Közúti vadvédelem.
A jelenleg hatályos törvények értelmében, ha a közút mellett ki van téve az „állatok” elnevezésű vadveszélyre figyelmeztető jelzőtábla, akkor valamilyen erdei állattal való konfrontáció esetében, szinte mindig a jármű vezetője a hibás. Ennek a táblának a hatályát általában, valamilyen távolsággal határozzák meg, vagy a következő útkereszteződés oldja fel. Miközben valamilyen szintű, szükségszerű sebességkorlátozás is életbe lép. A közútra tévedő erdei vadak védelme érdekében.
Ezt a táblát, a körzeti erdészek szakszerű javaslatára helyezik ki. Többnyire olyan helyeken, ahol már történt valamilyen vadgázolás. Mivel az elgázolt vad, állami tulajdonnak minősül, ezért mindig a területileg illetékes helyi erdész határozza meg a felelősség mértékét. Ami néhány ezer forinttól, akár több millió forintra is rúghat. Attól függően, hogy milyen értékű állat lett az áldozat. Miközben a jármű anyagi káráért, csak a casco fizet. Minden más esetben, sajáthibás balesetnek minősül.
A dolog érdekessége az, hogy a nagy sebességű autópályák és autóutak mentén, védőkorláttal oldják meg a vadak közútra való tévedésének a lehetőségét. Vagyis, a közútkezelő és az erdészet, közösen tesz azért, hogy az erdei vadakkal való találkozásnak, minimális legyen az esélye. Ezzel szemben, az egyéb fő és mellékutakat, szinte kizárólag csak a veszélyt jelző tábla védi. Pedig a tábla, nem védheti meg az erdei vadakat. Mert, ha féktávolságon belül kerül a vad az utunkba, akkor elkerülhetetlen a baleset. Akármilyen óvatosan haladtunk is. Mert sok esetben, éppen az oktalan állat rohan a járműveknek.
A valóság az, hogy a fő és főképpen a mellékközlekedési útjaink állapota siralmas néha. A járművezetőnek nagyon oda kell figyelnie az út felületre, amin halad, a sok kátyút kerülgetve. Az a rengeteg út hiba, amúgy is erősen lelassítja a biztonságos haladás lehetőségét. Túl azon, hogy a sofőr figyelmét is erősen leköti. Ilyen utakon, a közútra tévedő vadak észlelhetősége, még korlátozottabb. Persze, egészen más lenne a helyzet akkor, ha az útjaink tökéletesek lennének. Mert akkor, a tájat szemlélve, sokkal hamarabb észlelhetők lennének azok az erdei vadak, amelyek az általunk használt közútra tévednek. De ilyen út, már egyre ritkább a mi kis hazánkban.
Ehhez társul még az, hogy az utak mentén növekedő aljnövényzetet, cserjéket, bokrokat és fákat, a közút karbantartóknak, rendszeresen kell ápolni. Az aljnövényzetet időszakos kaszálással, míg a cserjéket, bokrokat és fákat, évente legalább egy alkalommal, erősen vissza kell vágni. Éppen azért, hogy a jobb észlelhetőség kedvéért, minél szélesebb legyen az a terület, amit a járművezetők jól beláthatnak. Oly annyira, hogy az ilyen erősebb növénygyérítést, az útkereszteződések közvetlen közelében, még határozottabb módon kell kialakítani. A keresztező út tökéletesebb beláthatósága érdekében.
Másképpen fogalmazva, a közútkezelőknek kell rendszeresen megoldania azt, hogy az erdőket keresztező fő és mellékutak mentén a növényzet, ne akadályozza a biztonságos vadészlelés lehetőségét. Az aljnövényzetet többnyire le is vágják rendszeresen, körülbelül egy méter szélesen. De a többi növényzethez sok helyen, évekig hozzá sem nyúlnak. Pedig, azokat is legalább egy méternyire az út szélétől, le kellene vágni minden évben. Éppen azért, hogy a kihelyezett jelzőtáblák, időben észlelhetők legyenek. De, az út szélén növekedő cserjék, bokrok és fák, belógnak a közút közlekedésében aktív sávjának a területére is. Így természetesen, erősen korlátozzák azt a lehetőséget, hogy az úttestre szökkenő vadakat időben észlelhessük.
Sok esetben, még a vadveszélyre figyelmeztető jelzőtábla is rejtve marad a járművezetők elől. Mert a dús növényzet takarásában, egyszerűen nem látható kellő időben. Pedig, amelyik közúti jelzés nem látható, az nem is lehet érvényes. Olyan ez, mint az útburkolati jelek, a téli hó és jég takarásában. Ha nem látszik az útburkolati jel, akkor a közúti jelzőtáblák alapján közlekedünk. De, ha az sem látszik megfelelő távolságból, akkor az is hatálytalan. Ez nyilvánvaló.
Most pedig, csak a vicc kedvéért, tételezzük fel azt, hogy olyan úton haladunk, amelyik tele van az út hibák kátyúival és még a növényzet ápolását is elhanyagolták. Egy ilyen úton haladva, főképpen arra figyel a sofőr, hogy a kátyúkat kerülgesse. Mint egy szlalompályán a kihelyezett akadályokat. Ehhez társul még az, hogy az út szélére helyezett veszélyt jelző táblák kellő távolságból való észlelhetősége megoldhatatlan. Mert az út felületre tapadt szempár, nem sokat észlel a fák között rejtélyes módon meghúzódó táblákból. Akkor sem, ha vadveszélyre hívják fel a figyelmet.
