Gravitációs összeomlás.
Az Univerzum végtelen égboltján, minden csillag dinamikus egyensúlyban van, amíg van elegendő üzemanyaga, a fúziós folyamatai fenntartásához. Ahogy azonban, a fúziót fenntartani képes üzemanyag elfogy nincsen, amivel ellenálljon a gravitációs hatásnak, és könyörtelenül bekövetkezik a gravitációs összeomlás jelensége. Vagy más néven, a gravitációs kollapszus. Így, amikor egy csillag kifogy a saját dinamikus egyensúlyát biztosító tüzelőanyagából, akkor annak következtében az anyagi mennyisége, a saját gravitációja miatt, a saját középpontja felé omlik össze. Az átmérője pedig, akár az atomnál is kisebb méretűre zsugorodik. Így a csillagok sorsa, a tömegüktől függően, háromféle módon alakulhat.
Első esetben, egy csillag fehér törpévé változhat, amelyben a gravitációs hatással, az elektron degenerációs nyomása tart egyensúlyt. A mi napunk, a jelenlegi tömegértéke alapján, fehér törpévé válhat majd.
Második esetben, neutroncsillag keletkezik belőle. Ha az így kialakult utód-égitest nem nehezebb három-négy naptömegnyi kritikus értéknél. Akkor a gravitációs hatásával, a neutron degenerációs nyomása tart egyensúlyt és a rövid hatótávolságú neutron-neutron interakciók. <--!more-->
Harmadik esetben pedig, fekete lyuk lesz belőle. Nagyobb csillagtömeg esetén a gravitációs vonzó erő olyan naggyá válik, hogy a hatásának semmi sem képes majd ellenállni. Még a fény sem.
Ezek olyan „asztrofizikai” meghatározások, ami arra enged következtetni, hogy a csillagászok is foglalkoznak fizikával. Ahol a tömegvonzás elvével értelmezett gravitációs jelenségek, legalább két nagyobb tömegértékű anyagi test között valósulhatnak csak meg. Ami azt jelenti, hogy egy anyagi test önmagára gravitációs hatást kifejteni képtelen. Mert az már, nem is tömegvonzás lenne.
Két anyagi test között azonban, ez a gravitációs jellegű vonzó hatás arányos, az ő tömegük kiterjedéseivel, és a közöttük lévő távolság négyzetével. Így, minél közelebb van egymáshoz két anyagi test, annál erősebb közöttük a gravitációs jellegű vonzó hatás. Ha azonban, ez a két anyagi test teljesen összeér és eggyé válik, a tömegértékük közösített tömegértéket vesz fel, és ezzel az együttes tömegértékükkel fognak egy közös tömegvonzási jellegű vonzó hatást gyakorolni más, távolabb lévő anyagi testekre. Az ő tömegértékük és a tőle mérhető távolságuk függvényében. Vagyis, a gravitációs jellegű vonzó hatás, legalább két különálló kiterjedést és távolságot igényel az égitestek között.
Ami nyilván azt jelenti, hogy egy égitest, akármekkora is a tömegét biztosítani képes kiterjedése, önmagára gravitációs jellegű vonzó hatást kifejteni képtelen. Nincsen rá fizikai magyarázat. Az persze, elég érdekes dolog, hogy amikor a két égitest távolsága a nullához közeledve, a lehető legnagyobb vonzó értéket képviseli éppen, akkor az egyesülésük pillanatában, az egymásra kifejtett vonzó hatásuk zéró lesz. Mert a tömegük közös értéke, csak kifelé, más egyéb tömegértékkel rendelkező anyagi testek felé képes vonzó hatást gyakorolni. Amelyben a tömegük összeadódása során, a vonzó képességük is összegződik. De csak kifelé, egy harmadik anyagi test tömege felé képesek azt érvényre juttatni. Ezt állítja a fizika tudománya.
Számomra a klasszikus fizika tömegvonzási jelensége, egy misztikus fizikai folyamat. Mert a tömeg, az anyagi testek tehetetlenségét kifejezni képes tulajdonság csupán. Sajátságos tulajdonságként pedig, egyedi módon képviselheti csak az anyagi testet. Ennél fogva, ha az anyagi testet vonzó tulajdonság is jellemzi, mint például egy mágnest, akkor az, nem írható a tömegtulajdonsága számlájára. Ez a vonzó tulajdonsága, az anyagi test tömegértékével, legfeljebb arányos lehet. Azonos semmiképpen sem. Így közös fogalmat alkotni sem képesek. Amit a „tömegvonzás” fogalma jelent a fizika tudományában.
