Amplitúdó.
Az amplitúdó, az időben rendszeresen változó szinuszos mennyiségeknek, a nullának minősülő egyensúlyi helyzettől mérhető legnagyobb kitérése, nagysága, tágassága, kiterjedése. Jele: „A” Matematikai szinten, mindig pozitív számmal fejezhető ki. A szó, latin eredetű és tágasságot, kiterjedést jelent. Ami a fizikában tulajdonképpen, olyan periodikus jellegű ingadozásra utal, ami a rezgéseket közvetíteni képes hullámokra jellemző. Így lett, a szinuszos jellegű anyagi hullámok legnagyobb kiterjedését meghatározni képes jellemzőség, az amplitúdó.
Ha felfüggesztünk egy rugót, amire egy testet rögzítünk, akkor az, az anyagi test súlyának megfelelő módon fogja a rugót megfeszíteni. Ez a rugó és az anyagi test által biztosított rendszer alaphelyzete, a függőlegesen viszonyított nulla pont. Majd a felfüggesztett rendszerünk nyugalomban marad, amíg nem foglalkozunk vele. Ha azonban, a rúgón lévő testet meghúzzuk lefelé, akkor a rugót még jobban megfeszítjük. Az elengedése után pedig, függőleges irányú rezgőmozgásba kezd. Ez a lineáris jellegű függőleges rezgőmozgás addig tart, amíg a magára hagyott rezgő rendszerünkben, a rugóerőt jellemző ellentétes toló és húzó hatások, teljesen ki nem egyenlítődnek. Végül pedig, a periodikus módon rezgő rendszerünkben, a lefelé nyomó és felelé húzó rugóerő hatások kiegyenlítődnek, és a rendszerünk a nullának értelmezett kezdőpontban, újra nyugalomra talál. Ebben a rezgési folyamatban, mi magunk voltunk a rezonátorok, mert mi idéztük elő a rezgést.
A magára hagyott rendszerünk rezgése szép lassan lecseng, mert az ellentétes irányú rugóerők állandó jellege miatt, az egyszeri kezdeti lendület kiterjedése, amit a rezgés elött biztosítottunk számára, egyre kisebb kitérés lehetőségét biztosította a szabad rezgés viszonylatában. Ilyen módon, a kezdeti lendület kitérését biztosító amplitúdója, folyamatosan egyre kisebb lesz a szabad rezgés folyamatában. Végül pedig, a rugóerők teljesen kiegyenlítik a rezgő rendszerünk lineáris jellegű függőleges rezgési folyamatait.
Ha ezt a függőleges irányú lineáris rezgési folyamatot, egy regisztráló készülékkel ábrázoljuk, akkor a készülék papírján, egy határozottan gyengülő szinuszos alakot ölt a hullámszerű rezgési esemény. Mert a regisztráló papír, egyenletesen mozog vízszintes irányban a regisztráló készülékben, amire egy ceruza, a függőleges rezgés ütemét rajzolja fel. Így a regisztráló gép egyenletes mozgási tempója, hosszanti irányban, időben meghatározható rezgési állapotokat rajzol a regisztráló papírra. Így szinuszos jelleggel ábrázolva számunkra azt, hogy a függőleges irányú lineáris rezgés pillanatnyi állapotai, milyen mértékű horizontális kitérések alapján valósult meg. Ezért, a magára hagyott lineáris rezgésünk ábrázolása, egyértelműen gyengülő szinuszos alakot ölt mindaddig, amíg ki nem egyenesedik a regisztrált vonal a regisztráló papíron. Ami egyértelműen azt mutatja számunkra, hogy a szabadon hagyott rezgés lecsengett és teljesen megszűnt.
