A lélek
Nagy fába vágja a fejszéjét az, aki ma a lélekről próbál okosat mondani. Az idealista filozófiák már ősidők óta használják a lélek fogalmát, de a természettudomány még csak barátkozik vele. Hazánkban a keresztény tanok a mérvadóak, amelyeknek óriási hibája szerintem az, hogy a lelket és a szellemet azonos értelemben használják. Sőt, a Bibliamagyarázó könyvek is azonosítják a két tényezőt.
Nagy fába vágja a fejszéjét az, aki ma a lélekről próbál okosat mondani. Az idealista filozófiák már ősidők óta használják a lélek fogalmát, de a természettudomány még csak barátkozik vele. Hazánkban a keresztény tanok a mérvadóak, amelyeknek óriási hibája szerintem az, hogy a lelket és a szellemet azonos értelemben használják. Sőt, a Bibliamagyarázó könyvek is azonosítják a két tényezőt.
Ez alapvető hiba, mert nemcsak elvonatkoztat a fogalmaktól, hanem a két elvonatkoztatott fogalmat össze is mossa egymással, érthetetlenné téve ezzel az Írást. Így jött létre, például a tisztátalan lélek kifejezés is, miközben a szellem tisztátalanságáról nem ír a Biblia. A lélek addig lehet tisztátalan, amíg felborítja a test és a szellem harmonikus egyensúlyát. Ez ad értelmet a lelkiismeretfúrdalásnak.
A lélek Isten közvetlen lehelete bennünk, ennél fogva a Mindenható szerves része, tulajdona, és ezért vigyáznunk kell a tiszta jellegére. Mert Isten mindent Önmagából teremtett. Tisztátalan bennünk az, amit képesek vagyunk a bűn által bemocskolni, tehát az érzelmes lelkiségünk és az értelmes szellemiségünk. Ma már a lelki és szellemi megtisztulás egyetlen keresztényi útját Jézus adja. A két fogalom keveredésére nyomatékosan utal Dohányos János - Hol van megírva? - című könyvében. Kifejti benne ugyanis, hogy a Bibliafordítás során, hol kell a lélek kifejezés helyett, szigorúan a szellem fogalmát használni ahhoz, hogy a szöveg logikai értelme ne csorbuljon. Így olvasva pedig, egészen új értelmet nyer a Biblia jó néhány mondanivalója.
Freud és tanítványa, Jung munkásságának köszönhetően a tudomány már elfogadta a lélek fogalmát, a pszichoanalízis alapjainak kidolgozása során. Sajnos, a lélek mibenlétének megértése terén, ez sem sokat segít, mert bár a pszichológia kifejezés lélektant, lélekismeretet jelent, de maga a pszichózis fogalma már csupán elmezavarra, elmebeli betegségekre utal. Amit az emberi agy hibás működésének tekintenek. Holott az emberi elmében a tudati funkciók csak az ember lelkének aktív munkáját hozzák felszínre. A mentális szellemi, és így értelmi jelenségek pedig, nem keverhetőek össze az érzelmiekkel, lelkiekkel. Alapvetően azért, mert a szellemi vonatkozásaink, a tudatunknak köszönhetően, állandó mentális értelmi megnyilvánulásaink, az emlékek egymáshoz fűződő visszahatásaiként, míg a lelkiek kimondottan érzelmiek, itt és most a jelenben. Amikor objektíven racionálisak vagyunk, akkor a gondolkodási folyamatainkból éppen a lelki, azaz az érzelmi vonatkozásokat hagyjuk ki, míg a kizárólag lelki döntéseink érzelmi indíttatásúak, ezért sokszor ellentmondanak a józan ész által diktált előfeltételeknek. A kettő között, az alapvető különbség az, hogy a kizárólag értelmi gondolkodás az emberi szellem terméke, és a tudatalatti emlékraktárából hívhatjuk az elménk tudatának a felszínére, míg a lelki "gondolkodás" érzelmi indíttatású, és a szívünk szava. Amikor ugyanis, az ember a szívére hallgat, akkor alapvetően az érzelmei vezérlik a cselekedeteit, amikor pedig, a józan eszére figyel az elméjével, akkor az észlelt viszonyokra és az értelmes emlékezetére hagyatkozik. Ez a látszólag két külön értelmezhető gondolkodásforma nem természetellenes, mert a reális gondolkodás és cselekvés alapja éppen az, hogy az ember úgy nyilvánítsa ki önmagát, hogy közben a lelkiségéből fakadó pillanatnyi érzelmi sajátosságai, éppúgy érvényre jussanak, mint az emlékek által tudatosan felhalmozott mentális szellemiségéből származó értelme. Az önkifejezés során tehát, a szellem és a lélek közös harmóniáján van a hangsúly. Ez a hangsúly fejezi ki a spiritualitásunkat. Azt az "egyensúlyt" , amely a lelkünk és a szellemiségünk között fennáll, miközben az érzelmi és az értelmi adottságaink tudatosodnak az elménkben. Ezért a hit úgy alakul ki, hogy a tudatos értelmi álláspontunkat a lélek által közölt érzelmi jóváhagyásunk alapján hagyjuk érvényesülni. A hitünk tehát, már érzelmileg jóváhagyott értelmes döntésünk.
