Gravitáció oka.
Amikor a gravitációról van szó, akkor a tudományos szakemberek, még az ókorból származó tömegvonzási elmélettel értelmezik, amelynek Newton adott matematikai szintű értelmet a XVI. században. Így a tömegvonzás elméletét, Newton nevéhez csatolták. A dolog érdekessége abban rejlik, hogy Newton volt az a tudós is, aki az anyagi testek tömegértékét fizikai szinten meghatározta. Az azóta is elfogadott megállapítása szerint, a tömeg, az anyagi testek tehetetlen tulajdonsága. Ami azt jelenti, hogy az anyagi testek, a tömegértékükkel állnak ellen, a reájuk irányuló erőhatásokkal szemben. Így válik a tömeg, az anyagi testek tehetetlen tulajdonságát kifejezésre juttatni képes mértékévé.
Vagyis, éppen Newton határozta meg azt, hogy az anyagi testek önmagukban véve, nem képviselhetnek semmiféle erőt. Éppen ellenkezőleg, a tömegüket képviselő anyagi szintű kiterjedésükkel, fizikai ellenállást tanúsítanak mindennemű erőhatással szemben. Ami az anyagi test állapotváltozását előidézhetné. Ezt a fizikai szintű ellenállóképességet, ezt a tulajdonságot nevezi a tudomány tömegnek. Ha tehát, az anyagi testek, önmagukban nem képviselhetnek erőhatást, akkor az ő tehetetlen tulajdonságukat kifejezésre juttatni képes tömegértéküknek, pláne nem lehet saját erőértékük. Így a tömeg fogalmának reális értelmezése, eleve tagadja a tömegvonzás elvi lehetőségét is.
Ennek ellenére a fizika tudománya, egyértelmű módon olyan erőhatásról beszél amikor a gravitációt magyarázza, ami az anyagi testek tömegén végződik. Az anyagi testek felé irányulva. Az anyagi testek tömegközéppontjára fejtve ki a gravitatív hatását. De azt, hogy ez a gravitatív jellegű vonzó hatás hol ébred, még mindig homály fedi. Csak annyit tudnak róla, hogy az anyagi testek kiterjedését biztosító tömegértékük mértékével tökéletesen arányos ez a vonzó hatás. Vagyis, a gravitáció, éppen ugyanolyan formában fejti ki a hatását az anyagi testekre, mint minden más rendes fizikai erőhatás. Amelyik az anyagi testekre kívülről érkezik, a testfelületet biztosító tömegére.
A „tömegvonzás” kifejezését, egy összetett szó képviseli. Amelyhez a „tömeg” és a „vonzás” fogalmait csatolták egybe. Csakhogy, amíg a tömeg, az anyagi testek passzív, az erőhatásokkal szemben tehetetlen tulajdonsága, addig a vonzás éppen ellenkezőleg, egy aktív, erővel jellemezhető tulajdonságot jelent. Így a „tömegvonzás” fogalma valójában, „passzív aktivitásra” utal. Ami így, egy abszurd kifejezést takar. Amelyben két olyan tulajdonságot vontak össze, amelyek esetleg, csak külön-külön jellemezhetik az anyagi testeket.
Így jogosan merült fel bennem a kérdés, hogyha a gravitáció jelenségét, nyilván nem a tömegvonzás idézi elő, akkor ugyan mi lehet az a hatás, ami mégis jól mérhető formában képes fenntartani számunkra, a „tömegvonzásnak” látszó fizikai folyamatot? Ahhoz, hogy ezt megértsük, az abszolút Létezéssel kell előbb tisztában lennünk.
Az abszolút Létezés elméletben, kétféle valóságra bontható. A tudomány által megismerni kívánt, objektív anyagi valóságra. Ami az elektronokra visszavezethető módon, mindig elektromos tulajdonságú. Valamint, az Univerzum szubjektív valóságára. Ami kizárólag mágneses eredetű. Mivel azonban, az összetett szerkezetű anyagi minőségek, a számunkra láthatatlan mágneses valóságból nyilvánultak meg, alakultak ki, szerveződtek össze, így az objektív valóság valójában, objektív és szubjektív egy időben. Mert az anyagi minőségeket belül, ugyanaz a mágneses alaphalmaz tölti ki, mint amelyik körülöleli azokat. Atomi szinten is.
