Energiaállapot.
Ez a fizikai fogalom arra utal, hogy minden anyagi test, akármilyen méretű is a kiterjedése, valamilyen mértékű potenciális energiát raktároz magában. Ennél fogva, minden testnek megvan az a természetes törekvése, hogy a számára legalacsonyabb, a legstabilabb energiaállapotba jusson. Ez az anyagi testek nyugalmi szintű viszonyítható alapállapota. Ebből kifolyólag, minél nagyobb az anyagi testeket alkotó atomokban vagy atommagokban a kötési energia, annál nagyobb a stabilitásuk. Vagyis, annál kevésbé várható az anyagi halmazukban az állapotbéli változás. Amit a fizikai munka jelentene. Mint állapotváltozás.
Vagyis az energia, csupán stabil viszonyítható állapotot biztosít az anyagi minőségek számára. Ha azonban, ezt a jól viszonyítható stabil állapotot, az energia biztosítja az atomokból felépült elektromos anyagi minőségek számára, akkor az energia, eleve nem is lehet elektromos anyagi vonatkozás.
Ahhoz, hogy ezt megértsük, az „elektromágneses” valóságot kell elméletben kétfelé bontanunk. Elektromos és mágneses összetevőkre. Ahol az elektromos valóságot, az atomokból felépült anyagi minőségek képviselik. Míg a mágneses valóságnak, egyáltalán nincsen anyagi vonatkozása. A kétféle valóságot pedig, az induktív viszony tartja számukra, egy közösen értelmezhető elektromágneses egységben. Ebből kifolyólag, az elektromos anyagi minőségek jól viszonyítható stabilis energiaállapotát, a mágneses valóság idézi elő. Induktív jelleggel.
A mágneses valóságot ugyanis, az Univerzum valóban tovább már oszthatatlan alaptömegei építik fel. Egy egységesnek mondható mágneses alapközeget alkotva. Amelyben a teljesen egyenrangú oszthatatlan alaptömegek, a stabil felfüggesztés és a fix lerögzítés hiányában, állandóan csak rezegnek. A nyugalmi helyzetüket folyamatosan keresve. De egymást féle tolni vagy félre lökni önerőből képtelenek. Így egy folyton rezgésben lévő mátrix rendszert alkotnak az Univerzumban.
A kényszerű együttes rezgéseik következtében, kozmikus szintű mágneses hullámokat alakítanak ki a közegükben. Amelyek egyenes irányú, longitudinális felépítésű mágneses hullámok. Kétféle alapvető összetevővel rendelkezve. A hullámhossz és a frekvencia jellemzi őket. A hullámhossznak informatív értéke van. Mert az határozza meg a hullám hatási irányát és célját. Míg a hullámhossz mentén felépülő frekvencia által, az energia hatása terjed. Egymás után felsorakozott erőimpulzus sorozatok formájában. Amelyekben az energia folyamatos hatása, éppen úgy terjed, mint Newton soros ingájában. Így a sok kozmikus szintű mágneses hullám, mágneses erőtérré alakította a mágneses alaphalmazt.
Ezt a mágneses hullámokban kialakult és folyamatossá vált hatásközvetítési módot, az energia áramlásának tekinthetjük. Ami az induktív jellegénél fogva, teljesen láthatatlan számunkra. Ezért hívták az energiát a régi tudósok, bűvös cselekedetnek vagy másképpen, Isteni hatásnak. De a mai kor fizikusai, már elég jól ismerik az indukció jelenségét. Amelynek keretében, a mágneses energia, elektromos erőhatásként jelenik meg számunkra. Vagyis, a mágneses hatás, elektromos hatásokat generál, az arra érzékeny elektronok anyagi világában.
Ennél fogva, minél nagyobb az atomokban vagy az atommagokban az elektromos jellegű kötési erő, annál nagyobb lesz a viszonyítható stabilitásuk. De ezt az elektromos jellegű kötési erőt, a mágneses hullámokban terjedő energia idézi elő és tartja fenn, állandó jelleggel. A stabilitás pillanatnyi állapotában tartva, az induktív viszonyban lévő anyagi minőségeket.
Az induktív viszony pedig, azon alapszik, hogy az elektronok, az elektrosztatikus erőtereiket, ugyanazokból az oszthatatlan alaptömegekből építik fel önmaguk körül, mint amelyik a mágneses alaphalmazt alkotja. A kétféle erőtér között pedig, az a különbség, hogy a mágneses alaphalmazban a hatásterjedés módja mindig lineáris. Azaz egyenes irányú. Míg az elektronok elektrosztatikus erőtereiben a hatásterjedés módja mindig centrális. Vagyis kör alakú. Mert az elektromos erőteret felépítő oszthatatlan alaptömegek, hűségesen követik az elektronjaik kialakult forgó és keringő mozgásformáit. Így a kétféle erőtér, ugyanazon a mágneses alaphalmazon belül, mindenképpen egymás ellen fejti ki a hatását. Így a mágneses energia és az elektromos erő, nyilvánvaló módon egymás ellenhatásai.