De nem a hite szerint cselekszik az olyan ember, aki a cselekedeteit kizárólag csak a józan eszére hagyatkozva, mindig csak az objektivitást figyelembe véve hajtja végre a tetteit. Olyankor ugyanis, az értelmes szellemisége, gyakorlatilag elnyomja az érzelmes lelkiségét. A szellemisége dominál az elméjében. Aki pedig, mindig kizáróan az érzelmes lelkiségének engedelmeskedik, annak nem mindig értelmes a cselekedete, mert éppen az értelmi hozzájárulást, a szellemi vonatkozását hagyja ki a tetteiből. Ezek többnyire az ösztönös cselekedeteink. A hitünk pedig, éppen a kétféle képességünk harmóniájára épül, az érzelmes lelki, és az értelmes szellemi adottságaink összhangjára.
Ha ugyanis, az önkifejezés során az érzelmi megnyilvánulások elnyomják az értelmieket, akkor az elménk tudatában, a szellemiségünk nem jut kifejeződésre, ennél fogva szellemileg tehetetlenné válunk, és ez a mentális cselekvőképtelenség elmezavarokhoz, elmebetegségekhez vezethet. Hasonló a helyzet akkor, amikor az elménkben a szellemi gondolataink dominálnak, és így tudatosan elnyomjuk a lelki érzelmeinket. Akkor az lelki konfliktusokat eredményezhet. Életünk ugyanis, éppen arról szól, hogy az életakcióink során, hogyan tudjuk kifejezni önmagunkat, vagyis értelmesen a lelkiségünket. Az érzelmi nyomás az értelemre hat, és érzelmi gátlásokat teremt a tudatban, amelyek a tudatos szellemi önkifejeződésünket korlátozzák. Ezt a gátlást más emberek is létrehozhatják bennünk, tudatos mentális szellemi elnyomással. Az ilyen szellemi nyomással terhelő életközösségből el kell távozni, mert az ember természetes igénye éppen az, hogy az önkifejezése folytán, megvalósítsa önmagát.
Ha pedig, az önkifejezésünk során az értelmi megnyilvánulásaink elnyomják az érzelmieket, akkor a szívünk vágya ellen teszünk, és olyankor, a lelkiségünk nem képes kifejezni az érzelmeinket, a gondolataink és a cselekedeteink során. Ennek az eredménye, természetesen lelki konfliktushoz vezet, és lelki problémákat, lelki betegségeket okozhat. Sajnos a lelki konfliktusok akkor is létrejönnek, ha az érzelmi kifejeződésünk lehetőségeit mások nyomják el. Ezért olyan életközeget kell keresnünk magunknak, ahol az érzelmi kibontakozásunkat segíteni tudják, és nem gátolják.
A testet élteti tehát a lélek azért, hogy a tapasztalatai által kialakult, és folyton változó szellemiségét ki tudja fejezni, a gondolatai és a cselekedetei által. Így a testünk a lélek objektív, míg a szellemünk, a lelkünk szubjektív kifejeződési formája. A lélek és a szellem, az elménk tudatában nyer értelmet, az ember jelenhez viszonyuló mentális részében. Amíg azonban, a szellemiségünk a tudatalattink emléktárából tör a tudati szintű elménkbe, amely mentális visszacsatolásként, folyton befolyásolja a jelen gondolatainkat, addig a lélek a test idegrendszerének érzelmi központja felől. Ez az érzelmi központ pedig a szív. Gondolataink lesznek a mi hitünk, amelyek lelki erőt képesek biztosítani a cselekedeteinknek, vagy lelki erőtlenséget. Ezekkel, a lelki hatásokkal felruházott cselekedeteinkkel, valósíthatjuk csak meg önmagunkat.
Az önmegvalósítás tehát, éppen arról szól, hogy az ember az élete során szerzett ismeretei és tapasztalatai alapján, folyamatosan úgy juttatja érvényre a pillanatnyi lelki állapotait, hogy közben, az érzelmi és az értelmi harmóniája, spirituális egyensúlya ne szenvedjen csorbát. Az ilyen ember boldog ember, mert semmi sem gátolja az önkifejeződéseit, tehát a lelke életét. Mert az élet nem más, mint a lélek önkifejeződéseinek a sorozata, folyamata. Így a kifejeződéseink által, az életünk abból áll, hogy az objektív testünk, a szubjektív szellemi értelmünknek, és a lelki érzelmeinknek engedelmeskedik, ez által a viselkedésünket kifejezve.