Ha azonban, a kezdeti rezgés alapkitérését állandó jelleggel tudjuk biztosítani, például egy gép által periodikus módon megvalósított függőleges irányú lineáris rezgéssel, akkor a regisztráló gépünk papírján, nem fog gyengülni a szinuszos hullám alakja. Mert a rendszerünk, már nincsen magára hagyva. Mindig ugyanolyan kitérést biztosít számára újra és újra az a gépezet, ami rezonálja. Így a regisztráló papíron megjelenő szinuszos hullám, egyenletes méretű amplitúdókat fog megjeleníteni számunkra. Ami a rugóra erősített anyagi test folyamatossá vált egyenletes kilendüléseit ábrázolja számunkra, szinuszos jelleggel. Pozitív és negatív amplitúdók váltogatásával. Attól függően, hogy a lineáris rezgés toló vagy húzó ágban van éppen.
Ha pedig, egy ingát képzelünk el, akkor az úgy működik, mint a hinta. Ami egy felfüggesztési jellegű forgáspontból lóg lefelé, és amit vízszintes irányban lökhetünk meg. Ha egyszeri meglökés után magára hagyjuk, akkor egyre kisebb kitéréssel fog kilendülni és a légellenállásnak köszönhetően végül, újra nyugalmi helyzetbe kerül. Mert a kezdeti kitérését biztosító amplitúdója, egyre csak csökken. Ha azonban, állandóan lökdössük, és rezonátorként fenntartjuk a rezgési ütemének a lendületét, akkor a kezdeti kilendülését állandósíthatjuk. Azonos amplitúdójú kitérést biztosítva számára. Ha azonban, egyre nagyobb erővel lökdössük, akkor az inga kitérési amplitúdója nem fordul meg, hanem átlendül a legfelső forgásponton. Ilyen módon az inga lengése, forgómozgássá alakul. Folyamatosan fenntartva a kialakult forgómozgásban, az őt létrehozó erő kitérést biztosító amplitúdóját.
A természettudomány alapvetően, kétféle rezgés hullámáról beszél. Mechanikai hullámokról és elektromágneses hullámokról. Mechanikai hullámok például, a hanghullámok, vagy akár a víz felszínén kialakuló hullámok is. Mert anyagi jellegű közvetítő közegre van szükség ahhoz, hogy benne a szinuszos hullám felépüljön, és általa a hatás terjedjen. Mert a hullámokban, nem a hullámot felépítő közeg részecskéi haladnak, hanem azok csak periodikus jelleggel rezegnek. Miközben, egymásnak adják át azt a rezgési szintű hatást, amit a hullám közvetítetni képes. Ezért, hullámot kialakító közeg részecskéinek az egyensúlyi helyzete, számottevően nem változik a hullámzás során. Így a hullámban, nem a részecskék végeznek folyamatos haladó mozgást, hanem csak az a hatás, amit közvetíteni képesek. Amit energiaként értelmezhetünk.
Az elektromágneses hullámok pedig szerintem, nincsenek megfelelő módon értelmezve a természettudományban. Mert ahhoz, hogy elektromágneses hullámról beszélhessünk, eleve kétféle hullám kölcsönös egymásra hatását kell értenünk alatta. Mégpedig, az elektromos és a mágneses hullámok folyamatos egymásra hatását. Amit az indukció jelensége valósít meg. Mégpedig olyan formában, hogy a mágneses erőtér folyamatosan, közvetlen fizikai kapcsolatban áll, az anyagi minőségek elektromos erőtereivel. Így a mágneses erőtér és az anyagi minőségek elektromos erőterei, egymás fizikai ellenhatásaiként jutnak érvényre az induktív folyamatban. Ahol az induktív viszony biztosítja a folyamatos rezgés relatív forgáspontját.
A bioszféránkban, ez az alapvető induktív viszony természetes. Mert az összetett szerkezetű elektromos anyagi minőségek, a mágneses valóságban alakultak ki, nyilvánultak meg és működnek rezgési szinten. Így a mágneses alaphalmaz, teljesen kitölti az anyagi minőségek atomos jellegű alapvető struktúráit is. Így a bioszféránkat, éppúgy jellemzi a mágneses jelleg, mint az elektromos tulajdonság. Ha azonban, az egyre ritkuló légterünkben felfelé haladva, elhagyjuk a bioszféránk anyagi határát, akkor az űrbe kerülünk. A bolygó és csillagközi térbe. Amelynek már, nincsen anyagi vonatkozása. Így elektromos tulajdonságok sem jellemezhetik. Ezért az űr, már kizárólag a mágneses tér birodalma. Az abszolút Létezésnek, egy egészen más világa számunkra. Ahol elektromágneses hullámokról, eleve szó sem eshet. Hiszen anyagi minőségek nélkül kizárólag, csak mágneses hullámok uralhatják.
