Ismeretelmélet.
Alapvető természeténél fogva, minden értelmes ember törekszik a tudásra. Ez a tudásvágy az, ami a megismerés felé hajtja. Így alakul ki a szellemi képességeit bontakoztató értelmes kisgyermekeknél, a „miért” korszak. Amikor minden viszonyítható dolog és esemény megismerése hajtja, űzi őket, és szinte kiapadhatatlan a megismerési vágyuk. Ahogy rácsodálkoznak a világra. Mert a „miért” kérdéseikre adott értelmes válaszainkat is, még tovább boncolgatják. Egészen a végtelenségig. Mindig újabb és újabb, „de miért” kérdésekkel bombázva bennünket. Mert óriási igényük van arra, hogy a számukra fontos dolgok és események, adekvát módon nyerjenek értehető és logikus visszaigazolást az elméjükben. Vagyis, megértsék az észlelt dolgok és események mögött, a szellemi szinten elfogadható tudati tartalmakat. Majd az általánosnak mondható közoktatásnak köszönhetően, olyan alapvető ismeretekre tesznek szert, amelyekről a tanulás során, gyakorlati tapasztalatokat is szereznek.
Az élőlényeknek alapvetően, lelki eredetű ösztönös tudásuk van. Így például, a napraforgó, mindig a Nap fénye felé szeret fordulni. Azért, hogy a Nap fényéből, minél többet tudjon hasznosítani. Vagy a fecske például, mindig tudja azt, hogy hová és mikor kell költöznie ahhoz, hogy a folyamatosnak mondható életfeltételei ideálisabbak legyenek. De nem kivétel ez alól az ember sem. Az értelmes ember azonban, éppúgy lelkileg tudatos ösztönlény, mint ahogyan szellemi szintű relatív intelligenciával rendelkező, tudatosan gondolkodó lény is egyben. De a kíváncsiság, velünk született lelki adottságunk.
A lelki szintű ösztönös tudásunk, nem igényel semmiféle gyakorlati visszaigazolást sem. Éppen úgy, mint az összes többi élőlény esetében sem. Mert a lélek, a morfogenetikus mezőként értelmezhető mágneses erőtérből érzékel teljes értékű információkat. Ezért a lélek, képekben lát. Reális módon elképzelt mentális képeket lát az elménkben. Amit a mágneses alapú információ vetít elénk. Az arra éppen tudatos elménkben. Vagyis, a lélek otthona az elme. Ahol tudatos lehet az ember. Így a lélek, mindig a viszonyítás jelen pillanatára tudatos. Amely viszonyításaink, mindig az elménkben valósulnak meg. A következő pillanatban pedig, már csak emlékké válnak azok, viszonyított adatok formájában, a memóriánkba kerülve.
Ezzel szemben a szellemiségünk, a memóriánk adatbázisának a mentális „raktárkezelője”. Ahová, az elménkben viszonyított életeseményeink emlékei kerülnek. Időrendi sorban eltárolva. Így a szellemiségünk, folyamatosan a múltbéli emlékeink és a jövőnkre utaló terveink között kutat. Olyan terveink között, amit szintén a múltban tároltunk el, de a lehetséges jövőnkre utalnak. Logikai hibákat vagy ellentmondásokat keresve. Amint talál egyet, máris felküldi az elménkbe, tudatosodás céljából. Több ezer ilyen szellemi gondolatunk ébredhet napi szinten.
Így a lélek, mivel éppen ő végzi mindig a viszonyítást az elménkben, a teljes információs értéket látja egyben. Mind az öt érzékszervünktől érkező információ együttes részadatai alapján. Ezért a valóságot, mentális módon értékelhető képekben látja. Ezzel szemben a szellemiségünk, csupán az elménk által viszonyított adatokhoz juthat. Az öt érzékszervünk felől érkező részadatokhoz. Amelyek csupán, a teljes mágneses információ legkisebb, bioelektromos módon értelmezhető egységei. Ezért a szellemiségünknek, hinnie kell a megszerzett adatok által felállítható valóság, reális módon elfogadható képszerűségeiben.
Ez a szellemi szintű hit motiválja az embert arra, hogy a lelki szinten megszerzett ismeretei számára, gyakorlati szintű visszaigazolást nyerjen az életünk tapasztalataiban. Ezek a mindennapi tapasztalatok biztosítanak számukra, bizonyosságokon alapuló tudást. Amelynek a segítségével, a lelki szintű ösztönös tudásunk és a szellemi szintű ismereteink, közös nevezőre kerülve, számunkra visszaigazolt tudássá edződhetnek. A gyakorlati tapasztalataink révén.
