Örök ellentétnek tűnik a materialista és az idealista világfilozófia, de ma, a XXI. Században, már éppen itt az ideje annak, hogy egyezségre jutva olyan világképet alakítsunk ki, amit stafétaként érdemes továbbadni a gyermekeinknek és unokáinknak. A valóságunk ugyanis, amelyben élünk, materialista természettudományokon alapszik, de azt mindenki jól tudja, hogy ez édes kevés, hiszen az érzések lelki birodalmában még csak vakon tapogatóznak a tudósaink. Mi mindannyian a materialista tudomány határeseteit és az idealista gondolkodásmód elfogadható realitásait szemezzük, hogy egyfajta sajátságos valóságképet alakítsunk ki magunknak. Az én verzióm megértéséhez először a természettudomány segítségét veszem igénybe.
A természettudomány mai állítása szerint, amelyben a különböző tudósok, szigorúan objektív gondolkodásmóddal, tehát tárgyilagosan vizsgálják az objektív valóság eseményeit, objektumait, az anyag legkisebb eleme az atom. Látszólag nincs is ezzel semmi baj. Csakhogy, éppen a tudomány állítása szerint, ezen atomoknak kétféle lehetséges térfogata van. Vegyük példának a legegyszerűbb felépítésű hidrogénatomot.
A hidrogénatom egy proton és egy elektron eseménye. Alapvetően kétféle térfogattal rendelkezik, mert abszolút térfogatának tekinthető az a szükségszerű helyigény, amit a proton és az elektron önálló térfogata jelent, míg relatív térfogatnak tekinthető az a helyigény, amit a proton és az elektron igénybe vesz a térből, a saját abszolút térfogatain túl, az anyagatom eseményszintű létezéséhez. A kétféle térfogat között tízezer a váltószám. Vagyis a hidrogénatom objektív alapelemeinek abszolút térfogata csupán egy tízezred része a teljes atomtérfogatnak. Mivel pedig, minden elem atomja analógiásan ugyanilyen arányos felépítésű, ezért úgy is mondhatjuk, hogy az anyagi világban az abszolút térfogattal rendelkező objektivitás a legkevesebb, hiszen az, az anyagi létezésnek csak a tízezred része. Akkor azonban minden atomban a többi hely az adott atom szubjektív, azaz belső része.
Ez a belső térrész azonban teljesen azonos azzal az atomon kívüli Univerzumi térrésszel, amit az atom az ő relatív működése által bezárt. Így az atom szubjektív része teljesen azonos azzal az Univerzumi térrel amelyben az atom esemény szinten létezik. Vagyis, az atom objektív részei az Univerzum szubjektív valóságában képesek csak eseményszinten létezni, így abból zárnak el maguknak szubjektív térrészt, amely ez által a bezártsága által, az eseményszinten működő atom anyagiságának a szubjektív alkotóelemét is képezi egy időben.
Ezek az atomon belüli terecskék gigantikus terek valójában, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy ennek a térnek az elektron és a mag, együtt is csak, csupán egy tízezred része. Egy köbméter vas objektív alkotóelemei például, egy köbcentinyi térfogatban férnének el. Egy embert alkotó atomok objektív alkotóelemei pedig elférnének egy kávéskanálban. A többi térrészünk a mi szubjektív részünk, ami a lelkiséget és a szellemiséget biztosítja számunkra. Oroszlánrészünk a szubjektív lelkiségünk és szellemiségünk tehát, és csak a csekély egy tízezred részünk az objektivitás, amivel a természettudomány foglalkozik.
Úgy is mondhatnánk, hogy az objektivitás az anyagi világban nem más, mint a szubjektivitás erősen homeopátiás, azaz elhígított része. Ha pedig a szubjektivitás az emberi világban értelmes gondolatokban nyilvánul meg, akkor az analógiásan az Univerzumban is értelmet sugároz. Így az anyagi létezés nem más, mint az Univerzum szubjektivitásának értelmes gondolata. Kérdés az, hogy minek nevezzük az Univerzum alapszubjektivitását, amelyben minden anyagi létezés zajlik, esemény szinten? Ez az alapszubjektivitás ugyanis minden valaha létezett idealista filozófia alapja. A XXI. században, a kereszténység által, ez az egy Istenre koncentrálódott. Kérdés, hogy elfogadható-e Isten a mai ember számára, aki materialista neveltetéssel nőtt fel és éli az életét?
Ha most, gondolatban felosztjuk a világ anyagilag megnyilvánult részét, egészen az oszthatatlanok szintjéig, ahogy az ókori görögök tanítják, akkor az oszthatatlanok teljes, azaz abszolút halmazát kapjuk meg. Az anyagelbomlási folyamatok is ezt sugallják. Természetesen nem az atomig, mert az atom neve az oszthatatlan, hanem egyfajta valós oszthatatlanig, amikor az adott részecske már nem összetett test, hanem valóban már tovább oszthatatlan. Nos, ezeknek a valódi oszthatatlanoknak a halmaza az Univerzum szubjektív alaphalmaza, amelyben és amelyből az anyagi világ megnyilvánult. Azzal azonban, hogy benne és belőle nyilvánult meg az anyagiság, attól még szubjektív alaphalmaza maradt az Univerzumnak, mert az Univerzum, mint a világ mindensége, külsőségekkel nem fejezhető ki. Az Univerzum számára tehát minden szubjektív, belső viszonylatú tényező, így a mi anyagiságunk is. Maradjunk azonban a szubjektív alaphalmaznál, ami az abszolút értelmet képviseli a világmindenségben.