Ebben a mágneses alaphalmazban alakultak ki, a lineáris felépítésű kozmikus szintű mágneses hullámok. A mágneses alaphalmazt alkotó oszthatatlan alaptömegek teljes közegében. Amely oszthatatlan alaptömegeknek a mérete, az elektronoktól is sokkal kisebb. Az általuk kialakított mágneses hullámoknak, két alapvető összetevője van. A hullámhossz és a frekvencia. A hullámhossznak szerintem, informatív értéke van. Mert az határozza meg, a mágneses hullám irányát és célját. Míg a frekvencia által, az oszthatatlan alaptömegek rezgési szintű részerő hatásai terjednek, a hullámhossz által meghatározott egyenes irányba és célra. Meghatározott mértékű erőimpulzus sorozatok formáját öltve a mágneses hullámokban. Amelyek így, a rezgési energia hatását közvetítik. A sok kozmikus szintű mágneses hullám pedig, mágneses erőtérré alakította a mágneses teret. Amelyek az egy irányú hatásközvetítési módjuk miatt, mágneses torlónyomással terhelnek minden olyan elektromos részhalmazt, amelyiknek az elektromos erőterével induktív kapcsolatba kerülhetnek.
Így a mágneses erőtér és az elektromos erőterek között fennálló folyamatos induktív viszonyban, a mágneses torlónyomás hatása alakul át, elektromos változásokká. Az induktív viszony alakítja át, modulálja át, konvertálja át, transzformálja át a mágneses hullámok hullámhosszának az informatív értékeit, elektromos okokkal magyarázható anyagi formákká. Amit a mágneses frekvencia energiahatása valósít meg. Így a mágneses energia, elektromos erőhatásokként jelenik meg az anyagi világunkban.
Amikor a tudomány az elektromágneses hullámokat ábrázolja, akkor egy olyan koordináta rendszert vetít elénk, amelyben a szinuszos jellegű elektromos hullámot ábrázolják, függőleges módon, majd azzal 90 fokban elfordított vízszintes jelleggel, szintén szinuszos formájú mágneses hullámot rajzolnak. Amelyek egymással teljesen szinkronban épülnek fel, azaz terjednek. De a mágneses hullámok, csak akkor lehetnek szinuszos jellegűek, ha azokat, mi magunk generáltuk. Ha a generátor forgómozgásában, a generátorba épített mágnesek is forognak. Vagy forgó mágneses tér szerint folyik az elektromotorikus folyamat. Akkor ugyanis, a mágneses erőtér irányát, mi magunk változtatjuk meg állandó jelleggel. Ilyen módon, szinuszos alakot ölthet számunkra.
De a kozmikus jellegű mágneses hullámok, mindig állandók. Így a longitudinális jellegű felépítésük miatt, kizárólag lineáris a szerkezetük és a hatásuk. Vagyis, szinuszos módon ábrázolni őket értelmetlen dolog. Ami azt jelenti, hogy a mágneses erőtér és az elektromos erőtér induktív viszonya, nem ábrázolható derékszögű koordináta rendszerrel. Akármilyen elegáns legyen is az. Legfeljebb úgy, ahogyan a rugóra felfüggesztett rendszerünket ábrázoltuk. Mivel a lineáris felépítésű longitudinális mágneses hullámok, ilyen módon nem egyeztethetők össze, a szinuszos jellegű centrális mozgásformákkal.
