Ahhoz, hogy a címben rejlő sejtelmes összefüggéseket megérthessük, arra van szükség, hogy a címet felépítő alapfogalmakat tisztán lássuk. Mivel pedig minden lexikon másképpen fogalmaz a fogalmak értelmezése során, ezért egyfajta összegzést írok le a fogalmak leírásakor, amelyekben már benne van az én szubjektív véleményem is.
Objektív: A tudattól független, kézzel fogható tárgyi valóság, illetve minden kvantitatív tényező, amely valamilyen kiterjedés külső jegyeivel eleve rendelkezhet, és így elvileg számunkra a kézzel foghatóságot építi fel. Így minden tényező objektívnek minősül, ami terjedelmi, tehát kvantitatív.
Objektum: Tárgy, minden kiterjedéssel rendelkező kvantitatív tényező, amelyet mindig valamilyen alapkiterjedéssel rendelkező alapelemek halmaza épít fel, tehát tömegek. Így a kvantum, adagként, önmagában is egy egységnyi objektív tényező objektuma, mert alapkiterjedéssel rendelkezik. Ezt a kvantumot én röviden pontnak nevezem, míg a természettudomány fotonnak, a fény esetében.
Objektivitás: A tudat funkciója, amely a gondolkodásbeli érzelmektől mentes elfogulatlanságra, és így szigorúan az észlelhető külső tárgyilagosságra utal.
Szubjektív: Belső alanyi, szellemi, azaz nem terjedelmi tényező, ami kvalitásként csupán értelemmel ruházhatja fel a kvantális tényezők módosulásait. Isten a szubjektív valóság.
Szubjektum: Tudat vagy lelkiség, amely az elmét arra használja, hogy mentális eseményeket, azaz gondolatokat hozzon létre, amelyek kvalitásokként, hatásokként képesek befolyásolni a kvantális objektív valóság alakulásait, eseményeit.
Szubjektivitás: A tudat funkciója, amely a látszólagos tárgyilagosságtól eltérően a belső lelkiségünk érzésvilágát tükrözve fejez ki kvalitatív eseményeket, azaz gondolatokat, amely gondolatok mindig valamilyen objektív változás igényére utalnak.
Az objektivitás és a szubjektivitás fogalmainak leírásakor szóba került a tudat fogalma, így annak az értelmezése is szükségszerűvé vált.
Tudat: Lélek, amely az elmét mentális szellemi események, azaz gondolatok formálására készteti. Ezek a gondolatok kvalitásokként befolyásolják a kvantitatív tényezők alakulását, módosulását, amit a test hajt végre, mint a lélek objektív kiterjedése. A tudat mentális kiterjesztése az elme, amelynek objektív testi kiterjedése az agy, mint a testünk idegi rendszerének a centruma. Így a tudat mentális, elmebeli terméke mindig a hit, amely nem más, mint tudatos cselekedetvezérlő gondolat. Mivel pedig tudatos, ezért közvetlenül a lelkünk akarata jut érvényre a hitünk által. A lelkünk használja tehát szubjektív mentális eszközeként az elménk szellemiségét, és objektív gyakorlati eszközeként a testünket, a hite általi önkifejezésére. Így egyszerűsítve azt is mondhatjuk, hogy az ember valójában nem más, mint a kifejezésre jutott hite. Ezért a hit a tudat legfontosabb eleme, mert mindig a gondolatunk termékeként alakítja a sorsunkat.
