Ellenszegülő.
A Biblia tanítása szerint, az összetett szerkezetű elektromos objektív anyagi minőségű világot Isten, önmaga szubjektív, mágneses valóságából teremtette. Fúziós hatásra. Mivel minden anyagi dolgot önmaga mágneses minőségéből formálva alakított ki és tartja fenn induktív módon azok rezgéseken alapuló működését ma is, ezért minden anyagi dolgot egyformán szeret. Abszolút módon. Mint önmaga anyagi szintű objektív kiterjesztéseit. Így végül Isten az embert, a saját „képére és hasonlatosságára” teremtette, szellemi szinten is tudatos, értelmes élőlénynek. Aki a tudatos elméjével képes felfogni, megérteni az Isteni teremtés anyagi szintű eseményeinek a részleteit. Ilyen módon, tudatosan képes alkalmazkodni, az anyagi világunkban folyton változó részeseményeihez. Minden értelmes ember ott, ahol éppen él. A saját jól megszokott komfortzónájában.
Az ember teremtésének a pillanatában, az élet leheletét lehelte Ádám orrába. Ilyen módon, saját maga vette birtokba az emberi testet. Ádámban inkarnálódott, azaz anyagi formájú testet öltött. Isten tehát az embert, szeretettel és szeretetre teremtette. Így azonnal szabad akaratot biztosított számára, miközben közös tudatossággal, együtt élt az általa teremtett emberrel a Paradicsomban. Azzal a céllal, hogy az értelmes ember által és rajta keresztül, saját maga tapasztalja meg az anyagi világ szépségeit. Viszont, mint kozmikus szintű felsőbbrendű hatalom, egyetlen egy tiltással terhelte az ember életét. Mégpedig azzal, hogy a Paradicsom közepén álló örök élet és tudás fájának gyümölcséből soha nem ehet. Mert az, kizárólag Isteni eledel. Ha emberként eszik belőle akkor, mint ember meghal. Ez az egyetlen tiltás korlátozta az első ember gondtalan életét. Minden más gyümölcs fogyasztása szabadon megengedett lett az ember számára.
Majd a közvetlen teremtési folyamatok befejeztével, az első embernek társat is készített az oldalbordájából. Így alakította ki Éva személyét. Aki társa lett az anyagi szintű életben, az első embert megszemélyesítő Ádámnak. Végül, a közösen folytatott boldog életüket beárnyékolta a jól ismert esemény. Amikor a kígyó tanácsára Éva, olyan gyümölcsöt adott enni Ádámnak, amit az örök élet és tudás fájáról szedett. Így Ádám, akaratlan módon, de ellenszegült Isten jól meghatározott egyetlen tilalmának. Ezért a halál helyett Isten, kiűzte őket a nyugodt és boldog életet biztosítani képes Paradicsom kertjéből. Ki a nagy világba. Ahol már erősen korlátozottak lettek az élet és a táplálkozási lehetőségeik. Így az embernek már, saját magának kellett megszereznie, megtermelnie azt az élelmet, amire szüksége volt. Ami azóta is terheli az értelmes emberi életformát.
Tulajdonképpen mi változott? A Paradicsomban Isten és ember egy közös mentális tudatosságban élt. Vagyis, az emberi elme és memória, egy mentálisan tudatos közös egységként funkcionált Istennel. A Paradicsomból való kiűzetés alkalmával azonban, ez a szoros belső mentális viszony megszakadt az ember agyában. A lélek és a szellem tudathasadása révén. Azóta külön funkcionál a jelen pillanatára tudatos Isteni elménk és megint külön, az idő folytonosságára tudatos emberi ismereteket biztosítani képes szellemi szintű memóriánk. Mivel Isten éltet bennünket a lélek által, ezért továbbra is Ő maga tudatos az elménkben. Viszont, a bennünket saját emberi gondolatokkal kifejezni képes szellemi adottságunk, a memóriánkban funkcionál az óta. Így az elménk tudatos állapotban, fogékony a testi érzeteinkre és a memóriánkból származó szellemi gondolatainkra. Vagyis, Isten éltet minden értelmes embert az elménkben tudatos lélek által, de szinte mindig aláveti a saját Szent akaratát, a mi testi érzeteinknek és a szellemi gondolataik által biztosított hiteinknek.
