Térelemek.
A pontot, a vonalat, az egyenest, a síkot, a felületet és a teret, geometriai térelemeknek nevezi a matematika tudománya. Mint jól ismert alapfogalmakat, nem szükséges őket más fogalmakra visszavezetett módon definiálni. Így az ilyen alapfogalmakra, legfeljebb szemléletes magyarázatot adnak. Amellyel körül írják az ő értelmezésüket. Mondván, hogy tulajdonképpen, minden tudomány ilyen alapfogalmakra épül. Mert bármilyen fogalmat úgy definiálnak, hogy egy már jól ismert fogalomra vagy fogalmakra vezetik vissza annak logikai értelmét, így azokkal értelmezik. Az ilyen tudományos értékű magyarázat lehetne a definíció. De az alapfogalmak, ilyen meghatározottságra nem szorulnak.
Így az alapfogalmakkal élő modern relatív tudomány, a konkrét módon definiált meghatározások hiányában, általános érvényű módon használja a fogalmakat. Mert az ilyen körül írt módon ugyan, de szemléletes értelmezésekből, hiányoznak a tudományos értékű konkrét meghatározások. Másképpen fogalmazva, az alapfogalmakat az emberek, a konkrét meghatározások hiányában úgy értelmezik, ahogyan akarják, amíg nem rugaszkodnak el túlságosan, a tudomány által körül írt általános értelmezéstől. Ez így szerintem, elég laza dolog. Egy geometriát tanuló diáknak tehát, határozott módon kell ezt a sokféle konkrét meghatározás nélküli határozatlanságot kifejeznie ahhoz, hogy ötös érdemjegyet kapjon matekból.
Így lett a pont, a geometria egyik elemi térelemének az alapfogalma. A pontot, két egymást metsző vonallal vagy egy parányi kőrrel jelöljük. Valamint, a latin ábécé valamelyik nagy betűjével nevezzük el. Mert a pontnak, nincsen kiterjedése. Nincsen hossza, szélessége vagy vastagsága. Ezért a tudományos javaslat szerint, ha a pontra gondolunk, akkor képzeljük el egy tű hegyénél is sok milliószor kisebb valamit, amit egyetlen pontként fogadhatunk el.
A vonal, szintén egy geometriai alapfogalom. A vonalak lehetnek sokfélék. Lehetnek görbék, valamilyen szögben megtört vonalak, illetve egyenesek. De minden vonalnak, csak egyetlen kiterjedése van, mégpedig a hossza. Ezért a vonalakat, egydimenziós kiterjedéseknek tekinthetjük.
Végtelen hosszú egyenesről akkor beszélünk, ha a vonalon nem jelölünk fel egyetlen konkrét pontot sem. Mert egy egyenesnek, csak egy véges darabját tudjuk általunk belátható módon ábrázolni. Így a vonalra jelölt pontok nélkül az egyenesünk, mindkét irányban a végtelenbe nyúlik. Ha egy pontot feljelölünk az egyenesünkön, akkor két félegyenest kapunk. Amelyiknek az egyik vége sincsen pontok által határolva, így továbbra is a végtelenbe nyúlnak azok. Ha azonban, egy egyenest két reá feljelölt különböző ponttal határolunk, akkor már szakaszt kapunk. Így a szakasz már, pontokkal határolt, véges hosszúságú egyenesnek minősül. Amit a végpontjait meghatározni képes nagy betűkkel, vagy egyszerűen csak a latin ábécé valamelyik kis betűjével nevezhetünk el.
Ha pedig, egy vonalat feldarabolunk, akkor ezeket a vonaldarabokat, mindig újabb pontok határolják. Mint egyre kisebb szakaszokat. További, végtelennek tűnő darabolásuk esetén pedig, a magányos ponthoz juthatunk el. Vagyis a vonalak, a magányos pontok folytonossá vált halmazaiként foghatók fel. Csakhogy, az ilyen jellegű értelmezés, a magányos pontra vezethető vissza. Ami a pontnak, valamilyen mértékű, egységnyi méterű kiterjedést biztosít.
Mivel a sík, a geometriának szintén egy alapfogalma, ezért konkrét módon nyilván, ugyancsak nincsen definiálva. A tudományos értékű körülírása szerint, a síkot egy végtelen nagy üveglapnak vagy egy óriási méretű kifeszített fóliának tekinthetjük. Amikor tehát, rajzolunk egy vonalat, akkor az, mindig a képzeletbeli üveglapon vagy fólián jelenik meg. Így a síkon, csupán két kiterjedés jeleníthető meg. A hosszúság és a szélesség.
