Bölcsészet.
A bölcsészet, azoknak a humán tudományoknak az összessége, amelyek az emberi társadalommal és az egyéni szintű gondolkodásmóddal foglalkozó résztudományokat öleli fel. Ilyen módon, a kauzális jellegű ok-okozati összefüggések alapvető értelmezésével foglalkozik. De nem a természettudományok egyéb, gyakorlati tapasztalatain alapuló megismerések szintjén. Hanem főképpen, a teoretikus jellegű gondolkodás logikáin alapuló eszmefuttatások elmélkedésinek a szintjén. Így a bölcsészet kifejezés valójában, a filozófia szó magyar megfelelőjének tekinthető. Kérdés az, hogy milyen ismeretek tartoznak még szorosan, a bölcsészet filozófiai szintű hatáskörébe?
Minden teória, olyan elméleti szintű feltevést takar, amelyik valamilyen fokú gondolkodás és elmélkedés során jött létre, és a viszonyítható anyagi valóságra utal. Így a természettudományok viszonyított formában mért adatai alapján is, olyan elképzelések alakulnak ki a tudós szakamberek elméiben, amelyek különböző szintű teóriákat képviselnek. Mert, a tudós emberek is kénytelenek, különböző részelméleteket felállítani, hiszen az ő elméjük sem találkozik közvetlen módon az objektív anyagi valósággal. Amit a megismerési célkitűzéseik jelentenek. Csupán az öt érzékszervük biztosít számukra is, mért adatokon alapuló híreket, arról az anyagi szintű külvilágról, amit megismerni szándékoznak. Még akkor is, ha a méréseiket, egyre precízebb műszerek segítségével végzik el. Vagyis, ennél fogva, hinniük kell a precíz méréseiken alapuló adataikban és a belőlük formált teoretikus elméleteikben. Amely tudományos állításaikkal, tükrözni kívánják számunkra, a külvilágról alkotott reális elképzeléseiket.
Az a tény pedig, hogy a tudomány olykor kénytelen beismerni a tévedéseit, éppen arra utal, hogy a tudósok, akik a tudományos állításaikat felállították, tévesen ítélték meg a vélt helyzetet. Vagyis, hamis képet tükröztek az anyagi valóságról. Amit az új állításaikkal korrigáltak. Kérdés az, hogy hány ilyen hamis állítás van még a természetet megismerni szándékozó tudományban, ami még módostásra szorul. Mert a modernnek mondható relatív fizika, valamint a feltételezhető lehetőségeket elemezgető kvantumfizika, csak viszonylagos és esetleges képet vetíthet elénk az anyagi valóságról.
Ennél fogva, ha manapság, minden természettudományos állítás, olyan tudományos részelmélet csupán, ami a természettudósaink kollektív hitét vetíti elénk, akármilyen bölcsek legyenek is azok, akkor tulajdonképpen, a bölcsészet filozófiai szintű gondolkodásformáinak a hatáskörébe tartoznak azok is. Kivétel nélkül. Így minden tudományos állításnak, át kell esnie, a bölcsészet filozófiai szintű mentális szűrőjén. Ami a humán jellegű emberi gondolkodás, mentális jellegű részeredményeit vizsgálja.
Mivel a tudományos elméletek, nem a konkrét valóságot tükrözik számunkra, hanem csupán, a valóságról alkotott logikus elképzeléseket. Amelyeket a tudós szakemberek állítottak fel, mint vitatható teóriákat. Mert azok, az ő személyes meggyőződéseiken nyugvó hitük csupán. Amit a műszereik által mért adataik alapján képzeltek el a valóságról. De a valóságosnak értékelt elképzeléseik, csak a személyes hiteiket képesek értelmes módon kifejezésre juttatni számukra is.
Mert a hit, a nem látható dolgokról és eseményekről való szilárd meggyőződés csupán az elménkben. Vagyis, olyan reális elképzelés lehet csak, ami elvileg, a viszonyítható valóságba illeszthető. Így készülnek el a terveink. Ezért, minden terv, olyan jövőre irányuló elképzelést takar, ami még nincsen meg a jelen pillanatában. Különben, nem kellene logikus módon megtervezni azokat előre. Így a valóságos elképzeléseink által, olyan terveink jelennek meg az elméinkben, amelyek a hiteinket fejezik ki értelmes módon. Ebből kifolyólag a hit, már olyan reális elképzelés az elménkben, amelyik a jövőnkre irányuló terveinket fejezi ki, számunkra értelmes módon. Nem kivétel ez alól, a tudósok hite sem. Mert olyan valóságban élünk, amelyikhez az értelmes módon kifejezésre juttatott hiteink segítségével tudunk ideális módon alkalmazkodni.