Vagyis az atomok, belül egyáltalán nem üresek, ahogyan azt a tudomány állítja, hanem az Univerzum szubjektív alaphalmazának a mágneses alapközege tölti ki őket. Amit az egységnyi méretű oszthatatlan alaptömegek teljes és így egységes közege alkot. Ezek az oszthatatlan alaptömegek, az elektronoktól is sokkal kisebb alapkiterjedések. Az atomoktól, legalább tízezerszer kisebbek. Ennél fogva, teljesen láthatatlanok az emberi szem számára. Ilyen módon, ez a mágneses alaphalmaz biztosít mozgási, létezési teret, a benne és belőle kialakult, összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok számára. Így a mágneses és az elektromos jelenségek, együtt mutatkoznak meg a bioszféránkban. Maxwell óta pedig együttesen, „elektromágnesesként” vannak értelmezve. De az indukció jól ismert fizikai jelensége arra utal, hogy továbbra is a mágneses és az elektromos erőterek folyamatos egymásra hatásáról van szó.
Ha azonban, a légterünkben felfelé haladva, elhagyjuk a bioszféránk egyre ritkuló anyagi határát, akkor az űrbe kerülünk. A bolygó és csillagközi térbe. Ahol már nincsen anyagi minőség. Így látszatra valóban üres. Ilyen módon, elektromos tulajdonságok sem jellemzik. Vagyis az űr, az a mágneses tér, amit az Univerzum szubjektív, azaz zártnak minősülő belső alaphalmaza képvisel. Éppen úgy, mint az atomokon belül. Mert ez a mágneses tér, teljesen kitölti az Univerzumban a helyet. Zárt rendszerként pedig, kizárólag belső adottságok jellemzik. Amelyben a kialakult csillagok, bolygók, és holdak, mint anyagi szerkezetű égitestek, az Univerzum „atomjainak” minősülnek. Ilyen égitest a mi Földünk is.
A bioszféránk tehát, objektív és szubjektív egy időben. Azaz, elektromos és mágneses tulajdonságok is jellemzik egyszerre. Mert az állandóan fennálló induktív hatásnak köszönhetően, a kozmikus szintű mágneses erőtér, folyamatosan hatást gyakorol, az anyagi minőségek elektromos erőtereire. Ilyen módon, a mágneses hullámok által befolyásolva, meghatározva, az objektív valóságunk anyagi rezgéseken alapuló atomi szintű létezését és működését.
Az Univerzum egységnyi méretű oszthatatlan alaptömegei, nem összetett szerkezetű részecskék. Ezért, az elektromos és a termikus megosztás képességével sem rendelkezhetnek. Így semmiféle elektromos és termikus tulajdonság nem jellemzi a közegüket. Ennél fogva, számukra csak a mágneses hatások közvetítésének a lehetősége jut. Az oszthatatlan alaptömegek, teljesen egyenrangú részecskék. Egymást önerőből félre tolni vagy félre lökni képtelenek.
A szubjektív alaphalmazt képviselő oszthatatlan alaptömegek teljes közegében, az alkotóelemeknek nincsen sem stabil felfüggesztése, sem pedig, fix lerögzítése. Ilyen módon, az egyensúlyi helyzetüket folyamatosan keresve, állandóan csak rezegnek. Egy állandó rezgésben lévő mátrix rendszert alkotva. A szervezettnek minősülő együttes rezgéseik által pedig, longitudinális felépítésű mágneses hullámokat alakítanak ki a közegükben. Ezekben mágneses hullámokban a rezgési hatás lineáris módon, azaz egyenes irányban terjed.
A mágneses hullámoknak két alapvető összetevője van. A hullámhossz és a frekvencia. A hullámhossznak szerintem, informatív értéke van. Mert az határozza meg a mágneses hullámok lehetséges irányát és hatási célját. Míg a frekvencia révén, a rezgési szintű részerő impulzusok terjednek, a hullámhossz által meghatározott irányba. Ezeknek a részerő impulzusoknak, a mágneses hullámok frekvenciáiban megvalósult folytonosságát nevezhetjük, az energia áramlásának. Vagyis, az energia, a mágneses hullámok frekvenciái által terjed, és a hullámhossz által meghatározott célra fókuszálva fejti ki az induktív hatását. Amely célokat, az anyagi minőségek elektromos erőterei képviselik.