A viselkedésünket komolyan befolyásolja még az erkölcs. Az erkölcs ugyanis, írott és íratlan törvények által, befolyásolja a szabad akaratunkat. A törvényben foglalt jogok és kötelezettségek ugyanis, mentális gátlásokat alakítanak ki a tudatunkban, amely gátlások miatt, a szellemiségünk nem mindig képes úgy kifejeződni, ahogy az, az értelmünknek és az érzelmünknek a legideálisabb lenne, az adott szituációhoz viszonyítva. Gátlást tehát, nemcsak a lelki és a szellemi vonatkozásaink duális kapcsolata alakít ki a tudatunkban, hanem a társadalom erkölcsi vonatkozásai is. Ez azért van így, mert amíg a lélek és a szellem által vezéreljük a cselekedeteinket, addig az erkölcsben a társadalom kollektív lelkiségének és kollektív szellemiségének az elvárásaihoz kell igazodnunk. Mivel tehát, a társadalmunkat is lélekkel és szellemmel bíró emberek sokasága alkotja, ezért a kollektív elvárások alapján kell feléjük viszonyulnunk. Ez nem mindig kényelmes, mert amikor a társadalmi igényeket elégítjük ki, éppen a kötelezettségeink által, addig végül is szolgáljuk az embertársainkat. Ez persze nem mindenkiben tudatosodott még ilyen formában, ezért inkább küzd a gátlásaival, vagy viselkedésében egyenesen gátlástalan.
Visszatérve azonban az alaptémára, amely a lélek mibenlétének megértése, most olyan kulturális örökségünkre hivatkozok, amely érintőlegesen szerepelt már ugyan, de itt, mint egyedülálló ismeretterjesztési lehetőség kínálja magát. Ez pedig, a Szent Biblia, mint Isten, prófétái által kinyilatkoztatott Igéje. A Biblia több helyen utal arra, hogy az emberben az őt éltető lélek Isten lehelete. Az után pedig, azt is írja, szintén több helyen, hogy az ember testének az élete a vérében van. Ezért a vérre az írás igen nagy hangsúlyt fektet. A vér ugyanis, éppen a lélektartalma miatt, Isten tulajdona. A „Ne ölj!” parancsolat is a vér érdekében, a lélek védelmében adódott. Így ok nélkül, még állatot sem szabad megölni. Az étkezésre szánt állat vérét pedig, Istennek kell áldozni, tehát emberi fogyasztása tilos. Éppen ezért tilos a ragadozó állatok fogyasztása is, hiszen azok a vért is megeszik az áldozatukkal együtt. Hihető a Biblia ezen információja is, mert az írás egyre több tényét igazolja a fejlődő tudomány, és más konkrét alapunk, amúgy sincs a lélek mibenlétének magyarázatára.
Ez az alap azonban, igen jó kiindulási helyzetet biztosít végre. Ebbe az információs lehetőségbe kapaszkodva, néhány tudományos állítás is új értelmet nyer. Ha ugyanis, a vért tekintjük a lélek anyagi hordozójának, és ez által a test éltetőjének, akkor azonnal érthető az, hogy miért hal el az a testrész, amelynek megszűnik a vérellátása. A test vérellátása pedig, elvezet a test minden egyes sejtjéhez, szervéhez, és így az agyhoz és a szívhez is. Mivel pedig, az agyat és a szívet összeköti, közvetlen kapcsolattal, ezért az ember érzelmi és értelmi valóját is, egy egységként tartja fenn. A léleknek és a szellemnek ez az egysége, az emberben a kifejezésre jutott egyénisége, jelleme. Az öntudat befelé irányulva, önálló lélekkel és szellemmel bír, míg a kifelé ható egyéniségben már az ember szellemisége és lelkisége együtt fejeződik ki, a kialakult hitünk által.
Mivel a lélek élteti, a véren keresztül, az embert, ezt úgy is fogalmazhatjuk, hogy a lélek használja objektív eszközként a testünket, és szubjektív eszközként a szellemünket arra, hogy életként megnyilvánulhasson a tapasztalati világunkban. Valójában ez úgy történik természetes módon, hogy a test mindig csak olyan cselekedetvezérlő parancsot kap az elménk értelmes tudatának szellemiségétől, amit a lelkünk érzelmileg már jóváhagyott. Így a természetes objektív cselekedet, éppúgy az értelmes szellemiségünk akarata, mint az érzelmes lelkünkké. Úgy is mondhatjuk, hogy az ember, a természet aktív részeként akkor cselekszik természetesen, ha az értelmes terveit, az érzelmei támogatásával juttatja kifejezésre. Ez Biblikusan úgy hangzik, hogy az emberi értelem és az Isteni érzelem közös akarattal cselekszik, teremt, Isten dicsőségére. Isten dicsőségére, mert az értelemnek, az érzelem hozzájárulása kell ahhoz, hogy hitté fejlődjön és általa, az elvárható cselekedet létrejöhessen.