Így a hit, nem pusztán a vallásos emberek mentális kiváltsága. Hanem éppen ellenkezőleg, alapvető emberi adottság az. Minden értelmes ember számára. Mert a reális elképzeléseink által kifejezésre juttatott hiteinkben, a lelki vágyaink szerint felmerült szándékaink jelennek meg. Tervszerű módon. Amely lelki szándékainknak, mentális szintű értelmes formát biztosítunk, a szellemi gondolataink informatív értékeivel. Ekkor mondhatjuk, előre megtervezettnek az elképzeléseinket. Így az elképzeléseink, a megvalósulásuk után nyerhetnek visszaigazolható formában értelmet számunkra. Amikor már, tökéletesen illeszkednek abba a valóságba, amibe a kifejezésre juttatott hiteink által beleképzeltük azokat.
A bölcs ember olyan személy, aki a sok éves élettapasztalatai alapján, jó ítélőképességgel rendelkezik és megfelelő, jól megfontolt tanácsokat képes adni a fiatalabb, még tapasztalatlanabb embertársai számára. Ezért a régi társadalmi közösségekben, az öregek tanácsa irányította bölcsen a közösségük életét. Konzervatív módon. Főképpen, a közösség alapvető sorsát befolyásolni képes problémák esetében. Így az időseket, az öregeket, a véneket, éppen a sokkal dúsabb élettapasztalataikon alapuló bölcsességük miatt tisztelték.
Így a bölcsesség kifejezésünk már, éppen arra utal, hogy a bölcsek által meghatározott jó indulatú állításokról van szó. Amelyek többnyire, olyan megszerzett tudáson nyugszanak, amelyek gyakorlati tapasztalatokon alapulnak. De ez a bölcsesség ma már, nem feltétlenül kötődik életkorhoz. Hiszen a társadalomban felhalmozott bölcs ismereteket, mint kollektív tudást, a fiatalok is megtanulhatják és megérthetik. Így a kollektív módon összegyűjtött emberi bölcsesség végül is, az oktatható kultúránk része lett. Ezért néha, radikális jelleget ölt a fiatalok elméjében. Így vált a bölcsészet, olyan filozófiai jellegű tudománnyá, amely az általunk megtapasztalható dolgok és események mögött meghúzódó okokat, célokat és azok lehetséges viszonyait értelmezi. Mégpedig, az elménk alapvető viszonyítási képességével.
Az elménk pedig, addig tudatos, amíg viszonyít. Így a viszonyítás iránya határozza meg számára azt, hogy mit minősítünk abszolút értékűnek, és mit relatívnak. Ennél fogva, mindent relatív, azaz változó értékűnek kezel az elménk, amit éppen viszonyít. Amihez viszonyít, azt pedig, abszolútként értelmezi. Így például, a hosszmérés során, a mért távolság relatív tényező számunkra. Míg a mérőeszközt amivel mérünk, abszolútként értelmezi az elménk, a mérés idejére. Olyan abszolutizált etalonként értelmezi, amit minden értelmes ember azonos értékű, egységnyi mérőeszköznek fogad el.
Így az abszolút jelleg, éppúgy teljességet jelent számunkra, mint ahogyan az egységnyit is kifejezi. Ebből kifolyólag, a relatív tényezők, éppen azt határozzák meg számunkra, hogy hány darab viszonyított, egységnyi tényezőt számoltunk valamilyen abszolút teljességben. Vagyis, a dolgok és események, a viszonyítás érdekében vesznek fel abszolút és relatív értékeket. Azaz, viszonyító abszolút és viszonyított relatív értékeket.
Példaként említhetném, a síelés sportágban a műlesiklást. Ahol a sportolók, különböző viszonyított relatív részidők szerint hajtják végre a lesiklás előírt gyakorlatát. Viszont, ezek a relatív részidők, azonnal abszolút értékeket vesznek fel, amikor általuk, meghatározzuk a versenyzők sportteljesítményének a reális sorrendjét. Mert az első esetben, a versenyzők egyéni teljesítményét viszonyítottuk az etalonként használt időhöz. Míg a második esetben, a versenyzők konkrétan mért részidőit viszonyítottuk, a különböző képességű versenyzők személyéhez. Vagyis, a részidők viszonylatában, megfordult a viszonyítási irány. Így az első esetben, ezek a részidők relatív tényezőkként szerepeltek az elménk számára, míg a második esetben már, abszolút értéket vettek fel számunkra. Ugyanazok a mért részidők.
