Sugárzás vagy hullámzás.
Sugárzás és hullámzás, mindig valamilyen közegben valósulhat csak meg. Egyéb közös vonatkozásuk tulajdonképpen nincs is. Mert a sugárzás során, valamilyen apró tömeg vagy tömegek halmaza áramlik egy adott közegben. Áramló, haladó mozgást végez, és saját maga szállítja azt az erőhatást a kölcsönhatási pontba, ami valamilyen sebesség lendületével mozgásába hozta. Miközben a közeg, amelyben megvalósul a sugárzás, fékezi annak az áramlási sebességét. Ezzel szemben a hullám, úgy alakul ki egy adott közegben, hogy a közeget alkotó résztömegek csupán rezegnek. Miközben egymásnak adják át a rezgési szintű részerő hatásaikat és információjukat. Így a hullámzás során, a közeg nem végez áramlással járó haladó mozgást, hanem csak együtt rezeg. Vagyis, a közeget alkotó résztömegek egyensúlyi helyzete, számottevően nem változik a hullámot kialakító együttes rezgésük során.
Ennek a két fogalomnak a fizikai meghatározása azonban, elég zavaros. Mert, amikor a hullámzások fajtáit tanulmányozzuk a fizika tudományában, akkor a sugárzások is a hullámzási formák közé vannak sorolva. Illetve fordítva, amikor a sugárzási formákat szeretné megismerni az ember, akkor közben, a hullámzások is mindig szóba kerülnek. Így a két fogalom, teljesen összemosódik a fizikában. A hullámzást sugárzási folyamatként értelmezve. Vagy éppen fordítva a sugárzásokat, mint hullámjelenségeket értelmezve. Annak ellenére, hogy valójában, két teljesen különböző fizikai folyamatról van szó.
Az azonban igaz, hogy egy adott közegben létrejövő sugárzási folyamat, miközben a közegellenállás nyilván fékezi a benne megvalósult áramló jellegű mozgását, hullámjelenségeket is előidéz abban a közegben, amelyikben haladó mozgást végez. De azok a hullámjelenségek, csak a sugárzási folyamatok másodlagos okozatai. Amelyek által a közeg ellenáll, a benne sugárzó mozgást végző tömeggel vagy tömeghalmazzal szemben. Gyakorlatilag, fékezi az áramló tömeg vagy tömeghalmaz lendülettel járó sebességét. Egészen addig, míg az áramló tömeg vagy tömeghalmaz lendülete tejesen el nem vész, a közegellenállásnak köszönhetően.
A közegben kialakuló hullámok esetében azonban, nem beszélhetünk a közeget alkotó résztömegek áramló mozgásáról. Mivel a hullámokban, csak a rezgési hatások terjednek, folyamatos jelleggel. Mert a hullám frekvenciája, periodikus módon folyamatosan közvetíti azt az alaphatást, ami a hullámmozgást fenntartja. Így a hullámzás során, a hullámot felépítő közeg résztömegeinek a részerő hatásai terjednek, a hullámhossz által meghatározott egyenes irányba. A frekvencia által periodikus jelleggel ismétlődő erőimpuzus sorozatok formájában. Ezt a hullámok frekvenciáiban megvalósult és folyamatos hatásközvetítési módot nevezhetjük, az energia áramlásának.
Vagyis, amíg a sugárzások mindig objektív erőhatásokat közvetítenek, addig a hullámzások mindig szubjektív energiahatást továbbítanak a kölcsönhatási pontjukba. Mert a sugárzás során, a haladó mozgást végző sugárzó tömeg vagy tömegek, Newton törvényeinek engedelmeskedve, egyszeri közvetlen felületi érintkezésen alapuló impulzus által közvetítik azt az erőhatást, ami lendületbe hozta őket. Addig a hullámzás alkalmával, a rezgési energia szubjektív hatása, folyamatosan terheli a kölcsönhatási pontot. Amit térfogati jelleggel közvetít. Így közvetettnek minősülő kölcsönhatási formát valósít meg, mint energiahatás. Ami az induktív viszonyban vagy éppen a légtérben, teljesen láthatatlan számunkra.