A szív a vérnyomás centruma. Kiszolgálja vérrel, és a vér által élettel, a test minden egyes sejtjét. Ez a vérnyomás azonban, igen labilissá vált az idők során. A tudomány bebizonyította azt, hogy a túlhajszolt életvitelünk, komoly idegi megterhelések és stressz-helyzetek elé állít bennünket. Ezt nem mindenki tudja kezelni, ezért a kollektív egészség lehanyatlóban van. A vérnyomás ingadozik, illetve vagy túl magas, vagy túl alacsony. Tudva azonban azt, hogy a vérben az élet kering, a lélek közvetítésével, azt mondhatjuk, hogy az élet ingadozik bennünk. Ahhoz pedig, hogy megértsük a vérnyomás ingadozásának a hatásait, az ingadozás drasztikus végleteit kell megragadni.
Természetes nyugalmi állapotban az ember vérnyomását nem befolyásolja semmi sem. Ilyenkor az ember testi, szellemi, és lelki egyensúlyban van. A szív, az érrendszeren keresztül, a vért kiszállítja minden sejthez. Az élet így jelen van a test minden pontján, megfelelő vérnyomással. A vér felveszi az oxigént és a táplálékot normál ütemben, kiszállítja azt mindenhová, majd szűrés után újra kezdi a folyamatot szakadatlanul.
Riadalom vagy stresz esetén az idegek az izmokat megfeszítik, nagy ijedtség esetén pedig, görcsbe is ránthatják azokat. Ez a feszült, görcsös izomállapot, a vérerek összenyomását eredményezi, amely a vérnyomás növekedéséhez, igen drasztikus esetben pedig, a vérerek részleges vagy teljes elzáródásához vezethet. Amikor az embernek a torkában dobog a szíve, az számomra azt jelenti, hogy a nyaki ütőerekben igen megnövekedett a vér nyomása. Ha pedig, az idegek fokozott görcsös állapota miatt, a nyaki ütőerek annyira összenyomódnak, hogy gyakorlatilag szinte teljesen elzáródnak, akkor a szív egyszerűen leáll. Leáll, mert gát van a vér útjában, a szívben úgy összetorlódik a vér, hogy teljesen lefolytja a vérnyomás lelassult ritmusát. Újraélesztés nélkül, az ember egy ilyen görcsös ijedtségtől is meghalhat. Mert az erek nem szállítják az életet jelentő vért. Ha azonban, az izomgörcsös állapot nem zárja el ugyan a vér útját, csak az erek szűkülete miatt nyomásnövekedést idéz elő, akkor a vér az erekben sokkal gyorsabban fog haladni, mint természetes állapotában. Ennek az a közvetlen eredménye, hogy a vér nem képes, a tőle elvárható természetes funkciójának eleget tenni, éppen a sebességnövekedése miatt, ezért kevesebb oxigént és táplálékot képes csak felvenni, mint amennyire a test sejtjeinek szüksége van. A sebességnövekedés miatt, az oxigén és táplálék leadása, és cseréje is elégtelenné válik a sejtek számára, így az élet van megvonva tőlük. Végül a vér szűrése is gyorsított ütemben zajlik, tehát elégtelen. Ez persze, minden érzsugorodásnál így működik, tehát az érelmeszesedésnél is. A vér szűrése is kutyafuttában történik, a megnövekedett vérnyomású embereknél, így a tápértékcsökkenéssel párosulva ez a jelenség a vér elhígulásához is vezet. Ez persze, minden egyéb életfunkciót is befolyásol, mert minden életfunkció alapja, az életet szállító vér.
A nagyon alacsony vérnyomású embereknél pedig, éppen azért válik elégtelenné a test sejtjeinek oxigén és tápellátása, mert a vér lassabban szállítja ki azokat a célsejtekhez. Így az agy oxigénellátása is gyengébb, tehát az ilyen emberek általában nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak ugyan, de szédülésre és eszméletvesztésre hajlamosabbak.
Ahhoz, hogy természetes és ily módon harmonikus életet élhessünk szükséges, hogy minden potenciális alkotóelemünknek adjuk meg azt, ami neki jár. Testünknek a tiszta, oxigéndús levegőt és az egészséges táplálékot, ami mentes a nehezen emészthető ételektől, valamint az ápoltság és a jó erőnlét szükségszerűségét. Szellemünknek az új pozitív ismeretek lehetőségét, amelyből az elménk tudatosodhat, és azok által jó döntéseket hozhat. A lélek szempontjából pedig szükséges, hogy kerüljük a negatív érzelmeket, és csak a pozitívak kibontakozását szorgalmazzuk. Ez nem megy a szeretet képessége nélkül. Önmagunkat éppúgy kell szeretni, mint az ember, és más élőlénytársainkat ebben a természetben.