Mivel tehát, a bölcsészet feladata az, hogy az elménkben tudatos értelmes emberi gondolkodás mentális lehetőségeit értelmezze, ezért a viszonyítás által meghatározható abszolút és relatív értékek lehetőségeivel is foglalkoznia kell. Mert, az a tudományos állítás, hogy „minden relatív”, csak úgy lehet igaz, hogy „minden relatív, amit éppen viszonyítunk”. Mert ilyen értelemben véve, minden abszolút értéket vehet fel az elménk számára, amihez viszonyítunk. De ezek az abszolút és relatív értékek, csak a viszonyításunk idejére vonatkoztathatók. Egy másik viszonyítás, megfordíthatja ezeket a viszonyértékeket az elménkben.
Így például, Istent abszolútumként kezeli az emberi elme. Vagyis, olyan kozmikus tulajdonságokkal ruházzuk fel, amelyek mindig abszolút értékűek. De ettől függetlenül, ha Istent viszonyítjuk önmagunkhoz vagy bárki máshoz, akkor a viszonyításunk idejére, relatív értéket vesz fel az elménk számára. De szerencsére, főképpen önmagunkat vagy bárki mást szoktunk Istenhez viszonyítani. Így Isten általában véve, abszolút marad számunkra. Mert, nem Istennek van szüksége arra, hogy abszolút értékű legyen, hanem az elménknek, amíg viszonyít.
Az általunk viszonyítható objektív anyagi valóságunk, az atomok elektronjaira visszavezetett módon, alapjában véve elektromos jellegű. Ezért az abszolút Létezésnek, csupán az egyik arculatát mutatja felénk. Az abszolút Létezés másik arculata, a szubjektívként értékelhető mágneses valóság. Amelyiknek egyáltalán nincsen elektromos vonzata. Az a tény pedig, hogy a bioszféránkban „elektromágnesesek” a jelenségek, éppen arra utal, hogy valójában, olyan elektromos jelenségekről van szó, amelyeket mágneses okok tartanak, általunk viszonyítható állapotban. Mégpedig, induktív módon.
Vagyis, a mi bioszferikus anyagi világunk, objektív és szubjektív egy időben. Tehát, elektromos és mágneses tulajdonságú egyszerre. Ezért lettek azok Maxwell óta „elektromágnesesek”. De az indukció jól értelmezhető jelensége, továbbra is egyértelműen utal arra, hogy olyan elektromos hatásokról van szó, amit mágneses okok idéztek elő és tartanak általunk viszonyítható állapotban. Mert, ha ez nem így van, akkor az elektromos ismereteink, semmit sem érnek.
Az indukció tehát, a mágneses erőtér és az elektronok elektrosztatikus erőterei között fennálló közvetlen fizikai folyamat. Akkor is, ha az elektronok elektrosztatikus erőterei, elektromos erőteret képeznek az anyagi részhalmazok körül. Mert az elektronok is, a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegeiből építik fel, az elektrosztatikus erőtereiket. Amely oszthatatlan alaptömegek az elektronoktól is, legalább ezerszer kisebbek. Ezért, teljesen láthatatlanok számunkra. Akár a mágneses erőteret képviselik, akár az elektromos erőtereket. Így a mágneses erőtér, éppúgy kitölti az atomok belső terét, mint ahogyan körül öleli azokat. Mozgási, létezési teret biztosítva ez által, a benne és belőle megnyilvánult, összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok számára.
Ha pedig, a bioszféránkban felfelé haladva, elhagyjuk az egyre ritkuló anyagi korlátaink határát, akkor az űrbe kerülünk. A bolygó és csillagközi térbe. Ahol már nincsen anyagi minőség. Így elektromosság sem jellemzi. Az már, egy egészen „más világ” számunkra. A tisztán mágneses valóság birodalma. Az Univerzum szubjektív valósága. Ahol az égitestek megnyilvánulhattak, mint az Univerzum „atomjai”. Ilyen égitest a mi Földünk is. Amelynek a gáznemű bomlástermékei, a légterünket alkotják.
A mágneses alaphalmazt, az Univerzum oszthatatlan alaptömeginek a teljes közege építi fel. Egy egységes mátrix rendszert alkotva. Amelyben az oszthatatlan alaptömegek, állandóan csak rezegnek. Mert a stabil felfüggesztés és a fix lerögzítés hiányában, az egyensúlyi helyzetüket folyamatosan csak keresik. A szervezettnek mondható együttes rezgéseik által pedig, kozmikus szintű, longitudinális felépítésű mágneses hullámokat alakítanak ki a közegükben. Amely hullámoknak, két alapvető összetevője van. A hullámhossz és a frekvencia.
