Dualitás.
Alapvetően, kettősséget jelent. A mai modern relatív fizikában a dualitás, a kvantummechanika központi alapfogalma lett. Amelynek segítségével a tudomány rámutat arra, hogy a fénynek kettős tulajdonságot lehet tulajdonítani. Sugárzással párosítható olyan részecsketulajdonságot, amelynek hullámtulajdonsága is van, azzal egy időben. Amit tényszerűnek elfogadva, látszólagos paradoxonként emlegetnek.
A paradoxon kifejezés, logikai ellentmondást jelent. Így a látszólagos paradoxon, látszólagos logikai ellentmondásra utal. De, hogyan lehet egy nyilvánvalóan logikai ellentmondás, csupán látszólagos? Szerintem, ez is a mai modern, relatív tudomány egyik olyan alappillére, ami valójában, nem is tart semmit. Mert, ha csupán látszólagos ellentmondásról beszélünk, akkor maga a dualitás is, csupán látszólagos jellegű lehet. Ha pedig, csupán látszólagos a dualitás, akkor nem is beszélhetünk kettősségről. Így a paradoxikus jellegét, a látszólagosság tényszerű meghatározása, teljesen feleslegessé is teszi.
Nézzük akkor, hogy mi is az a fény. A tudomány mai állítása alapján, a fény „elektromágneses” hullám. Amelynek a kvantummechanikai ismeretek alapján, sugárzás szintű jellege is van. Mivel a fotonok, mint a fény kvantumai, a fény sebességével száguldva mozognak, és közvetítik a fény hatását. Ilyen módon tehát, a fénynek kettős, azaz duális tulajdonságot kölcsönöznek, a fény hullámában száguldó fotonok sugárzó jellegű aktivitásai.
Most, nézzük a valóságot. Szerintem, az abszolút Létezés, eleve kétféle valóságra épül. Az objektívnek megismert elektromos anyagi valóságra, és a szubjektívként értelmezhető mágneses valóságra. Így a kétféle valóság között, az induktivitás biztosít kvantummechanikai szintű állandó kapcsolatot. Mivel, az objektív anyagi valóságot, az elektromos tulajdonságaival, nagyjából ismeri mindenki ezért, itt és most, csak a mágneses valóság felépítését írom le.
A mágneses valóság, tovább már oszthatatlan alaptömegekből épül fel. Amely alaptömegeknek a teljes közege, az a mágneses alaphalmaz, amiben a mágneses hullámok kialakulhatnak, tárolódhatnak el, és közlődhetnek, a benne megnyilvánult elektromos anyagi részhalmazok felé. Mivel az oszthatatlan alaptömegek, egymást félretolni vagy félrelökni képtelenek önerőből, ezért egy folyton rezgő mátrix rendszert alkotnak. Mert, az oszthatatlan alaptömegek, folyton keresik a nyugalmi helyzetüket, a saját halmazuk közegében.
Az oszthatatlan alaptömegeknek, nem lehet elektromos tulajdonsága, mert az elektromos megosztás képességével, csak összetett részecskék bírhatnak. Így az oszthatatlan alaptömegeknek kizárólag, csak a mágneses tulajdonságok közvetítésének a lehetősége marad. Mivel a halmazukban, állandóan csak rezegnek, így a szervezett együttes rezgésük longitudinális, azaz egyenes irányultságú mágneses hullámokban nyilvánul meg. Mint a szubjektív alaphalmaz mágneses tulajdonságú eseményeiben.
Így a kialakult mágneses hullámoknak, két összetevője van. A hullámhossz és a frekvencia. Szerintem, a hullámhossz képviseli a mágneses információt. Mert a hullámhossz, egyértelműen különbséget képes tenni a mágneses hullámok között. Míg a mágneses frekvencia által, az energia terjed. Mint szubjektív munkavégző képesség. A fény sebességével. Ezért az energia hatása, a mágneses hullámok frekvenciáiban egymás után terjedő, erőimpulzus sorozatok folytonosságát jelenti.