A tér, ugyancsak egy alapfogalom a geometriában. Ezért, ez sincsen konkrét módon meghatározott jelleggel definiálva. A teret, a síkokként elképzelt végtelen üveglapok vagy fóliák egymásra rakott sokasága tölti ki. Ezért, a tér legkülső síkját felületnek hívjuk. Így a teret nyilván, már három kiterjedés jellemzi. Az egymásra merőleges hosszúság és a szélesség mellett, a magasság is, amit vastagságként is értelmezhetünk. Vagyis a tér, már háromdimenziósnak mondható.
Így a pont egy irányú kiterjedését, vonalként értelmezhetjük. Míg a pont két irányú kiterjedése, már síkként nyilvánul meg. A tér pedig, a pont három irányú kiterjedését határozza meg. Amely kiterjedések, egymásra merőlegesek. Ha tehát, a pontokat egymás után sűrűn jelöljük fel hosszanti irányban, akkor egy digitális jellegű vonalat kapunk. Ha azonban, a ceruzánkat folyamatosan végig húzzuk a síkon, akkor egy analóg, folyamatos vonalhoz jutunk. Amelynek minden lehetséges pontját, szintén egy valós pont képviseli.
Ahhoz tehát, hogy a geometriát tökéletesen megértse valaki, előbb a pontot kell olyan alapvető fogalomként konkrét módon meghatározni, amire azután, a vonal a sík vagy akár a tér is jól definiálható lehet. A tér ugyanis, egy valós létező dolog. Amiben élünk. Az anyagi világunk és a bolygónk létezési helye. Ezért lett a matematika ezen ága geometria, azaz „földmérés”. Mert abból a bioszferikus térből indultak ki, amiben éppen élünk. Vagyis, az elődeink, nem a pontból építették fel a teret, hanem éppen fordítva történt a dolog, a teret bontották le, egészen a pontig.
A valós teret képzelték el lehetséges síkok halmazaként. Olyan felületek és síkok halmazaként, amelyekre vonalakat lehetett rajzolni. Majd a vonalakat képzelték el a pontok folytonosságaként. Így lett a pont, olyan alapkiterjedés, aminek az egy irányú halmaza, vonalat képes alkotni egy síkon. Olyan síkon, ami hasznos felületet biztosíthat egy lehetséges térfogat számára. Ilyen értelemben véve, a pontnak, mint a geometria egyik alapvető fogalmának, egységnyi méretű kiterjedése van. Egységnyi kiterjedésű hossza, ugyanolyan egységnyi kiterjedésű szélessége és teljesen ugyanakkora egységnyi kiterjedésű magassága. Vagyis a pont, maga az egységnyi kiterjedést biztosítani képes alapdimenzió. A tovább már oszthatatlan, egységnyi méretű alaptömeg.
Ahogy a tudomány elfogadja azt, hogy a pontokkal nem határolt vonalak a végtelenbe nyúlnak, úgy el kell fogadnia végre a végtelen pici, egységnyi méretű kiterjedést is. Amit a pont fogalma valósít meg. Ahogy a vonal két végét képviselő végtelen beláthatatlan számunkra, úgy a pont is, mint a végtelen egy egységnyi méretű darabkája, végtelenül nehezen értelmezhető. De ahhoz, hogy végtelen nagy dologról vagy végtelen kicsiről beszélhessünk, éppen a végtelent kell értelmeznünk.
Szerintem, az abszolút Létezés, kétféle valóságon alapszik. Az összetett szerkezetű elektromos anyagi valóságon, és az oszthatatlan alaptömegek által felépített mágneses valóságon. Mivel az elektromos és a mágneses jelenségek, együtt mutatkoznak meg számunkra, mint „elektromágneses” jelenségek, ezért a bioszféránkban, az objektívnek megismert valóságot, az elektromos és a mágneses jelenségek együtt alkotják. Ha azonban, a légterünkben felfelé haladva, elhagyjuk az egyre csak ritkuló légrétegeken keresztül a bioszféránk anyagi határát, akkor a bolygó és csillagközi térbe kerülhetünk. A szubjektív valóságba. Ahol már az óriási mértékű vákuum miatt, nincsen elektromos anyagi minőség. Az már, az Univerzum tiszta mágneses tere. Amit a valóban tovább már oszthatatlan alaptömegek egységes közege épít fel.
