Megtervezett jövő.
Számunkra az idő, a múltunkban gyökerezik és a jelenünkön keresztül, a jövőbe irányul. Így a múltunkra emlékszünk, a jelenben élünk, és a jövőnkről, csupán elképzelésünk lehet. Mert, így szoktuk meg. Ezért, az okos ember, a múlt tapasztalatai alapján úgy él a jelenben, hogy közben elméleti síkon megalapozza, előre megtervezi magának azt a jövőképet, amit szeretne megtapasztalni az életében. Így a jelenben folytatott életeseményeit, tudatosan az előre megtervezett jövőképének veti alá. Éppen azért, hogy minden az előre megtervezett vágyai alapján alakuljon az életében.
Ilyen módon az értelmes embert, mindig az előre megtervezett jövőképe fogja motiválni, a jelenben végrehajtandó cselekedeteit illetően. Úgy is mondhatnám, hogy csak a jól megtervezett jövőképeink alkalmasak arra, hogy megfelelő minőségű vitális életerőt biztosítsanak számunkra a jelenben, azokhoz a tudatos életeseményeinkhez, amelyeket éppen meg kell cselekednünk.
Azok az emberek, akik a múltjuk megtapasztalt eseményeit hibásan, rosszul tervezték meg, vagy eleve nem is tervezték, olyan eseményszerűségekben voltak kénytelenek részt vállalni, amelyekben kudarcok érték őket. Így a kudarcaikról szóló torz emlékeik, erősen korlátozzák őket abban, hogy a lelki vágyaikról szóló ideális elképzeléseket alakítsanak ki maguknak. Másképpen fogalmazva, a kudarcok múltbéli tapasztalati emlékei alkalmasak arra, hogy a jövőről alkotható elképzeléseink elé, mentális akadályokat gördítsenek. Amikor az ember azt mondja magának, hogy „nekem ez úgysem sikerülhet, mert emlékszem rá, hogy régen is kudarcot vallottam vele”.
Pedig, a jövőnk nincsen kőbe vésve. Ahogyan a múltunk és a jelenünk sincsen. A sorsunk lényege éppen az, hogy mi magunk írhatjuk azt. Szabadon megválaszthatjuk azt, hogy kivel éljünk, hogy kik lehetnek a barátaink, hogy hol dolgozzunk, hogy milyen életesemények képezzék azt az életutat, amit éppen be szeretnénk járni ahhoz, hogy boldogok lehessünk. De az igaz, hogy ezek a szabad választásaink, hosszú távon köteleznek is bennünket. Mert az élettársunkkal, a barátainkkal, a munkatársainkkal, vagy az egyéb módon az életeseményeinkbe kerülő embertársainkkal szemben, nem csak jogaink vannak, hanem kötelezettségeink is.
Tulajdonképpen, értelmes emberi társadalomban élve az Alkotmányos törvényeink, éppúgy biztosítanak számunkra alapvető emberi jogokat, mint kötelezettségeket. Mert minden emberi jog, egyben kötelez is bennünket arra, hogy mások hasonló minőségű emberi jogait ne sértsük meg. Hiszen, csak úgy szabadíthatnak fel bennünket az előre megtervezett cselekedeteinkben, az alapvető emberi jogaink, ha a mindennapi gyakorlásuk közben, a kötelezettségeinket is felelősen vállaljuk.
Itt van például, a jogosítvány kérdése. Aki megtanulta a közúti közlekedés alapvető szabályait és sikeres vizsgát tett belőle, jogosítványt kaphat. Amely jogosítvány, lehetőséget biztosít számára, a közúti közlekedésben való személyes részvételre. A jogosítványában meghatározott közlekedési eszközökkel. Csakhogy, amíg a jog lehetőséget biztosít számára a közúton történő járművezetésre, addig kötelezi is őt egyben a biztonságos közlekedés érdekében arra, hogy a másik járművezetők és gyalogosok elsőbbségi érdekeit képviselő jogaikban ne sértse meg. Az ilyen módon fenntartott jogi lehetőségek és kötelezettségek betartása szükséges ahhoz, hogy mindenki biztonságosan közlekedhessen. Vagyis, a jogok és kötelezettségek, együtt juttatják érvényre számunkra azt a törvényt, amely szerint cselekedni szeretnénk. Jelen esetben, a közlekedés szabályait. Amit a KRESZ határoz meg számunkra.