Összegezve az eddigi ismereteket, minden objektív tényező, amely kvantitatív kiterjedéssel bír, így egyfajta alapkiterjedés egész számú többszöröse, ezért külső objektív tulajdonságokkal jellemezhető. Így tehát, az objektivitás alapja maga a kvantum, ami az elemi oszthatatlant képviseli a valóságunkban, és én egyszerűen pontnak nevezem. Ez a pont a mágneses hatások közvetítője és a tudomány fotonként ismerte meg. Ez az alapkiterjedéssel rendelkező oszthatatlan kvantum önmagában változtathatatlan, hiszen tovább már nem osztható, és ezért ezt a jó tulajdonságát a saját közegében is megtartja. Mivel pedig nem test, tehát nem összetett osztható részecske, ezért elektrosztatikus tulajdonságokkal sem bír, így elektromosan tökéletesen semleges részecskék halmazaként közvetíti a mágneses információkat. Mégpedig a benne kialakult, objektívnek megismert anyagi világunk alkotóelemei között. Ezért minden lehetséges mágneses információ megtalálható a szubjektív alaphalmazban, tehát azt az abszolút ELMÉ-t építi fel, amelyik minden anyagi vonzatú elektromos változásról, mágneses információként, azonnal tud, vagyis Istent. Ez az Univerzális ELME az idealizmus Szent Szelleme, amit a Szent Lélek, azaz az energia éltet. Ebben az Univerzális ELMÉ-ben alakult ki és zajlik az az objektív valóság, amit a teremtett ember, az ő relatív elméjével eleve megismerhet. Istenként tehát az Univerzális ELME kigondolja, azaz mentális kvalitatív formát készít a kvantitatív objektív alkotóelemeknek, majd az Univerzum Energiájaként megteremti, azaz az elképzelt formában rögzíti azt egységes testként. Így a teremtés aktusát emanációnak, Istenből való kiáradásnak kell tekintenünk ahhoz, hogy értelmet nyerjen a tudatunkban. Ezért minden teremtett test éppúgy Isten egységének a szerves része, mintha szétszedve az oszthatatlanok teljes halmazát alkotná. Teremtett objektív külsőségekkel rendelkező testként azonban úgy van kialakítva Isten által, hogy az anyagi szerkezetének az eseményszintű terét továbbra is a szubjektív alaphalmaz tölti ki, tehát Isten. Így tehát Isten lelkisége és szellemisége éppúgy jelen van az anyagiságunkban, mint az anyagiságunkon túl. Úgy kell elképzelni, hogy az alapobjektivitást biztosító kvantumok halmazából alakul ki minden lehetséges test, amelyeknek az eseményszintű működéséhez szükséges teret továbbra is a kvantumhalmaz tölti ki, így az alaphalmaz a testekhez képest belső, azaz szubjektív adottságokkal is bír egyben. Így nyer értelmet a cím, amely azt sugallja, hogy a szubjektív és objektív tényezők közös alappal rendelkeznek, és csak a testek vonatkozásában válnak különbözővé, a relatívan értékelő ember számára.
A szubjektivitás alapja tehát, Istenként az a szubjektív alaphalmaz, amely még nem integrálódott az objektív valóságunkat alkotó objektív testté, és így örökké változatlan tud maradni. Ami létezhet, az mind benne, általa és érte létezhet csupán. Istenben tehát, nincsenek önös érdekek, hiszen önmagáért van, és mi emberek csupán az Ő egységének a sejtjei vagyunk.
Isten az embert a saját képére, azaz tudatosnak teremtette, de a tükörképére teremtve éppen ellentétes elmeszerkezettel ajándékozta meg. Így a természettudomány az embert objektív szubjektumként határozta meg. Ez azt jelenti, hogy objektív kiterjedéssel rendelkező tényező, amely mentális gondolatok kialakítására képes. Mivel pedig Isten a saját tükörképére teremtette az embert, ezért Isten elmeszerkezete éppen fordítottja az emberének. Isten tehát a szubjektív objektum, azaz a gondolkodó kiterjedés, létezés.