Továbbá a fizika, Maxwell óta „elektromágneses” hullámokról beszél. Aminek nyilván van elektromos és mágneses vonzata is. Amit a kétféle tulajdonság között, az induktív viszony tart életben. Csakhogy, a mágneses hullámoknak, nem tulajdonítanak külön vivőközeget. Pedig, ha egy mágneses hullámot, például egy fényhullámot az űrbe irányítanak, akkor az, a bioszféránk egyre csak ritkuló anyagi légrétegein keresztül jut el oda. Az űrben pedig, már nincsen anyagi minőség. Mert éppen az anyagi minőségektől üres az. Ezért hívjuk űrnek. Ahol óriási mértékű vákuum igazolja azt, hogy anyagi minőségektől szinte teljesen mentes. Olyan mértékű vákuumot földi viszonylatban, nem is tudunk előállítani.
Az űrbe hatoló fényhullám pedig, úgy halad keresztül az anyagi minőségektől mentes üres téren, hogy közben elveszíti az elektromos vonzatát. Az űrben csak, mint számunkra láthatatlan mágneses hullám képes terjedni. Ezért sötét számunkra a bolygó és csillagközi teret képviselő űr. Hasonló a helyzet fordított esetben is. Amikor az űr felől érkezik egy mágneses hullám a légterünkbe. Ahol induktív kölcsönhatásba lép a légtér gáznemű anyagával és abban, elektromos hullámokat alakít ki a látható fény spektrumában. Így válik számunkra látható fényhatássá, az alapvetően láthatatlan mágneses hullám. A légtér anyagi minőségében kialakult induktív viszonynak köszönhetően.
Ez persze, azt is jelenti egyben, hogy az űr is egyfajta, számunkra teljesen láthatatlan alapközeget képvisel. Amelyben a mágneses hullámok kialakulhatnak, terjedhetnek és induktív viszonyba kerülhetnek, az elektromos anyagi részhalmazokkal. Az űrt, az Univerzum tovább már oszthatatlan alaptömegeinek a teljes közege alkotja. Mint egy szubjektív, azaz kizárólag belső tulajdonságokkal rendelkező alaphalmazt. Ezek az egységnyi kiterjedésű oszthatatlan alaptömegek, sokkal kisebb méretűek, mint a számunkra láthatatlan elektronok. Ezért, nyilván láthatatlanok számunkra akkor is, ha egy teljesen egységes közeget alkotnak is.
Mivel az oszthatatlan alaptömegek, az elektromos megosztás képességével nem rendelkezhetnek, ezért lett a teljes közegük, a mágneses hatások közvetítője. A mágneses alapközeget alkotó oszthatatlan alaptömegek, egymást félre tolni vagy félre lökni önerőből képtelenek. Viszont a fix felfüggesztés vagy a stabil lerögzítés hiányában, az egyensúlyi helyzetüket állandóan keresve, folyamatosan csak rezegnek. Így egy egységesnek mondható, állandó rezgésben lévő mátrix rendszert alkotnak. Ebben az alapvetően statikus közegben alakulnak ki a kozmikus szintű mágneses hullámok. Amelyek egyenes irányú és longitudinális felépítésű hullámok. Amit Newton soros ingája is elég jól reprezentál.
Az űrt képviselő csillag és bolygóközi mágneses térben tehát, kozmikus szintű mágneses hullámok alakultak ki és mágneses erőtérré alakították az Univerzum szubjektív alaphalmazát. Így ez a mágneses erőtér, mágneses torlónyomással terhel, minden benne megnyilvánult elektromos anyagi részhalmazt. Amit az égitestek jelentenek. Ez a kozmikus szintű mágneses torlónyomás okozza szerintem a gravitáció jelenségét. Mint a mágneses alaphalmaznak, az összetett szerkezetű elektromos anyagi tömegekre kifejtett közvetlen, azaz objektív fizikai hatását.
