Tehetetlen állapot.
Newton I. törvénye kimondja azt, hogy minden anyagi test megtartja nyugalmi állapotát vagy egyenes vonalú egyenletes mozgását mindaddig, amíg arra valamilyen erőhatás nem kényszeríti. Ezt az erőhatást általában, egy másik test közvetíti, egyetlen felületi kölcsönhatás pillanatnyi impulzusával. Ez az impulzus, lendületet kölcsönöz az anyagi test számára, ami valamilyen sebességű mozgásállapottal jellemezhető. Ez a mozgás, egy folyamatosan lassuló folyamat, a közegellenállásnak köszönhetően. És a mozgó anyagi test újra nyugalomba kerülése pillanatáig tart.
Ez eddig érthető és világos lehet bárki számára. Hiszen, talán ez az első szabály, amit a fizikai ismeretek megszerzése során megtanulunk. De ez, nem ad magyarázatot arra, hogy a nyugalomban vagy az egyenes vonalú egyenletes mozgásban lévő anyagi test számára, milyen titokzatos hatás biztosítja az alapvető tehetetlen tulajdonságot. Azt a tehetetlen tulajdonságot, amit egy F-erő képes legyőzni, egyetlen közvetlen felületi érintkezés pillanatnyi impulzusával. Vagyis, hogy miféle hatás az, ami nyugalomban vagy egyenes vonalú egyenletes mozgásban képes tartani az anyagi testeket addig, amíg az erő hatása nem változtat azon. Ami az anyagi testek tehetetlen tulajdonságát titokzatos módon garantálja.
A testek anyagi mennyisége, kétféle tehetetlen tulajdonsággal jellemezhető. Amit Newton meg is határozott. Így az m-tömeg lett az anyagi testek tehetetlenségének a mértéke. Amit a stabilis szerkezetű testek, külső felülettel határolt teljes anyagi mennyisége biztosít. Ennek a matematikai értékét meg is határozta. m = F / a Vagyis, az m-tömeg egyenlő, az anyagi testre ható F-erő és az általa előidézett a-gyorsulás hányadosával. De Newton, ezt az anyagi mennyiséget másképpen is ki tudta fejezni. Mégpedig, az m = ρ * V képlettel. Amelyben az anyagi test m-tömegét azonosította, a ρ-ró egységnyi sűrűségének és az anyagi test teljes V-térfogatának a szorzatával.
A második képlet azonban, az egységnyi sűrűség kiterjesztését jelenti a teljes testtérfogatra. De, ami sűrű lehet egy anyagi testen belül, az nem a test tömege, hanem tulajdonképpen a közege. Amikor tehát, a testek anyagmennyiségét úgy fejezte ki, mint stabilis szerkezettel rendelkező közeget, akkor éppúgy az anyagi test tömegét határozta meg, mint az első képlettel. Mert, ugyanazt az anyagi mennyiséget definiálta más módon. Ami azt jelenti, hogy az anyagi testek tehetetlenségét kifejezni alkalmas kétféle képlet, bármikor felcserélhető a matematikai műveletekben. Mert az anyagi testek belső közege és a külső tömegértéke, egymással teljesen azonos tehetetlenségi értéket képvisel. Mert ugyanazt az anyagi mennyiséget határozzák meg, más és más szemszögből szemlélve.
Objektív tömeg = m = anyagmennyiség = k = Szubjektív közeg.
Ami azt jelenti, hogy minden test anyagi mennyisége, tömeg és közeg tulajdonságokkal jellemzi azt a tehetetlen állapotot, amivel képes ellenállást tanúsítani, a reá irányuló hatásokkal szemben. A testtömeg, az objektív erők hatásaival szembeni ellenálló képességét fejezi ki. Míg a testközeg, az energia szubjektív hatásaival szemben mutat ellenálló képességet. Folyamatos térfogati jellegű belső kölcsönhatásban állva, a test anyagi mennyiségének a közegével. Így az anyagi test tehetetlen állapotát, amit a nyugalom és az egyenes vonalú egyenletes mozgás kényszere jelenti, az állandóan reá ható energia biztosítja számára.