Az elektromos anyagi részhalmazok elektronjai ugyanis, olyan parányi méretűek, hogy az elektrosztatikus erőtereiket, a hozzájuk közelebb álló oszthatatlan alaptömegekből építik fel. Ezért, szintén láthatatlanok az emberi szem számára. Így a mágneses erőtér és az elektromos erőterek között az a különbség, hogy a mágneses erőtér mindig lineáris felépítésű a mágneses hullámok miatt, míg az elektronok elektrosztatikus erőterei, mindig centrálisak. Így bennük az energia, már centrális irányban terjedve, hűségesen követik az elektronjaik megszerzett forgó és keringő mozgásformáit. Így a kétféle erőtér, ugyanazon a mágneses alaphalmazon belül, mindenképpen egymás ellen dolgozik. Induktív jelleggel.
Mivel a kozmikus szintű mágneses hullámokban az energia hatása terjed, ezért azok, mágneses erőtérré alakítják az Univerzum teljes szubjektív alaphalmazát. Vagyis, az elektromos anyagi részhalmazok, az Univerzum mágneses erőterében funkcionálnak, rezgési szinten. Amit úgy is kifejezhetünk, hogy a primer adottságú mágneses alaprezgéseknek, szekunder jellegű másodrezgései az anyagi minőségek.
Mivel a kozmikus szintű mágneses hullámok frekvenciáiban az energia, mint az oszthatatlan alaptömegek egy irányú rezgéseinek a folytonossága terjed, ezért a mágneses erőteret alkotó kozmikus szintű mágneses hullámok, első lépésben, mágneses torlónyomással terhelnek minden elektromos erőteret, amivel csak fizikai szintű kölcsönhatásba kerülhetnek. A csillagok, a bolygók és a holdak elektromos erőtereit éppen olyan formában, mint a Földön található egyéb anyagi minőségek elektromos erőtereit. Atomi szinten is.
Második lépésben pedig, mivel a mágneses erőteret nagyon sokféle kozmikus szintű mágneses hullám alkotja, ez a frekvencia és a hullámhossz függvényében, ez torlónyomás valósítja meg az indukció jelenségét is. Ami az elektromos erőterek és a mágneses erőtér között áll fenn folyamatos jelleggel. Mégpedig olyan módon, hogy minden anyagi minőségre, más hullámhosszúságú és frekvenciájú mágneses hullám fejti ki az induktív hatását.
Így a kétféle erőtér között megvalósuló induktív folyamat alakítja át, konvertálja át, modulálja át, transzformálja át a mágneses paramétereket, elektromos okozatokká. Vagyis, a mágneses hullámhossz informatív értéke határozza meg azt, hogy az induktív viszonyban érintett anyagi részhalmaz, milyen strukturális jellegű formációt vehet fel induktív hatásra. Míg a mágneses frekvencia energiaértéke, megvalósítja azt rezgési szinten. Így a mágneses energia, elektromos erőhatásként jelenik meg, az objektív anyagi valóságunkban. Ez az induktív hatás lényege.
A kozmikus szintű mágneses hullámok torlónyomásai, amelyek mágneses erőtérré alakították az Univerzum szubjektív alaphalmazát, minden egyes anyagi test tömegére, azok kiterjedésének az arányában fejti ki a hatásukat. Vagyis, ezek alapján, a mágneses erőtér torlónyomása, ami minden lehetséges irányból egyformán hat a benne kialakult anyagi testekre, mindig azok tömegközéppontja felé irányul. Éppen úgy, mint ahogyan a gázok nyomása is mindenhol azonos zárt térben. Továbbá, így a mágneses erőtér torlónyomásának a viszonyítható hatása, az anyagi testek kialakult tömegméretével tökéletesen arányos. Ilyen módon, a kozmikus szintű energiahatásnak, ugyanaz az a vektoriális jellegű irányultsága, mint a tömegvonzással értelmezett gravitációs jelenségnek. Ebből kifolyólag, nem a hibásan feltételezett tömegvonzás hamis elképzelése idézi elő a gravitáció jelenségét, hanem a kozmikus szintű mágneses erőtér univerzális torlónyomása. Ami ilyen módon, nem csupán állandó, hanem nyilván egyetemesnek is mondható. Mert minden lehetséges anyagi testre, az ő tömegértéke szerint fejti ki a kozmikus szintű gravitatív hatását.