A mágneses hullámok frekvenciáiban terjedő energia tehát, erőimpulzus sorozatok formájában halad. Mégpedig olyan módon, hogy az egymás után terjedő erőimpulzus sorozatok, csupán hosszirányú együttes rezgést valósítanak meg. Vagyis, a hatást közvetítő oszthatatlan alaptömegek nyugalmi helyzete, számottevően nem változik. Így a mágneses hullámban, csak a szubjektív hatás terjed. Mint energia. Amivel elvileg, a kvantummechanika folyamatosan fejlődő tudománya foglakozik.
Így az energia, kvantális módon jól behatárolható adagja, egyetlen olyan erőimpulzus sorozat lehet csupán, amelyik a frekvencia révén képes közvetíteni a hullám energikus hatásadagját. Így, egy erőimpulzus sorozat, egy fotonnak minősül. Ha pedig, a kvantumok, mint erőimpulzus sorozatok, nem száguldoznak a mágneses hullámokban, hanem egymásnak adják a rezgési szintű erőértékeiket, akkor a foton sem képes a fény sebességével száguldani. De akkor, hogyan alakul ki a fény, mint hatás?
A tudomány szerint a fény, „elektromágneses” hullám. Vagyis, szerintem olyan elektromos hullám az objektív valóságban, amit a szubjektív mágneses hullámok idéznek elő. Ezért közöttük, az induktivitás a közvetítő. Maga a mágneses hullám, láthatatlan az emberi szem számára. Ezért, ha a fény, „elektromágneses” hullám, akkor a mágneses összetevőjét, nem is kellene figyelembe venni. Úgy sem látszik. Viszont, induktív hatást fejt ki, az anyagi minőségek elektromos erőtereire. Így a légterünket alkotó gázok, molekuláris szintű elektromos erőtereire is. Amelyben már, mint látható fényhatás jut érvényre.
Ezért, az induktivitás, eleve az a folyamat, amivel a kvantummechanikának kellene foglalkozni, és azt elemezgetni, hogy hogyan lesz a mágneses hullámokban terjedő energiából mozgásállapot változás, az elektromos tulajdonságú objektív anyagi valóságban. A mágneses és az elektromos erőterek fizikáját megvalósítva. Induktív módon.
Így a fényt, mint az anyagi minőségekben megnyilvánult látható hatást, a mágneses hullámok induktív befolyása alatt vagyunk képesek észlelni. Mégpedig úgy, hogy közben, az erőterek között fennálló induktív viszony is láthatatlan marad számunkra. A mágneses erőtér, és az elektromos erőterek között fennálló, folyamatos induktív viszony. Amivel elvileg, a relatív kvantummechanika elmélete foglalkozik.
Mert ugyebár, olyan fotont, mint önálló „fényrészecskét”, eleve el sem tudunk képzelni, amelyik a mágneses hullámokban láthatatlan hatásként terjed, majd az általa okozott elektromos hullámokban halad tovább, a fény sebességével száguldó részecskeként. Aminek a nyugalmi tömege nulla. Vagyis, nem is létezik. Szerintem, nyugodtan át lehet értékelni végre, ezt az egész kvantumeseményt.
Amíg a tudomány közösen, „elektromágnesesnek” értékeli a jelenséget, addig akaratlanul is szemet huny az indukció jelensége felett, amivel éppen foglalkoznia kellene. Átlépi azt az állandó jelenséget, ami a mágneses és az elektromos tulajdonságú erőterek között eleve fennáll. Mint olyan rugalmas kapcsolat, amelyik az erőterek között feszül, és ilyen módon, demodulálja, azaz oda-vissza jelleggel átformálja az információt és az energiát.
Egyébként pedig, a látható fény részecsketermészetű sugárzó hatását, a fényelektromos jelenségek megfigyelése során magyarázták egyértelműen. A fotocella hatás értelmezésével. Ahol a fény, megfelelő hullámhosszon, elektronokat aktivizál az anyagi szintű érzékelőjében. Ezek a fény által aktívvá vált elektronok pedig, elektronikai áramkörökben hasznosíthatóak. Ezt valósítják meg, a gépeken és gépsorokon alkalmazott fotocellák. Albert Einstein, ezért a felfedezéséért kapott Nobel díjat.