Ráadásul a fizika, két különböző tömeget is megkülönböztet. Mégpedig a „tehetetlen-tömeget” és a gravitatív hatás alatt álló vonzódó, „súlyos-tömeget”. Ahol a gravitációs hatás alatt álló vonzódó tömeg, súlyerővel rendelkezik. Bár a kétféle tömeg azonosságát Eötvös Lóránd, nagy pontossággal megállapította. Így érthetetlen dolog számomra az, hogy miért különböztetik meg mégis fizikai szinten egymástól őket.
Annak ellenére, hogy verbális szempontból nézve, még érdekesebb a dolog. Hiszen a fogalmi jelentése alapján, a „tehetetlen-tömeg” kifejezés, az anyagi testek tehetetlenségét kifejezni képes tömegértékük tehetetlen mivoltát határozza meg. Ami teljesen felesleges dolog. Mert a tömeg, a „tehetetlen” jelző nélkül is, az anyagi testek tehetetlen mivoltát fejezi ki. Így a „tehetetlen-tömeg” kifejezés, az anyagi testek tehetetlenségének a tehetetlenségére utal. Ami egy teljesen felesleges, abszurd megállapítás. Mert a tömeg, amúgy is az anyagi testek erőhatásokkal szemben tanúsított tehetetlenségére utal.
Ezzel szemben a „súlyos-tömeg” fogalma, már azt jelenti, hogy az anyagi testek tehetetlen tulajdonsága, erővel rendelkezik. Méghozzá súlyerővel. Ami egy abszurd állítás. Hiszen, ha tehetetlen, akkor nem rendelkezhet erővel. Ha pedig, erővel rendelkezik, akkor nyilván nem lehet tehetetlen. Akkor sem, ha az súlyerőt képvisel. Így a „tömeg-vonzás” fogalma, eleve értelmetlen dolog. Mert, az erőhatásokkal szemben passzív tömeg, aktív vonzó erőhatással nem rendelkezhet. Mert a tömeg, csak tehetetlen közvetítője az erőhatásoknak. Ilyen módon, a fizikai jellegű „passzív-aktivitást” valósítja meg a létezésével minden súlyosként értelmezett tömeg. Annak ellenére, hogy a tömeg maga, csupán a testek anyagi mennyiségének a tehetetlen tulajdonsága.
A tömegvonzás elvén alapuló gravitáció jelensége, amúgy is felvet egy alapvetően fontos és elkerülhetetlen kérdést. Ha a tömegvonzás fogalmában, a tömegek felé hat a vonzódásra képes erő, akkor hol ébred? Mert, ha nem a tömegben, mert a vonzó hatás csak a tömegek felé irányul, akkor miféle fizikai vonzásról beszélünk a tömegek vonatkozásában? Mert akkor, nyilván nem a tömegek okozzák. Ráadásul, ha a tömegvonzás fogalmában, a tömeg csak fogadni képes a vonzóerő hatását, akkor miféle fizikai elvet követ az a tömegvonzás, amiben a tömeg csupán passzív részese a folyamatnak. Mert, nyilván nem a tömeg okozza azt, ha csupán a felé irányuló hatás elszenvedője.
A modern fizikában pedig, a gravitációs jelenségeket, a téridő határozza meg. Ahol már nincsen vonzó erőhatás. Hiszen a téridő geometriai torzulása idézi elő a vonzódás látszatát. Ahol az anyagi események jelenlétében, meggörbül a téridő szerkezete. Így a modern fizika már vonzó hatás nélkül, geometriai módon kezeli a gravitáció jelenségét. Csakhogy, a nagy arányú téridő görbület, mégis gigantikus mértékű vonzó hatássá alakul, például a fekete lyukak esetében. Mintha az új kor modern fizikája, úgy szabadult volna meg az aktív vonzó hatástól a téridő elvével, hogy közben, nem képes attól végleg elszakadni. Így a mai fizikában nem derül ki egyértelműen az, hogy most klasszikus vonzódó benne a gravitációs jelenség, vagy a modern fizika téridő elméletét követi-e, a vonzó hatás nélkül.
