A tengeri árapályok jelenségére Newton adott tudományos magyarázatot. Állítása szerint, a Hold vonzó ereje hat a Föld vízburkára. Közben kiderült, hogy a szilárd és a légburokra is hat, így a Föld felszíne mintegy lélegzik, naponta kétszer néhány tucat centimétert emelkedik, majd süllyed. Akár apály, akár dagály jelenségről beszélünk azonban, azok a Földünkön, a Holddal ellentétes oldalon is, mindig egyszerre jelentkeznek. Vagyis, amikor apály van éppen, a Hold felöli oldalon, pontosan akkor van apály a Föld másik oldalán, a Holddal ellentétes oldalon is. És amikor dagály van éppen az egyik oldalon, ugyanakkor van dagály a Föld másik, a Holddal éppen ellentétes oldalán is. Vagyis szerintem, nem tömegvonzási okokra vezethető vissza a jelenség. Mivel azonban a tömeg és közeg között csupán relatív különbség van, így a tömegvonzás „jelensége” nem létezik, sem a bolygónkon, sem pedig, a bolygók és égitestek között. Milyen más magyarázat lehet tehát az árapályjelenségekre?
A Föld 29, 8 Km/s sebességgel, azaz 107 280 Km/h, száguld a Nap körül. A légtér pedig, amely a bolygónk anyagiságát képezi, lemaradva ugyan egy kissé, de követi őt. Megpróbálja rugalmasan felvenni a haladási sebességet. Így a légterünk, mint egy óriási csóva, elnyúlik kissé a Föld haladási irányával ellentétes oldalon. Ezért, mivel a Föld adott pontjain más és más a légtér vastagsága, így törvényszerűen a Föld felszínére ható légnyomás pillanatnyi értékei is változóak. Földünk a száguldása közben forog is, méghozzá éppen hatóránként egy negyed fordulatot. Mivel a Föld forog, az Észak- Déli tengelye körül, így a felületét borító 70%-nyi víz alapú folyadékrétege, a szintén rugalmas közeges jellegénél fogva, késlekedik kissé a szilárd földkéreg mozgásához képest. A Föld forgása miatt, folyamatosan módosul a szintén folyamatosan változó légnyomás értékéhez képest, és így a folyékony halmazállapotú óceánok és tengerek vízközegei, kénytelenek rugalmasan a légnyomás éppen aktuális változási értékeihez igazodni. Ez, a forgáskésleltetésből származtatható erő, és a folyamatosan változó légnyomásértékből származó erő, mint ellenhatások, kölcsönösen képezik az árapály jelenségét. A dagály és az apály relatív viszonylatok a két ellenerő vonatkozásában. Bármely állapot addig maradhat csak fenn, amíg a Föld forgása közben meg nem változtatja az ellenerők aktuális, felszínre ható viszonyait. Soha nincsen tehát egyensúly. Az erők érvényesülése a Föld forgásának köszönhetően hatóránként átbillen, és megváltoztatja a Föld lokális felszínére ható aktuális erőviszonyokat, amely a folyadékfelszínen látványos hatás igazán.
Ez az árapályjelenség az okozója az összes tengeri áramlatnak is. Az áramlatok terjedését számottevően befolyásolja még a vízközeg hő-elosztó és hő-kicserélő képessége is. A nyomás, amit az árapály jelensége idéz elő, és a vízközeg hő-kicserélő képessége olyan kényszerek, amely a tengereket és az óceánokat örök, periodikus mozgásra kényszerítik. Így a tengeri áramlatok állandó érvényűek, amelynek a hőfokához és áramlási sebességéhez jól alkalmazkodtak a vándorló életmódot folytató nagytestű vízi élőlények. Nemcsak jól alkalmazkodtak a fennálló áramlási viszonyokhoz, hanem alapvetően rá is utalják magukat az áramlatok adta lehetőségekre. Oly annyira rábízzák magukat, hogyha valamilyen oknál fogva megváltozik az áramlás iránya, a már megszokottól, minden egyéb ösztönük ellenére a partra tévednek annak dacára, hogy az a pusztulásukat idézheti elő. Mi befolyásolhatja az áramlatokat, ha a folyadék globális perdületi csúszása és a változó légnyomás hatásai periodikus módon állandóak? A magyarázat a vízközeg nyomásközvetítő képességével magyarázható.