Ember Isten
Objektív-szubjektum Szubjektív-objektum
Létező-gondolkodás Gondolkodó-Létezés
A Biblia, mint Isten írott igéje, éppen erről, az Isten és az ember között felépíthető elme-szövetségről ír. Így a Biblia tanúsága szerint, az ember teremtésekor, Isten és az ember szoros, tiszta és így Szent szövetségben, mentális kapcsolatban állt egymással. Ebben a szövetségben a közös érdekek teljesültek. Félreértés ne essék, akkor is Isten volt az erkölcsi alap, hiszen Ő hozta az egyetlen törvényt, miszerint a tudás fájának a gyümölcsét nem szabad fogyasztani. Az ember pedig, a saját szabad akaratának engedelmeskedve, önkényesen megbontotta az egyetlen törvényen alapuló Szent szövetséget. Azóta Isten az Ó- Szövetségben többszörös törvénymódosítás által megpróbálta visszavezetni az embert a Szent szövetség mentális síkjára. Sikertelenül, mert a szabad akaratunk mindig ellenállt. Így az ÚJ- szövetségben Isten maga testesült meg Jézus által, betöltötte a törvényt és életét áldozta a bűneinkért. Betöltötte a törvényt, ez azt jelenti, hogy egyfajta szeretettörvényt alkotott, amely alapján az ember nem árt senkinek sem, így egyéb törvény már igazán szükségtelen. Az pedig, hogy életét áldozta a bűneinkért azt jelenti, hogy aki igaz hittel elfogadja Istent, Jézus személyeként megváltójának, az a saját szabad akaratát önként veti alá Jézus szeretettörvényének, és így alkalma nyílik arra, hogy újra Szentesítse Istennel a mentális szövetséget. Ez a Szentség azonban csak Isten kegyelmi ajándéka lehet.
Isten az óta is, és ma is mentális szövetségben áll velünk, a mi akaratunk ellenére is. Ő ugyanis a mi Teremtőnk, a hitünk teremtője. A világunk valóságának a megteremtése után is Teremtő maradt, hiszen Isten örök, így a teremtői státusza is örök. Ezért ma is teremt nekünk, méghozzá a hitünket teremti meg, a mi sorsunk valóságaként. Ma is szabadon választhatjuk meg a hiteinket, de azt tudnunk kell, hogy a rossz, negatív hit, kellemetlen sorsot fog eredményezni. Isten nem szól bele abba, hogy mi miben hiszünk, hiszen önmagát bennünk sem korrigálhatja, ugyanis ha megtenné, akkor elveszítené az abszolút státuszát. Így a saját eszünkre kell hagyatkoznunk ahhoz, hogy visszataláljunk hozzá és felépítsük végre vele újra a Szent Szövetségben rejlő mentális kapcsolatot. Azt a mentális kapcsolatot, amely által tudatosan is részt vehetünk a sorsunkat alkotó cselekmények, történések és létezések sorsformáló hatásainak a kialakításában.
Ahhoz, hogy a Teremtőnk tudatos teremtő partnerei lehessünk, az kell, hogy tisztában legyünk az elménk tudatosan teremtő lehetőségeivel. A mi relatív elménk ugyanis sokkal többre képes, mint azt eddig gondoltuk. Azzal már tisztában vagyunk, hogy a tudatunk által a lelkünk hiteket formál, amelyekkel igazodunk a folyton változó világunk valóságához. A hitünk ugyanis a mi cselekedetvezérlő gondolatunk. A hit nélkül elképzelhetetlen számunkra egy adott cselekmény, és ha mégis valami a hitünk ellenére történik, akkor nyíltan megvalljuk azt, hogy ezt már aztán ugyancsak nem hittük volna. Mivel pedig a hit nélkül elképzelhetetlen számunkra bármi, ezért éppen a képzelet az, amely a hitünknek teremtő mentális formát képes adni. Amikor ugyanis valamely cselekvéssel, történéssel vagy létezéssel szemben tudatos hitet formálunk, és azt az elménk vetítővásznára szubjektív módon képzeljük el, precíz részletességgel, akkor közben ez a tudatosan kialakított mentális kép érzelmi telítettséget nyer a képzelőerőnk által. Így az elképzelt dologban az emberi értelem és érzelem párosul. Megtörténik a képzeletünkben a szellemi és a lelki azonosulás valamely közös cél érdekében. Ez a szubjektivizáció képessége a relatív elménkben. De a legszebb elképzelés, terv vagy álom is csupán felesleges értelem és érzelempocsékolás, ha pusztán az elképzelés szintjén marad.