Erről szól Newton hatás és ellenhatásról szóló axiómája. Amely szerint, minden erőhatással szemben, ugyanolyan mértékű ellenhatás lép életbe, az egyensúly újra kialakítása érdekében. Csakhogy, az állapotváltozást előidéző elektromos erőhatással szemben, mindig mágneses energiahatás végzi el az egyensúly újra kialakításának a kényszerét. Ami éppen az egyensúly elérésének a pillanatáig tart. Ilyen módon, az energia által elvégzett munka folyamatában, ugyanolyan mértékű állapotváltozás mérhető, mint amilyen az erőhatás volt. Így lehetnek az induktív viszonyban, az erő és az energia, egymás tökéletes ellenhatásai. Mint kvalitások.
Az energiát egyszerűen, munkavégző képességnek nevezi a fizika tudománya. Csakhogy, a W = F * s képlet alapján, az erő is munkavégző képességet jelent. Mégsem azonosítható az energiával, mint munkavégző képességgel. Mert az erő, objektív munkavégző képesség. Ami az egyensúly megbontásáért felelős. Míg az energia, szubjektív munkavégző képességet jelent. Ami az egyensúly kialakításáért és fenntartásáért felelős. Így válnak egymás természetes ellenhatásaivá a fizikai folyamatokban. Annak ellenére, hogy mindkét kvalitás, munkavégző képességgel rendelkezik.
Mivel mind a kettő hatás olyan kvalitás, ami munkavégző képességgel rendelkezik, ezért az általuk elvégzett munka az a fizikai mennyiség, ami képes a közöttük fennálló értelmes viszonyt értelmes módon visszatükrözni számunkra. Matematikai szinten is.
Objektív munkavégző képesség = Szubjektív munkavégző képesség
F * s = W = E / t = W * t / t
Ebből az alapképletből, az energia alapképletei, már könnyebben kifejthetők.
E = W * t = P * t * t = P * t2
E = I * s = F * t * s = W * t
Ha pedig, együtt nézzük a kétféle munkavégző képességet, mint ellenhatásokat, akkor újra tökéletes egyenlőséget kell tapasztalnunk, az általuk elvégzett munkára vetítve.
F * s = W = E / t = I * s/t = F t * s/t = F * s
Ebből a képletből matematikai szinten is kiderül, hogy az erő és az energia, ugyanolyan mértékű viszonyítható munkát végez. Míg az erő, a nyugalom megbontásán fáradozik, addig az energia, a nyugalom helyreállításáért dolgozik. Így mindkettőjük alapja a nyugalmi állapot. Csak éppen ellentétes irányból. Ettől lettek egymás ellenhatásai. Mint elektromos és mágneses kvalitások.
Míg az erőhatások, egyszeri impulzus alapján közlődnek két anyagi test között, ahogy azt Newton olyan szépen kidolgozta az axiómáiban, addig az energia, a mágneses hullámok frekvenciáiban, folyamatossá vált hatásközvetítési módot valósít meg. Vagyis, a mágneses hullámok frekvenciáiban a rezgési szintű részerők, állandó jelleggel terjednek. Egymást követő impulzussorozatok által. Ezt a mágneses hullámokban terjedő folyamatos hatásterjedési módon kvantálta a tudomány. Így a kvantum lett az energia legkisebb viszonyítható „adagja”.
De a kvantum ezek szerint, nem egy teljesen önálló részecske. Amit a fény kvantumát jelentő fotonok értelmezése során magyaráz a fizika. Mert egy kvantum, éppen attól diszkrét, mert a mágneses frekvencia által közvetített egyetlen önálló erőimpulzussorozatot jelent. Vagyis, nem egy önálló részecske testesíti meg, hanem a sok oszthatatlan alaptömegek, amelyek a mágneses hullámhossz mentén felépülve, rezgési szintű erőimpulzus sorozatokat alkotnak. Amit minden mágneses hullámnál, más és más mennyiségű oszthatatlan alaptömeg épít ki, a hullámhossz mértéke alapján. Így minden kvantum, annyi oszthatatlan alaptömeget alkot, ahány a mágneses hullám frekvenciáját képviselő erőimpulzus sorozatához éppen szükséges.
A mágneses hullámok erőimpulzus sorozatait képviselő kvantumok pedig, az alapján alakulnak ki a frekvenciában, hogy milyen mértékű erőhatást kell közvetíteniük egyszerre. Éppen ugyanolyan formában, mint ahogyan azt, a Newton féle soros inga működésében felfedezhetjük. Ahol az inga hullámszerű rezgési folyamata végén, éppen annyi golyó fog kilendülni, mint ahány golyóval kezdtük a rezgési folyamatot. Akárhány golyó is van a két végpont között. Se több, se kevesebb. Szigorúan megtartva a hatásmegmaradás törvényét a mágneses hullám folyamatában. Amit a soros inga jól reprezentál számunkra.
