Félreértelmezett energia.
A fizika tudományában az energia, az anyagi testeknek egy olyan alapvető tulajdonsága, amely átalakítható különböző megjelenési formákba, és a négy alapvető kölcsönhatási formának köszönhetően, folyamatosan átadható az anyagi testek között. De ez a tulajdonság, soha nem jöhet létre, és sohasem semmisülhet meg. Az energia SI-mértékegysége a J-joule. Amit úgy határoznak meg, hogy 1 Joule az, az energiamennyiség, ami egy anyagi testnek mechanikai munka által átadódik, 1 Newton erőhatás ellenében, 1 méternyi függőleges elmozdulás hatására. Így a munka és a hőátadás képességei azok a folyamatok, ami által két test között, energia adható át. Ezért, a termodinamika második fő tétele határozza meg százalékban azt a hatékonysági korlátot, amivel az energia átadódhat. Ez a hatásfok. Mert a számunkra hatékony energiaátadási folyamatok során, mindig elpazarlódik valamennyi energia a munkavégzés alkalmával, valamilyen egyéb hőveszteség formájában.
Ez röviden azt jelenti, hogyha egy anyagi testet felemelünk egy méter magasra, akkor az emelésébe fektetett erőnk által végzett fizikai munkának köszönhetően, új energiaállapotba hoztuk a felemelt testet. Ahol 1 Newton sajáterő hatására, 1 méterre való emelés munkavégzésével, 1 Joule munkát végezhetünk. Így a Newtonban kifejezett erőhatások, az általuk végzett munka arányában, új energiaértékként fejezhető ki az anyagi testek vonatkozásában. Vagyis, az elvégzett munka, mint váltó tényező jut kifejezésre, az erő és az energia hatásai között. Ez ma a tudományos verzió.
Fordított a helyzet, ha az általunk felemelt anyagi testet leejtjük. Akkor ugyanis, a leeső test energiája, ugyanolyan erővel fog becsapódni a földbe, mint amennyivel felemeltük azt. Ha tehát, az anyagi test egy méternyire való felemelésébe 1 Newton erőt fektettünk bele, és így 1 Joule munkát végeztünk rajta, akkor a leejtése során, éppen azt az 1 Joule munkát fogja elvégezni, míg a föld felszínébe nyomódik leérkezéskor. Ha ez ilyen egyszerű, akkor igazán nem értem azt, hogy miért kellett az energiát kvantálni?
Hiszen, ha az anyagi testek sajátságos tulajdonsága csupán az energia, ami a magasság arányában elvégzett munkavégzéssel módosítható, akkor tulajdonképpen, nem is az anyagi testek elidegeníthetetlen tulajdonságáról van szó, hanem azok magasságbéli szintváltozásának a mértékéről. Így az energia, nem az anyagi testek sajátságos tulajdonsága, hanem annak a közegnek a tulajdonsága, amelyikben az emelés által elvégzett munka értékével, új energiaszintre kerülhet az. Vagyis tulajdonképpen, amikor felemelünk egy anyagi testet, akkor a reá nehezedő közeghatások ellenében végzünk fizikai munkát. Ilyen értelemben véve az energia, éppen abban a közegben rejlik, amelyikben az emelés során történő munkavégzésünk eleve létrejöhet.
Ha tehát, 1 méternyire felemelek fel egy anyagi testet, és 1 Newton erőhatást fektetek ebbe a munkába, akkor egy Joule energiát győzök le. Vagyis, egy méterrel magasabban, már 1 Joulnyival kevesebb energiahatás terhelődik a felemelt anyagi testre a közeghatásokból. Ha pedig elengedem, akkor az emelése által végzett munkám eredménye, a földfelszínen fog látszani a becsapódás következményeként. Amikor az anyagi testre ható közeghatások, ugyanakkorák lesznek ismét, mint az anyagi test felemelése előtt voltak.