Így az alapvető induktív viszony arról szól, hogy a kozmikus szintű mágneses hullámok lineáris jellegű torlónyomásának az energikus hatása, az anyagi minőségek szinuszos felépítésű elektromos erőterein jut érvényre. Mégpedig olyan formában, hogy a lineáris felépítésű mágneses hullámok által közvetített energia, aktív forgómozgásra kényszeríti, az atommagok körül keringő elektronok elektrosztatikus erőtereit. Ez az induktív dolog, a kétféle erőtér között éppen úgy működik, mint a gépjárműveinkbe épített robbanómotorok. Ahol a lineáris rezgőmozgást végző dugattyúk energikus hatásai, nagyon erős forgómozgásként jelennek meg a főtengelyre vetítve. Az induktív viszonyban pedig, a lineáris jellegű mágneses hatás, centrális jellegű forgómozgásként jelenik meg, az elektronokra vetített módon. A forgáspontot pedig, az indukció biztosítja relatív módon.
Az induktív viszony, minden elektront egyformán érint, egy anyagi részhalmazon belül. Mert annak, minden egyes elektronjának az elektrosztatikus erőtere építi fel, az adott anyagi részhalmaz teljes elektromos erőterét. Ilyen módon, amikor a mágneses hullám induktív viszonyba kerül egy anyagi részhalmazzal, akkor annak minden egyes elektronjára hatást gyakorol egy időben. Az ő elektromos erőterén keresztül. Amit az adott anyagi részhalmaz összes elektronjának az elektrosztatikus erőterei képeznek együttesen. Így régen, térfogati jellegű Isteni hatásként értelmezték, a hullámokban terjedő energia hatását. Mert nem az anyagi testek tömegére fejti ki a hatását közvetlen módon, hanem annak az elektromos erőterére. Így az induktív viszonyban érintett anyagi testet, közvetett módon befolyásolva.
A mágneses erőtér és az elektromos erőterek között az a közös, hogy mindkettőt, ugyanazok az egységnyi méretű oszthatatlan alaptömegek építik fel. Míg a kozmikus szintű mágneses erőtér lineáris felépítésű, addig az anyagi részhalmazok elektromos erőterei mindig centrálisak. Mert hűségesen követik az elektronjaik megszerzett keringő és forgó mozgásformáit. Ezért az elektromos erőterek, mindig szinuszos jelleggel ábrázolhatók. De a lineáris felépítésű kozmikus szintű mágneses hullámokat, szinuszos módon ábrázolni nem lehet.
Ebből az is egyenesen következik, hogy az induktív viszonyban, a lineáris felépítésű mágneses hullámok, merőlegesen fejtik ki a hatásukat, az anyagi részhalmazok centrális mozgást végző elektromos erőtereire. Közvetlen módon gyorsítva vagy lassítva ez által, az induktív viszonyban érintett anyagi részhalmaz elektronjai által biztosított elektrosztatikus erőterek ütemét. Ez által pedig, közvetett módon az elektronok mozgási tempóját befolyásolva. Éppen olyan formában, mint ahogyan a szöveg elején levázoltam, a rugóra erősített anyagi test által kialakított rezgő rendszer működését.
Így az elektromos hullámban ábrázolható amplitúdó, az elektrosztatikus erőterek folyamatos forgásainak a következtében, olyan szinuszos alakot ölt, amelyben a maximális kitérések periodikus jelleggel, egymás után hol a pozitív, hol pedig, a negatív tartományban jelennek meg. A vízszintesen ábrázolható koordináta rendszer egyenes vonalvezetéséhez képest. Ami a nulla kitérés pozíciója a koordinátán. Így teljesen mindegy az, hogy rezgő vagy forgómozgást valósít meg egy elektromos erőtér, akkor is mindig szinuszos alakot ölt a koordináta rendszerben ábrázolva. Mert az anyagi rezgést vagy a forgást megvalósító elektromos erőtér, az elektronok elektrosztatikus erőtereire visszavezetett módon, mindig centrálisak maradnak.