Ilyen módon, tökéletesen egyértelműsíthető az, hogy a gravitatív erő vektoriális értelemben véve hol ébred és hol fejezi be a hatását. Mert így, a vektoriális jellegű erőirány, nem sérül meg a gravitáció értelmezése során. Mert olyan erő nem létezik, amelyik a tömegeken ébred és a tömegeken is fejti ki a hatását. Mert abban az esetben, a vektoriális irányok éppen ellentétesek lennének. Vagyis, a feltételezett tömegvonzási erők, már az elképzelt hatásuk előtt kiegyenlítenék egymást. Tehát elvileg, teljesen hatástalanok lennének.
Ha viszont, a gravitációs erőket, a kozmikus szintű mágneses erőtér közvetíti, akkor az a mágneses hullámokban ébred és terjed az anyagi minőségek elektromos erőterei felé. Ilyen módon, nyilván azok tömegértékeit célozza meg. Ezért a gravitációs hatás, az anyagi testek tömegértékein viszonyítható. Mivel az anyagi testek, a teljes kiterjedésüket biztosító tömegértékükkel képviselnek tehetetlen tulajdonságot, a gravitációs erő hatásával szemben is. Teljesen tehetetlen módon. Éppen úgy, mint más egyéb erőhatással szemben.
Így a gravitáció jelensége, nem a több ezer éve feltételezett tömegvonzás elméletén alapszik, hanem a kozmikus szintű mágneses erőtér egyetemes jellegű torlónyomásán. Ami minden lehetséges anyagi testre, az ő tömegértékével teljesen arányos módon fejti ki a hatását. Minden lehetséges irányból.
A bioszféránkat képviselő Földünk felszínén azonban, számunkra mindig függőleges ez a kozmikus szintű gravitatív hatás. Mert a Földünket éri minden lehetséges kozmikus irányból, de reánk így, csak függőleges módon képes hatást gyakorolni. Mert a Földünk, gömb alakú anyagi test. Így a gravitációs jellegű erővonalak, mindig az égbolt felől hatnak reánk. Meghatározva ilyen módon, a lehetséges anyagi sűrűsödések rétegződéseinek az irányát is a bioszféránkban. Ami a Födünk középpontja felé irányul. Ilyen módon különválasztva számunkra, a ritkább szerkezetű folyékony anyagokat és a légterünket biztosító gáznemű anyagokat. Így a bioszféránkat a Föld, a víz és a levegő egyaránt képviseli. Lehetőséget biztosítva számunkra, a különböző halmazállapotok között megvalósuló változékony életvitelünkre.
Mivel az atomok belső terét is a mágneses alaphalmaz tölti ki, így a gravitáció jelensége, az anyagi minőségeken belül is érvényesül, Annak arányában, hogy a kozmikus szintű mágneses erőtér, milyen induktív hatást képes gyakorolni, a különböző szintű anyagi részhalmazokra. Azok anyagi minőségei alapján. Mert a mágneses erőtérben uralkodó mágneses hatások, könnyedén áthatolnak a számukra szellősnek, nagyon tágasnak minősülő atomok anyagi szerkezetein is.
Amikor ugyanis, a mágneses erőtér induktív módon befolyásolja egy anyagi test elektromos erőterét, akkor valójában, az érintett anyagi test elektronjainak az elektrosztatikus erőtereire fejti ki a hatását. Minden elektronra egy időben. Mert az induktív viszonyban érintett anyagi test elektromos erőterét, az ő elektronjainak az elektrosztatikus erőterei építik fel. Így az induktív viszony, nem az anyagi testekre fejti ki a hatását, hanem azok elektronjainak az elektrosztatikus erőtereire. Ilyen módon, közvetett jelleggel befolyásolva az anyagi minőségeket. Az ő elektromos erőterén keresztül.
Ezért hívták a régi tudósok a mágneses hullámokban terjedő energia hatását, Isteni tettnek, bűvös cselekedetnek. Mert az induktív hatást közvetíteni képes erőterek, teljesen láthatatlanok voltak számukra is. De a mágneses hullámok által közvetített energia, azóta is közvetett hatást gyakorol az anyagi testekre. Ami induktív módon valósul meg. A kozmikus szintű mágneses erőtér és az anyagi testek elektromos erőterei között.