Így a becsapódás mértéke, arányos lesz azzal a munkával, amit az anyagi test felemelésébe belefektettem. Ha tehát, 1 Newton erővel nyomtam volna a földön lévő anyagi testet, akkor nem kellett volna felemelnem és leejtenem ahhoz, hogy 1 Joule munka nyomásértékét felfedezzem az anyagi test alatt. Mert 1 Newton erővel, én magam is elvégezhettem volna azt az 1 Joule munkát, amit az anyagi test elejtése eredményezett. Az anyagi test állapotán ez nem változtatott volna.
Ha tehát, az energia mértékegysége ugyanaz, mint az elvégzett munkáé, akkor az energia, a munkavégzésben rejlik. Ezért érthetetlen számomra az, hogy miért tanítja úgy a fizika tudománya, hogy az energia, az anyagi testek tulajdonsága? Miközben az anyagi test sajátságos tulajdonságai, az emelés során nyilván nem változnak. Hiszen az emelés munkaértéke, mindig abban a közegben történik, amelyben az anyagi test és az őt felemelő személy tartózkodik.
Ilyen módon, egészen más értékeket kapunk akkor, ha az emelés ténye a bioszféránk levegőrétegében történik, vagy a valamilyen egyéb folyadékközeg terében. Mert a légtérben meghatározott 1 Newton emelési erőérték, a folyadékközegekben jóval magasabb emelési értékeket tesz lehetővé számunkra. Mert közegváltás esetén, az anyagi testek súlya is megváltozik. Így a sűrűbb folyadékközegben, jóval kisebb lesz az anyagi test súlya, mint a ritkább levegőközegben volt.
Ebből az is adódik, hogy az energia, olyan közegsűrűségi tényezőként határozható meg, ami az anyagi test sajátságos sűrűségére fejti ki a hatását. Vagyis az energia, az anyagi minőségek sűrűségi viszonyainak az eltéréseiben mutatkozik meg. Így az anyagi testek felemelése során, mindig valamivel ritkább közegtartományba emeljük az anyagi testet. Még akkor is, ha csak egy méternyit emelünk rajta. Olyan ez, mint amikor egy lehajolt ember hirtelen felegyenesedik, gyorsan 1 méternyi magasra, és a megváltozott közegsűrűségi tényezők miatt váratlanul megszédül. Mert az agya, a hirtelen fellépő közegnyomás csökkenését szenvedte el. Így a levegő közegében uralkodó energia hatása, a szédülés negatív élményét eredményezte számára.
Na, már most, hogy tovább „szédítsem” a kedves olvasóimat, rátérek a kvantum értelmezésére. Az abszolút Létezés valósága szerintem, alapjában véve kétféle. Az általunk ismert, elektromos tulajdonságú objektív anyagi valósággal szemben, létezik a szubjektív azaz, mágneses valóság is. Amit az Univerzum, tovább már oszthatatlan alaptömegeinek a teljes közege épít fel. Ezek az oszthatatlan alaptömegek, mivel nem összetett részecskék, nem rendelkezhetnek az elektromos megosztás képességével. Ennél fogva, csak a mágneses hatások közvetítésére alkalmasak.
Az oszthatatlan alaptömegeknek nincsen sem fix alátámasztásuk, sem pedig, stabil felfüggesztésük a közegükben. A teljes közegükben, egymás relatív alátámasztását valósítják meg. Ezért a nyugalmi helyzetüket állandóan keresve, folyamatosan csak rezegnek. A rezgésük során azonban, egymást félretolni vagy félrelökni képtelenek. Mert teljesen egyenrangú alaptömegei az Univerzumnak. Így közegként, egy folyton rezgő egységes mátrix rendszert alkotnak. Amelyben a szervezett együttes rezgéseik miatt, kozmikus jellegű mágneses hullámok alakulnak ki. Mágneses erőtérré alakítva ez által, a mágneses alaphalmazt. Ebből, és ebben az alaphalmazban alakultak ki az összetett szerkezetű elektromos anyagi minőségek. Mint megnyilvánulások.
