Önkifejezés.
A szellemi gondolataink, a verbális módon kifejezett szavaink, és tapasztalati szinten végrehajtott tetteink által tudjuk önmagunkat kifejezésre juttatni értelmes módon. A gondolkodásunk, a beszédünk és a tetteink tehát, szellemi szinten vannak irányítva ahhoz, hogy értelmet sugározzanak. Vagyis, a kor szellemiségének megfelelően a jól pallérozott, tanult szellemi gondolataink biztosítanak mentális módon értelmet, az ideális önkifejeződésünk lehetősége számára. Amikor tehát, értelmes módon kifejezzük magunkat, akkor ugyan ki lehet az bennünk, aki használja erre a szellemi szinten tanult mentális lehetőségeinket?
Amikor ugyanis, egy ember megszületik, nála még egyáltalán nem beszélhetünk szellemi szintű ismeretekről. Csupán a vele született lélek hangzóival képes kommunikálni. A magánhangzókkal. Amit a születése pillanatától ismer. Majd a mentális fejlődése során, amikor a szellemi képességei bontakoznak, akkor tanulja meg az édesanyjától a mássalhangzók használatát. A szellem hangzóit. Amivel már, szép lassan elkezdi beszélni az édes anyanyelvét.
Így az ember három, elvileg jól elkülöníthető egységből áll. Test, lélek és szellem hármas felépítettsége vagyunk. Tulajdonképpen, az abszolút értékű lélek megnyilvánulásai vagyunk, aki a relatív anyagi testünket használja aktívan, az objektív valóságban megvalósítható fizikai kölcsönhatásaihoz. Valamint a relatív szellemi képességeinket használja, az értelmes mentális önkifejezése számára. Ebből kifolyólag, a lélek az, aki önmagát értelmes módon kifejezésre juttatja a tetteink, a szavaink és a gondolataink által. A lélek, aki Istentől eredeztethetően éltet bennünket. Mint az életünk energiája.
A Bibliában, Isten úgy mutatkozik be, hogy „VAGYOK, AKI VAGYOK.”. Mivel azonban, Isten a lélek által éltet bennünket, azért ez a kijelentése szerintem arról szól, hogy azokat a tulajdonságokat veszi fel a lélek bennünk, amit a VAGYOK kifejezéshez rendelünk tudatosan. Ilyen módon alakul ki a mindenkori tudatosságunk, ami az életünk során bármikor változhat. Mert a lélek, mindig azzá válik bennünk, amit a VAGYOK kifejezéshez társítva határozunk meg magunknak szellemi szinten. Abszolút jelleggel. Így a saját mindenkori tudatosságunk, eleve kétféle módon nyilvánul meg az életünkben.
Az első eset az, amikor a lélek felveszi a szellemi szinten reá irányuló tulajdonságokat. Tulajdonképpen azokat az általános érvényű tulajdonságokat, amelyeket önmagunkra nézve, konkrét módon igaznak hiszünk el. Ettől válnak azok személyes tulajdonságokká számunkra. A második eset pedig az, amikor a mindenkori tudatosságunk irányítása mellett, a szellemi gondolatainkat, a beszédünket és a mindennapi tetteinket befolyásoljuk. Ilyen módon a lélek, a felvett tulajdonságok által biztosított jellemünk irányításával fejezi ki önmagát.
Akkor vagyunk tehát tudatosak, ha az aktuális lelki érzéseinket, értelmes módon fejezzük ki, a szellemi gondolataink segítségével vagy éppen a tetteinkkel. Illetve akkor, amikor egy vágy által megjelenő mentális képet értelmezve, szellemi gondolatokat formálunk róla. Így a reális önkifejeződésünk éppen arról szól, hogy szellemi szinten, milyen mértékben tudjuk kifejezésre juttatni a lelki érzéseinket. Mégpedig, minél értelmesebb módon. Ez akkor is így van, ha megpróbálunk objektívek maradni az önkifejezésünk során. Vagyis, ha a szubjektív lelki érzéseinktől függetlenül, csak a racionálisként kezelhető objektív szellemi tények ismereteire hagyatkozunk. Mert a lélek egyéni, szubjektív állapotát fejezik ki, az objektívként értékelhető kijelentéseink is. Elég, ha ellentmondunk egy ilyen objektívként meghatározott állításnak. Máris lelki eredetű szubjektív indulatokkal fogunk találkozni.