Példaként említhetném, a jogosítvány lehetőségét. Amikor ugyanis, valaki megszerzi a jogosítványt, akkor olyan szellemi szintű ismeretekkel rendelkezik, amelyekkel jogosult lehet a közúti járművezetésre. Viszont, az aktív vezetés tényszerűsége formálja vezetési tudássá, a KRESZ által megszerzett szellemi szintű ismereteit. Vezetési gyakorlat nélkül, az ismeretei megmaradnak ugyan, de nem edződnek tudássá. Sok ilyen honfitársunk van, akiknek megvan ugyan a jogosítványa, de vezetni nem mer, mert hiányzik a tapasztalatokon alapuló gyakorlati tudása. Ami biztonságérzetet adhatna számukra a közlekedésben.
Így a gyakorlati tapasztalatainkon alapuló szellemi szintű ismereteink, már nem csupán a hiteinket képviselik, a valóságról alkotott reális elképzeléseinket, hanem azok visszaigazolt tapasztalati tudásával vérteznek fel bennünket. Amely tudás, már alkalmassá tesz bennünket arra, hogy bármikor nyugodtan részt vehessünk, a közúti forgalom közlekedési folyamataiban. Így a tapasztalati tudás, már bizonyossággá teszi az egyéni ismereteinkből fakadó hitünket arra, hogy a megszerzett ismereteink alapján, helyesen fogunk közlekedni az utakon.
Ezzel szemben a szkeptikus ember elméje úgy működik, hogy a megszerzett közlekedési ismeretei ellenre, nem vezet rendszeresen, akkor nem is lehet visszaigazolt bizonyosságú tudása a közúti közlekedésbe vetett hitéről. Ennél fogva, a szkeptikus ember, mindig tagadni fogja negatív módon, a biztonságos közlekedés abszolút lehetőségét. Annak ellenére, hogy maga is jogosítvánnyal rendelkező tanult személy. Akinek elvileg, meg van az elméleti lehetősége a közúti járművezetésre. Csak nem él vele.
Mert az elméjében torz, negatív hit hibás reprezentációja él a közlekedésről. A vezetés élményének a görbe tükörképe. Hiszen a vezetés gyakorlata nélkül, inkább csak tétlen szemlélője a közlekedésnek. Aki a közlekedési forgalom hibáit képviselő baleseteket elemezgeti. Illetve a kihegyezett, kiélezett baleseti helyzeteket. Ilyen módon védve meg önmagát, az esetleges közúti balesetek valóságos lehetőségeitől. Őszintén konstatálva azt, hogy van ugyan jogosítványa, de éppen az ilyen esetek lehetőségei miatt nem vezet aktív módon. Így, szkeptikus marad a közúti járművezetés biztonságosságával szemben.
Amikor ugyanis az elménkben, a lelkünk lát valamit, az már a valóságról alkotott reprezentációnk. Mint az elménkben megjelenő mentális képi forma, amit a valóságról képzeltünk el. De a valóság, lehet illuzórikus is. Mint például, egy hamis elképzelés negatív hite. Vagy például, a délibáb. Amikor egy hosszú úton haladunk és a távolban, az útfelület nagyon vizesnek látszik a Nap fényében. Vagy az oldalablakon kitekintve, a nagy nyári melegben, függőleges módon hullámzani látszanak a távoli fák. Vagy például, egy radiátor fölött, ahol a hő felfelé száll, hullámozni látszik minden a felmelegedett légtéren keresztül.
Ezek az illúziók arra utalnak, hogy a valóság egészen más, mint amit az öt, korlátozott képességű érzékszervünkkel érzékelünk róla éppen. Ezek ugyanis, érzéki csalódások. Ezért, ezeket az érzéki csalódásokon alapuló illúzióinkat, csak a közvetlen gyakorlati tapasztalat oldhatja fel számunkra. Amelynek keretében, túltesszük magunkat az érzéki csalódásunk hamis látszatán. De ilyen illúzió lehet például, az álom is. Mert az álmot látó ember, valóságosnak érzi azt, amit éppen álmodik. Majd, csak az ébredése után tudatosodik az elméjében az, hogy az álom, egy képzeletbeli valóság volt csupán. Amit nem szükséges komolyan vennie az éber tudati állapotában.
