Mozgás.
A mozgás tulajdonképpen, olyan kvantitatív jellegű, általunk is jól viszonyítható állapotváltozás, amit valamilyen kvalitatív hatás idéz elő és tart fenn. Valamilyen fizikai erő vagy energia kvalitatív hatása. A fizika tudománya alapvetően, a W-munka fogalmával azonosítja az állapotváltozást. Így a W=P*t képlettel lehet matematikai szinten értelmes módon kifejezni. Ahol a W-munka, tulajdonképpen a fizikai állapotváltozás megtapasztalható ténye, a P-teljesítmény pedig, azokat az pillanatnyi részállapotokat képviseli, amelyeket a különböző egymás utáni t-időpillanatokban lehetett éppen viszonyítani. Vagyis, a W-munkavégzés alatt, a munkadarab kezdeti stabilis állapota, a P-teljesítmény pillanatnyi erőhatásai alatt, minden t-pillanatban képes volt változni. Majd a munkavégzés folyamata után, egy végső nyugalmi állapotot vett fel. Ami azt jelenti, hogy a W-munkavégzés egy olyan fizikai esemény, ami a munkadarab kezdeti stabil állapotából kiindulva, a munkadarab végső stabilis állapotáig tartó folyamat.
Hasonló a helyzet a v-sebesség esetén is. Ahol a v=a*t fizikai képlet alapján, az általunk viszonyítható v-sebesség, mint állapotváltozás addig tarthat csak, amíg az a-gyorsulási érték, minden egyes pillanatban hatást gyakorol az éppen v-sebességgel haladó testre. Ami azt jelenti, hogy a v-sebességgel viszonyítható anyagi test, olyan eseményben vesz éppen részt, amit valamilyen kvalitatív hatás tart még mindig fenn. Amit az a-gyorsulási érték biztosít számára minden pillanatban. Ami a súrlódás és a közegellenállás ellenében, arányosan gyorsítja az anyagi testet. Így annak a v-sebessége a súrlódás és a közegellenállás ellenében is állandónak mondható.
Analógiás értelemben véve, ugyanezt tapasztalhatjuk az s-megtett út esetében is. Amelynek a fizikai képlete szerint, s=v*t. Vagyis, amíg a v-sebességet valamilyen fizikai F-erőhatás okozta, egyetlen közvetlen felületi érintkezésen alapuló erőimpulzus hatása által, addig az, minden t-időpillanatban gyengülni fog a közegellenállásnak és a súrlódásnak köszönhetően. Vagyis, amíg egy test által megtett s-út hosszát éppen mérjük, addig az, folyamatos állapotváltozáson megy keresztül. Vagyis, egy általunk viszonyítható fizikai eseményben vesz éppen részt. Egy állapotváltozásban. Ami minden pillanatban változik. A megállás végső stabil állapotának a pillanatáig. Ami a folyamatot képviselő s-út végét is jelenti egyben.
Mivel a t-eseményidőt meghatározó folyamat, minden pillanatban változik, mind a három esetben, ezért az idő t-pillanatnyi értéke, némi zavart okoz a teljes t-eseményidő értelmezése közben. A t-idő mértéke ugyanis, a teljes eseményidőre vonatkozik. Miközben a teljes eseményidőt, nem tudjuk folyamatosan szemlélni a fizikai folyamat viszonyítása során. Hiszen, az esemény kezdeti idejét szemlélve, még nem szerezhettünk tapasztalatot a végső állapotáról. Vagy bármelyik részállapot t-pillanatértékének a viszonyítása során, az előző állapotok t-pillanatértékei már csak viszonyított emlékek számunkra. Így a teljes fizikai folyamatból mi magunk, mindig csak egyetlen részállapot t-pillanatértékét tudjuk éppen viszonyítani. Hiszen az előző pillanatérték, már csak emlék számunkra, míg a következő pillanatérték még meg sem történt valójában.
Ennek az oka abban nyilvánul meg, hogy a folytonos t-idő számunkra, csupán a memóriánkból származtatható szellemi szintű mentális illúzió. Míg a viszonyításunk aktuális t-pillanatértéke, az elménkben tudatosodik éppen. De a memóriánkba, csak olyan pillanatértékek kerülhetnek, amit már tudatosítottunk az elménkben. Azok viszont, lineáris sorrendben képviselik a mentális jellegű információs adatbázisunkat. Ez a memóriánkban kialakult lineáris jelleg biztosít számunkra az időnek szellemi szinten folytonos jelleget.
Az elménkben, mindig a lelkünk végzi el a viszonyítást. Az alapján tudatosodnak bennünk, az általunk viszonyított dolgok és események. De az elménk, csak viszonyítani képes ezeket az információkat, tárolni nem. Azt a memóriánkra bízza. Ahol a szellemiségünk a mentális raktárkezelőnk. Így jó raktárosként, mindig a mentális raktárkészletét szemléli. Vagyis, mindig a már megtapasztalt múltunk, vagy az előre megtervezett jövőnk emlékeit szemléli. Az idő folytonos jellegét tudatosítva számunkra szellemi szinten.