Az én véleményem szerint, a mágneses hullámhossznak informatív értéke van. Mert az határozza meg, a mágneses hullámok irányát és célját. Míg a mágneses hullámhossz mentén felépült frekvencia által, az energia hatása terjed, a fény kozmikus sebességével. Mint az oszthatatlan alaptömegek rezgési szintű részerő hatásai, a hullámhossz által meghatározott egyenes irányba. Mágneses torlónyomással terhelve mindent, amivel közvetlen felületi érintkezésen alapuló fizikai kölcsönhatásba lépnek. Ilyen módon, mágneses erőtérré alakítva a teljes mágneses teret.
Amivel pedig, közvetlen fizikai kölcsönhatásba léphetnek, azok nem mások, mint az elektronok elektrosztatikus erőterei által fenntartott elektromos erőterek. Ezt a kétféle erőtér között folyamatosan fennálló fizikai kapcsolatot, indukciónak nevezzük. Így az indukció során, a kétféle erőtér között, létrejön az információ és az energia átkódolása. Ami az elektromos anyagi valóságban, mint strukturális szerkezetet biztosítani képes anyagi formáció és elektromos okokra visszavezethető erőhatás jelenik meg. Vagyis, az indukció jelensége alakítja át, modulálja, konvertálja, transzformálja át a mágneses információt, elektromos formációvá. Valamint a mágneses energia hatását, elektromos erőhatásokká.
Így a mágneses alaphalmaz, oszthatatlan alaptömegekből álló egységes közege, teljesen lineáris. Ezért, a benne kialakuló mágneses hullámok amplitúdói, a hullám bármely pontjában összeadódhatnak. Úgy működnek, mint az egy irányú hatáspumpák. Mágneses torlónyommással terhelve minden elektrosztatikus erőteret. Zárt közegnek minősül, mert véges méretű, de egységnyi kiterjedésű oszthatatlan alaptömegek alkotják. Teljesen homogén közeget alkot, mert egynemű egységnyi oszthatatlan alaptömegek építik fel. Továbbá izotróp közeg, mert a fizikai tulajdonságai, minden lehetséges irányban megegyeznek.
Az a mágneses alaphalmaz pedig, amelyikben a mágneses hullámhossz által, információ alakulhat ki, tárolódhat el és közlődhet induktív módon az elektromos anyagi részhalmazok felé, elmének és memóriának minősül. Az Univerzum abszolút Elméjének és Memóriájának egyben. Amelynek ennél fogva, szintén abszolút értékű Intelligenciával rendelkező Tudatossága és Öntudata van. Ez a kozmikus szintű mágneses Öntudat állította be precízen, azokat a kozmológiai állandókat, amelyek alapján, az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok működhetnek az Univerzumban. Induktív hatásra.
Ezt a mágneses alaphalmazt nevezte a régi tudósok társadalma „éternek”. A keleti filozófiák, Akasa krónikának hívják. A keresztény filozófia Istenként tiszteli. De ma már, hívják Isteni mátrixnak is. Míg a légterünkben, morfogenetikus mezőként emlegetik. Olyan mágneses mezőnek, amely alapján, a nagy távolságokat bejárni képes élőlények tájékozódnak a Föld körül. A víz és levegő rugalmas közegeiben egyaránt. Lelki irányítással és ösztönös jelleg alapján.
Így a bölcsészet, alapvetően kétféle ágazatra osztható. Olyan antropozófiára, amelynek keretében, az ember és az ember által viszonyított értékrendek tárgyalhatók. Valamint olyan teozófiára, amelyben az Istennel kapcsolatos értékrendek vitathatók meg, filozófiai síkon. De a kétféle ágazat, nem választható el egymástól teljesen. Mert, ahogy az elektromos anyagi világ objektív valósága, a mágneses valóságban nyilvánult meg és működik rezgési szinten, úgy az ember relatív értelemmel bíró elméje is, az Univerzum mágneses alapú abszolút Elméjében lehet csak tudatos. Annak relatív, lokális részét képezve bennünk.
Ami azt jelenti, hogy a mi relatív elméink, olyan bioelektromos adottságaink csupán, amelyek agyi mágneses hullámokat képesek generálni a fejünkben. Mint értelmes módon kifejezésre juttatott hiteket. Ezek az egyéni szintű agyi mágneses hullámaink már, aktív eseményekként értelmezhetők, az állandónak mondható mágneses alaphalmazban. Vagyis, tökéletesen alkalmasak arra, hogy a hiteinkbe kódolt vágyaink alapján módosítsák, átkódolják számunkra, a reánk irányuló elektromos anyagi dolgok és események történéseit.