Az álom tehát a valóságról, relatív korlátok nélküli abszolút képet fest számunkra az elménben. De az álom, tudatosan is irányítható. Csak arra van szükségünk, hogy egy adott problémánk megoldásán, egészen az elalvás pillanatáig keményen agyaljunk. Ha így alszunk el, akkor az elménk, zavartalanul folytatja a probléma megoldásáról szóló gondolataink pergetését. Csakhogy, az álom már, relatív szellemi korlátoktól mentes módon, az abszolút lelki megoldás lehetőségét vetíti elénk. Így az álomban kialakuló mentális képi formánk, a teljes információs értéket képviseli a megoldásról. Amire az ember, szinte azonnal felriad és szellemi szinten is tudatosítja önmagában, hogy megálmodta a szükségszerű megoldás elvi lehetőségét. Így az irányított álom, korlátlan lehetőségekkel kecsegtet bennünket.
Hasonló a helyzet a meditációval. Ami tudatos „álomnak” minősül. Meditáció alkalmával ugyanis, egy problémánk előre elképzelt megoldási lehetőségét helyezzük a megismerési szándékunk középpontjába. Minden egyéb szellemi aktivitásunkat kiiktatjuk. Tudatosan kerüljük. Így a meditatív elmeállapotban lévő elménkben a lélek, abszolút módon juthat, a probléma megoldását jelentő információhoz. A szellemi szintű relatív korlátozottságunk mentális terhei nélkül. Így a meditatív elmeállapot olyan, mint egy mentális szintű „letöltőprogram”. Amelynek a segítségével, az Univerzum mentális adatbázisából szerezhetünk abszolút értékű információkat. Amelyre a lelkünk, ösztönös módon tudatos.
Ahhoz, hogy ezt megértsük, az abszolút Létezést kell kettéválasztanunk elméletben. Az általunk ismert, összetett szerkezetű és elektromos tulajdonságú objektív anyagi valóságra, és a mágneses alapokon nyugvó szubjektív valóságra. Ami a bioszféránkban, mindig együtt mutatkozik meg számunkra. Mint „elektromágneses” jelenség. De az indukció jelensége, egyértelműen utal arra, hogy a jól látható elektromos anyagi eseményeket, a számunkra teljesen láthatatlan mágneses események alakítják ki és tartják fenn.
Így az Univerzum mágneses alaphalmaza, egy olyan egységes alapközeg, amit az egységnyi kiterjedésű oszthatatlan alaptömegek építenek fel. Amelyek az elektronoktól is, legalább ezerszer kisebbek. Egy szorosan egymáshoz érő alapközeget alkotnak. Amelynek minden oszthatatlan alaptömege, állandóan csak rezeg. Mert a stabil felfüggesztés és a fix alátámasztás hiányában, az egyensúlyi helyzetüket folyamatosan csak keresik. Egy állandóan rezgő mátrix rendszer közegét alkotva. Amelyben a szervezettnek mondható együttes rezgéseik által, kozmikus szintű mágneses hullámok alakulnak ki. Mágneses erőtérré alakítva ez által, az egész mágneses teret.
A mágneses hullámoknak, két alapvető összetevője van. A hullámhossz és a frekvencia. A hullámhossznak szerintem, informatív értéke van. Mert az határozza meg, a mágneses hullám hatási irányát és célját. Míg a frekvencia által, az oszthatatlan alaptömegek rezgési szintű részerő impulzusai terjednek, a hullámhossz által meghatározott egyenes irányba. Mint az egy irányú hatáspumpák. Ezt a folyamatosan egy irányba terjedő szubjektív hatásközvetítési módot nevezhetjük, az energia áramlásának. Így a mágneses hullámok, mágneses erőteret képeznek, a teljes mágneses alaphalmazból. Amelyik mágneses erőtér, közvetett induktív hatást gyakorol, minden benne és belőle megnyilvánult, elektromos anyagi részhalmazra. Azok elektrosztatikus erőterein keresztül.
Ez a mágneses erőtér mozgási, létezési teret biztosít ez által, az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok számára. Amit az égitestek jelentenek. Mint az Univerzum „atomjai”. Bele értve, a mi Földünket is. Így a bioszféránkban, a kétféle jelenség, mindig együtt mutatkozik meg. Az elektromos és a mágneses jelenségek közösen. Mint „elektromágneses” hatások. Amelyek természetesen, olyan elektromos hatások, amelyeket mágneses erők tartanak működésben. De, ha felfelé haladunk a légterünkben, és elhagyjuk a bioszféránk egyre ritkuló anyagi határát, akkor már az űrbe kerülünk. A bolygó és csillagközi térbe. Ahol az anyagi minőségek hiányában, már nincsenek elektromos hatások. Mert az, már az Univerzum tisztán mágneses alaphalmaza.