A levegő és a Nap által közvetített hő a vízfelületet az évszakoknak megfelelően egyenletesen felmelegíti és lehűti. A Föld forgásának köszönhetően a vízfelszínre ható légnyomás is állandó perioditással változik. Ezt a természetesen kialakult hő és nyomás egyensúlyt csak az ember képes drasztikusan befolyásolni. Kisebb mértékben az árapályerőművek befolyásolják, míg nagyobb mértékben a víz alatti kísérleti atomrobbantási sorozatok. Így természetesen azt állíthatom, hogy a nagytestű tengeri állatok csapatos „öngyilkossági” hajlama is az ember tevékenységének köszönhető.
Szorosan az árapályjelenségekhez tartozik még a szökőár jelensége is. A tengerszint naponta kétszer megemelkedik és lecsökken a legtöbb tengeri partvonal mentén. Hatóránként váltakozik az áradás és az apadás iránya, közben stabilisnak mondható. A tengerszint ilyen szintű kiemelkedését a Nap és a Hold vonzásával magyarázza a természettudomány. A Nappal és a Holddal ellentétes oldali tengerszint kiemelkedést pedig, a centrifugális erővel. Így havonta kétszer, újhold és holdtölte idején jelentkezik a szökőár, ami nem más, mint a legmagasabb dagály. És hasonló formában jelentkezik a vakár is, ami pedig, a legalacsonyabb dagály. A Holdhoz azonban csak kizárólag annyi köze van a jelenségnek, hogy éppúgy a Föld periodikus mozgása idézi elő, mint ahogy a Hold látszólagos mozgását is a Föld körül. A Holdnak ugyanis kétféle mozgása van a Földünk körül, egy saját valóságos keringőmozgása és egy látszólagos mozgása, amit a Föld saját tengelye körüli forgása idéz elő. A látszólagos Holdmozgás napi ciklus, míg a valós Holdmozgás a Föld körül, havi ciklus, jobban mondva, holdtöltétől-holdtöltéig- 29 nap, 12 óra, 44 perc, és 03 másodperc. A Földhöz rendelhető látszólagos mozgása épp úgy osztható hattal, mint bármely más Földhöz rendelt változás. Csakhogy, amíg a Hold látszólagos mozgást végez a Föld körül, napi szinten, addig a Föld saját tengelye körüli forgásából nem látszólagos, hanem valós hatások és ellenhatások ébrednek, amelyek váltakozó érvényességi ideje hat óránként felcserélődik. Ezért a Hold látszólagos mozgása nem idézhet elő valós változást a Föld felszínén.
Anglia és Alaszka partvidékén 10-12 cm.
Új Skócia és New Branswick / Fundy öböl partjainál 15 m-nél is több lehet.
Földünk néhány pontján, a különösen magas dagályhullám, szűk vagy sekély vizű csatornákba, folyókba kényszerül, és a szárazföld belseje felé haladtában tömör vízfallá tornyosul. Ez a természetes szökőár jelensége.
Amazonason, Alaszkai-Cook Julet öblözet
Nagy Bbitannia-Severn 16,3 m
Kína-Hangcsoni öböl
Fundy öböl-Saint John folyón 14 m
Fehér tenger-Mezenyi öböl-Kulaj folyó 10 m
Ohotszki tenger-Penzsinai öböl 11 m
A tudomány szerint, szökőár akkor van, ha a Nap és a Hold egy vonalba esik a Földdel. Ilyenkor észlelhető a legmagasabb dagály és a legalacsonyabb apály. Továbbá vakár akkor van, ha a Nap és a Hold derékszöget zár be a Földdel. Ilyenkor észlelhető a legalacsonyabb dagály és a legmagasabb apály.