Az anyagi megnyilvánulások elektronjai pedig, ugyanezekből az oszthatatlan alaptömegekből építik fel az elektrosztatikus erőtereiket. Így a mágneses erőtér lineáris felépítésű, míg a benne kialakult elektrosztatikus erőterek centrálisak. Az elektronok alakját és mozgásformáit követve. Ennél fogva, ugyanazon az alaphalmazon belül, mindenképpen egymás fizikai ellenhatásaiként jutnak érvényre. Ezen alapszik az állandó induktív viszony, ami a mágneses és az elektromos erőterek között folyamatosan fennáll.
Az egyenes irányultságú longitudinális mágneses hullámoknak két összetevője van. A hullámhossz és a frekvencia. A hullámhossznak szerintem, informatív értéke van. Mert egyértelműen különbséget képes tenni a mágneses hullámok között. Míg a frekvenciában, az energia terjed. Mégpedig, a hullámhossz által meghatározott, diszkrét erőimpulzus sorozatok, hatásadagok formájában. Így a hullámhossz által meghatározott egyenes mentén, nem az oszthatatlan részecskék száguldoznak, hanem csak a rezgési szintű hatásaik terjednek, az erőimpulzus sorozatok együttes rezgései révén.
Az erőimpulzusok mennyiségét egy ilyen sorozatban, a frekvencia határozza meg. Így az erőimpulzus sorozatok folytonosságának köszönhetően, az energia terjed a mágneses hullámok frekvenciái által. Egy ilyen elhatárolt erőimpulzus rezgési sorozatot nevezhetünk kvantumnak. Így a kvantum, az energia diszkrét adagját, az határozza meg egy mágneses hullámban, hogy milyen kialakult hullámhossz mentén, milyen frekvenciatartományt képvisel éppen. Ennél fogva a kvantumnak, minden mágneses hullámban, egészen más és más lehet az értéke. Attól függően, hogy a mágneses frekvenciában, hány darab erőimpulzus képezi egyetlen hatássorozat aktuális módon együttesen rezgő elemét. Ami ezért, mindig hullámhossz és frekvencia által meghatározható diszkrét tényező.
Így a mágneses hullámok frekvenciáiban az energia hatása, a kvantumokként meghatározott erőimpulzus sorozatok álttal terjed. Vagyis, nem a kvantumok száguldoznak a fény sebességével, mint önálló részecskék, hanem a kvantumok csak rezegnek, és így az energia hatását, a fény sebességével közvetítik. Így a kvantumok szervezett együttes rezgése úgy működik, mint egy szubjektív hatáspumpa. Amely, egy irányba közvetíti az oszthatatlan alaptömegek rezgési szintű részerőit. Mégpedig, periodikus módon rezgő, diszkrét erőimpulzus sorozatok formáját öltve.
Mivel az energia, a kozmikus szintű mágneses hullámokban terjed, és a relatív egyensúlyon alapuló nyugalom elérése érdekében munkálkodik, ezért az elektromos anyagi részhalmazokban ébredő erőhatások ellenhatásaként jut érvényre. Így az erőhatások, mindig az energia által kialakított nyugalom ellen munkálkodnak. Vagyis, az állandó induktív viszonynak köszönhetően, az erő és az energia hatásai, egymás ellenhatásaiként érvényesülnek az objektívként megismert valóságunkban.
Ami azt is jelenti egyben, hogy Newton III. törvénye, amely a hatás-ellenhatásról szól, egészen másképpen értelmezhető. Mert egy objektív test által képviselt erőhatással szemben, mindig valamilyen szubjektív energiahatás lép fel, mint ellenhatás. Amely az objektív erő által kialakított nyugtalanságot próbálja újra nyugalomba hozni. Mint jogos ellenhatás. De ezt Newton, nyilván még egyáltalán nem tudhatta. A tudomány pedig, még nem korrigálta a törvényében foglalt állítását. Amely szerint, az állandó induktív viszonynak köszönhetően, minden erőhatással szemben, ugyanolyan mértékű energiahatás lép életbe. Éppen a nyugalom visszaállítása és fenntartása érdekében.