Így a mágneses tér, teljesen kitölti az atomokban lévő, üresnek hitt teret is. Valamint, az atomok által felépített rács és kristályrács alapú anyagi szerkezetek közöttes tereit is. Oly annyira, hogy a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegeiből építik fel az elektronok is, az ő elektrosztatikus erőtereiket is. A hozzájuk közelebb álló oszthatatlan alaptömegekből. A kétféle erőtér pedig, egymásra próbálja erőltetni, a közös közegükben kialakult mozgásformáikat. Így, ez a kétféle erőtér folyamatos közvetlen egymásra hatása, nem más, mit az induktív viszony. Amelyben a mágneses erőtér marad mindig a domináns.
Így az elektromos anyagi részhalmazok, a mágneses hullámok induktív hatására vesznek fel strukturális szerkezetű alakzatokat. A mágneses hullámhossz informatív értékeinek az irányításával, és a mágneses frekvencia energiájának az indultív hatása alatt. Vagyis az indukció végül is átalakítja, konvertálja, modulálja, a mágneses hullámhossz informatív értékét, és a mágneses frekvencia energiaértékét, a kétféle erőtér között. Így vesz fel az elektromos anyagi részhalmaz, anyagi struktúrát biztosítani képes atomos szerkezetű formációt, és képviselhet elektromos okokra visszavezethető erőhatásokat.
Az a mágneses alaphalmaz pedig, amelyikben a mágneses hullámhossz által, információ alakulhat ki, tárolódhat el és közlődhet induktív módon az elektromos anyagi részhalmazok felé, elmének és memóriának minősül egyben. Az Univerzum abszolút Elméjének és Memóriájának egyszerre. Amelynek ennél fogva, szintén abszolút értékű Intelligenciával rendelkező Tudatossága és Öntudata van. Ez a kozmikus szintű Öntudat állította be, azokat a mágneses alapú kozmológiai állandókat, amelyek induktív módon befolyásolják, az elektromos anyagi részhalmazok precízen behangolt működését.
Valamint, ezzel a kozmikus szintű Memóriával kapcsolódik a mi relatív elménk is meditatív állapotban. Innen képes abszolút értékű információkat „letölteni”, az elménk, igény szerint. Amelynek, nincsen a mi relatív szellemiségünk által befolyásolt, adatokkal rendelkező része. Amit a szellemiségünk mentális adatbázisa biztosíthatna csupán. Így a számunkra metafizikai jellegű és abszolút értékű Tudatosság, túl az anyagi minőségeken, a mágneses valóságot uralja. Teljesen transzcendens módon.
Ezt a kozmikus szintű Tudatosságot nevezi az idealista filozófia Istennek. Más idealista filozófiákban, morfogenetikus mezőnek, Isteni mátrixnak, Akasa krónikának értelmezik. A régi tudósok pedig, egyszerűen csak éternek hívták. A mi ősi magyar nyelvünk pedig, tökéletesen megőrizte számunkra Isten fogalmát. Mert, ha a lélek által, az Isten élteti az embert, amit születésnap alkalmával meg is említ a magyar ember, akkor a lélek által éltetett ember, maga a megtestesült Isten. Lokális jellegű, relatív anyagi formát öltve.
Isten azt mondta a Bibliában önmagáról, hogy „VAGYOK, AKI VAGYOK”. Ami az emberre vetítve azt jelenti, hogy amit szellemi szinten a „VAGYOK” szóhoz csatolunk tudatosan, a lélek azt az életszerepet vállalja fel számunkra. Így válik az ember a lélek által, relatív Istenséggé. A kialakult anyagi természet aktív részét képviselve. De a természetben tökéletes rend van. Ezt az elektromos tulajdonságú anyagi rendet, egy mágneses alapú rendező alakította ki és tartja fenn induktív módon. Folyamatos jelleggel. Ezért, ha a természetben bármilyen hibát vagy ellentmondást fedezünk fel, akkor sem a természet a hibás. Hanem a róluk alkotott szellemi szintű elképzeléseink.
Ezt az anyagi természetű rendet, a tudomány kutatja. A méréseken alapuló folyamatos viszonyítások részadatai alapján. Amit az elménkben munkálkodó lelkünk viszonyít, mérési adatokat gyűjtve, és a szellemiségünk raktároz el a memóriánkban. De az egyre precízebb méréseink is, csupán adatokat biztosíthatnak a természet egyes részeiről. Olyan részleges adatokat csupán, amelyek a teljes mágneses információ legkisebb viszonyítható anyagi szintű egységei lehetnek csupán. Így lett a viszonyított adat, a mágneses alapú információ legkisebb értelmes mentális eleme.