Számomra már a vakár is komoly problémát jelent, az elképzelt gravitáció elméletével, de a szökőár egyszerűen érthetetlen. Vakár esetén ugyanis a gravitációs hatások derékszögben és így merőlegesen érnék a Föld felszínét, így a vakár csak a Nap és a Hold közös hatásvonalában érvényesülhetne, és a Nappal ellentétes oldalán a Földnek sohasem. Szökőár esetén pedig, egészen más a helyzet akkor ugyanis, ha az elképzelt közös gravitációs hatásvonalat figyelembe véve, a Hold, a Nap és a Föld között van éppen, és megint más, ha a Hold, a Nap és a Föld után helyezkedik el. Az első esetben a Nap és a Hold közös gravitációs hatásáról beszélhetnénk, mivel mindkettő égitestünk Földre ható vonzási iránya megegyezne. A második esetben azonban, amikor a Föld, a Nap és a Hold között van, akkor a Földre ható gravitációs hatásuk hatásvonala éppen ellentétes irányú lenne, tehát kivonódnának egymásból. Vagyis nem szökőár jelenséget, hanem éppen „félszemű” vakár jelenséget kellene produkálnia. Oly annyira, hogy a két égitestünk között kellene lennie egy olyan pontnak is, ahol a vélt gravitációs ellenhatások éppen kiegyenlítik egymást. A gravitáció tana szerint van is. Nem állítom azt, hogy a Föld, éppen ebbe a neutrális pontba kerülne a szökőár alkalmával, de a Földre ható aktuálisnak vélt gravitációs ellenerőket összeadni akkor is abszurd dolog.
Mivel szerintem tömegvonzás nincsen, ezért ilyen jelenségeket sem tud produkálni a Hold a Föld vízkészletével, tehát kézenfekvő dolog az, hogy egészen más okokat kell keresni. Ha ugyanis a Nap és a Hold ilyen erővel tudna hatni a Föld felszínén lévő vízkészletére, akkor a sokkal könnyebb szerkezetű légréteg nem is maradhatna meg a Föld közelében. A levegőnk ugyanis olyan vegyes gázhalmaz, amely telített gőzökkel és páratartalommal rendelkezik. Vagyis ritkább szerkezetű víztömegként érvényesül. A levegő tömege azonban visszahat a Föld felszínére, légnyomást biztosítva ezzel a Föld felszínére, ez által természetesen a vízközegeink felületére is. Vagyis éppen a levegő egyenlíti ki a vízközeg függőleges állapotváltozásait. A Föld keringéséből adódó függőleges vízközeg mozgás, a tengerfenék domborzati viszonyai miatt, kiegyenlítődési kényszereket, áramlásokat idéz elő, amelyek a teljes vízközeg mozgás folyamata alatt összeadódnak és kivonódnak egymásból. A Holdnak és a Napnak közvetlenül semmi köze sincsen tehát a jelenséghez.
Határozott és éles példa erre az 1998. 07. 19.-én lezajlott szökőár, amit az Etna kitörése követett. Már előtte is észlelhető volt néhány helyen vulkanikus aktivitás.
Tehát, ahogy az árapály jelenségéhez nincsen semmi köze a nem létező gravitációnak, úgy a szökőár jelenségeihez sem. Ciklikus periódusidejét a Föld pontos, precíz időperiódus szerinti keringése és forgása határozza meg, ami nem vitás, hogy egybeesik a Nap és a Hold látszólagos és valós mozgásaival is. Éppen azért esik egybe velük, mert azokat is a Föld keringési és forgási periódusai szerint szemléljük. Így nem is olyan nagy csoda az, hogy a Földön történő változások okait a Nap és a Hold aktivitásának gondolták elődeink.
Az tény, hogy a Föld forgása és keringése nem mentes a Nap és a Hold mozgásától, mivel egy közös rendszert alkotnak a csillagrendszerünkben, de nem lehet minden földi változás okaként megjelölni őket. Mivel nem vagyunk közvetlen érintkezésben az égitesteinkkel, ezért közvetlen objektív erőviszony sem áll fenn köztünk. Kizárólag szubjektív, energia viszonyban vagyunk velük, ami főképpen mágneses kölcsönhatást tesz lehetővé. Ez a mágneses viszony meghatározhatja a Földünk forgási és keringési sebességét, amiből eredeztethető az árapály jelenségünk, de közvetlenül nem az lehet az okozója. Közvetett módon persze visszavezethető az árapály jelensége is az égitesteink befolyásoló képességére, de a Föld saját, megszerzett mozgásállapotait, akkor sem rekeszthetjük ki az eredendő okok közül. Ráadásul, ha visszavezetjük is valamilyen formában az égitestek mágneses hatásaira, akkor sem mondhatjuk azt, hogy az a tömegvonzásuk következménye. Tömegvonzás ugyanis nincsen!