Ha pedig, a vadveszélyre hivatkozó jelzőtáblának engedelmeskedve, az erősávot figyeljük erősebben, ami sokszor erősen belóg az úttestre, akkor a haladás a kátyúk között, megoldhatatlan feladat. Pedig, mind a két hibát, a közútkezelő hagyta ott számunkra. Miközben az egyedüli felelősséget, megpróbálja törvényes keretek között a járművezetőkre hárítani. Szinte, kivétel nélkül. Pedig, ez ilyen formában, már nem is olyan vicces.
Nem kivétel ez alól, a Budapestet és a Ferihegyi repülőteret összekötő gyorsforgalmi út sem. Ahol az útburkolat minősége még elfogadható. De a növényzet, itt-ott jócskán belóg a közlekedési sávokba. Itt nincsen kamionközlekedésre lehetőség. Pedig a kamionok, épp úgy, mint máshol, haladás közben megoldanák a belógó ágak közúti „metszését”. Legnagyobb járművek az autóbuszok lehetnek. Amelyek kitérnek a belógó ágak elől, a felezővonalra húzódva.
A bokrok és cserjék pedig, 20-40 cm belógással, még a személyautókat is a felezővonal közelébe kényszerítik néhol. Szerencsére, a motorosok még biztonságban tudhatják magunkat. De az útra tévedő állatok elől, ők sem menekülhetnek egyszerűen. Szerencsére itt, nincsenek erdei nagyvadak. Apróvadak és madarak keresztezik csupán az utat. Ilyen módon, az esetleges vadkár mértéke is jóval alacsonyabb.
Ahhoz tehát, hogy az esetleges vadkár jóval alacsonyabb értéken legyen, nem csupán a járművezetők felelősségét kell kiélezni. A közútkezelők felelősségét is fokozni kellene. Mert az útburkolatok minősége, valamint az úttestre benyúló növényzet mértéke, már-már teljesen ellehetetleníti néhol a biztonságos közlekedés alapvető feltételeit. Amikor ugyanis a közútkezelők, teljesen ápolatlanul hagyják az útjainkat, akkor ők maguk vadítják el a közlekedési helyzetet. Éppúgy veszélyeztetve az útra tévedt erdei vadak biztonságát, mint a járművezetőkét.
A közútkezelők vállalata, az ország tíz legnagyobb vállalkozásai között van. Ezért, a pozíciójukhoz méltó módon, joggal várható el tőlük az, hogy szakszerű módon kezeljék is az útjaikat. Az útburkolati hibákat éppen úgy, mint az utakat szegélyező növényzetet. Mert a biztonságos közlekedés alapja az, hogy „látni és látszani”. Így nem elég egy járműnek látszani az útjainkon, amit a tompított fényszóró kötelező használata szolgál nappal is, de látnia is kell a jármű vezetőjének. Éppen a biztonságos észlelhetőség érdekében. Mert, egyetlen járművezető célja sem lehet az, hogy a vadakat veszélyeztesse, amíg áthalad egy erdősávon, amit az általa jogosan használt út keresztez.
Itt jegyezném meg azt, hogy nem csupán az erdei vadakra kell fokozott figyelmet fordítani. Mert például, a fecskék amikor nagy melegben a rovarok alacsonyan szállnak, akkor az út fölött röpködnek, tíz-húsz centiméter magasságban. Ott gyűjtik össze szorgalmasan a táplálékukat. Így a gyorsan haladó járművek elől, nem képesek időben kitérni. Ezért van néhány település útburkolata „kitapétázva” fecskékkel. Ezért, a fecskék védelme érdekében, a kis madarak által lakott vidéki településeken, időszakos sebességkorlátozást kellene bevezetni minden évben. Maximum 35-40 km/h sebességértékre lassítva, nagyon sok fecske túlélhetné nálunk ilyen módon a nyarat.
Mert a fecskék, sokkal biztonságosabban észlelhetik a járműveket, ha azok sokkal lassabban haladnak. Ez többnyire, csak a vidéki települések belterületeire korlátozódik. Nyári és koraőszi időszakban. Nekünk ugyanis, azokra a vadakra kell fokozott figyelmet fordítanunk, amelyek hazánkban honosak. Még akkor is, ha időszakosan élnek csak itt. A természetvédők, hajókat helyeznek ki tengerre azért, hogy ott megpihenve, biztonságosan érjenek a mi hazánkba vagy vissza. Akkor, egy kis sebességkorlátozást mi is megtehetünk értük. A településeket jelző táblákra, fel kellene tenni egy fecske képét, ami egyben egy sebességkorlátozási utasítást is jelentene a járművezetők számára. Mert szerintem, ez is a közúti vadvédelem természetes része.
Ide tartozik még, hogy a kereskedelemben árulnak olyan vadriasztó sípokat, amelyek általunk nem hallható ultrahangot bocsátanak ki a járművünk által okozott menetszél hatására. Ezt a hangot viszont, a vadak elég jól hallják, és már messziről felfigyelnek rá. Ezért, autókra és motorokra egyaránt alkalmasak. Mert a járműveink természetes zaja, nem irritálja a vadakat annyira, hogy komolyabban felfigyeljenek rá. De ezek a vadriasztó hangsípok, valóban megelőzhetik az erdei vadakkal való közvetlen találkozásokat. De, szinte minden más állat is aktívan reagál a vadsípokra. Egyszerűen félre húzódnak előle. Mert a hangjuk, bár számunkra nem hallható, de őket mégis irritálja. Ezért, a közúti vadvédelem érdekében, ennyit mi magunk is megtehetünk a biztonságunkért.
Matécz Zoltán
2022.07.01.