A tudomány pedig, „sohasem hisz, hanem mindig mér”. Ezt állítják a tudósok. Azaz viszonyít. Így a viszonyítás által mért adatok alapján, tényeket igazol, a már rendelkezésére álló egyéb tényeivel. Vagyis, a mért adatok egységnyi informatív értékeiből próbál, teljes értékű információt gyártani szellemi szinten. Mégpedig úgy, hogy a konkrét adatokra támaszkodva, általános érvényű igazságokat formálnak. Így a matematika, a tudós szakemberek filozófiai szintű mentális eszköze. Amelynek a segítségével, a konkrét módon mért adatokból lehet elvonatkoztatni, az általános állítások felé. Tulajdonképpen, a komplex számokkal, olyan absztrakt matematikai képleteket használnak, amelyek a valóság látszatát képesek igazolni számukra. Így aztán a tudósok, a matematikai képleteikben hisznek. Akkor is, ha azok virtuális, azaz látszólagos valóságot jelentenek számunkra. Mint mentális délibábot.
Ezekkel a viszonyított információkkal, a lelkünk nem tud mit kezdeni az elménkben. Mert a lelkünk, nem egységnyi számadatokat használ, hanem komplett információkat. Amelyekkel mentális képeket alkot. Ezért a viszonyított adatokat egyszerűen, átküldi a memóriánkba megőrzés céljából. Ahol a szellemiségünk az úr. Így az előző viszonyítási pillanat, a jelen viszonyításunk mentális pillanatában már csak múlt. Vagyis az idő valójában, olyan szellemi szintű fikció csupán, aminek az alapját, éppen az képezi, hogy az elménk, minden viszonyított állapothoz, hozzárendeli a viszonyítást végző lelki jelenlétünknek az aktuális pillanatát. Így a memóriánkban, ezek a viszonyított állapotok halmozódnak fel emlékekként, a hozzájuk rendelt viszonyítási pillanatok értékeivel együtt. Így az idő, folyamatosnak tűnő szellemi szintű illúzióját visszatükrözve számunkra az elménben.
Az idő mérésére, semmiféle fizikai műszerünk nincsen. Csak az óráink képesek mutatni számunkra a pontos időt. Mint mechanikus szerkezetek. Amelyeket, az égi mozgásformák leképezése alapján szerkesztettünk meg. Így a mi óráink tulajdonképpen, nem az időt mutatják meg számunkra, hanem csupán azt a pillanatnyi állapotot vetítik felénk a mutatóik által, ami a periodikus égi mozgásokkal azonosítható éppen. De azok csupán, az emberi elme szüleményei alapján alakultak ki ilyen módon. Leképezve számunkra, az idő égi mozgásformákon alapuló szellemi szintű fiktív illúzióját. Valóságosnak tűnő formában.
Ezért a „téridő” fogalma is sántít a tudományban. Mert a téridő elvont fogalmához, tudni kellett volna azt, hogy mi a tér és mi az idő. Mert az elektromos anyagi valóság számára a létezési, mozgási teret, a mágneses alaphalmaz biztosít. Számunkra teljesen láthatatlan, de valóságos módon. Míg az idő, csupán a memóriánkban munkálkodó szellemi képességeink funkciója, az elménkben visszavetülve. Olyan fikció, aminek valóságos alapja nincsen. Így az fiktív időérzetünk nem képes arra, hogy a valós térrel együtt, a téridő feltételezett szövetét képezze.
Mivel a lélek az elménkben, komplett mentális képi megjelenési formákat kezel, ezért ő, mindig a teljes információkkal van elfoglalva éppen. Mentális képekben látja a valóságot. Azok teljes, viszonyítható adatokon alapuló informatív értékeit megértve. Ezért képes a tudatos elménk, a reális képzelet kialakítására. Amely képzeletbeli mentális formát, a szellemi gondolataink segítségével módosíthatjuk, a saját emberi igényeink szerint. De ilyen képi információ a lelki vágy is. Amit képi megjelenési formában értékel az elménk, amikor tudatosodik az a fejünkben. Mint a kozmikus szintű Tudatosság Isteni szándéka, amelyik éppen reánk irányul. Aminek a megvalósulása, boldoggá tehetne bennünket. Ezért, a lehetséges megvalósulása érdekében, olyan tervet kell szövögetnünk az elménkben, amelyik a konkrét módon vágyott jövőnkre irányul.