A szubjektív alaphalmaz az oszthatatlanok halmaza, így elektrosztatikus semlegességet élvezve Ő képviseli a mágneses viszonylatokat. Elektromos polaritástól függetlenül is közvetíti a mágneses hatásokat. A mágneses hatás pedig nem más, mint az információ. Az anyagi világban már természetes a mágneses adatrögzítés, amely adatok mindig valamilyen információhoz juttatják az embert. Az információ tehát mágneses úton közlődik és rögzíthető az anyagban. Ha pedig a szubjektív alaphalmazban fogant gondolat mágneses erőket képes ébreszteni, akkor azok olyan információk, amelyeknek teremtő jellegük van, hiszen ez az információ az anyagban képes csak stabilizálódni. Az anyagi megnyilvánulás tehát nem más, mint egy adott szubjektív mágneses információ anyagban stabilizálódott, azaz rögzített állapota. Így az anyagok bármilyen létezése azt az értelmet tükrözi vissza számunkra, amely mágneses információt generálva létre hozta őket.
Az oszthatatlanok halmaza szubjektív az Univerzum szempontjából, de az oszthatatlanok mégis alapobjektumok egymáshoz viszonyítva. Így a fizika törvényeinek vannak alárendelve, mert alapkiterjedéssel bíró alaptömegek. Az Univerzum szubjektivitása tehát nem jelent mást, mint belső alapobjektivitást. Mivel pedig tehetetlenségénél fogva minden tömeg szabadon esik az Univerzumban, ezért az alaphalmaz egy állandóan mozgó, nyüzsgő, nyughatatlan halmaz. Az oszthatatlanok persze teljesen kitöltik az Univerzum terét, így csak együttmozgásra képesek, ami a hullámmozgásban jut kifejeződésre. Így a kialakult hullámok egymással találkozva, ütközve folyamatosan módosítják azt az információértéket, amely őket létrehozta. Míg ki nem alakulnak olyan információeredők, amelyek a szükséges mágneses erőket összpontosítva elő nem írják az anyagi megnyilvánulás feltételeit. Az anyaggá szerveződés pedig a szubjektív alaphalmazból történik úgy, hogy osztható típusú testek fejlődnek ki az alaphalmaz mágnesesen koncentrálódott részeiből. Ezek a mágnesesen koncentrálódott oszthatatlanok osztható testekké szerveződnek, új információkat biztosítva ezzel az alaphalmaznak, és a relatív Univerzumtágulás látszatát keltve ezzel.
Mivel pedig, az Univerzum szubjektív alaphalmaza közvetlen érintkezésben áll a benne szükségszerűen megnyilvánult anyagok objektív és szubjektív adottságaival, ezért az máris beazonosítható a mindent tudó és mindenre ható szimbólumával, Istennel. Sőt a Teremtővel is, aki az Univerzum abszolút ELMÉ-jeként mindent önmagából teremtett.
Ahogy a mágneses információ az anyaggal érintkezve, illetve az anyagba hatolva válik elektromágnesessé, úgy az elektromágneses információ az anyagot elhagyva csak, mint mágneses információ terjed tovább az éterben, azaz a szubjektív alaphalmazban. Így ölt az anyagi változásról szóló elektromos információ mágneses jelleget, illetve így képes változtatni a mágneses információ az anyag állapotán, annak mágnesesen rögzített elektromos állapotbefolyásolása révén. Erről szól az indukció törvénye. Ilyenkor az új mágneses információ új elektromos erőket ébresztve módosítja az anyag állapotát, azaz változást idéz elő annak előzőleg stabilizálódott állapotán. Nem a mágneses hatás a gondolat tehát, hanem a szubjektív gondolat képes mágneses hatást előidézni, amely így a gondolat információs értékét közvetítheti az elektromos anyagi világba mágneses úton. Vagyis röviden, a szubjektív és objektív valóság között a mágneses hatás a közvetítő.
A szubjektív lét valósága maga az abszolút tudat, ami az objektív lét valóságának az alapja. Ettől azonban számunkra a valóság objektív és szubjektív egyazon időben. Az én hitem szerint tehát Istennek, az Univerzum abszolút ELMÉ-jének, vagyunk a szükségszerűen megnyilvánult kiterjesztései, így relatív elméjű teremtett lényekként egyfajta mentális kölcsönhatással veszünk részt az Ő objektív valóságot teremtő folyamatában.
Valóságunk tehát, objektív és szubjektív egyszerre. A két összetevő csak elméletben választható szét addig, ameddig egy-egy fogalmi részletét értelmezzük. Nem a valóság hibája az, hogy csak az elenyésző hányadát ismerjük még csak. A tudomány már régen bebizonyította azt, hogy az emberi elme csekély részét hasznosítjuk csak. Ez éppen abból adódik, hogy a legtöbb mentális lehetőséget biztosító szubjektív valóságunkat, nem vagyunk hajlandóak használni, mert tudománytalan lenne. Holott látható, hogy a tudomány a valóságnak csak az egy tízezred részével hajlandó foglalkozni, és még arról sincsen teljes képünk.
Én a magam részéről, nem vagyok hajlandó egy ilyen szegényes górcső alatt szemlélni tovább a valóságot, amelynek a szubjektív részéről is meg vagyok már győződve. Nekem a szubjektív valóság elfogadása már eddig is többet adott, mint az objektivitásra szorítkozó tudományok együttvéve. Koránt sem arról van szó, hogy teljes mértékben ismerem a tudományok állításait, hanem éppen arról, hogy a tudományos megismerés már az alapoknál elakadt és ellentmondásokba torkollt nálam. A szubjektív valóság elfogadása által pedig máris kialakult egy realisztikus világképem, a mai torz tudományos természetképpel ellentétben.
Matécz Zoltán
matecz.zoltan@gmail.com