Ezért kedves Olvasóm, Téged arra kérlek, hogy minden este lefekvés után, de még elalvás előtt, képzelj el néhány olyan dolgot vagy eseményt valóságosnak, amit a lelki vágyaid szerint szeretnél megtapasztalni másnap. Majd térj nyugovóra azzal a biztos tudattal, hogy másnapra, mindent jól elterveztél magadnak előre. Másnap pedig, tapasztald meg Isteni rendben mindazt, amit a hiteid alapján kifejezésre juttattál az előző este. Mert az értelmes módon kifejezésre juttatott reális képzeleted formálja számodra a valóságodat. Ami agyi mágneses hullámként, a kifejezésre juttatott hiteidet képviseli a mágneses valóságban. Ha ezt nem teszed meg esténként, mint rendszeres esti imát, akkor arra kényszerülsz, hogy mások elképzelései szerint élj. Ha nem tesz boldoggá, akkor is.
Mert semmi, de igazán semmi sem alakult ki emberi alkotásként a természetben, amit valaki, nem képzelt volna el előtte valóságosnak. Hiszen, minden tervünk, egy reális elképzelésünk. Vagy ezt akár, fordítva is mondhatnám. Amely szerint, minden reális elképzelésünk, egy hitünkként meghatározott konkrét tervünk. Amit a jövőnkre irányulva határoztunk meg magunknak az elménkben. Olyan dolgok vagy események elképzeléseivel, amelyek még hiányoznak a jelen pillanatunk tapasztalati síkján.
Így a bölcsészet valójában, a múltunk tapasztalatai alapján elemezgeti mentális szinten, a jövőnkre irányuló értelmes terveinket. Azokat az Isteni lehetőségeket, amit az emberiségnek, még meg lehet majd tapasztalnia. A képzelet szárnyán, értelmes módon kifejezett hiteink alapján. Úgy egyéni szinten, mint kollektív módon. Mert a sors, nincsen előre megírva Isten által. Mi magunk írjuk azt, a reális elképzeléseink révén. Ezért esünk olykor, ugyanazokba a sorsszerű hibákba. Mert az értelmes módon kifejezésre juttatott hiteinkkel nap, mint nap folyamatosan, hiteket formálunk amíg élünk.
Mert a lélek által, Isten éltet bennünket. Ezért élünk. Amint probléma elé állít bennünket az élet, Isten máris küld nekünk egy nagyon bölcs, jóindulatú lelki vágyat. Ami a problémánk, reánk nézve tökéletes megoldására irányuló, Isteni szándékot jelenti. Ezeket a lelki vágyainkat kell, a reális elképzelés szintjén, értelmes módon kifejezésre juttatnunk az elménkben. Ilyen módon, teremtésre méltó hitet formálni belőlük. Olyan agyi mágneses program utasítását, amelyben a reánk irányuló Isteni szándékok és a mi személyes reális elképzeléseink párosulnak. Közös nevezőre kerülnek. A mi sajátságos, éppen aktuális szellemi képességeink alapján. Ilyen módon, csak azt tapasztalhatjuk meg, amire szellemi szinten már érettek vagyunk már.
Így a filozófiát képviselő bölcsészet ismereteinek az aktív alkalmazása, lehetőséget biztosít arra nézve, hogy a lelki vágyainkban jelentkező Isteni szándékokkal szinkronba hozzuk, a mi egyéni, sajátságos szellemi szintű elképzeléseinket. A megtapasztalásra váró sorsunkat tudatosan irányítva. A reális képzelet által kifejezésre juttatott hiteink révén. Így a bölcsészet végül is, a hit tudománya. Akár Istenhitről, akár a tudósok által kijelentett, kollektív értékű tudományos hitről legyen is szó.
Mert az ember, olyan értelmes lény, akit az Isteni eredetű lélek éltet ugyan ösztönös jelleggel, de a szellemi gondolataival, tudatosan is irányíthatja a megtapasztalható sorsa eseményeit. A saját akarata szerint. A szellemiségünk, a tudatalattinkban munkálkodik. Bioelektromos módon. A memóriánk mentális „raktárkezelője”. Jó raktárosként pedig, abszolút értékű információs adatbázisra törekszik. Ezért, állandóan az emlékeink által biztosított mentális raktárkészletét ellenőrzi. Így, szinte mindig a megtapasztalt múltunkban és az előre elképzelt jövőnkre irányuló terveinkben kalandozik. Amint talál egy logikai hibát vagy hiányosságot, máris átküldi az elménkbe tudatosodás céljából. Több ezer ilyen szellemi szintű gondolatunk is ébredhet napi szinten.