A memóriánkban funkcionáló szellemiségünk ugyanis, sohasem találkozik közvetlen módon az anyagi valósággal. Ezért, arra van kényszerülve, hogy az elménkben tudatosodó információkat időrendi sorban eltárolva, higgyen azok valóságot tükröző informatív értékeiben. Majd a memóriánkban tárolt információk segítségével formálunk olyan reális elképzeléseket, amelyek a mi valóságról alkotott szellemi szintű döntéseinket fejezik ki. Ezek a szellemi gondolataink tudatosodnak az elménkben, ahol a lelkünk, lelki érzéseken alapuló mentális erőhatásokat társít hozzájuk. Ilyen módon, már aktív hitté formálva a szellemi gondolatainkat. Ezek a hiteink teszik számunkra lehetővé azt, hogy a folyton változó anyagi valósághoz, értelmes módon tudjunk igazodni.
Ez azt jelenti, hogy az Isteni eredetű lélek, mindig lelki érzéseken alapuló mentális erőhatásokat biztosít, az elménkben tudatosodó érzeteink és szellemi gondolataink számára. Ezek a lelki érzéseink képesek arra, hogy a cselekvéshez szükséges izomtevékenységeinket közvetlen módon vezéreljék. Mert a lelki érzéseink nélkül, ritkán jön létre tudatos cselekedet. Mert, ha a számunkra szükséges cselekedeteinkhez, megvan ugyan a megfelelő mértékű izomerőnk, de nem irányítja azokat mentális módon aktivizált mentális lelki erőhatás, akkor a cselekmény nem jöhet létre. Akkor szoktuk mentségként lustán azt mondani, hogy most nincsen hozzá elegendő lelki erőnk.
A számunkra szükséges szándékos cselekedeteinket általában, tudatosan hajtjuk végre. A szellemi gondolataink által előre meghatározott módon. Vagyis, többnyire, a hiteink révén tervszerűek vagyunk. Ha azonban, a számunkra szükséges cselekvés megvalósításához nincsen elegendő időnk, akkor hirtelen, reflex szerűen cselekszünk azonnal. A szellemi szintű gondolataink hittel vezérelt tervszerű irányítása nélkül. Teljesen önkéntelen, spontán módon. Ilyenkor azonban, a szellemi gondolataink hiányában, az Isten által biztosított tudatos lélek, közvetlen módon vezérli a szükségszerű cselekedeteinket. Többnyire, valamilyen reánk irányuló közvetlen veszélytől megóvva bennünket. Olyankor tehát, Isten cselekszik rajtunk keresztül, hogy biztonságban legyünk.
Így a hit valójában, olyan tervszerű módon elképzelt szellemi gondolat a memóriánkban, amihez az elménkben tudatos lelkünk, lelki érzések mentális erőhatásait biztosítja. Amíg a hitünkben meghatározott reális tervszerű elképzeléseink, szinkronban vannak Isten szeretetérdekeivel, addig pozitív lelki érzések örömélményével ajándékoz meg bennünket. Amikor azonban, a hitünkben meghatározott reális elképzeléseink, eltérnek Isten szeretetérdekeitől, akkor a hitünkhöz csatolt lelki érzéseink, negatív polaritást kapnak a lélektől. Ilyenkor vagyunk szinte azonnal bosszúsak, mérgesek vagy haragosak. Mert a memóriánkban, tudatosan ellenszegültünk az Isteni eredetű lélek közvetlen szeretetérdekeinek, ami az elménkben lehet csak aktív.
Az elménkben tudatos lélek által Isten tehát, minden egyes szellemi szinten formált hitünket, azonnal értékeli. Mégpedig úgy, hogy pozitív vagy negatív lelki érzésekkel hozza őket működésbe tudatosan. De a mi saját emberi testünk személyes érdekeit, csak a pozitív lelki érzéseink szolgálják. Mert a pozitív lelki érzéseink, örömökkel teljesek. Amely lelki örömök, tökéletes testi egyensúlyt biztosítanak számunkra. Minden sejtünkre vetítve. Így a szeretettel biztosított örömérzések, sokat segítenek a fiatalság és az egészség megőrzésében. Míg a negatív lelki érzések, éppen ellentétes módon, tönkre teszik az egészséget és a fiatalság érzését bennünk. Amit az orvostudomány, pszichoszomatikus jellegű okokra vezet vissza.