Bennünk az életet, a vér szállítja a lélektartalmával együtt, de a természetben az élet csapatmunka. Minden egyes ember az emberiség egy-egy sejtje, ami azonnal előírja azt, hogy a társadalmunk szervezeti életében, egymás érdekeit kielégítve, szolgálva éljünk. Mivel egymásra vagyunk utalva, ezért csak úgy tudunk természetes életet élni, ha közben szolgáljuk egymás érdekeit is, az erkölcsi elvárások alapján. Ezt tanította Jézus a Bibliában, és ezért a célért is halt meg, mint ember. Feltámadásával pedig, bebizonyította azt, hogy az emberi élet nem áll meg. Mert a lélek, az élet energiájaként, halhatatlan.
Mindebből következik az is, hogy az abszolút életnek és halálnak, van relatív megfelelője is. Amikor az ember nem él tökéletesen természetes életet, akkor a halál felé él, vegetál, tehát relatív életet él. Ilyen minden élet például, a betegségeink idején. Ebből következik a relatív halál, ami azt jelenti, hogy aki tökéletesen él, az nem követ el ártó bűnöket önmaga és mások ellen sem, ő szent életet él. Jézus által alkalma nyílik a lelki megszentelődésre, amely egyenes útnak bizonyul, a Szent Szellem befogadására. Az pedig, elvileg azonos az Istennel való teljes azonosulással, jutalma tehát, az örök élet Istenben, Isten országában. A relatív élet tehát, a bűnös élet, amely a halálhoz vezet, a relatív halál pedig, számunkra maga az örök élet.
Szót kell ejteni még a kemény fizikai munkát végzők, és a sportolók vérellátásáról is. Náluk a fizikai túlterhelések hasonló, hosszantartó vérnyomás növekedést idéznek elő. A pattanásig feszülő izmok, a hozzájuk rendelt ereket is pattanásig feszítik. Az elpattanó erek pedig, túl azon, hogy nehezen gyógyulnak, sokkal nehezebben látják el, az eleve hozzájuk rendelt sejteket. Így az elpattant erek után haldokló, vagy elhalt sejtek maradnak, mert a vér elmaradása az élet elmaradását is jelenti egyben. Komolyan meg kell tehát gondolni azt, hogy a munka, vagy sport versenyek mit eredményezhetnek. Ahogy tehát, a túlfeszített munka erkölcstelen, embertelen, életellenes dolog, úgy a túlfeszített sportteljesítmények is azok. A kettő között az alapvető különbség azonban az, hogy a sportoló saját maga dönt a tudatos túlterhelése mellett, míg a fizikai munkát végző embernek, nagyon sok esetben, nincs választási lehetősége. Ezért a munkahelyi vezetők személyi felelőssége, a dolgozóik fizikai túlterhelése. Ameddig ugyanis, az ember egészséges, addig az egészségét adja a pénzért, amikortól pedig, már beteggé vált, akkor a pénzét adná az egészségéért. Csakhogy ez egy egyirányú utca. Az egészség nem csereeszköz, az élettel együtt Isten ajándéka, és előfeltétele a tökéletes vérellátás, mert a vérben, az éltető lélek által, az élet van, ahogy a Biblia meghatározta, már több mint négyezer éve.
A tudomány pedig, még csak elemezgeti a vért, de művi úton előállítani nem képes. Ezért vannak olyan nagy becsben a véradó, és vérellátó központok az egészségügyben. Művért csak a szórakoztató iparban, a filmek készítésénél használnak.
Régi talány, hogy mi az élet? Nos, ha elfogadjuk végre azt, hogy a vér keringő folyamatát a lélek, mint energia tartja fenn, akkor az élet ennek az energiának az objektív és szubjektív megnyilvánulási módja. Az ember objektivitására a teste utal, míg a szubjektivitására a szelleme. A lélek, mint energia, éltetni csak akkor képes a testet és a szellemiséget, ha azok életképesek. Így a szubjektív idegrendszer, és az objektív izomrendszer visszacsatoló képességével, kölcsönösen hatást gyakorolnak egymásra oly módon, hogy a közvetítő szerepet a vérben munkáló lélek látja el. Ez azt jelenti, hogy a lélek nélkül nincsen élet. A test vagy a szellem korlátolt leépülése, még nem szünteti meg az életet, de a lélek életet éltető erejének a hiánya, természetesen a halált jelenti. Így például, az objektív módon testileg passzív kómás beteg is él, ameddig a vérkeringése, és vele a táplálása fenntartható, és így még objektív visszacsatolást tud produkálni. Vagy például, a szubjektív, szellemileg passzív elmebeteg is él, ameddig az elméjének az a része funkcionál, amelyik a szellemi visszacsatolást még biztosítani képes.
