Erősödik a lélek.
Amikor valaki, jókor van jó helyen, és egy adott probléma esetén, azonnal tudja ösztönös jelleggel azt, hogy mit kell tennie, arra szokták azt mondani, hogy jó a lelki jelenléte. Mivel idő hiányában, szellemi szinten nem tudja megfelelően átgondolni azt, hogy mit is kellene tenni, a hirtelen felmerült probléma elhárításához. Ezért, ösztönösen cselekszi meg a jó megoldást. Vagyis, az intelligens lelki irányítása alatt.
Például, akik járművel közlekednek, azok gyakran megtapasztalhatják a lelki jelenlét fontosságát. Hiszen, amikor ösztönös módon cselekszik az ember, egy veszélyesnek ígérkező közlekedési szituációban, akkor nagyon gyorsan végrehajtja a szükséges manővert majd, amikor már túljutott a balesetnek ígérkező helyzeten, akkor gondolja csak át azt, hogy mi lehetett volna, ha éppen nincsen jó lélekjelenléte. Ezt a lélekjelenlétet, nevezhetjük reflexnek is. Az a lényeg, hogy olyan szükségszerű mozdulatban fejeződik ki, amit nincsen idő megfelelő módon átgondolni szellemi szinten.
Ahhoz, hogy ez a lelki jelenlétünk mindig tökéletesen működjön, az elménk száz százalékos figyelmére van szükségünk. De az elménk figyelme, szellemi szinten erősen megosztható. Ezért, a százszázalékos figyelem, a legtöbb esetben, nem is valósulhat meg. Mert a fáradtság, a kimerültség, valamilyen betegség, vagy csak a figyelem egyéb szétszórtsága miatt, csupán részlegesen koncentrálunk arra a cselekedetre, amit éppen végzünk. Rutinszerűen. Így például, vezetés közben, szükségszerűen figyeljük a többi közlekedési partnerünket. Akik hozzánk hasonlóan, ugyanabban az időben használják a közutat.
Ilyen módon, figyeljük a járműveket, az embereket, az épületeket, és a település úthálózatát, egy mentális térkép formájában használva az elménket, megtervezzük a célunkhoz szükséges útvonalat. Ez csak néhány, azokból a figyelemelterelő szükséges mozzanatokból, amelyek a tudatunk figyelmét képesek megosztani. De újabb mozzanatok jelentkeznek számunkra, ha a járművünk valamilyen idegen hangot adva, nem működik tökéletesen. Vagy, ha a rádiót hallgatva, olyan műsort észlelünk, ami megragadja a figyelmünket. Esetleg, ha az utasaink közül valakire figyelmet kell fordítani, valamilyen oknál fogva.
Amiről eddig írtam, az csupán az aktuális lelki jelenlétet tárgyalja. Amiből nyilván kiderül az is, hogyha minél több szellemi szintű terhelés éri az emberi elmét, annál kevesebb lesz százalékos arányban, a teljes figyelemre szánható lelki jelenlétünk. Vagyis a figyelemre, a lelkünknek van szüksége. Az elménk száz százalékos figyelmét, akkor érhetjük el, ha a tudatos cselekedetünkre nem irányuló egyéb szellemi gondolatainkat, teljesen kiiktatjuk. Vagyis, a teljes figyelem idejére az elménk, egyfajta meditatív állapotban koncentrál.
Úgy is mondhatnám, hogy amíg az elménk koncentrál, addig meditatív állapotban van. Mert az elménk teljes figyelmét, a jelen eseményére stabilizáljuk. Mivel a szellemi gondolataink, egyetlen célra irányulnak. Így szellemi szinten, nincsen megosztva a figyelmünk. Ebben a meditatív elmeállapotban van lehetőségünk arra, hogy szükség esetén, a lelki jelenlétünkre támaszkodjunk. Mert, a szellemi szinten céltudatosan koncentrált elmeállapotunkban, nincsen olyan mentális alternatíva, amelyik leronthatná a százszázalékos figyelmünk lehetőségét. Akkor pedig, semmi sem akadályozhatja meg, a szükségszerű lelki aktivitásunk lehetőségét. Amit a jó reflexben megnyilvánuló lelki jelenlétünk garantálhat.
Ez, azért alakul ilyen módon az életünkben, mert a tudatos elménket, nem csupán a benne tudatosodó szellemi gondolataink befolyásolják, hanem a mindenkori tudatosságunk is. Ami a tudatalattinkból befolyásolja a cselekedeteinket. Mivel a tudatosságunk, mindazoknak a tudatosan formált hiteinknek az eredője, amelyekben önmagunkat határoztuk meg az eddigi életünkben. Amit igaz hittel a „vagyok” szóhoz csatoltunk, önmagunkra nézve. Így, a jellemünket biztosító mentális visszacsatolásként, folyamatosan befolyásolja a pillanatnyi tudatos döntéseinket az elménkben.