A gravitációs hatás nyilvánvaló dolog. Ezt tagadni sem érdemes. Viszont így, az is bizonyossá válhat bárki számára, hogy a „tömegvonzás” elvével magyarázni azt, teljesen értelmetlen dolog. Ahhoz azonban, hogy megértsük a működését, az abszolút Létezést kell egy kicsit másképpen szemlélnünk. Mert az Univerzum abszolút Létezése, eleve kétféle valóságra osztható elméleti szinten. Az elektromosként megismert objektív anyagi valóságra, és szubjektívként értékelhető mágneses valóságra. Mivel az összetett szerkezetű objektív anyagi valóság, a mágneses valóságból alakult ki és abban is működik rezgési szinten, ezért, az atomos felépítésű objektív anyagi valóságot belül, ugyanaz a mágneses valóság tölti ki, mint amelyik körülöleli azt kívülről. Így az objektív anyagi valóság elektromos és mágneses egy időben. Objektív és szubjektív egyszerre. Így lett benne minden anyagi jelenség, „elektromágneses” tulajdonságú.
Ha azonban, a légterünkben felfelé haladva, elhagyjuk a bioszféránk egyre ritkuló anyagi határát, akkor az űrbe kerülünk. A bolygó és csillagközi térbe. Ahol az óriási mértékű vákuum miatt, már nincsen számottevő anyagi minőség. Így az, az Univerzum tisztán mágneses tere. Amit az Univerzum egységnyi kiterjedésű oszthatatlan alaptömegei építenek fel. Mint egységes alapközeget. Amit a régi tudósok éternek, míg én, egyszerűen csak mágneses alaphalmaznak nevezek.
Mivel az elektromos megosztás képességével, csak összetett szerkezetű anyagi részecskék bírhatnak, ezért az Univerzum oszthatatlan alaptömegeinek jutott a mágneses hatások közvetítésének a kényszere. Az oszthatatlan alaptömegek, teljesen kitöltik az Univerzumban a helyet. Mozgási, létezési teret biztosítva ez által, a benne megnyilvánult égitestek számára. Ahol az oszthatatlan alaptömegek, egymással teljesen egyenrangúak. Így egymást félre tolni vagy félre lökni képtelenek. Viszont, a stabil fel vagy lerögzítés hiányában, az egyensúlyi helyzetüket folyamatosan keresik. Így állandóan csak rezegnek. Egy folyton rezgő mátrix rendszert alkotva.
A kényszerű együttes rezgéseik miatt pedig, longitudinális felépítésű, egyenes irányú kozmikus szintű mágneses hullámokat alakítanak ki, az Univerzum mágneses terében. Amely hullámokban, a hullámhossz informatív értéke határozza meg azt, hogy a frekvencia energiaértéke, milyen irányban terjedhet. Mágneses erőtérré alakítva ez által, az Univerzum teljes mágneses terét. Továbbá így, mágneses alapú torlónyomással terhelve bármit, amivel közvetlen fizikai kapcsolatba kerül a mágneses erőtér.
Így az Univerzum mágneses erőterében, minden égitest, ennek a mágneses alapú és kozmikus szintű torlónyomásnak a hatása alatt áll. Az égitestek pedig, éppen a saját kiterjedésüket biztosítani képes tömegértékük arányában részesülnek a kozmikus szintű mágneses torlónyomás gravitatív jellegű hatásában. Így azonban, már bárki előtt nyilvánvaló lehet az, hogy hol ébred és miért irányul az égitestek felé a gravitációs hatás. Továbbá az is, hogy miért arányos az égitestek tömegértékeivel. Ami valamikor, a „tömegvonzás” elvét ébresztette fel a korabeli tudósokban. De a tömegvonzás elve már elavult. Helyette a gravitáció jelenségével, a mágneses erőtér kozmikus szintű torlónyomása lesz a mérvadó.
Ami egyszerűen azt jelenti, hogy a tömegvonzás elvén magyarázott gravitációs jelenségeket, a kozmikus szintű mágneses erőtér torlónyomása veszi át végleg. Ilyen módon a gravitáció jelensége, simán beilleszthető egy kozmikus szintű fizikai elméletbe, amit a GUT jelent. Ami a tömegre irányuló vonzó hatása miatt, mindig kiszorult eddig az Univerzum egységesen közösített elméleteiből. Mert a tömegvonzás elmélete, olyan alapvető fizikai ellentmondást hordozott magában, ami lehetetlenné tette az egységes elméletbe való beilleszkedését.