Tulajdonképpen a gravitáció „próbája” minden bolygó szintű együttállás is, amelynek elvileg olyan árapály jelenségeket kellene kiváltania, ami megkérdőjelezné a Földi élet lehetőségét is. Márpedig jó néhány ilyen együttállás tanúja volt már a Föld, és eddig, mindet túlélte, és ezek után is túlélőként fog viselkedni, mert tömegvonzás nincsen. Így az együttállások sem befolyásolják a földi létet. Így például, 2000. máj. 5.-én, hat bolygó állt egy sorban, a Föld, a NAP, a Mars, a Vénusz, a Jupiter és a Szaturnusz. Tudósaink természeti katasztrófák tömegét jósolták meg, többek között az átlagosnál jóval nagyobb méretű árapály jelenségeket és gigantikus szökőárakat. Ezek rendre elmaradtak, meg persze a tudományos magyarázatok is. A tudományos élet az óta is adós ezen a téren.
A tudományos leírások szerint, nem minden vízfelület vesz részt az árapály jelenség biztosította szintingadozás élményében. Az árapálynak ugyanis, nagy kiterjedésű vízfelületekre van szüksége ahhoz, hogy érvényre juttassa hatását, ezért a kisebb, vagy zárt tengereken alig érzékelhető. Vagyis nem abszolút hatás, ami a Föld minden vízfelületén egyformán hat, hiszen komoly vízmennyiséggel rendelkező tengerek maradnak ki belőle. Erre utalnak az adott tengerekbe ömlő folyók delta rendszerű torkolatai is. A deltatorkolat ugyanis azt jelzi, hogy a tenger felől nincsen semmiféle vízáramlás, ezért a folyó ott rakja le a hordalékát, mivel a tengerbe szállítani már képtelen azt. Így a lerakódott hordalékok felszaporodása több ágúra kényszerítik a folyó beömlését, az adott tengerbe. Ezzel szemben, az árapály jelenséggel terhelt folyótorkolatok mindig egyágúak, mert ott a hordalék elszállítását a tenger oldja meg, éppen a saját árapály áramlataival. Az ilyen folyók torkolata ezért sohasem delta rendszerű. Kérdés merül fel tehát, a józan gondolkodású ember agyában, miért maradnak ki komoly vízmennyiséggel rendelkező tengerek az árapály hatásaiból, ha azt a Hold gravitációs vonzó ereje idézi elő? Miért relatív a hatása az által, hogy bizonyos tengerek kimaradnak belőle? Vagy a Hold intelligens, nem foglalkozik a kisebb vagy zártabb tengerek víztömegeivel? A gravitáció elmélete nélkül, a magyarázat kézenfekvő. A kisebb vizek és zárt tengerek nem vesznek részt az óceánokban zajló vízszint ingadozások áramlásaiban, így csak saját szintváltozásaik lehetnek, amit a Föld forgásából adódó légnyomásváltozások okoznak. A kisebb vizek és zárt tengerek vízfelületeire csak lokális, helyi jellegű hatást fejt ki a légnyomás, a teljes vízfelületen, ezért a bennük zajló szintingadozások is kizárólag helyi jellegűek. Ezzel szemben, a nyílt tengerek és óceánok kiterjedt vízfelületein, a sokfajta lokálisnak mondható légnyomás-hatás egyszerre érvényesül, ezért a vízfelületükön érvényesülő légnyomásértékek, a Föld forgásának függvényében változnak. És ezt az összhatást próbálja számunkra a vízfelület visszajelezni, az árapály jelenségét produkálva.
Ezért az én véleményem szerint, nem kell a fizikát túlbonyolítani a tömegvonzás téves elképzelésével, mert az akkor újabb téves elképzelések alapja lehet a természettudomány területén, mint például az árapály jelenség. Márpedig minden téves elképzelés eltávolít bennünket attól a valóságtól, aminek a megismerésére a természettudományok vállalkoztak. Hibát hibára halmozva tovább építik a tudomány „kártyavárát”, ami a valós igazság feltárása által, előbb vagy utóbb úgyis leomlik. Ha tehát az árapály jelenségeket meg tudja végre magyarázni a tudomány, a Földön észlelhető reális okok történéseiként, akkor közelebb kerül a valóság feltárásához, mint a szerintem téves gravitációs magyarázattal.
Matécz Zoltán
matecz.zoltan@gmail.com