Tehát, az önazonosságunkat biztosító jellemünk, úgy alakul ki az életünk során, hogy a hiteinkben meghatározott tulajdonságok, a tudatalattinkban honos memóriánkban tárolva, mentális visszacsatolásként befolyásolják, az elménkben éppen tudatos döntéseinket. Mivel a tudatosságunk állandóan változhat, mégpedig az alapján, hogy éppen milyen új tulajdonságokkal töltjük fel a memóriánkat, a tudatos elménkben formált hiteink alapján, ezért az, csak egy aktuális állapotot biztosíthat számunkra. Így az identitásunkat, a jellemünket meghatározni képes tudatosságunk változékonysága miatt beszélhetünk, mindenkori tudatosságról. Ami az aktuális, pillanatnyi tudatosságunkat képviseli.
Ezt a személyes jellemünket, aktuális tudatosságunkat, vagy más néven identitásunkat, annak a ténye biztosítja, hogy a lelkünk, mindig azokat az alaptulajdonságokat veszi fel, amit igaz hittel meghatároztunk önmagunkról. Másképpen fogalmazva, amit igaz hittel a „vagyok” szóhoz kötöttünk. Ezért a „vagyok” szóhoz, csak számunkra hasznos tulajdonságokat érdemes csatolni. Mert az ember lélekben, azzá válik, amivel az elméjében, szellemi szinten már beazonosította önmagát, a leélt évei során. Így a „vagyok” szóhoz társított alaptulajdonságaink eredője lesz, a mi lelki szintű tudatosságunk. Ami az elménk aktuális döntéseit képesek befolyásolni, mint egyfajta mentális visszacsatolás a tudatalattinkból.
Minden embert Isten éltet, a lélek által. De minden emberben a lélek, azzá a személyes tudatossággá válik, amit a szándékosan formált hiteinkkel, a „vagyok” szóhoz társítunk a tudatos elménkben. Ebből az is egyenesen következik, hogy a lelkünk által biztosított tudatosságunk, az életünk során fokozható. Mégpedig az alapján, hogy a tudatos elménkben, milyen új tulajdonságokkal írjuk felül, a régebbi tulajdonságaink mentális programjait. Mert, ezek a tudatosságunkat meghatározni képes tulajdonságaink, a mi személyes háttérprogramjaink. Amelyek az elménk tudatosságát, a tudatalattink hátteréből befolyásolják. Mint teljesen öntudatlan, reflexszerű lelki visszacsatolás.
Ez az állítás magyarázza meg egyértelmű módon azt, hogy Isten a Bibliában, miért fejezte ki olyan titokzatosan önmagát. Hiszen egyszerűen, csak azt mondta önmagáról, hogy „Vagyok, aki vagyok.”. Egy kicsit bővebben értelmezve azonban, azonnal rámutat arra, hogy a lélek által Isten, azzá a személyes identitássá válik bennünk, amit az életünk során a „vagyok” szóhoz rendelünk igaz, őszinte hittel. Így Isten, vagy más néven a lélek, mint a mi személyes identitású öntudatunk jelenik meg a valóságunkban. A mi személyesen formált jellemünket képviselve.
Amikor tehát, valaki a saját önvalójáról beszél, és önmagát határozza meg, akkor tulajdonképpen, azokat az alapvető tulajdonságokat sorolja fel, amelyekkel önmagát már, szellemi szinten tudatosan beazonosította, az eddigi élete során az elméjében. Vagyis, szellemi szinten fejezi ki, azokat a lelki adottságait, amelyeket a lelke felvett az élete során. Azokat az adottságait, amit éppen ő maga adott saját magának. A hiteibe ágyazott tulajdonságaival. Amivel a saját lelkét felruházta. Akár a nélkül, hogy tudott volna róla.
Ezért, minden ember, más és más tudatossági szintet képvisel az életében. Attól függően, hogy milyen alaptulajdonságokkal ruházta fel a saját lelkét. De az a pillanatnyi tudatossági szint, bármikor megváltoztatható. Ha tudatosan, olyan új tulajdonságokkal határozzuk meg magunkat a hiteinkben, amelyek hasznosak lehetnek számunkra.