A zárt rendszerek energiája állandó, mondja a fizika. Ez az energia megmaradásának a törvénye. Ebből azonnal adódik, hogy az Univerzum zárt, hiszen benne az energia megmaradásának a tétele érvényesül, a természettudomány egyik kardinális alapjaként. A zárt, azaz élő biológiai rendszer, csak teljességében vizsgálható a nélkül, hogy elhalna, míg a nyílt, azaz élettelen fizikai rendszer, bármilyen apró részletében is. Az Univerzumban bármilyen oknál fogva megnyilvánult egyéb anyagi rendszerek lehetnek nyíltak vagy szintén zártak, energetikai szempontból. Így az élő rendszerek zárt szekunder rendszerek, mert önfenntartó életenergiával rendelkeznek, a primernek tekinthető Univerzumon belül. Így az emberi élet is zárt energetikai rendszernek minősül, ezért az energiája állandó, amíg zárt rendszer képes lenni, tehát amíg él. A halál pillanatában ez a zárt rendszer elveszíti zárt állapotát, energetikai szempontból megnyílik, és így a lélek, vagyis az élet energiája, ami az életfunkciókat mindaddig biztosította, kiegyenlítődik az Univerzumban. Ebből természetesen azonnal adódik az is, hogy az Univerzum, mint zárt energetikai rendszer, állandó energiával rendelkezik, amely élteti, tehát él, és ezért képes a természet életképes bölcsőjét megteremteni és fenntartani, amelyben az ember öntudatra ébredhetett. Csakhogy az Univerzum élete nem organikus, hanem Univerzális. Az anima, vagyis a lélek animálja, azaz működteti az élő lényeket. Ami pedig, az anyag animációjára képes, az csak valamilyen hatóerő lehet, tehát energia. Ebből az is következik, hogy ahol energia van állandó jelleggel, ott életnek is kell lennie előbb-utóbb, mert az energia animál, azaz működtet, változtat, és éltet. Mivel pedig, az élet energiája kiegyenlítődik az Univerzumban a halál után, tehát nem szűnik meg, ezért a lélek halhatatlanságának elve valószerű. Kérdés csupán az, hogy az Univerzum teljes energiáját, amely a világ mindenségét animálja, minek nevezzük? Ezt az energiát ugyanis az idealista filozófia Istennek hívja. Mindenről tudónak, és mindenre hatónak, azaz értelmesen animáló energiának.
Tudom azt, hogy ez az írásom is némely részletében még elfogadhatatlan, az objektív materialista gondolkodók számára, de az elménkben tudatunk azért van, hogy a rendelkezésünkre álló információhalmaz igazságértékét, mindenki az életfelfogásának megfelelően szűrje ki magának. Valójában nem az a célom, hogy minden embert a hitében megreformáljak az írásaim által, hanem éppen az, hogy a kollektív hitre hassak, mert a kollektív tudat visszacsatoló hatása, a következő generációk tudatára fog majd hatást gyakorolni. Igazából minden emberi történésnek az alapja a hit. A hit alapvetően ugyanis, tudatosan abszolutizált gondolat, valamely cselekedet végrehajtásának érdekében. A szubjektív emberi elme tudata, éber tudatos állapotában, állandóan viszonyít. Így a várható cselekedet végrehajtását illetően, többféle szellemi lehetőség is kínálkozik. Ezek közül az alternatívák közül persze, csak egy lehet aktuálisan a legreálisabb, mégpedig az, amelyiket a jelenlegi tudásunknak megfelelően kiválasztunk közülük, a többi rovására. Így ezt az egyet, tudatosan abszolutizáljuk azzal, hogy a többit elvetjük. Ez lesz a mi hitünk, az adott dologgal szemben, de ebben persze, már benne rejlik az értelmi és az érzelmi hozzáállásunk is. A hitre pedig, azért van szükségünk, mert az kerül a tudatalattinkba végrehajtás céljából, mint cselekedetvezérlő gondolat. A tudatalattink ugyanis, az abszolút tudatunk, nem viszonyít, nem latolgat, nem gondolkozik, hanem folyamatosan cselekszik. Mégpedig a test és cselekedetvezérlésünket végzi el, állandó jelleggel. Így nyugodtan mondhatjuk azt, hogy az életünk során, mindig a hitünk valósul meg. Vagyis, azok vagyunk, amit hiszünk. A mai lényünk, a tegnapi hiteink megnyilvánulása, míg a holnapi lényünket, a mai hitünk határozza majd meg. Ebből persze, az is egyenesen következik, hogy nem a testnek van lelke, hanem a léleknek van teste és szelleme, éppen a megnyilvánulása érdekében.