A lelkünk pedig, a reánk irányuló kozmikus szintű mágneses hullámunk frekvenciája. Amely Isteni akaratként éltet bennünket. A reánk irányuló mágneses energia által, vitálisnak értelmezett, biológiai szintű elektromos erőkkel ruház fel bennünket. Ezek a lelki érzéseink. Így a jelenre tudatos elménk, folyamatosan érzékeli, a lelki eredetű induktív bioelektromos érzéseinket és a szellemi gondolatainkat. Éppen az a feladata, hogy azokat összegezve, agyi mágneses hullámokká alakítsa számunkra őket. Az agyi mágneses hullámokként megjelenő hiteinket juttatva ez által, értelmes módon kifejezésre, a mágneses valóságban.
Úgy is mondhatnám, hogy a hit nem más, mint agyi mágneses visszacsatolás, az Univerzum mágneses alapú szubjektív valóságba projektív módon vetítve, és az elektromos anyagi valóságunkból kezdeményezve. Míg a lelki vágy, éppen fordított irányú mentális visszacsatolást valósít meg, amit Isten kezdeményezett és vetített felénk. Mert Isten, olyan transzcendens jellegű tudatos lény, aki az anyagi világ elektromos valóságán túl is létezik. Így metafizikus jelzővel is illethető. De a mellett, immanens is egyben, mert a mágneses alaphalmazban, önmagáért való abszolút Tudatosságnak minősül.
Így Istent, nem ismerhetjük meg közvetlen priori módon. Az elektromosnak minősülő anyagi szintű külső világra fókuszálva az öt érzékszervünkkel. Hanem éppen fordítva, apriori módon, befelé fordulva léphetünk vele mentális viszonyba. A hatodiknak nevezett érzékünkön keresztül. Meditatív elmeállapotban. Amikor az elménk, a szellemi gondolataink tudatos kiiktatása miatt, a lelki érzéseinkre fogékony. Arra a mágneses frekvencián alapuló lélekre, amin keresztül Isten éltet bennünket. De, aki a saját kozmikus szintű mágneses frekvenciájára tudatossá válik az elméjében, az a saját hullámhosszúságának az informatív értékére is képes tudatos lenni. Ami már, az Univerzum abszolút Elméjének a része. Ilyen módon, Isten Elméjébe tekinthetünk meditatív elmeállapotban. Az Univerzum abszolút Elméjébe.
A teljes Isteni adatbázist átlátni, képtelen a mi relatív emberi elménk. De arra alkalmas, hogy bármilyen Isteni eredetű, és így abszolút értékű információt „letöltsünk” magunknak, a meditatív elmeállapotunkban. De valójában, mi is az a meditatív elmeállapot? Hogyan működik? Hogyan kell meditálni? A dolog, tulajdonképpen nem bonyolult. Mert az elménk, mindig meditatív állapotba kerül, amikor a lelki jelenlétre vagyunk tudatosak. Így a jelenben fenntartott aktív gondolkodás, meditatív elmeállapotnak minősül. A jelen pillanatára fókuszált aktív cselekvés, meditatív elmeállapotban valósul meg. A mentális képzelet alkotása, szintén meditatív elmeállapotnak minősül. Mert képzeletet alkotni, csak itt és most, a jelen pillanatában tudunk. Az álom, ugyancsak öntudatlan meditatív elmeállapotnak minősül. Vagyis, nagyon sokszor van az elménk, természetes módon meditatív állapotban akkor is, ha nem is tudatosodik az, az elménkben.
A tudatos meditáció során pedig, mi magunk iktatjuk ki a szellemi aktivitásunkat. Így, eleve kétféle meditációs technikát magyaráznak az ezoterikusok. Az első eset az, amikor a meditáció előtt, egy szellemi szinten meghatározott, konkrét dologra vagy eseményre gondolva iktatjuk ki, a további szellemi aktivitásunkat. Akkor meditáció közben, a konkrét módon meghatározott gondolatunk fog Isteni módon folytatódni. Előzetesen meghatározott vezérlő gondolat nélkül, csak egyszerűen meditálunk, ami a testi és szellemi pihenésüket, felfrissülésünket szolgálja. Amelyben a testi és a szellemi regenerációs folyamataink felerősödnek, az Isteni eredetű lelki jelenlétünk felügyelete alatt.
A második eset az, amikor a szellemi aktivitásunkat nem kapcsoljuk ki teljesen, hanem csupán, a meditatív jellegű lelki jelenlétünkre fókuszáljuk. Vagyis, imaginatív módon, elképzelünk magunknak egy olyan képzeletbeli helyszínt, ahol tökéletesen jól érezhetjük magunkat. Ahol a testi és a szellemi adottságaink, tökéletesen megpihenhetnek. Ahol a kellemes lelki érzések miatt, a szellemi aktivitásunk teljesen elcsitulhat. Esetleg, olyan egészséges testi állapotokat képzelhetünk el, amelyek a meditációs gyakorlataink alatt, folyamatosan gyógyíthatnak bennünket. Tudatosan kihasználva ez által, az elménk meditatív állapotának az igen aktív regeneratív képességét. De tudatosan fókuszálhatunk például szerelemre, bőségre vagy éppen sikerre is.