A gravitáció fizikai jelensége tehát, nem lehet rejtélyes titok többé. Ráadásul, a kozmikus szintű mágneses erőtérben megvalósuló, mágneses torlónyomásnak köszönhetően, tökéletesen beleilleszthető a többi tudományos részelméletbe. Amelyek az Univerzum egységes elméleteit próbálják kifejezni. Mert így már, a gravitáció értelmezése, nem tartalmaz logikai ellentmondást. Ami a tömegvonzás gondolatát is jellemzi. Így a kozmológiai elméletek, egységesebb képet festhetnek az átlagemberek számára is.
Az a sötétnek nevezett anyag és energia pedig, amiről a tudomány tárgyal, nem is sötét igazán, hanem teljesen láthatatlan számunkra. Mert a sötétnek értelmezett „anyagot”, a mágneses alaphalmaz képviseli. Míg a sötétnek értelmezett „energiát”, a kozmikus szintű mágneses erőtérben terjedő energia biztosítja. Így a „sötétséget”, nem az anyag vagy az energia biztosítja, hanem a róluk alkotott tudományos elképzelés. Az a teória, hogy valaminek lennie kell az Univerzumban, ami hatást gyakorol az objektív valóságunkra. Az én logikámban, ez a valami, nem más, mint a mágneses alaphalmaz, ami mágneses erőtérként befolyásolja, határozza meg, a benne és belőle kialakult elektromos anyagi részhalmazok rezgési szintű eseményszerűségeit. Alapvetően beleértve, a gravitáció jelenségét is.
Így a gravitációt, nem lehet ezek után, a misztikusnak minősülő tömegvonzás gondolatával értelmezni. Éppen ellenkezőleg, a kozmikus szintű mágneses erőtérben megnyilvánuló, mágneses torlónyomás hatása okozza. Amit a kozmikus szintű mágneses hullámokban, a mindig egy irányba terjedő energiák hatásai idéznek elő.
Albert Einstein, a számára nyilvánvalóan képtelennek tűnő tömegvonzás elmélete helyett, bevezette a téridő elméletét. Ahol a gravitációs hatást, a vonzó ok hiányában, a téridő görbületével értelmezte. Sajnos a nélkül tette ezt, hogy közben a tömegvonzás lehetőségét nyilvánosan is tagadta volna. Így szerinte, az anyagi testek jelenlétében, meggörbül a téridő szövetének a szerkezete, és az égitestek vonzódásának a látszatát kelti a szemlélőben. Ez sem tökéletes állítás, mert a tér és az idő konkrét ismeretének a hiányában alakult ki. Ugyanis a tér, az idő, az energia és az információ fogalmai, nincsenek a mai napig sem konkrét módon meghatározva a tudományban. Így a téridő elméletének a komolysága, eleve vitatható.
Az én írásaimban az elektromos tulajdonságú anyagi minőségek mozgási terét, az Univerzum mágneses erőtere képviseli. Amelyben objektív értelemben véve, tökéletes nyugalom van. A végtelen nyugalom folyamatos jelenlétének az állandó birodalma. Az időt pedig, az energia hozza felszínre, ami a kozmikus szintű mágneses hullámok frekvenciái által diktált energia révén, szubjektív munkát végez az objektív anyagi minőségeken. Induktív módon. Így lett az idő, az energia által elvégzett munkát képviselő állapotváltozások mértéke.
Az információt pedig, a kozmikus szintű mágneses hullámok hullámhosszai képviselik. Mert a kozmikus szintű mágneses hullámokban, mindig a hullámhossz határozza meg azt az irányt és célt, amire a frekvencia energiaértékének irányulnia kell. Így a kozmikus szintű mágneses hullámokban terjedő energia, mindig olyan formációt alakít ki az elektromos anyagi részhalmazokból, amilyenre a mágneses hullámhossz informatív értéke utal. Így válik az információ, olyan strukturális alakzattá az objektív anyagi világban, amelyben az in-formáció, induktív módon mindig benne van. Mert az in-formáció fogalma azt jelenti, hogy a mágneses információ, induktív módon mindig benne van, a kialakult elektromos anyagi formációban.
Így a gravitáció értelmezése során, a tér, az idő, az energia, és az információ fogalmai is tudományos jellegű értelmet nyerhetnek végre.
Matécz Zoltán
2023.03.29