Ilyen értelemben véve, az elektromos hullámokban jelölt amplitúdó, mindig azt mutatja meg számunkra, hogy az adott elektromos hullámra, milyen ütemben fejti ki az induktív torlónyomását, a lineáris felépítésű, kozmikus szintű mágneses hullám. Így a lineáris jellegű mágneses hullámokban a sűrűsödések, a szinuszos hullám maximális kiterjedésű amplitúdóját idézi elő. Azt a kiterjedést, ami az elektromos hullám rezgési szintű maximális kilendülését határozza meg. Míg a lineáris jellegű mágneses hullámokban a ritkulások, nyilván az amplitúdó kiterjedésének a hiányára utalnak. Amelyben a szinuszos jellegű perioditás megvalósulhat. Vagyis, az amplitúdó átfordulhat a vízszintesen ábrázolt nullponton.
Így az elektromos hullámokban, az rezgés rezonátora, maga a kozmikus szintű mágneses hullám. Amely lineáris módon, folyamatosan képes fenntartani a szinuszos rezgést, a kétféle erőtér induktív viszonyában. Így az amplitúdó, mint az elektromos tulajdonságú anyagfajtákra jellemző maximális kiterjedés lehetősége, tulajdonképpen meghatározza, dimenzionálja a mágneses módon kialakítható, elektromos anyagi struktúra szerkezetét. Amelyben a mágneses hullámhossz informatív értéke, a mágneses frekvencia által közvetített energia hatására, strukturális jellegű anyagi formát ölt, az elektromosnak megismert objektív valóságunkban.
Az amplitúdó tehát, azt határozza meg arányos módon, egy szinuszos jellegű elektromos hullámban, hogy a reá hatást gyakorló kozmikus szintű lineáris mágneses hullám, milyen energiájú sűrűsödések alapján tartja fenn az induktív folyamatot. Vagyis, milyen mértékű mágneses torlónyomással terheli az anyagi részhalmaz elektronjainak az elektrosztatikus erőtereit. Az induktív viszonyban érintett anyagi részhalmaz elektromos erőterén keresztül. Mert szinuszos jellegű amplitúdó, más módon nem is alakulhat ki.
Az elektromos hullámok amplitúdója tehát, a lineáris jellegű mágneses hullámok egymást periodikus módon váltogató sűrűsödéseinek és ritkulásainak az objektív megjelenési formája. Ilyen módon egyértelműen értelmezhető az, hogy a szinuszos jelleget mutatni képes amplitúdó, miért alakulhat ki egyáltalán.
Ha pedig, a jól látható fény, olyan elektromos hullám, amit a lineáris mágneses hullám idéz elő a légtérben, akkor a mágneses hullámot, a fény rezonátoraként határozhatjuk meg. Ebből pedig az következik, hogy az elektromos hullám is mechanikai hullámnak minősül. Mert ahhoz, hogy a számunkra teljesen láthatatlan lineáris jellegű mágneses hatás, fényhatásként jelenjen meg számunkra, éppen arra van szükség, hogy a légterünk anyagi közegében, szinuszos jellegű hullámmozgást idézzen elő. Így az „elektromágnesesnek” értelmezett elektromos hullámok is, mechanikai hullámoknak minősülnek. Mert a légtér anyagi jellegű közvetítő közegére van szüksége ahhoz, hogy a mágneses hatása láthatóvá váljon számunkra.
Erre utal az elektromágneses hullámok spektruma is. Ahol a gammasugarak után a röntgensugarak, majd az ultraibolya sugarak kezdik a spektrumot. Majd a látható fény tartománya következik. amit az infravörös sugárzások után, a mikrohullámok követnek. Végül pedig, a rádióhullámok zárják a spektrum által felállított elektromágneses sorrendet. Ezt a spektrális sorrendet, a frekvencia ritkulási ütemével határozták meg, ami a hullámhossz növekedésével arányos. Így az elektromágneses hullámokat, egy közös rendszerbe szervezték.
Nekem ezzel csak az a problémám, hogy az elektromágneses hullámok sorrendjébe, a sugárzásokat is beleerőszakolták. Figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a hullámzás és a sugárzás, két teljesen különböző jelenség. Amíg ugyanis, a hullámzás esetén, a hullámot kialakító részecskék csupán rezgőmozgást végeznek, és az egyensúlyi helyzetük nem változik, addig a sugárzás esetében, éppen a részecskék dinamikus áramlásáról van szó. Amelyben a sugárzó részecskék, saját maguk szállítják azt az erőhatást, amit közvetíteniük kell. Így a sugárzás esetében, a hatás terjedési sebessége, megegyezik a hatást közvetítő részecskék terjedési sebességével.