Az persze, teljesen nyilvánvaló dolog, hogy az egyéb gravitációs jelenségeket is át kell majd értékelni fizikai síkon. De a teljes összkép tudományos eleganciája és értelme érdekében, érdemes átértékelni az eddigi ismereteinket. Be kell látni végre, hogy a tömegvonzás elvén alapuló gravitációs elmélet teljesen elavult. Ma már, nem képes úgy szolgálni a tudomány egyre szerte ágazóbb érdekeit, hogy minden ágazatban értelmet nyerjen. Bár nagyon valószínű az, hogy a gravitáció elve, a tömegvonzási elképzelésén csetlik-botlik még egy darabig, de az értelmes változása elkerülhetetlen. Mert a kozmikus szintű mágneses torlónyomáson alapuló magyarázata, teljes mértékben kielégíti, a fizikai szinten értelmezhető tudományos igényeket.
A gravitáció hatása, éppen ettől egyetemes. Mert az Univerzum kozmikus szintű mágneses erőterében, mindenhol azonos mértékű hatást produkál. Különbséget tenni benne, csak az égitestek objektív kiterjedését biztosítani képes tömegértékük képes. Ami a testek anyagi mennyiségének a külső megjelenési formája csupán. Így például, a gravitációs összeomlás esetében, az anyagi testek azért zsugorodnak, mert az anyagi mennyiségüket biztosító közegük strukturális jellegű összetartó hatása lecsökkent vagy meg is szűnt. Így az anyagi test belső atomi szerkezete omlott össze. Illetve az a rács vagy kristályrács alapú strukturális szerkezet, amit az atomjai biztosítottak számára. Így a gravitációs összeomlásnak belső, közeges jellegű szubjektív oka van annak ellenére, hogy az anyagi test külső, objektív tömegén látványos gazán.
A testek anyagi mennyiségének a tömegére, az erőhatások fejtik ki az állapotbefolyásoló hatásaikat. Így minden erőhatás, mindig az anyagi testek nyugalmi állapota ellen munkálkodik. Míg a testek anyagi mennyiségeinek a közegére, az energia fejti ki hatását azért, hogy stabil nyugalmi állapotban tartsa azt, vagy visszarendezze abba, ha valamilyen erőhatás felbolygatta a nyugalmát. Így az erő és az energia, egymás természetes ellenhatásai a fizikában. Míg az erő, az anyagi testek tömegére fejti ki a hatását, közvetlen felületi érintkezés útján, addig az energia, az anyagi testek közegét befolyásolja, térfogati jelleggel.
Így a gravitációs összeomlás jelensége, csak úgy magyarázható, ha azt, a testek anyagi mennyiségének a belső közegére vonatkoztatva értelmezzük. Annak ellenére, hogy matematikai szinten, ugyanarról az anyagi mennyiségről van szó. Viszont fizikai szinten mégsem mindegy az, hogy a testek anyagi mennyiségét külső objektív tömegként vagy belső szubjektív közegként értelmezzük. Mert az objektív tömegre, mindig erő képes hatást gyakorolni, míg a szubjektív közegállapotot, az energia tartja számunkra stabilan viszonyítható strukturális szerkezetben.
Erő --- tömeg --- m --- Anyagi mennyiség --- k --- közeg --- Energia
Objektív tulajdonság --- Anyagi test --- szubjektív tulajdonság
Ami azt jelenti, hogy a testek anyagi mennyiségét, eleve kétféle tehetetlen tulajdonság jellemzi. A tömeg és a közeg állapotok. Ahol a tömegállapot, az erőhatásokkal szemben tanúsított tehetetlenséget juttatja érvényre, míg a közegállapot, az energia hatásaival szembeni tehetetlen tulajdonsága az anyagi testeknek. Ami jelen esetben arra utal, hogy a gravitációs összeomlás jelensége során, mivel külső objektív erőhatás nem érte az anyagi testet, az ő belső közegtulajdonságára hatást gyakorló szubjektív energia hatása változott meg valamilyen szinten. Ez az energiaváltozás, a külső szemlélő számára, tömegzsugorodásnak látszik. De valójában, az anyagi test belső közege zsugorodott össze.
Matécz Zoltán
2024.08.28.