Sajnos, nincsen minden egyes életeseményünkhöz ilyen jól meghatározott törvényünk, mint a KRESZ, de az együttélés alapelve mégis mindenben azonos. A jogoknak és a kötelezettségeknek, mindig egyensúlyban kell lenniük ahhoz, hogy békében és biztonságban élhessünk egymással. Mert, csak akkor valósulhat meg az, hogy az Alkotmányos jellegű alapvető emberi alapjogok, mindenki létét egyformán védelmezik kötelező jelleggel a társadalmunkban.
A múlt és a jövő, csupán szellemi szintű mentális adottságok az időnk folyamatában. Hiszen a jelen pillanatában, csak emlékezni tudunk reájuk. Ilyen módon, emlékszünk a múltunk megtapasztalt emlékeire és a múltban megtervezett jövőképeinkre. Ebből az is adódik egyből, hogy jövő, az valójában nincs is. Mert, ahogy nincs meg a múltunkban, és nincsen meg a jelenünkben sem, úgy a jövő, még nem is történt meg. Az csupán, a számunkra logikus elvárásainkat és meglepetéseket képes takargatni számunkra.
Ami azt jelenti, hogy mindig csak a jelen létezik, amelyben az események éppen zajlanak. Ebben az eseményszintű folytonosságban tapasztalhatjuk meg lelki szinten a jelenünket. Amelyben az életünk éppen zajlik. Majd, az ilyen módon halmozódó tapasztalataink képezik az emlékeinket. A már elmúlt jelen pillanataink megtapasztalt összességét. Ezekből a tapasztalatainkból, mindazt elfelejtjük, ami nem fontos számunkra ahhoz, hogy ideális jövőképet tervezzünk meg magunknak. Ilyen módon a felejtés lehetőségével, gyakorlatilag kíméljük a memóriánkat. Megvédjük magunkat a mentális túlterheléstől.
Gyakorlatilag arról van szó, hogy mi, mindig a jelenben éljük az életünket. A lelki jelenlétünkben. Mert a számunkra fontos életeseményekhez, csak a jelen pillanatában tudunk lelki erőhatásokat biztosítani. Amit a lelki érzéseink jelentenek. Így a jelenben végrehajtható értelmes cselekedeteinkhez, éppúgy szükségünk van a szellemi gondolataink által meghatározott rövidebb távú terveinkre, mint a lelki indíttatású, vitális jellegű érzéseink erőhatásaira. Mert a szellemi gondolataink nélkül, csak spontán módon, ösztönösen vehetünk részt az eseményekben. Tervszerűtlen módon. Éppen olyan formában, mint az oktalan állatok. Akik a szellemi szintű mentális képességek hiányában, kizárólag lelki, azaz ösztönlények.
Az ember tehát, szinte mindig megtervezi szellemi szinten előre azt, hogy milyen eseményeket fog végrehajtani a nap folyamán. Így az aktuális jelenben végrehajtható életeseményeit, az előre megtervezett szellemi szintű útmutatásai alapján fogja megcselekedni. Ilyen módon, tudatosan beossza azokat a mentális módon irányítható életerőket, amelyeket a lelki érzései biztosítanak számára. Ezért a tudatosságunk, éppen azt jelenti, hogy a cselekedeteinket, szellemi szinten előre megtervezett módon hajtjuk végre. A rövidebb távú terveink alapján. Amelyek, néhány másodpercre vagy percre utalnak.