Az persze igaz, hogy az anyagi jellegű sugárzás által létrejövő dinamikus áramlás, valamilyen közegben valósul meg. Ami többnyire, éppen a mágneses alaphalmaz. Ilyen módon, a sugárzásban résztvevő anyagi részecskék, apró hullámokat generálnak abban a mágneses alapközegben, amelyikben az áramlási hatásuk terjedni képes. Mert a mágneses alapközeg, a közegellenállásának köszönhetően, ilyen módon fékezi a sugárzás ütemét. Így a sugárzási jelenségek éppen ugyanúgy működnek a mágneses alaphalmaz közegében, mint a magára hagyott rezgés. Ami előbb-utóbb lecseng és teljesen megszelídül a mágneses közegben. Miközben felveszi, a közegben honos alapvető mozgásállapotokat.
A mechanikai jellegű anyagi hullámok azonban, kétféle állapotokat vehetnek fel. Általában véve lineáris, longitudinális jellegűek. De a szilárd halmazállapotú anyagi közegekben, szinuszos alakot is ölthetnek. Viszont a közeghatárokon, amit például a légtér és a folyadékközeg határfelülete képez, szinuszos jelleget ölthet. Mert a függőleges irányú lineáris hullámok találkozási felületén, szinuszos jelleget öltenek, a különböző minőségű közegek között fennálló nyomáskiegyenlítő folyamatok. Ez a nyomáskiegyenlítő folyamat, a víz feszínének a hullámzásában látványos számunkra igazán. Ahol a függőleges irányú hatások, vízszintes irányú kiegyenlítő folyamatai szinuszos jelleget produkálhatnak. A hullámok magasságát meghatározni képes amplitúdókkal.
A fényhatást közvetíteni képes elektromos hullámok, úgy jönnek létre, hogy közben, a számunkra teljesen láthatatlan mágneses hullámok szolgálnak rezonátorokként. Így a látható fény erejét, a légtérben kialakuló elektromos hullám frekvenciája biztosítja. Míg a jól látható fény színét, a légtérben kialakuló elektromos hullám hullámhosszának az informatív értéke határozza meg. Hasonló a helyzet a hangok esetében is. Ahol a rezonátor szerepét a mágneses hullámok éppúgy képviselhetik, mint valamilyen anyagi szintű rezgéskeltő dolog. Így például, a hangszereinkben a rezonátor szerepét, a hangszeren játszó ember vállalja fel. Függetlenül attól, hogy ütős, pengetős, vagy fúvós hangszerről van éppen szó.
Mert a hangszereinken belül, általunk meghatározott hullámhosszúságú állóhullámok alakulnak ki, amelyek a hangszerre jellemző hanghatást fogják produkálni. Mert a hangszerben általunk kialakított állóhullámokban a rezgési hatás nem képes eltávolodni, hanem oda-vissza jelleggel rezeg, így rezonálja a hangszer anyagi minőségét. Amelyből a kívánt hanghatás előjön. Így a kiváltott hang erejéért, a frekvencia a felelős. Míg a hang színezetét, a hullámhossz mértéke adja meg.
De hasonló a helyzet az emberi beszéd során is. Amikor a hangszálainkat megrezegtetve, rezonálva, értelmes hangokat adunk ki. A frekvencia lesz a hanghatásunk erősségét meghatározó minőség. Míg a hangunk egyedi színezetét, a hullámhossz határozza meg. De a hanghullámok, lineáris felépítésű longitudinális hullámok. Amplitúdóval jellemezhető szinuszos formájuk nincsen. Ugyanez a helyzet a látható fény hatásaival is. Mert a légtérben látható fény hatását, szintén longitudinális felépítésű lineáris hullámok közvetítik. Amit szinuszos jellegű amplitúdóval ábrázolni nem lehet.