Tulajdonképpen, ha most visszatekintünk a vér, a vér által közvetített élet, és közöttük, az élet energiáját biztosító lélek teljességére, akkor észrevehetjük azt, hogy mindez azért éltet bennünket, hogy biztosítsa a folyton folyvást módosuló szubjektív hitünk, objektív megvalósulási lehetőségeit. Ha pedig, azt mondhatjuk, hogy azok vagyunk, amit hiszünk, akkor az által, éppen azt fejezzük ki, hogy az élet egyetlen reális célja az, hogy a megszerezhető ismeretek, a szubjektív hiteink által, tapasztalati értéket nyerjenek, az objektív megvalósulásaik folytán. A tapasztalat pedig, minek az embernek, ha úgy is halandó, és a halál után nincsen már szüksége rá? A magyarázat kézenfekvő lenne, ha megelégednénk azzal, hogy az emberi generációk váltakozása folytán, az ember kollektív szellemisége egyfajta evolúciós folyamattal fejlődik. De az is mi végre, ha az emberiséget is halandónak, múlandónak tekinthetjük? A magyarázatot az Istentudat adhatja meg csak.
Isten az abszolút Szellem, tehát az ismeretei végtelenek. Ezek azonban, csak az objektív valóság kipróbált gyakorlatai által válnak tudássá. Ezért Istennek, objektív értelemben is meg kell nyilvánulnia ahhoz, hogy mindent tudó lehessen. Erre való az ember. Az ember ugyanis, Isten képére, „tudatosnak” lett teremtve. Így bennünk és általunk, Isten él és tapasztal, és így valósítja meg a saját mindentudó státuszát, egyfajta tudati evolúciós folyamatban. Az emberi lét tehát, nem szívesség, hanem szükségszerűség úgy Isten részéről, mint az emberéről. Isten abszolút, tehát az Istentagadót éppúgy élteti, mint az Istenhívőt. Isten ezt a folyamatot tudatosan végzi, de mi emberek, még nem jöttünk rá erre ez idáig. Pedig, Jézus megváltói élete, csak azért történt, hogy útmutatást adjon nekünk. Így Isten, az Univerzális Lélek, a mi lelkünkkel lelki, érzelmi tudatkapcsolatban van állandóan. Az Univerzális Lélek, és az emberi lélek tehát, csak az ember nézőpontjából különbözik, Isten csak önmagát látja és érzékeli, mert minden, ami létezik, Ő maga, hiszen Isten az UNIVERZÁLIS LÉTEZÉS. Ezt a keresztény idealista filozófiai álláspontot, azért kellett így kifejteni, hogy tisztán látható legyen az, hogy az Univerzális Isteni Lélek, és az emberi lélek végül is, egy és ugyanaz az életenergiája a természetnek. Így tehát, minden emberi relatív lélek, Isten abszolút Lelkének a szerves elemi része. Az Univerzumban megnyilvánult zárt energetikai rendszerként önálló, individuális lénynek érezhetjük ugyan magunkat, de ettől még az Univerzumban, azaz Istenben létezünk. Ezért van az, hogy aki Istent keresi, előbb-utóbb önmagára talál, aki pedig, önmagát keresi, szükségszerűen Istenhez jut.
Gondolataink, beszédünk, és cselekedeteink, sajnos nem mindig ragaszkodnak az erkölcsi elvárásokhoz. Amikor a saját, vagy a társadalmi erkölcs elvárásaival ellenkezően élünk, akkor lelkiismeret furdalás vesz erőt rajtunk. Furcsa érzés, amely akkor is képes terhelni az ember lelkét, ha senki más emberfia nem tud, az erkölcs elleni tettünkről. Ilyenkor önmagunkban vívódunk, és értelmezni próbáljuk az eseményeket, amelyek képesek voltak felborzolni az érzelmi világunkat. Értelmi magyarázatokat keresünk, hogy elfedjük velük az érzelmi válságunk eredendő okait. Ésszerű mentális kibúvót keresünk az érzelmi felelősség alól, de hiába. A lelkiismeret furdalás fájdalmas érzésének eredendő oka az, hogy rávilágítsa az elménk tudatát arra, hogy Isten szeretetteljes erkölcsi tükrébe tekintett a lelkünk, és így a lelki szemeinkkel olyannak látjuk magunkat, amilyennek éppen Isten lát bennünket. Isten lelki „tekintete” elől pedig, nem bújhatunk el sehová sem. Ő nem vádol bennünket, nem ítélkezik felettünk, csak lát, és folyton csak néz minket szeretettel. Azzal az abszolút szeretettel, amely mindig mindent képes megbocsátani. A lelkiismeret furdalás érzése pedig, azért vált ki feszült, fájdalmas reakciót bennünk, mert a mi saját lelki egyensúlytalanságunk, már nem képes bennünk harmonizálni Isten lelki kiegyensúlyozottságával. Azért, mert Isten ugyan megbocsát nekünk mindenért, de mi nem vagyunk képesek önbocsánatot tartani, ameddig vívódunk. Pedig, ez az erkölcsi vívódás kiüríti a szeretetet a lelkünkből. Ezért bármikor, amikor úgy érzed, hogy lelkileg üres vagy, és hiányzik a szeretet a szívedből, bocsáss meg mindenkinek, bocsáss meg önmagadnak is, és a szeretet visszaköltözik a szívedbe, és újra feltölti a lelkedet, meglátod.