Sajnos, az Univerzum oszthatatlan alaptömegei, sokkal kisebbek, mint a számunkra elektronmikroszkóppal is alig látható elektronok. Akár, több ezerszer is kisebbek lehetnek. Ilyen módon, az általuk közvetíthető energia legkisebb adagját, az a rezgési szintű információ képviseli, amit egyetlen erőimpulzus sorozat biztosít. Mint több oszthatatlan alaptömeg együttesen rezgő, de a mágneses hullámban egységnyinek nevezhető egyetlen részegysége. Ami a frekvencia egyetlen részletét képviseli a mágneses hullámokban. Annak a frekvenciának a részét, ami a hullámhossz mentén épül fel, a folyamatosan rezgő mátrix rendszerben.
A mágneses hullámokban, a hatásterjedés tempója fénysebességű. Így a fénysebesség, az Univerzumban kialakult kozmikus szintű mágneses hullámokban terjedő energia szubjektív tempója. Vagyis, a fénysebesség valójában, szubjektív hatássebességet jelent. Az elektronok pedig, mint anyagi minőségek, legfeljebb egyharmad fénysebességgel mozoghatnak az atommagjaik körül. Ennél fogva, minden más korlátozottabb anyagi mozgás, ennél lassabb tempóban valósulhat csak meg. Ami azt is jelenti egyben, hogy a fénysebességet, atomokból felépült anyagi minőségek, természetes módon nyilván nem érhetik el. Bár a filmekben elég jól mutat.
A fizikában az energiát, az elvégzett munkával azonosítják. Mert teljesen azonos a mértékegységük. Viszont, az bárki előtt nyilvánvaló lehet, hogy a munkavégző képesség, csak arányos lehet az általa elvégzett munka reálértékével. Azonos semmiképpen sem. Ami számomra azt jelenti, hogy most a XXI. században, a tudománynak még mindig sejtelme sincsen az energia valóságos mibenlétéről.
Az általam készített képletek alapján, az erő, a létezési állapotot képviselő teljesítmény, a fizikai munka, mint állapotváltozás és az energia mértékegységei, egymáshoz viszonyulva a következőképpen alakulhatnak. Amelynek során az energia, mint szubjektív munkavégző képesség, külön mértékegységhez juthat végre.
F = W/s = P*t/s = P*t/v*t = P/v -> N (Newton)
P = F*v = (m*a)*v = L*a = I*a = I*(v/t) -> J/s -> W (Watt)
W = (F*v)*t = (F*t)*v = I*v = I*(s/t) -> J -> W*s (Watt-szekundum)
E = (F*v)*t*t = (F*t)*(v*t) = I*s -> J*s -> W*s2 (Watt-szekundum négyzet)
Ez tehát, az a mágneses alapú energia, ami általunk viszonyítható stabilis energiaállapotban képes tartani induktív módon, az elektromos anyagi részhalmazokat. Teljesen függetlenül, azok aktuális halmazállapotaitól. Amit az, az elektrosztatikus erő tart életben, amit induktív módon vetít rá, az őt fenntartani képes kozmikus szintű mágneses hullám energiája.
A bioszféránkon túli bolygó és csillagközi tér pedig, azt a mágneses teret képviseli, amelyben a mágneses hullámok kialakulhattak és erőtérré alakították azt. A mágneses hullámokban terjedő energia hatásainak következtében. Így az, már egy egészen más világ számunkra. Az Univerzum szubjektív, azaz mágneses valósága. Ha azonban, a Föld felé haladva, bejutunk a bioszféránkba, akkor már egy olyan vegyes halmazba kerülünk, ami éppúgy mágneses, de benne az elektromos anyagi részhalmazok is rétegződtek. Mégpedig, a sűrűségük alapján biztosított aktuális energiaállapotuk szerint.
Ebben a bioszferikus valóságban, együtt mutatkozik meg számunkra az elektromos és a mágneses valóság. Vagyis, az elektromos és a mágneses valóság. Objektív valóságként értelmezve. Így benne az anyagi minőségek, elektromos és mágneses tulajdonságaik alapján is megmutatkoznak számunkra. Amit Maxwell óta együttesen, „elektromágneses” tulajdonságként értelmezünk. De az indukció jól definiálható fizikai jelensége, mégis egyértelműen utal arra, hogy az elektromos tulajdonságokat, mágneses okok tartják fenn. Stabilis energiaállapotot biztosítva ez által, az elektromos anyagi minőségek számára.
Matécz Zoltán
2023.07.05.