És itt lép a mentális folyamatba Isten, mint Teremtő. Az emberi relatív elme ugyanis minden szubjektivizált képzeletet ki tud vetíteni önmagából. Ezt úgy hívják, hogy projektálás. Amikor hiszünk Istenben, akkor automatikusan hiszünk abban is, hogy Isten a Teremtő, és így abszolút módon hinnünk kell abban is, hogy Ő a hitünk Teremtője. Ezért az elménkben kialakított, a képzeletünk által szubjektivizált mentális képet, projektív úton kivetítjük az elménkből Isten felé. Isten pedig közvetlen mentális tudatkapcsolatban áll velünk, hiszen mi az Ő abszolút ELMÉ-jének a relatív részei vagyunk, ezért mentális úton fogadja a mi elképzeléseinket. Mivel pedig Isten, az emberhez képest, fordított elmeszerkezet, Szubjektív-Objektum, ezért az Ő elképzelése számunkra objektivizációként érvényesül, tehát teremtésként. Isten pedig a saját ELMÉ-jében már elképzelt dolgokat szintén kivetíti magából, azaz projektálja számunkra a már objektivizálódott elképzelését.
Isten a világ valóságát éppen így teremtette meg valaha. Egyszerűen elképzelte valóságosnak, azaz objektivizálta, majd projektív úton kivetítette az ELMÉ-jéből. Így teremtett nekünk abszolút teremtésként, számunkra észlelhető valóságot. Az óta pedig relatív teremtésként teremti meg nekünk a folyamatosan változó hiteink tárgyait, eseményeit. Mivel pedig az emberi hit, az anyagi világ állandó változásai miatt, folyamatosan formálódik, így az emberi hit által Isten folyamatos teremteni valót teremtett magának.
Kérdésként merül fel az, hogy ha ez a mentális dolog ilyen egyszerű, akkor miért nem használja az ember már rég óta? Valójában használta már az ember a teremtés idején az Édenben. Isten és ember tiszta, Szent közösségben élt. Ezt a tisztaságot, Szentséget veszítette el az ember az első bűn által, amely kapcsolatban Isten természetesen továbbra is tiszta és így Szent maradt. Ahhoz pedig, hogy ez a kapcsolat újra szövetség lehessen Istennel, az embernek kell megszentelődnie, mentálisan megtisztulnia. Addig ugyanis egyfajta egyirányú mentális kapcsolattal Isten továbbra is megteremti nekünk a hiteinket, a hibásan kialakított negatív hiteinket is, de mindenért nekünk kell vállalnunk a felelősséget. Ahogy Jézusként szenvedett a megváltásunk folyamatában, úgy Istenként is biztosan érzi a lelki fájdalmat, amit okozunk neki a torz mentális hozzáállásunk negatív hiteivel. Ahhoz tehát, hogy Isten Egységként jól érezze magát, az kell, hogy az egységét felépítő egyének pozitív hiteket formáljanak az elméjükben, akár a saját, akár a közösséget illetően. Erről szól az egész Biblia. A szeretetünk mindig Istennek szól, még a teremtményein keresztül is. Így a felebarátom éppen attól fele-barátom, hogy Istenben, akaratlanul is lelki közösségben élek vele. A lélek, mint egy köldökzsinór összeköt bennünket Istenben. Valójában Isten lelkiségének a tudatában vagyunk mi is öntudatosak, és a mentális fejlődésünk célja éppen az, hogy ráeszméljünk az Istentudatunkra. Amikor ez megtörténik végre, akkor leszünk képesek mentálisan megtisztulni, Istenben megszentelődni. Csak akkor lehetünk képesek elfogadni Isten kegyelmi ajándékát, a Szent Szellemmel való azonosság élményét, amely által a Szent Szövetség újra kialakulhat végre Isten és ember között. A Bibliában az Ó- Szövetség kifejezése valójában éppen arra utal, hogy kezdetben az Istennel való mentális kapcsolat szövetsége bűntelenül tiszta, azaz Szent volt.
