a tudatos elménkben, a vágyott Isteni üzenet képi formája, a vágy lelki rézései, örömérzésekké alakulnak. Mert a lelkünk által bennünk élő Isten, már megvalósultnak látja, az elképzelésünkben mentális módon megnyilvánult akaratát.
Ezért az ÁMEN kifejezéssel, a tudatos teremtés hatáskörébe rendelhetjük, az elképzelésünkben kinyilvánított Isteni akaratot. Ebben rejlenek azok a mentális feltételeink, amelyek lehetőségekként fognak jelentkezni, a további életünk eseményei során. Élve a mentális menetrend szerint érkező lehetőségekkel pedig, megtapasztalhatjuk a vágyunk tárgyát vagy eseményét. Mert, csak a vágyainkban követett Isteni szintű lelki akarat lehet szabad.
Ugyanis, teljesen szabadon választhatjuk azt, hogy követjük-e a vágyunkat az elménkben, a szellemi gondolatainkkal, vagy elvetjük azt. Mert az elvetés esetében, az elménkben tudatosodó vágyat, eleve túl misztikusnak tartjuk szellemi szinten. Nem is tudva arról, hogy a vágy, Isten akarata az életünkben. Isten küldötte, útmutatása, az életünk boldogan megélhető folytonosságához.
Amikor probléma elé állít bennünket az élet, akkor mindig ébred bennünk egy lelki vágy, ami a problémánk megoldására irányul. Ez a lelkünk által biztosított Istenünk küldötte. Amely, alkalmas arra, hogy megváltson bennünket a problémánktól. Ha szellemi szinten követjük, akkor a vágy reális szellemi szintű elképzelésével, megszenteljük azt az elménk oltárán. Ha pedig elvetjük, akkor keresztre feszítjük ugyanott. A megváltásunkra alkalmas vágyat. Reánk van bízva. Ettől válik szabaddá az akaratunk.
A tudatos teremtés mentális lehetőségéhez, nincs is más dolgunk, mint felébredni abból a mentális módon fenntartott lelki szintű amnéziából, amit a szellemi szintű egoista én-tudatunk kényszerít reánk. Az elménk béta tudatos állapotában. Amikor az elménk, a szellemi gondolatainkra fogékony. Gyakorlatilag, meditatív elmeállapotba kell kerülnünk. A lelki vágyunk reális elképzelése pedig, már egy meditatív elmeállapotot valósít meg. Mert a jelenben tartja a szellemi gondolatainkat. A lelki jelenlétünkben. Itt és most. Ahol a tudatos teremtés által, a szabad akarat valósulhat meg. Ilyenkor az elménk a béta, kényszeres egoista túlélő módjából, a szabad akarat alfa, teremtő módjába kapcsol.
Így a tudatos teremtés lehetősége, feleslegessé teszi bennünk, az egoista szellemi szintű én-tudatunk erőszakos aktivitását. Mert annak a tényszerűsége, hogy bármit megteremthetünk, a szeretet szabad akaratával, éppen azt tudatosítja bennünk, hogy nem szükséges mindent birtokolnunk. Így a szellemi és a lelki tudatosságunk egyensúlyba kerülhet.
Isten a Bibliában, úgy határozta meg önmagát, hogy ”Vagyok, aki vagyok.”. Ez a rejtelmes kifejezés, akkor nyer értelmet, ha Isten személyét, a saját lelkünkkel azonosítjuk be tudatosan. Mert az értelmes ember identitását jelentő személyisége, éppen úgy alakul ki az élete során, hogy amit a „vagyok” szóhoz rendel igaz hittel, éppen azzá válik. Vagyis, azok a személyes tulajdonságok, amit önmagunkra vetítettünk, a memóriánkban összegyűlve, folyamatosan meghatározzák azt, hogy milyen valóságot tapasztalhatunk meg. Ennél fogva, ha valamelyik személyiségi jegyünk sajátságosan elfogadott tulajdonságát megváltoztatjuk, akkor gyakorlatilag, egy identitásváltást végzünk, amelyik a megtapasztalható valóságunk változásában fog megmutatkozni.