Ezek az elmékben kialakított terveink, olyan reális elképzelések a lelki vágyunk lehetséges valóságáról, amelyek tudatosan kifejezésre juttatott hiteink jelennek meg a valóságunkban. Mint EEG-agyi mágneses hullámaink. Amelyeknek a hullámhosszát, a szellemi gondolataink informatív értékei képviselik. Míg a frekvenciáját, a lelki érzéseink mentális erőhatásai. Így a hiteinkben, már a lelki vágyaink nyernek olyan mentális képi formát az elménkben, amelyeket a szellemi gondolatainkkal szinkronban alakítottunk ki. Így tulajdonképpen, a lelki vágyainkban jelentkező Isteni szándék és a kívánatos emberi akarat, közös nevezőre kerül, az értelmes módon kifejezésre juttatott hiteink által. Ezért a hitünket kifejezni képes reális képzeletünk már, az elménkből projektált, kivetített agyi mágneses programunk.
Így a kifejezésre juttatott hiteink, a bele integrált lelki erőhatásaink miatt, mindig a megvalósulásuk felé fognak törekedni. Mert a mágneses erőtérben a hatásterjedés tempója fénysebességű. Míg az elektromos anyagi valóságban, legfeljebb egyharmad fénysebességet érhet el. Ezért a hiteinket képviselő agyi mágneses hullámaink, az anyagi szintű életeseményeink elé hatolnak, és beállítják számunkra, a vágyaink által meghatározott induktív paramétereket. Amelyek szerint, az elektromos anyagi valóságunknak történnie kell.
Ezért kedves Olvasóm, neked azt ajánlom, hogy minden este lefekvés után, de még elalvás előtt, képzelj el néhány olyan dolgot és eseményt magadnak, amit másnap a lelki vágyaid szerint szeretnél megtapasztalni. Majd térj nyugovóra azzal a biztos tudattal, hogy másnapra, mindent jól megterveztél magadnak előre. Másnap pedig, tapasztald meg azokat Isteni rendben. Ez az igazi esti ima lényege. Amikor Isteni eredetű lélekként éltetett értelmes emberként, a mágneses valóságba vetítjük a lelkünk vágyait. Amit Isten, induktív módon megvalósít számunkra.
Van egy mondás, amely szerint „az Igazság odaát van”. Az Univerzum mágneses valóságában. De az a mágneses valóság, általunk láthatatlan módon, teljesen átszővi az anyagi világunk elektromos valóságát is. Istent képviselve bennünk is. Ezért mágneses alapon, tökéletes szimbiózisban élhetünk Istennel. Így Istentől elkülönülni, akkor sem tudunk, ha nagyon akarunk. Mert Isten, mindig velünk és bennünk van. A lélek által éltet bennünket. A lelki vágyaink alapján, mindig megüzeni számunkra, hogy mi tenne bennünket boldoggá. Végül pedig, a lelki vágyaink tudatos elképzeléseivel, a reánk irányuló teremtés Isteni eredetű mágneses folyamatait is kezdeményezhetjük. A kifejezésre juttatott hiteinkben kódolt lelki vágyaink szerint.
Így a filozófia, a bölcsességet meghatározni képes abszolút igazság keresésére irányul. Ezért tulajdonképpen, Istenre reflektál. Mindenféle logikus módon. Ami az észszerűség reális keretei között, még érvényesülhet az elménkben. De a szellemi gondolataink által formálható észszerűségeinket, a lelkünk értékeli az arra tudatos elménkben. Akármilyen racionálisak is azok. Ezért, amíg az elménkben honos lelkünk, nem ért egyet a szellemi gondolataink által képviselt racionális észszerűségünkkel, valamilyen logikai hiba vagy hiányosság miatt, addig folyamatosan kell agyalnunk, a lehetséges megoldáson. Vagy a lelkünk nyugalma érdekében, végleg elvetjük a megoldás szellemi szinten formálható elvi lehetőségét.
Így szellemi szinten, akármilyen bölcs dolgot állítsunk is, addig nem lesz az racionális számunkra, amíg az elménkben, a lelkünk hozzá nem járul. Amíg el nem fogadja azt, egységes mentális képi megjelenési formaként. Amelynek az információs értéke, már szerinte teljesen hibátlan. Ezért az ember által képviselt ismeretelmélet, átvitt értelemben véve, Isten megismerésére szorítkozik. Mert a megismerni vágyott természetben, a mágneses alapú Isteni akarat fejeződik ki induktív módon. Ezért tökéletes a természet.