A szellemi aktivitásunk tehát, nem zavarja a lelki jelenlétünkre tudatos meditatív elmeállapotainkat. Csupán az a lényeg, hogy a szellemi aktivitásunk, ne vonatkoztasson el bennünket a jelen pillanatától. Ami a folyamatos lelki jelenlét miatt, meditatív elmeállapotnak minősül. Mert úgy, a szellemi szinten használt fogalmaink, nem rugaszkodnak el a jelen pillanatától. Ami addig tart, amíg éppen meditatív elmeállapotban vagyunk. Így a meditáció idejére, nem terhel bennünket annyira az idő sem. Ami szellemi „termékként” tudatosodik folytonos jelleggel az elménkben. Mert az emlékeinket képviselő múltunk által, a szellemiségünk vetíti az elménkbe, az idő folytonosságának a fiktív, mentális érzetét.
A fogalmaink pedig, olyan jól ismert szavak, amelyeket kétféle hangzókkal fejezünk ki. A magán és a mással hangzóinkkal. A magánhangzók szerintem, a velünk született lélek hangzói. Hiszen, minden újszülött gyermek, tökéletesen képes kommunikálni velük. Egy sajátságosnak értékelhető babanyelven gőgicsélve. Amit az édesanyjuk és a korban legközelebbi kistestvérük érthet csak meg igazán. A mássalhangzókat pedig, csak a szellemiségük bontakozása idején tanulják meg az édesanyjuktól. Ezért hívjuk a beszédünket anyanyelvnek.
Ezért a szavaink hallatán, ugyanazok a dolgok vagy események ideái, mentális képei jelennek meg az elménkben imaginatív módon, mint amiket azok fogalmi szinten meghatároznak. Így az értelmes beszélgetés során, a felhasznált fogalmaink képi megjelenési formái, imaginatív módon elképzelhető ideák, a mentális események szintjén jelennek meg az elménkben. Egymás után. Mint egy film. Így a szellemi szinten kifejezett mondanivalónkat, a lelkünk mentális képi formában látja. Amelynek a fogalmait kifejező szavainkban, a mássalhangzók képviselik a szellemi szintű értelmet. Míg a magánhangzók, a lelki szintű dinamikáért felelősek.
Ezért, az értelmes beszéd során, a lelki eredetű magánhangzóink erősítésével vagy gyengítésével adunk nyomatékot a mondanivalónknak. Ez a lelki eredetű fonetikus hatás, szavalás során még jobban kidomborodik. Tökéletes módon pedig, az éneklés alkalmával jut érvényre. Így a magánhangzóink nyomásváltozásával, kitartásával, hangsúlyosabbá tehetjük a szellemi szintű mássalhangzóink értelmes kifejezésmódját.
A beszédünk során a lélek és a szellemiség, együtt fejezi ki magát a fogalmainkat képviselő ideális szavainkkal. Valamint az elképzeléseink által, a lélek és a szellem kommunikál egymással az elménkben. Mert a lélek, mentális képeket látva tudatos. Míg a szellemi gondolataink, a memóriánkban tárolt adatok alapján alkotnak, ideális mentális képi formákat az elménkben. Éppen azért, hogy az elménkben tudatos lelkünk, megértse a szellemi szintű értelmes elképzeléseinket. Ez a folyamatos agyalás lényege. Mert, amíg a lelkünk, nem ért egyet a szellemiségünk által elé vetített elképzeléseinkkel, addig nem is fogadja el azokat racionálisaknak. Akármilyen logikusnak látszó reális elképzelések legyenek is azok. Így, egy dolog vagy esemény, csak akkor lehet racionális számunkra, ha szellemi gondolatként, már a lelkünk is egyetértett vele.
Így az elménkben folytatott monológjaink, belső beszélgetéseink, a lelkünk és a szellemiségünk között valósulnak meg. Mert, minden értelmes ember beszélget önmagával. Amelynek során, az adatokkal rendelkező szellemi adottságaink igazodnak, a lelkünk képi jellegű információkat kezelni képes elvárásaihoz. Mentális jellegű közös nevezőre törekedve. Ami a hiteinkben jelenik meg.