A szilárd anyagi minőségeken belül azonban, kialakulhat olyan elektromos hullám is, amelyik szinuszos jelleget ölt. Mert a szilárd anyagokra jellemző stabilis rács és kristályrács szerkezetek esetleg, csak azt az elektromos hullámfaját képesek kialakítani. De a lazább rács vagy kristályrács szerkezetű anyagi testekben, éppúgy longitudinális az elektromos hullámok szerkezete is, mint a folyadékokban vagy a légtérben.
Mert az én véleményem szerint, az anyagi minőségeknek minden lehetséges megjelenési formája, valamilyen kristályszerkezetnek minősül. Az atomok stabilis szerkezeteire visszavezetett módon. Így az atomok képviselik az elemi kristályszerkezeteket. Így az atomokból felépült egyéb anyagi részhalmazok, mind egy szálig, valamilyen kristályállapotot mutatnak. Nézzük például, a vizet. Mint az anyagi minőségek legegyensúlyosabb megjelenési formáját.
A víz, az anyagi minőségek skálájának a közepén helyezhető el. A szilárd és a gáznemű anyagok között, a folyékony anyagi minőségek kellős közepén. A savas és a lúgos folyadékok közötti semleges tartományban. Ilyen módon, a víz a lehető legegyensúlyosabb anyag. Ezért használta a biológiai szintű élet a megnyilvánulásához.
A víz, háromféle halmazállapotot vehet fel. Lehet szilárd, folyékony és gáznemű is. Szilárd állapotban, stabilis kristályszerkezetet alkot. Ha melegítés hatására felolvad, elveszíti a stabilis jellegét, és folyékonnyá válik. Ha pedig még tovább melegítjük, akkor tovább lazul a szerkezete és gáznemű anyagi minőség lesz belőle. Ha a termikus folyamatot hűtéssel megfordítjuk, akkor előbb folyadék állapotba lecsapódik, majd újra megdermed szilárd halmazállapotú jéggé. Ami újra stabilis kristályszerkezetet biztosít számára. De az atomokból felépült molekuláris szintű kristályos jellege, nem változott meg a termikus folyamatban. Csak a halmazállapota módosult. Így a szilárd jég kristályos szerkezetéből, folyadékkristály keletkezett, ahogy vízzé olvadt. Majd gáznemű kristályszerkezetet vett fel, amikor gőzzé alakult. Vagyis, a termikus folyamatokban, mindvégig megtartotta a kristályos jellegét, csak egészen más halmazállapotokban.
Hasonló a helyzet az összes többi anyagi minőséggel is. Így ma már, a minden nap használatos technikai valóságunkban, nagyon sok helyen használunk folyadék és gáznemű kristályokat is. Folyadékkristály például, minden modern televízió, számítógépes monitor, telefon vagy óra kijelzője. Gáznemű kristályok pedig például, a fénycsövekben és egyéb világító berendezésekben használatosak. Így az anyagi valóságunk, az atomokra és az atomokból felépült molekulákra visszavezethető módon, stabilis kristályszerkezeteket valósítanak meg. Amelyben a lineáris jellegű mágneses hullámok által kialakítható elektromos hullámok, lehetnek lineárisak vagy szinuszosak is. Attól függően, hogy az általuk biztosított kristályszerkezet, milyen stabilis. Vagyis, milyen mértékben engedelmeskedik, a mágneses hullámok által diktált induktív torlónyomásnak.
De az amplitúdó, csak szinuszos hullámokban alakulhat ki. Utalva arra, hogy az anyagi részhalmazokra ható lineáris jellegű longitudinális mágneses hullámok, milyen mértékű torlónyomással terhelik az elektromos minőségű erőterüket. Így a mágneses hullámok által fenntartott induktív viszonyban, olyan szinuszos jellegű elektromos hullámok alakulhatnak ki, amelyekre az oldalirányú kiterjedtség a jellemző. Ezt az oldalirányú kiterjedtséget, a koordináta rendszerben ábrázolható amplitúdó mértéke jelzi vissza számunkra.
Matécz Zoltán
2023.03.26.