Csakhogy, ez a személyes identitásváltás, nem túl egyszerű mentális folyamat. Mert a tudatalattink, az ő tudatosságában meghatározott személyiségi jegyeinkhez fog ragaszkodni. Mivel az alapmentalitásunk, ami a tudatalatti mentális visszacsatolása a tudatos elménkben, még a régebben beültetett tulajdonságunkat szolgálja. Ezért, a mentalitásunkban kell tudatosan megváltoznunk ahhoz, hogy a tudatalattink berögzült tudati tartalma, megváltozhasson.
Vagyis, ritkán jön létre változás a tudatalattinkban olyan módon, hogy affirmatív jelleggel ismételgetve, megpróbáljuk bevésni tudatosan az új, szerintünk sokkal előnyösebb tulajdonságot. Mert az, csak olyan tulajdonságok esetén működik zökkenőmentesen, amelyek még nem szerepelnek a tudatalattink tudati tartalmai között. Ha pedig, már szerepel egy ellentétes értelmű tulajdonság a tudatalattink tudati tartalmai között, az a jellemvonásunk, csak a mentalitásunk megváltoztatása következtében jöhet létre.
Vagyis, ha például, már régebben szegénynek minősítettük magunkat, és azt véstük be a tudatalattink tudati tartalmai közé, akkor életünk végéig kántálhatjuk azt a megerősítést, hogy „gazdag vagyok”, nem fog megvalósulni. Mert a szegénység gyakorlati megvalósulását, a tudatalattinkból származó mentalitásunk tartja fenn, a már régen megszokott hiányszemléletével. Ezért, előbb a hiányszemléletünket kell a bőség szemléletére cserélnünk tudatosan. Mégpedig olyan módon, hogy minden anyagi bevételt és kiadást, tudatosan hálás szívvel hajtunk végre.
A hála, kellemes szellemi gondolataira aktivizált pozitív lelki érzéseink, megváltoztatják az anyagi szinten berögzült hiányszemléletünket, és a bőség szemléletévé alakítja számunkra azt. Vagyis, ha a szemléletünk, már nem szolgálja a szegénység régen bevésett tulajdonságát a tudatalattinkban, akkor van esélyünk arra, hogy a gazdagság vágyott tulajdonsága, tudatosodjon a tudatalattink alaptulajdonságai között.
Amikor a gazdagság, mint új elfogadott tulajdonság, lecseréli a régi szegénység tudatosságát a memóriánkban, azt abból fogjuk észrevenni, hogy a közben kifejezésre juttatott hálánk, egyre természetesebb lesz számunkra. Mert az életünk mindennapi tapasztalatában, az anyagi bevételek és kiadások, olyan mértéket kezdenek ölteni, hogy egyre több pénz marad meg a pénztárcánkban. A természetes kiadásaink mellett, a bevételeink bővülni fognak. De csak akkor, ha éppúgy hálásak vagyunk a kiadásainkért, mint a bevételeinkért.
Visszakanyarodva azonban, az amnézia témakörére, az értelmes ember tulajdonképpen azt tapasztalhatja meg, hogy amíg a szellemi szintű én-tudatunk elnyomja a lelki szintű én-tudatunkat, addig gyakorlatilag, a lelki szintű én-tudatunkra vagyunk amnéziásak. Mert szinte mindig ésszerű, logikus, racionális, objektív döntést szeretnénk hozni az életünkben. De ez, szinte teljes képtelenség.
Mert, akármilyen felelős döntést hozzunk is, mindig a lelki érzéseink alapján hozzuk meg azt. Mert a szellemi gondolataink feladata éppen az, hogy a lelki érzéseinknek, logikus informatív értelmet kölcsönözzenek. Csupán annak a mértéke változhat a döntéseink során, hogy a lelki érzelmeinket, milyen mértékben áldozzuk fel, a felelős döntéseink alkalmával. De száz százalékos mértékben, nem tudjuk feláldozni a lelki érzéseiket, csak olyan formában, hogy az, lelki válságot idézzen bennünk. Vagyis, komoly lelkiismeret furdalást eredményez.