Ennek a mindenkori tudatosságunknak a különböző szintjeit határozta meg egy orvos, aki az emberi test reflexszerű válaszreakcióit vizsgálta éveken át. Dr. David R. Hawkins tudatossági szint táblázatában, nullától ezerig terjedő beosztások vannak, és az emberi tulajdonságok vannak rajta felvetítve. A leggyengébb tudatossági állapottól, a legerősebb tudatossági állapotig. Így a szégyen, a bűntudat, a fásultság, a bánat, a félelem, a vágyakozás, a harag, és a büszkeség, képviselik az alsó, negatív részét a skálának. 200-as szintig. Majd 200-as szinttől a 600-as szintig, a bátorság, a pártatlanság, az elfogadás, az ésszerűség, a szeretet, az öröm, és a béke szerepelnek. Végül 700-1000-ig, a megvilágosodás szintjét határozta meg.
Természetesen, ez egy olyan tapasztalati skála csupán, amely a teljesség igénye nélkül, egy elég durva megjelenési módját képviseli a tudatosságainknak. Ezért, szerepelhet benne olyan tényező is, amelyik csupán szellemi szintű. Mint például, az ésszerűség. De ettől függetlenül, mégis egyértelműen rámutat arra, hogy a lelki életünket jellemző tudatossági szintünk egyénileg különböző, és tudatosan fokozható.
Na, már most, a lelki aktivitásunk aktuális mértéke is, a már elért tudatszintünktől függ. Hiszen a gyengébb tudatszint, éppen arra utal, hogy a tudatos döntéseinkben, mennyire képes a mindenkori tudatosságunk részt vállalni. Vagyis, más szóval, hogy a döntéseinkben, mennyire hagyjuk a lelkünket szóhoz jutni. Az eltúlzott, okoskodó szellemi aktivitásunk miatt.
Ebből következik, hogy minél magasabb a tudatszintünk, annál hatékonyabban vesz részt a lelkünk, az elménkben formálható tudatos döntéseinkben. Ilyen módon, nem csupán az erősen korlátozott képességű szellemiségünkre kell hagyatkoznunk, hanem a korlátlan lehetőségekkel bíró lelkünkre is. Amíg azonban, a korlátozott képességű szellemiségünk dominál az elménkben a döntéseinket illetően, addig a tudatossági skála alsó részén tudjuk csak beazonosítani önmagunkat.
Ahhoz, hogy az elménkben erősödjön a lelki aktivitásunk, éppen arra van szükségünk, hogy a lélekkel kapcsolatos szellemi ismereteinket fokozzuk, és a reá utaló hasznos új tulajdonságokkal azonosítsuk be magunkat. Hogy a mindenkori tudatossági szintünk pozitív irányba emelkedjen. Minél magasabb a lelki aktivitásunknak köszönhető tudatossági szintünk, annál jobban lemorzsolódnak rólunk a szellemi aktivitásunkra utaló régi tulajdonságok. Mert egyre megvilágosodottabb szemszögből tekinthetünk, a döntésre váró életeseményeink elé.
Továbbra is tudatos lesz az elménkben minden szellemi gondolatunk, de a felelős döntésünkbe, a megemelkedett tudatossági szintünknek megfelelően, egyre határozottabb formában fog a lelkünk beleszólni. Úgy is mondhatnám, hogy a szellemi aktivitásunkat, a lelki aktivitásunk váltja fel. Vagy másképpen fogalmazva, minél magasabb a tudatossági szintünk, annál nagyobb mértékben élhet Isten rajtunk keresztül. Mert a lelki aktivitás, Isten aktivitását jelenti az életünkben.
Ezért, amikor új tulajdonságot veszünk fel, és tudatosítjuk az elménkben formált hiteinkben, akkor olyan adottságokat érdemes felvállalni, amelyek Istenre is jellemzőek. Ehhez, érdemes meditatív elmeállapotban megkérdezni Istent, hogy a pozitív irányú mentális változásunk, egyre gördülékenyebb legyen.
A tudatossági szintünk emelkedésének az arányában, az önbizalommal teljes önbecsülésünk is egyre csak fokozódik. Mert a megvilágosodás stádiumában már, Istentudatossá válik az ember. A régi, szellemi szintű Istenismerete, megtapasztalt Istentudatossággá alakul. Ezért, a mindenkori tudatossági szintünk, éppen azt tükrözi, hogy menyire hagyjuk Istent érvényesülni az életünkben. Mert, óriási tévedés lenne azt hinni, hogy a lélek által azért éltet bennünket Isten, hogy nélküle éljünk, kizárólag szellemi szintű életet.