Az elménk mindenkori tudatossági szintje, bármikor megváltoztatható, ha egy olyan pozitív tulajdonságot határozunk meg önmagunk számára szellemi szinten, amit személyes tulajdonságként szeretnénk megtapasztalni az életünkben. De a bármikor formálható mindenkori tudatosságunknak, éppen ez a veszélye is. Mert a mindenkori tudatossági szintünknek, azok a negatív tulajdonságok is a részét képezik, amit akaratlanul fejeztünk ki önmagunkra vetítve. A VAGYOK kifejezéshez társítva szellemi szinten. Mert a lélek, minden olyan tulajdonságot magára vesz bennünk, amit a VAGYOK kifejezéshez csatolunk szellemi szinten. Így változtatja, módosítja az életünk során, az elménk aktuális tudatossági szintjét. Ami a jellemünket biztosítja.
Teljesen mindegy tehát az, hogy valaki milyen mértékű szellemi ismeretekkel töltötte fel a memóriáját a tanulmányai során, ha negatív jelzőkkel határozta meg azokat a személyessé vált tulajdonságait, amelyek irányítják az elméjében, a lelke reális önkifejezési módját. Mert a megtapasztalható eseményekhez igazodó jellemét, mindig a mindenkori tudatossági szintje fogja meghatározni. Ami minden embernél, egészen más sajátságos tulajdonságokat képvisel. Attól függően, hogy éppen milyen élettapasztalatok alapján vállal fel valamilyen tulajdonságokat önmagára nézve.
A szellemi gondolatainkkal és a verbális módon kifejezett szavainkkal tehát, csínján kell bánni ahhoz, hogy a természetes önkifejeződésünk lehetősége állandóan javuljon. Mert ilyen módon, nem társíthatunk a VAGYOK kifejezéshez, önmagunkra nézve negatív tulajdonságokat. Ezért én például, mindig szép, VAGYOK, okos VAGYOK, kedves VAGYOK, Stb. Sohasem mondok önmagamra nézve negatív jelzőt. Azt úgyis, megteszik helyettem mások. Az életem könyörtelen természetes kritikusai. Akik önmagukat sem kímélik ezen a téren. De, amit reám vetítenek, azt nem szükséges önmagamra nézve is igaznak elfogadnom.
Családi körben például, a gyermekeknek sem szabad negatív jelzőket mondani. Mert a gyermek, többnyire elhiszi azt, amit a szülei vagy a nagyobb testvérei mondanak neki. Ennél fogva, ha egy gyermek sokszor hall egy negatív jelzőt a családjától, akkor azt elhiszi önmagára nézve igaznak és akkor az, könyörtelenül beépül a mindenkori tudatosságába. Mert a kényszerűen használt VAGYOK kifejezéssel, elfogadja a negatív tulajdonságot is önmagára vetített igazságnak. Így tulajdonképpen nem önként fogadja el azt a gyermek, hanem csupán az ostoba családjától terhelődik reá az adott negatív tulajdonság. Mint egy nem kívánatos mentális örökség. Amit lehet, hogy már több generáción át cipelt feleslegesen a családja.
Egy értelmesen és szeretettel nevelt gyermek pedig, akkor sem veszi fel a reá nézve negatív tulajdonságokat, ha mások mondják azt neki néha. Mert a gyermekek korán megtanulják azt, hogy a saját véleményük a mérvadó számukra. Ettől válik egy kisgyermek csökönyössé. Ami kitartó ragaszkodást biztosít számára, maximalista módon. Ami felnőtt korban viszont, már erénynek számít. Mert a csökönyös kitartás, a valamihez való ragaszkodás, a maximalista hozzáállás, már régen nem szellemi adottság. Hanem éppen a lélek akaratos célkitűzése. Egy olyan lelki adottság, ami a racionális szintű szellemi ellenérvek ellenére is, képes fenntartani bennünk egy megkezdett cselekmény folytonosságát. Akkor is, ha mások lebeszélnének róla.