De ahogyan, a lelki jelenlét aktuális pillanatában, a rövidtávú jövőnket meg tudjuk tervezni előre, az értelmes szellemi gondolataink segítségével, mielőtt megcselekednénk azokat, úgy a közép és hosszabb távú terveinket is tudatosan kialakíthatjuk az elménkben. A rövidtávú terveink, az éppen zajló életeseményeinkhez biztosítanak számunkra értelmes mentális irányítást. Abban a jelen időszakban, amiben éppen cselekszünk.
A középtávú terveink, több órára előre, vagy akár a teljes nap folyamán megcselekedni szánt terveinket jelentik, Míg a hosszútávú terveink, több napra, több hétre, több hónapra, esetleg több évre előre meghatározzák számunkra azt, hogy a mostani hiteink alapján, milyen életeseményekben szeretnénk majd részt vállalni.
A múltunkon változtatni már nem tudunk. Mert az már, a megtörtént életeseményeink emlékeit hordozza az emlékeinkben. Így a változásokat, csak a jelenben tudjuk végrehajtani. Éppen ezért tervezi meg az értelmes ember, a megtapasztalni vágyott jövőképeit előre. A rövid, közép és hosszútávú jövőképeit kialakítva az elméjében. Ilyen módon, az aktuális jelenünkben, úgy változtathatunk a múlt hibáin és hiányosságain, hogy ezeknek a változásoknak köszönhetően, sokkal ideálisabb jövőt tapasztalhassunk meg. Mert a múltunk megtapasztalt hibái és hiányosságai, a mi személyes lelki vágyakként jelentkeznek az elménben. Itt és most, a jelen cselekvésre alkalmas pillanatában.
Ezeket a lelki vágyainkat, mint a lehetséges jövőnkre irányuló reális elvárásainkat tudjuk mentális tervekként elképzelni magunknak, ideális módon. Ezek az elképzeléseink lesznek, a mi jövőnkre irányuló rövid, közép és hosszútávú terveink. Olyan szellemi szintű sajátságos mentális útmutatásaink, amelyek előre meghatározzák számunkra azt, hogy az életeseményeink előre várható folyamatában, milyen módon kívánunk majd tudatosan részt vállalni. Így a lelki vágyaink motiválnak bennünket a cselekedeteink végrehajtásában. Mert ideális esetben, a lelki vágyainkat képzeljük el a szellemi gondolataink segítségével, értelmes módon megtervezett és képzeletbeli eseményeknek. Vagyis, az értelmes cselekedeteinket irányítani képes terveinknek. Amelyek, mint mentális emlékek, befolyásolják a jelenben zajló életeseményeinket.
A reális képzelet tehát, meghatározza itt és most a jelenben azt, hogy milyen valóságot kívánunk megtapasztalni, az ideális módon elvárható jövőnkben. Mert a képzeletben, mindig a hiteink nyernek reális lehetőséget. Azok a lelki vágyaink, amelyek szellemi szintű formát ölthetnek csak, az arra tudatos elméinkben. Mivel, amiben nem hisz az ember, az eleve elképzelhetetlen számára. Ennél fogva, csak az képezheti igazán a hitünket, amit valóságosnak tudunk elképzelni a szellemi gondolataink segítségével.
A képzelet pedig, csak akkor lehet reális számunkra, ha önmagunkat is beleképzeljük a képzeletünk tárgyába vagy eseményébe. Ha mentális módon megéljük azt, amit elképzelünk. A nélkül, csak céltalan fantáziálgatásként érvényesül a dolog. Mert igazi valós célként, azt a személyt határozzuk meg az elképzeléseinkben, akit beleképzelünk az elképzelt dologba vagy eseménybe. Ennél fogva, épp úgy képzelhetünk másoknak valamilyen dolgot vagy eseményt, mint önmagunknak.