Mert a modern, ma már jól fejlett orvostudomány azt állítja, hogy szinte minden betegségünk pszichoszomatikus eredetű. Ami röviden azt jelenti, hogy a pszichénket képviselő elménket rosszul használjuk, ezért az szomatikus, azaz mentális és testi elváltozásokat idéz elő a szervezetünkben. Ezek a mentális és testi elváltozások, torzulások idézik elő a betegségeink nagy részét. Ami tulajdonképpen, a negatív hiteink eredménye. Hiszen a szeretet nélküli negatív hiteinkre, negatív lelki érzéseket aktivizál az elménk. Mert nyilván, egyáltalán nem ért egyet, a szellemi gondolataink által meghatározott szeretet nélküli terveinkkel. Így a negatív lelki érzéseink, bennünk munkálkodnak, idegessé, feszültté alakítva a testi funkcióinkat. Amely testi feszültségben, nem jöhet létre tökéletesen egészséges biológiai működés. Ilyen módon, egy kis neheztelés, harag vagy gyűlölet, nagyon komoly testi és mentális betegségek okozója lehet az életünkben.
Így a korházakban, az orvosok első feladata éppen az kellene, hogy legyen, hogy a betegtől megtudakolják azt, hogy milyen neheztelés, harag vagy gyűlölet terheli az elméjükben tudatos lelküket. A megbocsátás lehetőségét felajánlva. Mert a neheztelés, a harag és a gyűlölet feloldódásának a hatására, a lelki érzéseink is elveszítik a negatív polaritásukat. Negatív lelki érzések nélkül pedig, a szervezet azonnal gyógyulni kezd. Mert, megszűnik az a pszichoszomatikus eredetű belső terhelés, ami a testi vagy mentális betegséget eleve kiváltotta. Ez persze, azt is jelenti számunkra egyben, hogy az egészség is fenntartható pszichoszomatikus jelleggel. Mégpedig úgy, hogy szándékosan nem szegülünk ellen, az Isteni eredetű lelki minőségünk, pozitív érzéseket biztosítani képes szeretetérdekeinek.
Így már, nyilván nem az lesz az elsődleges filozófiai kérdés, hogy van-e Isten, hanem az, hogy képes-e az értelmes ember elfogadni önmagában Istent. Mint az elméjében állandóan tudatos lelki adottságát. Ha pedig, egy értelmes ember erre képes, akkor valójában, önmagát nem a folyton változó anyagi testével, vagy a szintén állandóan változó szellemi gondolataival azonosítja be, hanem az elméjében állandóan tudatos lelkével. Mivel azonban, mindannyian ilyen Isten által biztosított tudatos lelkek vagyunk amíg élünk, ezért a szeretet kell, hogy irányítsa az életünk közösen megélhető sorszerű menetét. Az egymás iránt tanúsított megértés, megbocsátás és megbecsülés végtelen türelmével. Mert a szeretetnek, három mentális alappillére van. A megértés, a megbocsátás és a megbecsülés. Az ideális fokmérője pedig, a türelem.
Ennél fogva, amivel szemben türelmetlenné válik az ember, azt vagy nem érti meg kellőképpen, vagy nem képes neki megbocsátani, vagy pedig, nem becsüli meg azokat eléggé. Így a három mentális alappillérünk, ok-okozati viszony szerint tükrözi vissza számunkra, a szeretetünk hatályos mértékét, a türelem által. Ha tehát, mindig arra fókuszálsz szellemi szinten, hogy mitől lettél éppen türelmetlen, akkor hamarabb rájöhetsz arra, hogy hol van a Te saját mentális hibád. Ezt azért érdemes megtenned, mert különben, automatikus módon szegülsz ellen a téged éltető Isteni minőséged szeretetérdekeinek. Mégpedig úgy, hogy az, nem is tudatosodik igazán benned megfelelő mértékben. Így a negatív módon aktivizált lelki érzések, hatalmukba kerítenek hosszú időre. Ami nyilván, pszichoszomatikus eredetű elváltozásokat idézhet elő benned.