Ez azért van, mert a szellemi gondolataink, olyan digitális fogalmakat használnak, amelyekkel az informatív értéket képviselő mondanivalónk értelmes módon kifejezhető. A kimondott szavaink és a végrehajtott cselekedeteink által. Ezzel szemben a lélek, analóg módon kezeli az információkat. Azaz a szimbólumokat és a képeket értékeli. Az elménk, ezért képes reális képzeletet alkotni bármiről. Ami azt jelenti, hogy az elménkben a képzeletalkotás mentális lehetősége, már a lélek informatív érdekeit szolgálja. Tulajdonképpen a bennünket éltető Isten érdekeit.
Mert a szellemi gondolataink digitális jellegű informatív értékei alapján kialakított mentális képi formáinkkal, éppen a lelkünk számára biztosítunk analóg jellegű informatív értékeket arról a valóságról, amit megtapasztaltunk vagy éppen szeretnénk megtapasztalni. Így a képzeletünk, olyan mentális képi formát alkot, amit előre vetített tervként határozhatunk meg. Vagyis a lélek, már valóságosnak látja az analóg képzeletünkben azt, amit a szellemiségünk informatív értékű digitális fogalmai segítségével előre megterveztünk magunknak. Ezért az emberekben, ezek a reális elképzelések, mint mentális tervek irányítják értelmes módon, a lelki szinten követhető szubjektív cselekedeteiket. Ami képes felülírni, minden racionálisnak látszó, egyéb szellemi szintű objektív ellenvéleményt.
Tulajdonképpen, ez a hit lényege. Mert a hit, már olyan cselekedetvezérlő szellemi gondolat az elménkben, amivel a lelkünk is tökéletesen egyetért. Illetve fordítva, olyan lelki szintű reális elképzelés, amit szellemi szinten is tökéletesen megértettünk. Ezért ezt, úgy is mondhatnám, hogy aki csökönyösen, kitartóan, maximalista módon szeretne valamit elérni, az már biztosan hisz annak a dolognak vagy eseménynek a valóságában. Mert a lelki szemeivel már látja azt.
Mert a reális elképzelés, mint mentális módon elkészített terv, már régen megvan az elménkben. Ennél fogva, bármilyen másik embertől kapott ellenvélemény, csak olyan szellemi szintű gondolat lehet, ami még nincsen tisztában a mi saját elképzelésünkkel. Mert, senki sem láthat bele a fejünkbe. Nem láthatják az elképzeléseinket. A lelkünk által elfogadott akaratunkat. Az ugyanis, csak a mi lelkünk saját tulajdona mindaddig, amíg valamilyen rajz, vagy egyéb szimbólum által, le nem vázoljuk mások számára is. Vagy a racionális szellemi gondolataink segítségével, nem magyarázzuk el valaki számára olyan módon, hogy reális képzeletet tudjon kialakítani ő is, a saját lelke számára az elméjében. Mert addig, nem születhet bennünk egyetértés.
Általában véve a nők, sokkal érzelmesebb emberek. Ami azt is jelenti, hogy a megtapasztalható valóságot, többnyire a lelkükkel érzékelik. Ez persze, azt is jelenti egyben, hogy sokkal több olyan reális elképzelésük van, ami a valóság ésszerű megváltoztatására utal. Ezért van az, hogy amit egy érzelmes nő kitalál, azt az ésszerűen gondolkodó racionális férje nem akarja megcsinálni. Mert egy racionális módon gondolkodó férj, számba veszi a megvalósulás mentális lehetőségeit. Amit a korlátozott szellemi szintjén értékel. Ha azonban, nem képes digitális szellemi gondolataival, a saját elméje számára olyan analóg elképzelést kialakítani, amit a lelke is elfogadhat, akkor eleve elveti a dolog megvalósítását. Akkor is, ha a párja lelki szinten, már valóságosnak látja azt.