Nézzünk egy alapvető példát. Betegség esetén, mindenki elképzeli magának az egészséges testi állapotot. Amíg azt el nem képzeli, nem jön létre a gyógyulása. Mert, az egészséges állapot elképzelésével fordul gyakorlatilag, tudatosan az egészség felé. Ebben a mentális folyamatban rejlik az, hogy az orvos csak kezel, mert a beteg, saját maga gyógyul. De csak akkor, ha már a képzeletében meghatározható hitével, az egészség felé fordult.
De egészséget, elképzelhetjük egy rokonunk, egy barátunk, egy munkatársunk, vagy egy másik embertársunk számára is. A nélkül, hogy a mi elképzelésünkről ő tudna. Ha ugyanis, egy beteg embertársad egészségügyi állapotát sokkal jobbnak képzeled el, vagy esetleg, teljesen gyógyultnak látod őt az elképzeléseidben, akkor őt, a lelki erőhatásaid céljaként határozod meg az elképzeléseidben. Egy ilyen ideális képnek örül az ember. Ezek az örömérzések pedig, mint szellemi szinten irányított lelki erőhatások, elősegítik a beteg embertársunk gyógyulását.
Ilyen módon, bárkinek előre elképzelhetünk egészséget, boldogságot, vagy bármilyen jó dolgot vagy eseményt. A képzeletünket, nem korlátozhatja senki sem. Mert a képzelet, Isten „tervezőasztala” bennünk. Hiszen, ha a lélek által Isten éltet bennünket, akkor a képzelet révén, éppen az Ő akaratát fejezhetjük ki. A hitünket. Azt a teremtésre utaló mentális programot, amit szeretnénk megtapasztalni valóságként. Így a képzelettel kifejezett hiteink, a megvalósulás felé fognak törekedni. Mert lelki erőhatásokat irányítanak oda, ahová a szellemi gondolatainkkal meghatároztuk azt.
Ebben rejlik, az együtt imádkozás lényege is. Amikor több ember imádkozik tudatosan, egy közösen meghatározott cél érdekében. Ahol az együttesen imádkozó emberek teremtésre alkalmas, egyéni pozitív lelki érzései, gyakorlatilag összeadódnak, és megvalósítják a közös ima előre elképzelt céljának az ideális eseményét.
A lelki érzéseink, mentális módon irányított erőhatásai pedig, mint fizikai szintű erőhatások, meg fogják valósítani számunkra azt a valóságot, amit a képzeletünkben határoztunk meg. Mert az erő, munkavégző képesség. Ilyen módon, mindig elvégzi azt a munkát, amire a képzeletünk segítségével irányítjuk. Kivétel nélkül. Így a jelen pillanatában, éppen arra alkalmas, hogy a múlt bennünk élő emlékei alapján, olyan jövőképet határozzunk meg, ami kiküszöbölheti azokat a hibákat és hiányosságokat, amelyek a múltat határozták meg számunkra.
Így a tudatosság, tulajdonképpen éppen azt jelenti, hogy a soron következő tetteinket, mindig az előre eltervezett módon hajtjuk végre. Éppen a rövid, a közép, és a hosszú távú elképzeléseink mentális tervei alapján. Amelyeket, mint emlékeket őriz a memóriánk. Ezek az emlékeink képezik a lehetséges jövőképünket. Ezért, akinek nincsen megfelelő minőségű jövőképe, annak a jövője is bizonytalanná válik. Mert az események állandóan zajló folyamatában, mindig kénytelen spontán módon részt vállalni. Olyan módon, ahogyan éppen sikerül. Vagyis, tervszerűség nélkül. Ami azért, lehet néha jó is.
De a megtervezett jövő lényege, éppen abba rejlik, hogy a vágyaink alapján elképzelt hiteink, már agyi mágneses hullámokat alkotnak. A mágneses hullámokban az energia pedig, a fény sebességével halad. Az anyagi események elektromos sebességeinek a háromszorosával. Vagyis, a mágneses hatások, háromszor olyan gyorsan terjednek, mint az elektromos hatások. Ebből kifolyólag, a reális elképzeléseinkbe ágyazott hiteink, mint agyi mágneses hullámok, az anyagi szintű elektromos események elé képesek hatolni, és beállítják számunkra azokat az induktív paramétereket, amelyek alapján az elkövetkezendő események, éppen a vágyaink szerint alakulhatnak.