Csupán a szellemi dominanciával rendelkező életvitel, szinte teljesen értéktelen. Ezt jelzi vissza számunkra a tudatossági skála is. Lehet valaki, több diplomás agyonművelt, szellemi szinten élő értelmes ember, ha a lelki adottságait háttérbe szorítja, nem sokat ér az élete. Mert a szellemi szintű műveltség, nem azért szükséges számunkra, hogy elnyomjuk vele a lelki érzéseinket. Hanem éppen ellenkezőleg. Arra szolgál, hogy minél precízebben tudjuk, a lelki érzéseinket kifejezésre juttatni általa. Hogy az aktuális hiteinket, minél pontosabban tudjuk meghatározni.
Mert a hit, olyan értelmes szellemi gondolat az elménkben, amelyikhez lelki érzéseket csatoltuk. Így a lelki érzések mentális támogatása nélkül, nem is beszélhetünk hitről. Csupán az elménkben tudatosodó szellemi gondolatokról lehet szó. Amelyek a lelki érzéseink nélkül, nagyon hamar feledésbe merülnek. Akár pár másodperc alatt is megtörténhet a felejtés. Mert a memóriánkba, csak olyan szellemi gondolat épülhet be, amelyikhez lelki érzést is csatolt az elménk. Mivel azok a szellemi gondolataink, fontosak voltak számunkra. Ilyen módon, tudatos hitté szerveződve az elménkben, átkerülhet a memóriánkba. Az elménk mentális háttér-tárolójába. Végrehajtás céljából.
Mert a memóriánk már, a tudatalattinkban van. Ahol a memóriánkban tárolt hiteink eredője képviseli azt a jellemünket, amelyik a mi saját identitásunkként, lelki visszacsatolással befolyásolja, az elménkben zajló tudatos döntéseinket. Amit, csak a szellemi aktivitásunk mértéke korlátozhat. Durván, a tudatossági skálának megfelelő módon.
Amikor tehát, valaki önmagáról beszél, akkor a saját lelkét fejezi ki szellemi szinten. Azt a sajátságos személyiséget, akivé Isten vált benne a lélek által. Ezért, a „Ki is vagyok én?” kérdésre, azért olyan nehéz sokszor a válasz, mert csak a lelkünkkel tudjuk önmagunkat beazonosítani. Az értelmes szellemi gondolataink segítségével. Aki ennek ellenére, a szellemiségével kívánja önmagát meghatározni, komoly galibába keveredik. Mert a szellemiségünk, folyamatosan változó, relatív tényező bennünk. Míg a lélek állandó. Abszolút jelleggel.
Tulajdonképpen, szerintem a lélek nem más, mint a személyünkre szóló kozmikus szintű mágneses hullám. Amelyiknek saját, állandó hullámhossza és frekvenciája van. Viszont a lelki érzéseink, már olyan elektromos hullámaink a szervezetünkben, amelyeket a mágneses alapú léleknek köszönhetünk, induktív hatásként. Ezért, amikor a lelki fejlődésről beszélünk, akkor éppen arról van szó, hogy a mi saját elektromos lelki aktivitásunk szekunder rezgési állapota, milyen mértékben tér el, a kozmikus szintű primer mágneses alaprezgésünktől. A lelkünk állandó kozmikus alaprezgésétől.
Az elménkben, a túlzott szellemi aktivitás képes korlátozni, az elektromos lelki érzéseink másodrezgési szintjét. Amit a szellemi gondolataink nélkül biztosíthatna a lelki érzéseinknek, a mágneses alapú lelkünk alaprezgése. Ezért tulajdonképpen, a szellemiségünket kell ezoterikus módon tanítanunk, kondicionálnunk, nevelnünk ahhoz, hogy minél spirituálisabb, azaz minél lelkibb irányítású életet élhessünk.
Mert, amikor már, a megtapasztalt Istentudat irányítja az elménket, akkor a saját szellemiségünk, csupán másodlagos szerephez jut a mentális életünkben. Mivel az Istentudattal rendelkező ember, már Isten mindent tudásából meríthet információt bármivel kapcsolatban. Mert az elméje, egy folytonos meditatív állapotban tartózkodhat. Vagyis, Istennel azonos minőséget képvisel, itt a földi életében. Ami a tökéletes megvilágosodást jelenti. A tudatossági skálán jelzett ezres értéket.
Ezért, sohasem a mágneses alapú lelkünket erősítjük, hanem az elektromos tulajdonságú lelki érzéseink dominanciáját. Éppen a kozmikus szintű mágneses hullámunk rezgési erősségéhez igazítva, az elektromos lelki érzéseink rezgési szintjét. Vagyis, a mágneses alapú lelkünk rezgési szintjéhez igazítjuk, az elektromos tulajdonságú lelki érzéseinket is. Éppen az által, hogy a szellemi aktivitásunk csökkentésével, nem okozunk mentális ellenállást, a lelki érzéseink számára.