A reális önkifejezéshez tehát, az elménkben formálható képzeletnek is komoly köze van. Mert az értelmes ember, mindig előre elképzeli azt, amit szeretne megvalósítani az agyagi valóságában. Vagyis többnyire, csak azt valósítjuk meg, amit lelki szinten már láttunk az elménkben, mint reális elképzelést. Így a szellemi gondolataink digitális módon kezelhető fogalmainak a segítségével, olyan analóg képi formákat készítünk az elménkben, amelyekben az információ alakul át. Vagyis, a szellemi szintű digitális információ, amit a fogalmaink rejtenek, mentális képi formát öltenek analóg módon, hogy a lelkünk is informálva legyen. Amikor a szellemi szintű digitális információs halmazunk és az elképzelésünkben megjelenő analóg információs értékek közös nevezőre kerülnek az elménkben, akkor születik meg bennünk a tudatos elhatározás. Ami a tudatosan formált hitünket képviseli. A megtapasztalható valóság tervszerű átalakítására irányulva.
Éppen úgy, mint ahogyan a tervezők elméje működik. Akik először is, elképzelik valóságosnak azt, amit szeretnének megvalósítani. Vagyis, lelki szinten már előre látják annak a valós mivoltát. Ezért, többnyire le is rajzolják azt. Éppen azért, hogy az objektív valóságban is megjelenjen az szimbolikus módon, amit elképzeltek. Majd, csak ezek után kezdődik el az a szellemi munka, ami a hatályos jogszabályokat és szabványos lehetőségeket figyelembe véve, szakszerű anyagi formát képes kölcsönözni annak, amit megterveztek. Végül pedig, elkezdődhet a megvalósítás folyamata. Amit a különböző szakmák hozzáértő szakemberei fognak végrehajtani. A tervezői utasítások alapján. Megalkotva ez által, a tervező tervrajzokon objektivizált mentális elképzeléseit. Amit a lelke, már előre látott az elméjében.
Az életünk azonban, a legtöbb esetben éppen arról szól, hogy mi magunk vagyunk a sorszerű eseményeink tervezői és a végrehajtói is. Így a lelkünk reális elképzeléseit, többnyire nekünk kell megvalósítanunk, a szellemi gondolataink által irányított aprólékos gyakorlati munkával. Ezek a mi megszokott napi cselekedeteink. Amelyeknek a nagy részét, rutinszerűen végezzük. Nap, mint nap. Mert már régen az elménkben elfogadott hiteinket képezik. Ezek lettek a szokásaink.
Így a hiteinkben már, a természetes önkifejező képességünk nyilvánul meg. Mindenkiben sajátságos módon. Az ő jellemét képező, mindenkori tudatossági szintjének megfelelően. Ami minden emberben másképpen alakul. A sajátságos szellemi szintű tanulmányaink és élettapasztalataink alapján. Így a jellemünket biztosítani képes mindenkori tudatossági szintűnk olyan, mint egy mentális „ujjlenyomat”. Mindenki számára egyéni.
A materialista neveltetésű emberek azt mondják, hogy „Hinni a templomban kell.”. Miközben, ők maguk sem tennének semmit az elméjükben formált hiteik nélkül. Mert őket is lélek élteti. Analóg formában kezelhető információkat használva. Amit az elméjük digitalizál azért, hogy szellemi szintű fogalmainkkal megérthető és kifejezhető legyen.
Ezért például, amikor olvasunk egy jó könyvet, akkor a szellemi szinten olvasott digitális információk, mentális képi formában jelennek meg az elménkben. Éppen azért, hogy a bennünket éltető lelkünk, valóságosnak értékelhesse az olvasottakat. Így tulajdonképpen, beleéljük magunkat. Mert, amíg a lélek nem értékeli valóságosnak az általunk olvasott szöveget, addig az, nem is tudatosodik az elménkben igazán. Ezért van az, hogy egy-egy bonyolultabb szövegrészletet, akár többször is el kell olvasnunk ahhoz, hogy megfelelő módon tudatosodjon az elménkben. Mert, amíg a lelkünk nem látja valóságosnak a szellemi szinten olvasottakat, addig az, érthetetlen marad számunkra.