Mert az elektromos anyagi eseményeket, mindig a mágneses hatások alakítják ki, induktív módon. Így az elektromos és a mágneses hatások, soha nincsenek teljesen szinkronban. Ezt az időbeli eltolódást „szípnek” azaz, csúszásnak nevezik az elektronikában. Míg az éppen üzemelő elektromos berendezéseknél ez a csúszás néhány század vagy tized másodperc csupán, addig más anyagi eseményekben, sokkal nagyobb. A mentális módon való reális elképzeléseink alapján pedig, a rövid, a közép, és a hosszútávú terveink segítségével, éppen ezt a csúszási értéket határozzuk meg. Gyakorlatilag azt, hogy a mágneses hatás, mikor aktivizálja induktív módon az elektromos eseményeket, a hiteinkben meghatározott elvárásaink szerint.
Ennek az állításnak a gyakorlati lehetőségét akkor tapasztalhatjuk meg igazán, ha az esti imáink alkalmával, minden alkalommal elképzelünk magunknak olyan életeseményeket reálisnak, amelyek bekövetkezését másnap szeretnénk megtapasztalni. Ilyen módon, amíg éjszaka pihenünk, addig a vágy szerinti elképzeléseink agyi mágneses hullámai, az elektromos anyagi események elé hatolnak, és beállítják számunkra azokat az induktív feltételeket, amelyek szerint, a vágyaink megvalósulhatnak.
Aki a másnapi dolgait és eseményeit, ilyen módon tervezi meg előző este, annak számára az élet, egy csoda lesz. Mert megtapasztalhatja, a tudatos teremtésben rejlő Isteni áldásokat. Ami tulajdonképpen, minden értelmes ember mentális lehetősége. Mert a lélek által, Isten éltet minden embert. Ahogyan engem, úgy másokat is. Téged is kedves olvasóm. Ezért, élj ezzel az Isteni lehetőséggel, és megtapasztalhatod azt, amire tulajdonképpen, Isten teremtett téged. Mert ez Isten terve az emberrel. Szabadon élni, a vágyaink alapján. Aki pedig, mindig a vágyai szerint élhet, az boldog ember. Erre teremtett bennünket Isten.
Istenhez méltatlan életszerepet tapasztalhat csak meg az, aki nem így él. Mert, teljesen hiába éltet bennünket Isten a lélek által, ha nem követjük a lelki vágyainkban jelentkező személyes útmutatásait. Mert a vágy lelki érzéseként, éppen az Isteni minőségünk reánk irányuló akaratát fejezi ki számunkra. Az imáinknak pedig, éppen a lelki vágyainkat kell kifejezésre juttatnia ahhoz, hogy a reális módon elképzelt hiteinkként, a megvalósulás szintjére kerüljenek. Vagyis Isten, a reális elképzeléseink alapján teremti meg nekünk a valóságot. Mert a reális elképzeléseinkben, éppen a hiteinket programozzuk be, agyi mágneses hullámok tudatos kialakításával.
A tudatosság tehát azt jelenti, hogy előre megtervezzük magunknak azt a jövőképet, amit szeretnénk megtapasztalni. Ezt megtesszük, rövidtávú elképzelésekkel állandóan. Hiszen, bármit teszünk, tudatosan tesszük. Ezt a természetes tudatosságunkat kell, a közép és a hosszútávú terveinkkel kibővíteni. Amelyekben, a reális elképzeléseink alapján, a hiteinket fejezzük ki. A lehetséges jövőnk elvárásaira irányuló hiteinket. Gyakorlatilag, csak így tudjuk tudatosan előre megtervezni a jövőnket.
Matécz Zoltán
2021.09.22.