Amikor megszületik egy kisgyermek, akkor az Isteni eredetű lélek élteti azonnal. Emberinek minősülő szellemi aktivitás nélkül. Majd a lélek, megkapja élete első szerepét. Amikor a csuklójára tűzik az anyjától és az apjától örökölt nevét. Így ezt a tökéletesen tiszta Isteni lényt, a nevének megfelelően családtagként nevelik, az első és legfontosabb szellemi szintű életszerepére. Majd egy csomó mellékszerep vár még rá a kondicionálása közben. Először bölcsis, majd ovis, végül pedig, iskolás gyerek lesz belőle. Serdülő korban felsőbb iskolába kerül. Majd a felnőtté válás előtt, valamilyen számára megfelelő szakképesítést szerez. Majd felnőtt korában megházasodik, gyermekei születnek és az Isteni reinkarnáció, lánc-szerűen folytatódik tovább az emberek szapora életében.
Vagyis, az értelmes ember olyan, mint egy színész. Többféle tanult szerepet játszunk az életünk során egy időben. Én például, gyermeke vagyok a szüleimnek, férje a feleségemnek, apja a gyermekeimnek, nagyapja az unokáimnak és dédapja a dédunokáimnak. És ezek még, csak a családomon belül megszokott alapvető szerepeim. Ezen túl vagyok nyugger, szomszéd, barát és ismerős. Éppen úgy, mint sok más embertársam. De van egy olyan végső életszerep, amit tudatosan kell önként felvállalnunk az életünkben ahhoz, hogy ezt a többi szerepünket, minél tökéletesebben játszhassuk el. Az pedig, nem más, mint az, hogy a saját lelki minőségünkkel kell önmagunkat tudatosan beazonosítani. A saját Isteni mivoltunkkal. Tudatosan is fel kell vállalnunk önmagunk Isteni minőségét. Mindennemű ellenszegülés nélkül. Ez az értelmes emberi élet egyetlen valós célja. Sok vallási és filozófiai tanításban, ez a megvilágosodás, a megigazulás mozzanata.
Az elménkben tudatos lelkünk ugyanis, mindig a szellemi gondolataink által formált hiteinknek engedelmeskedve éltet bennünket. Ezért, tudatosan kell meghatároznunk már előre, a memóriánkban formálható hiteink minőségeit. Szándékosan kirekesztve minden olyan kellemetlen szellemi gondolatot, amelyikhez csak negatív lelki érzéseket lenne képes társítani az elménk. Mert a kellemetlen szellemi gondolatainkkal, akaratlanul is ellenszegülünk a lélek bennünket éltetni képes szeretetérdekeinek. De egy Istentudatos módon megvilágosodott ember, már megigazult módon tudja azt, hogy minden embertársa Isten egy-egy reinkarnációja. Így minden embert Isten éltet a lélek által. Ennél fogva, már nem keres szellemi szintű okokat azért, hogy szeresse az embereket, hanem minden embert egyformán szeret. Az ő lelki minőségüket szereti feltételek nélkül. Az őket éltető Isteni minőségeknek jár a szeretet. Mert Istenben egyek vagyunk akkor is, ha szellemben nagyon sokféle emberként különbözünk is.
Ezzel a megvilágosodást eredményező végső szerepünkkel tulajdonképpen, tudatosan is Istennel azonosítjuk be önmagunkat és az embertársainkat. Akkor is, ha mások még esetleg, nincsenek is megvilágosodva Istent illetően. Mert a megvilágosodott, Istentudatos ember, már Isten szemével nézi a világot. Isten fülével hallja a hangokat, Isten érzékeivel értékeli az anyagi világot. Egyre tökéletesebben megértve az objektív anyagi minőségek folyton változó eseményszerűségeit. Így az emberi fejlődés végső fokát, a megvilágosodás mentális élménye határozza meg számunkra. Isten tehát, nem egy esetleg feltételezhető földöntúli entitás csupán számunkra, hanem önmagunk belső, mentális jellegű tudatos mágneses adottsága az elménkben. Aki az elménkben tudatos lélekként, képes megmutatni számunkra azt, hogy az anyagi világ milyen szép és jó. Vagyis, megigazít bennünket. Arra tanítva, hogy az eddig szellemi szinten rossznak minősített dolgok és események megjavíthatóak. Épp úgy, mint a példamutatásunk révén, a még meg nem világosodott emberek is a szeretet útjára terelhetők.