Az Univerzum egységnyi méretű oszthatatlan alaptömegei, több ezerszer kisebbek, mint a számunkra láthatatlan elektronok. Amely oszthatatlan alaptömegeknek, nincsen sem fix alátámasztása, sem pedig, stabil felfüggesztése. Így a nyugalmi helyzetüket folyamatosan csak keresve, állandóan rezegnek. Egymást félre tolni vagy félre lökni képtelenek. Egy folytonosan rezgésben lévő egységes mátrix jellegű inerciális rendszert alkotnak. Az oszthatatlan alaptömegek, az elektromos megosztás képességével nem rendelkezhetnek, mert nem összetett szerkezetű részecskék. Így a belőlük felépült egységes alaphalmaz közvetíti a mágneses hatásokat, számunkra teljesen láthatatlan módon. Mágneses hullámok formájában. Mert az oszthatatlan alaptömegek szervezettnek mondható együttes rezgéseit mágneses hullámoknak nevezzük. Így a mágneses térben kialakult kozmikus szintű mágneses hullámok, mágneses erőtérré alakították az Univerzum mágneses terét.
Az összetett szerkezetű elektromos anyagi valóság pedig, ebből a mágneses alaphalmazból nyilvánult meg. Abból alakultak ki, az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok. Mint az Univerzum „atomjai”. Mint égitestek. A mágneses erőtér ennél fogva, mozgási létezési lehetőséget is biztosít egyben számukra. De a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegei, ahogy körülölelik az elektromos anyagi minőségeket, úgy ki is töltik teljesen, azok atomos felépítésű struktúráit belül is. Vagyis az atomok belül nem üresek, hanem éppen ellenkezőleg, teljesen telítettek. Így a mágneses alaphalmaz végtelennek minősül, mert számára az elektromos anyagi minőségek összetett szerkezetű struktúrái, nem képeznek valós határokat. Miközben az összetett szerkezetű elektromos anyagi minőségek, véges részhalmazoknak mondhatók. Mint a szakaszok a geometriában.
Így a végtelent számunkra, a mágneses alaphalmaz képviseli. Mégpedig, kétféle jelleggel. Az oszthatatlan alaptömegeivel éppen úgy, mint az oszthatatlan alaptömegei által felépített egységes alapközegével. Ha tehát, egyetlen ilyen oszthatatlan alaptömeget tudományos szinten szeretnénk meghatározni, akkor számtani jelleggel az egyes számmal azonosíthatnánk csak be. Mint valós módon létező alapelemet. Míg geometriai szinten, a pont fogalmával azonosíthatnánk.
……………………………………………………………………………………
1111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
Egymás után ábrázolva, az oszthatatlan alaptömegek különálló pontjai, egy digitális jellegű folytonos vonalat alkotnak. Míg valós számértékekkel kifejezve, minden létező oszthatatlan alaptömeg, egyetlen valóságos egyes számnak felel meg. Így egy valósnak tekinthető abszolút számegyenest, csak az oszthatatlan alaptömegeket szimbolizáló valós egyesek sokasága alkothat.
Ha most kiragadunk, egy általunk belátható szakaszt az abszolút egyenes vonalából, akkor egy olyan szakaszt kapunk, amit két pont határol. Ha ezeket a pontokat egyes számmal jelöljük, akkor egy olyan abszolút számegyenest kapunk, amelyiknek minden eleme, egy darab valóságos, létező egyes szám. De, ha alá írunk egy általunk használt relatív számsort, akkor már közelebb kerülhetünk ahhoz a valósághoz, amelyikben mi magunk is élünk. Mert a relatív számegyenesünk, a nullával tükrözhető, így a pozitív és a negatív oldala is a végtelenbe nyúlik.
.……………………………….
…1111111111111111111…
…9876543210123456789…
Na, már most, az abszolút számegyenesünk, minden egyes valóságos pontot, egy darab valós egyesként jelenített meg. Ezzel szemben, a relatív számegyenesünkön, a viszonyítási pontunkat meghatározni képes nulla szimbóluma, tulajdonképpen letagad egy valós egyest az abszolút számegyenesről. Az által ugyanis, hogy a reális relatív tükrözhetőség lehetőségét megvalósítja számunkra, tulajdonképpen a nemlétezést csempészi be a számsorunkba. Ami azt jelenti, hogy nem létezni, csak relatív értelemben lehetséges. Mert az abszolút számegyenes nullát nem tartalmaz.