Ebben a mentális folyamatban, a lélek az ok, és a lelki érzéseink az okozatok. Mint okozatok azonban, a szellemi gondolataink aktivitásával befolyásolhatók. Ahhoz tehát, hogy a lelkünk rezgési szintjét, akadálytalanul elérhessék a lelki érzéseink is, a szellemi aktivitásunkat kell csökkentenünk az elménkben.
A lélek, a kozmikus szintű mágneses hullámunk frekvenciája. Állandó a rezgési értéke. Míg ugyanannak a mágneses hullámunknak a hullámhossza, már informatív értéket képvisel. Mégpedig, kozmikus szintű informatív értéket. Az Univerzum mágneses alaphalmazának az abszolút Tudatosságából származó informatív értéket. Vagyis, az Isten tudatosságából eredeztethető informatív érték határozza meg azt, hogy a frekvencia, milyen mértékű induktív munkát végezzen rajtunk, amíg éltet bennünket.
Viszont amikor, a saját szellemi gondolataink aktivitásának a hiányában, már a lelkünkre vagyunk tudatosak megvilágosodott módon, akkor a lelki rezgésünk mágneses hullámhosszán keresztül, az Univerzum tudatosságára is érzékennyé válunk. Vagyis, Isten Szent Szellemére. Amelyben a mindent tudás megvalósult. Ezért, nem láthatjuk át a teljes Isteni adatbázist, mert a relatív elménk erre képtelen. De szükség szerint tudunk tévedhetetlen információhoz jutni belőle, bármivel kapcsolatban.
Ezért, úgy is mondhatnám, hogy a megvilágosodott embert már, a Szent Szellem irányítja. A gondolataiban, a kimondott szavaiban, és a megtett cselekedeteiben. Amíg meditatív elmeállapotban van. Amíg azt, a saját korlátozott, relatív szellemi aktivitása nem befolyásolja, nem korlátozza, nem gátolja.
Mivel a tudatossági skálán a megvilágosodás van legfelül, a pozitív ág tetején, ezért a tudatossági skálát, a megvilágosodás skálájának is lehet nevezni. Egyfajta mentális létrának tekinthető, amelyben a relatív szellemi aktivitás csökkenésének az arányában, az abszolút Szellem veheti át a mentális irányításunkat. Mert, amikor rádöbben az ember arra, hogy a saját relatív szellemiségével, csak mentális korlátokat határozhat meg, akkor önként adja át az irányítást, a korlátlan Szent Szellem felsőbbrendűségének.
Mert a meditáció során, a saját szellemi aktivitásunkat lecsendesítjük, és olyankor, a lelkünkre válik tudatossá az elménk. A kozmikus szintű mágneses hullámunk frekvenciájára. De egyben, tudatossá válik annak hordozójára, a mágneses hullámhosszra is. Amely már, a Szent Szellem Informatív értékét jelenti. Ilyen módon, beleláthatunk az abszolút Elmét képviselő Szent Szellembe. Amelyből, mint egy végtelen adatbázisból, bármilyen információ kiválasztható. Vannak olyan ezoterikus tanítások, amelyek Akasának hívják, ezt a végtelen mágneses adatbázist.
A megvilágosodott ember pedig, már szinte mindig, állandó meditatív elmeállapotban tartózkodik. Vagy legalább is, bármikor meditatív elmeállapotba képes kerülni, egy pillanat alatt. Így az elméje tudatosságát, a saját relatív elméjéről, a kozmikus szintű adatbázis abszolút Elméjének a tudatosságára képes váltani. Ilyen módon, Isten és ember, együtt élhet újra. Éppen úgy, mint az Éden kertjében.
Mert az Éden, egy olyan mentális állapotot jelent számunkra, amelyben az ember, együtt élhet Istennel. Így az Éden meditatív állapotából, a korlátlan lehetőségek birodalmából, megteremtheti magának a boldogságot és a bőséget, a megvilágosodott ember.
Így a héber Éden szó, egy örömökkel teljes helyet jelent, ami az emberi boldogság alapja. Mivel azonban, ez csak Istennel együtt valósítható meg, ezért van szükségünk arra, hogy a megvilágosodás szintjéig fokozzuk a szellemi képességeinket. Folyamatosan erősítve ez által, a lelki adottságainkat biztosító érzéseinket. Amelyek, a mágneses alapú lelki alaprezgésünk Isteni szintjéig fokozhatók.
Matécz Zoltán
2020.10.16.