Aki pedig, nem képes még a megvilágosodása mentális folyamatával Istenként élni itt a földi életében, arra kényszerül továbbra is, hogy a folyton változó szellemi gondolataival beazonosítva önmagát, állandóan a jó és a rossz relatív viszonyok szerepei szerint éljen. Emberi módon tapasztalva meg továbbra is, a számára jó és rossz dolgokat egyaránt. Viszont, ennek az a veszélye továbbra is, hogy a jó dolgok boldoggá tehetnek ugyan, de a rossznak ítélt dolgok zavarnak, dühítenek, idegesítenek bennünket. Negatív lelki érzéseket generálva az elménkben. Mert a megvilágosodás nélküli értelmes emberek, a pillanatnyi hangulatingadozásaik arányában élik az életüket. Sok esetben ellenszegülve, az Isteni eredetű lélek, minden más ember felé irányuló szeretetérdekeinek.
Ez a végső szerepkör, nem könnyű dolog az életünkben. Én például, már régóta Istentudatos módon élek. De még nem világosodtam meg kellőképpen. Mert túl sokat foglalkozok, az emberinek számító szellemi gondolataimmal. A megtapasztalt múltam és a lehetséges jövőm szellemi szintű időérzetére hagyatkozva. A helyett, hogy a lelki jelenlét meditatív élményében léteznék. Mert, ezt kell megtanulni, minden változni kívánó értelmes embernek. Olyan meditatív jellegű elmeállapotban élni itt és most a jelenben, amelyben az elménkben tudatos lélek szeretetérdekeit, folyamatosan szem előtt tudjuk tartani. Át tudjuk érezni. Aki ezt meg tudja tenni, az már nem lesz olyan sűrűn szellemi szinten ellenszegülő, a lélek minden anyagi minőségre irányuló szeretetérdekével szemben.
Minél több ember jut el az Istentudatosság mentális szintjére, ami a szellemi szintű megvilágosodás alapszintje, annál több ember fog igényt tartani a szépre és a jóra. Megjavítva ez által azt az anyagi világot, amit sokan ma még mocskosnak értékelnek. Mert valójában, nem az anyagi világunk a mocskos alapvetően, hanem benne a szellemi szinten élő értelmes emberek viselkedése teszi mocskossá azt. Mert önös érdekek alapján, folyamatosan ellenszegülnek a lélek alapvető szeretetérdekeinek. Istentelenül beszennyezve ez által azt az anyagi valóságot, amiben közösen kell élnünk. Ennek a mentális szennyezettségnek, a háborúk képviselik a legfelsőbb fokozatát. Így a szellemi szinten irányított értelmes ember, képes ma már arra is, hogy teljesen megszüntesse a földön az élet elemi lehetőségét. A nélkül, hogy megtapasztalhatta volna önmaga Isteni mivoltát. Vagy lehetőséget adott volna mások számára, a mentális jellegű megvilágosodás esélyére.
Miközben a Földön, a világörökség részének tekintünk különösen szép területeket, addig a lehetséges fiatal örökösökkel hajtatjuk végre azokat a háborúkat, amelyekkel a saját örökrészük mehet tönkre véglegesen. Vagyis, miközben a gyermekeink és az unokáink jövője iránt aggódunk, addig éppen ővelük romboltatjuk le mindazt, amit eddig felépítettünk az életben számukra. Ez így, nem igazán emberi fejlődés, hanem annak éppen az ellenkezője. Mert társadalmi szinten szegülünk ellen a lélek alapvető szeretetérdekeinek. Olajért, pénzért, egymás fölött megszerezhető hatalomért. Pedig együtt, lelki békében és szeretetben is élhetnénk. A gyermekeink és unokáink által biztosított örökösök javára. Akikben általunk, az Isteni eredetű lélek reinkarnálódott. Az a lélek, amelyik a mi szellemi szintű ellenszegüléseink ellenére is mindig, szépnek és jónak látja a világot. Benne pedig, az embereket is.
Matécz Zoltán
2026.03.06.