Mivel az elektromos anyagi minőségek minden lehetséges formája, a szubjektív alaphalmazból nyilvánult meg, sűrűsödött össze, ezért sűrűségi szempontból tekintve, mindig is a mágneses alaphalmazhoz fognak alapvetően igazodni. Viszont az objektív anyagi világunkban, ez a kétféle valóság, mindig együtt mutatkozik meg számunkra. Mint elektromos és mágneses adottságok. Így lett Maxwell óta együtt értelmezve, „elektromágneses” a jelenség. De az indukció jelensége, továbbra is egyértelműen utal arra, hogy mégiscsak kétféle ellentétes tulajdonságú halmaztípus, folyamatos szubjektív kölcsönhatásáról van szó. Az ő erőtereiken keresztül.
Ha ugyanis, elhagyjuk a bioszféránkat képviselő légterünket, akkor a bolygó és csillagközi térbe hatolunk, amelynek már nincsen elektromos tulajdonsága. Mert, szinte kizárólag a mágneses tér alkotja. Így a mágneses alaphalmaz biztosít létezési, mozgási teret, a benne és belőle kialakult, összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok számára. Ezért, az anyagi minőségek atomos és egyéb rácsszerkezeteit, éppen az a mágneses alaphalmaz tölti ki belülről is, mint amelyik körülöleli azokat. Így lehet az anyagoknak térfogata.
Ezért az anyagi minőségek megnyilvánulásakor kialakult sűrűsége, mindig a mágneses alaphalmaz alapsűrűségéhez fog igazodni. Az anyagi minőségeken belül azonban, az egyre ritkább anyagi minőségek is befolyásolják ezt az alapvető sűrűségi viszonyt. Így a légtér és a folyadékközegek tere is befolyásolja, az anyagi testek bennük kialakult mozgásállaptát. Mégpedig, éppen a sűrűségkülönbözőségük függvényében. Ahol a mágneses alaphalmaz minősül a legritkább szerkezetnek. A tőle, legalább tízezerszer nagyobb méretű elektronokhoz képest.
A mágneses alaphalmaz végtelen. Így benne az anyagi szerkezetek szabadon esnek, relatív súlytalan állapotban. Mint égitestek. De kitüntetett esési irány nélkül. Így a bennük kialakult elektrosztatikus erőtereik miatt, egyfajta kozmikus szintű elektromotoros erőnek engedelmeskedve, egymás körüli keringőmozgás által megvalósult, relatív egyensúly harmóniáját valósítva meg. Amit bárki megnézhet éjszaka, az égre tekintve.
A földi bioszféránkban azonban, a Föld sűrűbb anyagából elbomló és felszabaduló anyagi minőségek, mint a Földtől ritkább anyagi szerkezetek, kiszorultak a Föld peremére. A sűrűségi viszonyaik szerint rétegződve. Így a vízközegeink felső részén van a víz legritkább rétege. Ehhez hasonló módon, a légtér külső peremén van a bioszféránk legritkább szerkezetű anyagi rétege. Így a légtér peremén elszabadult anyagi test, addig fog szabadon esni, amíg el nem éri a saját sűrűségének megfelelő légtéri sűrűséget. Ha attól sűrűbb az anyagi test szerkezete, akkor tovább esik a vízközegben, az azonos sűrűségű vízközeg szintjéig. Ha attól is sűrűbb, akkor a vízközeg fenekét képviselő Földfelületre fog leülepedni.
Ha azonban, akár a légtérben, akár a vízközegben, megtalálja a saját sűrűségének megfelelő közegsűrűséget, akkor azon a közegsűrűségen megállapodik, és abszolút súlytalan állapotba kerül. Vagyis, lebegni fog a vele azonos sűrűségű közegben. Így a lebegés, abszolút súlytalan állapotot biztosít az anyagi testek számára. A közegsűrűségi azonosság miatt. Míg a szabadon esés tényszerűsége során, a felhajtóerő és a közeg súlyából származtatható nehézségi erő különbsége, folyamatosan változó tényezők. Így relatív súlytalan állapotot biztosítanak, a közegben szabadon eső anyagi test számára.