Így a filozófiai viták is, éppen azon alapulnak, hogy a lelki eredetű információk mentális képeiben gondolkodó filozófusok vitáznak, a szellemi szintű adatokkal érvelő tudományos szakemberekkel. Akik az információknak, csak az egységnyi mértékű alapmennyiségeit képviselő adatait birtokolják. Azokból próbálnak olyan egységesnek látszó matematikai szintű képet kialakítani, amelyben már, a lehetséges információ nyerhet értelmet számukra. Így jutnak el olyan tudományos értékű axiómákhoz, amelyek már igazolhatatlan állításokat képviselnek. De ezek az axiómák, az igazolhatatlan állításaik miatt, a tudós szakemberek hitét fejezik ki csupán. A matematika nyelvezetével kifejezett bonyolult módon. Így a kvantumszámításokban, az axiomatikus képletek szintjén jelennek meg a komplex számok. Mint a tudományos állítások véletlenszerű módon valószínűsíthető látszólagos visszaigazolásai.
De a matematikai képletek számai is, csak egyedi értékű adatok lehetnek. Ilyen formában a komplex számok, csupán utalni képesek arra az információra, amire valójában irányulnak. Megpróbálják a matematika nyelvezetén, elvont képi formában kifejezni, a számok által képviselt valóság vélhető igazságértékeit. Így a tudomány új állításai, radikális módon hatnak a régebbi, még konzervatív állítások igazságértékeire. Ezért olykor, szinte teljesen elvonatkoztatnak a régebbi tanításoktól. Akkor is ha azok, még a mai napig is, érvényben lévő tudományos értékeket képviselnek is.
Az ismeretelmélet azonban, a természetet képviselő elektromos tulajdonságú anyagi valóság megismerési lehetőségeit elemzi. De azt, a mágneses valóságban kell megtennie ahhoz, hogy értelmet nyerjen számára a megismerés folyamata. Mert az elménkben megismerést végző, folyton tudatosan viszonyító lelkünk által, Isten kívánja a gyakorlati tapasztalat szintjén megismerni azt a természetet, amit éppen Ő maga tart működésben, induktív módon. A saját mágneses valóságából. Így rajtunk keresztül, mint relatív Istenségeken keresztül kívánja, gyakorlati tapasztalatokon alapuló tudássá formálni a szellemi szintű ismereteit.
Ilyen módon Isten, a mi értelmes emberi elméinken keresztül, önmagára találhat az elektromos anyagi világban. Amikor ugyanis, a természet megismerése a feladat számunkra, akkor a természetet fenntartani képes mágneses valóság megismerését is be kell iktatnunk az ismeretelméleti folyamatainkba. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt az alapvető tényt, hogy minden „elektromágneses” jelenség, ami a természetben megismerhető, az a mágneses valóság által működik elektromos szinten. Induktív hatásra.
Descartes állítása alapján, „Gondolkodom, tehát vagyok.”. Ez egy olyan logikai következtetés, ami a szellemi szintű emlékeim relatív részadataiban való kételkedésemet fejezi ki. Ezért, éppen azért gondolkodom a tudatos elmémben, hogy a lelkem számára, egységesnek mondható mentális képet alkossak, a szellemi szinten értelmezett valóságról. Ebből kifolyólag, az elmémben megvalósuló gondolkodásom képessége igazolja vissza számomra, az anyagi létezésemet mentális módon értelmezhető elvi lehetőséget.
Ez a „tehát vagyok” kifejezés, éppen ugyanolyan konkrét állítás, mint amit Isten alkotott önmagáról, a „Vagyok, aki vagyok.” kifejezésével. Ez az állítás ugyanis, önmagunkról ad számunkra bizonyosságot. Szellemi szintű bizonyosságot, önmagunk lelki szintű létezéséről. Ez a bizonyosság nem más, mint az öntudat. Ami tulajdonképpen, a „VAGYOK” szó fogalmával fejezhető ki.
Az elménkben tehát, a lelkünk kezeli a szellemi gondolatainkat. Reprezentatív módon, képi megjelenési formát kölcsönöz a szellemi szintű adataink összességének. Vagyis, komplett információs értéket alakít ki belőlük. Így a gondolkodás képességével helyezzük magunkat értelmes módon abba a valóságba, amelyiknek az elválaszthatatlan részét képezzük. Így az elme, az agyunk bioelektromos hatásaként, a kozmikus szintű mágneses hullámokra érzékeny és agyi mágneses hullámokat gyárt. Értelmes módon kifejezésre jutatott hiteket. Éppen úgy működik, mint egy mentális adó-vevő berendezés. Ilyen módon, állandó közvetlen viszonyban állunk mágneses szempontból véve, az Univerzum mágneses alaphalmazával. Vagyis Istennel.