A lelkiismeret furdalás, az erkölcsileg bűnös életvitel eredménye, ezért bűnbánattal oldható fel, amely elvezethet a megbocsátáshoz. A megbocsátás pedig, a szeretet egyik alappillére, ezért utat nyit a szeretet számára a szívünkbe. És amikor Isten, a szeretet érzésével, visszakerül végre a szívünkbe, akkor a lelkünk egyensúlyos állapotba kerül, és kiegyensúlyozza végre a testünk és szellemünk labilis állapotát is. Isten fia és követeként, Jézus bűnbánatra és maximális megbocsátásra tanít bennünket. Megváltói feladata arra irányult, hogy felszabadítson bennünket, az erkölcstelen tetteink bűnös terhei alól, és bocsánatot nyerjünk általa. Aki tehát, elfogadja Jézust Isten egyszülött fiaként személyes megváltójának, annak számára Jézus az Út Istenhez, a Feltámadás a lelki válságból és az Élet szeretetteljes megtapasztalása. Jézus ezen értékeivel, az emberi lélek mindig pozitívan értékelhető, szeretetteljes, Isten templomának oltára bennünk. Rajtunk múlik tehát, hogy Isten, a lelkünk által, harmonikus életet élhet-e bennünk, vagy újra és újra keresztre feszítjük Őt, a lelkiismeret furdalás oltárán.
A lélek tehát, nem játék, komolyan kell venni a létét, mert az életünk minősége és mennyisége egyaránt függ tőle. Minden értelmes embernek tudomásul kell vennie azt, hogy amint a természet részei vagyunk, a lelkiségünknek köszönhetően, úgy az Univerzum világmindenségének is a részei vagyunk, mégpedig éppen ugyanúgy a lelkünk által. Akiben pedig, ez a tény tudatosodik, azaz a szellemi érettsége szintjére emelkedik, az olyan ember kinyílik a természet felé, szereti azt, mert minden észlelhető részletében önmaga stabil helyét képes beazonosítani. Vagyis, bárhol jól érzi magát a természetben, bárhol feltalálja magát és beilleszkedik. Éppen ilyen módon fog kinyílni az ember, az Univerzum felé is, és éppen ugyanígy megtalálja majd benne bárhol a helyét, ha már képes lesz látni önmagát benne. Isten, a LÉLEK ugyanis, Univerzális. Így minden „sejtje” Univerzális kell, hogy legyen, tehát az emberi lélek is. Csak szellemileg kell felnőni a feladathoz. Ez spirituális fejlődést igényel. A Föld, az életünk bölcsője, mert a bioszféra alkotja a természetet, amely biztosítani képes az elemi életfeltételeinket, de ez nem zárt osztály, csak a szellemileg elmaradottak számára az. A lelkünkön nem sokat tudunk változtatni, csak az egyensúlyos, harmonikus állapotát kell fenntartanunk, de a szellemünk komolyan fejleszthető, tanulással. És minél fejlettebb spirituális szinten egy szellem, annál alacsonyabbak a korlátai. A lélek annál könnyebben tudja kifejezni magát életként a világunkban. A szellemileg éretlen, tudatlan ember lelkisége számára, ez a világ is nagyon szűk, sötét, és sivár. Mindig panaszkodik, és így táplálja a lelki szegénységét is. A fejlettebb szellemiséggel rendelkező lélek pedig, spirituális szempontból tekintve gazdag, ezt a világot is szépnek értékeli.
A lélek ad lehetőséget tehát, a testi és a szellemi változásokra, fejlődésre. Abszolút lelkek vagyunk, Isten sejtjei ebben a valóságban. Tehát, nem a testünknek van lelke, hanem a lelkünk rendelkezik, a megnyilvánulása érdekében relatív testtel, és szintén relatív szellemiséggel. A tudatos szellemi szint fokozása az érzelmes lelket is gazdagítja, amely kihat így a testre is, és az élő egyén életterében kihasználható lehetőségekre is. Mert az élet nem más a lélek számára, mint élni a testi és szellemi lehetőségekkel azért, hogy az állandó változások folyamatában, a lelki egyensúly mégis fenntartható legyen. Mert csak az egyensúlyos lélek képes stabilizálni az élő egyén test, lélek, és szellemi egységén alapuló harmóniáját. Aki megtanulja, állandóan harmonikus állapotban tartani az ő élő egységét, az olyan ember máris az örök élet birtokosa, mert az állandó, az örök érvényűt jelent. Vagyis, Biblikusan értelmezve, már a Földi életében megtapasztalhatja Isten országát, amit a belső harmónia jelent. Istenként ez a LÉLEK természetes állapota, tehát az emberi léleknek is, erre kell törekednie. Mert a lélek által, Isten él bennünk.
Matécz Zoltán
matecz.zoltan@gmail.com