Az objektív-szubjektivitás, tehát az ember, objektív-szubjektumként való értelmezése során nyer értelmet, míg a szubjektív-objektivitás, Isten, Szubjektív-,Objektumként való magyarázata alkalmával. Azt azonban tudni kell, hogy mindkét kifejezés egyfajta sajátságos elmeszerkezetet határoz meg. Ennél fogva mi emberek sem vagyunk mások, mint Isten mentális termékei, hitei, gondolatai, amelyek objektivizálódtak, igazolva ezzel Isten akaratát, és projektív úton ki lettünk vetítve Isten ELMÉ-jéből, a megismerhető objektív valóságunkba. Ez a felismerés persze egy alárendeltségi viszonyt is tükröz egyben, amely viszonyban a teremtmény van alárendelve az ő teremtőjének. Ennek ellenére a teremtés folyamatát az emberi képzelet hivatott ma már elindítani, amely teremtésnek a minőségén éppen az értelmes embernek kell változtatnia úgy, hogy tudatosan elfogadja a Teremtőt, és az Ő teremtő képességét, amely a mentális elmekapcsolatukban rejlik.
Tudnunk kell azt, hogy Istenben élünk, így az eseményeink is Istenben zajlanak. Ennél fogva a problémáink is Istenben jelentkeznek, tehát Isten által oldhatóak meg a legegyszerűbben. Csupán élnünk kell az Isten adta lehetőséggel. Ez a lehetőség alapjában véve abban rejlik, hogy Isten által van Teremtőnk, aki a problémáink megoldását úgy képes megteremteni a mi sorsunk valóságaként, hogy az a lehető legjobb legyen mindenki számára. Isten útjai ugyanis kifürkészhetetlenek. Ez azt jelenti, hogy minden objektív értelemben létező tényező Isten közvetlen eszköze, az Ő teremtési folyamatában, így Isten, az eseményeink befolyásolásához korlátlan lehetőségekkel bír. Relatívnak teremtett és tudatos lelki lényekként mi kérjük a feltételeket Istentől, Ő pedig maradéktalanul megteremti számunkra azokat. Azzal a tudattal pedig, amit az Istenbe vetett rendíthetetlen hit jelent, sokkal szebben és pozitívabban értékelhető valóságot teremthetünk magunknak Istenben. Isten erre fel van készülve, mert az Ő lehetőségei korlátlanok. Csak a mi korlátolt, azaz relatív elménk, szab határt a lehetőségeknek, hiszen éppen a hitünket kell tökéletesítenünk ahhoz, hogy a terveink, álmaink már a képzeletünkben reális értéket nyerjenek. Ezt pedig csak az Istennel való mentális elmekapcsolat tudatos alkalmazása során szerzett pozitív tapasztalataink képesek erősíteni bennünk.
Ezt úgy kell elképzelni, mint amikor valakinek van jogosítványa, de nem meri használni valamilyen oknál fogva. Ebben a hasonlatban a jogosítvány az Istentudatot szimbolizálja. Az illető használhatná, hiszen joga van hozzá, de fél a vele járó kötelezettségektől. Ha ugyanis járművel közlekedne, akkor a közlekedés rendjét betartva jó-néhány kötelezettségére is figyelnie kellene. Vagyis a jog lehetőséget ad, és amíg ez által felszabadít, addig a kötelezettségekkel éppen megköt, kényszerít. Aki pedig nem meri használni a jogosítványát, nem meri vállalni a kötelezettségeit. Fél attól, hogy azok be nem tartása esetén, éppen a vezetési jogát biztosító törvény fog a teljes szigorával hatni reá. Csakhogy, közben nem veszi észre azt, hogy gyalog, vagy valamilyen tömegközlekedési eszközt igénybe véve, most is közlekedik, tehát épp úgy kötelezettségei vannak. A gyalogos forma, vagy a tömegközlekedési eszköz, éppúgy lehetőség a közlekedésre, mint a járművezetés, de mindegyiknek megvan az ideális feltétele. A legtöbb időt persze a gyalogos közlekedés emészti fel. Azt azonban tudni kell, hogy a legideálisabb feltételekkel általában a járműveket vezető emberek közlekedhetnek.