Sok esetben, a természetes beszélgetés közben is azt tapasztalhatjuk, ha a saját elménkre is figyelünk közben, hogy a hallottakról mentális képi formát alkot számunkra, miközben halljuk azt. Oly annyira, hogy mindjárt beleképzeli a mi személyes véleményünket is. Ezért, alig várjuk azt, hogy mi magunk is szóhoz jussunk végre. Hogy a közben kialakuló saját reális elképzelésünket, szellemi szinten ki tudjuk fejezni a kimondható szavaink által. Holott a saját elképzelésünk, olyan lelki eredetű analóg mentális információt képvisel, ami szellemi szinten értelmezhetetlen. De az elménk, hamar átkonvertálja a lelkünk által látott képzeletbeli analóg információt, szellemi szinten kezelhető digitális információkká. Amelyekkel a kimondható szavainkat formáljuk. Mint fogalmakat.
A hit tehát, az értelmes ember általános érvényű mentális képessége. Ami arra utal, hogy a szellemi és a lelki egyensúly megvan, a tudatosan végrehajtható cselekedeteink érdekében. Amelyekkel a hiteinkben meghatározott mentális terveinket megvalósíthatjuk, az életünk gyakorlati szintjén is. Így a reális önkifejeződésünket, éppen az elménkben formálható hiteink képviselik. Minél magasabb szinten van a mindenkori tudatossági szintünk, annál ideálisabb módon tudunk pozitív hitet formálni az elménkben, az általunk vágyott valóságról.
A kereszt, ennek a tudatossági szintnek a szimbóluma is. De nem szükséges szellemi szinten túl magasra emelni a vízszintes szárát. Mert a vízszintes szárnak, éppen a bennünket jelképező függőleges száron elképzelhető szívünket kell kereszteznie ahhoz, hogy a szellem és a lélek egyensúlyát zavartalanul szolgálja. Így egy alulművelt ostoba ember például, szellemi szinten nem is értheti meg azt, amit lelki szinten érzékel az elméjében. Illetve, nem képes azt szellemi szinten, értelmes módon kifejezésre juttatni. Mert a mindenkori tudatossági szintjének a képzeletbeli vízszintes egyenese, a függőleges egyenesre képzelhető szíve alatt található. A hasa magasságában. Amit egy „+” jel szimbolizálhatna csak.
Hasonló a helyzet a túlművelt emberekkel. Akiknek a szellemi szintű intelligenciája, már a sok diploma miatt, túlnőtt a lelki intelligenciájuk sokkal egyszerűbb szeretetérdekein. Így az ő mindenkori tudatossági keresztjük alakja már majdnem olyan, mint egy „T” betű. Vagyis, nehezebben süllyednek le, a lelki érdekek számunkra természetes szintjére. Amit a szeretet diktál. Így az ő szellemi aktivitásuk olyan, hogy már szinte teljesen elnyomja bennük a lelki aktivitásuk mentális lehetőségeit.
Holott, a relatív szellemi képességeinknek, éppen az a természetes alapfeladata, hogy mentális módon szolgálja a lelkünk abszolút érdekeit. Amit a szeretet képvisel. Mert, aki biztosítja számunkra a lelket, az életünk energiáját, az egyformán szeret bennünket. Mert a lelkünk által, mindenkiben önmagát látja. Így a mindenkori tudatossági szintünk, az a mentális „tükör”, amiben a teremtőnk gyönyörködik. De valójában, ez a mentális tükör akkor tiszta igazán, ha a mindenkori tudatossági szintünk vízszintes egyenese, a testünket szimbolizáló függőleges egyenesen, a szívünk magasságában helyezkedik el. Amit a kereszt alakja szimbolizál számunkra. Jelezve azt, hogy a kialakult szellemi és a lelki egyensúlyunk tökéletes.