Mert az Univerzum mágneses alaphalmazából származó energia, mindig induktív hatást gyakorol az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazokra. Amit az anyagi testek képviselnek. Így az Univerzum mágneses terében, amit a csillag és bolygóközi űr képvisel, egyenes vonalú egyenletes mozgásban van minden égitest az energia hatása alatt. Míg a bioszféránkban, a többrétegű anyagi részközegek környezetében, nyilván nyugalomra kényszerülnek azok. Így az anyagi testek alapvető tehetetlenségi állapotait, az állandóan reájuk irányuló energia hatása biztosítja. Mégpedig, az ő közegértékeiken keresztül. Szubjektív belső, azaz számunkra közvetlennek minősülő térfogati jellegű kölcsönhatási móddal.
Ez az energia által biztosított belső tehetetlen állapot garantálja, az anyagi testek súlyerővel jellemezhető nyugalmát. Azt az objektív súlyerőt biztosítja az anyagi testek számára, amivel nyomni vagy húzni képesek azok, az alátámasztási vagy a felfüggesztési pontjukat. Amit valamilyen egyéb F-erőhatásnak kell legyőznie ahhoz, hogy a-gyorsulással jellemezhető állapotváltozás jöhessen létre az anyagi testek helyzetében. Így az erő képes arra, hogy az anyagi test tömegére hatást gyakorolva, legyőzze az energia által biztosított, súlyerővel rendelkező tehetetlen állapotot. Amit az energia, a test anyagi mennyiségének a belső közegére kényszerített. Vagyis, egy test anyagi mennyiségére, az energia biztosít tehetetlen állapotot, az ő közegén keresztül. Míg ezt a tehetetlenséget, az erő hatása képes átmenetileg legyőzni, a test tömegén keresztül.
Ha azonban, egy anyagi testre két ellentétes irányból ugyanakkora erő gyakorol hatást, akkor azok Newton IV. törvénye értelmében, a szuperpozíció értelmében, éppen kioltják egymás hatását. Ha például, elképzeljük azt, hogy két ellentétes irányból egyforma méretű golyó csapódik egy harmadiknak, amelyik éppen nyugalomban van, akkor azt tapasztaljuk, hogy a harmadik golyó nem fog elmozdulni. Egyszerűen nyugalomban marad. Mert a harmadik golyó felszínén egyidejű módon ható ellenerők, éppen kioltották egymás hatását.
Vagyis, ha Newton III. törvénye értelmében, ami a hatás-ellenhatásról szól, valóban két egymással ellentétes erő egyidejű találkozásáról lenne szó, akkor azok, mindenképpen kioltanák egymás fizikai hatását. Mint amikor két birka szalad egymás felé és a homlokukkal ütköznek egymással. Csak akkor képesek egymást ellökni, ha az egyik sokkal erősebb vagy nagyobb, mint a másik. Amíg ugyanolyan erővel ütköznek azonos súllyal, addig csak megszédülnek a kölcsönhatás pillanatában. Mert nem képesek egymásra egyéb mozgásállapot változtató hatást gyakorolni. Mert a lendületük ereje, az ütközés impulzusa során, teljesen kioltotta egymást.
Ha pedig, egy gumilabdát dobunk egy téglafalnak, akkor a labda nyilván visszapattan arról. De nem azért, mert a statikus fal, ugyanolyan mértékű ellenerőt biztosított volna a labda számára. Hanem azért, mert a labda gumiszerkezete összenyomódott a falba ütközése során, és mint gumi alapú rugóerő, egyszerűen megfordult a hatási iránya a falon. Ha azonban, ezt a gumilabdát egyre sűrűbb szerkezetű, de hasonló tömegű golyókra cseréljük, akkor azok ugyanolyan erő hatására, egyre nagyobb kárt tesznek a falban. Így például, a falak bontásához már, labda méretű vasgolyókat használnak. A falnak dobálják, ahol az, a rugalmatlansága miatt, a nála ritkább szerkezetű falat fogja kikezdeni. Akkor is, ha az, ellenáll a vasgolyó által okozott ütéseknek. Vagyis, a statikus fal, nem lesz képes ugyanolyan mértékű ellenerőt kifejteni a vasgolyóra. Ami továbbra sem lett nagyobb méretű, mint a gumilabda volt.