Mert a mágneses alaphalmazban kialakult kozmikus szintű mágneses hullámok, miközben mágneses erőtérré alakították az űrt, gyakorlatilag objektív alaphatásoknak engedelmeskednek. Hiszen a mágneses hullámaiban az oszthatatlan alaptömegek, egymásnak adják át a rezgési szintű részerő hatásaikat. Felületi érintkezéseken alapuló objektív kölcsönhatások által. Ami a frekvencia által, nagyon sűrűn ismétlődik. Így a mágneses hullámokban kialakult szubjektív hatás végül is, nagyon apró objektív viszonyoknak köszönhető. Úgy is mondhatnám, hogy a közegek szubjektív hullámjelenségei nem mások, mint azok belső parányi méretű objektív alapviszonyai. Ami a közeget alkotó résztömegek között valósul meg rezgési szinten. Ezért a hullámmozgásokban is, az impulzusra és a lendületre alapozott hatásmegmaradás törvénye érvényes.
Így a mágneses alaphalmaz, mint statikus alapközeg, térfogati jellegű induktív hatást gyakorol minden összetett szerkezetű elektromos anyagi test belső közegére. Azok elektronjainak az elektrosztatikus erőterein keresztül. Az elektronok ugyanis, a hozzájuk közelebb álló oszthatatlan alaptömegekből építik fel a maguk elektrosztatikus erőtereit. Amelyek együtt, egy anyagi halmaz teljes elektromos erőterét képezik. Így a lineáris mágneses erőtérrel szemben, az elektrosztatikus erőterek által képviselt elektromos erőterek centrálisak. Mert hűségesen követik az elektronjaik megszerzett keringő és forgó mozgásformáit. Ezért az elektromos hullámok, már szinuszos alakot öltenek.
Mivel az elektromos erőterek a mágneses erőterekből alakultak ki az anyagi minőségekben és azok közvetlen környezetében, ezért ugyanazon a mágneses alaphalmazon belül a kétféle erőtér, nyilván egymás ellen fog munkálkodni. Mert az energia hatása, egészen másképpen terjed a kétféle erőtérben. Ezen az alapvető ellentéten alapszik az induktív viszony. Ahol a mágneses erőtér és az elektromos erőtér fejti ki egymásra a hatását. Mivel ez, nem látványos felületi jellegű tömeghatás, hanem éppen ellentétes módon, számunkra láthatatlan térfogati hatásnak minősül, ezért az induktív kölcsönhatásokban, a mágneses energia hatása közlődik. Objektív kölcsönhatásra képes elektromos erőt generálva, az induktív viszonyban érintett anyagi testek számára. Azok centrális felépítésű elektromos erőterein keresztül.
A kozmikus szintű mágneses hullámok, így tartják fenn az elektromos anyagi részhalmazok elektromos másodrezgéseit. A mágneses alapú kozmológiai állandók segítségével. Már, vagy harminc féle ilyen kozmológiai állandót ismer a tudomány. Ilyen például, a fény sebessége is. Vagyis, a primer mágneses alaprezgések idézik elő induktív módon, a szekunder jellegű elektromos anyagi másodrezgéseket. Kivétel nélkül.
Amíg azonban, a tudomány egy síkon értelmezi a hullámzásokat és a sugárzásokat, addig a közöttük fennálló különbség, nem fog kikristályosodni számunkra. Éppen ellentétes módon, komoly zavart tart fenn a kétféle fogalom együttes értelmezése során. Így teljesen értelmetlen dolog sugárzásról és hullámzásról beszélni egy időben. Mert teljesen külön kell értelmezni azokat. Sugárzási eseményként vagy hullámzási jelenségként. Mert a fizika tudományának, ezen a téren is precízen és konkrétan kell fogalmaznia ahhoz, hogy ne veszítse el a komolyságát. Mert, aki megérti a fizika tanításait és átlátja annak alapvető hibáit, annak számára komolytalannak minősül, ennek a két fogalomnak az egy síkon való tárgyalása.
Matécz Zoltán
2024.06.16.