Ha egy embernek, túl magas vagy túl alacsony a mindenkori tudatossági szintje, akkor az, képtelen tökéletes mentális egyensúlyt produkálni a lelkével. Vagyis Istennel. Így a szellemi szintű túlzott aktivitás, illetve a túlzott passzívitás, elhomályosítja Isten számára azt a mentális tükröt, amit a mindenkori tudatossági szintünk képviselhet. Így a szellemi aktivitás, illetve a szellemi passzívitás, eltávolít bennünket a természetes lelki élet Isteni eredetű lehetőségétől. Amelyben az Isteni lélek által éltetett ember, a saját egoista érdekeit képes csak szolgálni. Ezek okozzák, a mi társadalmi szintű személyes problémáinkat.
Viszont, amikor probléma elé állít bennünket az élet, akkor Isten, mindig küld számunkra egy mentális módon értékelhető vizuális programot. A problémánk megoldására utalva. Ezek a reánk irányuló Isteni üzenetek, a mi lelki vágyaink. Amelyek mentális képekként, az elménkben tudatosodva arra utalnak, hogy Isten milyen életutat javasol számunkra a továbbiakban. Az pedig, kizárólag a mi saját dolgunk, hogy ezeket a lelki vágyainkat, mint Isten reánk irányuló személyes utasításait, az elménkben hasznosítjuk vagy sem. Mert nyilván, dönthetünk másképpen is. Mint értelmes emberek. Egészen más szellemi értékek alapján.
De ha jót akarunk magunknak, akkor mindig a lelki vágyainkat fejezzük ki szellemi szinten. Vagyis, az Isten által javasolt mentális utat választjuk szellemi szinten is. Ilyen módon, a lelki vágyunk analóg mentális képi formáját, digitális információkká alakítjuk a szellemiségünk számára. Éppen azért, hogy a lelki vágy, és az őt értelmes módon kifejezésre juttatni képes szellemi gondolat, egy közös nevezőre kerüljön. Azaz, kifejezésre juttatott hitté alakuljon az elménkben. Amelynek már, valóságot formálni képes mentális hatása van az életünkben. Hiszen vitálisként értékelhető pozitív életerőt biztosít számunkra, a gyakorlati megvalósítás érdekében.
Isten a teremtő. A Genezis időszakában, mindent megteremtett ahhoz, hogy az általa teremtett valóság működőképes legyen. Azóta pedig, Isten a mi folyton változó hiteink teremtője. Ezért éltet bennünket a lélek által. Vagyis, az elménkben formálható hiteinkkel, mi magunk teremtünk számára teremteni valót. Nélkülünk Isten, mint teremtő, munkanélküli lenne. Vagyis, amikor az ember a hite szerint alkot, az a mi életünkben már, az Isteni teremtés folyamatát szolgálja.
Isten, sohasem hagy magunkra az életünk során. A lélek által éltet bennünket, a születésünktől a halálunk pillanatáig. Ha probléma elé állít bennünket az élet, akkor mindig küld számunkra egy olyan lelki vágyat, ami az ideális megoldás lehetőségét kínálja. Majd az által, hogy az elménkben hitet tudunk formálni, azaz olyan cselekedetvezérlő szellemi gondolatot, amihez a lelki érzéseinket is hozzáadtuk, bevon bennünket az állandóan zajló Isteni teremtés folyamatába.
De ezek, csak lehetőségek számunkra. Nem állunk kényszer hatása alatt. Vagyis, Isten nem kényszerít bennünket semmire sem. Mert, megadja a lehetőséget nekünk arra is, hogy a szellemi gondolataink segítségével, a lelki vágyunktól eltérő megoldást válasszunk magunknak. Hiszen, az is lehet jó megoldás. De tökéletesen, csak a lelki vágyainkban megüzent Isteni megoldás szolgálhatja az érdekeinket.
A hittel végrehajtott tetteinkkel, olyan akciókat hajtunk végre az objektív valóságunkban, ami mindig valamilyen reakciót vált ki más emberekből. Ha az Isteni eredetű lelki vágyainkat követjük a hiteinkkel, akkor a válaszreakciók is kellemesen fognak bennünket érinteni. Ezt Isten bizonyosságként előre tudja. Ha azonban, a lelki vágyainktól eltérő módon, egyéb szellemi gondolatok fogják irányítani a tetteinket, akkor a mindenképpen bekövetkező válaszreakciók kimenetele is bizonytalanná válik számunkra. Ami azt jelenti, hogy ha az egyéb szellemi gondolatainkkal, felülírjuk a lelki vágyaink által megüzent Isteni szándékot, akkor az által, azonnal átvállaljuk az általunk okozott válaszreakciókért a felelősséget is. Ezt szimbolizálja a Bibliában a tudás fája is.