A szuperpozíció értelmében tehát, az egymás ellen irányuló ellenerők kioltják egymás fizikai hatását. Egyszerűen kiegyenlítődnek azok. Vagyis, Newton III. törvénye értelmében, nem ellenerő ébred egy erő által kiprovokált fizikai kölcsönhatás alkalmával, hanem az energia szubjektív hatása fog ellenállást tanúsítani. Ami a test tehetetlen tulajdonságát biztosítja, szubjektív módon. A test anyagi mennyiségének a közegére állandó hatást gyakorolva. Amit az erőnek kell legyőznie ahhoz, hogy változás jöhessen létre, az energia által nyugalomra kényszerített test anyagi mennyiségének az állapotában.
Vagyis, az erő és az energia, egymás természetes ellenhatásai az anyagi testek vonatkozásában. Míg az energia, az anyagi testek nyugalmát vagy egyenes vonalú egyenletes mozgását biztosítja állandó jelleggel, addig az erőhatások, az anyagi testek egyéb állapotváltozásait idézik elő. Egyetlen pillanat impulzusával. Az energia, a testek anyagi mennyiségét képviselő közege számára biztosít tehetetlen tulajdonságot. Amely tehetetlen jellemzőség, az anyagi testek tömegén jut érvényre akkor, amikor valamilyen erőhatás próbálja azok állapotait megváltoztatni. Mert az erő, ugyanarra az anyagi mennyiségre fog fizikai hatást gyakorolni akkor is, ha a tömegén keresztül, az objektív formában megnyilvánult tehetetlenségét befolyásolja.
Így az anyagi testek tehetetlen tulajdonsága, nem pusztán van és kész, hanem az energia reájuk gyakorolt folyamatos szubjektív hatása idézi elő azt és tartja fenn. A testek anyagmennyiségét képviselő közegein keresztül. Ez a tehetetlen állapot érvényesül az anyagi mennyiségük tömegein is. Mint súlyerő. Így az energia által reájuk kényszerített tehetetlen állapot, csupán egy sajátságos tulajdonsága az anyagi testeknek. Sajátságos tulajdonságként azonban, a tehetetlenség egyéb tulajdonsággal nem ruházható fel. Így például, a vonzás tulajdonságával sem. Vagyis „tömeg-vonzás”, az bizony nem létezik.
Tömegvonzást feltételezve, olyan vonzó erőhatást tulajdonítunk az anyagi testek tehetetlen tulajdonságának, ami éppen az energia által garantált tehetetlen mivoltukat tenné feleslegessé. Így a tömegvonzás összetett fogalmához, két különálló fogalomra van szükség. A tömeg és a vonzás fogalmaira. De, amíg a tömeg, az anyagi testek passzív tehetetlen tulajdonságát határozza meg fizikai szinten, addig a vonzás fogalma már, egy aktív cselekvőképes erőhatást jelent. Másképpen fogalmazva, a „tömeg-vonzás” fogalma valójában passzív-aktivitásként értelmezhető. Ami egy abszurd fizikai állítás. Viszont, elég jól hangzik. Az igaz. De amíg egy anyagi minőség mennyisége tehetetlen, addig képtelen a vonzódás jelenségét produkálni. Így, amíg a gravitáció „egyetemes tömegvonzást” jelent, addig az egy abszurd fizikai elmélet. Ami egészen más módon is értelmezhető. Amíg ezt a fizikusok nem értik meg, addig tehetetlenül állnak a gravitáció misztikus jelensége előtt.
Matécz Zoltán
2024.06.25.