Ha pedig, az elektromos anyagi okozatok, mágneses okokra vezethetők vissza, akkor az agyunkban létező elménk mentális funkciója is, az agyunk biológiailag elektromos olyan tulajdonsága, amit a mágneses eredetű induktív lelki hatásunk használ bennünk. Így lelki értelemben véve, mindig a világegyetem centrumában vagyunk. Mert egyedi módon, mindig bennünket illet a megismerés szellemi szintű lehetősége. Így a megismerés, az anyagi világra irányuló reflexiónk eredménye, amelynek keretében, állandóan csak viszonyít a tudatos elménkben a lelkünk.
A lélek, metafizikus jellegű. Mert az anyagon túli transzcendensnek számító mágneses valóságból származik. A reánk irányuló kozmikus szintű mágneses hullámunk frekvenciájaként. Amely induktív módon, lelki eredetű bioelektromos érzéseket biztosít az elménk számunkra. Így a lélek végül is, a tudatos elménken keresztül, önmagára talál. Az értelmes megismerés következtében. Így a tanulás, szellemi szintű relatív visszaemlékezés, a lélek abszolút valóságára. Amelyben a szellemiségünk, ezoterikus jellegű belső, rejtett képességeivel tudjuk irányítani, a lelki eredetű spirituális képességeinket.
A jövőre irányuló terveinkkel, az anyagi világ eseményszerűségeiben vehetünk részt értelmes módon. Így a közben folytatott, általános valóságot megismerni képes mentális folyamataink végül is, önmagunk konkrét megismeréséhez vezet. Így az ismeretelméletet, a kollektív tudatosságunkban valójában, az emberek egyedi szintű elméinek a megismerési folyamatai alkotják. Amit a lélek irányít az elménkben, de a szellemiségünk értékel a memóriánkban. Amire az elménk, szintén állandóan tudatos.
A kollektív tudatosságunk pedig, felhalmozza ezeket az egyedi módon megszerzett konkrét ismereteinket, és oktatható formában jeleníti meg azokat a társadalmunkban. Ezen alapszik a közoktatás folyamata. Amelynek keretében, az egyéni embernek, nem szükséges minden lehetséges ismeretet saját maga által megtapasztalnia és logikus összefüggéseket keresnie a valóságról. Mert ezt a feladatot az oktatás keretében, elvégzi a kollektív ismereteket kezelő társadalom. Így az ismeretelmélet, a további megismerés felé tereli az értelmes egyéni emberek figyelmét. Mert a különböző relatív szellemi képességeink által irányított megismerési folyamataink mindig egyediek a lelkünk számára. Ezért, Isten számára, minden ember véleménye, hite számít.
A lelket, úgy érdemes elképzelni, mint az olimpiai „háromkarikát”. Amelynek a középső karikája a lélek. Így az abszolút lélek, mentális visszacsatolást végez az elménkben, a fizikai szintű relatív testünk és a bioelektromos tulajdonságú, szintén relatív adottságú szellemiségünk között. Ezekben a mentális visszacsatolásainkban érvényesülnek azok a szellemi gondolataink, amelyek az elménkben tudatosodva, az anyagi valóság megismerésre irányulnak. Ami az ismeretelmélet alapját képezi. De a testi jellegű érzékszerveink felől érkező információkat, és a szellemi szinten kezelhető mentális informatív értékeinket, mindig a lelkünk értékeli az elménkben. Mert, ő maga a tudatos, az éppen viszonytást végző elménkben.
Isten transzcendens, az anyagi világon túli metafizikai létező, aki a mágneses valóságban immanens. Önmagáért való abszolút tudatosság. Meg nem nyilvánult szubjektív tényezőként azonban, uralja az anyagi minőségeket is induktív módon. Ezért Isten az anyagi világukban, a szubjektív módon megnyilvánult objektum. Azaz, szubjektív-objektum. Ezért az értelmes emberben relatív módon elkülönült tudatosságot, a mi szubjektív, egyedi adottságukként szoktuk nevezni. Így lett az ember a megnyilvánult, objektív-szubjektum.
Matécz Zoltán
2023.02.03.