Az anyagi testek, azért ilyen közegérzékenyek, mert gyakorlatilag, saját maguk is rejtett részközegek. Mert az összetett sűrűségű szerkezeteiknek köszönhetően, minden anyagi test, közeg és tömeg egy időben.
tömeg = m = ρ*V = k = közeg
Mert az a tömeg, amelyik Ró, ρ-sűrűséggel jellemezhető, az közegként is értelmezhető. Így az anyagi testek, az m-tömegértékükkel állnak tehetetlenül ellen, az őket befolyásolni képes objektív felületi szintű erőhatásoknak, és a k-közegértékükkel mutatnak tehetetlen tulajdonságot, a reájuk hatást gyakorló, térfogati jellegű szubjektív energia hatásával szemben. Amely energia, az anyagi test elektronjainak az elektrosztatikus erőterein keresztül befolyásolja induktív módon, az anyagi test viszonyítható állapotait.
Ahhoz tehát, hogy az energia anyagi testekre gyakorolt térfogati jellegű hatását megértsük, el kell rugaszkodnunk attól a félreértelmezett téves feltevéstől, hogy az energia, az anyagi testek sajátságos tulajdonsága. Valamint attól a morbid feltevéstől, hogy egy anyagi test objektív F-erővel való felemelésével új, módosult szubjektív energiaállapotba kerülhet az.
Hatásokként, az erő és az energia is, munkavégző képességet jelentenek. Míg az erő, objektív munkavégző képességként jut érvényre az anyagi testek vonatkozásában, addig az energia, szubjektív munkavégző képességként. Vagyis az erő, közvetlen felületi érintkezésen alapuló kölcsönhatások révén közlődik, valamilyen másik anyagi test tömegéről, addig az energia, mindig az anyagi testek elektrosztatikus erőtereire gyakorol induktív hatást, térfogati jelleget produkálva a szubjektív kölcsönhatása számára.
Ennél fogva, minden olyan állapot vagy állapotváltozás, amelyiknek nem látjuk a közvetlen felületi érintkezésen alapuló okát, energiahatásnak minősül. Így például, az égitestek egymáshoz viszonyított harmonikus mozgása is, az energia hatásának köszönhető. Ha azonban, két égitest összeütközik, és közvetlen felületi kölcsönhatásba kerülnek egymással, akkor a megszerzett mozgásállapotukban rejlő F-erőik feszülnek egymásnak.
Az energia, szerintem használható képleteivel most nem foglalkozok. Mert egyéb energiáról szóló írásaimban, már elég jól felvázoltam azokat. Akit érdekel kérem, hogy látogasson el oda is. Mert ennek az írásomnak csupán az lett a célja, hogy az energia meghatározását egyértelműsítve, elrugaszkodjunk végre a tudomány eddigi hamis állításaitól. Amelyben, az elvégzett objektív munka arányában lehet csak következtetni, a szubjektív energia mennyiségére és mibenlétére.
Így az energia fogalma, szerintem körülbelül így hangzik; Az energia, szubjektív munkavégző képesség. A kozmikus szintű mágneses hullámok frekvenciái által közlődik, egymás után rezgő erőimpulzus sorozatok formájában. Így induktív módon gyakorol hatást az anyagi minőségek elektronjainak az elektrosztatikus erőtereire. Ezért szubjektív, azaz közvetettnek értékelhető, térfogati jellegű kölcsönhatási formát valósít meg. Míg a megnyilvánult anyagi közegek között, a sűrűségkülönbözőség révén jut érvényre. Mert az anyagi minőségek különböző sűrűségét is, a reájuk ható energia szubjektív hatása tartja fenn.
Az energiának ilyen irányú megfogalmazásával, teljesen feleslegessé válik az anyagi testek emelgetésével való tudományos értelmezés lehetősége. Ráadásul, azonnal értelmet nyer az is, hogy miért kvantált az energia. Valamint az, hogy az energiakvantumok, éppen a folyamatos induktív viszonyt tartják fenn a mágneses és az elektromos erőterek között. Ilyen módon, a kvantumelmélet gyakorlatilag, az erőterek fizikáját próbálja értelmezni. A mágneses és az elektromos erőterek között fennálló folyamatos fizikai viszonyokat.
Matécz Zoltán
2021.12.10.