Ha most a jogosítványt behelyettesítjük az Istentudattal, akkor úgy kell elképzelni, hogy mindenkinek megvan a jogosítványa, hiszen mindenkinek van valamilyen szintű Istentudata. Nagyon sokan azonban nem merik használni. Tudatlanságból, félelemből vagy egyéb ideológiai elkötelezettségből. Jogosítványként az Istentudat is lehetőségeket kínál az életre. Persze mehetünk tovább gyalog is, őrizgetve az Istentudatunkat, vagy tömegközlekedési eszközzel, ahogy a sok vallásos ember teszi. De igaz hívőként is használhatjuk a jogosítványunkat, hogy még ideálisabb feltételekhez jussunk az előre haladásunk érdekében. Csakhogy a jogosítvány itt is kötelez ám, méghozzá éppen a jogok arányában. Szigorúan előírja ugyanis azt, hogy az Istenhez fűződő jogainkat csak az emberekhez fűződő kötelezettségeink által használhatjuk, a szeretet jegyében. Az Istentudat önmagában a leglassabb, leggyengébb lehetőség az életre. Vallásos hittel az ember olyan, mintha tömegközlekedési eszközt használna, gyorsabban halad, de még mindig köti őt a menetidő és az előírt útvonal. Az Istentudatot jogosítványként használva, saját járművel, azaz saját Istenhittel, sokkal kötetlenebbek a lehetőségeink. Ráadásul, közben bármikor mehetek gyalog vagy tömegközlekedési eszközzel, azaz élhetek átlagemberként vagy vallásos egyénként.
Két alapvető dologra kell csak odafigyelnem. Abszolút módon kell hinnem azt, hogy Isten a hitem teremtője, és ezért olyan hiteket kell az elképzeléseim mentális szintjére emelnem, amelyek teremtésre méltóak, nem sértik senki érdekeit. Aki tehát használni meri a jogosítványát, amit az Istentudata jelent, felépítheti a mentális szövetségét Istennel, a jobb sorsa megteremtése érdekében. Az Istenbe vetett abszolút hit ugyanis azt jelenti, hogy minden relatív gondolatomat Isten teremtő szolgálatába állítom. Mivel ezek fogják formálni a sorsomat, ezért minden relatív hitemet a szeretet jegyében alakítom ki tudatosan. Vagyis bármikor jogom van Istenhez fordulni kéréseimmel, kívánságaimmal és vágyaimmal, de mindig köteles vagyok azokat az abszolút szeretet jegyében elképzelni. Ha ezektől az alapfeltételektől eltérek, akkor a felelősségre vonás nem marad el. Isten ugyanis, az egyéni érdekeket csak a közösségi érdekek megsértése nélkül teljesíti.
Félreértés ne essék, most is van jogosítványunk, most is Istenben élünk, csak még nem tudjuk, vagy nem merjük használni azt a lehetőséget. Pedig Isten abszolút szeretetével, sokkal jobb sors kialakítására lenne esélyünk. Isten tudja azt, hogy jobb sorsra vagyunk érdemesek. Meg is adja rá a lehetőséget, csak élnünk kell vele. Hiába van ugyanis jogosítványként Istentudatunk, ha nem élünk az Isten adta lehetőséggel, miszerint Isten a hitünk teremtője.
Meg kell tehát tanulnunk, Istennel együtt megteremteni a valóságunkat, amely által a sorsunkat tudatosan formálhatjuk. A sorsunk legtöbbször sok kis apró hétköznapi események eredője, ezért az Istennel való teremtési igényeinket is a kicsinek látszó dolgok reális elképzelésével érdemes elkezdeni. Majd a pozitív élmények szaporodásával mindig több és több teremteni valót tárunk Isten elé, hogy megtapasztalhassuk azok valóságát is. Végül ez a mentális teremtő lehetőség nemcsak alkalmi, hanem állandó jellegű természetes eseménye lesz az elménknek, amelyben az Istenben való szövetségünk erősödhet. És ha végre kellőképpen megerősödött a Teremtőnkbe vetet hitünk, akkor már csak arra kell figyelnünk, hogy az által meg is szentelődjünk. Szerintem ez az Isteni terv, az Isteni akarat lényege.
Matécz Zoltán
matecz.zoltan@gmail.com