Így a lelkiismeret furdalás egyetlen értelmes és logikus magyarázata az, hogy az elménkben, olyan felelős döntést hoztunk a szellemi szintű én-tudatunkkal, amelyikkel a lelki szintű én-tudatunk nem értett egyet. Úgy is mondhatnám, hogy a döntéshozatalunk közben, megerőszakoltuk a lelki szintű én-tudatunkat, a szellemi szintű én-tudatunkkal. Gyakorlatilag azért, mert már megszoktuk azt, hogy általában amnéziásak vagyunk, a lelki szintű én-tudatunkra. A szellemi szintű én-tudatunk javára.
De a lelkiismeret-furdalás jelensége, egyértelműen utal arra, hogy a kétféle tudatosságunknak, harmóniában kell lennie egymással ahhoz, hogy a döntéseink, ne okozzanak számunkra traumákat. Azaz, olyan lelki válságokat, amelyeket csak, pszichológiai szinten lehet rendezni valamilyen módon. Mert a pszichológiai szintű rendezés, már mentális betegségre utal. Vagyis, ha tudatosan elnyomjuk a lelki szintű én-tudatunkat, az mentális szintű betegségek okozója lehet bennünk.
Ezért, nem az a cél, hogy elnyomjuk a lelki szintű én-tudatunkat, hanem éppen az, hogy felébresszük azt, a mentális elnyomatásából. Hogy a szellemi szintű én-tudatunkkal, teljesen egyenrangú tudatossággá alakítsuk az elménkben. Mert Isteni eredetű lélek által éltetett értelmes élőlényekként, nem rekeszthetjük ki Istent az életünk mentális folyamatából. Tudomásul kell végre vennünk azt, hogy Isten lelki vezetésével, nem leszünk kevesebb értékű emberek.
Isteni vezetéssel, csak többek lehetünk. Mert a lelki vezetés, mindig abszolút értékű. A mi relatív, szellemi szintű én-tudatunk mentális vezetési lehetőségével szemben. Amelyik vagy helyes, vagy nem. Azaz, legfeljebb ötven százalékos. Amikor pedig, a lelkiismeret furdalás kellemetlen élményét éljük meg miatta, akkor az ötven százalékos hatékonysága, éppen ellenünk dolgozik. Amit a lelki én-tudatosságunk, igénybevételével, kikerülhettünk volna.
Ezért a régi magyar szokás szerint, az értelmes ember, minden döntése előtt, alszik rá egyet. Vagy éppen, magába fordul és átgondolja. A lelki érzéseinek a figyelembe vételével. Ha pedig, a döntés nem várhat, akkor legalább elszámol tízig. Mert, egy tíz másodperces rövid időtartam is elegendő ahhoz, hogy a lelki én-tudatunk véleményét gyorsan kikérjük. Ettől lesz józan, a paraszti ész. Aminek az elvi lehetősége, minden értelmes ember elméjében megtalálható. Kivétel nélkül.
Ezért, mentális szintű amnéziában él minden ember, aki tudatosan elnyomja a lelki szintű én-tudatának az aktivitását, a szellemi szintű racionalitása oltárán, az elméjében. Tudomásul kell vennünk vére azt, hogy minden értelmes ember, tulajdonképpen egy skizofrén alkat. Szellemi és lelki tudatossággal egyaránt rendelkezik. Ennél fogva, bármelyiket nyomjuk is el amnéziás módon, egészségtelen lesz számunkra. Mert ebben az esetben is, éppen a mentális egyensúly megtartása a cél.
Isteni lélek által éltetett értelmes emberekként, nem lehetünk csupán emberek. Éppen olyan módon, ahogyan nem válhatunk csupán Istenekké sem. Ezért, a mentális egészségünk érdekében, meg kell találnunk, a szellemi és a lelki én-tudatunk között kialakítható egyensúlyos harmónia lehetőségét. Ezért, éppúgy kell művelnünk magunkat, az ezoterikus tanításokkal, mint a tudományosakkal.
Matécz Zoltán
2020.09.07.