Így a nulla pont, éppen azt szimbolizálja számunkra, hogy az, a mi viszonyítási alapunk. Kétdimenziós vonalszerű rendszerre vetítve. Onnan mérve lesz az első szám az egyes. A kettes szám matematikai szimbóluma pedig, már két darab egyesnek felel meg. Míg a hármas szám matematikai szimbóluma, már három darab egyes mennyiségi értékét képviseli. És így tovább. Pozitív és negatív irányban egyaránt. Ezt háromdimenziós térkoordináta rendszerre vetítve, három egymásra merőleges vonalat kell elképzelnünk, amelyek mindegyike a nullát képviselő viszonyítási pontunkból indul ki. Amit már origónak nevez a tudomány.
Ha tehát, a vonalak pontokkal nem határolt végei a végtelenbe nyúlnak, akkor a végtelen fogalmát is definiálni kell. Vagy legalább értelmes módon körülírni, hogy mindenki által elfogadható alapfogalom lehessen belőle. Mert így a végtelen, olyan nagy méretet jelent számunkra, amit nem vagyunk képesek relatív módon belátni. Viszont, ha a végtelent, mint óriási nagy méretet elfogadjuk, akkor a végtelent, mint nagyon parányi méretet is el kell fogadnunk. Hiszen a mi elektromos anyagi létezésünk, a végtelen nagy és a végtelen kicsi között van, relatív módon behatárolt és belátható jelleggel.
Vagyis, a végtelent is felépíti valami, ha olyan nagy mértékű, hogy számunkra beláthatatlan. Vagy éppen olyan kicsi, hogy számunkra teljesen észlelhetetlen. Erre alkalmas, az Univerzum mágneses alapú szubjektív alaphalmaza. Amit az Univerzum tovább már oszthatatlan alaptömegei építenek fel, mint egységes alapközeget. Amelyiknek a teljes közege, maga a nagy végtelen, míg az egyetlen alkotóelemét képviselő oszthatatlan alaptömege, a lehető legkisebb végtelennek minősül. Ami a tű hegyétől is milliószor kisebbnek képzelhető csak el. Mert, ha egy hegyes tű hegyét, néhány atomnyi kiterjedés alkotja, akkor az a végtelen kicsike oszthatatlan alaptömegnek, több milliószorosan kisebb léptéket biztosít. Ami egyetlen elektronhoz képest is, több ezerszeresen kisebb méretű, egységnyi alapkiterjedést jelent.
A pont tehát, valóban olyan egységnyi méretű oszthatatlan téreleme a geometriának, aminek a teljes közege magát a végtelen mozgási, létezési teret biztosítja az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok számára. Úgy az anyagokon kívül, mint azokon belül. Így a pont valójában meghatározható. Hiszen a végtelennek minősülő mágneses térnek, egyetlen tovább már valóban oszthatatlan alaptömege képviseli. Amit a geometria pontként értelmezhet, míg matematikai szinten az egyes szám szimbóluma képvisel. Utalva arra, hogy egyetlen egy oszthatatlan pontról van szó.
Ahogy a teljes végtelent használja a matematika tudománya, úgy a végtelen egységnyi alapelemét is képes használni. Csak a pontot, a tovább már valóban oszthatatlan alaptömegnek kell elfogadni. Így a pont valójában, a mágneses alapú végtelen legkisebb lehetséges alkotóeleme. Mint alapdimenzió. Egységnyi méretű alapkiterjedéssel rendelkezik. Ezért képes az egyenes irányú kiterjedése vonalat alkotni. Egydimenziós módon. Míg a kétdimenziós kiterjedése, a síkot építi fel. A háromdimenziós kiterjedésének pedig, a teret köszönhetjük. Azt a mágneses teret az Univerzumban, ami mozgási helyet biztosít, az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok számára. Ráadásul, térfogatot is biztosít számukra egyben az által, hogy az anyagi minőségek belső strukturális szerkezeteit is tökéletesen kitölti.
Érthetetlen számomra az, hogy miért lehet egy, két vagy éppen háromdimenziós rendszerekről beszélni tudományos szinten akkor, amikor a tér elemeit tudatosan nem dimenzionálja a tudomány? Meg sem próbálja. Hanem általános érvényű alapfogalmakkal manipulál csupán. Amelyeknek nem létezik tudományos értékű konkrét meghatározása. Mintha a tanítható tudományt, szatócsok írnák. Vagy éppen szakácsok, akik egyszerű konyhanyelven, megelégednének a fogalmak értelmezése során, az általános érvényt biztosítani képes, sokkal egyszerűbb körülírásokkal. Mereven elrugaszkodva a tudomány konkrét megfogalmazásaitól. Amit a definíciók biztosíthatnak csak. Pedig, a konkrét definíciók nélkül, még a geometria sem fog valós tudományos értéket képviselni.
Matécz Zoltán
2023.12.04.