A lélek azonban, mindig az elménkben tudatos. Itt és most, a jelen viszonyításra képes t-pillanatában. Ezért lelki szinten, mindig csak az adott pillanat létezik számunkra. Ami éppen most van. Itt, a viszonyítási képességünk helyszínén. A tudatos elménkben. Ez a lelki jelenlét aktuális pillanata. Amikor kvalitatív jellegű erőhatást tudunk közvetítetni bármire, amivel fizikai kapcsolatba kerülünk. Erre a kettősségre utalt Zénón is, az ókori görög filozófus. Aki a paradoxonjait arra alapozta, hogyha a térben haladó tárgy eseményének nincsen időbeli kiterjedése, akkor magának a tárgynak sincsen saját részideje. Így elmozdulni sem képes. Vagyis a tárgy, mindvégig nyugalomban kell, hogy maradjon. Ezért, minden pillanatban nyugalomban is van. Mivel ez az idő, bármelyik lehet a viszonyított esemény során, ezért a tárgy nem mozoghat. Következésképpen, a mozgás csak illúzió.
Valóban, Zénón-nak teljesen igaza volt. Ha csak a viszonyításunk adott lelki pillanatára koncentrálunk, ami éppen tudatos az elménkben, akkor azt mondhatjuk, hogy a mozgó eseményben résztvevő tárgy, valóban nyugalomban van. Hiszen, mindig csak egyetlen viszonyítható részállapotának a pillanatát tudjuk tudatosítani az elménkben. Csakhogy, Zénón nem vette figyelembe azt, hogy a memóriánkban már, szellemi szintű mentális kiterjedést nyer minden általunk viszonyított dolog vagy esemény. Így a már lelki szinten viszonyított részesemények pillanatnyi t-részidőit, mentális módon kiterjedten, együtt érzékelhetjük a szellemi szintű emlékezés lehetősége által. Ami az elménk automatikus absztraháló, azaz elvonatkoztató képességének köszönhetően, folyamatosan kapcsolatot teremt, a lelkünk és a szellemiségünk mentális tartalmai között az elménkben. Mivel az emlékeinket is csak, itt és most, a lelki jelenlét viszonyításra képes aktuális pillanatában tudjuk tudatosan értékelni.
Lelki szinten, csak arról a pillanatnyi állapotról nyilatkozhatunk, amit éppen itt és most viszonyítunk ebben a pillanatban. A viszonyítási képességünk azonban, folyamatosnak látszik. Mert az előző viszonyított pillanatok már, mint emlékek vannak nyilvántartva a memóriánkban. Ahol a szellemiségünk, folytonosként értékeli az időt. Mint a már megtapasztalt lelki pillanathalmazok összességét. Amelyeket a szellemiségünk, már képtelen külön-külön értékelni. Így az elménk absztraháló, azaz elvonatkoztató képessége funkcionál a tudatos elménk és az emlékeinket tárolni képes memóriánk között. Mentális módon összekapcsolva a lelkünk jelen pillanatát, a szellemiségünk folyamatos időérzetével. Ilyen módon, a lelkünk konkrét t-pillanatértékét, együtt értelmezi a tudatos elménk, a szellemiségünk általános t-időérzetével.
Tulajdonképpen, azért kell a fizikai képletekben megszorozni a P-teljesítményt, az a-gyorsulást vagy a v-sebességet a t-idővel, hogy a viszonyított állapotváltozásban minden egyes konkrét részállapot részpillanat értéke egyformán szerepeljen. Vagyis, a tudatos elménkben viszonyítható részesemények konkrét t-részidő értékeit a lelkünk egymás után szemléli, mint egy filmvetítést, miközben a memóriánk eltárolja a már viszonyított egységnyi t-pillanatértékeket a szellemiségünk számára. Így a szellemiségünk már teljességében, általános jelleggel látja azt a folytonosként értékelhető t-időt a memóriánkban. Teljes folyamatként értékelve a viszonyított állapotváltozást. Azzal együtt pedig, az időt is folytonosnak értékelve.
A különböző részállapotok tehát, a viszonyítási képességünk aktuális lelki részpillanataiban tudatosodnak számunkra. Külön-külön, mint az egyes konkrét filmkockák. Teljes filmként kezelhető állapotváltozásként azonban, amit maga a mozgás jelent, csak a memóriánkban érvényesül a folyamat a szellemiségünk számára, általános jelleggel. Az elménk elvonatkoztató képessége azonban, a mozgás memóriánkban tárolt szellemi szintű esemény idejét, folytonos időérzetként jeleníti meg a lelkünk számára. Így a különböző részállapotok lelki szintű viszonyításai ellenére az elménkben, a szellemi szinten értékelhető fizikai állapotváltozás, mint a mozgás ténye érvényesülhet. Mert a lelki szinten használt elménk, a memóriánk szellemi szintű információs értékeinkre is elvont módon tudatos. Így az elménkben lelki szinten viszonyított különböző konkrét részállapotok, a memóriánkban értelmezhetők csak filmszerű, általánosnak mondható állapotváltozást képviselő mozgásokként.
Matécz Zoltán
2025.07.31.