Amikor Isten azt mondta Ádámnak az Éden kertjében, hogy bármit fogyaszthatnak, amit csak megkívánnak, csupán egyetlen fának a gyümölcséhez ne nyúljanak. Ami a „tudás” fája volt. Ami szimbolikus értelemben azt jelenti, hogy az ember szellemi szinten bármit gondolhat szabadon, de az Isteni utasításnak, akkor is mindig eleget kell tennie ahhoz, hogy boldogan éljen. Így ez az intelem, a mai életünkben azt jelenti számunkra, hogy szellemi szinten bármit kigondolhatunk, bármit megtehetünk, amíg a reánk irányuló Isteni utasításoknak eleget teszünk. Amit a lelki vágyaink képviselnek. Vagyis, lehetünk önállóak, emberiek a szellemi gondolatainkat illetően, de a lelki vágyaikat továbbra is mindig követnünk kell szellemi szinten is, ha a jelenlegi „édenünkben” boldogok akarunk lenni. Különben Isten, bennünket is kitilt a saját édenünkből, ahol boldogok lehetünk, és az általunk okozott konfliktusaink boldogtalanságainak az útját kell járnunk. Az édennel szemben, a bizonytalan „poklot” megtapasztalva.
Ha pedig, szót fogadunk Istennek, és az általa megüzent lelki vágyainkban kódolt megoldásokat követjük szellemi szinten is, akkor olyan hitek alapján élhetjük az életünket, amelyek boldoggá tehetnek bennünket. Édenként megtapasztalva azt a valóságot, amelyben éppen élünk. Mert az Isten által javasolt mentális út, amit a lelki vágyaink képviselnek, mindig Istenhez vezetnek. A boldogságunk forrásához. Amelyben a megtapasztalható örömök, folytonossá válhatnak számunkra. Boldoggá téve ez által az életünket. Mert a boldogság nem más, mint az Istentől származó örömök folytonossága az elménkben.
A hiteink tehát, a reális önkifejeződésünk mentális eszközei. Amelyekben a lelki érzéseink és a szellemi gondolataink, mindig közös nevezőn vannak. Így a hiteink, olyan cselekedetvezérlő szellemi gondolataink, amelyekhez az elménk, a lelki érzéseink mentális erőhatásait rendelte. Olyan mentális módon irányítható vitális erőhatsokat biztosítva számunkra ez által, amelyek a saját lelkünkből, az életünk energiájából származtathatók. Amelyen keresztül, Isten élteti az embert.
Mert a lélek nem más, mint a reánk irányuló kozmikus szintű mágneses hullámunk frekvenciája. Amelyben az életünk energiája áramlik felénk. Miközben a lelki érzéseink, már olyan mentális módon irányítható vitális erőhatások, amelyeket a lelkünk induktív módon generál a testünkben. Így a lelki érzéseink, már bioelektromos jellegű erőhatások.
A természetes önkifejezésünket tehát, az elménkben formált hiteink biztosítják. Azok a hiteink, amelyeket a mindenkori tudatossági szintünknek megfelelően formáltunk. A saját jellemünk alapján. Az a jellem, amely a mi alaptermészetünk, az egyéniségünk, a lelki alkatunk, amivé a lelkünk vált, a szellemi szinten reá irányított, sajátságossá vált tulajdonságaink által. Amit a VAGYOK kifejezéssel, önmagunkra nézve igaznak fogadtunk el. Így az önkifejeződésünk során, mindig a lelki állapotunkat fejezzük ki a szellemi gondolataink, a kimondott szavaink és a megcselekedett tetteink által. Az elménkben formált hiteink segítségével.
Matécz Zoltán
2023.12.23.