Így működik, a lelkiismeret furdalás mentális eseménye is. Amikor szellemi szinten olyan cselekményt hajtottunk végre, amit a lelkünk nem hagyott jóvá. Amivel a lelkünk nem értett egyet. Olyankor a lélek, addig nem hagyja békén a szellemiségünket, amíg jóvá nem tesszük a szellemi szintű erkölcsi hibánkat. Amit valaki más ellen követtünk el. Mert a lelkünk, mélységesen tiszteli más élőlényekben is a lelket. Ezen alapszik a szeretet. A megbocsátáson, a megértésen és a megbecsülésen alapuló türelmes szeretet.
Ezzel szemben a hiteink, már olyan reális elképzeléseink, amelyeket a lelki vágyainkról formált a szellemiségünk. Vagyis, a valóság olyan lehetséges elképzeléseit vetíti a lelkünk felé az elménkben, amelyeket éppen a lelkünk sugallt számára. Mint végső célként meghatározható, de még forma nélküli érzést. Ezért, a szellemi gondolataink informatív értékeinek a segítségével, nekünk kell konkrét módon meghatározni, azok szellemi szinten kifejezésre juttatott mentális képi formáit. Amit a lelkünk így már, sokkal könnyebben fogadhat el valóságosnak.
Ilyen értelemben véve, a hitünket kifejezni képes agyi mágneses hullámainkban a hullámhosszt, a szellemi gondolataink képviselik, míg a frekvenciát, a lelki érzéseink mentális erőhatásai. Míg a kozmikus szintű mágneses hullámokban, a hullámhossz képviseli az Isteni eredetű abszolút értékű Információt. Addig, a frekvenciában terjedő mágneses energia, az Isteni akarat megvalósulási lehetőségét közvetíti. Vagyis, a sok kozmikus szintű mágneses hullám együttes informatív értéke, az Isten Szent-Szellemét valósítja meg. Mint abszolút Elmét. A kozmikus szintű mágneses hullámok frekvenciáiban pedig, az energia áramlása által, az Isteni akarat jut kifejezésre. A minden anyagi minőségre, induktív módon ható képességként. Vagyis, Isten Szent-Lelke.
Mivel a mágneses energia, Isten Szent-Lelkét valósítja meg a kozmikus szintű mágneses hullámokban, ezért elektromos anyagi minőség sem teremteni, sem elpusztítani nem képes azt. Ezen alapszik, az energia megmaradási törvénye. Ezért, az elektromos anyagi minőségek viszonylatában, nem is beszélhetünk valójában energiáról. Csupán annak elektromos erőkkel meghatározható okozatairól lehet szó. Amit a mágneses energia, induktív módon közvetít, az elektromos tulajdonságú anyagi részhalmazok felé.
Ezért nincsen az energia mibenléte, még mindig konkrét módon meghatározva a tudományban. Mert, az objektív valóság megismerésére irányuló tudományos törekvések számára, a megismerés szubjektív vonzata misztikusnak tűnik. Olyan okkult dolognak, ami az anyagi világon túl van. De, ha a tudományos megismerés, nem szorítkozik csupán az objektív anyagi valóságra, hanem az abszolút Létezés megismerésére válik nyitottá, ami objektív és szubjektív egy időben, akkor az induktív viszony értelmezésével, az energia mibenléte is értelmet nyerhet végre számunkra. Ezért hívták az energiát a régi tudósok, közvetett jellegű Isteni hatásnak.
Ezért az energia mibenléte ma még, csak filozófiai szinten érthető meg. De a közeljövőben, tudományos értékű meghatározást is nyerhet. De ahhoz, a tudománynak kell gyökeresen megreformálódnia. Az objektív valóság relatív korlátjai mögül kikerülve, a teljes Létezésre nyitottá válnia. Amit a mágneses erőtér, és az elektromos erőterek között fennálló induktív viszony tisztázásával érhet el. Tulajdonképpen, éppen erre törekszik a kvantummechanika is. Egészen más logikai megközelítésben. Ettől olyan bonyolult ma még számunkra.
A bölcsészet tehát, az értelmes ember filozófiai szintű gondolkodásmódjának a megismerését szolgálja. A mentális képeket értékelő lelkünk, és a mért adatok alapján elemezgető szellemiségünk között fennálló mentális viszonyt értékeli. Ennél fogva, a gondolataink által alkotott eszmei szintű elméleteinket vizsgálja, ellenőrzi. Ami a tapasztalataink által megszerezhető bölcsesség révén, bölcs embert formál az idősebb és a tanultabb emberekből. Ezért a filozófiát képviselő bölcsészet, a bölcsesség szeretetére és tiszteletére utal. Minden vonatkozásban.
Matécz Zoltán
2023.02.14.