Csakhogy, a látható fény, már elektromos anyagi tulajdonságot jelent. Amely az érzékelő anyag elektromos terét képes befolyásolni. Elektromos módon aktivizálni, a benne lévő elektronokat. Így az elektromos adottságok közötti folyamatban, a mágneses alapú fotonok, nem is játszanak komoly szerepet. Mert a fotonoknak, csak addig van létezési jogosultsága, amíg a mágneses hullámok mágneses erőterei által, elektromos változást okoznak, az anyagi valóságban. Az elektromos hatásoktól származó elektromos hatásokért, a foton nem vonható felelősségre.
Mert az, a különböző halmazszerkezetű objektív elektromos mezők között jön létre. A fény hatását közvetítő levegő anyagi minősége, és az azt érzékelő fotocella anyagi minősége között. Mint tisztán elektromos jelenség érvényesül. Amelynek mágneses vonzata, csak annyi lehetséges, hogy minden anyagi megnyilvánulás eseménye, a mágneses térben zajlik.
Vagyis, a fotonok aktivitása, csak addig viszonyítható, amíg az induktivitásra alkalmas mágneses erőteret fenntartják. Az induktív viszony után pedig, már elektromos erőterek játsszák a főszerepet. Amelyekben az elektronok aktivitása a mérvadó. Mert az induktív viszony modulálja, alakítja át, a mágneses hullámokban terjedő szubjektív információt és energiahatást, az elektromos erőterek számára. Ami az elektromos erőterekben, az elektronok aktivitását befolyásolva, képes az objektív forma kialakítására, megfelelő elektromos erő felhasználásával.
Az elektronok, mint az anyagi minőségek legkisebb összetett szerkezetű objektív alkotóelemei, az elektrosztatikus erőtereiket, a hozzájuk legközelebb álló oszthatatlan alaptömegek halmazából építik fel. Így az elektromos erőtér, csak abban különbözik a mágneses erőtértől, hogy benne a hatásközvetítés módja centrális irányú. Az elektronok mozgásformáit követve. A mágneses erőtérben megszokott lineáris hatásközvetítési móddal szemben.
Mivel azonban, a kétféle erőteret, ugyanaz a mágneses alaphalmaz építi fel, ezért az elektromos erőterek, mindig ellentétes mechanikai érdekeket képviselnek. Mégpedig azt, ami a domináns mágneses alaphalmazban uralkodik. Ezért, mindig egymás ellen dolgoznak. Ezt a természetes ellenhatást nevezik indukciónak. De az indukció jelensége mindig, csak az ellentétes fizikai adottságokkal rendelkező erőterek között áll fenn.
Mivel a mágneses erőtér lineáris, a nyugalom eléréséért munkálkodik. Még akkor is, ha azt az objektív valóságban, csak relatív módon képes megvalósítani. Míg a centrális irányultságú elektromos erőterek, éppen a nyugalom ellen fejtenek ki hatás. A kialakult objektív forma fenntartása érdekében. Ezért, a mágneses alapú abszolút Létezésben, az objektív formák viszonyítható nyugalma, csak relatív lehet.
Ez az írás is, egyfajta mentális dualitást rejt magában. Mert, vagy igaz, vagy nem. De ezt, a kedves olvasónak kell majd eldöntenie. Mert a tudomány, olyan relatív gödörben vergődik, amelyből nem képes önerőből felállni. Mert a tudományban, minden tudományos ágazatot, már külön tanításnak értelmeznek. Mivel, annyira kiterjedt alapokon nyugszik már minden. De, ha a tudományos alapokat rendbe tesszük, és egymással összhangba hozzuk, mindenféle ellentmondásosnak látszó dualitás feloldódik.
Matécz Zoltán
2021.02.21.
